Gyermekvilág, gyermekjog

Foglalkozása: feleség

2017. október 07. 21:07 - gyvgyj_gtm

Csalódnia kell annak, aki a címből arra számít, hogy egy kábeltévén futó sorozat kártékony hatásairól rántom le a leplet. Lesz róla szó, de az ingyen reklám helyett érdemes azon elgondolkodni, hogy mit lehet szülőként tenni, hogy valamennyire ellensúlyozzuk a nők aranyásónak és a férfiak malacperselynek (by Dancsó Péter) ábrázolását

A gyerekek is kicsiben kezdik és nem egy kábelcsatornán ismerkednek meg modern és kevésbé modern királylányokkal és királyfikkal, hanem mesekönyvet lapozgatva találkoznak Aranyhaj, Csipkerózsika, Hamupipőke és Hófehérke meséivel. Ezekből és a többi néhány millióból megtudhatják, hogy a lányok a házimunkában jeleskednek és ha galibába keverednek, netalántán meghalnak, a királyfik lesznek az ő megmentőik. Ezek a mesék nem ma íródtak, és szerencsésen szelídült egy kicsit a történetük.

Néhány szülő úgy gondolta, hogy elkészíti a Hamupipőke és Aranyhaj fiúsított történetét, valljuk be kevés mulatságosabb látvány van az üvegcipős Cinderfellánál és a hosszú szakállú Bropunzelnél. Ha ezeket a meséket nem olvasnád fel a fiadnak, vajon miért ajánlod a lányodnak? Vajon miért fogyasztható tartalom a hosszú haját egész nap fésülgető, toronyba zárt lányka meséje, és miért meghökkentő, ha egy hosszú szakállú, csodálatos pitét készítő fiú fakad dalra és várja az ő megmentő hercegnőjét?

 

A házimunkában doktori rangot szerző lány, vagy inkább leány vajon mivel is tölti napjait férjhez menetele után? Hát továbbra is serényen végzi a házimunkát. A meséken túl napjainkban már nem is elvárás, hanem asszonyi kötelezettség, hogy például a Facebookon való posztolgatás helyett főzzön, mosson, takarítson és töltsön sört a férjének. Nyilván azért kell ezt megtennie, mert a párja eltévedne a tévé és a hűtő közötti 6 méteren és a koszt csak beletenni tudja a ruhájába, de kiszedni már nem. Azon túl, hogy senki nem kényszeríthető arra, hogy egy életen át cselédje legyen a másiknak, a fiúk, férfiak sem járnak jól ezzel a szereposztással. Nincs kódolva, az xy kromoszómában portörlésre való képtelenség, bármilyen hihetetlen. Hozzáteszem, rögtön felértékelődik a házimunka értéke, ha a háromnapos zoknit kell felvenni, mert nincs más. A történet, pedig nem csak a házimunka nemek szerinti elosztásáról és az úgynevezett női munkákról szól, inkább arról, hogy szülőként felelős vagy azért, hogy milyen médiatartalmat fogyaszt a gyereked.

Hogy keretes legyen az írás, most kanyarodnék vissza az post elején említett drága sorozathoz. Azok a lányok, akik kora gyerekkoruktól alárendelt szerepbe kényszerülő fiatal nőkről hallottak a mesékben és ezt látták otthon is, dönthetnek úgy, hogy anyjuk szoknyájának elengedése után nem a fakanalat ragadják meg. Számukra nem vonzó a házitündér jövőkép, céljaik ugyan nincsenek, de mégis szeretnének királylányok maradni. Nos, ez a sorozat pont azt mutatja megmutatni, hogy mit kell ezeknek a lányoknak megragadni, hogy a vágyott és csak mesékben létező hercegnő szerepben tetszeleghessenek.

Ha jót szeretnél magadnak és a gyerekednek, legyen bármilyen nemű is, jobban teszed, ha beszélgetsz vele az értelmes életcélok fontosságáról, a különböző megküzdési stratégiákról, talmi csillogásról, az ár-érték arányról és intő példának hozod ezt a sorozatot neki, akár fiú, akár lány. Így végül is igaza lesz annak az agytrösztnek, aki kitalálta, hogy a legtöbbet erről a sorozatról fogunk beszélni, csak a ti beszélgetéseteknek lesz is értelme.

Kövesd a blogot újabb hírekért a Facebookon!

highheels.jpg

 

Szólj hozzá!

Egy szög

2017. szeptember 08. 11:01 - gyvgyj_gtm

Magyarországon ma nagyjából 3 millió ember érintett az iskolával kapcsolatban, a lakosság egyharmada. Ehhez képest nagyítóval kell keresni az olyan cikkeket, amik egy-egy oktatási intézmény vagy oktató jó gyakorlatáról szólnak. Ellenben a rossz példák, a fásult, bántalmazó pedagógusokról és megbetegítő iskolákról szóló cikkek mindennaposak. Nem úgy tűnik,  mintha sokak számára fontos lenne az oktatás és annak színvonala a mai Magyarországon.

A szülők persze egyénenként, a maguk megküzdési stratégiájának megfelelően a legjobbat akarják a gyereküknek és nagyon sokan tesznek is ezért. Ha olyan anyagi helyzetben vannak és megengedhetik maguknak, akkor elhagyják az állami iskolákat és fizetős magánintézményekbe járatják a gyereket vagy alapítanak egyet (kettőt, sokat). Bár köztudomású, hogy Magyarország jobban teljesít, a magániskola, mint lehetőség még nem érhető el minden szülő számára. Meg aztán furcsán is venné ki magát, hogy a többek között az oktatásra is befizetett adóforintok mellett minden szülő még a magániskoláknak is fizetne megvalósítva ezzel az egyet vihet, kettőt fizet elvet.

A többség számára még az a szomorú valóság, hogy be kell menni az állami iskolába, ahol a gyereket a rothadó falú illemhely, a gyakran ehetetlen menzakaja és – ne szépítsük – az eltelt évekbe belefáradt tanárok várják. Ahol már az is kedvesen lehülyézi a gyerekeket, aki talán tényleg szereti őket. És ne feledjük várja a gyerekeket a fantasztikus tananyag is, megtudhatják, hogy a pofon az okés, meg van cigája juh is, de gyerekjogokról, érdekérvényesítésről, pénzügyi alapismeretekről, csapatmunkáról még véletlenül sem tanulnak. Minek ilyen úri huncutságokkal foglalkozni, ha nevelhetünk két lábon járó lexikonokat is, nem? Hát nem.

Bármilyen hihetetlen van jogszabályi háttért, ami alapján működik az oktatás. Ezzel szemben az iskolában a tanuló és a szülő orra alá csak az iskolai – néha abszurd szabályait tartalmazó – házirendet dugják és nem hívják fel a figyelmét a törvényi háttérre. Kommenteljen egy paragrafusjelet (§) az az olvasó, aki olvasott már bármilyen oktatással kapcsolatos jogszabályt, EMMI rendeletet és nem jogász. Pedig a világhálón – iskolai nyelven Az Interneten – megtalálható mind. Vagyis a jogszabályok lehetővé teszik, hogy amennyiben a szülő az iskolában olyat tapasztal, ami nem felel meg ezeknek a törvényeknek fordulhat a tanár, az iskola vezetése majd a fenntartó felé a problémával. Írásban. Persze, ne legyen illúziója, mivel neki véges számú gyereke van, az előbb az előbb említett intézmények meg jogilag sokkal felkészültebbek: rutinosan fogják a szülő panaszát elutasítani. Mert számukra tagadásba nyilván érdemesebb több energiát fektetni, mint a helyzet megoldásába. Most még.*

Aztán, ha egyszer eljönne az az ideális állapot, hogy már túl sok lenne a panaszos levél, és nem győznének válaszolni rá, talán elkezdenének azon gondolkodni, hogy nem lenne jobb megválni mondjuk XY.től, mert már a 126. levél érkezik, hogy megalázó módon bánik a diákjaival. Egy diákot, de főleg a szüleit még lehet kekecnek, nem együttműködőnek bélyegezni, nevezni, megfenyegetni gyermekvédelmi eljárással, de 126-ot talán már nem.

Előbb-utóbb a szülőknek jó lenne észbe kapni, hogy ha ők nem lépnek, más helyettük nem fog**. Attól, hogy a közösségi médiában zárt csoportokban, vagy bármilyen néhány száz főt számláló online felületen, de mindenképpen a nyilvánosság kizárásával elpanaszolják a sérelmüket és csapatosan nyalogatják a sebeiket, bizony nem fog történni semmi. Jó, legalább tudják, hogy más is szív nincsenek egyedül és néha egy-egy ügyet felkap a média. De jó lenne végre észre venni: véges az ilyen ügyekkel foglalkozó újságok és újságírók száma és tizenöt perc hírnév sajnos nem feltétlenül elég arra, hogy az éppen hibázó illetékes elvtársnak tanárnak az állása vagy vezetőként akár a beosztása bánja a dolgot.

