Gyermekvilág, gyermekjog

Lehetetlen vagy tehetetlen

2017. szeptember 26. 19:10 - gyvgyj_gtm

Sokan visszasírják azokat az időket, amikor a gyengébben teljesítő vagy másként funkcionáló gyerekeket úgynevezett kisegítő iskolába kellett íratni a szülőknek. Mivel ezek a gyerekek felnőve részesei kell, hogy legyenek a társadalomnak – egyébként már most is azok – értelmesebb célnak tűnik integrálva oktatni őket így együtt tanulnak az átlagos – van ilyen? – gyerektársaikkal és közben fejlesztik őket, hogy leküzdjék a hátrányaikat. Fejlesztik? Leküzdi?

Sok kritika éri manapság a hazai és nemzetközi oktatást, lássuk be, okkal. Jó lenne tudni, hogy mi történik az intézményekben, hogy a folyton tanulni vágyó csillogó szemű 6-7 évesből néhány évvel később egy stresszes és nyilvánvalóan alulteljesítő kiskamasz lesz. Még akkor is, ha ő olyan átlagos gyerek, aki nem lóg ki semmilyen irányban a sorból.

Azoknak a gyerekeknek, akik sajátos nevelési igényűek az átlagtól, khm valamivel nehezebb dolguk van az iskolában. Ők azok, akik valamilyen nehézséggel küzdenek és az is gyakran előfordul, hogy közben több más képességükben pedig kiemelkedők. Velük nem tud igazán mit kezdeni a rendszer, mármint az oktatási rendszer. A gyerekekkel foglalkozók szakemberek sajátos hozzáállása számos módon megmutatkozik. Előfordul, hogy a másként teljesítő gyereket az iskola maga diagnosztizálja és bármiféle szakembert megelőzve javasol kislétszámú szegregált iskolát. Ugye, ezt nem teheti meg, mert az általános iskolának a diagnosztizálás helyett az alapfokú oktatással kell foglalkoznia. Az is előfordul, hogy a diagnosztizált BTMN vagy SNI gyereket megtartja az iskola, de a fejlesztéseket csak papíron kapja meg a gyerek. Vagy megkapja, de az nem elegendő és elmarad az elvárt fejlődés. Ezek persze megmutatkoznak a következő vizsgálaton. Addig a szülő is jelezheti a lemaradást, hátha történik valami. Hagy nyugtassam meg az olvasót, nem fog. Legfeljebb a szülőt fogja az iskola összeférhetetlennek bélyegezni egyben elkezd igyekezni, hogy megszabaduljon az SNI gyerektől. Nagyvonalúan javasolja az iskolaváltást, hátha talál a szerencsétlen adófizető szülő egy másik befogadó intézményt.

Mivel a tankötelezettség határa 16 év, nyilván előbb utóbb lesz egy iskola, ami eleget tesz a Szakértői Bizottság javaslatának és felveszi az SNI gyereket, de a szülő jó, ha tudja, amíg nincs másik iskola, nem érdemes kiíratni az eredeti iskolából a gyereket. Még akkor sem, ha ott nem látják szívesen a diákot, ugyanis könnyen előállhat egy olyan helyzet, amikor a tanköteles korú gyerek iskola nélkül marad. Ilyen esetben a szülőt vonják felelősségre, ki gondolta volna.

És akkor nézzük, hogy miből is áll(hat) az a bizonyos fejlesztés, amire az SNI gyerek jogosult. Amíg a BTMN-es gyerekek mindösszesen 2-3 óra fejlesztést kaphatnak hetente, addig a SNI gyerekeknél ez az óraszám már felkúszhat heti 10 órára. Elméletileg. Gyakorlatban a heti fejlesztések száma ettől kevesebb, sokkal kevesebb. A fejlesztő pedagógus általában heti 1-2(!) órában tanórán támogatja a kisdiákot, értd ez alatt, hogy a diák mellett ül a padban és segít neki, miközben a tanár az osztály többi részével is foglalkotik. Hetente 1-2 (!) másik órában a fejlesztő kétszemélyes helyzetben vagy nagyon kis csoportban foglalkozik a diák(ok)kal. Hogy ez a bűvös fejlesztés kifejezés mit takar, az főleg a diák problémájától függ. Az biztos, hogy a legtöbb szülőnek fogalma sincs, hogy pontosan mi is zajlik az iskolában a fejlesztő és a gyereke között, milyen módszerrel és mit terveznek elérni. Előfordulhat az is, hogy a fejlesztő valamilyen módon tájékoztatja a szülőt, és van arra is példa, hogy rendszeres és élő együttműködés jön létre.

Palkovics László államtitkár úr nyilatkozta a szeptember 19-i, a Republikon Intézet által szervezett konferencián, hogy a magyar iskolákban nincsenek betekintőablakok az ajtókon, nem úgy, mint az amerikai iskolákban és nem is tervezik, hogy a tanárok oktatási autonómiájába akár ilyen módon beleszólnának. Az egyentankönyvek és a több tucatnyi lojális Tankerület vagy micsoda korában nagyjából mindegy, hogy azon az ajtón van-e ablak vagy nincs, az oktatási autonómia mértékét meg bárki elképzelheti.

Akinek sérülten született gyereke vagy már korábban kellett fejleszteni, az már az iskola előtt a saját zsebéből néhány százezret/milliót rááldozott a gyereke megsegítésére. Annak a szülőnek nem lehet zárt ajtót mutatni. Ugyanis ennek a szülőnek eddig a nem kevés pénzt kereső, valójában megfizethetetlen munkát végző fejlesztő gyógypedagógus, gyógytornász, konduktor mindent alaposan és részletesen elmagyarázott, megmutatott, felvázolt. Vagyis a szakember és a szülő között létrejön egy partneri viszony és a gyerek érdekében szorosan együttműködnek. Nem pedig esetlegesen a szakember jóindulatán és szabad kapacitásán múlt, hogy érkezik-e e-mail a gyerekkel folyó munkáról.

