Gyermekvilág, gyermekjog

Mit adnak nekünk a bántalmazók?

2018. március 27. 16:25 - gyvgyj_gtm

Néhány blogbejegyzésben foglalkoztunk már a érintőlegesen a családon belüli erőszakkal és kicsit konkrétabban a bántalmazó szülővel. Gyerekek és a gyerekeiket lelkiismeretesen gondozó szülők tíz-vagy inkább százezreinek életté teszi pokolivá tenni az a szülő, aki csak az erőszak nyelvén tud és akar szólni. Sajnos, a sorozatot folytatnunk kell. Vendégposzt.

Amikor az együttélés során a szülők közötti kapcsolat megromlik, akkor a két felnőtt embernek megvan a döntési joga, van lehetőségük azt választani, hogy az életüket ezután külön folytatják. Adnak teret és időt a másiknak arra, hogy az életét mással és akár másként élje. Ha úgy akarják, akkor nem is fognak már soha többet találkozni, vagy csak a lehető legkevesebbet.  Ha van közös gyerekük, akkor a gyerek az, aki nem hozhatja meg ezt a döntést. A törvény kimondja, az ő mindenek felett álló érdeke az, hogy mindkét szülőjével rendszeresen kapcsolatot tartson. Akkor is, ha ő ezt nem akarja. A gyereknek ezentúl nem csak úgy elmegy az állatkertbe, hanem a kapcsolattartás, más néven a láthatás során egy páros hétvégén el tudnak menni apával az állatkertbe. Ha apa nem szereti az állatkertet, de a gyereket az érdekli, akkor az anyával páratlan hétvégén tudják ezt a programot megejteni.

Azt a szülőt, akinek már nincs felügyeleti joga most már különélő szülőnek nevezik, a gondozó szülő pedig az, aki pedig a nap 24 órájában heti 7 napban felelős a gyerekért. Vannak olyan törvények, melyek szabályozzák, gondozó szülő és a különélő szülő feladatait azért, hogy minőségi kapcsolattartás jöjjön létre a különélő szülő és gyereke között. Azonban gyakran találkozni olyan történetekkel, ahol kiderül, az állatkerten kívül azért van azért még néhány hely, ahol alacsony a kerítés. Elméletileg már vannak olyan jogszabályok, melyek a családon belüli erőszak elkövetőit büntetni rendelik, sőt elméletileg már vannak olyan jogszabályok is, melyek korlátozzák a bántalmazó különélő szülő jogait. Gyakorlatilag is léteznek olyan jogszabályok, melyek figyelembe veszik, hogy a kapcsolattartás mennyire szolgálja a gyermek érdekét, testi-lelki fejlődését.

Ehhez képest Magyarországon kényszerláthatás még most is egy létező dolog, gyerekek tömegei mennek sírva, rettegve a különélő szüleikhez, mert erre vannak kényszerítve. Sok gyerek hallgatja a gondozó szülőjének ócsárlását kéthetenként és ijesztgetik őket azzal, hogy mi történik, ha a gondozó szülő nem viselkedik jól. Egy bántalmazó számára a gondozó szülő pedig nem tud jól viselkedni, bármit tesz, az rossz. Legalábbis a bántalmazó szerint. Akit, ha már fizikaliag nem éri utol, legalább gazdaságilag, pszichésen terrorizálja, addig amíg bírja. Amíg hagyják neki.

Sok hivatalnok egyszerűen nem ismeri fel a bántalmazó különélő szülőt, tudatlanságból, vagy nemtörődömségből ki tudja. Tény egyszerűbb a meleg és kényelmes irodai fotelből bírságolással és újabb eljárással fenyegetni a gondozó szülőt, mintsem felvenni egy környezettanulmányt a különélő szülőnél, hogy a kéthetente ott alvó gyereknek van-e például ágya, amin aludni tud? Egyszerűbb felsoroltatni az összes tejfehérje tartalmú ételt a gondozó szülővel, mint felelősségre vonni a különélő szülőt, hogy miért is itatja tejjel a tejérzékeny gyereket és miért nem biztosít számára megfelelő ennivalót. Egyszerűbb a traumatizált gyerek védelembe vételét kezdeményezni, mint megvizsgálni, hogy mitől is került az a gyerek abba az állapotba. Persze a védelembe vétel okán magatartási szabályokat a különélő szülőnek is elő lehetne írni, de erre szerintem, még nem volt példa a világtörténelemben.

