Gyermekvilág, gyermekjog


Ki véd kit II.

2015. szeptember 11. 11:51 - gyvgyj_gtm

a gyermekek védelmének rendszere a gyakorlatban - a családgondozók

Az egyes jogszabályok, törvények működését és alkalmazásuk korlátait a való életből vett példákkal lehetséges a legjobban megítélni. Az alábbi megtörtént esetben, melyben egy gyermek ellátása a kérdés, az olvasó ítélhet, hogy a jelzőrendszer tagjai megfelelően jártak-e el, túllépték-e hatáskörüket, megtettek-e mindent a gyermek érdekében. Arról is ítélhet, hogy maguk a vonatkozó törvények megfelelőek-e ahhoz, hogy a gyermek mindenek felett álló érdekét biztosítsák. Hosszú és szövevényes, de ugyanakkor egyszerű és hétköznapi történet következik. Megjegyzés: egyes adatokat, időpontokat, személyiségi jogok miatt megváltoztattunk, azok a történet érdemi részét nem befolyásolják.

1. A rendszer működik

 2. Jelzés és családgondozók

Szülő I. elolvasta a JELZÉS-t, ami kétoldalnyi szöveg csupán. A leírt mondatok többsége valótlan állítás volt, ami igaz, azt is pontatlanul fogalmazták meg. Az iratot öt szakember írta alá és így vállalta a felelősséget a leírtakért. Azt szülőként kiolvasta a levélből: a Pedagógia Szakszolgálat úgy gondolja, a gyermeket ő a szülő veszélyezteti, ezért írta meg ezt a jelzőlapot. A jelzőlap minden Gyermekjóléti Szakszolgálat honlapján megtalálható, letölthető. Aki észleli egy gyermek veszélyeztetését, az akár név nélkül is küldhet jelzést, de a hatályos törvények azt is lehetővé teszik, hogy a jelzést tevő adatait titkosan kezeljék az eljárás során. Hallgattassék meg a másik fél is, gondolta Szülő I. és írt egy tájékoztató levelet a lakhely szerint illetékes Gyermekjóléti Szolgálatnak, pontról pontra, mondatról mondatra tényekkel alátámasztva és kijavítva a jelzésben előforduló valótlanságokat, pontatlanságokat. Mivel egyértelműen hamis jelzésről van szó, felvetette az aláírók felelősségét is. Nem értette, hogy a Pedagógiai Szakszolgálat 5 munkatársa miért írhat valótlanságokat a jelzésben.

Hamarosan érkezett egy sima levél a Gyermekjóléti Szolgálattól, két családgondozó neve és telefonszáma volt benne, és egy időpont szerda 14 óra, ekkor jelenjen meg a Gyermekjóléti Központban, mert Jelzés érkezett. Rögtön felhívta az egyik családgondozó, és egyezetett vele egy másik időpontot, mivel napközben a Szülő I. dolgozik. Előre szólt, hogy a közlekedés függvényében fog odaérni, lehet, nem tudja a munkáját hamarabb befejezni.

A találkozó napján a bébiszitter lemondta a gyermekfelügyeletet, így Szülő I. a Gyermekkel együtt ment a Gyermekjóléti Központba. A két családgondozó, Szülő I. és a Gyermek bementek egy szobába, de központ asszisztense a szülő kérdésére idejében észbe kapott és vállalta a Gyermek felvigyázását, amíg a családgondozók a Szülő I.-el beszélgettek. Erre a megbeszélésre Szülő I. nem vihetett magával senkit, ott feljegyzés nem készült. A családgondozók elmondták, hogy a Pedagógia Szakszolgálat szerint a gyermeket az anya együttműködésének hiánya miatt ők nem tudják ellátni, ezért a gyermek kivizsgálása szükséges. Az anya megkérdezte, hogy a Gyermekjóléti Központhoz megérkezett-e a levele, melyben leírja, hogy milyen valótlanságokat tartalmaz a Pegadógia Szakszolgálat jelzése. Családgondozó I. nem tudott erről a levélről és meghökkenten megkérdezte Szülő I.-et, hogy „Csak nem gondolja, hogy egy szakember szavában kételkedni fogunk?!” 

