Gyermekvilág, gyermekjog


Hol és hogyan tanul tovább, aki SNI-s?

2015. október 10. 23:06 - gyvgyj_gtm

„Könyvek és tanulmányok tucatjai születnek arról, hogy az SNI-s gyermeket integrálni kell, ami örvendetes, de már annyian vannak, hogy nem is lehetne őket hova eldugni.”- állapítottam meg a két hónappal ezelőtt írt blog bejegyzésemben. Hogy pontosan mennyien is vannak, ebből a bejegyzésből kiderül.

Előfordulhat, hogy az oktatási intézmények nem szívesen fogadják az SNI-s gyermeket, még akkor sem, ha az elszámolásban egy ilyen állapotú gyerkőc 2 vagy 3 másiknak felel meg a támogatás szempontjából. Ugyanis ők valóban nem átlagosak, és pont arról van papírjuk, hogy őket kötelesek fejleszteni, a sajátos nevelési igényükből eredő hátrányuk leküzdésében segíteni a velük foglalkozó szakemberek. A múló időnek és az időben megkapott fejlesztéseknek kulcsfontosságú szerepe van ezeknél a gyerekeknél, ezért érdemesebb lenne őket szívesen fogadni.

A Szakértői Bizottság által leírt szakvéleményben benne van a diagnózis és a javasolt ellátás. Első lépésként a szülőnek meg kell arról bizonyosodnia, hogy a gyermek a szükséges fejlesztéseket, engedményeket megkapja az iskolától. Nem csak papíron, tényleg. Ezért kell már az előzetes szakvéleményben olyan iskolát kiválasztani – ott és akkor, nem utólag talpalva! – ahol nem csak nyűg az SNI-s gyermek, hanem tényleg eleget is tesz az iskola az alapító okiratában foglaltaknak.

Amikor az iskolában a gyermek megkapja a szükséges ellátást és az esetleges felmentéseket, a szülő akkor sem dőlhet hátra. Legtöbben ugyanis elég bizonytalan a gyermek jövőképét illetően. Úgy gondolom, jogosan, ugyanis nem lehet előre megjósolni, hogy a fennálló hátrányok mellé fog-e még újabb társulni és azt is lehetetlen még pontosan tudni, hogy a most fennálló hátrány a gyermek milyen idős korára csökken jelentősen. A szülő viszont igyekszik tervezni és jól is teszi, mert el kell jönnie annak a pillanatnak, amikor a gyermek nélküle tudja megállni a helyét. Akkor és ott már nem lesz felmentés. A gyermekkel együtt életpálya, a szakma kiválasztásakor sor kerül az iskola kiválasztására is, ahol a gyermek piacképes tudást szerezhet. Hol és hogyan tanulnak tovább az SNI-s gyerekek? Számít-e a továbbtanulásnál a sajátos nevelési igényük?

Ahogy az óvodában vagy az általános iskolában, a középiskolák közül is csak olyan intézményben tud továbbtanulni a diák, mely az Alapító Okirata alapján fogad sajátos nevelési igényű tanulókat. Ezen kívül a fontos már a felvételi vizsga előtt tájékozódni, hogy a felvételit hirdető iskola milyen sajátos szabályokat hozott. Általában felvételire való jelentkezési lappal együtt már be kell benyújtani a szakértői bizottság által kiadott szakértői véleményt és a sajátos körülmények iránti szülői kérvényt a vizsgaszervezés érdekében. Ezek alapján lehetséges a felvételi vizsga időtartamának hosszabbítása, segédeszköz használata, vagy felmentés engedélyezése egyes tantárgyakból. A sikeres felvételi vizsgát követően így több ezer diák folytathatja tanulmányait, immár középfokon.