Az helyzet az, hogy a hivatalok elég sokáig szokták hagyni egy-egy bántalmazó szülő ámokfutását. A kormányhivatalnokok többnyire a székükbe kapaszkodnak lelkesen, mintsem egy-egy bántalmazó különélő szülő tetteinek jobban utána néznének. Persze minden kormányhivatalnoknak van felettese, akik aláírják – olykor meg sem nézve, hogy mit is pontosan – az iratokat. Sőt minden kormányhivatalnak van kinevezett vezetője, kormánybiztosoknak hívják őket, akik felelősek ezekért a döntésekért. Elméletileg.

Szóval mit is adnak nekünk a bántalmazók és mit tehetnek meg a velünk elég gyakran büntetlenül azon kívül, hogy a kapcsolattartáson a gyerek alapvető szükségleteit sem biztosítják? (Figyelem, ezeket normális szülő nem csinálja!)

  1. Például szidhatják a gondozó szülőt. Persze nem mindig implicite, hogy anyád egy k., hanem finoman, hogy a gyerek azért értse, hogy a gondozó szülőjével lehet, hogy nem stimmel valami.

  2. Ha a bántalmazó telefonon kapcsolatot tart a gyerekkel, akkor küldhet neki aggódó üzeneteket. Például egy lázas beteg gyerektől érdeklődhet így: „Remélem, nem szemétkedik már megint? …Hiszen nem adhat mást mi lényege… „ Mindeközben a gondozó szülő éjszakázik és a nap 24 órában van készenlétben a beteg gyerek mellett.

  3. Ha a különélő szülőnek az erőszakossága miatt mégiscsak felelnie kell a törvény előtt – ez ma már nem példa nélkül álló – akkor a bántalmazó sértődötten elmesélheti a gyerekének, hogy rabosították, vagyis a fotója bekerült a rendőrség nyilvántartásába. Sőt a bántalmazó azt is megmutathatja a gyerekének, hogyan vettek tőle ujjlenyomatot.*

  4. A bántalmazó szülő megteheti még azt is, hogy évekre eltűnik a gyereke életéből, ez nem számít elhanyagolásnak, sőt. Ha megjelenik, akkor a gyámhivatal csak a gondozó szülő kérésére függeszti fel a soha be nem tartott szabályozást.** 

  5. A bántalmazónak lehetősége van hagyni, hogy a gondozó szülő kérje a kapcsolattartás újraszabályozását és amikor néhány hónap alatt számos hivatalnok és szakértő közreműködésével vége a folyamatnak és jogerőre emelkedett az új szabályozás, akkor közölje a gondozó szülővel: - nem a hivatallal! - neki nem is felel meg ez a szabályozás.

  6. A nagyon rutinos bántalmazó azt is meg tudja tenni, hogy hagyja, a gondozó az újraszabályozás tökéletlensége miatt kérje a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatát. (Mivel a gondozó szülő nem áll úgy anyagilag jogsegélyként ügyvédet is kér -és kap – a kormányhivataltól. Vagyis az államnak ez az évekig eltartó folyamat nem kevés pénzébe kerül) A bírósági perben a bántalmazó különélő szülő úgynevezett beavatkozóként részt vehetne, de nem teszi. A bírósági eljárás végül a Kúrián egy háromtagú tanács előtt fejeződik be így vagy úgy, a lényeg, hogy az újraszabályozás jogerős lesz és végrehajtható. Nos, a bántalmazó ekkor, de csak ekkor közli a gondozó szülővel - szintén nem a hivatallal - hogy ő páratlan hétvégéken dolgozik, ha elmarad a páros heti kapcsolattartás, akkor nem fogják pótolni.***

  7. A bántalmazó még azt is megteheti, hogy rendszeresen és éveken keresztül eljárásokat indít a gondozó szülő ellen a gyámhivatalnál, ezeket ő csak feljelentéseknek nevezi. A „feljelentés” tényéről minden esetben tájékoztatja a kapcsolattartáson éppen nála lévő gyereket is. A bántalmazó azt nem fogja fel, hogy ezzel mit is ad a gyerekének.

