Gyermekvilág, gyermekjog


Hány szülő kell egy gyerek iskolai beíratásához?

2019. október 01. 12:20 - gyvgyj_gtm

Egy ideje már foglalkozunk itt a blogon iskolai dolgokkal, gondozó és a különélő szülők jogaival, kötelezettségeivel. Az utóbbi néhány hónapban viszont több alkalommal bukkanunk olyan történetre, amikor az egyik szülő a másik szülő tudta nélkül egyszerűen átíratja a gyereket egy másik iskolába, amiben az oktatási intézmények is partnerek. Szeretnénk tudni, hogy mit gondoltok erről, ezért egy anonim történetet* megosztunk veletek.

Azt talán minden családban tudják, hogy egy gyerek iskolai beíratásához két szülőre van szükség. Az iskolaválasztás ugyanis a gyermek sorsát jelentősen meghatározó döntés, amiben a szülőknek nem csak közösen kell dönteni, de külön-külön egyik sem írathatja be ide, vagy oda a gyermeket. Még akkor sem, ha iskolák a honlapjukon olyan formanyomtatványokat tesznek közzé, amiben az egyik szülő nyilatkozik, hogy a másik szülő helyett is jogosult eljárni.

*Disclaimer: a történetet elemeiben megváltoztattuk azért, hogy konkrét ügy szereplőit ne lehessen felismerni, beazonosítani. A valósággal való bármilyen egyezés csak a véletlen műve lehet. Megjegyezzük, ha mégis úgy találod, hogy ismerős a történet és pont te vagy az, aki páros lábbal tiprod mások jogait, akkor van ám lehetőséged helyes döntéseket is hozni. Mielőtt még túl késő lenne.

Történetünkben egy gyerek ideiglenes hatályú kiemelése történt meg, a város egyik részén élő „A” szülőjétől került a város másik részén élő „B” szülőjéhez. Ez néhány hónappal ezelőtt történt, a mostani trendeknek megfelelően legyen a történet kezdete mondjuk, 100 nappal ezelőtt.

Az ideiglenes elhelyezés óta a gyerek nem találkozhat az őt addig gondozó „A” szülővel. A kapcsolattartás nincs megtiltva, de szabályozva sincs, nevelést ideiglenesen ellátó „B” szülő pedig úgy gondolja, hogy amíg a gyámhivatal néhány hónap/év alatt meg nem hozza a kapcsolattartást szabályozó határozatot, addig neki a láthatást nem kell biztosítani.

A gyerek már nem túl kicsi, iskoláskorú, tanköteles. A történet kezdete óta eltelt 100 nap alatt véget ért egy tanév, sőt elkezdődött a következő is. „A” szülő meglepve és véletlenül tudta meg, hogy a gyermeke már nem a város Egyik hanem a Másik részén lévő iskolába jár. Az Egyik iskolában nem adtak felvilágosítást a tanulmányi eredményekről, de elmondták, hogy mostantól a gyermek Másik iskolába jár. A Másik iskolában elmondták, hogy ők a gyámhivatal papírjai szerint jártak el és kedvesen lecsapták a telefont megelőzve a további kérdezősködést. „A” szülő nem tud mit tenni információk nélkül. „B” szülő nem áll vele szóba, a gyerekvédelem nem illetékes iskolai beíratási ügyekben. Így jobb híján a történetet röviden leírva a Duna egyik oldalán lévő Egyik iskola Tankerületéhez, majd Duna másik oldalán lévő Másik iskola Tankerületéhez fordul, hátha érkezik válasz arra a kérdésre, hogy milyen alapon került a gyereke a Másik iskolába.

Szerintetek mit válaszol a két illetékes Tankerület? Egyáltalán fognak válaszolni?

Szeretnél hozzászólni? ITT megteheted!

board_1.jpg

3 komment

Miért marad?

2017. október 20. 10:29 - gyvgyj_gtm

Annak ellenére, hogy bűncselekmény a másik ember bántalmazása,  meglehetősen kevesen firtatják a családon belüli erőszak esetében a férfi elkövető felelősségét. Leslie Morgan Steriner saját élményét osztja meg a családon belüli erőszak dinamikájáról és arról, hogyan érinti ez a gyerekeket.

„Következmény lehet még az áldozat hosszú távú zaklatása, még azután is, hogy a bántalmazó újra nősült, a pénzügyi források megtagadása és a családi bírósági rendszer manipulációja, hogy megrémissze az áldozatot és annak gyerekeit, akiket arra kényszerítenek a családi bíróság bírói*, hogy rendszeresen időt töltsenek felügyelet nélkül az emberrel, aki verte az anyjukat." 

Ez a TED videó néhány éve már elérhető, azonban a közelmúlt történései alapján úgy tűnik nem jutott el minden szakemberhez és van még mit tanulni az átlagembereknek is.

*Magyarországon a polgári peres ügyek bírói, a családjogi bírók.

 

 

Szólj hozzá!

Rosszgyakorlat – vol I.