Vajon meddig juthat el tanulmányaival és tanulmányaiban egy SNI-s gyermek? A kérdés nem kevés szülőt foglalkoztat, ugyanis a statisztikák szerint valóban nincsenek kevesen a sajátos nevelési igényű gyermek egyik korosztályban sem. Az elmúlt tanévben az intézményekbe járó 1572007 gyermek közül 72677 volt sajátos nevelési igényű, ami azt jelenti, hogy közel 5 százalékuk, azaz minden 20. gyermek fokozott figyelmet igényel. Korosztályos eloszlás szerint a 330184 óvodás közül 7186 volt sajátos nevelési igényű, közülük 5722 kisgyereket neveltek integráltan, együtt a nem SNI-s gyerekekkel. Vagyis 100 gyerekből 1,73 gyermek volt SNI-s, ami azt jelenti, hogy körülbelül 3-4 ovis csoportban van összesen egy sajátos nevelési igényű óvodás. Az általános iskolákban a tavalyi tanévben 747746 fő járt, közülük összesen 6,91%, 51681 volt SNI-s gyermek, és csaknem minden ötödik – 4,63%, 34599 – gyermek volt integráltan nevelt SNI-s. Ez azt jelenti, hogy minden 20 gyermek közül egy az, vagyis átlagosan minden iskolai osztályban van egy, vagy két sajátos nevelési igénnyel rendelkező gyermek. Elmondható tehát, hogy iskolában az óvodához képest kifejezetten megnövekedik fokozott figyelmet igénylő gyermekek száma. Az általános iskolával nem ér véget a tanulmányok időszaka és a gyerekek gimnáziumban, szakközépiskolába vagy szakiskolába mehetnek tovább. A 2013/2014-es tanévben az összes szakiskolás 105122 fő közül 6,81%-a 7160 fő SNI-s, és az összes szakiskolás közül 6,62%-uk, 6963 fő integráltan nevelt. Ez azt jelenti, hogy minden 17. tanuló SNI-s, mely osztályonként 1-2 tanulót biztosan jelent. A szakközépiskolákban tanuló 203515 diák közül összesen 4452 az, aki SNI-s, integráltan nevelnek közülük 4337 főt. Ez a korcsoport 2,13%-át jelenti, vagyis körülbelül 3-4 osztályban van összesen 2 sajátos nevelési igényű diák. A gimnáziumokban tanuló 185440 fő közül összesen 2198 az SNI-s gyermekek száma, mely a tanulók 1,19%-át jelenti, integráltan nevelnek 2075 tanulót, mely az összes gyermek 1,12%-a. Nagyjából minden 3. osztályban van egy sajátos nevelési igényű gyermek.

A szakiskolához képest, a sajátos nevelési igényű gyermekek aránya kisebb a szakközépiskolában és a gimnáziumban. SNI-s, minden minden 50. szakközépiskolás és minden 100. gimnazista  míg a szakiskolákban minden 17. diák az érintettekhez tartozik. A felsőoktatásban nincs nyilvántartás a sajátos nevelési igényről, legfeljebb újságcikket olvashatunk érdekességként egykori SNI-s diákról, aki most már főiskolás.

sni_ksh_2013_1.jpg

 

12 komment

Mit ér a gyermek, ha SNI-s?

2015. augusztus 07. 18:02 - gyvgyj_gtm

A legtöbb szülő számára, amikor megszületik a gyermeke, az a három betű, hogy SNI, nem mondd semmit és előfordulhat, hogy később sem kell megtudnia, ennek a rövidítésnek a jelentését. Vigyázat, száraz paragrafusok és zsebbe vágó kérdések következnek!

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény Értelmező rendelkezés, 4. § 25. pontjában írja le, hogy: sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló: az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi (látási, hallási), értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd

Vagyis az SNI rövidítés a Sajátos Nevelési Igényt takarja, melyet egy szakértői bizottság állapít meg. Ha valakit érdekel és érintett olvassa el a 15/2013. (II. 26.) EMMI rendeletet, amely a pedagógiai szakszolgálati intézmények működéséről rendelkezik. A rendeletben többek között a gyógypedagógiai tanácsadásról, korai fejlesztésről, a fejlesztő nevelésről, az iskolapszichológiai és óvodapszichológiai ellátásról, de akár iratkezelésről és az ügyintézés szabályairól is lehet tájékozódni.