  8. A hatósági eljárások indításának oka végtelen lehet, ezért már csak egy-két újabb lehetőségek sorolok. A bántalmazó megteheti azt, hogy ha a gyerekének iskolai elfoglaltsága miatt később kezdődik a kapcsolattartás 8 perccel, vagy 2 órával, akkor különélő szülőként kéri a kapcsolattartás végrehajtását. Mivel a gyerek programja miatt nem 120percet/10 órát tudott a gyerekkel lenni, így sérültek a jogai. Ebben az esetben a hivatal, ahelyett, hogy elküldené a fenébe, megpróbálná józan belátásra bírni a különélő szülőt, elindít egy eljárást, meghallgatást tart és a rendelkezésre álló tények és bizonyítékok megfelelő súlyú értékelése után végre feljelenti a bántalmazót családon belüli erőszakért. Ja nem is. A hivatal általában megállapítja az a gondozó szülő önhibáját, mert a gondozó szülő gyereket nem adta át a határozatban előírt időben. A gondozó szülő ekkor fellebbez és a másodfokú hatóság 6-14 hónap után általában meghozza a döntését. Általában utasítják az elsőfokú hatóságot az eljárás megismétlésére.

  9. A bántalmazó büntetlenül megteheti azt is, hogy a rendőrséggel - ahová néhány hónappal azelőtt még ő ment be idegesen gyanúsítottként - fenyegeti a gyereket és kedélyesen kamuzgat a megdöbbent gyereknek, arról, hogy a gondviselőnek hogyan kellene viselkedni, ha nem akar rendőrökkel találkozni.

A bántalmazó ezeket mind megteheti és meg is teszi, de ismétlem, normális szülő nem. A bántalmazó általában ezeket a dolgokat a szűkebb családjának, akár az szüleinek, testvéreinek, új párjának támogatásával teszi meg, de ismétlem, normális családban a bántalmazót inkább fékezik, nem támogatják.

Akkor mit is adnak nekünk a bántalmazók?

A bántalmazó mindenek előtt páratlan élményeket ad a gondozó szülőnek, iratok éveken keresztül történő olvasgatása és fellebbezések írogatása formájában, mindezt ingyen és bérmentve. A gondozó szülő megtapasztalja, hogy milyen az, ha a leglehetetlenebb időpontokban kell a hivatalokban megjelennie. Az első 1-2-3 évben még lelkesen viszi a munkáltatójának az igazolásokat, ugyanis nincs annyi szabadsága, ami elég lenne ezekre a tárgyalásokra. A munka törvénykönyve alapján pedig jár a fizetett távollét, ha annak oka hatóság előtt megjelenés. De csak addig, amíg van honnan távol lenni. A hivatalban a lassan telő évek alatt persze látszólag semmilyen erőszak nem történik, a hivatalban nem verekszik a különélő szülő – egy kis ordibálás belefér, de van annyi önkontrollja, hogy nem üt. A gyakran cserélődő hivatalnokok közül ugyan kinek is jutna eszébe, hogy mennyire életszerű, ha a különélő szülő éveken keresztül csak és kizárólag a hivatalon keresztül akar kommunikálni a gondozó szülővel és bármilyen akár 8 perces problémája akad, akkor a párbeszéd helyett beidézteti, hogy találkozzanak egy tárgyaláson. És újabb és újabb indokot talál havonta, de negyedévente egyszer biztosan.

Akkor mit is adnak a gyerekeiknek a bántalmazók?

Rossz példát. Természetessé fog nekik válni és azt tanulják meg, hogy a gondozó szülőt lehet leckéztetni és fenyegetni éveken keresztül hatóságokkal. Pszichés problémákat. Az állandó fenyegetettség miatt szorongani fog a gyerek. Ezeket az eljárásokat nem lehet előtte titokban tartani, főleg, ha a különélő szülő postásként is használja a gyereket. Korai felnövés. Mivel látja, hogy a nagyon szeretett szülő nem egyenrangú fél a különélő szülővel, látja a konfliktusokat, ezért megpróbál a maga módján beleavatkozni és segíteni. Bűntudatot. Előfordulhat, hogy magát okolja az évek óta tartó áldatlan helyzet miatt, hiszen, ha ő jól viselkedne – ez van a pici fejében – a szülei biztos nem váltak volna el. Sérült kötődést. A gyerek mindkét szülőjét szereti, de azt is szeretné - joggal -, hogy őt mindkét szülője szeresse. A gyerek tudja, érzi, hogy ő kinek mennyire fontos és tényleg nagyon szeretné, ha szeretnék.