A találkozó 50. percében a Családgondozó I. elővett egy kapcsolatfelvételi lapot és felolvasta Szülő I.-nek, hogy a nekik is megküldött jelzésből ők a következőket szűrték le: „A Pedagógiai Szakszolgálat jelezte, hogy a Gyermek kezelése eredménytelen volt Szülő I. hozzáállása miatt. A Szakszolgálat szerint szükséges a Gyermek további kivizsgálása annak eredményében a megfelelő terápia.” Családgondozó I. adott Szülő I.-nek egy orvosi rendelőket tartalmazó listát, hogy hova mehetnek, de Szülő I. tájékoztatta a Szakembert, hogy már évek óta járnak orvoshoz. Szülő I. kérte, hogy ha van valamilyen tennivalója, írják le neki egy levélben, ahogy a jelzésről is így tájékozatták. Zárásként megkérdezték Szülő I.-et, hogy aláírja-e a Kapcsolatfelvételi lapot, ő megkérdezte, hogy az észrevételeit és pontosításait leírják-e. A válasz az volt, hogy a központ már bezár, erre már nincs idő. Az iratból másolatot nem kaphat, mivel nem kért iratbetekintést ezt megelőzően. Ezért megbeszéltek egy másik időpontot, amikor találkoznak. 

A következő találkozóra két hét múlva került sor, a Családgondozó II. tájékoztatta Szülő I-.et, hogy hiába kért szolgáltatásokat a Gyermekjóléti Központtól, azokat nem tudják megadni neki. A Családgondozók erre a találkozóra készültek, mert a kétmondatos Kapcsolatfelvételi lap mellé hozták a GYSZ1 – Esetfelvételi lap Környezettanulmány lapot is. A majdnem egy oldalas dokumentumban rengeteg pontatlanság volt. Habár Szülő I. megpróbálta, esélye sem volt kijavítani azokat ott a helyszínen. Másolatot ebből az iratból sem kapott, mert nem kért ezt megelőzően iratbetekintést és jegyzőkönyvet, feljegyzést sem készítettek. Családgondozó II. mosolyogva biztosította Szülő I.-et, hogy az eddigiek alapján ők egy Esetkonferenciát fognak szervezni, ahol majd eldöntik, hogy kezdeményezik-e a Gyermek védelembe vételét.

table_chair.jpg

Szólj hozzá!

Mit ér a gyermek, ha SNI-s?

2015. augusztus 07. 18:02 - gyvgyj_gtm

A legtöbb szülő számára, amikor megszületik a gyermeke, az a három betű, hogy SNI, nem mondd semmit és előfordulhat, hogy később sem kell megtudnia, ennek a rövidítésnek a jelentését. Vigyázat, száraz paragrafusok és zsebbe vágó kérdések következnek!

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény Értelmező rendelkezés, 4. § 25. pontjában írja le, hogy: sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló: az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi (látási, hallási), értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd

Vagyis az SNI rövidítés a Sajátos Nevelési Igényt takarja, melyet egy szakértői bizottság állapít meg. Ha valakit érdekel és érintett olvassa el a 15/2013. (II. 26.) EMMI rendeletet, amely a pedagógiai szakszolgálati intézmények működéséről rendelkezik. A rendeletben többek között a gyógypedagógiai tanácsadásról, korai fejlesztésről, a fejlesztő nevelésről, az iskolapszichológiai és óvodapszichológiai ellátásról, de akár iratkezelésről és az ügyintézés szabályairól is lehet tájékozódni.

Aki érintett, az tegye is meg, ugyanis a Sajátos Nevelési Igény szóösszetételből sok szülő azt a téves következtetést vonja le, hogy lehet valakinek, adott esetben a gyermeknek lehet igénye. Hát nem.

Visszakanyarodva a 2011. évi CXC. törvényhez, ott az olvasható, az SNI-s gyerekekről a 3 §, 6. bekezdésében: „A köznevelés kiemelt feladata az iskolát megelőző kisgyermekkori fejlesztés, továbbá a sajátos nevelési igényű és a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek, tanulók speciális igényeinek figyelembevétele, egyéni képességeikhez igazodó, legeredményesebb fejlődésük elősegítése, a minél teljesebb társadalmi beilleszkedés lehetőségeinek megteremtése.”

Vagyis a törvény megfogalmazza, hogy a gyermeket segíteni kell, hogy fennálló nehézségei ellenére, felnövekedve minél jobban be tudjon illeszkedni a társadalomba. Mivel ugyanezen törvény a 18 paragrafusban így rendelkezik: „A szülő és a pedagógus nevelő munkáját, valamint a nevelési-oktatási intézmény feladatainak ellátását pedagógiai szakszolgálat segíti.” a gyermek a fejlesztést az iskolában és/vagy a pedagógiai szakszolgálatnál kapja meg tanuló, ha iskolásról beszélünk.

A valóság az, hogy gyakran hiába a törvényi rendelkezés, hiába a temérdek paragrafus, a gyermek nem jut fejlesztéshez, lemarad, majd kimarad.