Aztán minden ugyanúgy megy tovább....

*Bármilyen hihetetlen, ebből az attitűdváltásból az állami oldal, az iskola is rengeteget tudna profitálni. Sokkal többet és jobban tudna foglalkozni az oktatás minőségével és az ilyen fantasztikus programok nem csak egy mérhetetlenül szűk réteg számára lennének értelmezhetők.

**Mint a szögön fekvő kutya, ami időről időre nyüszög. Egy darabig hallgatják, majd megkérdezik a gazdáját: miért nyüszög ez a kutya? - Mert szögbe feküdt és fáj neki. - Miért nem száll le róla? - Annyira biztos nem fáj.

dog.jpg

Szólj hozzá!

Emberségből elégtelen

2017. szeptember 05. 10:41 - gyvgyj_gtm

Vajon mi történik akkor, ha egy kórus tagja nem felel meg a követelményeknek? Hogyan adja a diák tudtára a kórusvezető, hogy kívül tágasabb? Mi lesz az iskola és a szakemberek reakciója, ha az SNI diák szinte beleroppan az őt ért sorozatos megaláztatásba? Ismét egy igaz történet a mai Magyarországról. Csak szövegértőknek!

„Mit keresel még ebben az iskolában?”

Amikor azon a pénteken félrehívta a karnagy egy négyszemközti beszélgetésre Bogit, a kislány még nem gondolt semmi rosszra. Amikor viszont a férfi nekiszegezte a kérdést: mit keresel még a kórusban, hát nem érted, hogy nem vagy idevaló? - úgy érezte vége a világnak. 1x éve minden tapasztalatával próbált valamit mondani, de egyszerűen megdermedt. Neked már évek óta nem kellene itt lenned - folytatta a karnagy és a lánynál eltört a mécses. Sírva hallgatta a további mondatokat, sírva ment ki a kórusteremből is. Két barátnője vigasztalta és később az anyukáját is felhívta, de nagyon fájt neki, ami történt.

Az édesanya a következő tanítási napon felhívta az iskolát és magyarázatot kért a történtekre. Elmondta, hogy Bogit nagyon megviselte ahogy és amit a karnagy mondott neki. Ő, mint szülő egyáltalán nem érti, hogy egy ilyen súlyú döntést, miért nem vele, a szülővel közölt a karnagy először és azt sem érti, hogy miért kellett további megalázó mondatokat a gyerek fejéhez vágni. Egy megrémült kamasz még nem tud riposztozni a karnagynak: azért vagyok még ebben az iskolában, mert a Szakértő Bizottság ezt az oktatási intézményt jelölte ki számomra és ide kell járnom.

A szülő elmondta még, hogy látva a következő évi kórus próbarendet a lányával már gondolkodtak az iskolaváltáson. A kórus a következő évadtól a lehető legmagasabb színvonalat célozza meg, ezért megváltozott a próbarend is. A cél eléréséhez a kórusvezetés szerint arra van szükség, hogy a 12-16 éves kórustagok heti 10 órában próbáljanak, énekeljenek, legtöbbször a tanulószoba ideje alatt, havi egy alkalommal délután pedig várhatóan 5-ig fog tartani a próba. A gyerekek pedig minden nap bent vannak 7.45-től az iskolában. A tanév során előfordult, hogy a délelőtti iskola és délutáni tanulószoba után a kórus 10-16 éves tagjainak még egy esti fellépésen is részt kellett vennie. Másnap természetesen minden kis- és nagydiák ugyanúgy ment iskolába. Az egyik osztály osztályfőnöke ez után a koncert után levélben hívta fel a szülők figyelmét, hogy a gyerekek rendetlenséget hagytak maguk után: beszéljék meg ezt a gyerekekkel, hogy többet ilyen ne forduljon elő, mert ez nem méltó a kórushoz. Az osztályfőnöknek senki nem mondta meg, hogy egy alig 10 éves gyerek a 13. kötelezően teljesítendő órában talán már fáradt. Bogi anyukája többek között ezért is döntött úgy ahogy. Mivel minden gyerek, aki az osztályba jár tagja a kórusnak, a kórusból csak úgy lehet kilépni, ha az osztályból is megy a diák, így ők elmennének ebből az osztályból és az iskolából is.

A telefonhívás során még arról is tájékoztatást adott, hogy a karnagy bánásmódja volt az utolsó csepp a pohárban. A félév és ez a pénteki megaláztatás úgy megviselte kiskamaszt, hogy Bogi valószínűleg nem fog tudni már abban a tanévben iskolába menni. Kérte, hogy ezt a kérelmét fogadják el.

A szülő a következő két hétben pedig megpróbálta a lehetetlent, begyógyítani Bogiban azt a sebet, amit az iskola okozott. A kamaszlány megkönnyebbült, mert már nagyon nehéz volt neki a második félév, betegségek miatt sokat hiányzott és otthon nagyon sokat kellett pótolnia. Jobb lett volna, ha az iskolában tanulhat, de ott nem korrepetálták, tanulószobán alig tanultak.

KLIKK-ek  A  Tankerület

Bogi anyukája sokat gondolkodott, hogy mi lenne a legjobb megoldás az SNI kiskamasz gyerekének. Ebbe az iskolába már nem akarta tovább járatni a gyerekét így a fenntartóhoz, az XY Tankerületi Központhoz fordult. Nekik nyilván nagyobb rálátásuk van az iskolákra. A szülő levelében leírta, hogy az elmúlt tanévben hogyan segített a lányának az iskolában, hogyan tettek meg az iskola helyett szinte mindent, hogy a lánya tudjon teljesíteni. Nem csatolta be, de számtalan tanári üzenettel tudott volna szolgálni, hogy hogyan utasították a tanárok, hogy segítsen a lányának felkészülni angolból, informatikából, magyarból és matematikából. Levelében magyarázatot kért a karnagy eljárására is. A Tankerületi Központ válasza nem késett sokáig. Tájékoztatták a szülőt, hogy a lánya iskolája az elmúlt tanévben (is) mindent megtett, amit számára a törvény előír. Viszont mivel kamaszlány a tanév utolsó két hetében igazolatlanul maradt távol az iskolától felhívják a szülő figyelmét, hogy viselje ennek jogi és anyagi következményeit. A szülő válaszlevelében nem illette keresetlen szavakkal azt, ahogyan összezárt az iskola és a tankerület, de nyomatékosan kérte, hogy adjanak magyarázatot a karnagy eljárására. Azóta sem érkezett válasz.

Tisztelt Karnagy úr!

A karnagy írásos válasza az iskolán keresztül végül egy hónap múlva érkezett meg. A június közepére dátumozott levelet a hónap legvégén sikerült postára adni, így a szülő a levelet július első napjaiban kapta kézhez. A karnagy levelében leírta: Bogi nem alkalmas arra, hogy a kórus tagja legyen. A szülő szerint talán jobb lett volna, ha a karnagy azt írja: nem ebbe a kórusba való Bogi. Azt mindannyian tudják, hogy a lánya tehetséges, de a karnagy kórusában nem ilyen jellegű gyerekeket tartanak meg. Minden jel szerint a karnagynak sokkal egyszerűbb volt a levelét teletűzdelni valótlan állításokkal, hogy a maga igazát bizonyítsa és a gyereket bármilyen értelmes feladatra alkalmatlannak minősítse. A karnagynak, mint zenei képzettséggel rendelkező embernek, valamivel csak meg kellett indokolnia, hogy miért nem tudott kibontakoztatni egy tehetséges gyereket.

Volt azonban egyetlen bekezdés, amivel a szülő egyszerűen nem tudott mit kezdeni.

„Tájékoztatom, Önöket továbbá arról is, hogy amennyiben a gyermek a következő tanévtől is az „X” osztály tagja marad, úgy bizonyos kötelező zenei foglalkozásokon – a tanrend betartása mellett – jelen kell lennie, de semmilyen fellépésen és iskolán kívüli programon nem vehet részt.”

