Gyermekvilág, gyermekjog


A pokolba vezető út

2015. június 29. 20:57 - gtm

avagy mire vezet a jó szándék

Habár manapság a családon belüli erőszakról beszélni, az ellen szót emelni még úri huncutságnak, feminizmusnak tűnik, talán a gyermekek jogaiért szót emelőket nem fogják így nevezni. Mert a világ sok más drámája mellett, úgy tűnik, a gyermeksorsok foglalkoztatják az embereket. Úgy tűnik, sokan sokféleképpen szeretnének tenni, hogy a gyerekeknek jobb legyen.

Mert tény, hogy az utóbbi időben megszaporodtak az ilyen hírek, események és most nem csak egy távoli szigeten évek óta zajló történetre gondolok, melyről jelent meg információ pro és kontra. Szólt már hír csecsemőről is, aki félévesen halt meg és a közösségi médiában is egyre gyakrabban jelenik meg egy-egy tömegével megosztott fotó eltűnt gyerekekről. Általában az anya osztja meg kétségbeesetten és hamar kiderül, hogy a gyermekei az apával együtt eltűntek, ismeretlen helyen vannak, itthon vagy akár külföldön. 

Aki nem járatos a témában, nem része az életének a családon belüli erőszak, nehezen érti meg a részleteket, lassan áll össze benne a kép, ha egyáltalán. Kevesen látják át, hogy ezek a ezek az események miért következnek be és még kevesebben látják át egy bántalmazó kapcsolat dinamikáját. A legtöbben, amikor már meghallgatták mindkét  felet és már leginkább a saját életükkel foglalkoznának a másé helyett, azt tudják mondani, hogy "De a gyerekek miatt a sérelmeket tegyék félre, mert így a gyereknek a legrosszabb". Ha eljutnak idáig és nem intézik el az egészet azzal, hogy, "De úgysem lehet tudni, kinek van igaza." A véleményt mondók a gyermekekre hivatkozva szokták kérni/javasolni a mediációt is. A mediátor nem más mint az egyenrangú felek által igénybe vett egy közvetítő, aki a kialakult vitás helyzet békés rendezésében segít. A hangsúly az egyenrangú félen van, ugyanis a bántalmazó kapcsolatban a felek  nem egyenrangúak. A következő érv szerint a gyermek a bántalmazó szülőjével is szívesen tart kapcsolatot, ezért kell vele találkoznia.  Ekkor nem veszik figyelembe a gyermek korlátozott ítélőképességét, ahogy akkor sem, amikor nem akar a bántalmazó szülőjével találkozni, de mennie kell. A gyermek nagyon erős érv a békés elrendezés mellett, hogy "a gyermek mindkét szülőt szereti". Sajnos ez az állítás adott esetben azt is jelentheti, hogy a gyermek szeretete miatt mintegy legalizáljuk a másik ember akár bántalmazó viselkedését is. "Hiszen a gyermek harmóniára és mindenekelőtt a szülőjére vágyik. Még akkor is, ha bántalmazza."  

Ekkor merül fel a szakemberek, újságírók és minden közreműködő felelőssége, hogy felismeri-e  a bántalmazást.  Nos, ilyen és ehhez hasonló kifejezéseket olvasva és hallva gondolom azt, hogy nagyon sok ember alapvető ismeretekkel sem rendelkezik a családon belüli erőszak témájáról. Segítő szándékkal állást foglalni és segíteni, alapvető ismeretek nélkül nem lehet. Több szervezet van, melyek kiadványokkal és informatív honlapjaikkal adnak információt, nem csak a bántalmazottaknak. Ezeket figyelmesen elolvasva talán meg lehet érteni miről is van szó.

Laikus, olvasó, ismerős a saját lelkiismerete és érdeklődése miatt olvasson, aki pedig hivatásos tollforgató és ebből él, az a saját hitelessége és felelőssége miatt.

Linkek: Nane, Patent, Nők Joga

 

Szólj hozzá!

