Megjelent néhány cikk egy kisfiúról, akit a gyámhivatal már másodszor emel ki a családjából, az újság állítása szerint azért mert hiperaktív és veszélyt jelent magára és a környezetére. A gyermeket szintén sajtóhír szerint egy gyermekotthonba vitték, ahonnan úgy próbált megszökni, hogy kiugrott az ablakon. 

Az ADHD-s gyermekek szülei pedig töprenghetnek, hogy ha az elég szegényes gyermekpszichiátriai ellátottságú Magyarországon az ő gyermekük nem jut kezeléshez és ezért ön és közveszélyesnek nyilvánítja egy tanár, egy szülő, vagy a szomszéd, akkor vajon ők is majd a  Menyecske utcába kell majd járniuk kapcsolattartásra?

Nem lehet tudni, hogy a 11 éves kisfiú kapott-e megfelelő kezelést, fejlesztést, hogy a szakemberek mindent lehetőséget biztosítottak neki a betegség tüneteinek enyhítésére? 

Azt sem tudjuk, hogy mi vezethetett oda, hogy a családból (anya, nevelőapa, kistesó) helyett a kisfiút inkább jobb helyen gondolták szakellátásba helyezni az illetékesek, ahol azért vannak gondok egy egészen friss ombudsmani jelentés szerint.

Az online portálokon pedig ott a fiú neve, diagnózisa, az általa szedett gyógyszer neve, ez utóbbi előfordulhat, pontatlanul.

És most lehet töprengeni, hogy ki és hányszor tiporta páros lábbal ennek a gyereknek a jogait.

Nem, magyarázat az most nincs, az illetékes hivatal hallgat.

A gyermekvédelmi rendszert az tartotta megkövülten majd két évtizedig össze, hogy nem voltak nyilvánosak, nem lehettek nyilvánosak a gyerekek adatai és a velük történtek?  A gyermeknek anonimitásának megőrzése, lehet fontosabb, mint közzétenni a történteket és megnevezni a hibázó illetékest? Tanulni a történtekből?

És óvták a gyereket: hiszen mi lesz, ha fiatal felnőtté válva szembesül a gyerekkori történésekkel? Ha ....