Gyermekvilág, gyermekjog

Mit ér a gyermek, ha SNI-s?

2015. augusztus 07. 18:02 - gyvgyj_gtm

A legtöbb szülő számára, amikor megszületik a gyermeke, az a három betű, hogy SNI, nem mondd semmit és előfordulhat, hogy később sem kell megtudnia, ennek a rövidítésnek a jelentését. Vigyázat, száraz paragrafusok és zsebbe vágó kérdések következnek!

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény Értelmező rendelkezés, 4. § 25. pontjában írja le, hogy: sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló: az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi (látási, hallási), értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd

Vagyis az SNI rövidítés a Sajátos Nevelési Igényt takarja, melyet egy szakértői bizottság állapít meg. Ha valakit érdekel és érintett olvassa el a 15/2013. (II. 26.) EMMI rendeletet, amely a pedagógiai szakszolgálati intézmények működéséről rendelkezik. A rendeletben többek között a gyógypedagógiai tanácsadásról, korai fejlesztésről, a fejlesztő nevelésről, az iskolapszichológiai és óvodapszichológiai ellátásról, de akár iratkezelésről és az ügyintézés szabályairól is lehet tájékozódni.

Aki érintett, az tegye is meg, ugyanis a Sajátos Nevelési Igény szóösszetételből sok szülő azt a téves következtetést vonja le, hogy lehet valakinek, adott esetben a gyermeknek lehet igénye. Hát nem.

Visszakanyarodva a 2011. évi CXC. törvényhez, ott az olvasható, az SNI-s gyerekekről a 3 §, 6. bekezdésében: „A köznevelés kiemelt feladata az iskolát megelőző kisgyermekkori fejlesztés, továbbá a sajátos nevelési igényű és a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek, tanulók speciális igényeinek figyelembevétele, egyéni képességeikhez igazodó, legeredményesebb fejlődésük elősegítése, a minél teljesebb társadalmi beilleszkedés lehetőségeinek megteremtése.”

Vagyis a törvény megfogalmazza, hogy a gyermeket segíteni kell, hogy fennálló nehézségei ellenére, felnövekedve minél jobban be tudjon illeszkedni a társadalomba. Mivel ugyanezen törvény a 18 paragrafusban így rendelkezik: „A szülő és a pedagógus nevelő munkáját, valamint a nevelési-oktatási intézmény feladatainak ellátását pedagógiai szakszolgálat segíti.” a gyermek a fejlesztést az iskolában és/vagy a pedagógiai szakszolgálatnál kapja meg tanuló, ha iskolásról beszélünk.

A valóság az, hogy gyakran hiába a törvényi rendelkezés, hiába a temérdek paragrafus, a gyermek nem jut fejlesztéshez, lemarad, majd kimarad.

Könyvek és tanulmányok tucatjai születnek arról, hogy az SNI-s gyermeket integrálni kell, ami örvendetes, de már annyian vannak, hogy nem is lehetne őket hova eldugni. Haladóbb cél lenne, azt kitűzni, hogy minden gyermek kapja meg azt a fejlesztést, ami ahhoz szükséges, hogy később is be tudjon illeszkedni a társadalomba. Az a helyzet, hogy nincs elég fejlesztőpedagógus, nincs hely, idő a fejlesztésre, az nem elfogadható. Minden szakember tudja, hogy például egy fejletlen idegrendszer miatt figyelemzavaros tanulót az idegrendszer változása miatt minél előbb el kell kezdeni fejleszteni;  később alkalmazva már nem lesz hatékony az a kezelés. A gyerekek többsége egyszerűen versenyt fut az idővel!

Fontosabb lenne azt kitűzni, hogy a vizsgálatokat végző szakértői bizottságok ne több hónapos átfutási idővel dolgozzanak, és hetek alatt szüljék meg döntésüket. Ugyanis, amíg nincs szakértői vélemény, nincs ellátás. Államilag.