Nem lehet úgy manapság böngészni az internetet, hogy a gyerekek kiemelkedően magas óraszámáról ne essen szó. Heti 36-41 óra. Rengeteg. Miközben a heti javasolt fejlesztések száma meg maximum 10 óra lehet, ami a valóságban 4 óra körül mozog. Vagyis az iskolai órák mindössze 10 százalékában van megsegítve a gyerek, a többi 90-ben meg boldoguljon ahogy tud. Ezzel nem csak az a probléma, hogy a gyereknek az iskola így egyfajta kiképző táborrá alakul, hanem az, hogy ebben a táborban ott vannak a vele foglalkozó képzelten tanárok is. Nincs ugyanis minden tanárnak képesítése az SNI gyerekekhez. Így valószínűleg gyakran előfordul, hogy olyan matematika, magyar, történelem és még sorolhatnám tanár tartja az órákat, aki szaktanárként végzett, a tantárgyát jól is tudja tanítani, még nem is túl fásult, de Aspergeres, figyelemzavaros gyereket jó, tízet látott a pályafutása során. Azokat is csak addig, amíg át nem üldözték egy toleránsabb* vagy egy szegregált iskolába. És hiába a képzetlenség olykor a motiválatlanság, még soha nem hallottam olyan történtet, amikor felmentettek volna egy tanárt, mert nem tudott bánni a rábízott gyerekkel.

Ezen a ponton juthat az olvasó eszébe, az, hogy ezeknek a tanároknak helyben van egy felettese is. Bizony, az egyes iskolák vezetői, az iskolák igazgatói azok, akiknek akinek pontosan tudniuk kellene, hogy elegendő-e az a fejlesztés, amit a gyerek kap. Sajnos a legtöbb esetben az iskola vezetésének sincs fogalma arról, hogy mi is zajlik fejlesztés címén a saját intézményében. Mással egyszerűen nem magyarázható, hogy az SNI gyerekek számos, és a sajtóban is olvasható módon szenvednek hátrányt és maradnak le. Hát nem egyszerűbb lenne az iskolának változtatni? Így vagy úgy.

Magyarul és egyértelműen, ha rendszeresen és huzamosabb ideig nem tudnak és nem is akarnak megfelelni a saját alapító okiratukban foglaltaknak, nem érnek el eredményeket a sajátos nevelési igényű gyerekekkel, akkor változtassák meg és azt a dokumentumot. Ha egy iskolában jóval az országos átlag alatt van ezeknek a gyerekeknek a száma – 10 százalék helyett 1-2, akkor vállalják ezt. Mondják meg határozottan: nálunk nincs helye SNI gyereknek. Mert annak, semmi értelme nincs, hogy papíron integráló az intézmény, a valóságban meg.

A legtöbb esetben ezek az intézményvezetők kényesen ügyelnek arra, hogy papíron minden vagy nagyjából minden rendben legyen és kiállnak amellett, hogy a gyerek a „hülye”, ha nem fejlődik a (papíron) heti 2 órától. Még soha nem hallottam olyan történetet, ahol egy iskolaigazgatót menesztettek volna, mert a rábízott gyerekek nem kapták meg a szükséges fejlesztés vagy nem fejlődtek volna az elvárható mértékben. Vagy bármilyen módon felelősségre vonták volna, hogy a dupla fejpénzt felveszi, de szimplát sem nyúlt cserébe. Nagyon szomorúnak tartom, hogy azok az emberek, akik rendelkeznek elegendő információval és eszközökkel, alig emelik fel a hangjukat ez elégtelen fejlesztések miatt. Nem igazán jellemző, hogy az iskolaigazgató arról nyilatkozik, hogy kevés az a fejlesztés, amit adhatnak, hogy elégtelen az ellátás, ha csupán az órák 10 százalékában van fejlesztő pedagógus és elégedetlenek, mert nincs keretük és lehetőségük képezni a saját kollégáikat a sajátos nevelési igényű gyerekek jobb ellátására. Nem mostanában kevés, amikor már bármely szakos tanárokat keresnek, hanem évek óta és folyamatosan. Pedig neki meg lenne ehhez a kompetenciája, az autonómiája és a tudása is. Helyette inkább az alapító okirat átfabrikálásába és hazudós papírok gyártásába fekteti az energiáját és eszébe sem jut beismerni tehetetlenségét.

A szülő amíg meg tudja tenni, hogy jobban teszi, ha pénzét és idejét magánórákba, mozgásfejlesztésbe tolja, mert, ha hangot ad elégedetlenségének, könnyen kaphat egy közigazgatási eljárást is a nyakába…

És mit csinál az intézményvezető, míg a szülő az ő munkáját végzi? A meg,- vagy újraválasztásáért az SNI gyerekek számának növelésével kampányol és az iskola ajánlójában olyan kifejezésekkel hívogatja a gyerekeket és szüleiket, mint differenciált oktatás, integrált oktatás.

Közben pedig sokkal gyakrabban fordul elő a megengedettnél, hogy a szülő szava mit sem ér az iskolával és óvodával szemben, az intézményvezető szava pedig sokkal kevésbé megkérdőjelezhető az elvárhatónál.

Kövesd a blogot újabb hírekért a Facebokoon is!

seagull.jpg

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekvilag-gyermekjog.blog.hu/api/trackback/id/tr4512898828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.