Gyermekvilág, gyermekjog


Mit adnak nekünk a bántalmazók?

2018. március 27. 16:25 - gyvgyj_gtm

Néhány blogbejegyzésben foglalkoztunk már a érintőlegesen a családon belüli erőszakkal és kicsit konkrétabban a bántalmazó szülővel. Gyerekek és a gyerekeiket lelkiismeretesen gondozó szülők tíz-vagy inkább százezreinek életté teszi pokolivá tenni az a szülő, aki csak az erőszak nyelvén tud és akar szólni. Sajnos, a sorozatot folytatnunk kell. Vendégposzt.

Amikor az együttélés során a szülők közötti kapcsolat megromlik, akkor a két felnőtt embernek megvan a döntési joga, van lehetőségük azt választani, hogy az életüket ezután külön folytatják. Adnak teret és időt a másiknak arra, hogy az életét mással és akár másként élje. Ha úgy akarják, akkor nem is fognak már soha többet találkozni, vagy csak a lehető legkevesebbet.  Ha van közös gyerekük, akkor a gyerek az, aki nem hozhatja meg ezt a döntést. A törvény kimondja, az ő mindenek felett álló érdeke az, hogy mindkét szülőjével rendszeresen kapcsolatot tartson. Akkor is, ha ő ezt nem akarja. A gyereknek ezentúl nem csak úgy elmegy az állatkertbe, hanem a kapcsolattartás, más néven a láthatás során egy páros hétvégén el tudnak menni apával az állatkertbe. Ha apa nem szereti az állatkertet, de a gyereket az érdekli, akkor az anyával páratlan hétvégén tudják ezt a programot megejteni.

Azt a szülőt, akinek már nincs felügyeleti joga most már különélő szülőnek nevezik, a gondozó szülő pedig az, aki pedig a nap 24 órájában heti 7 napban felelős a gyerekért. Vannak olyan törvények, melyek szabályozzák, gondozó szülő és a különélő szülő feladatait azért, hogy minőségi kapcsolattartás jöjjön létre a különélő szülő és gyereke között. Azonban gyakran találkozni olyan történetekkel, ahol kiderül, az állatkerten kívül azért van azért még néhány hely, ahol alacsony a kerítés. Elméletileg már vannak olyan jogszabályok, melyek a családon belüli erőszak elkövetőit büntetni rendelik, sőt elméletileg már vannak olyan jogszabályok is, melyek korlátozzák a bántalmazó különélő szülő jogait. Gyakorlatilag is léteznek olyan jogszabályok, melyek figyelembe veszik, hogy a kapcsolattartás mennyire szolgálja a gyermek érdekét, testi-lelki fejlődését.

Ehhez képest Magyarországon kényszerláthatás még most is egy létező dolog, gyerekek tömegei mennek sírva, rettegve a különélő szüleikhez, mert erre vannak kényszerítve. Sok gyerek hallgatja a gondozó szülőjének ócsárlását kéthetenként és ijesztgetik őket azzal, hogy mi történik, ha a gondozó szülő nem viselkedik jól. Egy bántalmazó számára a gondozó szülő pedig nem tud jól viselkedni, bármit tesz, az rossz. Legalábbis a bántalmazó szerint. Akit, ha már fizikaliag nem éri utol, legalább gazdaságilag, pszichésen terrorizálja, addig amíg bírja. Amíg hagyják neki.

Sok hivatalnok egyszerűen nem ismeri fel a bántalmazó különélő szülőt, tudatlanságból, vagy nemtörődömségből ki tudja. Tény egyszerűbb a meleg és kényelmes irodai fotelből bírságolással és újabb eljárással fenyegetni a gondozó szülőt, mintsem felvenni egy környezettanulmányt a különélő szülőnél, hogy a kéthetente ott alvó gyereknek van-e például ágya, amin aludni tud? Egyszerűbb felsoroltatni az összes tejfehérje tartalmú ételt a gondozó szülővel, mint felelősségre vonni a különélő szülőt, hogy miért is itatja tejjel a tejérzékeny gyereket és miért nem biztosít számára megfelelő ennivalót. Egyszerűbb a traumatizált gyerek védelembe vételét kezdeményezni, mint megvizsgálni, hogy mitől is került az a gyerek abba az állapotba. Persze a védelembe vétel okán magatartási szabályokat a különélő szülőnek is elő lehetne írni, de erre szerintem, még nem volt példa a világtörténelemben.

Az helyzet az, hogy a hivatalok elég sokáig szokták hagyni egy-egy bántalmazó szülő ámokfutását. A kormányhivatalnokok többnyire a székükbe kapaszkodnak lelkesen, mintsem egy-egy bántalmazó különélő szülő tetteinek jobban utána néznének. Persze minden kormányhivatalnoknak van felettese, akik aláírják – olykor meg sem nézve, hogy mit is pontosan – az iratokat. Sőt minden kormányhivatalnak van kinevezett vezetője, kormánybiztosoknak hívják őket, akik felelősek ezekért a döntésekért. Elméletileg.

Szóval mit is adnak nekünk a bántalmazók és mit tehetnek meg a velünk elég gyakran büntetlenül azon kívül, hogy a kapcsolattartáson a gyerek alapvető szükségleteit sem biztosítják? (Figyelem, ezeket normális szülő nem csinálja!)

  1. Például szidhatják a gondozó szülőt. Persze nem mindig implicite, hogy anyád egy k., hanem finoman, hogy a gyerek azért értse, hogy a gondozó szülőjével lehet, hogy nem stimmel valami.

  2. Ha a bántalmazó telefonon kapcsolatot tart a gyerekkel, akkor küldhet neki aggódó üzeneteket. Például egy lázas beteg gyerektől érdeklődhet így: „Remélem, nem szemétkedik már megint? …Hiszen nem adhat mást mi lényege… „ Mindeközben a gondozó szülő éjszakázik és a nap 24 órában van készenlétben a beteg gyerek mellett.

  3. Ha a különélő szülőnek az erőszakossága miatt mégiscsak felelnie kell a törvény előtt – ez ma már nem példa nélkül álló – akkor a bántalmazó sértődötten elmesélheti a gyerekének, hogy rabosították, vagyis a fotója bekerült a rendőrség nyilvántartásába. Sőt a bántalmazó azt is megmutathatja a gyerekének, hogyan vettek tőle ujjlenyomatot.*

  4. A bántalmazó szülő megteheti még azt is, hogy évekre eltűnik a gyereke életéből, ez nem számít elhanyagolásnak, sőt. Ha megjelenik, akkor a gyámhivatal csak a gondozó szülő kérésére függeszti fel a soha be nem tartott szabályozást.** 

  5. A bántalmazónak lehetősége van hagyni, hogy a gondozó szülő kérje a kapcsolattartás újraszabályozását és amikor néhány hónap alatt számos hivatalnok és szakértő közreműködésével vége a folyamatnak és jogerőre emelkedett az új szabályozás, akkor közölje a gondozó szülővel: - nem a hivatallal! - neki nem is felel meg ez a szabályozás.

  6. A nagyon rutinos bántalmazó azt is meg tudja tenni, hogy hagyja, a gondozó az újraszabályozás tökéletlensége miatt kérje a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatát. (Mivel a gondozó szülő nem áll úgy anyagilag jogsegélyként ügyvédet is kér -és kap – a kormányhivataltól. Vagyis az államnak ez az évekig eltartó folyamat nem kevés pénzébe kerül) A bírósági perben a bántalmazó különélő szülő úgynevezett beavatkozóként részt vehetne, de nem teszi. A bírósági eljárás végül a Kúrián egy háromtagú tanács előtt fejeződik be így vagy úgy, a lényeg, hogy az újraszabályozás jogerős lesz és végrehajtható. Nos, a bántalmazó ekkor, de csak ekkor közli a gondozó szülővel - szintén nem a hivatallal - hogy ő páratlan hétvégéken dolgozik, ha elmarad a páros heti kapcsolattartás, akkor nem fogják pótolni.***

  7. A bántalmazó még azt is megteheti, hogy rendszeresen és éveken keresztül eljárásokat indít a gondozó szülő ellen a gyámhivatalnál, ezeket ő csak feljelentéseknek nevezi. A „feljelentés” tényéről minden esetben tájékoztatja a kapcsolattartáson éppen nála lévő gyereket is. A bántalmazó azt nem fogja fel, hogy ezzel mit is ad a gyerekének.