Szóval nem az a kérdés, hogy mit adnak nekünk a bántalmazók, hanem hogy mit vesznek el? A saját gyerekeiktől a gyerekkorukat.

Néhány hónappal korábban volt szó Timi és Wilhelm történetéről. Timi 32 éves volt, amikor Wilhem úgy döntött, hogy elválik és elhagyja Timit és a közös gyereküket. Timi most 45 éves és több, mint kétszer másfél év bíróság után 5 éve jár negyedévente, havonta, de olykor hetente gyámhivatalba, gyerekjóléti szolgálathoz és még sok helyre. Timi számára eltelt több, mint 8 év úgy, hogy nem volt olyan hét/hónap, hogy valamelyik hivatal, hatóság ne küldött volna ajánlott levelet Wilhelm valamelyik dolga miatt. Timi a kezdetek óta számtalanszor elmondta a hivatalokban, hogy családon belüli erőszak elszenvedője, és felsorolt az előbb leírt 9 pont közül közül néhányat és elmondja az első pofon idejét is. Wilhelmet elítélték garázdaság miatt és azért, mert bántotta Timit. De hiába a Wilhelmet elmarasztaló döntés a gyámhivatal vezetője előtt, a hivatalnok szerint – lenullázva ezzel a rendőrség, az ügyészség és a bíróság munkáját - Wilhelm nem bántalmazó.

Egyszer, de tényleg csak egyszer végre össze kellene rakni a rendelkezésre álló tényeket, a súlyuknak megfelelően értékelni őket és észre venni, hogy nem normális, amit Wilhelm csinál. Hogy annak ellenére, hogy figyelmeztették, ne kövessen el újabb bűncselekményeket, nem változtatott a viselkedésén. És megállítani.

*A bántalmazótól a büntetőeljárás alatt nagy valószínűséggel ekkor nem vonják meg a kapcsolattartási jogát, sőt nem is korlátozzák, hiszen a gyerek mindenek felett álló érdeke, hogy mindkét szülőjével kapcsolatot tartson. Azzal is, aki a nyílt utcán, a szeme láttára üti meg a gondozó szülőjét.

**Ha a gondozó szülő nem kérné ezt, akkor vajon megbüntetnék azért, mert egy gyerek számára vadidegen embernek nem adja át napokra a gyerekét?

***De ha a páratlan héten a gondozó szülőnek és a gyereknek van programja, azért, biztos, ami biztos alapon ő azért kér végrehajtást a páratlan heti elmaradt kapcsolattartásra.

  board_2.jpg

Kövesd a blogot újabb hírekért a Facebookon is!

Szólj hozzá!

Minden bajok forrása

2018. március 17. 20:41 - gyvgyj_gtm

Sokan vannak, akik visszasírják azokat az időket, amikor még nem volt integráló az oktatás és az „ilyen gyerekek” egy külön „gyépés”-nek nevezett iskolában tanulhattak. Van egy jó és egy rossz hírem: a társadalom sem külön kasztokból áll, az integráció ma már alapelvárás és bármikor kerülhet a te gyereked, unokád és a kerítés másik oldalára. Ebben a bejegyzésben arról lesz szó, hogy írástudó és tapasztalattal rendelkező szülőként hogyan lehetne egy nehéz helyzetből a lehető legtöbbet kihozni.

Be kell vallanom, hogy vannak olyan portálok, online magazinok, melyeket nem olvasok, mert zavar a sznobság, a felületesség és a társadalmi felelősségvállalásnak álcázott nagyképűség. Nekik nem hiányzik a több tízezernyi követő mellől az én lájkom, nekem meg reggelre pont jó egy finom tejeskávé napindításra. Ma nem volt kávé. A cikket nem fogom hivatkozni, nem is idézem szó szerint csak tartalmilag és csupán a benne foglalt hülyeségeket pontatlanságokat és alapvető tévedéseket említem.