Érted haragszom, nem ellened

2015. április 22. 21:03 - gtm

Szerdai szubjektív szösszenet

Új rovat indul  a mai napon útjára, melyben aktuális vagy éppen kevésbé aktuális ám fontos témával kapcsolatos vélemények kapnak teret. Az első téma mi lehetne más, mint a szociális munkások helyzete, megítélése, lehetőségeik ma Magyarországon. Az első írás címadója pedig ki lehetne más, mint József Attila.

Még március 20-án jelent meg a Magyar Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatok Országos Egyesületének közleménye Takács Imre elnök tollából, valamennyi médiavisszhangot kiváltva.

A közleményből első olvasásra látható, hogy nagy hangsúlyt kap az állítás: a megalázóan kevés fizetésért dolgozó szociális munkások túlterheltek fizikailag és pszichikailag is.  Tény, ezt más szakmák képviselői is elmondhatják, azonban silány munkavégzést ezzel magyarázni, lehetetlen. A közlemény írója bevallja, hogy kevés az egy családra fordítható idő, és ezért a családgondozó nem tudhatja biztosan, hogy tényleg mindent megtett-e az adott családért. Megállapítás, hogy saját magát a szociális munkás a folyamatos adminisztrációval tudja levédeni, ami jelentheti azt, hogy olykor a cselekvés helyett is csupán adminisztrál?

A közleményben nagy terjedelemben foglalkozik a szegénységből eredő veszélyeztettséggel, melyen a  családgondozó heroikus munkája sokat tud változtni. Nem vitatva a tényt, hogy ez egy veszélyfaktor, a szövegben az a veszélyes gondolat lapul meg, hogy, ha szegény a család, még biztos idegesebb és agresszívebb is. Civil szervezetek igyekeznek eloszlatni azt a tévhitet, hogy a családon belüli főleg az iskolázatlan, szegény rétegekben élőkre jellemző. Ugyanis tény, hogy ez különböző társadalmi rétegben nagyon hasonló arányban fordul elő. Ahogy az is tény, hogy a családon belüli erőszak nem jobban terjed, hanem a látenciája csökken, akár már a róla való kommunikációval. Nem mindegy, nagyon nem.

A közlemény elején felvetett problémát, mely szerint a sajtóhírekben szereplő "botrányos eseteknél" a adatvédelmi és etikai szabályok miatt nincs lehetőség cáfolatra, lehet sokféleképpen érteni. Mert vajon, mit is szeretnének cáfolni? Hogy a hírekben szereplő gyermekkel nem is történt semmi? Vagy azt, hogy történt ugyan, de a szociális munkás megtett mindent? Vajon ki tiltja meg a "botrányos eseteknél" érintett szervezeteknél, hogy közleményt adjon ki és leírja, hogy mi történt, mindezt a gyermek adatait védve?

A szociális munkások képzésének minősítése nehezen érthető. Tudható, a szakmai továbbképzés fontos, a világ változik, ha nincs továbbképzés, a tudás elavulttá válik. Ez valóban a vezető felelőssége, hogy vajon tisztában van-e azzal, hogy a beosztottjai, akik a családokkal foglalkoznak, vajon napra készek-e a vonatkozó jogszabályokból. 

A közleményből világosan kiderül, a szociális munkás feladata kettős, a hatósági és a segítő funkció egy személyben ötvöződik és pont ezért kulcsszereplője ennek soktényezős folyamatnak. Ezért fordulnak hozzá más intézmények, mert ő az a szereplő, aki először segít vagy legalább segíteni próbál a rendelkezésre eszközeivel. Ha a helyzet nem javult, akkor intézkedhet tovább, ha már megtett mindent. Akkor, amikor már megtett mindent.

Megannyi kérdés felvetődhet még másokban is és miután a közlemény a társadalom több szereplőjének, intézményeknek, szülőknek a  felelősségét firtatja, lehet, érdemes lenne egy valós tartalommal megtöltendő párbeszédet kezdeményezni?

Szólj hozzá!