Gyermekvilág, gyermekjog

13 javaslat a jó kapcsolattartásért

2016. szeptember 11. 12:38 - gyvgyj_gtm

Már volt szó arról, hogy a felnőttek mit és hogyan tehetnek meg azért, hogy a gyermeküknek jó legyen a velük töltött idő. A nyári szünet elteltével és másfél héttel az iskolakezdés után még frissen át lehet gondolni, hogy mi is történt a nyári láthatás(ok) alatt a hosszabb együtt töltött idő során, és azt is át lehet gondolni, hogyan lehet a tanév alatti találkozásokat jobbá tenni. Pontokba szedve néhány gondolat; konstruktív ötleteket, jó gyakorlatokat írhatsz is.

  1. Egyik szülőnek sem szabad elfelejteni, azt, hogy az ő gyermekének két szülője van. A gyermek nem tud és jó esetben nem is akar egyik vagy másik szülője oldalára állni, ő mind a két szülőhöz akar tartozni. Előfordul, hogy az elvált szülők gyermeke szeretné a szüleit ismét összeboronálni, ezért rá semmi esetre sem szabad megharagudni, neheztelni.

  2. Tudd, hogy a gyermekkor egyszeri és megismételhetetlen. és tudd azt is, hogy a gyermekkorban keletkező emlékek meghatározóak a gyermeked számára.

  3. Ha haragszol a gyermeked másik szülőjére, a kapcsolat nem tartás csak neked megoldás. Ha a másik szülővel nem akarsz kapcsolatot tartani (szóba állni), akkor se a közös gyereketek nevezd ki postásnak.

  4. Előfordulhat, hogy különbözőek a nevelési elveitek. Van egy szomorú hírem, jobban jár a gyerek, ha a gondozó szülő nevelési elvei dominálnak persze, csak akkor, ha az szolgálja a gyermek érdekét.

  5. A kapcsolattartásra hagyd megérkezni a gyermeket. Te sem hangolódsz hétfőn reggel azonnal a munkára. A gondozó szülő is jól teszi, ha a több napos, hetes kapcsolattartásból hagyja megérkezni a gyermeket.
     
  6. Ha a kapcsolattartás alatt a gyermek felhívná a másik szülőt, engedd meg neki, nyilván nem börtönben van nálad, szabad a „külvilággal” kapcsolatot tartani. Ha utána kicsit szomorú, mert már nem vagytok együtt, vigasztald meg.

  7. Ha nyűgös a gyerek, nem akar jönni, menni, akkor egyszerűen csak képzeld magad abba a helyzetebe, hogy ha esik, ha fúj, neked kéthetente hétvégén menni kell. Felnőttként próbáld ki ezt 3 hónapig, aztán szólj a tapasztalataidról.

  8. Ezért se ígérgess felelőtlenül, ne kecsegtesd csábító dolgokkal a gyereket, se telefonon se személyesen.

  9. Amikor ott van nálad a gyermek, legyen neki egy személyes kuckója, ahová elvonulhat pihenni. Gesztusértékű a saját fogkefe és papucs. Persze új és nem egy nagyobb mostohatestvér vagy bárki levetett holmija.

  10. Optimális esetben a válás után is tölthetsz közel annyi időt a gyermekkel, mint előtte. Ha addig is úgy volt, hogy te vitted - a másik szülővel egyeztetve, konszenzusra jutva - miért ne vihetnéd edzésre, különórára hétköznap is a gyermeket?

  11. Viszont nagyon goromba dolog hétköznapra vagy hétvégére „kikövetelni” a gyermeket, majd nem elvinni őt a különórájára, programjára. Ahogy az is, ha „elfelejted” időben elvinni vagy visszavinni. Most tényleg a gyámhivatal (most már gyámügyi osztály) munkáját kell szaporítani?

  12. Ahogy az sem túl fair, ha különböző anyagi helyzetetek miatt, vagy bármi másért a másik szülőt szidod a gyermeknek.

  13. Ha valami miatt konfliktus van a családban, amikor nálad van a gyermek, állj ki a gyermek mellett. Ha a párodnak nincs igaza, akár vele szemben is. Igen, a gyermeket továbbra is tilos megütni, megalázni, bántani. Nem, a gyermek másik szülőjét sem lehet.

 

kid_puppy.jpg

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekvilag-gyermekjog.blog.hu/api/trackback/id/tr9711694493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.