2017. február 22. 15:49 - gyvgyj_gtm

Az előző bejegyzésben már volt szó a gyámhivatal által alkalmazott sajátos ügyfélkezelésről és itt még koránt sincs vége a sajátos gyakorlatoknak.

Amikor az ügyfél ügyet indít, a hivatal tárgyalást tűz ki. A hivatal ügyfélfogadási ideje nem túl ügyfélbarát, de már néhol már észrevehető a javulás. Nem csupán 8.00 és 16.00 között, hanem ettől eltérő időpontban is van lehetőség részt venni a hivatal által kitűzött tárgyaláson. Elméletileg.

Gyakorlatban előfordulhat az, hogy a tárgyalás időpontjának a meghatározása egy újabb lehetőség az ügyfél szórakoztatására. Ha ugyanis az ügyfél tájékoztatást ad, hogy mely napszak biztosan nem megfelelő számára, előfordulhat, hogy az ügyintéző pontosan és ismételten az ügyfélnek alkalmatlan időpontra teszi a tárgyalás időpontját.

Túlzás lenne? Aligha. Példa:

A gondozó szülő kapcsolattartás végrehajtást kért. Előzetesen tájékoztatta a hivatalt, hogy napközben délelőtt dolgozik. Ezért, ha megoldható, azt kéri, hogy a tárgyalás délután legyen, amikor a hivatalnak úgyis ügyfélfogadási ideje van. Vagy legyen a hivatal nyitási idejében, reggel 8-kor is. A kérés után a gondozó szülő nagy várakozással bontja fel a kapott ajánlott levelet, melyben valóban értesítették a tárgyalás időpontjáról. Ugyanaz az alkalmatlan hétköznap délelőtt, amiről szó szerint, az ügyintéző szemébe nézve nyilatkozott. Még csak nem is reggel, amit szintén kért, hogy legalább legyen lehetősége aznap később kezdeni a munkáját. Még csak nem is ügyfélfogadási időben. Nem.

Nyilván megkérdezte a hivatal, hogy ez mégis hogyan történhetett és kiderült a szomorú valóság: a tárgyalóterem beosztása miatt nem lehetséges az időpont módosítása. Biztos sokan vannak az ügyfelek, sokan is járnak a gyámhivatalba, más ügyintézők is tartanak tárgyalást, így valóban hihető, hogy a rendelkezésre álló csaknem 40 órából csak és kizárólag az az egy óra volt alkalmas a hivatalnak, ami neki viszont nem és amely időpont alkalmatlanságáról az ügyintéző biztosan tudott.

Ahogy várható volt, a gondozó szülő a tárgyalásra nem tudott elmenni.

Mi történt?

A hivatal megszüntette az eljárást.

A gondozó szülő a kapcsolattartás végrehajtását kérő levelében mindent leírt, az előző eljárásokban a hivatal maga is leírta, hogy a szülők között mediációra nincs lehetőség. A gondozó szülő időben értesítette a hivatalt, hogy a tárgyaláson megjelenni nem tud. Vagyis a hivatal nagy valószínűség szerint le tudta volna folytatni a bizonyítási eljárást és kötelezhette volna a különélő szülőt a kapcsolattartás pótlására. Megállapíthatta volna a különélő szülő önhibáját, bírságolhatott volna. De nem, nem tette meg. Hogy mi volt az oka? Ki tudja?

Vagyis az a tanulság, hogy amennyiben gondozó szülő vagy és a kelleténél gyakrabban távolmaradó különélő szülő ösztökélésére a hivatal közreműködését kéred, állj a hivatal rendelkezésére, bármi is történik, amikor a hivatal utasít. Különben a gyermek kapcsolattartás nélkül marad, ugyanis így nem szükséges a különélő szülőnek bepótolni a kapcsolattartást.

És, ha kedved van, talán már érdemes megkérdezni, a hivatalt, hogy mi is a helyzet a gyermek kapcsolattartási jogával és a különélő szülő kapcsolattartási kötelezettségével? Egyszer mindenképp.

Válasz?

file.jpg

Szólj hozzá!

Nesze sánta, itt egy púp

2017. február 10. 16:42 - gyvgyj_gtm

2017. február 1-jén a parlament Igazságügyi Bizottsága továbbra sem támogatja, hogy az Országgyűlés elé kerüljön az Európai Tanács által 2010-ben elfogadott Isztanbuli egyezmény ratifikálása. Az esemény kapcsán több portál is hírt adott erről a történésről, világnézete alapján így vagy úgy. 

Aki nem értinett ebben a témában, nincsenek horzsolásai, melyekre büszke lehetne, talán nem is érti, hogy miért lenne érdemes ratifikálni egy egyébként már aláírt egyezményt és kívülállóként esetleg csak az nem világos számára, hogy ha valaki át mond, utána miért nem mond bét. 