  8. A hatósági eljárások indításának oka végtelen lehet, ezért már csak egy-két újabb lehetőségek sorolok. A bántalmazó megteheti azt, hogy ha a gyerekének iskolai elfoglaltsága miatt később kezdődik a kapcsolattartás 8 perccel, vagy 2 órával, akkor különélő szülőként kéri a kapcsolattartás végrehajtását. Mivel a gyerek programja miatt nem 120percet/10 órát tudott a gyerekkel lenni, így sérültek a jogai. Ebben az esetben a hivatal, ahelyett, hogy elküldené a fenébe, megpróbálná józan belátásra bírni a különélő szülőt, elindít egy eljárást, meghallgatást tart és a rendelkezésre álló tények és bizonyítékok megfelelő súlyú értékelése után végre feljelenti a bántalmazót családon belüli erőszakért. Ja nem is. A hivatal általában megállapítja az a gondozó szülő önhibáját, mert a gondozó szülő gyereket nem adta át a határozatban előírt időben. A gondozó szülő ekkor fellebbez és a másodfokú hatóság 6-14 hónap után általában meghozza a döntését. Általában utasítják az elsőfokú hatóságot az eljárás megismétlésére.

  9. A bántalmazó büntetlenül megteheti azt is, hogy a rendőrséggel - ahová néhány hónappal azelőtt még ő ment be idegesen gyanúsítottként - fenyegeti a gyereket és kedélyesen kamuzgat a megdöbbent gyereknek, arról, hogy a gondviselőnek hogyan kellene viselkedni, ha nem akar rendőrökkel találkozni.

A bántalmazó ezeket mind megteheti és meg is teszi, de ismétlem, normális szülő nem. A bántalmazó általában ezeket a dolgokat a szűkebb családjának, akár az szüleinek, testvéreinek, új párjának támogatásával teszi meg, de ismétlem, normális családban a bántalmazót inkább fékezik, nem támogatják.

Akkor mit is adnak nekünk a bántalmazók?

A bántalmazó mindenek előtt páratlan élményeket ad a gondozó szülőnek, iratok éveken keresztül történő olvasgatása és fellebbezések írogatása formájában, mindezt ingyen és bérmentve. A gondozó szülő megtapasztalja, hogy milyen az, ha a leglehetetlenebb időpontokban kell a hivatalokban megjelennie. Az első 1-2-3 évben még lelkesen viszi a munkáltatójának az igazolásokat, ugyanis nincs annyi szabadsága, ami elég lenne ezekre a tárgyalásokra. A munka törvénykönyve alapján pedig jár a fizetett távollét, ha annak oka hatóság előtt megjelenés. De csak addig, amíg van honnan távol lenni. A hivatalban a lassan telő évek alatt persze látszólag semmilyen erőszak nem történik, a hivatalban nem verekszik a különélő szülő – egy kis ordibálás belefér, de van annyi önkontrollja, hogy nem üt. A gyakran cserélődő hivatalnokok közül ugyan kinek is jutna eszébe, hogy mennyire életszerű, ha a különélő szülő éveken keresztül csak és kizárólag a hivatalon keresztül akar kommunikálni a gondozó szülővel és bármilyen akár 8 perces problémája akad, akkor a párbeszéd helyett beidézteti, hogy találkozzanak egy tárgyaláson. És újabb és újabb indokot talál havonta, de negyedévente egyszer biztosan.

Akkor mit is adnak a gyerekeiknek a bántalmazók?

Rossz példát. Természetessé fog nekik válni és azt tanulják meg, hogy a gondozó szülőt lehet leckéztetni és fenyegetni éveken keresztül hatóságokkal. Pszichés problémákat. Az állandó fenyegetettség miatt szorongani fog a gyerek. Ezeket az eljárásokat nem lehet előtte titokban tartani, főleg, ha a különélő szülő postásként is használja a gyereket. Korai felnövés. Mivel látja, hogy a nagyon szeretett szülő nem egyenrangú fél a különélő szülővel, látja a konfliktusokat, ezért megpróbál a maga módján beleavatkozni és segíteni. Bűntudatot. Előfordulhat, hogy magát okolja az évek óta tartó áldatlan helyzet miatt, hiszen, ha ő jól viselkedne – ez van a pici fejében – a szülei biztos nem váltak volna el. Sérült kötődést. A gyerek mindkét szülőjét szereti, de azt is szeretné - joggal -, hogy őt mindkét szülője szeresse. A gyerek tudja, érzi, hogy ő kinek mennyire fontos és tényleg nagyon szeretné, ha szeretnék.

Szóval nem az a kérdés, hogy mit adnak nekünk a bántalmazók, hanem hogy mit vesznek el? A saját gyerekeiktől a gyerekkorukat.

Néhány hónappal korábban volt szó Timi és Wilhelm történetéről. Timi 32 éves volt, amikor Wilhem úgy döntött, hogy elválik és elhagyja Timit és a közös gyereküket. Timi most 45 éves és több, mint kétszer másfél év bíróság után 5 éve jár negyedévente, havonta, de olykor hetente gyámhivatalba, gyerekjóléti szolgálathoz és még sok helyre. Timi számára eltelt több, mint 8 év úgy, hogy nem volt olyan hét/hónap, hogy valamelyik hivatal, hatóság ne küldött volna ajánlott levelet Wilhelm valamelyik dolga miatt. Timi a kezdetek óta számtalanszor elmondta a hivatalokban, hogy családon belüli erőszak elszenvedője, és felsorolt az előbb leírt 9 pont közül közül néhányat és elmondja az első pofon idejét is. Wilhelmet elítélték garázdaság miatt és azért, mert bántotta Timit. De hiába a Wilhelmet elmarasztaló döntés a gyámhivatal vezetője előtt, a hivatalnok szerint – lenullázva ezzel a rendőrség, az ügyészség és a bíróság munkáját - Wilhelm nem bántalmazó.

Egyszer, de tényleg csak egyszer végre össze kellene rakni a rendelkezésre álló tényeket, a súlyuknak megfelelően értékelni őket és észre venni, hogy nem normális, amit Wilhelm csinál. Hogy annak ellenére, hogy figyelmeztették, ne kövessen el újabb bűncselekményeket, nem változtatott a viselkedésén. És megállítani.

*A bántalmazótól a büntetőeljárás alatt nagy valószínűséggel ekkor nem vonják meg a kapcsolattartási jogát, sőt nem is korlátozzák, hiszen a gyerek mindenek felett álló érdeke, hogy mindkét szülőjével kapcsolatot tartson. Azzal is, aki a nyílt utcán, a szeme láttára üti meg a gondozó szülőjét.

**Ha a gondozó szülő nem kérné ezt, akkor vajon megbüntetnék azért, mert egy gyerek számára vadidegen embernek nem adja át napokra a gyerekét?

***De ha a páratlan héten a gondozó szülőnek és a gyereknek van programja, azért, biztos, ami biztos alapon ő azért kér végrehajtást a páratlan heti elmaradt kapcsolattartásra.

  board_2.jpg

Kövesd a blogot újabb hírekért a Facebookon is!

Szólj hozzá!

Emberségből elégtelen

2017. szeptember 05. 10:41 - gyvgyj_gtm

Vajon mi történik akkor, ha egy kórus tagja nem felel meg a követelményeknek? Hogyan adja a diák tudtára a kórusvezető, hogy kívül tágasabb? Mi lesz az iskola és a szakemberek reakciója, ha az SNI diák szinte beleroppan az őt ért sorozatos megaláztatásba? Ismét egy igaz történet a mai Magyarországról. Csak szövegértőknek!

„Mit keresel még ebben az iskolában?”

Amikor azon a pénteken félrehívta a karnagy egy négyszemközti beszélgetésre Bogit, a kislány még nem gondolt semmi rosszra. Amikor viszont a férfi nekiszegezte a kérdést: mit keresel még a kórusban, hát nem érted, hogy nem vagy idevaló? - úgy érezte vége a világnak. 1x éve minden tapasztalatával próbált valamit mondani, de egyszerűen megdermedt. Neked már évek óta nem kellene itt lenned - folytatta a karnagy és a lánynál eltört a mécses. Sírva hallgatta a további mondatokat, sírva ment ki a kórusteremből is. Két barátnője vigasztalta és később az anyukáját is felhívta, de nagyon fájt neki, ami történt.

Az édesanya a következő tanítási napon felhívta az iskolát és magyarázatot kért a történtekre. Elmondta, hogy Bogit nagyon megviselte ahogy és amit a karnagy mondott neki. Ő, mint szülő egyáltalán nem érti, hogy egy ilyen súlyú döntést, miért nem vele, a szülővel közölt a karnagy először és azt sem érti, hogy miért kellett további megalázó mondatokat a gyerek fejéhez vágni. Egy megrémült kamasz még nem tud riposztozni a karnagynak: azért vagyok még ebben az iskolában, mert a Szakértő Bizottság ezt az oktatási intézményt jelölte ki számomra és ide kell járnom.