Fontosabb lenne azt megfontolni, hogy ha a szülő nem tudja a magánfejlesztéseket, adott esetben például egy viselkedésterápia több tízezer forintját kifizetni, akkor rendjén van-e, hogy hetente kell aláírnia a magatartás problémás gyermeke intőjét. Vagy a szülő „választhat”, hogy nézi tétlenül a nagymozgásban lemaradó gyermeke szó szerinti botladozását, vagy viszi magán fejlesztésre óránként több ezer forintért. Még lehetne folytatni a sort, de a gyakorlat az, ha van a szülőnek pénze, inkább vesz egy nagy levegőt és mélyen zsebébe nyúl. Ugyanis a magánszektorban működik a gyermekek fejlesztése, igen kiváló odaadó szakemberek dolgoznak ott, akiknek a munkája olykor inkább a megfizethetetlen kategóriába tartozik.

De ha a szülő ki is tudná fizetni és ki is fizeti, miért kell ezt tőle elvárni, hiszen az általa befizetett adóból működnek állami intézmények. Melyeknek ez a feladatuk, a munkájuk. A szülőnek és gyereknek meg ez az élete.

Vagyis valójában kinek és mennyit és egy SNI-s gyermek?

 

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekvilag-gyermekjog.blog.hu/api/trackback/id/tr957688896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egysmás 2015.08.08. 15:06:43

"Minden szakember tudja, hogy például egy fejletlen idegrendszer miatt figyelemzavaros tanulót az idegrendszer változása minél hamarabb kell fejleszteni, később alkalmazva már nem lesz hatékony az a kezelés."

Fogalmazásgátló bevéve, oszt jóva'!

deneskata 2015.08.08. 15:06:48

Nem vagyok gyógypedagógus, de látom, mi folyik az iskolákban "fejlesztés" címén. A fejlesztés megítélésének hosszú átfutási ideje csak egy dolog. A neheze csak utána következik, ha a kicsi megkapta a minősítést.
Németországban ezeket a gyerekeket a délelőtti tanórák idejében, külön fejlesztik, többnyire azokon az órákon, ahol úgyse tudna részt venni teljesen a részképesség zavara miatt. A hiperaktív tanulók mellett pedagógiai asszisztens ül, és segíti az órán való részvételt. A pedagógiai asszisztens amúgy jelen van az osztályban és foglalkozik a többi SNi-s gyerekkel is. Így van értelme a fejlesztésnek.
Mi folyik nálunk? Az SNI-s gyerekek ugyanúgy részt vesznek az órákon, mint a többi gyerek. Papíron kellene ugyan differenciálni, de a pedagógusnak se ideje, se ereje ilyen módon készülni az órákra, sokszor nem is tudja, mit tegyen (főként felső tagozatban), mert semmiféle képzést nem kapott.
A "fejlesztés" órák után történik a holtfáradt gyerekkel. A most megnövekedett óraszámok miatt elsősöknél előfordul, hogy a hetedik (!) órában, ami után a gyerek mehet a napközibe leckét írni... Tehát gyakorlatilag játék nélkül, tanulással tölti az idejét kb. 15 óráig...)
A gyógypedagógiai rendszert épp mostanában berhelték széjjel. Ha egy gyereknek többféle képességzavarra van, annyiféle gyógypedagógus jár hozzá. Így előfordul, hogy a részképességzavaros gyereknek van 35-36 (!!) órája hetente, a többieknek meg mondjuk 28-30.
Ilyen körülmények között ne csodálkozzon senki, ha a fejlesztés semmiféle eredményt nem mutat.

gyvgyj_gtm 2015.08.08. 15:09:41

Kedves @egysmás, köszi, megragadtad a lényeget. Olvasd el a javított mondat :)

gyvgyj_gtm 2015.08.08. 15:15:59

@deneskata: bizony előfordul olyan, hogy a gyerekeknek az iskolában a tanórák ideje alatt is van fejlesztésük. Amíg más tanul, ezek a gyerekek csoportosan vagy nagyon ritka esetben egyénileg vannak a fejlesztőpedagógusnál. Az órai munkát meg bepótolják otthon. A németországi példa nagyon jó, hogy pegagógiai asszisztens van bent az órán. Bármilyen hihetetlen erre itthon is lenne a törvények szerint lehetőség. A tanároknak van lehetőségük akkreditált képzésre menni már itthon is, ez biztos.