A cikk eleje már erősen indul, a szülő leírja, kislánya elmondása alapján a fiúk meghúzzák a lányok haját és piszkálódnak. A szülő szerint a fiúk már csak ilyenek, mert, ha valaki megtetszik nekik, akkor a szeretetüket így fejezik ki.
Nos, a fiúk nem ilyenek. Ezt az évtizedek óta terjedő baromságot téveszmét jó lenne már egyszer és mindenkorra elfelejteni. Ha egy gyerek meghúzza a másik haját, akkor az a gyerek agresszív és fizikailag bántja a másikat. Ez ma már a legkevésbé sem tolerálható. Ha egy gyerek szereti a másikat, akkor a szeretetét egészen biztosan másként fejezi ki, ugyanis, aki szeret, az nem bánt. A szülőnek jó lenne felvilágosítani a kislányát, arról, hogy a kis osztálytársa átlépett egy határt, amit nem kellett volna. Az osztályfőnök felé pedig jeleznie kellene, hogy nem elfogadható a hajhúzgálás, tegyen rendet az osztályban. Az a kérdés motoszkál még bennem, hogy a szülő szerint hány éves korig elfogadható a hajhúzás, a kedvesség kifejezésére, de majd a magazinból úgyis megtudjuk.

Körülbelül idáig kellett volna olvasnom a cikket, de a a java még csak most jött, mert bemutatták a gyereket, aki miatt egy egész osztálynyi gyerek nem tud tanulni. Ugyanis az a gyerek agresszív, az író szerint magatartászavara van, órán a padok tetején közlekedik, olykor őrjöng, olykor olyan, mint egy normális gyerek, de az is előfordul, hogy kakival összekeni az osztálytársait. A tanító tehetetlen, a szülők nem vizsgáltatják ki a gyereket, akit olykor az iskolából visz el a mentő. Utolsó mentsvárként a szülők már a fenntartóhoz - értsd Tankerületi Központ – fordulnak, hogy csináljon már valamit.

Előre bocsájtom, hogy nincs nálam a bölcsek köve és a leírtak alapján a szülő kétségbeesését is megértem, hiszen napról-napra lelki és fizikai attrocitásoknak van kitéve a gyereke; és most nem csak a hajhúzásról van szó. Abban viszont téved, hogy nincs megoldása a helyzetnek. Azért, hogy ez a lehetetlen és igen elkeserítő helyzet megoldódjon a következőket érdemes átgondolni és a megfogalmazódott kérdésekre választ adni.

  1. A gyerekért az iskolaidőben az iskola a felelős. Azt bármilyen törvény citálása nélkül lehet tudni, hogy ha az tanító, tanár mulaszt és a gyereknek baja lesz az iskolában, a pedagógus felelősségét fogják ebben a helyzetben firtatni. A tanító bevallottan nem tudja megfékezni az őrjöngő gyereket és nem tud tanítani. Ez a helyzet mitől fog megváltozni? Mégis mire vár? Kerüljön át a gyerek egy másik iskolába? Ott nem fog dühöngeni?

  2. Az iskola – ha úgy látja, hogy a gyermek eltér az átlagtól – akkor kérheti, hogy szakértői bizottság mérje fel a gyerek állapotát. A szakértői bizottság előtt kötelező megjelenni gyerekkel együtt, ha októberben elindították volna a folyamatot, lehet, hogy mostanra már lenne egy szakvélemény a kezükben. Mivel az olykor dühöngő gyerek nagy valószínűséggel járt óvodába, onnan is kérhet jellemzést, hogy tudomást szerezzen a korábbi évek történéseiről. Lehet, hogy már akkor is volt probléma?

  3. Az iskolában -  főleg egy budai tankerületben – van iskolapszichológus és van gyermekvédelemmel foglalkozó szakember is. Nekik például ezt a helyzetet már régen fel kellett volna térképezni, megbeszélést tartani és szükség esetén felvenni a kapcsolatot a gyermekjóléti szolgálattal. Lehet, hogy nekik van joguk a gyerek kezelőorvosával felvenni a kapcsolatot? A gyámhivatal is tud intézkedni, mert van hatásköre. Arról már lehetett olvasni a blogon, hogy van, amikor tud az iskola intézkedni, csak akarnia kell. Az iskola részéről érthetetlen ez a passzivitás.