A szülő elmondta még, hogy látva a következő évi kórus próbarendet a lányával már gondolkodtak az iskolaváltáson. A kórus a következő évadtól a lehető legmagasabb színvonalat célozza meg, ezért megváltozott a próbarend is. A cél eléréséhez a kórusvezetés szerint arra van szükség, hogy a 12-16 éves kórustagok heti 10 órában próbáljanak, énekeljenek, legtöbbször a tanulószoba ideje alatt, havi egy alkalommal délután pedig várhatóan 5-ig fog tartani a próba. A gyerekek pedig minden nap bent vannak 7.45-től az iskolában. A tanév során előfordult, hogy a délelőtti iskola és délutáni tanulószoba után a kórus 10-16 éves tagjainak még egy esti fellépésen is részt kellett vennie. Másnap természetesen minden kis- és nagydiák ugyanúgy ment iskolába. Az egyik osztály osztályfőnöke ez után a koncert után levélben hívta fel a szülők figyelmét, hogy a gyerekek rendetlenséget hagytak maguk után: beszéljék meg ezt a gyerekekkel, hogy többet ilyen ne forduljon elő, mert ez nem méltó a kórushoz. Az osztályfőnöknek senki nem mondta meg, hogy egy alig 10 éves gyerek a 13. kötelezően teljesítendő órában talán már fáradt. Bogi anyukája többek között ezért is döntött úgy ahogy. Mivel minden gyerek, aki az osztályba jár tagja a kórusnak, a kórusból csak úgy lehet kilépni, ha az osztályból is megy a diák, így ők elmennének ebből az osztályból és az iskolából is.

A telefonhívás során még arról is tájékoztatást adott, hogy a karnagy bánásmódja volt az utolsó csepp a pohárban. A félév és ez a pénteki megaláztatás úgy megviselte kiskamaszt, hogy Bogi valószínűleg nem fog tudni már abban a tanévben iskolába menni. Kérte, hogy ezt a kérelmét fogadják el.

A szülő a következő két hétben pedig megpróbálta a lehetetlent, begyógyítani Bogiban azt a sebet, amit az iskola okozott. A kamaszlány megkönnyebbült, mert már nagyon nehéz volt neki a második félév, betegségek miatt sokat hiányzott és otthon nagyon sokat kellett pótolnia. Jobb lett volna, ha az iskolában tanulhat, de ott nem korrepetálták, tanulószobán alig tanultak.

KLIKK-ek  A  Tankerület

Bogi anyukája sokat gondolkodott, hogy mi lenne a legjobb megoldás az SNI kiskamasz gyerekének. Ebbe az iskolába már nem akarta tovább járatni a gyerekét így a fenntartóhoz, az XY Tankerületi Központhoz fordult. Nekik nyilván nagyobb rálátásuk van az iskolákra. A szülő levelében leírta, hogy az elmúlt tanévben hogyan segített a lányának az iskolában, hogyan tettek meg az iskola helyett szinte mindent, hogy a lánya tudjon teljesíteni. Nem csatolta be, de számtalan tanári üzenettel tudott volna szolgálni, hogy hogyan utasították a tanárok, hogy segítsen a lányának felkészülni angolból, informatikából, magyarból és matematikából. Levelében magyarázatot kért a karnagy eljárására is. A Tankerületi Központ válasza nem késett sokáig. Tájékoztatták a szülőt, hogy a lánya iskolája az elmúlt tanévben (is) mindent megtett, amit számára a törvény előír. Viszont mivel kamaszlány a tanév utolsó két hetében igazolatlanul maradt távol az iskolától felhívják a szülő figyelmét, hogy viselje ennek jogi és anyagi következményeit. A szülő válaszlevelében nem illette keresetlen szavakkal azt, ahogyan összezárt az iskola és a tankerület, de nyomatékosan kérte, hogy adjanak magyarázatot a karnagy eljárására. Azóta sem érkezett válasz.

Tisztelt Karnagy úr!

A karnagy írásos válasza az iskolán keresztül végül egy hónap múlva érkezett meg. A június közepére dátumozott levelet a hónap legvégén sikerült postára adni, így a szülő a levelet július első napjaiban kapta kézhez. A karnagy levelében leírta: Bogi nem alkalmas arra, hogy a kórus tagja legyen. A szülő szerint talán jobb lett volna, ha a karnagy azt írja: nem ebbe a kórusba való Bogi. Azt mindannyian tudják, hogy a lánya tehetséges, de a karnagy kórusában nem ilyen jellegű gyerekeket tartanak meg. Minden jel szerint a karnagynak sokkal egyszerűbb volt a levelét teletűzdelni valótlan állításokkal, hogy a maga igazát bizonyítsa és a gyereket bármilyen értelmes feladatra alkalmatlannak minősítse. A karnagynak, mint zenei képzettséggel rendelkező embernek, valamivel csak meg kellett indokolnia, hogy miért nem tudott kibontakoztatni egy tehetséges gyereket.

Volt azonban egyetlen bekezdés, amivel a szülő egyszerűen nem tudott mit kezdeni.

„Tájékoztatom, Önöket továbbá arról is, hogy amennyiben a gyermek a következő tanévtől is az „X” osztály tagja marad, úgy bizonyos kötelező zenei foglalkozásokon – a tanrend betartása mellett – jelen kell lennie, de semmilyen fellépésen és iskolán kívüli programon nem vehet részt.”

A zenei foglalkozás elég furcsa megfogalmazásnak tűnik, vajon mire gondolt a karnagy? – tűnődött a szülő. A karnagy azt nem merte leírni, hogy Boginak hetente 10 órában részt kell vennie a kóruspróbákon, de nem léphet fel soha. Milyen kár – gondolta a szülő, hogy a karnagy csupán a jogászokra jellemző csavaros fogalmazások megírásába fekteti energiáját és nem a gyerekek támogatásába. Az viszont dicséretre méltó, hogy a karnagy a jövőbelátó képességét is ilyen jól ki tudta fejleszteni: el tudja dönteni egy 12 éves gyerekről, hogy soha nem lesz alkalmas már színpadra.

Iskolaválasztás, ha a gyerek SNI...

A szülő már a Tankerületi Központnak írt levelében jelezte még iskolaváltási szándékét is, amire persze nem kapott érdemi választ, így megkereste a Szakértői Bizottságot is, mely még évekkel ezelőtt megállapította Bogiról, hogy SNI gyerek. Ott azt a tájékoztatást kapta, hogy ő, mint szülő választhat másik iskolát, legegyszerűbb, ha először körzetes iskolába kopogtat be. Ugyanis amennyiben az az iskola visszautasítja a felvételt, a Szakértői Bizottság megkeresheti a Tankerületi Központot és kijelölhetnek egy másik integráló iskolát a Boginak. A szülő megnyugodott, végül is a kerületben, ahol laknak tucatnyi olyan iskola van, amely tudja fogadni az ő SNI lányát. Igaz, ahova most jár az is benne van ebben a tucatban és még tehetségpont is, de talán a maradék iskolák, vagy akár a körzetes iskola tudja vállalni az alapító okiratukban foglaltakat. Így július végén írásban megkereste a körzetes iskolát a felvételi kérelmével.

Az iskolák nyáron ügyeletet tartanak, mindössze kéthetente egyetlen délelőtt vannak nyitva. Valamilyen szerencse folytán a szülő a következő ügyeleti napon már tudott is telefonon beszélni az iskola egyik vezetőjével. A szülő csak annyit kért, hogy bármi is az iskola válasza, írásban adják meg, ugyanis ő csak egy ilyen válasszal tud visszamenni a Szakértői Bizottsághoz. Néhány hét várakozás után a szülő végül tájékoztatta a Szakértői Bizottságot, hogy a körzetes iskola nem ad választ, de ugyanaznap mégis érkezett egy levél az iskola igazgatójától: jövő héten várja a szülőt a gyerekkel együtt.

Körzetes iskola. Felvételi. Vagy mégsem?

Az körzetes iskola igazgatója szívélyesen fogadta a szülőt, bár mindösszesen negyedórája volt rájuk. A közeledő tanévkezdés miatt érthető volt az elfoglaltsága. Megbeszélték, hogy felveszi Bogit, csak a tanévnyitó hetében egy angoltanárral kell beszélgetni a kiskamasznak, hogy a tudása alapján melyik csoportba osszák be. Ehhez képest a néhány nappal később, a megbeszélt időpontban a szülő és a gyerek egy elfoglalt iskolatitkárral találkozott. Az iskolatitkár a gyerek elé rakott egy-egy felvételi lapot magyarból és matekból majd közölte, hogy a forgalmas irodájában írhatja meg a felvételit, van rá kétszer 45 perce. A szülő addig menjen el..., mondjuk bevásárolni. Közben megérkezett egy angoltanár, aki viszont ragaszkodott a szülő jelenlétéhez, így édes hármasban és meglehetősen nagy zajban folyt az angol meghallgatás. Miután a nagyjából átjáróháznak megfelelő iskolatitkári irodában a Bogi megírta a 4 oldalnyi magyar feladatot az anyukája elment a közeli boltba. Meglepetésére, amikor visszaért a lánya nem az iskolatitkárnál volt, hanem egy szőke nővel beszélgetett, aki rövid úton jelezte neki, csak a lányával kíván kommunikálni, vele nem. Mint később kiderült a nő az egyik osztályfőnök. Miután a kiskamasz közölte az osztályfőnökkel, hogy miért SNI, az osztályfőnök azért meg tudta kérdezni a 1x évestől, hogy ha ez a bajod, akkor a tényleg a mi iskolánk a legjobb neked? A szülő végül megállta, hogy nem tépte vette le a falról és nem mutatta meg dugta a tanerőnek az orra alá a tőlük nagyjából 5 méterre kifüggesztett alapító okiratot, melyben benne van, hogy pont ilyen gyerekeket vesznek fel ebbe az iskolába.

