Gyermekvilág, gyermekjog

A gyermekvédelem evolúciója

2019. szeptember 13. 17:25 - gyvgyj_gtm

Amikor 2015 tavaszán a hazai, gyenge lábakon álló gyermekvédelmi rendszer hibáit látva úgy döntöttünk elindítunk egy blogot, akkor a következő megállapítást tettük: „Van egy rendszer, mely azért felel, hogy a gyermek mindenek felett álló érdeke érvényesüljön és biztosítva legyen a testi-lelki fejlődése. Van egy rendszer, mely, úgy tűnik, mégsem működik túl jól.” Nos, a rendszer azóta megváltozott és tökéletesen működik. A cél viszont most már nem az, hogy a gyermekek mindenek felett álló érdeke érvényesüljön, hanem valami egészen más.

Az egész országon hatalmas felháborodás söpört végig, amikor kiderült, hogy Szigetszentmiklóson a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjainak asszisztálásával több gyerek volt kitéve évekig tartó bántalmazásnak. A sajtó képviselői hátborzongató részleteket osztottak meg az olvasókkal, egy idő után már az állampolgári jogok biztosának kellett közleményben nyomatékosan kifejezni azt, hogy még ezeknek a gyerekeknek is vannak jogaik. Kár, hogy évekig ezt senki nem vette észre. Azóta eltelt néhány év, majd miután a nyomozó és vádhatóság, illetve a bíróság között volt egy kis pengeváltás, egy hatályon kívül helyezett ítélet után a Fővárosi Törvényszék a gyerekek szüleit jogerősen letöltendő börtönbüntetésre ítélte. Az ügy végére pont került. Sajnos.

Ugyanis ezt volt az első nagy nyilvánosságra kerülő ügy, ahol kiderült, a gyermekvédelmi jelzőrendszer fabatkát sem ér. Lehet ezt pénzhiánnyal magyarázni, de ez már évekkel ezelőtt sem állta meg a helyét. Egyetlen szociális munkást, gyámügyi ügyintézőt, a gyermekvédelmi jelzőrendszer egyetlen tagját sem vonták ténylegesen felelősségre, nemhogy bűncselekményt nem állapítottak meg, de még egy árva bírságot sem szabtak ki. Az ENSZ 1989-es gyermekjogi egyezményének hazai jogrendbe illesztése és a 1997-es úgynevezett gyermekvédelmi törvény megalkotásának nevezetes évfordulóit pedig mindenki ünnepelte, vígan és önfeledten. Pedig ünneplésre Szigetszentmiklós, Kisléta, Győr, Közép-Buda országában aztán semmi ok nincs.

Az elmúlt években a szabályozás és maga a gyermekvédelmi jelzőrendszer működése vett egy sajátos fordulatot. Az talán mindenkinek megvan, hogy az előző bekezdésben említett jogszabályokat azért hozták létre, hogy a gyermek veszélyeztetését felismerjék, és szükség esetén megszüntessék. Vagyis amennyiben a szülő veszélyezteti a gyerekét az arra hivatott hatóságok fellépnek ellene és mondjuk, védelembe vétellel bírják jobb belátásra, szülői feladatainak tisztességes ellátására.

A közelmúltban az alapjogok biztosának hivatala volt az, ami egy budai gyermekotthon kapcsán felfedte, hogy bizony vannak olyan helyek, ahol magának az államnak sikerül veszélyeztetni a reá bízott gyerekeket. Sőt előfordult az is, hogy az óvónői agresszivitás miatt szót emelő szülő ellen indított védelembe vételi eljárást egy hatóság, ahelyett, hogy a fizikailag túl aktív óvónőt citálták volna rendőrség elé. Az is előfordult már egyszer-kétszer, hogy az előírt fejlesztésben nem részesülő gyerek szülei a reklamálásukra válaszul a gyermekvédelmet kapták a nyakukba, de ezek elszigetelt eseteknek tűntek és közösségi média csoportok bugyrán ha túl is terjedtek, valódi következményekkel nem jártak.

Pedig voltak intő jelek. A családon belüli erőszak által érintett nőkkel és gyerekeikkel már évekkel ezelőtt is példaértékű gyorsasággal bánt és bánik el a rendszer. Hiába futtatott a Patent Egyesület két hatalmas bíróságfigyelő projektet is (ebben a bíróságokon kívül a siralmasan teljesítő gyámhivatalokat és gyerekjólétiket is vizsgálták) a biztató kezdet után egyhelyben topogás következett, majd egyértelmű visszafejlődés. Emlékszik még valaki a 2016 februárjában megalakult „gyermekvédelmi szupertestületre” (sic!). Ez nem vicc, ezzel a címmel jelent meg cikk a MACSGYOE honlapján. Azóta is biztos serényen dolgoznak. Igen, biztosan.

A családon belüli erőszak által érintett nők és gyerekek teljesen magukra lettek hagyva. A társadalom nagy része szerint „ez magánügy, és különben is, hallgattassék meg a másik fél is”. Mintha az ökölcsapásokat meg lehetne magyarázni… „De biztos nem is úgy történtek a dolgok, ahogy a megvert nők és gyerekek állítják és különben is minek szóljanak bele.” - folytatja a tudálékos kórus. Az áldozathibáztató és tudatlan többség mellett sokan voltak azok, akik szerettek volna hinni abban, hogy ez a létező világok legjobbika és fennen hirdették, hogy megfelelő hozzáállással ezt a problémát lehet kezelni. Sajnos nem arra gondoltak, hogy a hosszas vajúdás után megszült (már ha lehet erről beszélni egy 90%-ban férfiakból álló Parlamentnél) törvényeket kellene alkalmazni, hanem arra, hogy az áldozat viselkedjen és gondolkodjon másként. Kevesen pedig aktivistaként próbáltak valamit tenni, legtöbbször egy-két performanszra és dühös billentyűkoptatásra futotta. Közben pedig nők haltak meg és gyerekek, lányok és fiúk is. A szolidaritás társadalmi szinten egyenlő volt a nullával. Most már ennek kicsit alatta van.

De ez csak a főpróba volt, az igaz előadás most következik. Ugyanis a rendszer egyre stabilabb lett, erősödésének semmi nem szabott határt, nem állította meg senki. A jelzőrendszeri tagok számára kiderült, hogy van olyan eset, amikor van értelme az együttműködésnek és tudnak információt, utasítást azonnal továbbítani. Akkor, amikor a szülőt, szülőket kell sarokba szorítani, amikor a felnőttnek kell befogni a száját.

Hiányzik a gyerek az iskolából? Nem baj, akkor is legyen a hiányzás jelezve a gyámhivatal felé, ha van igazolása, hagy induljon eljárás. Visszakérdez a szülő, amikor a családgondozóval beszél és van saját álláspontja? Nem baj, legyen jelentve a gyámhivatal felé, hogy a szülő nem együttműködő. Nem igényel a szülő havi 7400 forintos segélyt, mert az a pénz még éhen halni is kevés? Nem baj, legyen jelentve a gyámhivatalnak, hogy éhezik a gyereke. Úgy általában útban van az egyik szülő, a másik meg nem? Nem baj, legyen jelentve bármi a gyámhivatalnak, Virág elvtárs már írja az ítéletet, igaz a tanúvallomás még nincs kész.

A köznevelési törvény változásai nagyon sok embert érintenek. Igazán jól viszont senkit. És valóban lehet azt tenni a szülőknek, amit javasoltunk évekkel ezelőtt, hogy jelezni, ha valami nem jó és követelni az ellátást, a tisztességes hozzáállást. De ebben a rendszerben, ahol nem tétel pár tízezer CSBE áldozat, és talán tucat a rendszerből végül kikeveredő túlélő, ugyanúgy nem tétel pár száz karakán szülő, akik párszor kedvesen integetnek a Kossuth téren.

A rendszer kész és működik.

Szeretnél hozzászólni? ITT megteheted.

rule-1752415_960_720.jpg

3 komment

Hogyan maxold ki a közösségi médiát nyáron? Útmutató lelkes és lelketlen posztereknek

2019. augusztus 08. 22:17 - gyvgyj_gtm

Vedd észre, amit nem fotóztál le és nem posztoltál ki a közösségi médiába az nem létezik. Nem fog rá emlékezni senki, egyszerűen olyan, mintha meg sem történt volna. Azért, hogy ne történjen meg ilyen rettenet, minden egyes családi ünnepet, eseményt, napot meg kell örökíteni, majd közkinccsé kell tenni. Kicsit bonyolíthatja a helyzetet, ha a csapatból valaki nem szerepelhet a közösségi médiában, de fotózáskor tapintatosan mondhatod neki, menj ki a képből, zavarsz. Nevesd ki, azokat, akik találgatják, hogy mit kompenzálsz az állandó posztolással, hisz mit tudnak ők rólad?