  4. Nagyon nehezen elképzelhető, hogy a szülőket nem lehet együttműködésre bírni, hiszen a szülőnek is érdeke, hogy a gyereke a képességeihez képest a lehető legjobban fejlődjön. A szülőnek mi abban a jó, ha az iskola falát az ő gyerekének fekáliája díszíti? A lehetséges ANTSZ ellenőrzést most nem is említem. Egy gyerek nagyon sok okból dühönghet és lehet agresszív. Az ok felderítéséhez mindenképpen szakemberre van szükség, nem a többi szülő feladata magatartászavarosnak kikiáltani egy 7 évest.

  5. A többi szülő végül a konfliktus és a kétségkívül nehéz helyzet megoldása érdekében inkább a fenntartóhoz, a Tankerületi Központhoz fordulnak. Budán ebből 3 van, remélhetőleg a cikk linkjét is mellékelték a panaszhoz és felkészítették őket a várható újságírói megkeresésekre. A továbblépés azért is jó, mert így legalább az iskola vezetése megláthatja, hogy át tudnak nyúlni a fejük felett és rendet tudnak tenni az iskolában. Vagy nem. A szülők, amennyiben minden jogorvoslati módot kimerítettek, végül az ombudsmanhoz is fordulhatnak. A levelükben viszont jobban teszik, ha pontosítanak, a gyerekeknek nem a tanuláshoz, hanem a testi-lelki fejlődéshez való joga csorbul – lásd veri a saját fejét a falba, stb.

  6. A szülői kétségbeesés mellett is érthetetlen, hogy miért kapott ez a történet egy fals és félrevezető címet és bevezetőt. A cikkben egyszerűen nem kapott elég nagy hangsúlyt, hogy most egy diagnosztizálatlan és ellátatlan gyerekről beszélünk, ahol a felnőttek felelőssége vitathatatlan. A gyerek a többi szülő kétségbeesésétől nyilván nem lesz jobban, neki megfelelő diagnózist és terápiát kellene kapnia. Az pedig egyszerűen tárgyi tévedés, hogy az SNI-s gyerekek számára megfelelő intézményeket jórészt bezárták, ugyanis az SNI-s gyerekek nagy része integráltan oktatott. Vannak szegregált, kiscsoportos intézmények is, főleg halmozottan sérült tanulóknak, de oda ezeknek a gyerekeknek töredéke jár. Lehet, hogy ez a fiú is mehet integrált iskolába, de lehet, hogy egy szegregált suli lesz a megoldás. A cikk írójának és az elhamarkodottan ítélőknek pedig érdemes lenne tájékozódni, arról, hogy az SNI, mint gyűjtőfogalom mit is jelent. 

 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény Értelmező rendelkezés, 4. § 25. pontjában írja le, hogy: sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló: az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi (látási, hallási), értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd

Nem vitás, hogy ez az állapot így tarthatatlan, a tanév eleje óta már réges-régen meg kellett volna oldani ezt a helyzetet. A történet több mozzanata külön-külön előfordul az internet magyar nyelvű szegletében, szóval nincs új a nap alatt. Tény, hogy nem mindig egyszerű egy SNI-s gyerekkel, de nem kell őket minden baj forrásának kikiáltani. Hiszen látható a tanult döntés-, és írásképes felnőtt is mennyire tehetetlen és tájékozatlan tud lenni.

fearless.jpg

Szólj hozzá!

A pohár betelt

2018. március 03. 11:43 - gyvgyj_gtm

A médiában az utóbbi évtizedben lezajlott változásoknak és a közösségi média térhódításának köszönhetően egyre többször lehet hallani azokról a gyerekekről, aki valamilyen nehézséggel élnek együtt. A megjelenések száma még most sincs arányban a gyerekek számával, de legalább van szó róluk. Kell hozzá persze egy olyan jogsérelem, ami mellett már nem megy el szó nélkül az átlagember sem és kell hozzá olyan szülő is, aki vállalja az életüket ország-világ előtt, annak esetleges negatív hozadékaival is. A blog legújabb bejegyzésében bemutatunk egy szülőt, aki egy kicsit másként tenne többet az eddigieknél. 