Egy portál a február 1-jei események kapcsán a gyámhivatal munkájában megmutatkozó hiányosságokat mintegy alternatív valóságként jellemezte, ami egy kívülálló számára nyilván értelmezhetetlen. A cikk olvasása után nagy valószínűséggel kevesen kutattak utána, hogy az ombudsman hány jelentésben tárta fel a gyermekvédelmi rendszerben és a rendszer fejének számító gyámhivatal működésében fellehető anomáliákat. Az is nyilvánvaló, hogy kevesen fogják végigolvasni az alternatív valóság megfejtésére a Patent egyesület jelentéseit (1), (2), melyekben többek között a gyámhivatali problémákról is van szó. Pedig érdemes lenne, ugyanis nem csak felnőttekről van szó, hanem gyerekekről is, akik nagyon gyakran maguk is elszenvedői az erőszaknak. A gyermek a jövőnk. Hogy is vigyázunk rájuk?

Egy korábbi bejegyzésben már volt szó az elvált szülők kapcsolattartási nehézségeiről és a kényszerláthatásról. Hát igen, nagy visszatartó erő, akár a gyermek kárára is, hogy a gyámhivatal komolyan szankcionálja a kapcsolattartások elmaradását, bár a két nemnél előfordulhat, hogy másképpen billen a mérleg.

Alább részlet egy ügyből, ahol nem feltétlenül a konkrét ügy, hanem a sorokból kivillanó eljárásmód a lényeg. Az iratdarabban nincsenek nevek, a leírásban is van változtatás, mert nem feltétlenül a konkrét eset a lényeg, hanem az elbírálásnál, a határozat meghozatalánál alkalmazott elv.

iigyamugyiosztaly.jpg

A tények: a kapcsolattartás jogerősen szabályozott, a gyermek kéthetente páros hétvégéken szombat reggel 9-tól, vasárnap délután 17 óráig van a különélő szülővel. Amennyiben a páros héten a pótlás elmarad, bármilyen okból, úgy a következő héten pótolni kell, ugyanazon az időtartamban. A szülőknek lehetőségük van, arra, hogy bármilyen másik időpontot megbeszéljenek, amennyiben nem felel meg a következő heti pótlás.

Jelen esetben az történt, hogy a különélő szülő, jelen esetben a különélő szülő miatt elmaradt a kapcsolattartás a páros héten és a pótlásra azért nem került sor, mert páratlan héten az gondozó szülőnek és gyermekének előre eltervezett (a határozatban nem szerepelt, hogy kifizetett) programja volt. A gondozó szülő úgy döntött, hogy a régen várt programot választja a gyermekével és nem a szabad hétvégét. A különélő szülő pedig úgy döntött, hogy ahelyett, hogy egyeztetne a gondozó szülővel egy pótlást a kapcsolattartásra, inkább a vonatkozó jogszabályok szerint végrehajtást kér. A gyámhivatal egy tárgyaláson meghallgatta a szülőket, majd meghozta határozatát.

A Gyámhivatal szerint a gondozó szülői önhiba megvalósult, a gondozó szülőt pénzbüntetésre ítélte és kötelezte a kapcsolattartás pótlására.

Hogy mi ezzel a gond?

A gyámhivatal álláspontja az, hogy amennyiben bármelyik páros héten elmarad egy kapcsolattartás, úgy azt a soron következő héten pótolni kell. Még, az is, aki laikus, próbáljon belegondolni, hogy mennyire életszerű és mennyiben szolgálja a gyermek érdekét, hogy ezen szabályozás alapján a gyermek (és a gondozó szülő) egyetlen hétvégéje sem kiszámítható. Hiszen a különélő szülőnek bármi közbe jöhet páros héten és akkor páratlan hétvége lesz az különélő szülőé és a felszabaduló páros hétvége az gondozó szülőé.

A határozatot szigorúan betartva -és ilyen kérelmezős szülő mellett nincs más lehetőség - nem lehet többet hetekre előre szabadidős, kulturális és korosztályos csoportos programot tervezni-szervezni ahogy a gondozó szülő sem tervezhet semmilyen programot magának. Agyő hosszú hétvégék, agyő messzebb lakó családtagok, barátok. Aki a szülők rugalmasságára hívná fel a figyelmet, az kérem, ne tegye. Hatósági eljárásról van szó, és vannak olyan szülők, akik ezt a gyakran alkalmazott szabályozást jól kezelik, de az nem az a helyzet.

A különélő szülő attitűdje alapján a hatóság megtehetné, hogy értékeli, hogy mennyiben szolgálja gyermek mindenek felett álló érdekét az átgondolatlan szabályozás, mely alapján a kiskorú nem tervezhet egyetlen hétvégére sem baráti, sem családi programot.

Azt is megtehetné a hatóság, hogy megvizsgálja, vajon mennyire szolgálja a kiskorú érdekét, hogy az amúgy is túlterhelt, családfenntartóként a munka-gyerek-magánélet vonalon egyensúlyozó gondozó szülő a hivatali procedúrával kap egy újabb terhet. Hiszen a különélő szülő csupán kéthetente hétvégén van a gyermekkel, ha éppen nem mondja le a kapcsolattartást. A gondozó szülő pedig a kettő felnőtt feladatát maga látja el. Az hivatalos eljárás miatt az amúgy is kicentizett ideje terhére a hatóság idézésére a hivatalba be kell menni. Igaz ugyan, hogy adnak igazolást, hogy  gondozó szülő a gyámügyi osztályon jegyzőkönyvezett és nem a műkörmösnél lébecolt munkaidőben, így legalább a munkahelyén is tudnak a történetről. A szintén kicentizett szabadideje (haha) terhére a gondozó szülőnek lehetősége van a határozat fellebbezésére és a másofokú hatóság néhány hét/hónap után majd hoz is döntést. Vagyis a szánhat a fellebbezés megírása temérdek időt és laikus botcsinálta jogászként több óra/nap alatt kikeresheti és értelmezi az összes vonatkozó törvényt, vagy a szintén kicentizett pénztárcája terhére kifizet néhány ezer/tízezer forintot egy ügyvédnek.