Aki érintett, az tegye is meg, ugyanis a Sajátos Nevelési Igény szóösszetételből sok szülő azt a téves következtetést vonja le, hogy lehet valakinek, adott esetben a gyermeknek lehet igénye. Hát nem.

Visszakanyarodva a 2011. évi CXC. törvényhez, ott az olvasható, az SNI-s gyerekekről a 3 §, 6. bekezdésében: „A köznevelés kiemelt feladata az iskolát megelőző kisgyermekkori fejlesztés, továbbá a sajátos nevelési igényű és a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek, tanulók speciális igényeinek figyelembevétele, egyéni képességeikhez igazodó, legeredményesebb fejlődésük elősegítése, a minél teljesebb társadalmi beilleszkedés lehetőségeinek megteremtése.”

Vagyis a törvény megfogalmazza, hogy a gyermeket segíteni kell, hogy fennálló nehézségei ellenére, felnövekedve minél jobban be tudjon illeszkedni a társadalomba. Mivel ugyanezen törvény a 18 paragrafusban így rendelkezik: „A szülő és a pedagógus nevelő munkáját, valamint a nevelési-oktatási intézmény feladatainak ellátását pedagógiai szakszolgálat segíti.” a gyermek a fejlesztést az iskolában és/vagy a pedagógiai szakszolgálatnál kapja meg tanuló, ha iskolásról beszélünk.

A valóság az, hogy gyakran hiába a törvényi rendelkezés, hiába a temérdek paragrafus, a gyermek nem jut fejlesztéshez, lemarad, majd kimarad.

Könyvek és tanulmányok tucatjai születnek arról, hogy az SNI-s gyermeket integrálni kell, ami örvendetes, de már annyian vannak, hogy nem is lehetne őket hova eldugni. Haladóbb cél lenne, azt kitűzni, hogy minden gyermek kapja meg azt a fejlesztést, ami ahhoz szükséges, hogy később is be tudjon illeszkedni a társadalomba. Az a helyzet, hogy nincs elég fejlesztőpedagógus, nincs hely, idő a fejlesztésre, az nem elfogadható. Minden szakember tudja, hogy például egy fejletlen idegrendszer miatt figyelemzavaros tanulót az idegrendszer változása miatt minél előbb el kell kezdeni fejleszteni;  később alkalmazva már nem lesz hatékony az a kezelés. A gyerekek többsége egyszerűen versenyt fut az idővel!

Fontosabb lenne azt kitűzni, hogy a vizsgálatokat végző szakértői bizottságok ne több hónapos átfutási idővel dolgozzanak, és hetek alatt szüljék meg döntésüket. Ugyanis, amíg nincs szakértői vélemény, nincs ellátás. Államilag.

Fontosabb lenne azt megfontolni, hogy ha a szülő nem tudja a magánfejlesztéseket, adott esetben például egy viselkedésterápia több tízezer forintját kifizetni, akkor rendjén van-e, hogy hetente kell aláírnia a magatartás problémás gyermeke intőjét. Vagy a szülő „választhat”, hogy nézi tétlenül a nagymozgásban lemaradó gyermeke szó szerinti botladozását, vagy viszi magán fejlesztésre óránként több ezer forintért. Még lehetne folytatni a sort, de a gyakorlat az, ha van a szülőnek pénze, inkább vesz egy nagy levegőt és mélyen zsebébe nyúl. Ugyanis a magánszektorban működik a gyermekek fejlesztése, igen kiváló odaadó szakemberek dolgoznak ott, akiknek a munkája olykor inkább a megfizethetetlen kategóriába tartozik.

De ha a szülő ki is tudná fizetni és ki is fizeti, miért kell ezt tőle elvárni, hiszen az általa befizetett adóból működnek állami intézmények. Melyeknek ez a feladatuk, a munkájuk. A szülőnek és gyereknek meg ez az élete.

Vagyis valójában kinek és mennyit és egy SNI-s gyermek?

 

4 komment