Könyvek és tanulmányok tucatjai születnek arról, hogy az SNI-s gyermeket integrálni kell, ami örvendetes, de már annyian vannak, hogy nem is lehetne őket hova eldugni. Haladóbb cél lenne, azt kitűzni, hogy minden gyermek kapja meg azt a fejlesztést, ami ahhoz szükséges, hogy később is be tudjon illeszkedni a társadalomba. Az a helyzet, hogy nincs elég fejlesztőpedagógus, nincs hely, idő a fejlesztésre, az nem elfogadható. Minden szakember tudja, hogy például egy fejletlen idegrendszer miatt figyelemzavaros tanulót az idegrendszer változása miatt minél előbb el kell kezdeni fejleszteni;  később alkalmazva már nem lesz hatékony az a kezelés. A gyerekek többsége egyszerűen versenyt fut az idővel!

Fontosabb lenne azt kitűzni, hogy a vizsgálatokat végző szakértői bizottságok ne több hónapos átfutási idővel dolgozzanak, és hetek alatt szüljék meg döntésüket. Ugyanis, amíg nincs szakértői vélemény, nincs ellátás. Államilag.

Fontosabb lenne azt megfontolni, hogy ha a szülő nem tudja a magánfejlesztéseket, adott esetben például egy viselkedésterápia több tízezer forintját kifizetni, akkor rendjén van-e, hogy hetente kell aláírnia a magatartás problémás gyermeke intőjét. Vagy a szülő „választhat”, hogy nézi tétlenül a nagymozgásban lemaradó gyermeke szó szerinti botladozását, vagy viszi magán fejlesztésre óránként több ezer forintért. Még lehetne folytatni a sort, de a gyakorlat az, ha van a szülőnek pénze, inkább vesz egy nagy levegőt és mélyen zsebébe nyúl. Ugyanis a magánszektorban működik a gyermekek fejlesztése, igen kiváló odaadó szakemberek dolgoznak ott, akiknek a munkája olykor inkább a megfizethetetlen kategóriába tartozik.

De ha a szülő ki is tudná fizetni és ki is fizeti, miért kell ezt tőle elvárni, hiszen az általa befizetett adóból működnek állami intézmények. Melyeknek ez a feladatuk, a munkájuk. A szülőnek és gyereknek meg ez az élete.

Vagyis valójában kinek és mennyit és egy SNI-s gyermek?

 

4 komment

Ki véd kit I.

2015. július 06. 22:01 - gyvgyj_gtm

a gyermekek védelmének rendszere a gyakorlatban - a jelzés

Az egyes jogszabályok, törvények működését és alkalmazásuk korlátait a való életből vett példákkal lehetséges a legjobban megítélni. Az alábbi megtörtént esetben, melyben egy gyermek ellátása a kérdés, az olvasó ítélhet, hogy a jelzőrendszer tagjai megfelelően jártak-e el, túllépték-e hatáskörüket, megtettek-e mindent a gyermek érdekében.  Arról is ítélhet, hogy maguk a vonatkozó törvények megfelelőek-e ahhoz, hogy a gyermek mindenek felettt álló érdekét biztosítsák. Hosszú és komplikált, de ugyanakkor egyszerű és hétköznapi történet következik. Megjegyzés: egyes adatokat, dátumokat, személyiségi jogok miatt megváltoztattunk, azok a történet érdemi részét nem befolyásolják.

1. A rendszer működik

A Gyermek a területileg illetékes Pedagógiai Szakszolgálathoz 2011 óta folyamatosan jár fejlesztő foglalkozásokra. A 2013-2014-es tanévben is elkezdődtek a foglalkozások, 1 óra az iskolában, 1 óra az szakszolgálatnál. Az Pszichológus II. rendszeresen, de változó időpontokban konzultált a Szülő I.-el, a Gyermekkel nem találkozik.

Szülő I. 2013. szeptemberében írásban kérte, hogy a Gyermeket vizsgálja meg Szakértői Bizottság I., melyre 2014. márciusában sor is került. A vizsgálat alapján a Szakértői Bizottság I. egyéni bánásmódot javasolt az iskolában, a Gyermek számára különfoglalkozásokat írt elő. Szülő I. számára javasolta a szülőkonzultációt és szóban a további kivizsgálást X. helyen. Az írásbeli Szakértői Véleménybe az X. helyen történő további kivizsgálás nem került bele. A foglalkozásokra a Gyerek már a vizsgálat és a szakvélemény előtt is járt és a Szülő I. is rendszeresen konzultált Pszichológus II-vel már régebben is. Szülő I. írásban kérte a Pedagógia Szakszolgálat vezetőjétől a szakvélemény, kiegészítését. Amennyiben valóban fontos, akkor abban az X. hely is legyen benne, és arra is kitért, hogy az előírt foglalkozások már korábban megvalósultak, elkezdődtek. Nem érkezett válasz.