És a másodfokú hatóság döntése sem az utolsó lépés, évek, hónapok telhetnek el, mire az eljárás végére - minden jogorvoslati fórumot, bíróságot, megjárva - pont kerülhet.

Aki arra hívná fel a figyelmet, hogy tetszett volna elengedni a gyermeket a különélő szülővel, az kérem, ne tegye.

Egyszerűen nem életszerű az, hogy a különélő szülői önhibából elmaradó kapcsolattartás végül miatt végül mégis az anyát büntetik meg. Ebből az eljárásból a gyermek biztosan nem profitál. A gondozó szülő egyébként is ragaszkodik a kapcsolattartás pótlásához, neki is jár a szabad hétvége.

Egyszerűen nem lenne szabad életszerűnek lennie, hogy egy ügyintéző vélhetően mindenfajta beleérző képesség és hajlandóság nélkül gondozó szülői önhibát állapítson meg, ahelyett, hogy feltárná a kapcsolattartást kérelmező különélő szülő motivációját, vagy hogy esetleg visszaél-e a különélő szülő a kapcsolattartási jogával. Végül is az ügyintézőnek ez csupán a munkája, ezért kapja a fizetését a fűtött munkahelyén órabérben. Amikor lejár a munkaideje, hazamehet és pihenhet. Ha feltárja a motivációt, ha nem, a fizetés ugyanúgy megérkezik a számlájára. Neki nem vesz el az életéből és nem is tesz hozzá, hogy mit ítél.

A történet többi szereplőjének viszont ez az élete, amit nem órabérben mérnek.

9 komment

Javaslatok a jó kapcsolattartásért

2015. október 26. 09:37 - gyvgyj_gtm

Az őszi szünetben sok egyszülős vagy mozaik családban élő gyermek tölti a szünidő egy részét a másik, ahogy a jog fogalmaz, különélő szülőnél. Az együtt töltött időt a szülő jobbá és szebbé teheti, ha átgondol néhány egyszerű alapelvet, azért, hogy a láthatás ne kényszer legyen. Felsorolás következik. Aki még értéket képviselő, a gyermek érdekét szolgáló javaslattal bővítené a listát, kommentben megteheti.

  • A kapcsolattartáson a gyermeknek az a joga teljesül, hogy a különélő szülőjével kapcsolatot tartson. Ez azt jelenti, hogy a különélő szülőjével, nem pedig a családtagjaival kell, hogy töltse a láthatás idejét. A különélő szülőnek pedig joga és kötelessége, hogy a gyermekével legyen ez idő alatt. Ha a gyermeket a kapcsolattartás ideje alatt tartósan és hosszan rábízza a vele együtt élő más családtagjaira ő pedig nincs ott, a gyermeknek sérülnek a láthatással kapcsolatos jogai.
  • A gyermeknek még a kapcsolattartás alatt is joga van olyan környezetben és emberek között tartózkodni, mely az ő testi és lelki fejlődősét nem gátolja. Ha van olyan körülmény vagy családtag, mely nem felel meg ennek a feltételnek, a szülő gondoskodjon arról, hogy a gyerek védve legyen.
  • Amennyiben a gyermeknek sajátos igényei vannak, odafigyelést igénylő betegsége, diétája, arra a kapcsolattartás ideje alatt is ügyelni kell. Ez a szülő felelőssége, beszélje meg ezt a családtagjaival is. Így elkerülhető a konfliktus, ha a tejérzékeny gyermek nem eszik a nagymama házi madártejéből.
  • A gyermeknek legyen egy külön kuckója, akár saját ágya, ahová visszavonulhat, ha fáradt. Pihenéshez vihessen magával otthonról őt megnyugtató dolgokat, plüsst, játékot, stb. Ha úgy dönt, hogy pihenni vagy csak visszavonulni szeretne, a szülő tegye ezt lehetővé.
  • Gesztusértékű, ha a gyermeknek vannak a különélő szülőnél saját használatú tárgyai, fogkeféje, papucsa, váltóruhája. Így kevesebb holmit kell kényszer-vándortáborosként magával cipelnie és érezheti azt is, hogy a különélő szülőnél is otthon van valamennyire.
  • Ha a gyermek még kicsi és az első alkalmak egyike a hosszabb kapcsolattartás, törekedni kell arra, hogy biztonságban és jól érezze magát.
  • A programokat a szülő minden esetben beszélje meg a gyermekkel, legalább egy kérdés erejéig. Ha még nagyon kicsi, akkor is érdemes előre tájékoztatni, nem csak akkor ha már iskolás. A kapcsolattartásokon előre is ki lehet találni, hogy milyen programot szeretnének a következő alkalmakkor.
  • A különélő szülőknek nyilvánvalóan különbözőek a nevelési elveik. Azért, hogy a gyermeknek ez ne okozzon gondot, a különélő szülőnek célszerű alkalmazkodnia a gondozó szülő nevelési elveihez. Ez a gyermeknek biztonságot ad, így elkerülhető, hogy a különböző szabályokba miatt kialakuló zavar.
  • Konfliktus esetén mindig a cselekedetet kell minősíteni és nem a gyermeke(ke)t és törekedni kell a minden félnek jó, igazságos megoldásra. A gyermek fenyítése, bántalmazása tilos!
  • Nem csak a kapcsolattartásra és nem csak a különélő szülőre vonatkozik, de a hosszabb ideig tartó láthatás alatt mindenképpen betartandó, hogy tilos a másik szülő nevelési elveinek megkérdőjelezése, ahogy a másik szülő negatív minősítése, szidalmazása is. A gondozó szülő nincs ott, hogy reagáljon, gyermeknek pedig nem feladata szülei között fennálló bármilyen viszonyban állást foglalnia.
  • Ha a kapcsolattartás ideje alatt a gyermek nem érzi jól magát, haza szeretne menni, megfontolandó a megbeszélés a gondozó szülővel, ha a gyermek menni akar. Amennyiben születik megegyezés, akár haza is lehet vinni a gyermeket és átgondolni, mit lehet tenni, hogy a következő kapcsolattartás jobb legyen.