Az iskolatitkár jelezte a szülőnek, hogy két nappal később ismét várja őket az igazgató. Akkor már hozzanak magukkal minden iratot, ami ahhoz szükséges, hogy a gyereket beírassák az iskolába. Meg a tavaly év végi hiányzás igazolását is...

Két nappal később felszabadultan léptek be az iskolába, azonban a jókedvük hamar lelohadt. Az igazgató a gyerek előtt egy hosszas felvezetés után a közölte, hogy Boginak túl gyenge lett a felvételije így nem fogja felvenni. Biztosította a szülőt a segítő szándékáról, rutinosan nyújtott zsebkendőt a gyereknek, aki már megtanult némán sírni. A szülő nyugtatta a lányát, és közben megdöbbenve hallgatta, az igazgatót. Az intézményvezető hosszasan sorolta a kifogásait, amiket sajnos nem tudott alátámasztani, mert az egyik dolgozat valahogy elkeveredett... A hosszas beszélgetésnek az lett a vége, hogy a szülő másolatokat kért a dolgozatokból - kapott abból, ami még nem veszett el - , az igazgató pedig elmondta, hogy szerinte a kislánynak nem érdemes tovább próbálkoznia az integrált oktatásban. Ismer egy kis létszámú osztályokkal működő iskolát, beszélt is annak a vezetőjével és várják a szülő hívását.

Bogi részképességeit az iskola kiválasztásáról döntő Szakértői Bizottság felmérte, kiderült, hogy azok nyolcvan százalékában 3-8 évvel a korosztálya előtt jár.

Viszont miután ez a gyerek eltöltött 5 évet egy olyan iskolában mely tehetségpont egy másik iskola igazgatója szerint az szolgálná a legjobban az érdekét, ha szegregálnák.

A szülő végül elfogadta a szegregált iskola telefonszámát és időpontot is megbeszélt velük. Majd hazaérve egy levélben kérte, hogy a remélhetőleg csak elkallódott másik felvételit is megkaphassa. Azt is kérte az igazgatótól, hogy az intézményvezető írja le: nem veszi fel Bogit és a kislány számára egy szegregált intézményt tart a legmegfelelőbbnek a további általános iskolai tanulásra. A mai napig nem érkezett meg ez a levél.

Mit tesz mindeközben a gyermekvédelem?

Ha még kitart az olvasó a bejegyzés olvasásában, felvetődhet benne, hogy mit tett mindeközben vajon a gyermekvédelmi jelzőrendszer részét képező Gyermekjóléti Szolgálat és a Gyámügyi Osztály?

A szülő hónapok óta élénk levelezésben áll a Család és Gyermekjóléti Központ családgondozójával. A szakemberhez eljuttatott levélben a szülő részletesen leírta, hogy a lányával milyen megalázó módon bántak az iskolában és milyen aggasztó módon reagált erre a gyerek. Az családgondozó azt válaszolta végül, hogy ő nem felettese az iskolának, amennyiben a szülőnek ilyen jellegű gondja van, akkor forduljon panaszával a fenntartóhoz, ami jelen esetben az XY Tankerületi Központ.

Még néhány héttel később azért annyi már feltűnt a családgondozónak, hogy az iskola nincs a helyzet magaslatán. EMMI rendelet ide, házirend oda; ha csak az iskolán múlik, Boginak nem lesz kész a házi feladata és nem fog készülni óráról órára. Az iskola tudja azt hazudni állítani a Tankerületnek, hogy teljesíti a kötelességét, azonban az elért eredmények, vagyis inkább azok hiánya nem ezt mutatják Így a családgondozó - amikor a szülő már a sokadik levelet írta neki - végül felajánlotta, hogy a Gyermekjóléti Központban van fejlesztő, aki tudja korrepetálni a kiskamaszt.

Bogit az anyukája már eddig is vitte különböző fejlesztésekre nem kevés pénzért. Már évekkel ezelőtt rájött, hogy nem szabad csak az óvodára, iskolának és más erre szakosodott intézményekre hagyatkozni. Még ha van szakember, akkor sem biztos, hogy megkapja a lánya a szükséges fejlesztéseket.

Az iskola jelzését az általuk igazolatlannak tekintett hiányzásról megkapta az illetékes Gyámügyi Osztály és július elején el is indult egy védelembe vételi eljárás az igazolatlan órák miatt. Az ügyintézőnek tudomása volt arról, hogy Bogit az anyukája évek óta viszi fizetős fejlesztésekre. Mindez nem akadályozta meg abban, hogy nagy lendülettel egy nyár eleji határozatban megvonja tőle a családi pótlékot. A határozat ellen nem lehet fellebbezni, a Gyámügyi Osztály ügyintézője ezt nagy súlyú döntést az iskolától kapott meglehetősen egyoldalú információk alapján hozta meg.

Mindeközben az iskolában…

Mivel a tanévnyitó előtt fél nappal, csütörtök délután kiderült, hogy a körzetes iskola nem veszi fel, Bogi ugyanott kezdi meg a következő osztályt, ahol az előzőt befejezte. Közben a kiskamasz sikeresen abszolvált egy osztályozóvizsgát magyarból, mert nem volt elég osztályzata, így a nyár egy része számára nem a pihenésről szólt.

Az első tanítási napon odament Bogihoz az énektanár és megkérdezte a kiskamasztól: Te még itt vagy? Nem úgy volt, hogy iskolát váltasz?

ff29114103.jpg

1 komment

Szembesítés

2016. május 20. 22:13 - gyvgyj_gtm

Három úttörő kisfilmnek és az UNICEF hozzá kapcsolódó 1% gyűjtő reklámkampánynak köszönhetően szembesült Magyarország azzal, hogy itt és most a gyermekbántalmazás létezik. Sokkoló? Igen. És mi? Az, hogy a gyermekbántalmazás létezik, vagy az, hogy van, aki nyilvánosan beszél a gyermekbántalmazásról?  

Maga a téma – ezt szerintem senki nem vitatta –dermesztő. Ha jól tudom, nem volt még arra példa, hogy egy bántalmazott csoport (itt a gyerekek) képviselői ennyire direkt módon megjelenjenek képernyőn.

Ha megnézzük a statisztikákat, tudható, hogy Magyarországon igenis van gyermekbántalmazás, az is tudható, hogy a bántalmazások túlnyomó részét apák követik el. De ennyire közvetlenül ezt a tényt még nem mutatta meg senki, mint az UNICEF.

Dobott is tőle mindenki egy hátast.

Egy képernyőn megjelenő, szemmel láthatóan jó állapotban lévő gyerekről senki nem gondolja, hogy bántalmazzák. Egyszerűen dermesztő amint a gyerekek hidegen és tárgyilagosan túlélési javaslatokat adnak a képernyőn keresztül és közben minden néző tudja a lelke mélyén, hogy a gyermeknek egyszerűen nincs esélye. Hiszen mit tehet a komódos kislány, könyveket, székeket pakolhat, szekrénybe bújhat? Persze megteheti és meg is teszi, mert kétségbeesetten menekülne és mivel még gyerek, nem éri fel ésszel, hogy nincs menekvés. De legalább megpróbálja. Most még. És mivel gyermek, és nem felnőtt, nem jut eszébe, hogy kérhetne külső segítséget, bár ő még nem tudja, hogy nem lehet minden gyermeket megvédeni.

Valóban nem abuzált egyetlen kislányt sem férfirokona Magyarországon? Azon kell felháborodni, ha ilyen történik, vagy inkább azon, ha a képernyőről az arcunkba mondják, hogy ilyen megtörténik?

A másik kamaszlány az őt ért ütések ellen sállal, zoknival védi magát, és aki nézi a videót, talán belegondol, hogy vannak gyerekek, aki kapnak testszerte ütéseket. Ahogy a másik filmben beszélő fiúhoz hasonló bánásmódban is élnek gyerekek, akik bizony nekiesnek a kilincsnek, komódsaroknak. Ők, a maguk módján, megoldást keresnek a helyzetre, hogy ne fájjon, hogy nem sérüljön annyira, de mi felnőttek tudjuk, hogy nem ez a megoldás. 