A Gyermeket a tanév második felében vették fel egy 12 alkalomból álló csoportfoglalkozásra a Szülő I. többszöri kérésére. A foglalkozás vezetői Pszichológus III. és Pszichológus IV. voltak. A csoport foglakozás tavasszal 3 hónapig tartott, összesen 12 alkalomból állt.

Pszichológus III. tájékoztatása alapján az első 3 alkalom után, melyen a kisgyermek részt vesz, leülnek egy megbeszélésre Szülő I.-el és beszélnek, arról, hogyan sikerült a csoportba beilleszkedés és a továbbiakban részt vesz-e az akkor már zárt csoport munkájában a gyermek. Ezt a protokollt minden csoportba járó gyermekkel elvégzik. A Gyermek a csoportba a 4. alkalommal tudott bekapcsolódni, az első 3 alkalommal beteg volt. Már az első alkalom után újabb tünet jelentkezett, melynek következő heti ismétlődése miatt Szülő I. megkereste a Pszichológus III-at és Pszichológus IV-et, akik átirányították Pszichológus II-höz. Pszichológus II. Szülő I-el a következő szülőkonzultáción az addigi tematikát félbeszakítva elkezdte felvenni a Gyermek anamnézisét; 15 hónappal az első szülői kérés után. Két alkalom alatt megtörtént az anamnézis felvétele, majd Pszichológus II. elment két hét szabadságra, közben Szülő I. a tünetről nem tudott a Szakszolgálatnál senkivel sem beszélni. A szabadság után Pszichológus II. kijelölt egy délelőtti időpontot, amikor Szülő I.-et várják a Szakszolgálatnál, de Szülő I. 10.30-kor nem tudott ott lenni, ezt mondta is Pszichológus II.-nek, még az időpont kijelölésekor. Pszichológus II. nem adott másik időpontot Szülő I-nek, de a Pszichológus III.-nak és Pszichológus IV.-nek sem szólt, hogy Szülő I. nem ér rá. Aki várták egy darabig az Szülő I.-et, majd felhívták, hogy hol van. Az utolsó találkozón Pszichológus II. azt mondta Szülő I.-nek, hogy nem fog vele a továbbiakban konzultálni, csak a kerekasztal konferencia után, ahol az összes érintett szakember jelen lesz. Ott mindent elmondhat Szülő I. a jelenlévő szakembereknek a Gyermekről, amit csak fontosnak tart.

A Gyermek iskolai elfoglaltsága és további betegségek miatt a 12 csoportfoglalkozás közül végül csak 5 alkalmon vett részt. Szülő I., mivel látta, hogy a területileg ellátási kötelezetggel rendelkező Szakszolgálat a Gyermek tüneteivel nem foglalkozik, megkereste Szakember I-et, aki tanácsokkal látta el őt és kérte tőle, hogy a Szakszolgálatnál valamelyik, a kisgyerekkel foglalkozó Pszichológus írja le a tüneteket, készítsen egy összegzést és azzal keressék őt fel.

Amikor a csoportfoglalkozás véget ért Pszichológus III. és Pszichológus IV. adtak egy reggeli időpontot Szülő I-.nek, szóban 30 perc alatt összefoglalták a csoporton tapasztaltakat. Szülő I. kérte az írásos összegzést, mondván ezzel tudja majd további kivizsgálásokra elvinni a kisgyereket, meg is mondta, hogy hova viszi: X. helyre.

Szülő I. végül a sok huzavona miatt megkereste a Szakszolgálat Vezetőjét, mert nem értett egyet azzal, hogy Pszichológus II-vel félbemaradt a szülőkonzultáció, ugyanis azt a Szakértői Bizottság is előírta. Kérdéseit írásban tette fel, melyre a Vezető a kerekasztal konferenciát javasolt júniusban. A Vezető a nyári szabadságolások miatt az augusztust tartotta a legalkalmasabbnak, de konkrét időpontot nem írt. Az e-mailben arról is tájékoztatta a Szülő I.-et, hogy írásban megküldték válaszaikat.

A Szülő I. valóban kapott egy levelet tőlük, melyben nagy meglepetésére egy JELZÉS feliratú dokumentum volt.

 

Szólj hozzá!