A nyár kiemelkedő időszak, hiszen ilyenkor lehet a legtöbb boldog családi fotót megosztani; megmutatni nem csak a pazar fürdőruhákat, hanem a család, a rokonok, a vendégek bikinitestét is. Ha akarják, ha nem. Ne zavarjon, hogy aki az üzenőfalán telibe kapja a kebleid halmának vagy (férfiaknál szőrös mellkasod) képét annak a látvány úgy beleég a retinájába, hogy ezentúl minden egyes megbeszélésen, találkozáskor azt fogja látni. Ha kérsz az ismerős péknél két bucit, a pék nem fogja tudni, nem azt látni, hidd el.

Hiszen, ami szép azt mutatni kell, gondolod te és igazad van. Ne hagyd, hogy bármi is eltakarja szépséged. Mindenképpen valós időben posztolj, ha igazán rutinos vagy, a strandolás, kirándulás, ünnepnap felénél már tüchtig kis galérát nyomsz ki a Facebookra. A bejegyzéseid természetesen legyenek nyilvánosak, így bárki megnézheti milyen az igazi családi magasélet. Igen, mind a 7,7 milliárd ember tudjon rólad. A fotókon bejelölhetsz mindenkit, tekintet nélkül nemre, korra és ruházatra. Ne csak a te bikinitested lássa a világ, hanem mindenkiét, aki veled kapcsolatban van.

És most álljunk meg egy pillanatra, ugyanis ehhez nincs jogod. Amíg a saját tested annak mutatod meg, akinek akarod, mással nem ez a helyzet. Előnytelen fotókat feltenni másokról lehet akár egyszerű neveletlenség – hagy nyugtassunk meg több annál. Viszont gyerekeket, nem csak fürdőruhában, hanem úgy általában, rendszeresen kitenni több milliárdnyi ember elé…, hát nem egy felelős felnőtt döntés.

Még akkor sem, ha így szeretnéd dokumentálni az életed nyilvánosan, mert privát valami hiányzik...

tank.png

Disclaimer, ha esetleg valakinek nem volt egyértelmű

Nem pártoljuk a korlátozottan, a koruk és állapotuk miatt fokozottan védendő gyerekek közösségi médiában való felelőtlen megjelenítését, még akkor sem, ha a posztokat a szüleik, vagy a velük kapcsolatban lévő rokonaik, magukat rokonoknak vélő családtagok teszik közzé. Úgy gondoljuk, az üzenőfalon lehet hazudni a tökéletes életről. De minek, a valóság úgyis kiderül.

Szeretnél hozzászólni? ITT megteheted.

Szólj hozzá!

Szabad-e használni tankönyvként a tankönyveket?

2019. július 15. 15:00 - gyvgyj_gtm

A hazai oktatásban a tankönyvpiacon az utóbbi években jelentős változások mentek végbe, erről bárki meggyőződhet, akit érdekel. Akinek meg iskoláskorú gyereke van, azt biztosan érdekli, hogy milyen könyvekből és milyen tananyag készíti fel a diákokat a XXI. század kihívásaira. Vagy inkább a XIX. századéra?

Na jó, ennyire azért nem rossz a helyzet. Viszont tény, az utóbbi néhány évben több, laikusnak is feltűnő tankönyvi hibának sikerült sajtónyilvánosságot kapni. Valószínűleg kevés nyelvtankönyv készítő vágyik, arra, hogy róla, pontosabban a munkájáról szóljanak a hírek, de mégis megtörténik ilyesmi.

A tudást nem adják ingyen, ahogy egykor a tankönyveket sem adták csak pénzért. De mára ez is megváltozott. Néhány évvel ezelőtt bizonyos csoportok már ingyen kapták a tankönyveket, így anyagi ellenszolgáltatás nélkül vihették haza és használhatták azokat. Mára viszont az 1-12 osztályig minden kis-és nagydiák részesül az ingyen tankönyvesség áldásában és kapja meg a könyveket pénz fizetése nélkül. Kölcsön.

Félreértés ne essék, a könyvek az államnak sincsenek ingyen, hiszen pénzbe kerül a papír, a festék, a szerző sem ingyen dolgozik és a soha le nem bomló műanyag csomagolás is hozzátesz valamit a költségekhez. Az erre kifizetett pénz a többek között a kis-és nagydiákok szülei által befizetett adókból jön össze. Szóval van pénzmozgás, csak a szülő helyett ebben az állam dönt.

A jó tankönyv ismérve, hogy a diák alaposan, mondatról, mondatra el tudja sajátítani a benne leírtakat és a tanár által hozzáadott értékkel egy stabil és alapos tudásra tud szert tenni. A jó tankönyvben a lényeget alá lehet húzni, a fő mondanivalót ki lehet emelni, ne adj Isten az órai munka alapján megjegyzésekkel lehet ellátni.

De az ingyen tankönyv, az kölcsön van. Öles betűkkel, ráragasztott papírral, pecséttel hívják fel erre a szülő és olykor nem túl kedvesen a diák figyelmét. A mindig is legendás iskolai házirendbekbe új pont került, ezentúl nem csak a padot hanem a tankönyvet sem szabad firkálni, rongálni. Osztályfőnökök, szaktanárok és a tankönyveket kölcsönző könyvtárosok egész évben vizslatják a könyveket és újra és újra nyomatékosítják, a könyvek csak kölcsönben vannak. Új szabály született: tankönyvet rongálni tilos! Hiszen ha beleír a diák, ha átjavítja a tankönyvben szereplő butaságot, elírást, vagy bármit, akkor ő rongál és ezért büntetni kell. Ízlelgessük a szép új világot: a butaság, tévedés javítása rongálás.

A tanárok mellett a szülők is szokatlanul csendesek és beletörődők ezügyben, pedig egy tankönyvcsomag, amit az osztályközösségben összefogva kedvezményesen megrendelhetnének a tankönyvellátótól nem kerülne túl sokba. Ha lenne minden gyereknek saját tankönyve - nem csak tankönyvnek látszó tárggyal mímelnék egyre többen és egyre csökkenő színvonalon az iskolát - akkor minden gyerek tetszőlegesen írhatna, jegyzetelhetne a tankönyvébe és javíthatna bármilyen butaságot, hazugságot vagy szimpla elírást. 

Lenne rá igény?

Ha szeretnél a bejegyzéshez hozzászólni, akkor ITT megteheted.

Ha szeretnél gyakrabban bejegyzést olvasni tőlünk, akkor kövesd a Gyermekvilág, gyermekjogot a Facebookon is.

Ha úgy gondolod, hogy értékesek az írásaink és szeretnél minket támogatni, akkor használd a Donate gombot. Köszönjük.

board_1.jpg

2 komment

Változások az alapjogi biztos hivatalában

2019. július 02. 13:47 - gyvgyj_gtm

A Magyar Országgyűlés 2019. július 2-i ülésnapján 137 igen, 39 nem szavazattal és egy tartózkodás mellett megszavazta, hogy Dr. Kozma Ákos az új alapjogi biztos. Hivatalát 2019. szeptember 26-tól tölti be hivatalát. Dr. Székely László ombudsman 6 éves megbízatása 2019. szeptemberéig tart. A hír mintegy egy órával ezelőtt jelent meg az Alapjogi Biztos Gyermekjog-OK Facebook oldalán, itt
Szintén mai és szintén egy órával ezelőtt publikált hír, hogy költözik az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala és a költözés alatt ideglenesen nem fogad ügyfeleket, az e-papír (epapir.gov.hu) szolgáltatáson keresztül benyújtott ügyek fogadása szünetel és ideiglenesen a hivatal honlapja (ajbh.hu) sem lesz elérhető.
A közlemény teljes szövege most még elérhető ajbh.hu-n itt, vagy Facebook oldalukon olvasható itt.
Bízunk benne, hogy az informatikai rendszerek költöztetése mihamarabb lezajlik és az ügymenet rövidesen a normál mederben folyhat tovább.
A 2019. szeptember 25-ig még hivatalában lévő Dr. Székely Lászlónak köszönjük sok évi áldozatos és alapos munkáját, Dr. Kozma Ákosnak pedig megbízatásához gratulálva, hasonlóan sikeres és alapjogokat szem előtt tartó 6 éves hivatali munkát kívánunk.