Pont  az abszurditásuk miatt hatásosak ezek a filmek, hiszen arra nem számított senki, hogy az eddig monoklival vagy diszkréten zacskóval letakart fejű alakként megjelenített áldozatok megszólalnak. Egy néma plakátot lehet sajnálni, és lehet csendben elmenni mellette. De, hogy egy bántalmazott gyermek megszólaljon és az átélt bántalmazásokról beszéljen és jótanácsokat adjon?!

Az a megoldás, az lehet, hogy beszéljünk róla, és szembenézünk végre a ténnyel, hogy Magyarországon létezik gyermekbántalmazás és nem csak családon belül. Habár nem működik a gyermekvédelmi jelzőrendszer, mivel a törvényi keretek adottak, tegyük meg, amit meg lehet tenni.

Magyarországon – bármilyen hihetetlen – még nincs 20 éves a gyermekvédelmi törvény, és ezer sebből vérzik a gyermekek jogainak védelme.

Ne legyen senki tévedésben, ez a kampány felnőtteknek szól, nem gyerekeknek. És mi, felnőttek tudunk változtatni azon, hogy hány gyermeket bántalmaznak ebben az országban.

Te tettél már valamit a gyermekbántalmazás ellen?

fearless.jpg

2 komment

Kereszteket a magasba

2016. január 16. 20:17 - gyvgyj_gtm

Vannak, akik a nyakukban hordják, vannak, akik mögé bújnak és vannak, akikről most szó lesz: a hátukon cipelik évekig, évtizedekig.

Emberek, nők, anyák, aki egykor megszokásból, valódi vágyból vagy már nem is érdekes, miért nagy családot terveztek. Terveztek, de aztán nem lett. Született egy gyerek, vagy kettő, talán több is, de a gyermek másik felét adó fél kilépett a család nevű közösségből. Kilépett a napi rutinból, a pénzkeresetből, a párbeszédből, végül, de nem utolsó sorban az utódokkal való valódi foglalkozásból. A hatályos állásfoglalás alapján - bármilyen hihetetlen - ez nem kiskorú veszélyeztetése, nem jogi és emberi normák megszegése, csak megromlott házastársi kapcsolat. 

A nő marad, a gyermekek is. Jobb esetben.

És elkezdik cipelni a csonka család terhét, hiszen ha nincs apa, az a család csak csonka lehet. Most már az anya az, aki gondoskodik mindenről, beosztja a kevesebbet, megtervezi a napokat, heteket, éveket, megvalósítja, na nem magát, hanem a napi rutint fejleszti tökélyre, és úgy általában mindent, de mindent megcsinál, majd a gyermekek is.

A másik fél, az kéthetente van a gyerekekkel. Jobb esetben.

Az apparátus, a gyermekekre olyan sokat fordító és gondoló apparátus, pedig áll és szinte asszisztál ehhez az egyszemélyes, többszereplős produkcióhoz. Na jó, több családi pótlékot kap egy elvált szülő, mint a házas, legyünk tárgyilagosak. 

A helyzet rosszabb, ha a családot elhagyó apa bántalmazó. Mert a gyereknek apa kell, akkor is, ha bántalmazó, ugye? Tegyük tisztába, ha egy férfi a gyermek anyját bántja, akkor a gyermeket is bántja. A két hitvesi pofon után apa legózik a gyermekkel, kívül esik a normális családi élet keretein. 

Habár divatos a pofont kapó felet hibáztatni még közpénzből is, a pontos ismeretek miatt, érdemes utánaolvasni, hogy egy magánvádas, vagy akár egy közvádas bűncselekménynél hány hónap, hány év után lesz jogerős ítélet. Addig pedig kéthetente beeshet az a pofon, vagy legyen csak egy-egy visszafogott anyázás. Persze a munkához idő kell, de addig érdemes lenne valamit javítani a helyzeten, ha már a büntetőeljárás megindulása nem segített, és a szülőként erőn felül, a másik helyett is teljesítő nő továbbra is kéthetente méltatlan helyzetbe kerül a bántalmazó apa miatt. Cipeli ő az egyedüllét keresztjét és hiába a törvény, cipeli a bántalmazás keresztjét is.

Nem csak a nő feladata, hogy a keresztjét levegye, a feljelentésnél ő már megtette, amit lehetett.

Vannak törvények, melyek meghatározzák: meg lehetne fogni, azt a minden jel szerint szálkás, nehéz gerendát és levenni végre a nő hátáról. 

Majd magasba emelve megmutatni, hogy lássa a bántalmazó: a törvény, az törvény, a nő nincs egyedül.

cross.jpg

Disclaimer: a bejegyzés rendhagyó módon az elvált, bántalmazott nőkről is szól. A bántalmazás miatt sérült gyermekekről és szülőjéről, akikkel a riasztó statisztika ellenére kevesen  foglalkoznak. Csak akkor szólj hozzá a bejegyzéshez, ha fontosak neked a gyermekek jogai.

1 komment

Közszolgálat másként

2015. november 06. 19:19 - gyvgyj_gtm

A közszolgálati média megteremtése egy olyan feladat melynek szükségességével nehéz vitatkozni. Ahogy a 2010. évi CLXXXV. törvény a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról rendelkezik a 6. paragrafusában: „A közszolgálati médiaszolgáltatás a demokratikus társadalmi rend megfelelő működésének elengedhetetlenül szükséges feltétele. A közszolgálati médiaszolgáltatás érdekeit különös súllyal kell figyelembe venni e törvény alkalmazásakor.”

Ugyanennek a törvénynek a 136. paragrafusa alapján a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnak, mely egy elkülönített vagyonkezelő és pénzalap feladata - többek között – a közszolgálati médiaszolgáltatás. Szintén ebben a törvénynek a 137. paragrafusában rendelkezik a jogalkotó arról, hogy a megfelelő minőségű médiatartalom előállításának elősegítése érdekében biztosítja a közszolgálati médiaszolgáltatások tartalmának előállításában részt vevők továbbképzését. Az Alap a szükséges képzést jogosult kereskedelmi tevékenysége keretein belül szervezni. Ezekre a képzésekre azért van szükség, hogy a megvalósuljanak a közszolgáltatás céljai, melyek lehetnek például a az alkotmányos jogoknak, a törvényes rend alapértékeinek és a demokratikus társadalmi rend szabályainak megismertetése, támogatása, is.” Nem is idézném tovább a médiatörvényt, melynek még honlapja is van, akit érdekel, mélyedjen el ebben a témában jobban ott.

A szakmailag avatatlan médiafogyasztó mégis eltűnődik, ilyen szabályozás mellett mégis hogyan valósulhat meg a közszolgálat másként?

Az Áldozathibáztatásból jeles című bejegyzésem egy közszolgálati csatorna műsorában elhangzott párbeszéd hiányosságáról alkotott véleményt. Az említett könnyed műsorból a nehéz téma felvetése mellett hiányzott valami, habár a témában járatlan néző, gondolhatta úgy, hogy erről a témából ennyi pont elég. A műsorból azonban mégis hiányzott az alaposság és a precizitás. A televízió közszolgálati mivolta miatt nem lehet a műsor bulvárjellegével magyarázni, hogy egy állami szerv elmulasztja egy másik állami szerv által működtetett segélyvonal feltüntetését az említett adásban.

Ugyanis létezik egy Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet, mely háttérintézménye az EMMI két államtitkárságának és számos fontos feladat megvalósításában támogatja a Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság és a Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság munkáját. Ennek az intézetnek az egységeként működik az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat, mely 2005 óta foglalkozik a hozzátartozók közötti erőszak, a prostitúció és emberkereskedelem áldozatainak megsegítésével. A rokonok közötti erőszak alatt a párkapcsolati erőszak, a gyermekbántalmazás, illetve a háztartáson belül a rokonok, családtagok által elkövetett erőszak értendő. Ez a Telefonszolgálat tájékoztatást ad és azonnali segítséget nyújt abban a helyzetben, amikor azt nem tudja rendezni a helyi szociális- és gyermekvédelmi rendszer, a jelzőrendszer más tagjai, és a bántalmazott természetes támogató rendszere sem. Szabad férőhely és rászorultság esetén az ügyféllel egyeztetve, titkos menedékhelyen való azonnali elhelyezésben is tud segítséget nyújtani. Az OKIT 2005. április 1-jén kezdte meg működését a Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet főosztályaként, vagyis nem egy friss szolgáltatás, hanem egy régen működő rendszer. Ami a műsorból nagyon hiányzott, az a Telefonszolgálatnak az ország egész területéről éjjel-nappal ingyenesen, vezetékes vagy mobil hálózatról is hívható telefonszáma a 06-80/20-55-20.