A zenei foglalkozás elég furcsa megfogalmazásnak tűnik, vajon mire gondolt a karnagy? – tűnődött a szülő. A karnagy azt nem merte leírni, hogy Boginak hetente 10 órában részt kell vennie a kóruspróbákon, de nem léphet fel soha. Milyen kár – gondolta a szülő, hogy a karnagy csupán a jogászokra jellemző csavaros fogalmazások megírásába fekteti energiáját és nem a gyerekek támogatásába. Az viszont dicséretre méltó, hogy a karnagy a jövőbelátó képességét is ilyen jól ki tudta fejleszteni: el tudja dönteni egy 12 éves gyerekről, hogy soha nem lesz alkalmas már színpadra.

Iskolaválasztás, ha a gyerek SNI...

A szülő már a Tankerületi Központnak írt levelében jelezte még iskolaváltási szándékét is, amire persze nem kapott érdemi választ, így megkereste a Szakértői Bizottságot is, mely még évekkel ezelőtt megállapította Bogiról, hogy SNI gyerek. Ott azt a tájékoztatást kapta, hogy ő, mint szülő választhat másik iskolát, legegyszerűbb, ha először körzetes iskolába kopogtat be. Ugyanis amennyiben az az iskola visszautasítja a felvételt, a Szakértői Bizottság megkeresheti a Tankerületi Központot és kijelölhetnek egy másik integráló iskolát a Boginak. A szülő megnyugodott, végül is a kerületben, ahol laknak tucatnyi olyan iskola van, amely tudja fogadni az ő SNI lányát. Igaz, ahova most jár az is benne van ebben a tucatban és még tehetségpont is, de talán a maradék iskolák, vagy akár a körzetes iskola tudja vállalni az alapító okiratukban foglaltakat. Így július végén írásban megkereste a körzetes iskolát a felvételi kérelmével.

Az iskolák nyáron ügyeletet tartanak, mindössze kéthetente egyetlen délelőtt vannak nyitva. Valamilyen szerencse folytán a szülő a következő ügyeleti napon már tudott is telefonon beszélni az iskola egyik vezetőjével. A szülő csak annyit kért, hogy bármi is az iskola válasza, írásban adják meg, ugyanis ő csak egy ilyen válasszal tud visszamenni a Szakértői Bizottsághoz. Néhány hét várakozás után a szülő végül tájékoztatta a Szakértői Bizottságot, hogy a körzetes iskola nem ad választ, de ugyanaznap mégis érkezett egy levél az iskola igazgatójától: jövő héten várja a szülőt a gyerekkel együtt.

Körzetes iskola. Felvételi. Vagy mégsem?

Az körzetes iskola igazgatója szívélyesen fogadta a szülőt, bár mindösszesen negyedórája volt rájuk. A közeledő tanévkezdés miatt érthető volt az elfoglaltsága. Megbeszélték, hogy felveszi Bogit, csak a tanévnyitó hetében egy angoltanárral kell beszélgetni a kiskamasznak, hogy a tudása alapján melyik csoportba osszák be. Ehhez képest a néhány nappal később, a megbeszélt időpontban a szülő és a gyerek egy elfoglalt iskolatitkárral találkozott. Az iskolatitkár a gyerek elé rakott egy-egy felvételi lapot magyarból és matekból majd közölte, hogy a forgalmas irodájában írhatja meg a felvételit, van rá kétszer 45 perce. A szülő addig menjen el..., mondjuk bevásárolni. Közben megérkezett egy angoltanár, aki viszont ragaszkodott a szülő jelenlétéhez, így édes hármasban és meglehetősen nagy zajban folyt az angol meghallgatás. Miután a nagyjából átjáróháznak megfelelő iskolatitkári irodában a Bogi megírta a 4 oldalnyi magyar feladatot az anyukája elment a közeli boltba. Meglepetésére, amikor visszaért a lánya nem az iskolatitkárnál volt, hanem egy szőke nővel beszélgetett, aki rövid úton jelezte neki, csak a lányával kíván kommunikálni, vele nem. Mint később kiderült a nő az egyik osztályfőnök. Miután a kiskamasz közölte az osztályfőnökkel, hogy miért SNI, az osztályfőnök azért meg tudta kérdezni a 1x évestől, hogy ha ez a bajod, akkor a tényleg a mi iskolánk a legjobb neked? A szülő végül megállta, hogy nem tépte vette le a falról és nem mutatta meg dugta a tanerőnek az orra alá a tőlük nagyjából 5 méterre kifüggesztett alapító okiratot, melyben benne van, hogy pont ilyen gyerekeket vesznek fel ebbe az iskolába.

Az iskolatitkár jelezte a szülőnek, hogy két nappal később ismét várja őket az igazgató. Akkor már hozzanak magukkal minden iratot, ami ahhoz szükséges, hogy a gyereket beírassák az iskolába. Meg a tavaly év végi hiányzás igazolását is...

Két nappal később felszabadultan léptek be az iskolába, azonban a jókedvük hamar lelohadt. Az igazgató a gyerek előtt egy hosszas felvezetés után a közölte, hogy Boginak túl gyenge lett a felvételije így nem fogja felvenni. Biztosította a szülőt a segítő szándékáról, rutinosan nyújtott zsebkendőt a gyereknek, aki már megtanult némán sírni. A szülő nyugtatta a lányát, és közben megdöbbenve hallgatta, az igazgatót. Az intézményvezető hosszasan sorolta a kifogásait, amiket sajnos nem tudott alátámasztani, mert az egyik dolgozat valahogy elkeveredett... A hosszas beszélgetésnek az lett a vége, hogy a szülő másolatokat kért a dolgozatokból - kapott abból, ami még nem veszett el - , az igazgató pedig elmondta, hogy szerinte a kislánynak nem érdemes tovább próbálkoznia az integrált oktatásban. Ismer egy kis létszámú osztályokkal működő iskolát, beszélt is annak a vezetőjével és várják a szülő hívását.

Bogi részképességeit az iskola kiválasztásáról döntő Szakértői Bizottság felmérte, kiderült, hogy azok nyolcvan százalékában 3-8 évvel a korosztálya előtt jár.

Viszont miután ez a gyerek eltöltött 5 évet egy olyan iskolában mely tehetségpont egy másik iskola igazgatója szerint az szolgálná a legjobban az érdekét, ha szegregálnák.

A szülő végül elfogadta a szegregált iskola telefonszámát és időpontot is megbeszélt velük. Majd hazaérve egy levélben kérte, hogy a remélhetőleg csak elkallódott másik felvételit is megkaphassa. Azt is kérte az igazgatótól, hogy az intézményvezető írja le: nem veszi fel Bogit és a kislány számára egy szegregált intézményt tart a legmegfelelőbbnek a további általános iskolai tanulásra. A mai napig nem érkezett meg ez a levél.

Mit tesz mindeközben a gyermekvédelem?

Ha még kitart az olvasó a bejegyzés olvasásában, felvetődhet benne, hogy mit tett mindeközben vajon a gyermekvédelmi jelzőrendszer részét képező Gyermekjóléti Szolgálat és a Gyámügyi Osztály?

A szülő hónapok óta élénk levelezésben áll a Család és Gyermekjóléti Központ családgondozójával. A szakemberhez eljuttatott levélben a szülő részletesen leírta, hogy a lányával milyen megalázó módon bántak az iskolában és milyen aggasztó módon reagált erre a gyerek. Az családgondozó azt válaszolta végül, hogy ő nem felettese az iskolának, amennyiben a szülőnek ilyen jellegű gondja van, akkor forduljon panaszával a fenntartóhoz, ami jelen esetben az XY Tankerületi Központ.

Még néhány héttel később azért annyi már feltűnt a családgondozónak, hogy az iskola nincs a helyzet magaslatán. EMMI rendelet ide, házirend oda; ha csak az iskolán múlik, Boginak nem lesz kész a házi feladata és nem fog készülni óráról órára. Az iskola tudja azt hazudni állítani a Tankerületnek, hogy teljesíti a kötelességét, azonban az elért eredmények, vagyis inkább azok hiánya nem ezt mutatják Így a családgondozó - amikor a szülő már a sokadik levelet írta neki - végül felajánlotta, hogy a Gyermekjóléti Központban van fejlesztő, aki tudja korrepetálni a kiskamaszt.

Bogit az anyukája már eddig is vitte különböző fejlesztésekre nem kevés pénzért. Már évekkel ezelőtt rájött, hogy nem szabad csak az óvodára, iskolának és más erre szakosodott intézményekre hagyatkozni. Még ha van szakember, akkor sem biztos, hogy megkapja a lánya a szükséges fejlesztéseket.