kid.jpg

Szólj hozzá!

Kényszerláthatás

2015. szeptember 22. 16:12 - gyvgyj_gtm

Habár sokan nem szeretnek beszélni róla, attól még létezik, attól még van. Most körbejárom, mit tesznek a hivatalok, akkor, amikor egy gyermeknek a saját szülője az ellensége.  A gyermekvédelmi törvény első paragrafusa kimondja, minden gyermeknek joga van családban felnőni, lehetőleg a sajátjában. A gyermeknek az is alapvető joga, hogy mindkét szülőjével kapcsolatot tartson*, ezen jogától csak a saját védelme érdekében lehet megfosztani. A szülő-gyermek kapcsolatban a szülőnek joga és kötelessége a kapcsolattartás, a gyermeknek joga, de nem kötelessége. A gyakorlatban előfordul, hogy ez a jog olykor terhes kötelességgé, a gyermek hátrányára váló találkozássá válik. 

Hogy mennyire tartják erősnek a jogalkalmazók a szülővel való kapcsolattartási jogot, azt jól mutatja a gyermekvédelmi jelzőrendszer kudarcaként elhíresült szigetszentmiklósi eset is. Ha a híradások pontosak, a nevelőszülőkhöz elhelyezett gyermekeknek a családból történt kiemelésük után még havi kétszer 2 órát tölthettek felügyelettel a szüleik társaságában. Később ezt a jogot nyilván megvonták a szülőktől, az ügy jelenlegi állásáról a nincs nyilvános információ.

A válás során a szülők egymástól és nem gyermekeiktől válnak el, mégis előfordul, hogy egy apa vagy anya hónapokig nem tartja a kapcsolatot a gyermekével. Még akkor sem, ha ügyvéd előtt készült megállapodás, gyámhivatali határozat vagy bírói végzés szabályozza a kapcsolattartást a különélő szülővel. A jogban esetleg járatlan, a gyermekkel élő szülő ilyenkor a kapcsolattartás biztosítása miatt fordulhat a helyi gyermekjóléti szolgálathoz. Amennyiben tudja a vonatkozó jogszabályokat,** a kormányhivatal gyámügyi osztályán, régebbi nevén a gyámhivatalnál kérheti a kapcsolattartás végrehajtását, vagyis azt, hogy a különélő szülőt kötelezzék az elmaradt kapcsolattartás pótlására.

A szülők válása általában igen hektikus és olykor igen kiszámíthatatlan folyamat, megesik, hogy az indulatok lecsendesedése után a világgá szaladt szülő visszatér, és kíváncsi lesz a magára hagyott, a teljes mértékben a gondozó szülő által nevelt gyermekére mégis csak. A közvélekedés és a jelenlegi joggyakorlat is nagyon enyhén ítéli meg a hónapokig távol lévő szülő távolmaradását és általános tévedés, hogy csak a fizikai bántalmazás számít bántalmazásnak. Abban az esetben, ha a különélő szülő a kapcsolattartási kötelezettségének nem tesz eleget, a gyermekét elhanyagolja, bántalmazza. Távollétével és így kötelességének nem teljesítésével mulasztást követ el, gátolja gyermeke egészséges testi-lelki fejlődését, miközben a gondozó szülőre aránytalanul nagy terhet hárít.