Az egy újabb jó pont lett volna a szintén az OKIT által működtetett honlapot, a bantalmazas.hu oldalt is hivatkozták volna. Ezt nem csak a műsorban, de a saját online felületeiken is megtehették volna. A honlap kifejezetten fontos információkat tartalmaz röviden és érthetően megfogalmazva, így könnyen tájékozódhat az, aki máshol még nem tudott, nem mert. A fontos jogszabályokat felsoroló aloldalon nagyjából képbe kerülhet az is, aki jogszabályt még nem olvasott. A Távoltartás aloldalon egy laikusoknak is érthető szövegezésű változat került fel magáról a távoltartásról. Az érintett vagy érdeklődő információhoz jut más segélyszervezetekről is ha továbbkattint ide, de írhat e-mailt is a okit@ncsszi.hu címre.

A Petőfi TV idén márciusban indult az M2 csatorna esti műsorsávjában. Sem a csatorna, sem az Én vagyok itt műsor nézettségéről nem találtam adatokat, de sokat mond, hogy az AGB Nielsen 2015. őszi TV piaci körképében is az M2 szerepel, mivel az nappal gyerekcsatorna, éjjel pedig felnőtt tartalmakat adnak. Így talán nem is jutott volna el olyan sok emberhez ez az információ, ha a műsorban el is hangzott volna.

Egy másik és minden valószínűséggel nézettebb* közszolgálati csatornán volt látható nem olyan régen egy másik műsor, mely szintén gondolkodásra késztetheti a laikus nézőt, hogy ez vajon a közszolgálat? Igen, az elsárkányosodásról van szó. Az egyébként igen népszerű Maradj Talpon! műsorban a „minden párkapcsolatban élő nőt érintő személyiségváltozás” meghatározásra volt megoldás ez a szó, a műsorkészítők álláspontja szerint. A kocsmatempót felvéve lehetne mondani, hogy végre nem a szingliket marasztalják el, ha már nőnek születtek, de itt azért többről van szó.

Ez nem a feladvány nem vicces és nem szórakoztató. Látható és megtapasztalható, hogy az évek alatt elhangzott viccesnek szánt, valójában a másik felet a társadalmi neme miatt megkülönböztető megjegyzés, mennyire tudja az adásért felelős emberek értékrendjét megváltoztatni. Legyünk optimisták, hogy nem ez volt az értékrendjük.

Meglehetősen egyértelmű, hogy a nézők értékrendjét is formálja a fogyasztott médiatartalom, ezért tovább rontja a helyzetet, hogy nagy valószínűséggel gyermekek, kamaszok is látták a műsort. Az adás 12-es korhatárkarikával volt látható főműsoridőben. Míg a felnőtt a tartalmat a helyén tudja kezelni, a gyermek, mivel korlátozott ítélőképességgel rendelkezik, nem biztos, hogy megkérdőjelezi a képernyőn látható, a műsorvezető által mosolyogva elmondott mondatokat.

Nem szabad elfelejteni, hogy a közszolgálati médiaszolgáltatás többek között az állampolgárok tájékozódási és kulturális igényeinek kielégítése céljából működik, az érkező visszajelzéseket meg lehet fontolni, és meg lehet köszönni. Mert ez is közszolgálat, csak másként.

*A 40. héten az M2 0,9%-os, a Duna 8,5%-os nézettséget ért el. Az adatok forrása: Facebook.com/MTVASajtóosztály

 thankyou.jpg

Szólj hozzá!

Áldozathibáztatásból jeles

2015. október 17. 13:42 - gyvgyj_gtm

Október 5-én volt a Kék pólók napja, mellyel a mozgalom szervezői az erőszak ellen kívánták felhívni a figyelmet. A Petőfi Rádió is csatlakozott ehhez a mozgalomhoz, nyilvánvalóan jó szándékkal. A megmozdulás részeként a Petőfi TV esti, Én vagyok itt aznapi műsorában Zsédával beszélgetett a Nemzetközi erőszak ellenes kék póló napról a két műsorvezető Fodor Imre és Szenes Laura.

Tény, a téma nem túl könnyű, főleg azoknak, akik benne élnek. Elengedhetetlen, hogy csak olyan ember nyilatkozzon meg, aki járatos ezen a területen, aki tudja, miről van szó. A műsor szerkesztője nagy bátorságról tett tanúbizonyságot, amikor a mozgalom kapcsán a családon belüli erőszak témáját vette elő. Mivel maga a családon belüli erőszak, a kapcsolati erőszak is csak 2013. július 1-je óta önálló büntetőjogi tényállás, elmondható, elég friss és minden bizonnyal a kívülállóknak nem túlságosan ismert jogi területről szeretett volna az adás tájékoztatást nyújtani a tévénézőknek.

A műsor pozitívumai sajnos itt véget is érnek, ugyanis a 7,5 perces beszélgetésben félrevezető tájékoztatások, állítások mellett az áldozathibáztatás jellegzetes mondatai hangzottak el. Miután a közmédia két műsorvezetője élő adásban tisztázta, hogy a Csellengők című műsor még létezik, mindketten a bántalmazottak felelősségét kezdték firtatni.

Fodor Imre szerint: …”Tehát pont arról, hogy ezt mindenki valahol titkolja, mindenki szégyelli (közben Zsédát mutatják osztott képernyőn a klippel, aki bólogat), mindenki megpróbál valami mást mondani, mert leestem a lépcsőn, mert véletlenül megütöttem magam, mert… hasonlók. Hogy ehhez sokkal nehezebb nyúlni, mert, hogy ezt nagyon szégyellik az emberek.”

Zséda válasza után a 4. percben a másik műsorvezető Szenes Laura szinte ugyanezt megismételte: „Szerinted itt ugye a legnagyobb probléma az mégiscsak az ugye, abból ered, hogy még most ezekben a percekben is rengetegen vannak, akik egyszerűen nem akarják szóvá tenni ezt , tehát szégyellik, eltitkolják, félnek, bárkihez is fordulni. Szerinted, te eleget gondolkodtál ezen a problémán, foglalkoztál vele, létezhet valami megoldás arra, hogy ezeket az embereket is rásegítsük, hogy merjenek, hogy legyenek bátrak felhozni azt, hogy mi történik velük nap, mint nap.”

Ezekre a kérdésekre, hacsak valaki nincs tűpontosan tisztában a hazai viszonyokkal, nagyon nehéz olyan választ adni, amelynek az üzenete eljut egy zenés fiatalos csatorna nézőjéhez. Zséda megpróbálta. Említette a nőjogi szervezeteket (?), honlapokat (!), szórólapokat (?!), de a végén csak kimondta, hogy „a lépéseket mindenkinek magának kell megtennie, de meg kell tennie, ahhoz, hogy a saját jogait érvényesíteni tudja.” Majd finomította, azzal, hogy „Azt mindenkinek tudnia kell, hogy nem a saját hibájából, mindenki kerülhet ilyen helyzetbe, anyagi helyzettől függetlenül, sőt.”

A műsor sajnos ezzel nem ért véget, és ezért kell erről a Gyermekvilág, gyermekjog blogban írni. Ugyanis a műsorvezető Fodor Imre felvetette a gyermekekkel kapcsolatban tapasztalat bántalmazást is, egy elég szerencsétlenül megfogalmazott kérdésben: „Én tapasztalatból tudom, hogy van olyan barátom, akinek a gyermeke az iskolából jött haza és nem árulta el és hihetetlen meló volt, mire meg tudta, idézőjelesen törni a gyereket, és a gyerek bevallotta, hogy nagyon rossz iskolába menni, mert ott van két srác, aki kiszívja a vérét minden nap.”  Majd a folytatja: „Hogy azt gondolom, hogy erre a gyereket is fel kell készíteni valahol, hogy legyen bátorsága egy családon belüli erőszaknál felemelni a szavát és segítséget kérni.”

Ezekből a kérdésekből kiderül, hogy neki és így a műsornak az az álláspontja a Nemzetközi erőszak ellenes kék póló nap kapcsán, hogy az áldozatot kell felkészíteni és a bántalmazottnak van felelőssége. A zárómondatban, Fodor Imre ezt meg is erősíti, és aki még nem kapcsolat el a csatornáról, meg is hallhatja a megoldást: „Szerintem ez a kulcs, hogy beszélgessünk, beszélgessünk és akkor majd feltárulnak a titkok. Köszönöm, hogy itt voltál." Majd Szenes Laura zárómondata: "További sok sikeres segítségnyújtást kívánunk neked!" 

A műsorban döbbenetes módon, egyetlen egy mondat nem hangzott el a bántalmazók felelősségéről. Arról, hogy a bántalmazót is érdemes felkészíteni arra, hogy cselekedetinek van következménye: kapcsolati erőszak esetén öt évig terjedő börtönbüntetés is lehet a büntetés, de megemlíthették volna a szintén nem túl régen bevezetett megelőző távoltartást is. Gyerekeknél felsorolhatták volna a szülő felelősségének átbeszélésén túl az iskolai bántalmazások során alkalmazandó jogszabályokat, a tanárok, az iskola, a fenntartó szerepét. De nem, nem ezekről volt szó, hanem civil szervezetről, szórólapról és beszélgetésről, annak ellenére, hogy a bejátszott klipben látható volt, a statisztikák szerint minden héten egy nő és minden hónapban egy kisgyerek a néma bűnözés, a családon belüli erőszak következtében veszíti el életét! 

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap évi sok milliárd forintból működik. Most annyira egyszerű lenne az után érdeklődni, hogy ennyi pénzbe egy közszolgálati csatornán nem férne bele egy kicsivel több tájékozottság és tájékoztatás az állam által vállalt és alkotott keretek bővebb ismertetéséről? Nem biztos, hogy érdemes. Habár az MTVA-nál, ebben a több tévét, rádiót és még sok mindent összeolvasztó szervezetnél, kevéssé valószínű, hogy ebben a tárgyban létezne szakmai csoportosulás, összehangolt belső kommunikáció, a műsor készítői mégis megtehették volna azt, hogy a saját házuk táján tudás alapján körülnéznek, és elolvashatták volna a hirado.hu oldalon megjelent kiváló cikket, hogy jobban ott legyenek a bántalmazás témakörével kapcsolatban. Nem voltak ott. Így kaptak áldozathibáztatásból egy jelest.

tv2.jpg

***

 Olvasd el a többi bejegyzést és kövesd a Gyermekvilág, gyermekjog blogot a Facebookon és a Twitteren.

17 komment

Kényszerláthatás

2015. szeptember 22. 16:12 - gyvgyj_gtm

Habár sokan nem szeretnek beszélni róla, attól még létezik, attól még van. Most körbejárom, mit tesznek a hivatalok, akkor, amikor egy gyermeknek a saját szülője az ellensége.  A gyermekvédelmi törvény első paragrafusa kimondja, minden gyermeknek joga van családban felnőni, lehetőleg a sajátjában. A gyermeknek az is alapvető joga, hogy mindkét szülőjével kapcsolatot tartson*, ezen jogától csak a saját védelme érdekében lehet megfosztani. A szülő-gyermek kapcsolatban a szülőnek joga és kötelessége a kapcsolattartás, a gyermeknek joga, de nem kötelessége. A gyakorlatban előfordul, hogy ez a jog olykor terhes kötelességgé, a gyermek hátrányára váló találkozássá válik. 

Hogy mennyire tartják erősnek a jogalkalmazók a szülővel való kapcsolattartási jogot, azt jól mutatja a gyermekvédelmi jelzőrendszer kudarcaként elhíresült szigetszentmiklósi eset is. Ha a híradások pontosak, a nevelőszülőkhöz elhelyezett gyermekeknek a családból történt kiemelésük után még havi kétszer 2 órát tölthettek felügyelettel a szüleik társaságában. Később ezt a jogot nyilván megvonták a szülőktől, az ügy jelenlegi állásáról a nincs nyilvános információ.

A válás során a szülők egymástól és nem gyermekeiktől válnak el, mégis előfordul, hogy egy apa vagy anya hónapokig nem tartja a kapcsolatot a gyermekével. Még akkor sem, ha ügyvéd előtt készült megállapodás, gyámhivatali határozat vagy bírói végzés szabályozza a kapcsolattartást a különélő szülővel. A jogban esetleg járatlan, a gyermekkel élő szülő ilyenkor a kapcsolattartás biztosítása miatt fordulhat a helyi gyermekjóléti szolgálathoz. Amennyiben tudja a vonatkozó jogszabályokat,** a kormányhivatal gyámügyi osztályán, régebbi nevén a gyámhivatalnál kérheti a kapcsolattartás végrehajtását, vagyis azt, hogy a különélő szülőt kötelezzék az elmaradt kapcsolattartás pótlására.

A szülők válása általában igen hektikus és olykor igen kiszámíthatatlan folyamat, megesik, hogy az indulatok lecsendesedése után a világgá szaladt szülő visszatér, és kíváncsi lesz a magára hagyott, a teljes mértékben a gondozó szülő által nevelt gyermekére mégis csak. A közvélekedés és a jelenlegi joggyakorlat is nagyon enyhén ítéli meg a hónapokig távol lévő szülő távolmaradását és általános tévedés, hogy csak a fizikai bántalmazás számít bántalmazásnak. Abban az esetben, ha a különélő szülő a kapcsolattartási kötelezettségének nem tesz eleget, a gyermekét elhanyagolja, bántalmazza. Távollétével és így kötelességének nem teljesítésével mulasztást követ el, gátolja gyermeke egészséges testi-lelki fejlődését, miközben a gondozó szülőre aránytalanul nagy terhet hárít.

Éppen ezért rendelkezik törvény arról, hogy a bíróság, vagy a gyámhatóság „a felróható magatartást tanúsító szülő vagy más kapcsolattartásra jogosult személy kapcsolattartási jogát a gyermek érdekében korlátozhatja vagy megvonhatja.”***

Előfordul, a szülők válása mögött családon belüli erőszak húzódik meg észrevétlenül. Annyira észrevétlenül, hogy a családdal kapcsolatba kerülő szakemberek ezt nem is veszik észre. Hogy a tapasztalatlanság, a tanulatlanság vagy az érdektelenség az oka ennek, azt ne most firtassuk, legyen a figyelem inkább azon, hogy a bántalmazó családban felcseperedő gyermekre hogyan hat ez. A pofonok súlytalansága című írásomban már taglaltam a manapság még fellelhető kettős mércét, mely egyik szülőnek – egyébként igen helytelenül – megengedi a bántalmazást, a másikat ugyanezért – egyébként igen helyesen – büntetné. Most ne hördüljön fel a kedves olvasó, olvastam olyan ügyvéd blogját, aki a bántalmazást tételesen felsoroló szülőnek azt javasolta, hogy adja elő mindazt a gyámhivatalnak, ott majd szépen meg fogják kérni, hogy ne hisztizzen. Nem linkelem inkább.

Ha a gyermek maga is bántalmazás áldozata, őt a különélő szülő bántotta, nyilván nem szeretne vele találkozni. Amennyiben a bántalmazás tényét nem veszik figyelembe, nem hallgatják meg a gyereket akár a kora miatt szakember segítségségével, őt a jogalkalmazók a kapcsolattartást elrendelők újabb traumának teszik ki, sőt veszélyeztetik. Általában az elmondható, hogy a szabályozást végzők a gyermekkel nem találkoznak, számukra ő csak egy akta, egy irathalmaz iktatószámmal. Az is általános, hogy a gondozó szülő által elmondottakat, a bántalmazás ismertetését sem veszik olyan komolyan, hogy alapos tényfeltárásba kezdjenek, vagy akár bármilyenbe.

A baj, a kényszerláthatás akkor következik be, amikor a jogalkalmazók, a hivatalnokok nem gondolják végig, az előzőleg vázolt gondolatokat, felcsapják a jogszabályokat tartalmazó könyveket és egy évtizedek óta alkalmazott sablon alapján szabályozzák le a kapcsolattartást. Kapcsolattartás minden páros héten pénteken 18 órától vasárnap 18 óráig, minden páros ünnep második(!) napja a különélő szülővel 9-18 óráig. Pont. A fokozatosság elvét, a gyermek mindenekfelett álló érdekét és a család élethelyzeteit nyilvánvalóan figyelmen kívül hagyva.

Természetesen van megoldás arra az esetre, ha a gyermek nem szeretne menni a láthatásra. Nem, nem az okok feltárása a megoldás, hanem a gondozó szülő kap még egy feladatot: készítse fel a gyermeket a láthatásra! Amennyiben a gyermek – mivel az ő ítélőképessége korlátozott – nem akar kapcsolattartásra menni, az biztosan azért lehetséges, mert nem volt felkészítve a láthatásra. Annak a gyermeknek a kívánságát sem veszik figyelembe, aki évek óta nem látta a különélő szülőjét, de emlékei vannak és észleli a jelenlegi gondokat. Hiszen még kicsi, még nincs 12 sem, sőt a szabályozást is jobb, ha 18 éves koráig betartja.

A gyermek helyett a törvényes képviselő, a gondozó szülő nyilatkozik, aki a gyermek érdekét képviseli. Képviselné jobban mondva, ugyanis az általa elmondottakat jobbára úgy értékelik, hogy a gyermeket a másik szülő ellen neveli, azért nem akar menni a gyermek oda ahova, ezzel veszélyezteti a gyermeket, ha pedig a gyermek nem vesz részt a kapcsolattartáson az kapcsolattartás akadályozása, bűncselekmény***.

Ebben a jogi környezetben teljesen nyilvánvaló, hogy a gyermekkel élő szülő inkább elviszi a kapcsolattartásra a gyermeket. Ha nem teszi meg, pillanatok alatt szakad a nyakába a gyermekjóléti központ családgondozója, a gyámhatóság ügyintézője és egy rendőrségi előadó is rendőrjárőrrel fűszerezve, amennyiben a különélő szülő elég eltökélt és párbeszéd helyett a hatósági megoldást választja. A gondozó szülő egyszerűen lesz, ami lesz alapon el kell, hogy vigye gyermekét a kapcsolattartásra és bíznia kell abban, hogy a bántalmazó különélő szülő legalább a saját gyermekéhez kíméletes lesz.

A józan észt és a gyermek úgynevezett mindenek feltett álló érdekét legyőzi a hatalom. Ez a kényszerláthatás.

  1. évi XXXI. törvény 6§

**149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról IV. fejezet.

***2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 4:184. § [A kapcsolattartási jog korlátozása és megvonása]

****2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről 210 §

file.jpg

 

13 komment

Mit érdemel az a bűnös?

2015. szeptember 17. 12:07 - gyvgyj_gtm

Azzal talán nem árulok el titkot, hogy a nevelési/oktatási intézmények* ritka esetben kapkodnak az átlagtól eltérő gyerekek után. Aki nem olyan, mint az átlag, arra plusz figyelmet kell fordítani. A néha meglepő és szuper képességeikre általában furcsán, gyanakodva néz a fáradt nevelő tanító, ritkán veszi észre a feltűnő okosságot, tehetséget. Mert milyen furcsa a hallás után dallamokat hangszeren lejátszó kis ovis, vagy a másodikos, aki kémiai kísérletekről faggatja a napközis tanítót. A legritkább esetben kap a gyermek valódi választ vagy dicséretet, rosszabb esetben ki is nevetik.

Azok a gyerekek, aki nem kapják meg a kellő mennyiségű és minőségű figyelmet egy idő múlva unatkoznak, csalódottak, frusztráltak lesznek és most szinte mindegy is, hogy sni-s, tehetséges, sni-s és tehetséges, vagy bármilyen hátránnyal/előnnyel együtt élő gyermekről van szó. Amikor a gyermek unatkozik, csalódott, akkor igen gyakran feltalálja és elfoglalja magát valami érdekesebbel. A folytatás előre borítékolható, az órát zavarja, így a külön figyelmet megkapja, csak nem úgy, ahogy megfelelő lenne.

Aki járt már iskolában, annak vannak emlékei a fegyelmezés módjáról, nagy a nevelő/oktató tárháza, ha az óra fegyelmét meg akarja tartani. Évekkel ezelőtt még elfogadott volt a megszégyenítés, kiabálás, hajhúzás, kiküldés óráról, beírás, intő, aztán a beskatulyázás, amikor már bármit csinált a gyermek, az jó nem lehetett.

A helyzet valamit változott, mert lettek olyan törvények*, melyek a testi bántalmazást tiltják, ahogy a gyermek megszégyenítését is. Azonban a mai napig vannak olyan szülők és oktatók/nevelők, akik ezzel nem értenek egyet. Ők is kaptak egy-egy pofont annak idején – mondják, sőt náluk még a körmös dívott. Igen, van olyan tankönyv ma forgalomban, ahol erről lehet olvasni. Kíváncsi vagyok, hány tanár mondja el az olvasmány megbeszélése után, hogy ez ma már bűncselekmény.

De nem csak tettekkel, hanem szavakkal is lehet bántani.

Beszéltél a padtársaddal, mert hamarabb készen lettél a feladattal? Na, állj csak fel és gondolkozz, hogy lehet-e órán beszélni? Beszéltél a padtársaddal, mert nem érted a feladatot? Nincs idő neked elmagyarázni neked, majd otthon tanuld meg, addig is állj csak fel és gondolkozz, hogy lehet-e órán beszélni? Nem látsz el a tábláig és nem tudsz semmit lemásolni onnan a füzetbe? Hiába vagy szemüveges, ha nem beszélnél, nem ültetnélek a leghátsó padba. Órai munka egyes. Amit másolni kellett, abból lesz dolgozat. Nem lett jó a röpdolgozat? Ebben az iskolában nincs korrepetálás, és te nem is vagy idevaló. Kerestetek már másik iskolát neked? Nem ízlik az étel? Olyan válogatós vagy, leírom, hogy nem eszel az iskolában. Leesett a tolltartód? Hát persze, kinek a tolltartója esett volna le, ha nem a tiéd? Megint leesett a füzeted? Ülj csak be az ajtóba. Nem, inkább menj ki a folyosóra. Hoztál egy könyvet, ami az olvasmányhoz tartozik? Sajnos nincs időnk beszélni róla. Ha otthon megcsinálod a házi feladatot, miért nem vagy magántanuló? Anyukád elmagyarázta? Miért nem tanít akkor ő? Nem tudod elkezdeni a feladatot? Az a te bajod kisfiam. Ha figyelnél, olyan okos lennél, te ettől többre vagy képes. Miért nem szeded össze magad? Nem, erre a versenyre te nem mehetsz, nem vagy elég szorgalmas. Nem, ebben a feladatban te nem vehetsz részt, nem elég jó a magatartásod.

A mondatok sorát még lehetne folytatni, biztos vagyok benne. Aki mondja ezeket a mondatokat, vajon egyetlen pillanatra is belegondol, hogy mit csinál, hogyan végzi azt a tevékenységet, amit ő munkának hív? Nem valószínű. De ez nem munka, és ha száraz, jogi nyelven fogalmazok, a gyermek nevelője/oktatója nem tartja be maradéktalanul a köznevelési törvényt és tiporja a gyermek olyan alapjogait***.

A gyermeknek az a bűne, hogy talán kicsit más mint az átlag és figyelmet kér, ugye, hogy nem ezt érdemli?

*Akinek nem inge…

** 2012. évi C. törvény 302§

***1991. évi LXIV. törvény

birdsnet.jpg

2 komment

Az áldozathibáztatás nem menő

2015. augusztus 03. 21:51 - gyvgyj_gtm

Szomorú látni, hogy amikor egy kisgyerek elesik van olyan szülő, aki segítségnyújtás helyett ráripakodik a gyerekére, hogy mit csinálsz?!  Már látszik a gyereken, hogy inkább a félelem, mint a fájdalom miatt sír. Vajon honnan van a szülőben ez az indulat és vajon a gyerek, hogyan fog majd viselkedni felnőttként hasonló szituációban?

Szinte borítékolható, hogy hasonlóan. Kevesen lesznek, akik saját erőből felismerik, hogy az áldozatot, az elesettet bántás helyett segíteni, támogatni érdemes. Egy gyerek amíg fel nem nő, nagyon sok más emberrel is kapcsolatba kerül, akik azon túl hogy a hivatásukat művelik, előfordulhat, hogy nem tudják magukat függetleníteni saját élményeiktől. Az óvónő és a tanár ugyanúgy lehet az az ember, aki az áldozatot, a gyengét hibáztatja megértés és segítségnyújtás helyett és a gyermek már nem csak otthon látja ezt a viselkedésmintát.

Az áldozathibáztatás a felnőtteknél is előfordul, főként a nőkkel kapcsolatos esetekben és kirívóan sokszor a családon belüli erőszak áldozatainál. Sok helyen párhuzamot vonnak a fizikai és a verbális agresszióval, holott, egyik nem alternatívája a másiknak. Egy pofonnak nem lehet indoka az, hogy annyira felidegesítette. A másik vád, hogy ha már elcsattant az első pofon, a másodiknak a nő is oka, hiszen miért maradt? A már meglévő gyerek(ek) mellett a bántalmazótól való tartós távolmaradás egyszerűen nem kivitelezhető, ugyanis a hatályos törvények alapján a két szülőnek a gyermek(ek)kel kapcsolatban kell közös döntéseket hozni még a későbbikben is.

Azt persze nem lehet persze elvárni, hogy mindenki ismerje a törvényeket, főleg ha nem érintett, de arra sem kötelezett senki, hogy pálcát törjön egy nehéz helyzetű nő felett. Viszont a vonatkozó törvényeket tudják és szakterületükről sokat és sokszor megnyilatkoznak az úgynevezett szakértők. Elég belenézni bármelyik tévéműsorba, minden témához gyűjtenek szakértőt a témához nem értő, de szorgalmas szerkesztők.

Így előfordul, hogy napjainkban nyilvánosságot kapnak olyan szakértők is, akik az otthonról hozott minták, vagy csak pusztán a hozzá nem értés miatt  szó szerint a mások verejtékén és vérén keresztül kapaszkodnak fel a rivaldafénybe. Az általuk szinte szisztematikusan végzett áldozathibáztatás amellett, hogy képviselt szakmáknak a tekintélyét is aláássa, egy olyan ostoba és otromba embert mutat be, akivel remélhetőleg a későbbiekben szakmai vagy akár csak emberi közösségben lenni, egyáltalán nem lesz menő.

Szólj hozzá!