Az iskola jelzését az általuk igazolatlannak tekintett hiányzásról megkapta az illetékes Gyámügyi Osztály és július elején el is indult egy védelembe vételi eljárás az igazolatlan órák miatt. Az ügyintézőnek tudomása volt arról, hogy Bogit az anyukája évek óta viszi fizetős fejlesztésekre. Mindez nem akadályozta meg abban, hogy nagy lendülettel egy nyár eleji határozatban megvonja tőle a családi pótlékot. A határozat ellen nem lehet fellebbezni, a Gyámügyi Osztály ügyintézője ezt nagy súlyú döntést az iskolától kapott meglehetősen egyoldalú információk alapján hozta meg.

Mindeközben az iskolában…

Mivel a tanévnyitó előtt fél nappal, csütörtök délután kiderült, hogy a körzetes iskola nem veszi fel, Bogi ugyanott kezdi meg a következő osztályt, ahol az előzőt befejezte. Közben a kiskamasz sikeresen abszolvált egy osztályozóvizsgát magyarból, mert nem volt elég osztályzata, így a nyár egy része számára nem a pihenésről szólt.

Az első tanítási napon odament Bogihoz az énektanár és megkérdezte a kiskamasztól: Te még itt vagy? Nem úgy volt, hogy iskolát váltasz?

ff29114103.jpg

1 komment

A vélelem bére

2017. augusztus 21. 14:45 - gyvgyj_gtm

A nyári uborkaszezonban is erősnek számított az a hír, ami arról szólt, hogy a miután a tanár bántalmazott egy diákot, a gyereket tanácsolták el az iskolából. Alaposabban olvasva a sajtóhíreket, kiderül, hogy az eset nem egyedi, előfordul, hogy a gyereket bántalmazza az iskolában egy felnőtt. Az igazgató megoldása miatt különös az egész történet: eltanácsolni a gyereket az iskolából, majd miután a történetből ügy lesz, megválni a tanártól is. Az esetet megvizsgálta az ombudsman is és ajánlásokat fogalmazott meg, ami egyrészt jó hír. Másrészt viszont a gyereket bántó ember valahol valószínűleg tanárként dolgozik továbbra is, sem neki sem pedig az ügyet furcsa irányba terelő felettesének nem kell az eset után büntetőjogi következményekkel számolni.

Ami minden szülőt elgondolkodásra késztethet, hogy mi van, ha ez az ő gyerekével történik. És ne legyen senkinek illúziója, ez bárkivel megtörténhet.

A szokástól eltérően egy személyes történetet osztok meg, nem manapság történt, úgy tűnik, nem új keletű a konfliktusok ilyen jellegű kurta-furcsa lezárása. Az én gyerekem járt egy olyan óvodába, ahol elég sok volt a fejlesztést igénylő vagy csak szimplán nehezen kezelhető gyerek. Az én gyerekem nem kapott fejlesztést, nem volt rá szüksége az óvoda szerint. Könnyen beszokott, hamar barátkozott, eleinte úgy tűnt minden rendben van. Aztán néhány hónap múlva kiderült, hogy semmi sincs rendben. Az ovinak sikerült egy olyan csoportot összeállítani, aminek a negyede nehezen kezelhető, vagy inkább agresszív gyerek volt. Aki verekedtek, 2-4-es csapatokba verődve, általában a kisebbeket véve célba, néha egészen furcsán viselkedve. Tavasz végén egy nagyobb ordibálást hallva az óvónő szólt, hogy az egyik testvérpár szüleinek ne tegyük szóvá, ha unjuk, hogy a mi gyerekünk az éppen aktuális boxzsák vagy csicska, mert ettől a szülők nagyon mérgesek lesznek. Pedig volt mit szóvá tenni, szóltunk szülőnek is, óvónőnek is, óvoda vezetőnek is. Szemtől szembe ígértek együttműködést, fegyelmezést, fokozott figyelmet. A valóságban meg annyi volt a változás, ha az óvónők már elfordultak, ha látták, hogy verekedés vagy inkább verés van. Az bántalmazott gyereket utána leszidták, hogy miért ment közel, ahhoz, aki megütötte őt. "Megtanulhatnád már, hogy kitől tartsd magad távol!" - szólt az intelem. Nyárra az óvónők már teljesen lefáradtak és ekkorra már túl voltunk néhány írásos bejelentésen is, bármilyen eredmény nélkül.

Egy reggel, amikor bevittem a gyerekem, felhívva az óvónőfigyelmét egy újabb foltra, ami abból eredt, hogy a gyerek leesett a lépcsőn, közölték, hogy az biztos nem történt meg, mert ők nem látták. A gyerek hiába mutatta volna meg naivan, mi történt, ő csak vette már észre, hogy a dajka hihetetlen vehemenciával – amit az agresszív gyerekeknél sosem vett elő - nekem támad és engem kezd szidni. A vita vége az lett, hogy a gyerekem azonnal kimentettem abból az oviból. Bár jobb szó a kimenekültünk.

Az óvodát az önkormányzat működteti, így a fenntartóhoz fordultam, vázolva a kialakult helyzetet kértem, hogy vegyék fel a másik oviba a gyerekem. A nyár a szabadság ideje, ez jár bármely illetékes elvtársnak bürokratának. Két hétig valóban mindenki szabadságon volt, mindenki.

A történetnek az lett a vége, hogy az illetékes szakemberek tartottak egy szakmaközi megbeszélést, ahol a következő álláspontra jutottak:

  • A vélt vagy valós sérelmeim miatt nem bízom már meg az óvodában, így a gyermekemnek nem kell az eddigi óvodájába járni.
  • Az óvodavezetők nyár végi megbeszélésén a kerület 10+ óvodája közül egy óvoda vezetője vállalta, hogy felveszi a gyermekem, oda beírathatom.
  • Majd kaptam egy levelet, az általam megkeresett és az ügybe bekapcsolódó családgondozótól, melyben az állt, hogy nincs itt semmi látnivaló a gyereket felvették egy másik óvodába, gyermekvédelmi intézkedésre okot adó körülmény nem áll fenn.

Ami elmaradt:

  • Nem vonták felelősségre az óvónőket és az óvodát sem a történtek miatt
  • Nem figyeltek a továbbiakban sem kiemelten a csoportban a bántalmazott gyerekekre.
  • Nem próbáltak együttműködést kialakítani az agresszív gyerekek szüleivel.
  • Nem vontak be szakebereket az ilyen esetek kezelésére, megelőzésére.

Amit másként csinálnék, az az, hogy hamarabb alkalmaznám az egyszer szólok, azt is írásban elvet. Ha nem javul a helyzet az óvónő után azonnal a óvodavezetőhöz fordulok. Ha nála sem jutok eredményre akkor pedig sokkal hamarabb fordultam volna a fenntartóhoz. Nehezítette a baj pontos felismerését, hogy a gyerekem sem mondott sokáig semmit, csak az látszódott, hogy valami nincs rendben vele. Utólag derült ki, hogy mennyire félt, vagy inkább rettegett az oviban. Számomra nagy tanulság lett, hogy mennyire kell figyelni a jeleket és hamarabb és jobban utánajárni, hogy mi lehet a baj.

A gyerekem csak hónapokkal később merte és tudta elmondani, hogy mik történtek vele a másik oviban, amikor már elhitte, hogy nem kell oda visszamenni. Amikor évekkel később már iskolásként szembesült azzal, hogy a verekedős ovijából érkeznek hozzájuk ovisok és óvónők egy fesztiválra, elbújt előlük, és inkább nem vett részt a programon.

A másik óvodába végül beírattam a gyereket, ahol igaz lett a mondás: minden rosszban van valami jó. Habár az ovi nem volt közel a lakóhelyünkhöz – nem úgy, mint a 4 másik ovi –, rémes volt a tömegközlekedés – sok átszállással jutottunk el reggelente oviba, munkába: busz, busz, ovi, busz, villamos, villamos, busz munkahely –, egy valódi, jól működő óvodába sikerült felvenni a gyereket. Multikulti gyereksereg és jól fegyelmező, gyerekeket odaadással és figyelemmel terelgető és adott esetben fejlesztő óvónők. Ott nem volt olyan, hogy egy szülő ne legyen együttműködő, ha gond volt a gyerekkel, de nem is volt elfogadott a másik gyerek bántása, megverése, trágárkodás.

Amikor 3 hét elteltével felhívtam az ovi vezetőjét, kicsit hűvös hangon fogadta hívásom, pedig csak azért hívtam, hogy megköszönjem, hogy visszakaptam azt a gyereket, aki mindig is volt és azt, hogy nyugodtan engedem oviba, mert tudom, hogy jó helyen van. Azt hiszem meglepődött, talán nem ezt várta tőlem.

A verekedős óvoda ma is működik, talán az még nem nyugdíjazták a történet szereplőit, a családgondozó pedig még  ma is aktív.

velelem.jpg

Szólj hozzá!

Száz központot, ezeret

2017. augusztus 18. 17:43 - gyvgyj_gtm

Még 2016 év végén volt egy sajtótájékoztató, melyen Novák Katalin az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára elmondta, egy törvénymódosításnak köszönhetően 2017. január 1-jétől a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő és védelembe vett gyermekek mellett az egyszülős családok gyermekei előnyt élveznek a bölcsődei felvételnél.

Bár nyilvánvaló tény, hogy nehéz egy keresetből fenntartani egy családot - ahogy az államtitkár asszony is említette – a gyermektartás díjról azért nem szabad elfeledkezni: a különélő szülőnek ezzel a díjjal be kell szállni a gyermeke nevelésébe. A sajtótájékoztatón még az is elhangzott, hogy az EMMI félmilliárd forintos támogatással támogatja egy Egyszülős Központ létrehozását, ahol „pont azok kaphatnak személyre szabott segítséget, akik gyakran érezhették, hogy nem figyel rájuk senki”. Ez utóbbi kijelentést már Nagy Anna az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány elnöke mondta. A teljes sajtóhír és videó meg is tekinthető itt: http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/csalad-es-ifjusagugyert-felelos-allamtitkarsag/hirek/a-kormany-tamogatja-az-egyszulos-csalado

Kicsit több, mint egy hónap múlva 2017. január 31-én a KSH-ban rendeztek egy másik konferenciát, annak apropóján, hogy 2017-ben lett 20 éves, a sokak életét jól vagy rosszul meghatározó gyermekvédelmi törvény. Már a meghívót áttekintve is látható, hogy a szervezők valóban komolyan készültek erre az eseményre, több területről hívtak meg gyermekvédelemben dolgozókat. http://www.csagyi.hu/hirek/item/1322-ket-evtized-a-gyermekekert-ksh-konferencia

A konferencián megszólalt a  II. Kerületi Önkormányzat Család-és Gyermekjóléti Központjának a vezetője Papp Krisztina is, aki régóta az intézmény vezetője. A vezető asszonynak kritikát fogalmazott meg a törvénymódosítás kapcsán, annak ellenére, hogy ő az egyik alkotója az EMMI által kiadott Módszertani Útmutatónak, mely A gyermekvédelmi észlelő- és jelzőrendszer működtetése kapcsán a gyermek bántalmazásának felismerésére és megszüntetésére irányuló szektorsemleges egységes elvek és módszertan címet viseli. A kritika szerint az 1997-es törvény 2016 január 1-jén életbe lépett módosításai, melynek célja a párhuzamos kapacitások elkerülése lett volna, pont azt az eredményezi, hogy a szakmai specializációk elvesznek.

„Papp Krisztina szerint az összevonással a szakmai specializációk elvesztek, hiszen a családsegítőknek a korábban végzett munkájuk helyett más feladatot kell végezniük. Aki például a gyermekjóléti szolgálatban 19 évet eltöltött, most a felnőtt, sok esetben idős, mentális problémákkal küzdő ügyfelekkel kell együttműködnie. Aki pedig családsegítőként csak felnőttekkel dolgozott 20-30 éven keresztül, annak most a gyermek veszélyeztetettségére vonatkozó speciális kihívásokkal kell szembenéznie. Ugyancsak gondot okoz, hogy a járások, - család- és gyermekjóléti központ, és a települések - család- és gyermekjóléti szolgálat- szakemberei között gyakori a konfliktus, a hierarchia kialakulása miatt. Problémát jelent, hogy óriási a fluktuáció, és nehezen tudják betölteni az új állásokat, jelentős a szakemberhiány.”

A Papp Krisztina** által vezetett intézmény 2016 január 1-ig a Családsegítő és Gyermekjóléti Központ nevet viselte, majd ez változott meg január 1 után Család – és Gyermekjóléti Központtá. Az általa vezetett intézmény honlapját megnézve még most is az látható, hogy a családsegítő központ munkatársai és a gyermekjóléti szolgálat munkatársai külön oldalon szerepelnek. Annak ellenére, hogy összevonásról van szó, a két részleg két szakmai vezetője ugyanúgy megmaradt, mint a törvényváltozás előtt, nyilván szakmai okokból.

A II. kerületi Család -és Gyermekjóléti Központ honlapjának további elemzése helyett, érdemes azon elgondolkodni, hogy vajon miért van, az, hogy az úgynevezett integrált szolgáltatás ennyire ismeretlen fogalom a nyilvánvalóan tapasztalt szakemberek számára.

Ha már a családról, mint a társadalom alapegységéről gondolkodnak, vajon miért nem lehetséges a szolgáltatásokat is a családoknak, mint komplex egységeknek nyújtani?

Az újabb egyszülős és ráadásul budapesti központ létrehozása helyett, talán sokkal érdemesebb lenne abban gondolkodni, hogy a megfelelő képzés után lehet-e olyan szakemberekre bízni az egyszülős családokat, akik amúgy is foglalkoznak már családokkal. Akik tudják, hogy mi a teendő, ha egy is elhangzik a következő mondatokból:

  • Egy keresetből nevelem a gyerekeket, mert a volt párom nem fizet
  • Jó lenne egy kis szabadidő, mert a volt párom már hónapok óta a gyereke felé sem néz.
  • Olyan nehéz a gyerekkel mióta olyan új osztálytársa/iskolatársa/tanára van, aki rendszeresen bántja.
  • Kaptam időpontot a gyermekpszichiátriára. Három hónap múlva.
  • Sajnos a gyerekem nem kap fejlesztést. Szakemberhiány van.
  • Sajnos most én lettem beteg, elkaptam a gyerektől. Nem tudom elvinni bölcsibe/oviba/iskolába.


Az egyszülős központnak a normál családok ellátásába való integrálásnak az lehet a hátránya, hogy előfordulhat, hogy a problémát észlelve a két fél mást fog gondolni a megoldásról. Az amúgy is kevesebb lábon álló egyszülős család számára különösen fontos, hogy ne egy újabb kápót kapjon a nyakába, hanem egy olyan szakembert, aki rendelkezik megfelelő tudással, melyet tud is alkalmazni a helyzetnek megfelelően. Míg egy házaspár magabiztosabban, egymást támogatva tud fellépni, ha hozzá nem értő szociális munkással találkozik, egy egyedülálló szülő kevésbé képes a hatékony érdekérvényesítésre. Míg egy hozzáértő, az egyszülős családok helyzetét valóban értő családgondozó a krízishelyzet megoldására törekszik, a nem kellően képzett és pályára alkalmatlan meg egy újabb akta gyártására lát lehetőséget, elővéve a nem együttműködő szülő és a védelembe vétel kártyát.

Az egyszülős családok száma a kormany,hu tudósítása szerint 330 000 fő és a Központ létrehozására 500 000 000 forintot szán a kormány 2017-ben, ami pontosan 1515 Ft családonként. A már említett II. Kerületi Önkormányzat Család-és Gyermekjóléti Központ fenntartója 190 497 000 Ft-ot szánt 2016-ban csak a második kerület szociális, gyermekjóléti szolgáltatás ellátására. http://www.csgyk02.hu/images/documents/letoltheto_dokumentumok/Szakmai_Program.pdf

Hogy közben hol tart a félmilliárdos támogatás felhasználása, melyet 330 000 családot érinthet? Az Egyszülős Központ 2017 áprilisi, saját honlapukra mutató sajtóközleménye szerint a Kóstolj bele az Egyszülős Központba című eseményen elindították az online, az országból bárhonnan elérhető, ingyenes szolgáltatásukat, ahol „az érdeklődők valódi ízelítőt kaphattak az áprilistól elérhető segítségnyújtásból és személyesen is találkozhattak, konzultálhattak több, a központ munkáját segítő szakemberrel". A sajtóhír itt olvasható: http://egyszulo.hu/index.php/rolunk/sajtokozlemenyek/302-aprilistol-indulnak-az-egyszulos-kozpont-online-szolgaltatasai

Április 2-től a honlapjukon elérhető a Jogi tanácsadás, itt: http://egyszulo.hu/index.php/tanacsadas/jogi-tanacsadas, egy Google Doc kitöltésén keresztül lehet jelentkezni. Van pszichológus válaszol rovat is itt: http://egyszulo.hu/index.php/hasznos/koezoesseg/pszichologus-valaszol. Klubok közösségek vannak Budapesten a 9. kerületben, Kolozsváron, Miskolcon és Zalaegerszegen, így nyugodtan elmondható, hogy a közösség rovatot lehet még frissíteni, főleg, ha ez a tartalom.

 ek-k.jpg

Majd 2017 júliusában megjelent az Egyszülős Magazin is, egy elég erős beköszönővel és lelkes beszámolókkal az idei nyaralásokról, melyet szintén a Központ szervezett.