Disclaimer: A blog eddig és a tervek ezen túl sem fog aktuálpolitikával és politikusokkal foglalkozni, továbbá a blog nem fog a lassan, de hevesen zajló választási kampányban semmilyen részt vállalni. A gyerekek ettől sokkal fontosabbak. Azonban mi is olvasunk újságot és felkeltette a figyelmünket valami, ami mellett nem szeretnénk szó nélkül elmenni.

A tavalyi év egyik botrányos esete volt, amikor egy jó hírűnek mondott iskolában egy nyolcadikos fiút nem ballaghatott az osztálytársaival együtt. Az indoklás szerint azért, mert magántanulóként nem volt része az osztály közösségének. Az édesanya nem hagyta annyiban a dolgot és előbb a nyilvánossághoz, majd az egyenlő bánásmód hatósághoz fordul. A nyilvánossága hatására sem hátrált meg az iskolavezetés és a fiú bizony kimaradt ebből ez életre szóló élményből, vagyis inkább szerzett egy másikat. A hatóság tette a dolgát, a szülő bejelentése alapján megvizsgálta a helyzetet, a magántanulóságot, a fejlesztéseket, a ballagást és arra a következtetésre jutott, hogy az iskola bizony hibázott. Meghozta döntését, elmarasztalta az iskolát. Aki vitt már véghez állam kontra állam ügyet, az tudja milyen nagy szó, hogy a jogszabályok rengetegében a döntéshozó tudott arra döntésre jutni, hogy itt bizony valami hibádzik.

Kövesd a blogot újabb hírekért a Facebookon is!

Az édesanyának érdemes volt küzdeni, mert mással talán nem fog megesni egy ilyen megalázó történet. Sok hivatal és hatóság számára szokatlan, ha a szülők képesek a gyerekükért oroszlánként küzdeni. Pedig mostanában is elég sok olyan történettel találkozhatunk, ami a leggalamblelkűbb szülőből is előhozza az oroszlánt. Bármilyen hihetetlen, a gyerekeknek tényleg vannak jogaik, sőt, ők azok a csoport, akik koruknál és állapotuknál fogva fokozottan védendők. Na, hát ez az, ami nem mindig sikerül. Hozzá nem értés, hanyagság, rosszindulat és még ki tudja, hogy miatt.

Valószínűleg ebből lett elege annak a nyolcadikos fiú édesanyjának is, aki úgy döntött, hatalmas fába vágja a fejszéjét és elindul az idei választáson. Függetlenként.

Veressné Buzás Zsuzsanna döntéséről sajtómegjelenésekből értesültünk és két hír volt, az, ami miatt végül klaviatúrát ragadtunk. Egy független jelöltnél kulcskérdés a média megfelelő kezelése és a kampánycsapatának, vagy a neki segítő önkéntesek megfelelő irányítása. Ezért is érthető nehezen, hogy az ATV a riportnak miért ezt,  az utóbb végül módosított címet választotta, amikor megfogalmazta előbb a választáson való indulás, majd a megmérettetés tényét. Pont a kétségbeesés az, ami távol áll és egyáltalán nem jellemző egy olyan szülőre, aki évek óta küzd a gyermekéért. Habár Zsuzsanna most még nem tűnik olyan rutinos nyilatkozónak és nem is barátja annyira a kamerának, mint aki évek óta ebből él, az elszántsága eléggé nyilvánvalónak látszik.

A riportot érdemes a legvégéig megnézni a felhívásig, a címadást ellensúlyozza a tartalom. 

Nem vagyunk politikai elemzők, hogy megjósoljuk Budapest 1. számú választókörzetében politikai nagyágyúk ellen milyen reménnyel lehet összegyűjteni a jelöltséghez szükséges támogató aláírásokat és milyen eredménnyel lehet nyerni, mindenesetre Zsuzsa nincs túl könnyű helyzetben. Elismerésre méltó a nyitottság és a bátorság, amivel a „saját baján” túl lát és az eddig megszerzett ismereteiből, a megtapasztaltakból építkezni szeretne. Figyelemreméltó a gondolata: ha a döntéshozók folyamatosan negligálnak problémákat, megpróbál inkább saját maga döntéshozóvá válni. Előfordulhat, hogy ez a gondolata sokak számára hallhatóvá válik és kihallatszik a politikai zajból.

politics.jpg

A pohár telik.

Kép: pixabay.com

Kövesd a blogot újabb hírekért a Facebookon is!

 

1 komment