Éppen ezért rendelkezik törvény arról, hogy a bíróság, vagy a gyámhatóság „a felróható magatartást tanúsító szülő vagy más kapcsolattartásra jogosult személy kapcsolattartási jogát a gyermek érdekében korlátozhatja vagy megvonhatja.”***

Előfordul, a szülők válása mögött családon belüli erőszak húzódik meg észrevétlenül. Annyira észrevétlenül, hogy a családdal kapcsolatba kerülő szakemberek ezt nem is veszik észre. Hogy a tapasztalatlanság, a tanulatlanság vagy az érdektelenség az oka ennek, azt ne most firtassuk, legyen a figyelem inkább azon, hogy a bántalmazó családban felcseperedő gyermekre hogyan hat ez. A pofonok súlytalansága című írásomban már taglaltam a manapság még fellelhető kettős mércét, mely egyik szülőnek – egyébként igen helytelenül – megengedi a bántalmazást, a másikat ugyanezért – egyébként igen helyesen – büntetné. Most ne hördüljön fel a kedves olvasó, olvastam olyan ügyvéd blogját, aki a bántalmazást tételesen felsoroló szülőnek azt javasolta, hogy adja elő mindazt a gyámhivatalnak, ott majd szépen meg fogják kérni, hogy ne hisztizzen. Nem linkelem inkább.

Ha a gyermek maga is bántalmazás áldozata, őt a különélő szülő bántotta, nyilván nem szeretne vele találkozni. Amennyiben a bántalmazás tényét nem veszik figyelembe, nem hallgatják meg a gyereket akár a kora miatt szakember segítségségével, őt a jogalkalmazók a kapcsolattartást elrendelők újabb traumának teszik ki, sőt veszélyeztetik. Általában az elmondható, hogy a szabályozást végzők a gyermekkel nem találkoznak, számukra ő csak egy akta, egy irathalmaz iktatószámmal. Az is általános, hogy a gondozó szülő által elmondottakat, a bántalmazás ismertetését sem veszik olyan komolyan, hogy alapos tényfeltárásba kezdjenek, vagy akár bármilyenbe.

A baj, a kényszerláthatás akkor következik be, amikor a jogalkalmazók, a hivatalnokok nem gondolják végig, az előzőleg vázolt gondolatokat, felcsapják a jogszabályokat tartalmazó könyveket és egy évtizedek óta alkalmazott sablon alapján szabályozzák le a kapcsolattartást. Kapcsolattartás minden páros héten pénteken 18 órától vasárnap 18 óráig, minden páros ünnep második(!) napja a különélő szülővel 9-18 óráig. Pont. A fokozatosság elvét, a gyermek mindenekfelett álló érdekét és a család élethelyzeteit nyilvánvalóan figyelmen kívül hagyva.

Természetesen van megoldás arra az esetre, ha a gyermek nem szeretne menni a láthatásra. Nem, nem az okok feltárása a megoldás, hanem a gondozó szülő kap még egy feladatot: készítse fel a gyermeket a láthatásra! Amennyiben a gyermek – mivel az ő ítélőképessége korlátozott – nem akar kapcsolattartásra menni, az biztosan azért lehetséges, mert nem volt felkészítve a láthatásra. Annak a gyermeknek a kívánságát sem veszik figyelembe, aki évek óta nem látta a különélő szülőjét, de emlékei vannak és észleli a jelenlegi gondokat. Hiszen még kicsi, még nincs 12 sem, sőt a szabályozást is jobb, ha 18 éves koráig betartja.

A gyermek helyett a törvényes képviselő, a gondozó szülő nyilatkozik, aki a gyermek érdekét képviseli. Képviselné jobban mondva, ugyanis az általa elmondottakat jobbára úgy értékelik, hogy a gyermeket a másik szülő ellen neveli, azért nem akar menni a gyermek oda ahova, ezzel veszélyezteti a gyermeket, ha pedig a gyermek nem vesz részt a kapcsolattartáson az kapcsolattartás akadályozása, bűncselekmény***.

Ebben a jogi környezetben teljesen nyilvánvaló, hogy a gyermekkel élő szülő inkább elviszi a kapcsolattartásra a gyermeket. Ha nem teszi meg, pillanatok alatt szakad a nyakába a gyermekjóléti központ családgondozója, a gyámhatóság ügyintézője és egy rendőrségi előadó is rendőrjárőrrel fűszerezve, amennyiben a különélő szülő elég eltökélt és párbeszéd helyett a hatósági megoldást választja. A gondozó szülő egyszerűen lesz, ami lesz alapon el kell, hogy vigye gyermekét a kapcsolattartásra és bíznia kell abban, hogy a bántalmazó különélő szülő legalább a saját gyermekéhez kíméletes lesz.

A józan észt és a gyermek úgynevezett mindenek feltett álló érdekét legyőzi a hatalom. Ez a kényszerláthatás.

  1. évi XXXI. törvény 6§

**149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról IV. fejezet.

***2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 4:184. § [A kapcsolattartási jog korlátozása és megvonása]

****2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről 210 §

file.jpg

 

13 komment

A jéghegy csúcsa

2015. augusztus 12. 15:49 - gyvgyj_gtm

A közelmúltban volt néhány hír egy sztrájkoló nagymamáról, aki a győri bíróság épülete előtt demonstrált, hogy gyermekének, unokájának és a saját jogait ért sérelmeinek hangot adjon. Valljuk be, nem mindennapi történet; az átlagos nagymamák a legritkább esetben kezdenek ülősztrájkot a hivatalos intézmények előtt.