 

*forrás: http://www.csagyi.hu/hirek/item/1322-ket-evtized-a-gyermekekert-ksh-konferencia

**Ebben a bejegyzésben azért a II. kerületi intézmény szerepel, mert a már említett konferencián ennek a vezetője szólalt meg. A példaként említett II. Kerületi Önkormányzat Család-és Gyermekjóléti Központ szolgáltatásait előfordulhat, hogy több vagy kevesebb megelégedettséggel igénybe veszik egyszülős családok is. Valószínűleg kérnek hátralékkezelési tanácsadást, részt vesznek klubfoglalkozásokon és előfordulhat, hogy a házi gyermekfelügyeletet is igénybe veszik. Sőt biztosan vannak, akik a kapcsolattartási ügyelet szolgáltatását is - mondjuk így – kipróbálják. Talán nem túlzó az vélemény, hogy a vezetők birtokában vannak azon a statisztikai adatoknak, melyekből megtudható, az ellátási területükön hány család él. Érdemes áttanulmányozni a II. Kerületi Önkormányzat Család-és Gyermekjóléti Központ honlapjára feltöltött jelentést, mely bemutatja a 2015-ös évben végzett munkájukat. A számsorokból kiderül, hogy a szolgáltatást igénybe vevők 16%-a egyedül neveli a gyermekét. Akit érdekel, megtudhatja, hogy a kifejezetten tehetősnek számító II. kerületben milyen problémával küzdenek a családok. A néhol meglehetősen hevenyészett statisztikából kibogarászható, hogy a szolgáltatást jórészt aktív korú, foglalkoztatás nélküli, egyedülálló szülő veszi igénybe. További részletek és a családgondozók, koordinátorok beszámolója itt olvasható el: http://www.csgyk02.hu/images/documents/letoltheto_dokumentumok/Gyermekvedelmi_Tanacskozas_2016.pdf A honlapot tovább böngészve kiderül, hogy amennyiben egy II. kerületi lakos nem elégedett, panaszt a fenntartónál tehet, az egy másik dokumentumból tudható meg, hogy a fenntartó a II. kerületi Önkormányzat.

Szólj hozzá!

Talpalók

2017. augusztus 09. 15:04 - gyvgyj_gtm

Egy régebbi bejegyzésben írtam arról, hogy milyen nehéz dolguk van azoknak a szülőknek, akiknek a gyereke megkapta az SNI címkét. Néhány iskola*, kényszeresen kerüli ezeket a gyerekeket, nem motiválja őket a dupla fejpénz. Mert ezekkel a gyerekekkel munka van. Az ellazsált évek, az elmulasztott fejlesztések, az elmismásolt személyre szabott oktató-nevelő munka mind-mind megmutatkozik a gyerek fejlődésében. Vagyis inkább annak hiányában.

Aztán, amikor már ég a ház, égbekiáltó a gyerek lemaradása az iskola elkezd bűnbakot keresni. Aki keres az talál. Hát persze! A szülő az. Mert nem együttműködő. Meg a gyerek. Mert nem is odavaló.

A szülők ilyenkor híján elkezdenek megoldásokat keresni és érdekes tapasztalatokra tesznek szert.

Ha másik iskolát keresnek, onnan a előfordul, hogy nem írásban érkezik az elutasító válasz. Ami azért baj, mert az iskolát kijelölő szakértői bizottság nem szóból, hanem papírból ért. Logikusan. Szóval a szülők csak várnak az írásos válaszra, csak várnak. Az idő, a nyár meg telik.

Mivel a szülők kevesebb gyerekkel találkoznak, és kevesebb gyerek „ügyük” van, az iskola a különböző jogszabályok előrángatásával és tetszőleges alkalmazásával rutinból tudja lenyomni a szülőket.

Ha a gyerek a fejlesztések elmaradása miatt már nagyon kilóg a sorból, megkérhetik a szülőket, hogy a gyerek legyen magántanuló. Kérhetik szépen, de kérhetik egyből a gyermekvédelemmel karöltve, a lényeg nem a gyerek. A szülő ilyen esetben jobb, ha együttműködő, hacsak nem akar a nyakába kapni egy közigazgatási eljárást, ahol az elmaradt iskolai fejlesztések miatt lemaradó gyermeke kapcsán az ő szülői képességeit kérdőjelezik meg.

Van olyan, amikor az iskola biztosra megy, mert a sokat hiányzó gyereket osztályozóvizsgára küldi. Még jól is jöhet valamilyen közigazgatási eljáráson, ha megbukik a szép reményű, de SNI gyerek. Hiszen a szülő nem készítette fel a vizsgára! Azzal a ténnyel senki nem foglalkozik, hogy a szaktanárnak erre lett volna egy éve. Tuti megoldás, hiszen csak a szülő lehet a hibás, ha az iskolai tananyagot a gyerek nem tudja. Meg a gyerek! Mert sem év közben, de még nyáron sem tanult. Tuti megoldás. Kóklereknek.

Nyáron az iskolák kéthetente egy délelőttöt vannak nyitva. Ügyeletet tartanak, segítve az amúgy is hatékony ügyintézést. Nem. Ők biztos nem talpalnak azért, hogy a gyerek a neki megfelelő iskolába járhasson. Ha használják is a talpukat, azt másként.

*Megjegyzés: nem minden iskola ilyen. Vannak jó és gyerekbarát oktatási intézmények és vannak jó tanárok is. Ez egy vélemény rosszgyakorlatokról.

 library.jpg

2 komment

2 éves a blog

2017. március 17. 18:26 - gyvgyj_gtm

Két éve és két napja indult a Gyermekvilág, gyermekjog blog és ebben a két évben  már volt időszak, amikor más teendők kaptak prioritás, így két nyári hónap ki is maradt a blog történetében.

Az elmúlt egy évben sem változott az általatok érdekesnek ítélt témák sora, az viszont tény, hogy ez előző évekhez képest sokkal több drámai történet kerül be a mainstream médiába, melyekről itt a blogon nem mindig íródik poszt.

Nem lehetett szó nélkül hagyni a székesfehérvári kisfiú halálhírét, mely sajnos a blog harmadik legolvasottabb bejegyzése lett. Persze a közvélemény azóta sem tudja, hogy mi történt, ahogy azt sem, hogy az érintett szakterület dolgozói kidolgoztak-e vagy sem egy forgatókönyvet hasonló helyzetben lévő családok támogatására.

A kényszerláthatás ma is ugyanolyan létező és gyermekeket maradandóan megnyomorító jelenség, mint legutóbb. Amelyik gondozó szülő nem akarja kockáztatni szülői felügyeleti jogát, az inkább átadja, akár akarata ellenére is a gyermeket a bántalmazó különélő szülőnek. Hogy a gyermek mit akar, azt nyilván nem kérdezik. Az üggyel hivatalból foglalkozók inkább azt feltételezik, hogy a gyermek azért panaszkodik, mert a gondozó szülő a különélő szülő ellen neveli. Nyilván ez egyszerűbb, mint lefolytatni egy tisztességes bizonyítási eljárást.

A közmédiából még 2015. őszén kiömlő áldozathibáztatás továbbra is aranyérmes és ahogy látható a közbeszédből sem tűnik el olyan lassan ez az attitűd. Nagy felelőssége van minden sajtómunkásnak, aki bárhogyan is megnyilatkozik erről a témáról.

Az elmúlt két évben 66 bejegyzés született és az utóbbi időszak minden posztja felkerült az index címlapjára, melyet egy nagyobb városnyi látogató olvasott el. Több blog és portál hivatkozott a Gyermekvilág, gyermekjog blogra vagy vett át forrásmegjelöléssel tartalmakat. Továbbra is érdemes levelet írni a blog e-mail címére, ha valaki tartalmat venne át. 

A kommentek sokat tettek hozzá a bloghoz, még ha nem feltétlenül lehetett egyetérteni a tartalmukkal. A trágár és személyeskedő kommentek továbbra sem megengedettek.

Köszönöm, ha olvassátok és megosztjátok a blogot és külön köszönöm, ha a kommentekkel valamit hozzáadtok a bloghoz.

2.jpg

Szólj hozzá!

Rosszgyakorlat – vol I.

2017. február 22. 15:49 - gyvgyj_gtm

Az előző bejegyzésben már volt szó a gyámhivatal által alkalmazott sajátos ügyfélkezelésről és itt még koránt sincs vége a sajátos gyakorlatoknak.

Amikor az ügyfél ügyet indít, a hivatal tárgyalást tűz ki. A hivatal ügyfélfogadási ideje nem túl ügyfélbarát, de már néhol már észrevehető a javulás. Nem csupán 8.00 és 16.00 között, hanem ettől eltérő időpontban is van lehetőség részt venni a hivatal által kitűzött tárgyaláson. Elméletileg.

Gyakorlatban előfordulhat az, hogy a tárgyalás időpontjának a meghatározása egy újabb lehetőség az ügyfél szórakoztatására. Ha ugyanis az ügyfél tájékoztatást ad, hogy mely napszak biztosan nem megfelelő számára, előfordulhat, hogy az ügyintéző pontosan és ismételten az ügyfélnek alkalmatlan időpontra teszi a tárgyalás időpontját.

Túlzás lenne? Aligha. Példa:

A gondozó szülő kapcsolattartás végrehajtást kért. Előzetesen tájékoztatta a hivatalt, hogy napközben délelőtt dolgozik. Ezért, ha megoldható, azt kéri, hogy a tárgyalás délután legyen, amikor a hivatalnak úgyis ügyfélfogadási ideje van. Vagy legyen a hivatal nyitási idejében, reggel 8-kor is. A kérés után a gondozó szülő nagy várakozással bontja fel a kapott ajánlott levelet, melyben valóban értesítették a tárgyalás időpontjáról. Ugyanaz az alkalmatlan hétköznap délelőtt, amiről szó szerint, az ügyintéző szemébe nézve nyilatkozott. Még csak nem is reggel, amit szintén kért, hogy legalább legyen lehetősége aznap később kezdeni a munkáját. Még csak nem is ügyfélfogadási időben. Nem.

Nyilván megkérdezte a hivatal, hogy ez mégis hogyan történhetett és kiderült a szomorú valóság: a tárgyalóterem beosztása miatt nem lehetséges az időpont módosítása. Biztos sokan vannak az ügyfelek, sokan is járnak a gyámhivatalba, más ügyintézők is tartanak tárgyalást, így valóban hihető, hogy a rendelkezésre álló csaknem 40 órából csak és kizárólag az az egy óra volt alkalmas a hivatalnak, ami neki viszont nem és amely időpont alkalmatlanságáról az ügyintéző biztosan tudott.

Ahogy várható volt, a gondozó szülő a tárgyalásra nem tudott elmenni.

Mi történt?

A hivatal megszüntette az eljárást.

A gondozó szülő a kapcsolattartás végrehajtását kérő levelében mindent leírt, az előző eljárásokban a hivatal maga is leírta, hogy a szülők között mediációra nincs lehetőség. A gondozó szülő időben értesítette a hivatalt, hogy a tárgyaláson megjelenni nem tud. Vagyis a hivatal nagy valószínűség szerint le tudta volna folytatni a bizonyítási eljárást és kötelezhette volna a különélő szülőt a kapcsolattartás pótlására. Megállapíthatta volna a különélő szülő önhibáját, bírságolhatott volna. De nem, nem tette meg. Hogy mi volt az oka? Ki tudja?

Vagyis az a tanulság, hogy amennyiben gondozó szülő vagy és a kelleténél gyakrabban távolmaradó különélő szülő ösztökélésére a hivatal közreműködését kéred, állj a hivatal rendelkezésére, bármi is történik, amikor a hivatal utasít. Különben a gyermek kapcsolattartás nélkül marad, ugyanis így nem szükséges a különélő szülőnek bepótolni a kapcsolattartást.

És, ha kedved van, talán már érdemes megkérdezni, a hivatalt, hogy mi is a helyzet a gyermek kapcsolattartási jogával és a különélő szülő kapcsolattartási kötelezettségével? Egyszer mindenképp.

Válasz?

file.jpg

Szólj hozzá!

Nesze sánta, itt egy púp

2017. február 10. 16:42 - gyvgyj_gtm

2017. február 1-jén a parlament Igazságügyi Bizottsága továbbra sem támogatja, hogy az Országgyűlés elé kerüljön az Európai Tanács által 2010-ben elfogadott Isztanbuli egyezmény ratifikálása. Az esemény kapcsán több portál is hírt adott erről a történésről, világnézete alapján így vagy úgy. 

Aki nem értinett ebben a témában, nincsenek horzsolásai, melyekre büszke lehetne, talán nem is érti, hogy miért lenne érdemes ratifikálni egy egyébként már aláírt egyezményt és kívülállóként esetleg csak az nem világos számára, hogy ha valaki át mond, utána miért nem mond bét. 

Egy portál a február 1-jei események kapcsán a gyámhivatal munkájában megmutatkozó hiányosságokat mintegy alternatív valóságként jellemezte, ami egy kívülálló számára nyilván értelmezhetetlen. A cikk olvasása után nagy valószínűséggel kevesen kutattak utána, hogy az ombudsman hány jelentésben tárta fel a gyermekvédelmi rendszerben és a rendszer fejének számító gyámhivatal működésében fellehető anomáliákat. Az is nyilvánvaló, hogy kevesen fogják végigolvasni az alternatív valóság megfejtésére a Patent egyesület jelentéseit (1), (2), melyekben többek között a gyámhivatali problémákról is van szó. Pedig érdemes lenne, ugyanis nem csak felnőttekről van szó, hanem gyerekekről is, akik nagyon gyakran maguk is elszenvedői az erőszaknak. A gyermek a jövőnk. Hogy is vigyázunk rájuk?

Egy korábbi bejegyzésben már volt szó az elvált szülők kapcsolattartási nehézségeiről és a kényszerláthatásról. Hát igen, nagy visszatartó erő, akár a gyermek kárára is, hogy a gyámhivatal komolyan szankcionálja a kapcsolattartások elmaradását, bár a két nemnél előfordulhat, hogy másképpen billen a mérleg.

Alább részlet egy ügyből, ahol nem feltétlenül a konkrét ügy, hanem a sorokból kivillanó eljárásmód a lényeg. Az iratdarabban nincsenek nevek, a leírásban is van változtatás, mert nem feltétlenül a konkrét eset a lényeg, hanem az elbírálásnál, a határozat meghozatalánál alkalmazott elv.

iigyamugyiosztaly.jpg

A tények: a kapcsolattartás jogerősen szabályozott, a gyermek kéthetente páros hétvégéken szombat reggel 9-tól, vasárnap délután 17 óráig van a különélő szülővel. Amennyiben a páros héten a pótlás elmarad, bármilyen okból, úgy a következő héten pótolni kell, ugyanazon az időtartamban. A szülőknek lehetőségük van, arra, hogy bármilyen másik időpontot megbeszéljenek, amennyiben nem felel meg a következő heti pótlás.

Jelen esetben az történt, hogy a különélő szülő, jelen esetben a különélő szülő miatt elmaradt a kapcsolattartás a páros héten és a pótlásra azért nem került sor, mert páratlan héten az gondozó szülőnek és gyermekének előre eltervezett (a határozatban nem szerepelt, hogy kifizetett) programja volt. A gondozó szülő úgy döntött, hogy a régen várt programot választja a gyermekével és nem a szabad hétvégét. A különélő szülő pedig úgy döntött, hogy ahelyett, hogy egyeztetne a gondozó szülővel egy pótlást a kapcsolattartásra, inkább a vonatkozó jogszabályok szerint végrehajtást kér. A gyámhivatal egy tárgyaláson meghallgatta a szülőket, majd meghozta határozatát.

A Gyámhivatal szerint a gondozó szülői önhiba megvalósult, a gondozó szülőt pénzbüntetésre ítélte és kötelezte a kapcsolattartás pótlására.

Hogy mi ezzel a gond?

A gyámhivatal álláspontja az, hogy amennyiben bármelyik páros héten elmarad egy kapcsolattartás, úgy azt a soron következő héten pótolni kell. Még, az is, aki laikus, próbáljon belegondolni, hogy mennyire életszerű és mennyiben szolgálja a gyermek érdekét, hogy ezen szabályozás alapján a gyermek (és a gondozó szülő) egyetlen hétvégéje sem kiszámítható. Hiszen a különélő szülőnek bármi közbe jöhet páros héten és akkor páratlan hétvége lesz az különélő szülőé és a felszabaduló páros hétvége az gondozó szülőé.