Ha szeretnél a bejegyzéshez hozzászólni, akkor ITT megteheted.

Ha szeretnél gyakrabban bejegyzést olvasni tőlünk, akkor kövesd a Gyermekvilág, gyermekjogot a Facebookon is.

Ha úgy gondolod, hogy értékesek az írásaink és szeretnél minket támogatni, akkor használd a Donate gombot. Köszönjük.

Szólj hozzá!

Bátorság vagy botorság

2019. május 09. 21:58 - gyvgyj_gtm

Olyan korban élünk, amikor már mindenkinek van véleménye a másikról, soha nem látott magasságokba csapnak az ítélkezés hullámai. Az anyák ezeknek az ítélkezéseknek mindig is a középpontjában álltak, boldog, boldogtalan úgy érezte, úgy érzi, minden gyerekkel rendelkező nő el kell, hogy tűrje ahogy és akik véleményt formálnak róla. Anyák napja alkalmából pedig egy jelentős társadalmi szerepvállalással bíró cég világított rá az anyák tökéletlenségére, meghökkentve ezzel az internet apraját-nagyját. Bátorság, vagy botorság volt részükről elkészíteni ezt a kisfilmet?

Amikor megnéztük az idézett kisfilmet, nem igazán értettük, hogy ezt miért pont Anyák napján kellett bemutatni. Hiszen az Anyák napja egy olyan ünnep, ami a háláról szól, amit egy olyan ember iránt érzünk, akinek egykor a testében laktunk, akinek a szíve alatt kezdett dobogni a mi szívünk, és akinek a testét elhagyva kezdtünk el élni. Ez az anya lehet tökéletes, kevésbé tökéletes és teljesen tökéletlen, de ő az az ember, akinek köszönhetjük, hogy egyáltalán létezünk. Lehet, hogy a puszta létünkön kívül mást tényleg nem köszönhetjük neki de az is lehet, hogy a mi anyánk olyan akiben, örömünkben-bánatunkban úgy feloldódhatunk, mint a gyermek Zelk Zoltán versében.

Na és erre itt ez a filmecske, ahol anyák napja alkalmából gyerekek elmondanak néhány az édesanyjuktól hallott/vagy sosem hallott mondatot, klisét és az ünnepre várakozó, repeső boldog szívvel érkező anyákra zúdítják, hogy tessék, valójában ilyen vagy. Az elefánt a porcelánboltban balerina ehhez a forgatókönyvhöz képest. Persze ezt is lehet még fokozni, a nyilvánosan megalázott és borzasztó méltatlan helyzetbe és persze sarokba szorított anyák könnyes szemmel vonják le a konklúziót és fogadkoznak, ezentúl másképp lesz. Mernének mást mondani.

A kampány gondos marketingese pedig kiszámolta, hogy, amennyiben az anyák egy év alatt minden nap 4 perccel több időt töltenek együtt a gyerekeikkel, akkor tadám… egy egész nappal többet lesznek együtt. Valóban, 4-szer 365 nap az 1460 perccel egyenlő, ami tényleg 24 óra 20 perc. Szóval a kampányguruk is non-stop műszakkal számolnak. A szög a zsákból viszont a legvégén bújik ki, ugyanis a könnybe lábadt szemű anyák (és az ökölbe szorult kezű kommentelők) megtudhatják, hogy egy fotó, egy üzenet, egy megosztás akkor is közelebb hozza az anyához gyermekét, amikor éppen nem fér bele, hogy együtt legyenek. 

Aztán rájöttünk a film lényegére: íme megszületett az élő lelkiismeretünk. Társadalmi felelősségvállalás keretén belül, egy komplex kampány során mindenkit szembesíteni fog a hibáival. Tükröt tart nekünk és nem az ő hibája lesz, ha nem tetszik, amit abban látunk.*

Az Anyák napján látott epizód az általuk felvállalt munkának csak egy része, de ezt a filmet ekkor kellett bemutatni, hiszen ezzel a teljes hazai célcsoport felét – a nőket, anyákat el tudták érni. A készítők elkötelezettek, nem végeznek félmunkát, Apák napján majd a célcsoport férfi tagjait szólítják meg és hasonló kliséket tanítanak be csillogó szemű gyerekekkel. Lehet, hogy külön filmet készítenek a gyerektartással rendszeresen elmaradó szülőknek, vagy azoknak, akik egyáltalán nem kíváncsiak a gyerekeikre. A film címe az lesz: Bocsi, nekem jog neked kötelesség. Pedagógus napon a tanárokat ültethetnék a padba és a tanítványok mondhatnák vissza a tanév közben hallott kedves és kevésbé kedves mondatokat. Köztisztviselők napján az köztisztviselők, a Semmelweis napon, pedig az egészségügyben dolgozók kapnának egy-egy kisfilmet, csak, hogy tudják, hol a helyük és persze nem fognak kimaradni a szociális szférában dolgozók sem.

Biztosak vagyunk benne, hogy ennek a sorozatnak hatalmas sikere lesz, hiszen nincs olyan szakma vagy foglalkozás, aminek a képviselői kimaradhatnának. Miközben a kamera pásztázza az arcukat a fejükre lehet olvasni az általuk ismételgetett kliséket, elmondani a hibáikat. Majd a szembesítés után a színpadon állók és a képernyőn ülők megbocsájtón ölelik keblükre a hibáikkal könnyek között szembesülő, pellengérre állított résztvevőket. Fizikai és szellemi dolgozók, szolgáltatók, közéleti szereplők mind-mind nyilvánosan szembesülnek azzal, hogy milyen közhelyekkel képesek kibújni a legfontosabb kötelességük alól. Ők is megtudhatják, hogy, ha csak napi 4 perccel többet szánnak a feladatokra egy éven keresztül, akkor végül egy egész nappal több idő jut mindarra, ami valóban fontos. Igen az 3 teljes munkanap, hacsak nem ők is 24 óráznak, mint az anyák.

Szóval száz szónak is egy a vége, nagy dicséret illeti a készítőket, hogy felvállalják, sok vihart megélt kis hazánk élő lelkiismeretévé válnak és a kiváló ár/érték arányú szolgáltatások biztosítása mellett is tükröt tartanak tükröt nekünk. Nincs is már hátra, mint sok sikert kívánjunk a filmsorozat többi filmjének elkészítéséhez.

*A cikk nyomokban iróniát tartalmaz, természetesen tudjuk, hogy ez a kisfilm nem egy sorozat része, de olyan jó volt eljátszani a gondolattal, hogy van egy bevállalós cég, aki az üzleti haszon maximalizálása mellett/helyett nem fél bárkinek tükröt tartani.

Ha szeretnél a bejegyzéshez hozzászólni, akkor ITT megteheted.

Ha szeretnél gyakrabban bejegyzést olvasni tőlünk, akkor kövesd a Gyermekvilág, gyermekjogot a Facebookon is.

Ha úgy gondolod, hogy értékesek az írásaink és szeretnél minket támogatni, akkor használd a Donate gombot. Köszönjük.

heart-3846613_340.png

 

 

Szólj hozzá!
Címkék: vélemény anya

Mi a baj a hazai gyermekvédelemmel?

2019. március 19. 15:49 - gyvgyj_gtm

A hazai gyermekvédelemről megjelenő csekély számú cikk, írás és interjú elenyésző töredéke szól elégedett hangon arról, ami ma Magyarországon történik. Kevés szó esik az elért eredményekről, annál inkább több az alulfizetettségről, a szakemberhiányról, az átláthatatlan rendszerről. Néhány cikket átolvasva és összevetve néhány általunk is bemutatott esettel, megpróbáljuk megmutatni, mi is a baj a hazai gyermekvédelemmel.

Mielőtt néhány konkrét esetet megnézünk érdemes tisztázni, hogy mi is az a gyermekvédelmi jelzőrendszer és kik a tagjai. A gyermekvédelmi jelzőrendszer a gyermekek veszélyeztetésének észlelésére létrehozott rendszer, aminek tagja minden olyan személy, aki valamilyen módon kapcsolatba kerül a gyerekkel. Vagyis a gyerekorvos, a védőnő, az óvónő, a tanár, az iskolai szociális munkás, ha úgy adódik, akkor a bíróságon a bíró, a rendőr, a postás, a villanyszerelő. Ezeknek a személyeknek kötelessége jelezni azt, ha úgy látják, hogy egy gyerek veszélyeztetve van. A veszélyeztetés pedig nem más, mint „olyan - a gyermek vagy más személy által tanúsított - magatartás, mulasztás vagy körülmény következtében kialakult állapot, amely a gyermek testi, értelmi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődését gátolja vagy akadályozza.” Első ránézésre ez a rendszer nem tűnik túlságosan bonyolultnak, de ha esetleg valakinek nem lenne világos, a gyermekvédelmi jelzőrendszer elsősorban a szülők, rokonok, családtagok mulasztásainak felfedezésére van kihegyezve. Az a feladata, hogy tőlük védje meg a gyereket, ha úgy adódik.