Nos, a történetük sem átlagos. Röviden annyi, hogy a nagymama lánya, egy kétgyermekes édesanya 2014. nyarán közlekedési balesetet szenvedett, súlyosan megsérült és hónapokig tartó kórházi kezelés és rehabilitáció után hagyhatta csak el a kórházat. A baleset előtt saját, szépen berendezett lakásában lakott a gyakran távollévő, a baleset idején is külföldön dolgozó élettársával és két gyermekével, egy 2 éves kisfiúval és egy, az előző kapcsolatából született 6 éves kislánnyal. Minden józan emberi számítás szerint most úgy folytatódna a történet, a kórházi tartózkodás alatt a család együttes erővel segített a mindennapokban a kisfiúnak és a kislánynak átvészeli édesanyjuk fájdalmas hiányát és feldolgozni a baleset traumáját. A baleset után a halál kapujából visszaérkezett anya szerető és aggódó párja támogatásával otthonukban erősödik tovább, a kisfiú elkezd egy szép győri oviba járni, kislány pedig elkezdi az iskolát.

Nos, a valóság az, hogy mire az asszony kijött a kórházból a saját lakásához már nem volt kulcsa, az ott lévő ingóságok nagy része eltűnt, a kisfiával együtt. Mire kiengedték a kórházból nem volt hova hazamennie, és két gyermeke közül az egyiktől megfosztották.

A történetről a kívülállók úgy szerezhettek tudomást, hogy a nagymama a Facebookon írta ki kétségbeesetten, hogy tud-e valaki információt adni a kétéves unokája tartózkodási helyéről. Az apa nem veszi fel sem az otthoni, sem a mobiltelefonját. Két hónappal a tragikus baleset után ez nagyon sokkoló lehetett. Hogy mi történt? A külföldön dolgozó apa hazatért és meglátogatta élettársát a kórházban, még fényképeket is készített a drámai állapot dokumentálására. Később magához vette a kisfiút és magával vitte az új lakóhelyére a közös ingóságok egy részével együtt. A kómában lévő anyát az apa nevelésre alkalmatlannak ítéltette a gyámhivatallal, erről végzés született. Később kiderült, hogy a lakást irgalmatlan rendetlenségben és kifizetetlen közüzemi számlákkal hagyta ott. Hiába volt a közös a felügyeleti jog, a gyermek esetlegesen találkozhat az édesanyjával, a testvérével, a karácsonyt is külön töltötték. Hiába gondozta a gyermekeket a nagymama most a kislány van csak nála és oda ment haza az anya is, a fia nélkül. Az eltelt időben a kisfiú jár már óvodába, csak nem Győrben, hanem Bősárkányban kezdte el kétévesen.

Ahogy a leírtakból is kiderül, az ügyben szereplő felnőtt közül vannak, akik gyakran nem mérlegelnek, hogy amit tesznek az a gyermekeknek jó, vagy sem. Nem igazán törődnek azzal, hogy az ő érdekeik sérülnek vagy sem. Szemmel láthatóan a hatóság sem mérlegeli azt, hogy melyik szülő nézi jobban a gyermek érdekeit, melyik alkalmasabb a nevelésére. Sőt az elkövetett jogsértések sem értékelik a súlyának megfelelően. Az, hogy egy ekkora korú gyermeknek vajon mennyire fontos az édesanyja, nem számít, úgy tűnik, ebben az esetben nem érvényes a 3 évig legyen GYES-en az anya a gyermek mellett elv sem. Az nem kérdés, hogy az anyának még szüksége lehet a baleset miatt rehabilitációra, de ez nem bűn. Az követ el bűnt, aki őt ebben e rehabilitációban hátráltatja.

Az apa közben nyilvánvalóan továbblépett és új kapcsolatban él. Ezt onnan is lehet tudni, hogy a nagymama sztrájkjáról online magazinok is hírt adtak, az új élettárs szükségét érezte, hogy megnyilatkozzon és védje a kialakult, egyébként nehezen védhető helyzetet. Mégis ő volt az, aki a kimondott egy mondatot kimondta, melyre egy nagyon fontos válasz született.

Ahogy várható volt elindult a gyermek-elhelyezési per, a bíróság úgy döntött az apa kapja a felügyeleti jogot. Valószínűsítem, hogy Győrben is van Gyermekjóléti Szolgálat, ahol a nehéz helyzetbe került szülőket, adott esetben anyákat támogatják többféleképpen. Minden bizonnyal vannak családgondozók, szociális munkások is, akiknek a feladata, ha egy család nehéz helyzetbe kerül, segítsenek neki. Előfordulhat, hogy a győri bíróság alulbecsülte azt a segítséget, melyet egy Gyermekjóléti Szolgálatnak lehetősége és kötelessége ilyenkor nyújtani? Mert akár dönthetne úgy is, hogy az anyánál a kisfiú és fokozottan figyelnek, és valós segítséggel támogatják az anyát, aki végre mind a két gyermekét magánál tudhatja és hivatali harcok helyett az életével, az életükkel foglalkozhatna.