A határozatot szigorúan betartva -és ilyen kérelmezős szülő mellett nincs más lehetőség - nem lehet többet hetekre előre szabadidős, kulturális és korosztályos csoportos programot tervezni-szervezni ahogy a gondozó szülő sem tervezhet semmilyen programot magának. Agyő hosszú hétvégék, agyő messzebb lakó családtagok, barátok. Aki a szülők rugalmasságára hívná fel a figyelmet, az kérem, ne tegye. Hatósági eljárásról van szó, és vannak olyan szülők, akik ezt a gyakran alkalmazott szabályozást jól kezelik, de az nem az a helyzet.

A különélő szülő attitűdje alapján a hatóság megtehetné, hogy értékeli, hogy mennyiben szolgálja gyermek mindenek felett álló érdekét az átgondolatlan szabályozás, mely alapján a kiskorú nem tervezhet egyetlen hétvégére sem baráti, sem családi programot.

Azt is megtehetné a hatóság, hogy megvizsgálja, vajon mennyire szolgálja a kiskorú érdekét, hogy az amúgy is túlterhelt, családfenntartóként a munka-gyerek-magánélet vonalon egyensúlyozó gondozó szülő a hivatali procedúrával kap egy újabb terhet. Hiszen a különélő szülő csupán kéthetente hétvégén van a gyermekkel, ha éppen nem mondja le a kapcsolattartást. A gondozó szülő pedig a kettő felnőtt feladatát maga látja el. Az hivatalos eljárás miatt az amúgy is kicentizett ideje terhére a hatóság idézésére a hivatalba be kell menni. Igaz ugyan, hogy adnak igazolást, hogy  gondozó szülő a gyámügyi osztályon jegyzőkönyvezett és nem a műkörmösnél lébecolt munkaidőben, így legalább a munkahelyén is tudnak a történetről. A szintén kicentizett szabadideje (haha) terhére a gondozó szülőnek lehetősége van a határozat fellebbezésére és a másofokú hatóság néhány hét/hónap után majd hoz is döntést. Vagyis a szánhat a fellebbezés megírása temérdek időt és laikus botcsinálta jogászként több óra/nap alatt kikeresheti és értelmezi az összes vonatkozó törvényt, vagy a szintén kicentizett pénztárcája terhére kifizet néhány ezer/tízezer forintot egy ügyvédnek.

És a másodfokú hatóság döntése sem az utolsó lépés, évek, hónapok telhetnek el, mire az eljárás végére - minden jogorvoslati fórumot, bíróságot, megjárva - pont kerülhet.

Aki arra hívná fel a figyelmet, hogy tetszett volna elengedni a gyermeket a különélő szülővel, az kérem, ne tegye.

Egyszerűen nem életszerű az, hogy a különélő szülői önhibából elmaradó kapcsolattartás végül miatt végül mégis az anyát büntetik meg. Ebből az eljárásból a gyermek biztosan nem profitál. A gondozó szülő egyébként is ragaszkodik a kapcsolattartás pótlásához, neki is jár a szabad hétvége.

Egyszerűen nem lenne szabad életszerűnek lennie, hogy egy ügyintéző vélhetően mindenfajta beleérző képesség és hajlandóság nélkül gondozó szülői önhibát állapítson meg, ahelyett, hogy feltárná a kapcsolattartást kérelmező különélő szülő motivációját, vagy hogy esetleg visszaél-e a különélő szülő a kapcsolattartási jogával. Végül is az ügyintézőnek ez csupán a munkája, ezért kapja a fizetését a fűtött munkahelyén órabérben. Amikor lejár a munkaideje, hazamehet és pihenhet. Ha feltárja a motivációt, ha nem, a fizetés ugyanúgy megérkezik a számlájára. Neki nem vesz el az életéből és nem is tesz hozzá, hogy mit ítél.

A történet többi szereplőjének viszont ez az élete, amit nem órabérben mérnek.

9 komment

(Nem csak) kommunikációs katasztrófa

2017. január 25. 18:12 - gyvgyj_gtm

Ismét drámai hír járja be a sajtót, egy 11 éves kisfiú halt meg otthonában, a saját ágyában. A gyerek, a hírek szerint, cukorbeteg volt, szerény körülmények között nevelte őt egyedülálló anyja. Az első hírek még arról szóltak, hogy kihűlés miatt halt meg a kisfiú, több tucatnyi portál írta meg a hírt, némelyik újra színezte a történteket, mintha nem lenne elég nagy a tragédia így is. Aztán néhány nappal később itt az újabb hír, hogy mégsem kihűlés lehetett a halál oka, ismét sok portálon lehet olvasni és megpróbálkozni a lehetetlennel. Megérteni, hogy mi történt.

Különös fintora sorsnak, hogy 2017. január 14-én közölt a feol.hu egy cikket arról, hogy a jogszabályváltozásoknak köszönhetően immár kötelező a családok együttműködése a védőnői hálózattal, ahogy a cikk bevezetője is szól:  „Januártól már nem mondható le a védőnői gondozás, illetve ha ezt a szülő megteszi, az veszélyeztetésnek számít.” Aki ezt elolvassa, azonnal kedvet érez ahhoz, hogy együtt működjön a védőnővel. Kár, hogy a 11 éves kisfiú, ekkor már napok óta halott volt. Így nem tudhatta meg a cikkből, hogy „Innentől (értsd: az iskoláskor kezdetétől) az iskolai védőnők dolga a diákok gondozása.”

Az országos sajtó is rácsapott a tragikus történetre és idéznek Székesfehérvár polgármesterétől, aki a Facebook oldalán ír ennek a szomorú hírnek a kapcsán. És valóban, a polgármester egy országos kereskedelmi televízióból tudta meg, hogy mi történt az általa vezetett városban, és igen, ez elég kellemetlen. A polgármester sem tudja, hogy szociális, egészségügyi vagy emberi mulasztás miatt halt meg a kisfiú és a közleményében, ahogy több sajtóorgánumban is inkább azt emeli ki, hogy merjenek segítséget kérni az emberek és felhívja arra is az emberek figyelmét, hogy amennyiben észrevesznek segítségre szoruló embert jelezzenek maguk is. 

A tudósítások a tragédiával nem tudnak mit kezdeni, a rendőrségi hírzárlat teljes. A szomszédokat, környéken lakókat, a vélt vagy valós ismerősöket faggatják. Az anyát a legtöbb cikk magának valónak, mogorvának és elutasítónak ábrázolja, melyre ráerősít a egy újabb feol.hu cikk is, ahol sikerült névvel is megemlíteni a kisfiút. Kérdés, mennyire lehet hiteles egy másik újságíró tudósítása, ha egy emberről úgy közöl leírást nyomtatásban tíz és százezrek számára, hogy annak alapja egy nyilvánvalóan szubjektív véleményt. Még az anya életkorát, mint objekítv tényt, sem sikerült kideríteni, de több tudósítás is említ életkort. Elég nehéz kibogozni a tudósításokból, hogy az anya akkor most egy 37 éves,könyvelő, aki az önkormányzattól néha kap munkát, vagy egy a gyermekének ebédet sem fizető, a kisfiút alul öltöztető ápolt, csinos ötvenes asszony. A kommenteket pedig el lehet olvasni a kommenteket bármelyik cikk, tudósítás alatt, magukért beszélnek. 

Ami hiányzik az online felületekről és nyilvánvalóan a való életből is, az a tiszta, egyértelmű kommunikáció. Hiányzik például egy valós alappal rendelkező jelentés a helyi szociális ágazat valamely vezetőjétől, ami arról szól, hogy igen, pontosan tudják, hogy hány egyszülős család van a körzetükben és igen, arról is tudnak, hogy hány egyszülős, fogyatékkal vagy tartós betegséggel élő gyermeket nevelő család van ugyanitt. Jó lenne, ha be tudnának számolni arról, hogy van kidolgozott és bevált forgatókönyv, hogy váratlan krízishelyzet, megbetegedés esetén hogyan nyújtanak valódi segítséget egy-egy ilyen családnak. Vagy tudnánk arról, hogy a rossz anyagi helyzetű családnak fel tudnak kínálni olyan programot, képzést, melynek segítségével magasabb jövedelemhez juthatnak. Vagy talán be tudnának számolni arról, hogy valódi közösséget építenek, ahol helye van annak is, aki valamiért lejjebb csúszott és magára maradt. Lehet folytatni a felsorolást, szándék szerint...

Remélhetőleg a vizsgálat kideríti, hogy mi történt, hogy máskor ne történhessen meg, nem csak Székesfehérváron, máshol sem. Egyszer talán, majd valaki összerak egy cselevési tervet, amivel könnyebbé lehet tenni annak a családnak az életét, ahol egy szülő van és a gyermek tartós beteg vagy fogyatékos.

És meg is csinálja. Egyszer. Talán.

halonet.jpg

1 komment