Amennyiben a gyermekvédelmi jelzőrendszer valamelyik tagja nem tesz eleget a jelzési kötelezettségének, akkor a mulasztást a gyermekvédelmi jelzőrendszer fejének számító Gyámhivatal gyermekvédelmi bírsággal kell, hogy sújtson.Majd legközelebb jobban figyel a jelzést elmulasztó. Vagy nem. Magánemberként is lehet jelezni, ha valaki egy gyerek veszélyeztetettségét észleli, sőt néhány éve már jogszabály garantálja azt, hogy a jelzést tevő anonim maradjon. De azért nem túl praktikus a tök jó apa szomszédot bevádolni, hogy nyáron a kis Pistikéje már ne zajongjon a gangon, mert tényleg szíre-szóra kikapják a gyereket a családból, a spion meg lesheti az elkámpicsorodott szülőket évekig. A jelzést a területileg illetékes Gyermekjóléti Szolgálatnál kell megtenni, ha nem illetékes területileg, úgyis elhajt elküld az illetékeshez. Van olyan gyermekjóléti, ahol készítettek formanyomtatványt, de ha telefonon szólnak nekik, vagy e-mailben, akkor is mozdulnak. Vagy nem.

2013 novemberében derült ki, hogy az elvárhatónál egy kicsit rosszabbul működik a gyermekvédelmi jelzőrendszer, miután egy bulvárújság a kelleténél jobban részletezve a nyilvánosság elé tárta egy büntetőügy részleteit. Szerencsére volt olyan, a szakmaiságot szem előtt tartó újságíró, internetes portál, akit, amit nem csupán az elborzasztó részletek érdekeltek, hanem az, hogy évekig tartó borzalmak közepette, hol voltak gyermekvédelem tagjai, a védőnő, a tanár, a családgondozó, szociális munkás, esetmenedzser. Az ügy részleteit nem szeretnénk részleteiben taglalni, nagyvonalakban a történtek: a gyerekek szülei éveken kapcsolatban voltak a Szigetszentmiklósi Gyermekjóléti Szolgálattal, mielőtt a gyerekeik nevelőszülőkhöz kerültek. A családból kiemelt testvérpár a nevelőszülőknél hátborzongató eseményekről számoltak be a felnőtteknek, amiről addig a családdal, a gyerekekkel foglalkozó(?) szakemberek mit sem tudtak. Évekig zajlottak előttük a borzalmak és semmit nem láttak, nem vettek észre. Az illetékesek először természetesen a tagadást választották, majd tessék-lássék kivizsgálták az ügyet megbüntettek talán egy-két gyermekvédelemmel foglalkozó szakembert. (De idegen itt a szakember szó). A bírósági eljárás során a 2013 óta előzetes letartóztatásban lévő szülőket a Budapest Környéki Törvényszék kiskorú veszélyeztetése miatt 2 évnyi szabadságvesztésre ítélte. Ezt az ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte annak hibái miatt, végül 2016-ban a Fővárosi Törvényszék 13 éves börtönbüntetést szabott ki a megismételt eljárás során több vádpontban is bűnösnek talált szülőknek, amit a  Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyott. Igaz, hogy az ügy nyilvánosságra kerülése és a jogerős ítélet között eltelt 4 év, viszont a mainstream médiában az MTI híren kívül szinte semmi nem jelent meg az ügy lezárásáról. Hallgat a Szigetszentmiklósi Gyermekjóléti Szolgálat, hallgat a szakma. Még 2015. jelent meg egy, a mundér becsületét védő FB jegyzet Veszélyben a gyermekvédelem címmel egy szakmabelitől, ITT reagáltunk is rá.

2015. áprilisában derült, ki, hogy nem csupán Szigetszentmiklóson, de Kislétán sincsenek a helyzet magaslatán a szociális szféra dolgozói, egy 11 éves lányt a szülei legalább egy éven keresztül a házuk kamrájába zártak és nem gondoskodtak róla megfelelően. A gyerek a szülők kérésére tankötelezettségének magántanulóként tett eleget. Ebben az ügyben szintén csak a szülőket ítélték el, egyelőre tudomásunk szerint elsőfokon. Az addig szabadlábon lévő szülőket 2017. júliusában 6-6 év börtönbüntetésre ítélte a Nyírbátori Járásbíróság. Ebben az ügyben is indított vizsgálatot az ombudsman, és az elkészült jelentésből kiderült, sokan tudtak arról, hogyan bánnak a szülők a lányukkal és volt, és volt, aki hiába ment jelzést tenni a Kislétai Gyermekjóléti Szolgálathoz.

Két évvel ezelőtt 2017. januárjában rázta meg az egész országot az a hír, amiből kiderült egy 11 éves gyerek meghalt a saját otthonában, a nyilvánosság számára akkor még ismeretlen okból. A gyereket az anyja egyedül nevelte és a róla szóló hírek is elég ellentmondásosak voltak. A közbeszédben viszont emelkedett annyit a hírgyártók és az emberek ingerküszöbe, hogy ezzel az üggyel nem igazán foglalkoztak a későbbiekben. Végül is kinek fontos egy gyerekét egyedül nevelő nő és annak 11 éves fia. Az ügyet a WMN követte nyomon és írt egy publicisztikát és tűpontosan megfogalmazta, bizony Marci nem a Holdon élt, hanem itt közöttünk, ott Székesfehérváron, emberek, felnőttek és gyerekek között. Az anyát 2 év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, más felelős – úgy tűnik – nem volt.

Egy egészen friss 2018. decemberi hír szerint annak ellenére, hogy a Gyámhivatal 2017 óta védelembe vett egy akkor 7 éves gyereket, az őt gondozó szülő nem változtatott az életvitelén, a gyereket nem gondozta, nem törődött vele, napokra magára hagyta, veszélyeztette. A védelembe vétel nem más, mint magatartási szabályok előírása a szülő számára, akinek kötelező együttműködni a családgondozóval és végrehajtani a cselekvési tervet. Nincs arról információ, hogy bármilyen sikeres együttműködés létrejött volna ellátó és ellátott között. A családból végül akkor emelték ki a 8 éves gyereket, amikor a rendőrség közlése szerint a nő részegen egy partnerével le akart ugrani az esztergomi Mária Valéria hídról. Ekkor végre nevelőszülőknél helyezték el a lányt.

Még lehetne az eseteket sorolni és sajnos lenne is mit, de úgy véljük, ennyi elég. Mi már 2015-ben javasoltuk, hogy érdemes lenne egy olyan párbeszédet kezdeményezni és olyan szakmai programokkal előállni, amiben van valós tartalom. Hiszen konferenciákkal, a rendszer megújítását célul kitűző programokkal és néhány, a szerény eredményekről szóló beszámolóval tele van a padlás. De attól még a rendszer nem működik. Nem jól nem működik, hanem sehogy. Pedig pénz van benne, hiszen a legelső kormányhivatali alkalmazottól kezdve a legutolsó szociális munkásig mindenki megkapja a fizetését, az átláthatatlan struktúrájú rendszerben (erről már ITT írtunk) minden intézménynek megvan a helye. Szükség lenne arra, hogy azt a családot támogassák és azt a gyereket védjék meg, amelyiket kell. Hogy valóban a veszélyeztetést hárítsák el, ne pedig okozói legyenek annak. A súlyosan mulasztó szociális munkások, intézményvezetők, gyámhivatali ügyintézők, alkalmatlan tanárok vétségei miatt jogorvoslatot kérő szülőket felesleges zaklatni. Van munka bőven, kár az erőforrásokat koncepciós eljárásokra pazarolni.

A szakma álláspontja szerint a gyermekvédelem van veszélyben, szerintünk meg a gyerekek. Nem a rendszert kell védeni, hanem a gyerekeket.

Ha szeretnél a bejegyzéshez hozzászólni, akkor ITT megteheted.

Ha szeretnél gyakrabban bejegyzést olvasni tőlünk, akkor kövesd a Gyermekvilág, gyermekjogot a Facebookon is.

Ha úgy gondolod, hogy értékesek az írásaink és szeretnél minket támogatni, akkor használd a Donate gombot. Köszönjük.

alagut.jpg

Szólj hozzá!

Mit ér a nő, ha magyar?

2019. március 08. 20:55 - gyvgyj_gtm

Ismét március nyolcadika van, amikor nem csupán a Zoltánokat köszöntik, hanem a nők is szóba kerülnek a közbeszédben. Mondhatnánk, hogy jól van ez így, hiszen végül is arról a csoportól van szó, ami a népesség felét adja, és amely csoport tagjai képesek kizárólag arra, hogy utódokat hozzanak a világra, megszüljék a népesség másik felét adó nemet is. Mondhatnám, hogy hírszemle következik, de ez attól több. Egy kora tavaszi kísérlet arra, hogy nyilvánvalóvá váljon, a nő is ember, akinek ugyanolyan jogai vannak, mint annak, aki nem nő.

Még a mai napon is sorjáztak a közösségi média fotói között a csokorba kötött hóvirágot ábrázoló fotók. Ki ne emlékezne a számtalan éven keresztül ezen a nevezetes napon az iskolai padon, a munkahelyi íróasztalon fonnyadozó kis hagymás növénykékre, amik mára már védettek, úgyhogy nem kell a megbecsülés jeleként leszaggatni az éppen életre kelt virágokat. A hóvirágcsokros fotóban azért benne van az az áporodott múltba fordulás, ami a nőnap kapcsán kis hazánkban számos helyen és megnyilatkozásban tetten érhető. A joviális mosoly, a diszkrét, virágos leereszkedés, néhány elpuffogtatott frázis, majd másnap a Bözsi kiviszi a kókadt növényt, egy évig megint nem kell a váza.

Egy nő minden nap nő, nem csak március 8-án, így elég volt ennyit is szólni a sete-suta, fenékkel a jövő felé haladó férfiról, azt is mondhatnánk, a nőnap alkalmából nézzük meg, mit ér a nő, ha magyar.

Fizetésben 14 százalékkal kap kevesebbet ugyanazért a munkáért, mint egy férfi, persze ne legyünk igazságtalanok Magyarországgal szemben, más európai országokban is megjelenik ez a probléma. Van, ahol ennél még több is a különbség és persze van, ahol kevesebb. Azt is érdemes megnézni, hogy a nők hány százaléka jut el egyáltalán vezető pozícióba (és itt most nem a BKV-ra gondolunk), itthon ez kicsivel több, mint egyharmad, szóval majdnem kétharmada van a férfiaknak. Azt pedig könnyű belátni, egy vezetőnek minden bizonnyal több a keresete, mint egy beosztottnak (nyilván ez iparágtól függ) de komolyan valószínűsíthető, hogy összeadva az összes magyar nő jövedelme, jóval kevesebb, mint az összes magyar férfi jövedelme összesen. A jövedelemhez viszont munka kell, és azt is mondhatnánk, hogy a nők foglalkoztatásában Magyarország rosszul teljesít, ha bővebb szociológiai elemzésekbe szeretnénk bocsátkozni. Nem mondjuk, de tény, hogy nem állunk valami fényesen ezen a területen. Kezdjük azzal, hogy a részmunkaidő egyelőre a kisgyerekes anyákhoz köthető, már ha van egyáltalán, de a fiatal apákat ezzel nemigen veszik célba. Az is tény, hogy valakinek minél több gyereke van, annál kisebb a valószínűsége, hogy dolgozik. Persze biztos jó dolog a főállású anyaság, de milyen érdekes, ha valaki főállású apa, arról szinte rögtön újságcikk, blogbejegyzés születik, pedig hát apuka is a kezével pelenkáz, nem mással.

Szeretnél gyakrabban bejegyzést olvasni tőlünk? Kövesd a Gyermekvilág, gyermekjogot a Facebookon is.

Ezek eddig azok a statisztikák, amikből a számok alapján bizony feketén fehéren kiderül, a nő pusztán a neme miatt komoly hátránnyal indul, ha a pénzkeresésről van szó. Ennek az időmérlegnek (figyelem 2010-es!)a tanulmányozása mellett a meg nem fizetett, láthatatlannak is nevezett munka kapcsán érdemes tisztázni azt, hogy elméletileg minden ember, ha egészsége megengedi, képes arra, hogy önmagát ellássa. Vagyis tud magának ételt készíteni, maga után elmosogatni, ruháit és környezetét tisztán tartani, ha pedig valamire szüksége van, akkor azt az általa megkeresett pénzből azt a boltban megvenni. Mondhatnánk, hogy aki erre nem képes, az rolleren kívül más ne vezessen, mégis előfordult nem is olyan rég, hogy egy cégtulajdonos írt hosszú bejegyzést arról, hogy milyen kalandos volt bevásárolnia a felesége helyett. Most komolyan, létezik olyan magyar férfi, aki számára olyan nagy kihívás a házimunka, hogy utána kell takarítani, mosogatni, mosni? Na!

A fizetésbeli hátrányos különbségek kiküszöbölése és a láthatatlan munka asszony, vagy lánykézzel való elvégeztetésének szükségtelensége mellett néhány jogszabály és egy komplett szolgáltatási rendszer (vagy milyen nevet is kapjon a bántalmazott nőket és gyerekeket védő rendszer) hiányzik még ahhoz, hogy a magyar nő annyit érjen, mint egy magyar férfi. Friss, ropogós mai hír, hogy Írország ratifikálta az Isztambuli egyezményt és ennek folyományaként nyilván gyakorlati lépéseket is tesznek azért, hogy minden erőszakot elszenvedett nő megkapja a szükséges támogatást, jogit, orvosit, szociálist egyaránt és minden bizonnyal az ezzel foglalkozó civil szervezetek is hasonló támogatást kapnak majd. Magyarország még nem ratifikálta az Isztambuli egyezményt, Magyarországon még nem ér annyit egy magyar nő, hogy ezen a területen történjen előrelépés. Egyelőre annak kell örülni, ha nyílik krízisközpont az áldozatoknak. Hogy abban van-e jó szakember és jut-e segítséghez a bántalmazott nő vagy gyerek, az egy másik kérdés. Szomorú tapasztalat, volt olyan gyámhivatal, ahol egy évekkel ezelőtti zacskós plakáton jót mosolygott az ügyintéző. Az Isztambuli egyezményről pontosabban a Nőkért Egyesület honlapján is lehet tájékozódni, ha érdekel a téma. Ha felelős állampolgár vagy, érdekeljen.

A mérleg kiegyensúlyozatlanságát még lehetne egy darabig sorolni, de mostanra talán te is rájöttél kedves olvasó, ha magyar vagy és nő, bizony itthon hátrányból indulsz.

Szeretnél Hozzászólni? ITT is megteheted.

Szerkesztői megjegyzés: köszönjük  a  visszajelzéseket, hogy írjunk gyakrabban, mert lenne miről. 
Igen, ezt mi is tudjuk és szeretnénk is. Éppen ezért ha úgy gondolod, hogy értékesek az írásaink és szeretnél minket támogatni, használd a Donate gombot. Köszönjük.

money.jpg

1 komment

Az éhezés joga, avagy tanulja meg gyerek és felnőtt, hogy hol a helye ebben a ... rendszerben

2019. január 19. 14:48 - gyvgyj_gtm

Az iskolás gyerekek minden nap legalább nyolc órát töltenek el az iskolában, tanulással, szabadfoglalkozással és megint tanulással. Ha visznek is ennivalót az minden bizonnyal nem az a mennyiség és/vagy minőség, amivel 8-9 órára fedezni lehet az egészséges és életkornak megfelelő tápanyagbevitelt. Megtörténhet-e 2019-ben az Magyarországon, hogy egy gyerek nem jut megfelelő minőségű és mennyiségű ételhez és vajon mit tesznek ilyenkor az illetékesek?

Egy elég meglepő Facebook bejegyzéssel találkoztunk néhány nappal ezelőtt és többször is elolvastuk Szentlőrinc Város bejegyzését. Most ne ragadjunk le ott, hogy milyen gyönyörű dolog egy word dokumentumot képként kitenni, elemezzük szigorúan az Élelemezési ügyintéző szavait. A kedvező földrajzi fekvésű, mindössze „2430 db” (sic) lakosú település is menthetetlenül megérkezett a XXI. századba. A 2019. februárjától „bevezetésre kerülő” (sic) rendszernek köszönhetően minden hátralékkal nem rendelkező és ebédet kifizető gyerek kártyát fog kapni. Ezen túl minden gyerek ezt a kártyát az étkezőben elhelyezett terminálhoz hozzáérintve veheti igénybe a (kifizetett) étkezést. Ha a kártya nincs a gyereknél, akkor hiába van az aznapi elemózsia kifizetve, enni bizony nem kap. Röviden: ha nincs érintés, nincs ebéd.

Persze, értjük mi, tanulja meg a gyerek minél korábban, hogy vannak szabályok, amiket be kell tartani és viselje a tettei következményeit. Hát mivé lenne a világ, ha felelőtlen hétévesek csak úgy minden féle terminálhoz való érintés nélkül döntenék magukba a vegetás, szétfőtt répás levest? Ha az örökké farkaséhes, örökmozgó kamaszok csak úgy, terminál nélkül döntenék magukba a vadas marhát?

Hát fogja fel a gyerek, hogy a befizetés rendszere olyan bonyolult és átláthatatlan, hogy a hetekkel előre kifizettetett és naponta megrendelt adagok nem tudnak a konyhások kezén keresztül a tálcájukra kerülni, ha nem érintődik az a nyomorult kártya a terminálhoz. Ja, hogy az adagok ki vannak fizetve és szállítva, de ha nincs kártya, az étel az iskolai menzán marad a gyerek meg éhesen? Tessék mondani, másnap megkapja, vagy ki lesz dobva az étel?

Környezetünkben folytatott nem túl reprezentatív kutatás eredményeképpen megtudtuk, hogy egyre több helyen terjed ez a csipes rendszer, aminek egyelőre nem sok értelmét látjuk. Kérünk mindenkit, akinek a gyereke használ ilyet, ossza meg a tapasztalatait velünk és mindenki mással.

Most pedig vegyünk részt egy gondolat kísérletben és képzeljük el, hogy a havi menzát kifizető és kártyával rendelkező gyerek az iskolai menzára betérve választ a kétféle leves, a háromféle főétel és a kétéféle desszert közül, majd az asztalához igyekezve egy terminálnál egy felnőtt lecsippenti az ételeket, csak hogy a szülő is tudja, mit eszik a gyerek. Na, ilyenkor van értelme a kártyának. Most pedig vegyünk részt a másik gondolat kísérletben és képzeljük el, hogy a havi menzát kifizető döntéshozók közül étkezéskor mindenki ugyanazt a levest és főételt kapja, egyedi kívánság és desszert nincs. Jogos a kérdés: miért csak a gyerekek étkeztetésére jellemző ez a szigorú rendszer? Ők kevesebbet érnek?

Kövesd a Gyermekvilág, gyermekjog oldalát a Facebookon is

Amikor elolvastuk Szentlőrinc Város posztját, úgy ítéltük meg, hogy ezt nem lehet felülmúlni. Lehet.

Láttunk egy iratot, egy jelzést, amben az áll, hogy egy felnőtt egy gyerekkel beszélgetve arról értesült, hogy egy mindig is nagyon vékony gyerek számára „valós napi gond az étkezések megoldása”*. Magyarországon, tudjuk jól, valós gond a gyermekéhezés, valóban vannak gyerekek, akik anyagi okokból nem jutnak megfelelő minőségű és mennyiségű ételhez és számos alapítvány igyekszik menteni a menthetőt és adományokat eljuttatni az érintetettekhez.

Vajon mit tesz ilyenkor az a felnőtt, aki meghallja, hogy egy környezetében élő gyerek és családja számára valós napi gond az étkezések napi megoldása? Beszél a gyerek szüleivel, esetleg tanáraival, hogy tudassa velük a gyerektől megtudott problémát és felajánlja segítségét? Vagy mit csinál? Mivel az illető minden bizonnyal nem egy magánember, hanem a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagja ezért joga van jelzést tennie a hallott dolgokról és a megoldáshoz javaslatokat adjon.

Ez az ember minden más cselekedett helyett azt kérte a "szociális és gyermekvédelmi szolgálattól" (amit nem is így hívnak), hogy „tárja fel a család valós anyagi helyzetét és gazdálkodásának ésszerűségét és amennyiben a gyerek valóban nélkülözést szenved, avagy esetleg manipulatívan használja fel a szülő, a megoldásban kellő érzékenységgel és szakszerűen segítsen.”

Mindez magyarra lefordítva azt jelenti, hogy ez az ember, miután a gyerek bizalmába férkőzött, vagy csak faggatta, vagy csak kitalálta ezt az egészet, a szülőt és kihagyva rászabadította a szülőre a gyámhivatalt. A jelzés adott hónap 8-án történt és a gyámhivatal 20 nappal később szinte rajtaütés szerűen megjelent az éppen munkába induló szülő lakásán és a folyamatban lévő eljárásra hivatkozva kötelezte arra a szülőt, hogy minden mást félretéve csak velük foglalkozzon, ne menjen munkába. A megalázó eljárás részletezése egy újabb kisregény lenne, ezt most kihagyjuk. 

Persze, értjük mi, tanulja meg a szülő, hogy hol a helye és még véletlenül se keveredjen nehéz helyzetbe. Ne veszítse el a munkáját és ne legyen vállalkozó, és, ha kevesebb is a bevétele, akkor arról a gyereke még véletlenül se tudjon. Mert ha a gyerek elkotyogja a nehézségeket valami fogalmatlan tóbiásnak, akkor előfordulhat, hogy ezt az információt ő úgy értelmezi, hogy valós napi gond az étkezések anyagi megoldása (napi háromszori étkezés befizetve és a csippantós cucc is mindig a gyereknél). És az is előfordulhat, hogy ez a fogalmatlan tóbiás a józan paraszti ésszel elvárható érdeklődő telefonhívás, levélírás, vagy bármi helyett a gyámhatósághoz fordul, akkor megtörténhet, hogy a gyámhatóság közreműködése következtében úgy rúgják ki a szülőt egy havi 325 000 forintos jövedelmet biztosító projektből, mint a szél. Előfordult és kirúgták szóval most ez a szülő éppen munkát keres, mert ő lenne a családfenntartó.

Ez az eset Budán történt egy elég jó környéken, ahol általában nem szoktak a gyerekek éhezni és a fentiek alapján jobban teszik, ha meg se próbálják, mert különben jön a gyámhivatal. Ó, igen ez a fogalmatlan tóbiás azért közvetetten vagy közvetve – végül is mindegy – a gyerek osztályfőnökeivel azért tudatta a „valós napi gond az étkezés megoldása” dolgot, akik ezt a közlést rezzenetlen képpel hagyták figyelmen kívül. Pontosabban a gyámhivatal felé megtoldották azzal az érdekességgel, hogy a gyerek éhesen és pénz nélkül szokott iskolába menni. Mivel az iskola büféje körülbelül 100 %-os árréssel dolgozik és az ott kapható portékák az iskolához közeli boltban pont a felébe kerülnek, talán érthető, ha a szülő nem pártolja az általános iskolákban valamiért igen elterjedt elterjedt büfézést. Az éhezéssel gyanúsított gyerek az iskolában naponta háromszor eszik, otthon reggelizik és szendvicset is kap csomagolva, horribile dictu készít magának. Ha még így is éhes reggelente, akkor jó lenne, ha az osztályfőnökök valamelyike felvenné végre a kapcsolatot a szülővel és tudatná vele ezt a tényt.

Azt azért nem higgye senki, hogy kőszívű, érzékelten emberek dolgoznak a budai iskolákban, hiszen pont ez az iskola hirdeti fennen a Facebook oldalán, hogy határon túli rászoruló gyerekeknek több száz csomagot gyűjtettek össze az iskola tanulóival. Persze ez a jótékonykodás a felnőttek ötlete volt és igencsak elvárták a gyerekek részéről az adományozást. Az osztályfőnökök fejenként 15000 forintos utalványt kaptak az egyik szülői közösségtől, és hát szülői közösségből abban az iskolában több is van, így hát sokaknak volt jó karácsonyuk.

Nos, a gyermekvédelmi jelzőrendszer több tagjának hatékony közreműködése következtében a fogalmatlan tóbiással beszélgető gyereknek az volt a meglepetése, hogy semmilyen ajándéka nem volt a karácsonyfa alatt. Fájuk is csak azért volt, mert az árusítás végeztével a megmaradt darabokat Budán ingyen elosztogatták. Vagyis rövid úton sikerült egy családot az anyagi csődbe sodorni.

Jusson csak eszünkbe egy szintén Budán történt tavalyelőtti történet*, amikor egy iskolaigazgató a házirendre hivatkozva nem fogadott el orvosi igazolást. Igen, e szerint az igazgató szerint létezik olyan házirend, ami felülír egy orvosi diplomát. A jog ezt másképpp hívja, és nagyon csodálkozunk, hogy a tankerület még nem tette még meg a szükséges lépéseket az intézményvezető ellen és a gyereket vegzáló azóta más okból menesztett karnagynak sem mosta meg a fejét. Ez az igazgató nem csak a szülőt, de a gyereket is nagyon utálhatja, ugyanis miután nem fogadta el a szülő előzetes értesítését az hiányzásról az ő jelzése alapján igazolatlannak számító órák miatt 4 hónapra még a családi pótlékot is megvonták a gyerekét egyedül nevelő munkanélküli szülőtől. Bizony, ennek az iskolaigazgatónak köszönhetően a jómódú Budán egy gyereknek sikerült úgy iskolába járnia az elmúlt tanévben 4 hónapon keresztül, hogy nem járt utána családi pótlék és a családban az egy főre jutó jövedelem 4 hónapon keresztül 38000 Ft alatt volt. Úgy, hogy erről a tényről tudott, a gyerekjóléti szolgálat (!), a gyámhivatal, az önkormányzat (!!), az iskola (!!!) és persze a tankerület is, de senki, tényleg senki nem kérdezte meg tőlük, hogy hogyan nem haltak éhen!

Véleményünk szerint ennek a budai tankerületnek a megtépázódott hírnevén sokat javítana, ha felhagyna végre a berken belül baráti és barátságos, de nyilvánvalóan tehetségtelen nímand beosztottjainak bevédésével és eleget tenne végre fenntartói feladatainak. Ezek az emberek szakmailag értékelhetetlenek, a tetteik miatt gyakran a feletteseiknek kell megvédeniük őket, szóval még csak nem is lojálisak. Mi már tudjuk, amelyik klikkesedő cégben ilyenek a beosztottak, annak riválisokra már nincs szüksége.

Sokat beszélgettünk erről és egyáltalán nem értük, hogy hol és mikor csúszott szét így ez a rendszer, hogy szerintünk súlytalan és tudatlan talpnyalók csuklóztathatnak büntetlenül gyereket és felnőtteket egyaránt. Pöffeszkedve és büntetlenül forgathatják a törvényeket és paragrafusokat emberek kárára és soha senki nem tessékeli ki őket a helyükről. Azt gondoljuk, szakmai kiközösítést és hogy megvetést érdemel, aki képes így viselkedni. Határozottan ajánljuk, hogy az ilyen ember ne foglalkozzon gyerekekkel, ne vállaljon állami hivatalt és a tükörbe nézve – ha még képes rá - szégyellje magát mélységesen.

Szeretnél hozzászólni vagy segíteni? ITT vagy üzenetben megteheted.

* a történtet a nyilvánvaló felismerhetelenség érdekében a lényeg megtartásával megváltoztattuk. A család anyagilag tényleg ellehetetlenült.

 

heart-3846613_340.png

 

 

 

29 komment

A nagy kékségen túl

2018. november 20. 19:18 - gyvgyj_gtm

Ma van a Gyermekjogok világnapja és eddig tudatosan távol maradtunk ennek a világnapnak a hazai ünneplésétől, ugyanis nincs mit ünnepelni.

ENSZ 1989-ben ezen a napon fogadta az a Gyermekjogi Egyezményt és azóta november 20-át a Gyermekjogok Világnapjaként tartjuk számon. Az egyezmény megalkotói, az emberiség történetének kezdete óta először, úgy vélték, hogy a gyerek is ember, vannak jogai, sőt koránál és állapotánál fogva fokozottabban védendő. Magyarországon 1997-re datálódik az úgynevezett és azóta számtalan alkalommal módosított gyermekvédelmi törvény, melynek többek között célja, hogy alkalmazásával segítse a gyerekek törvényben foglalt jogainak és érdekeinek érvényesítését.

Nos, hol vannak az anyagi okból utcára tett családokban élő gyerekek szerető családban éléshez nevelkedéshez való jogai? Hol vannak a sajátos nevelési igényű gyerekeknek jogai, amikor az állapotuk leküzdéséhez kapott segítségről van szó? A kistelepülésen élő autista kisgyerek óvodában járásának joga? Az hiperaktív kisgyerek körzetes, integráló iskolában járásának joga? A látássérült már nem olyan kis gyerek piacképes szakmához jutásának joga? És persze hol vannak a bántalmazó szülővel való kapcsolattartásra, kényszerláthatásra kötelezett gyerek egészséges testi-lelki fejlődéshez való jogai? Hol vannak azok a szociális munkások (nem a civilek és a magánemberek), akiknek feladata a nehéz helyzetbe került családokat megsegíteni? Hol vannak azok az iskolai szociális munkások, akik a kontraszelektált tanárok túlkapásai ellen fellépnének? 

Mert eközben azt látjuk, hogy családok kerülnek utcára, gyerekek nevelőszülőkhöz vagy intézetbe. A sajátos nevelési igényű gyerekek szinte össznépi kirekesztéséről regényeket lehetne, vagy inkább kellene írni. Azért regényt, hogy egyetlen iskolaigazgató se legyen arra büszke, hogy nála egy SNI gyerek leérettségizett, inkább szégyellje magát, hogy a több tucatnyi odajáró SNI gyerek közül csak egy tanulót tudott az iskolája eljuttatni az érettségiig. A kistelepülések szakemberhiánya ismét csak egy évek óta létező probléma, mára nem a fejlesztő tanár, hanem a tanár is hiánycikk az ország néhány szegletében. Egy jó szakember kincs, főleg saját magának, hiszen piacképes tudásával fenn tudja magát tartani. Jó lenne végre, ha mindenki megtanulná, hogy az érzékszervi fogyatékkal élők ugyanolyan értelmesek, mint látó, halló társaik és képesek piacképes szakmák megszerzésére. A szülők különválásakor a legtöbb illetékes viszont nem látja meg, nem ismeri fel a családon belüli erőszakot, hosszú évek szenvedésire kárhoztatva ezzel az érintett gyerekeket (is). A szociális munkások képességei, szakmai tudása olykor hasonlóan korlátozottak, így segítés helyett előfordul, hogy kápóként ülnek a családok nyakán. Hasznos munkát nem végeznek, de legalább ők kapnak fizetést. Ahogy gyakran az iskolai szociális munkás sem a gyerek pártját fogja, hanem a reményekkel ellentétben tanácsadás címén besúgóskodik.

Önmagában is visszás az, hogy a felnőttek határozzák meg a november 20-i gyerek hatalomátvételt (sic). Igazán kár ezt a valóban fontos nevezetes napot egy fancy kékségbe bújtatni, kis hazánkban kommunikációs hiba a nemzetközi Unicef kampányát - GoBlue! - használni. Ettől senkiben nem tudatosul, hogy a gyerekeknek (is) vannak jogai. A nagy kékség így csak egy jópofi, távoli, éppen ezért megfoghatatlan dolog, amin túl itt nincs semmi vicces.

Ha szeretnél hozzászólni, itt megteheted.

 

 

deeplink: http://bdk.hu/lanchid-kek-kicsi-1/

Kényszerláthatás a gyakorlatban

2018. október 18. 14:25 - gyvgyj_gtm

Több, mint 3 évvel ezelőtt írtunk a kényszerláthatásról, arról a szomorú élethelyzetről, amikor a józan észt és a gyermek mindenek felett álló érdekét legyőzi a hatalom, a tájékozatlan, felelőtlen ügyintéző. A verdikt egyszerű: a hatósági döntést végre kell hajtani, a gyereknek találkozni kell a különélő szülővel. Ellenvetés nincs és nem is lehet. Azt már tudjuk, mit adnak nekünk a bántalmazók, vajon mit adnak a gyerekeiknek?

Előfordul, hogy a különélő szülő hosszabb távollét után ismét szeretne találkozni a gyerekével. A jó fej szülő ilyen esetben kopogtat a gondozó szülőnél, illedelmesen megállva a lakáson kívül, vagy udvarias levelet ír neki és az éveken keresztül tartó mulasztásért elnézést kérve kéri, hogy oldják meg a kapcsolattartást. Esetleg kárpótlást is ad, bár nehéz forintosítani az elvesztegetett éveket.

Amennyiben a különélő szülő bántalmazó, akkor nagy valószínűséggel az illedelmes álldogálás helyett tanúk kíséretében megjelenik a gondozó szülő lakhelyén. Amikor nem kapja meg az évek óta nem látott gyermekét – akinek ő esetleg egy vadidegen ember – akkor a rendőrséget felhívva a segítségüket kéri. A hatósággal valószínűleg nem közli, hogy 1-2-5 évig nem tett eleget szülői kötelezettségének, csak pattog a lakás ajtaja előtt, még akkor is, ha mondjuk a gondozó szülő nincs otthon. Nyilván egy magánlakásba nem törnek be a rend őrei a különélő szülő biztatására sem.

A kialakult békés vagy békétlen helyzetet a kapcsolattartás újraszabályozásával lehet megoldani, hogy a gyermek kapcsolattartási joga biztosítva legyen – addig, amíg kiskamasz korba érve gyerek nem dönt esetleg másként. Az újraszabályozás kérdésével a Gyámhivatal, legújabb nevén a Gyámügyi és Igazságügyi Osztály (nem lenne jobb név a Gyám- és Igazságügyi Osztály elnevezés?) foglalkozik. Egy közigazgatási eljárás során különböző szempontokat figyelembe véve a hatóság újraszabályozza a kapcsolattartást. Van olyan különélő szülő, aki valóban úgy véli, hogy 5 év miatt között nem kell alkalmazni a fokozatosság elvét (A jogszabályokat érdekesen értelmező Wilhelmről ide kattintva lehet olvasni) és az ügyintézőre hivatkozva azonnal látni kívánja a gyerekét, sőt napokra magával vinni.

A hatóság általában ismeri és alkalmazza a fokozatosság elvét és felügyelt kapcsolattartást ír elő. Mondjuk a különélő szülő szakember felügyeletével, kéthetente 2 órát lehet a gyerekével, egy olyan intézményben, ahol biztosítottak a tárgyi és személyi feltételek.

A területileg illetékes Család-és Gyermekjóléti Központ pont egy ilyen hely, legtöbb helyen a kapcsolattartási ügyelet néven kell keresni a szolgáltatást. A blogban egy gyermekvédelmi konferencia kapcsán már írtunk egy Család-és Gyermekjóléti központról, mert érdekesnek találtuk a tartalmaikat. Az egyszerűség kedvéért a felügyelt kapcsolattartás gyakorlati megvalósítása kapcsán is az ő dokumentumaikat néztük meg. Akinek van ideje, vagy kedve szemezgethet a menüpont tartalmából, de kérdés esetén jogi képviselőjével egyeztessen.

Az látható, hogy ez egy alaposan szabályozott terület, a szülőkkel való ismerkedés, házirend elfogadás után jöhet létre a különélő szülő és a gyerek között a találkozó. Feltételezhető, hogy a különélő szülő együttműködő és örül, hogy egyáltalán lehetőséget kap a sokáig hanyagolt gyermekével való találkozásra és mindent megtesz, hogy egyre több, minőségi időt tölthessen vele. Vannak azonban olyan szülők, akik a gyermeket és a gyermekvédelmi jelzőrendszert tagjait eszközként használják a gondozó szülő bántalmazására, újabb és újabb konfliktusokat generálnak.

Még egyszer mondjuk: a kapcsolattartás a gyereknek jog, a szülőnek jog és kötelesség. Amennyiben a kapcsolattartás nem szolgálja a kiskorú gyermek érdekét a hatóságnak joga van a szülő kapcsolattartási jogát felfüggeszteni, megvonni, a különélő szülőt szankcionálni.

A felügyelt kapcsolattartáson kiemelten fontos a szakemberek jelenléte és az, hogy ők hogyan kezelik a különélő szülőt és mennyire figyelnek a gyerek jelzéseire, ahogy az is fontos, hogy a felügyelt kapcsolattartásról szóló feljegyzésben mennyire pontosan dokumentálják a történteket, milyen jelzést tesznek a Gyámügyi és Igazságügyi Osztály felé. A bántalmazó szülő általában megnyerő modorú, aki a saját jól felfogott érdekében nem agresszív egyetlen hatósággal szemben sem, és nem ver meg egyetlen családgondozót sem. Pofonjait az exházastársának tartogatja és mivel már fizikailag nem tudja bántani – nincs rá lehetősége – hát keres valamilyen eszközt a bántalmazásra. Előfordulhat, hogy a kapcsolttartást felügyelő szociális munkás járatlan a családon belüli erőszak témakörében, nem szimpatikus neki a gondozó szülő, vagy csak szimplán unja az alulfizetett munkáját, de a gyereket legalább utálja, vagy csak szóltak neki, hogy valamiért cserébe legyen kicsit elnézőbb a különélő szülővel és nem a kellő gondossággal végzi a munkáját. Persze ez nem valószínű, de előfordulhat.

Ahogy előfordulhat, hogy a két vadidegennel összezárt, a helyzetre meg nem érett gyerek ebben a szituációban  bármilyen okból nem érzi jól magát, aminek nyilván életkortól függően különböző módon hangot is ad.

A kényszerláthatás* ott kezdődik, amikor a gyerek segítséget kérő vékonyka hangját csak és kizárólag a gondozó szülő hallja meg.

Amikor a gondozó szülőt a házirendre hivatkozva kitiltják a Család-és Gyermekjóléti Központ épületéből, mert a helyzettől megrémült gyerek kifutott a kapcsolattartásra szolgáló helységből. Habitustól függően udvariasan zavarják ki a téli hidegbe, nyári hőségbe, vagy kedvesen küldik el a legközelebbi kávézóba. De akár az utcán is állhat 2 órát, ha akar. Az kényszerláthatás, amikor a gyerek a kapcsolattartás 120 percéből az első 40-et teljes némaságban tölti, vagy a könnyeivel küzd, amikor a kapcsolattartást felügyelő szociális munkás gúnyolja. Amikor felháborodottan utasítják a mosdóba kikéredzkedő kisiskolást, hogy tegye le a telefont, amin a gondozó szülőjétől kért segítséget. A különélő szülő szívesen állítja be pszichésen gyengének és túlféltőnek az általa hátrahagyott családtagokat és megdöbbentő módon előfordulhat, hogy a gyerek csetlése-botlása nem kerül be a kapcsolattartásról szóló jegyzőkönyve, hiszen nincs semmi jelentősége annak, ha a zárt térben labdázás miatt a gyerek megütötte magát és annak sem, ha a szülő elhúzza a kezét, és az ugrabugráló gyerek a falnak esik. Hiszen olyan nagy baj nem történt. De, történt.

Nagyon nagy baj, ha szociális munkások, kapcsolattartási koordinátorok asszisztálnak a különélő szülőnek és kvázi közreműködnek, de legalábbis eltűrik a gyermek bántalmazását és nem a feladatuknak megfelelően járnak el.

Botorság lenne azt hinni, hogy a gyerekre nézve a kényszerláthatásnak nincs semmi hatása. Nem kell gyakorló pszichológusnak lenni ahhoz, hogy tudjuk, ez nem jó neki. A gyerek megsínyli ezt a helyzetet, változatos pszichés és testi tünetek egész sorát produkálhatja. A jól látható jelekkel tünetelő gyereket viszont már észreveszi a rendszer és működésbe is lép, kopóként elkezdik vizslatni a gondozó szülő felelősségét.

Majd, mint egy rossz dominó, egyik intézkedés követi a másikat, jelzés, esetkonferencia, alapellátás, védelembe vételi javaslat, gyámhivatal, védelembe vétel. Amikor a gondozó szülőt és a gyereket kötelezik együttműködésre. Nem veszik észre, hogy a dominó első darabja hibás volt és a különélő szülővel szemben kellett volna határozottan és hatékonyan fellépni.

Még egyszer: a kapcsolattartás a gyereknek jog, a szülőnek jog és kötelesség és a találkozások a gyermek érdekét kell, hogy szolgálják.

Disclaimer: ez a bejegyzés nem a szakmájukban kiválóan teljesítő és áldozatos munkát végző szociális munkások, családgondozók ellen szól, hanem egy létező és nem kellő figyelemmel kezelt helyzetre kívánt rávilágítani.

*Számos sajtóhír szól erről, nem feltétlenül pozitív hangnemben, így nem linkeljük.

Ha szeretnél hozzászólni, kattints ide: https://www.facebook.com/gyvgyj/

További, kapcsolattartásról szóló bejegyzések olvasásához kattints ide: https://gyermekvilag-gyermekjog.blog.hu/tags/kapcsolattartás

Szólj hozzá!