Hogy mi volt a válaszmondat? "A kisfiúnak van anyukája, nem is akármilyen."

Szólj hozzá!

Pofonok súlytalansága

2015. július 13. 19:45 - gyvgyj_gtm

Érdekes tendencia figyelhető meg abban, hogy ki és mikor gondolja úgy, hogy egy gyermek veszélyeztetett. Azt gondolnánk, ha egy gyermekkel bárhol, bármi baj történik, akkor azt nagyjából egyformán értelmezik, súlyozzák, büntetik.

Hát nem.

A jelenlegi jogalkalmazásban az a helyzet, hogy amennyiben a gondozó szülők vagy szülő nem bánnak jól a gyermekkel és ezért a gyermekvédelem figyelmébe kerülnek, a gyermekvédelmem kötelezi a szülőket ilyen-olyan eszközökkel, hogy a gyermek veszélyeztetettsége megszűnjön. Tehát, ha nincs a kisbabának ágya, nincs a lakásban fűtés, a gyermeken bántalmazás nyomok láthatók, beindul a jelzőrendszer.

MI a helyzet, amennyiben a gyermek álmosan, éhesen, megviselten, összetörve, akár megverve kerül elő a kapcsolattartásról vagy az ott töltött idő alatt olyan cselekmények, események történnek, melyek nyilvánvalóan veszélyeztetik az ő fejlődését. Ekkor a gyermek érdekeit képviselő szülőnek lépnie kell, vagyis a gondozó szülő köteles jelezni, hogy mi történt a kapcsolattartáson a gyermekkel. Kinek kell jeleznie? A területileg illetékes gyermekjóléti szolgálatnak, ahol jelzőlap is rendelkezésre áll. Kinek lehet még jelezni? A területileg illetékes gyámhatóságot is meg szokták keresni ezzel.

Mi történik ezután a gyakorlatban?

Általában semmi.

Ugyanis, bármilyen hihetetlen az a jogalkalmazói gyakorlat, hogy amennyiben a szülők, vagy elvált szülőknél a gondozó szülő veszélyezteti a gyermeket, akkor általában gyermekjóléti alapellátás során a családgondozók a szülőt együttműködésre kérve megpróbálják elhárítani a veszélyeztető tényezőket. Amennyiben ez az együttműködés eredménytelen egy védelembe vételi eljárás során a gyermeket védelembe veszik és a szülőknek vagy a gondozó szülőnek magatartási szabályokat írnak elő. A család életét egy évig nyomon követik és amennyiben az együttműködés, javulás hiányát tapasztalják, a gyermeket kiemelik a családból.

Abban az esetben, ha a veszélyeztetés a kapcsolattartás ideje alatt történik, a gyermekjóléti szolgálat és a gyámhivatal egyaránt hárít, nem jár el, mivel a veszélyeztetést nem a gondozó szülő, hanem a különélő szülő követte el, így ez rájuk nem tartozik, ez kapcsolattartási ügy. A gyámhivatal pedig általában kapcsolattartás végrehajtásával foglalkozik, vagyis jellemzően az indokkal vagy indok nélkül elmaradt kapcsolattartás ügyében járnak el. Így megtörténik az, hogy a gondozó szülő tétlenül nézi, hogy gyermeke hogyan van veszélyeztetve a kapcsolattartó szülőnél, tenni semmit nem tehet. Amennyiben az veszélyeztetés olyan fokú lesz, hogy a gyermek súlyosan sérül, például súlyos elhanyagolás miatt a pici gyermek kiszárad és kórházba kerül, vagy nem kapja meg a szükséges gyógyszeres kezelést, vagy lelkileg, fizikailag bántalmazzák a gyermeket, esetleg abúzus történik, akkor kétségbeesetten megtagadja a gyermek átadását a kapcsolattartásra.

Mi történik ezután a gyakorlatban?

Általában a kapcsolattartó szülő kapcsolattartás végrehajtást kér és elindul egy gyámhatósági eljárás. Ahol a bántalmazott gyermek gondozó szülőjét elmarasztalják kapcsolattartás akadályozása miatt, felhívják a figyelmét arra, hogy ez kiskorú veszélyeztetése, minek okán a gyermeket a családból ki is emelhetik és értelemszerűen a másik szülőnél vagy nevelőszülőknél helyezhetik el. A kapcsolattartáson történt bántalmazással vagy nem foglalkoznak, vagy – amennyiben olyan súlyos a cselekedet és külön eljárás indul – azzal nem kapcsolják össze, az eljárás más ütemben zajlik, stb.

Vajon mit lehet tenni, hogy ez a jogalkalmazási gyakorlat, mely nyilvánvalóan nem a gyermek érdekét szolgálja, megszűnjön, és egyforma mércével mérjenek minden a gyermeket veszélyeztető magatartást?

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása