Gyermekvilág, gyermekjog


Mit adnak nekünk a bántalmazók?

2018. március 27. 16:25 - gyvgyj_gtm

Néhány blogbejegyzésben foglalkoztunk már a érintőlegesen a családon belüli erőszakkal és kicsit konkrétabban a bántalmazó szülővel. Gyerekek és a gyerekeiket lelkiismeretesen gondozó szülők tíz-vagy inkább százezreinek életté teszi pokolivá tenni az a szülő, aki csak az erőszak nyelvén tud és akar szólni. Sajnos, a sorozatot folytatnunk kell. Vendégposzt.

Amikor az együttélés során a szülők közötti kapcsolat megromlik, akkor a két felnőtt embernek megvan a döntési joga, van lehetőségük azt választani, hogy az életüket ezután külön folytatják. Adnak teret és időt a másiknak arra, hogy az életét mással és akár másként élje. Ha úgy akarják, akkor nem is fognak már soha többet találkozni, vagy csak a lehető legkevesebbet.  Ha van közös gyerekük, akkor a gyerek az, aki nem hozhatja meg ezt a döntést. A törvény kimondja, az ő mindenek felett álló érdeke az, hogy mindkét szülőjével rendszeresen kapcsolatot tartson. Akkor is, ha ő ezt nem akarja. A gyereknek ezentúl nem csak úgy elmegy az állatkertbe, hanem a kapcsolattartás, más néven a láthatás során egy páros hétvégén el tudnak menni apával az állatkertbe. Ha apa nem szereti az állatkertet, de a gyereket az érdekli, akkor az anyával páratlan hétvégén tudják ezt a programot megejteni.

Azt a szülőt, akinek már nincs felügyeleti joga most már különélő szülőnek nevezik, a gondozó szülő pedig az, aki pedig a nap 24 órájában heti 7 napban felelős a gyerekért. Vannak olyan törvények, melyek szabályozzák, gondozó szülő és a különélő szülő feladatait azért, hogy minőségi kapcsolattartás jöjjön létre a különélő szülő és gyereke között. Azonban gyakran találkozni olyan történetekkel, ahol kiderül, az állatkerten kívül azért van azért még néhány hely, ahol alacsony a kerítés. Elméletileg már vannak olyan jogszabályok, melyek a családon belüli erőszak elkövetőit büntetni rendelik, sőt elméletileg már vannak olyan jogszabályok is, melyek korlátozzák a bántalmazó különélő szülő jogait. Gyakorlatilag is léteznek olyan jogszabályok, melyek figyelembe veszik, hogy a kapcsolattartás mennyire szolgálja a gyermek érdekét, testi-lelki fejlődését.

Ehhez képest Magyarországon kényszerláthatás még most is egy létező dolog, gyerekek tömegei mennek sírva, rettegve a különélő szüleikhez, mert erre vannak kényszerítve. Sok gyerek hallgatja a gondozó szülőjének ócsárlását kéthetenként és ijesztgetik őket azzal, hogy mi történik, ha a gondozó szülő nem viselkedik jól. Egy bántalmazó számára a gondozó szülő pedig nem tud jól viselkedni, bármit tesz, az rossz. Legalábbis a bántalmazó szerint. Akit, ha már fizikaliag nem éri utol, legalább gazdaságilag, pszichésen terrorizálja, addig amíg bírja. Amíg hagyják neki.

Sok hivatalnok egyszerűen nem ismeri fel a bántalmazó különélő szülőt, tudatlanságból, vagy nemtörődömségből ki tudja. Tény egyszerűbb a meleg és kényelmes irodai fotelből bírságolással és újabb eljárással fenyegetni a gondozó szülőt, mintsem felvenni egy környezettanulmányt a különélő szülőnél, hogy a kéthetente ott alvó gyereknek van-e például ágya, amin aludni tud? Egyszerűbb felsoroltatni az összes tejfehérje tartalmú ételt a gondozó szülővel, mint felelősségre vonni a különélő szülőt, hogy miért is itatja tejjel a tejérzékeny gyereket és miért nem biztosít számára megfelelő ennivalót. Egyszerűbb a traumatizált gyerek védelembe vételét kezdeményezni, mint megvizsgálni, hogy mitől is került az a gyerek abba az állapotba. Persze a védelembe vétel okán magatartási szabályokat a különélő szülőnek is elő lehetne írni, de erre szerintem, még nem volt példa a világtörténelemben.

Az helyzet az, hogy a hivatalok elég sokáig szokták hagyni egy-egy bántalmazó szülő ámokfutását. A kormányhivatalnokok többnyire a székükbe kapaszkodnak lelkesen, mintsem egy-egy bántalmazó különélő szülő tetteinek jobban utána néznének. Persze minden kormányhivatalnoknak van felettese, akik aláírják – olykor meg sem nézve, hogy mit is pontosan – az iratokat. Sőt minden kormányhivatalnak van kinevezett vezetője, kormánybiztosoknak hívják őket, akik felelősek ezekért a döntésekért. Elméletileg.

Szóval mit is adnak nekünk a bántalmazók és mit tehetnek meg a velünk elég gyakran büntetlenül azon kívül, hogy a kapcsolattartáson a gyerek alapvető szükségleteit sem biztosítják? (Figyelem, ezeket normális szülő nem csinálja!)

  1. Például szidhatják a gondozó szülőt. Persze nem mindig implicite, hogy anyád egy k., hanem finoman, hogy a gyerek azért értse, hogy a gondozó szülőjével lehet, hogy nem stimmel valami.

  2. Ha a bántalmazó telefonon kapcsolatot tart a gyerekkel, akkor küldhet neki aggódó üzeneteket. Például egy lázas beteg gyerektől érdeklődhet így: „Remélem, nem szemétkedik már megint? …Hiszen nem adhat mást mi lényege… „ Mindeközben a gondozó szülő éjszakázik és a nap 24 órában van készenlétben a beteg gyerek mellett.

  3. Ha a különélő szülőnek az erőszakossága miatt mégiscsak felelnie kell a törvény előtt – ez ma már nem példa nélkül álló – akkor a bántalmazó sértődötten elmesélheti a gyerekének, hogy rabosították, vagyis a fotója bekerült a rendőrség nyilvántartásába. Sőt a bántalmazó azt is megmutathatja a gyerekének, hogyan vettek tőle ujjlenyomatot.*

  4. A bántalmazó szülő megteheti még azt is, hogy évekre eltűnik a gyereke életéből, ez nem számít elhanyagolásnak, sőt. Ha megjelenik, akkor a gyámhivatal csak a gondozó szülő kérésére függeszti fel a soha be nem tartott szabályozást.** 

  5. A bántalmazónak lehetősége van hagyni, hogy a gondozó szülő kérje a kapcsolattartás újraszabályozását és amikor néhány hónap alatt számos hivatalnok és szakértő közreműködésével vége a folyamatnak és jogerőre emelkedett az új szabályozás, akkor közölje a gondozó szülővel: - nem a hivatallal! - neki nem is felel meg ez a szabályozás.

  6. A nagyon rutinos bántalmazó azt is meg tudja tenni, hogy hagyja, a gondozó az újraszabályozás tökéletlensége miatt kérje a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatát. (Mivel a gondozó szülő nem áll úgy anyagilag jogsegélyként ügyvédet is kér -és kap – a kormányhivataltól. Vagyis az államnak ez az évekig eltartó folyamat nem kevés pénzébe kerül) A bírósági perben a bántalmazó különélő szülő úgynevezett beavatkozóként részt vehetne, de nem teszi. A bírósági eljárás végül a Kúrián egy háromtagú tanács előtt fejeződik be így vagy úgy, a lényeg, hogy az újraszabályozás jogerős lesz és végrehajtható. Nos, a bántalmazó ekkor, de csak ekkor közli a gondozó szülővel - szintén nem a hivatallal - hogy ő páratlan hétvégéken dolgozik, ha elmarad a páros heti kapcsolattartás, akkor nem fogják pótolni.***

  7. A bántalmazó még azt is megteheti, hogy rendszeresen és éveken keresztül eljárásokat indít a gondozó szülő ellen a gyámhivatalnál, ezeket ő csak feljelentéseknek nevezi. A „feljelentés” tényéről minden esetben tájékoztatja a kapcsolattartáson éppen nála lévő gyereket is. A bántalmazó azt nem fogja fel, hogy ezzel mit is ad a gyerekének.

  8. A hatósági eljárások indításának oka végtelen lehet, ezért már csak egy-két újabb lehetőségek sorolok. A bántalmazó megteheti azt, hogy ha a gyerekének iskolai elfoglaltsága miatt később kezdődik a kapcsolattartás 8 perccel, vagy 2 órával, akkor különélő szülőként kéri a kapcsolattartás végrehajtását. Mivel a gyerek programja miatt nem 120percet/10 órát tudott a gyerekkel lenni, így sérültek a jogai. Ebben az esetben a hivatal, ahelyett, hogy elküldené a fenébe, megpróbálná józan belátásra bírni a különélő szülőt, elindít egy eljárást, meghallgatást tart és a rendelkezésre álló tények és bizonyítékok megfelelő súlyú értékelése után végre feljelenti a bántalmazót családon belüli erőszakért. Ja nem is. A hivatal általában megállapítja az a gondozó szülő önhibáját, mert a gondozó szülő gyereket nem adta át a határozatban előírt időben. A gondozó szülő ekkor fellebbez és a másodfokú hatóság 6-14 hónap után általában meghozza a döntését. Általában utasítják az elsőfokú hatóságot az eljárás megismétlésére.

  9. A bántalmazó büntetlenül megteheti azt is, hogy a rendőrséggel - ahová néhány hónappal azelőtt még ő ment be idegesen gyanúsítottként - fenyegeti a gyereket és kedélyesen kamuzgat a megdöbbent gyereknek, arról, hogy a gondviselőnek hogyan kellene viselkedni, ha nem akar rendőrökkel találkozni.

A bántalmazó ezeket mind megteheti és meg is teszi, de ismétlem, normális szülő nem. A bántalmazó általában ezeket a dolgokat a szűkebb családjának, akár az szüleinek, testvéreinek, új párjának támogatásával teszi meg, de ismétlem, normális családban a bántalmazót inkább fékezik, nem támogatják.

Akkor mit is adnak nekünk a bántalmazók?

A bántalmazó mindenek előtt páratlan élményeket ad a gondozó szülőnek, iratok éveken keresztül történő olvasgatása és fellebbezések írogatása formájában, mindezt ingyen és bérmentve. A gondozó szülő megtapasztalja, hogy milyen az, ha a leglehetetlenebb időpontokban kell a hivatalokban megjelennie. Az első 1-2-3 évben még lelkesen viszi a munkáltatójának az igazolásokat, ugyanis nincs annyi szabadsága, ami elég lenne ezekre a tárgyalásokra. A munka törvénykönyve alapján pedig jár a fizetett távollét, ha annak oka hatóság előtt megjelenés. De csak addig, amíg van honnan távol lenni. A hivatalban a lassan telő évek alatt persze látszólag semmilyen erőszak nem történik, a hivatalban nem verekszik a különélő szülő – egy kis ordibálás belefér, de van annyi önkontrollja, hogy nem üt. A gyakran cserélődő hivatalnokok közül ugyan kinek is jutna eszébe, hogy mennyire életszerű, ha a különélő szülő éveken keresztül csak és kizárólag a hivatalon keresztül akar kommunikálni a gondozó szülővel és bármilyen akár 8 perces problémája akad, akkor a párbeszéd helyett beidézteti, hogy találkozzanak egy tárgyaláson. És újabb és újabb indokot talál havonta, de negyedévente egyszer biztosan.

Akkor mit is adnak a gyerekeiknek a bántalmazók?

Rossz példát. Természetessé fog nekik válni és azt tanulják meg, hogy a gondozó szülőt lehet leckéztetni és fenyegetni éveken keresztül hatóságokkal. Pszichés problémákat. Az állandó fenyegetettség miatt szorongani fog a gyerek. Ezeket az eljárásokat nem lehet előtte titokban tartani, főleg, ha a különélő szülő postásként is használja a gyereket. Korai felnövés. Mivel látja, hogy a nagyon szeretett szülő nem egyenrangú fél a különélő szülővel, látja a konfliktusokat, ezért megpróbál a maga módján beleavatkozni és segíteni. Bűntudatot. Előfordulhat, hogy magát okolja az évek óta tartó áldatlan helyzet miatt, hiszen, ha ő jól viselkedne – ez van a pici fejében – a szülei biztos nem váltak volna el. Sérült kötődést. A gyerek mindkét szülőjét szereti, de azt is szeretné - joggal -, hogy őt mindkét szülője szeresse. A gyerek tudja, érzi, hogy ő kinek mennyire fontos és tényleg nagyon szeretné, ha szeretnék.

Szóval nem az a kérdés, hogy mit adnak nekünk a bántalmazók, hanem hogy mit vesznek el? A saját gyerekeiktől a gyerekkorukat.

Néhány hónappal korábban volt szó Timi és Wilhelm történetéről. Timi 32 éves volt, amikor Wilhem úgy döntött, hogy elválik és elhagyja Timit és a közös gyereküket. Timi most 45 éves és több, mint kétszer másfél év bíróság után 5 éve jár negyedévente, havonta, de olykor hetente gyámhivatalba, gyerekjóléti szolgálathoz és még sok helyre. Timi számára eltelt több, mint 8 év úgy, hogy nem volt olyan hét/hónap, hogy valamelyik hivatal, hatóság ne küldött volna ajánlott levelet Wilhelm valamelyik dolga miatt. Timi a kezdetek óta számtalanszor elmondta a hivatalokban, hogy családon belüli erőszak elszenvedője, és felsorolt az előbb leírt 9 pont közül közül néhányat és elmondja az első pofon idejét is. Wilhelmet elítélték garázdaság miatt és azért, mert bántotta Timit. De hiába a Wilhelmet elmarasztaló döntés a gyámhivatal vezetője előtt, a hivatalnok szerint – lenullázva ezzel a rendőrség, az ügyészség és a bíróság munkáját - Wilhelm nem bántalmazó.

Egyszer, de tényleg csak egyszer végre össze kellene rakni a rendelkezésre álló tényeket, a súlyuknak megfelelően értékelni őket és észre venni, hogy nem normális, amit Wilhelm csinál. Hogy annak ellenére, hogy figyelmeztették, ne kövessen el újabb bűncselekményeket, nem változtatott a viselkedésén. És megállítani.

*A bántalmazótól a büntetőeljárás alatt nagy valószínűséggel ekkor nem vonják meg a kapcsolattartási jogát, sőt nem is korlátozzák, hiszen a gyerek mindenek felett álló érdeke, hogy mindkét szülőjével kapcsolatot tartson. Azzal is, aki a nyílt utcán, a szeme láttára üti meg a gondozó szülőjét.

**Ha a gondozó szülő nem kérné ezt, akkor vajon megbüntetnék azért, mert egy gyerek számára vadidegen embernek nem adja át napokra a gyerekét?

***De ha a páratlan héten a gondozó szülőnek és a gyereknek van programja, azért, biztos, ami biztos alapon ő azért kér végrehajtást a páratlan heti elmaradt kapcsolattartásra.

  board_2.jpg

Kövesd a blogot újabb hírekért a Facebookon is!

Szólj hozzá!

400/1

2017. augusztus 29. 10:29 - gyvgyj_gtm

Képzeld el, hogy minden egyes évben tucatnyi, alkalommal kell különböző intézményekben, hivatalokban, hatóságoknál megjelenned, ahol többnyire megaláznak, kigúnyolnak megkérdőjeleznek szülői mivoltodban. Teljesen mindegy, hogy mit mondasz, az úgysem úgy kerül a jegyzőkönyvbe. Teljesen mindegy, hogy mit írsz leveleidben, beadványaidban, úgysem hiszik el, nem járnak utána. Ha idéznek menned kell, ha nem teszik a neked küldött levél tartalma, ha nem tetszik a határozat a megfelelő fórumon persze fellebbezhetsz. Persze van már olyan, amikor elfogy a fórum, amikor nincs hova menni tovább és egy-egy csatában vagy vesztesz, vagy néha nyersz. Aztán nekik letelik a munkaidő, becsukják a számtalan aktád egyikét és élik az életüket. Te meg ahelyett, hogy csinálnál valami értelmeset a szűkre szabott szabadidődben gyártod szakmányban az értelmetlen iratokra a válaszokat. Sosem szabadulhatsz, mert rutinból le tudnak nyomni. És képzeld el, hogy mindez azért van, mert van, aki folyamatosan évről évre, hónapról hónapra alapanyagot szolgáltat a hivataloknak, és írja a levelet, írja a feljelentést, mert gyűlöl, mert utál. Téged, vagy inkább saját magát

Neked ez az Ügy, nekik meg egy vagy a sok százezernyiből. Mert mi lenne, ha a hivatal megállt parancsolna a feljelentőnek és a törvényeket úgy alkalmazná, hogy véget érjen a pokoljárásod és kis családod újra normálisan élhessen? De nem, mert kellenek az akták, mi lenne velük anélkül.

Sokáig tologattam ezeket a kapott iratokat, aztán mégis a közzététel mellett döntöttem. A neveket és néhány lényegtelen adatot megváltoztattam, hogy a szereplők ne legyenek pontosan beazonosíthatók és felismerhetők. Pedig ez a történet itt és most játszódik Magyarországon.

1. rész      2. rész

Amikor Tímea 5 év után hirtelen összetalálkozott a volt férjével, nagyon meglepődött. Arra számított, hogy Wilhelm nem lesz vele kedves, hiszen nem egyedül volt. Az már jobban meglepte, hogy a mindketten nekiestek és válogatott szitkokat szórtak rá a munkatársaik szeme láttára. Így kézen fogva a helyzettől megrémült 7 éves lányát inkább távozott. Akkor még nem sejtette, hogy ez a találkozás sorsfordító lesz és nem feltétlenül jó értelemben.

Ugyanúgy meglepődött két hét múlva, amikor elolvasta a postaládájában landoló e-mailt. A volt férje tájékoztatta, hogy ismét szeretne találkozni a lányával. Meglepetése csak tovább nőtt, amikor azt olvasta, hogy a volt férje a gyámhivataltól úgy tudja, semmi akadálya annak, hogy 6 nap múlva december 25-én reggel kilenckor elmenjen a kislányáért és magával vigye a két napra. A hivatal szerint nem jelent problémát az, hogy a kislány 2 éves alig múlt, amikor az apját utoljára látta és számára ő egy idegen férfi. A volt férje levelében ez állt. Talán hazudott?

Timi kivárta a következő munkanapot és felhívta a hivatalt. Hamar kapcsolták az ügyintézőhöz és valóban, az ügyintéző ugyanazt mondta, amit az apa írt. Sokáig beszélgettek, Tünde próbálta megértetni a hivatalnokkal, hogy egy ekkora gyerek nem valószínű, hogy nyugodtan alszik egy vadidegennél, még akkor is, ha az az apja. Felvetette azt, hogy mi lesz, ha valami történik a gyerekkel az alatt a két nap alatt. Azt majd bejelenti anyuka, és kivizsgáljuk – hangzott a lakonikus válasz. De csak jövőre, mert a két ünnep között csak ügyelet van. Timi hiába mondta, hogy a hatályban lévő szabályozást a kislány apja nem tartja be évek óta, nem kellene így traumatizálni a 7 éves gyereket, az ügyintéző hajthatatlan volt. Nem sokkal később Timi kapott is az ügyintézőtől egy e-mailt, melyben az állt, hogy következő év január 9-én délelőtt várja a hivatalban. Timi kapott egy e-mail a volt férjétől is, melyben az ügyintézővel folytatott beszélgetés alatt felvetett kérdésekre nagyon rímelő gondolatok voltak. Wilhelm nagylelkűen felvetette, hogy esetleg eltekint az ottalvástól, de a kislánynak december 25-én vele kell mennie.

A kislány végül nem ment december 25-én reggel az apjával, de az apa ott volt Timi lakásánál. Két tanúval. Timi elgondolkodott, hogy vajon kiféle és miféle ember lehet az, aki szenteste másnapjának reggelén ahelyett, hogy a családjával lenne, egy idegen lakáshoz megy tanúskodni. Vajon mit tudhatnak ők a családról, a családtagok életéről? Aztán nem töprengett sokat, hiszen a volt férje 4 nappal később, 29-én reggel is tiszteletét tette a lakása előtt, hiszen a páros hétvégék is apás hétvégék, vitte volna a lányt megint. Timi, saját érdekében nem nyitott ajtót, jól emlékezett még, hogy milyen tud lenni a volt férje, ha valami nem úgy történik, ahogy ő szeretné.

Nehezen, de elteltek az ünnepek, nyomott volt a kis család hangulata és eltelt az első munkahét is. Január 9-én Timi bement a Gyámhivatalba nem is sejtve, hogy az elkövetkező néhány évben többet fog odajárni, mint bárhová. Az ügyintéző egy nagyjából vele egykorú, kifejezetten ápolt, elegánsan öltözött nő volt, Barbarának hívták. Kimérten pillantott Timire és kisérőjére, látszott rajta nem erre számított. Hamar visszazökkent a rutinjába és hiába volt minden szó, elkezdett jegyzőkönyvet felvenni. Az hamar kiderült, fogást keres az anyán. Timi nem volt rutinos hivatalba járó és addig a jogszabályokat sem tanulmányozta napi szinten. Élte a maga egyszerű életét, összeszedte magát a meglehetősen csúnya válása után és azóta is egyedül nevelte a kislányát. Szokta mondani félig viccesen, az anyukákra jellemző, hogy a GYED, GYES ideje alatt kibontakoztak, pályát módosítanak és elhagyják az addigi megszokott kereteket, és lám ő változtatott egy nagyot: elvált és eladta az egykor közös otthont és elhagyta azt a kényelmes komfortos zónát, ami egykor az élete volt. A különbség más anyukák és közte csak az, hogy ő nem akart ilyen meredek váltást és főleg nem ilyen rövid idő alatt. Képzeletben ilyenkor mindig megvonta a vállát: aki menni akar, hagy menjen.

Timi rutintalanságát az ügyintéző ki is használta, így született meg az ügy egyik első jegyzőkönyve. Timi kérte a hatályos szabályozás felfüggesztését, ez bele is került a jegyzőkönyvbe. Ezen kívül arra nem tudott válaszolni, hogy hogyan képzeli a láthatást most, hiszen nem csak a kislányának, neki is idegen volt a volt férje. Igaz néhány évvel ezelőtt a gyermektartás díj csökkentése miatt találkoztak a bíróságon, de azt nem nevezné érdemi kapcsolatnak. Az ügyintéző annak ellenére, hogy korlátozhatta volna Wilhelm kapcsolattartását, valamiért nem tette meg. Barbara asszony felvetette még tájékozatlan ügyfelének, hogy tudja-e, hogy ő, mint gondviselő szülő felelős azért, mert a kislánya 5 évig nem tartotta az apjával a kapcsolatot. Timi nem igazán értette, vajon hogyan vonható ő azért felelősségre, amit a volt férje tett. Illetve nem tett. Be kellett volna jönnie a gyámhivatalba és végrehajtást kérnie! – hangzott a dörgedelmes válasz, de Timi nem értette a jogi kifejezést. Mit hajtson végre és ki? Így némileg határozatlanul kibökte, hogy ő annyit tudott tenni, hogy elment a Családsegítő és Gyermekjóléti Központba, elmondta, hogy az apa nem tartja a kapcsolatot velük és kérte, hogy segítsenek neki ebben az áldatlan élethelyzetben. Azóta is folyamatos kapcsolatban van a központtal, igénybe vett jogi segítségnyújtást, házi gyerekfelügyeletet, sőt most is egyszülős csoportba jár, ahol van néhány hasonló sorsú anyuka. Barbara asszony, az ügyintéző egy pillanatra lefagyott és a picit gúnyos mosoly is leolvadt az arcáról. Ő már tudta azt, amit Timi nem: mint a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjának a Családsegítő és Gyermekjóléti Központnak kellett volna az anyát tájékoztatni a vonatkozó jogszabályokról és az apa eltűnése miatt megtenni a jelzést. De nem tették meg. Évekig. Az ügyintéző kelletlenül ugyan, de beleírta a jegyzőkönyvbe a Családsegítő és Gyermekjóléti Központot. Majd beírta, hogy Timi mediálást is igénybe kíván venni.

Timi vett egy nagy levegőt, mert kezdte kapizsgálni a végrehajtás fogalmát és habár az ügyintéző biztosította arról, hogy végrehajtást csak 30 napon belül elmaradt kapcsolattartásra kérhet, a többi ugyanis nem számít, ő arra az egyetlen december 15-re kért. Az beadvány lényegét elvette az ügyintéző néhány kérdése. Néhány hónappal később érdekes dolgokat tapasztalt Timi ennek a beadványnak a kapcsán.

Timit felkavarta a Gyámhivatalban zajlott tárgyalás, valahogy azt érezte, hogy ő ebből a történetből nem fog jól kijönni. Elgondolkodott azon, hogy tényleg semmit nem ér az ő szava, hogy nem számít, hogy két ember helyett nevelte a közös gyerekület. Hiszen az ügyintéző unásig hajtogatta, hogy azért nem számít, hogy a volt férje évekig ügyet sem vetett a kislányára, mert az 30 napnál régebben volt.

Bár tudta, hogy semmi értelme, amikor volt ideje leült a számítógépe elé és kiszámolta, hogy a volt férje az eltelt évek alatt pontosan 400 kapcsolattartást mulasztott el. Pótlások nélkül. Hát ez az, ami nem számít. Az ügyintézőnek elmondta, hogy Wilhelm nem volt vele túl kedves a válás idején, majd, amikor látta, hogy a nő nem érti, nehezen és szégyenkezve kibökte, hogy Wilhelm bántotta. Azóta biztos megváltozott! -hangzott a válasz és Timi hiába bizonygatta, hogy ezek az emberek nem szoktak megváltozni. Soha nem vonták még felelősségre a tetteiért, miért is változna.

A csalódottsága egy perc alatt elillant, amikor napokkal később a kézhez kapott egy ajánlott levelet a volt férjétől, ami szintén január 9-i keltezésű volt. Megrökönyödve olvasta azt, hogy a volt férje Wilhelm ebben a levélben reagál a szintén január 9-én Timivel felvett gyámhivatali jegyzőkönyvre. Wilhelm ebben a levélben is biztosította Timit, hogy továbbra is menni fog a bírósági végzés szerinti időpontokban a gyermekért és továbbra is végrehajtást fog kérni, minden egyes elmaradt kapcsolattartásra. Timi nem értette, hogyan lehetséges, hogy ő, mint gondozó szülő heteket kell, hogy várjon egy gyámhivatali megjelenésre, a volt férje pedig ilyen gyorsan információhoz jut.

Timinek egy héttel később is be kellett mennie a Gyámhivatalba és az egyhéttel ezelőtt megbeszélteknek alapján Wilhelmmel együtt kiválasztottak egy mediátort. Sokatmondó név: Vívó Frigyes. Állítólag egy nagyon tapasztalt szakember, évtizedek óta ezen a területen dolgozik, oktat, több könyv szerzője. Timi szerette volna az ügyintézővel megbeszélni az általa észrevett anomáliákat, de nem volt rá lehetősége. Wilhelm még maradhatott.

Timi közben egy ismerős ügyvédtől megtudta, hogy neki, mint ügyfélnek van úgynevezett iratbetekintési joga, ezért elment ismét a hivatalba és kérte, hagy tekintsen be az iratokba. Az ügyvéd elmondta neki még az iktatási szabályokat és néhány iratkezelési szabályt is. A nő megtudta, hogy minden iratot, ami az ügyben keletkezik iktatni kell és az, ami szóban elhangzik, az nem számít. Tudod Timi, a szó elszáll, az írás megmarad, viccelődött az ügyvéd. Pedig ez az ügy elég komolynak tűnt. Timinek csak sokadik próbálkozásra csak sikerült hozzáférnie az iratokhoz. Mire ide eljutott már tudta azt is, hogy bármelyik iratot megtekintheti és akár le is fotózhatja. Az iratokból másolatot csak oldalanként 100 forintnyi illetékbélyeg lerovása után készítenek. Persze az illetékbélyeget ráragasztják az eredeti iratra, így ki is dekorálta szépen az ügyintéző az aktát.

Az iratbetekintésen Timi minden iratot, amit az aktában talált lefotózott és hiteles másolatot kért mindenből, amit csak fontosnak tartott. Elég nehéz volt úgy iratok fontosságáról döntenie, hogy a tartalmukat előtte nem látta, csak sorjázott előtte egyik apróbetűs papír a másik után. Először nem is tűnt fel neki a kétoldalas beadvány, csak nyugtázta, hogy itt egy céges irat. Aztán pár lappal később kapcsolt. Mit keres a gyámhivatali iratok között céges pecséttel ellátott irat? Visszalapozott, és valóban címzett a Gyámhivatal ügyintézője az aláíró pedig Wilhelm a volt férj. A dátum: egy nappal a mediátor miatt összehívott megbeszélés előtt. Az iraton ott volt a cég logója, két változatban. Timi kérdőn nézett az ügyintézőre, de az csak mosolygott.

A folytatásért kattints ide!

fearless.jpg

Szólj hozzá!

400/2

2017. augusztus 29. 10:29 - gyvgyj_gtm

Képzeld el, hogy minden egyes évben tucatnyi, alkalommal kell különböző intézményekben, hivatalokban, hatóságoknál megjelenned, ahol többnyire megaláznak, kigúnyolnak megkérdőjeleznek szülői mivoltodban. Teljesen mindegy, hogy mit mondasz, az úgysem úgy kerül a jegyzőkönyvbe. Teljesen mindegy, hogy mit írsz leveleidben, beadványaidban, úgysem hiszik el, nem járnak utána. Ha idéznek menned kell, ha nem teszik a neked küldött levél tartalma, ha nem tetszik a határozat a megfelelő fórumon persze fellebbezhetsz. Persze van már olyan, amikor elfogy a fórum, amikor nincs hova menni tovább és egy-egy csatában vagy vesztesz, vagy néha nyersz. Aztán nekik letelik a munkaidő, becsukják a számtalan aktád egyikét és élik az életüket. Te meg ahelyett, hogy csinálnál valami értelmeset a szűkre szabott szabadidődben gyártod szakmányban az értelmetlen iratokra a válaszokat. Sosem szabadulhatsz, mert rutinból le tudnak nyomni. És képzeld el, hogy mindez azért van, mert van, aki folyamatosan évről évre, hónapról hónapra alapanyagot szolgáltat a hivataloknak, és írja a levelet, írja a feljelentést, mert gyűlöl, mert utál. Téged, vagy inkább saját magát?

Neked ez az Ügy, nekik meg egy vagy a sok százezernyiből. Mert mi lenne, ha a hivatal megállt parancsolna a feljelentőnek és a törvényeket úgy alkalmazná, hogy véget érjen a pokoljárásod és kis családod újra normálisan élhessen? De nem, mert kellenek az akták, mi lenne velük anélkül.

Sokáig tologattam ezeket a kapott iratokat, aztán mégis a közzététel mellett döntöttem. A neveket és néhány lényegtelen adatot megváltoztattam, hogy a szereplők ne legyenek pontosan beazonosíthatók és felismerhetők. Pedig ez a történet itt és most játszódik Magyarországon.

1. rész 2. rész

Timi később otthon is átlapozta az iratokat és feltűnt neki, hogy több irat egy-egy kinyomtatott e-mail. A postafiók viszont t-online végződésű, biztosan nem a kormányhivatal hivatalos címére íródtak ezek a levelek. Nézte, nézte a leveleket. Összesen 4 oldal, ez a 2., ez a 4., de hol az első és a harmadik. Nem értette, biztosan valamit nem vett észre, így megint visszament az ügyintézőhöz, már nem egyeztetett időpontot, csak bement és kérte a hiányzó oldalakat. Jegyzőkönyvet vettek fel, de nem kapta meg amit kért.

Timi egy kicsit már kezdte megelégelni ezt az időrabló eljárást, főleg, hogy mióta az ügyintézőnek említette, hogy a volt férje a pótlásokkal mennyit mulasztott, Wilhelm nem kéthetente, hanem hetente nyomkodta szombat reggelente a csengőt tanúkat rángatva magával. Így Timi kért egy szabad időpontot a Gyámhivatal vezetőjéhez, aki február 11-én, hétfő délután fogadta is. Valéria asszony kifejezetten távolságtartó volt és gyakorlatilag nem is hagyta szóhoz jutni Timit.Közölte vele, hogy a január 9-én beadott kérelmének megfelelően a bíróság által hozott eddig hatályos szabályozást az ügyintéző fel fogja függeszteni. Nyugodjon meg, Wilhelm nem fogja keresni sem őt sem a gyermeket a következő hatályos szabályozás létrejöttéig. Timi ismételt iratbetekintési kérelmét megtagadta, de távolról megmutatta, hogy Wilhelm kézzel írt egy újabb 4 oldalas beadványát és a férfi azon nyilatkozatát, mely szerint nincs 1. és 3. oldal. Barbara az ügyintéző pedig két perccel később úgy tájékoztatta Timit, hogy a gyermek mindenek felett álló érdekére tekintetettel meghozza a kapcsolattartást felfüggesztő határozatát.

Timi néhány hónappal később már a másodfokú hatóságnál járt, ahol szintén iratbetekintést kért. Az ügy aktájának elejét már jól ismerte olyan gyakran kellett forgatni azokat az iratokat. Szinte csak megszokásból lapozta át az aktát az elejétől, amikor észrevett egy ismeretlen oldalt. A volt férje Wilhelm írta Barbarának az ügyintézőnek szintén egy t-online-s címre. A férfi a levélben a közalkalmazottat arról faggatta, hogy lesz-e bántódása a december 15-i elmaradt kapcsolattartás miatt, amit Timi jelzett az ügyintézőnek. Hiszen a volt felesége nem kért végrehajtást, magyarázta a levélben. Az iratnak, az e-mailnek nem volt iktatószáma az aktában.

A Timi és Wilhelm ügy ma is tart. Megjárt több fórumot, hivatalt, hatóságot, bíróságot. A legtöbb fórumon Timi és Wilhelm csupán egy akta, amit leraknak a munkaidő végeztével nem néznek a dolgok mögé, miért is tennék. Veronika asszonyt azóta érdemei elismerése mellett nyugdíjazták, Barbara asszony átkerült egy másik hivatalba. Az utódjaként érkező Margit asszony hiába tett szert számtalan diplomára az ügyfeleinek a nevét nem tudja megjegyezni: számára mindenki anyuka és apuka. Gyerekekkel nem találkozik, azok csak nevek egy papíron. Timinek egy alkalommal távoltartást is kellett kérnie Wilhelm ellen, amit nem kapott meg, de az eljáró bíró átlátta annyira az ügyet, hogy leírja, a távoltartást kérő fél által előterjesztettek bizonyítottság esetén zaklatásnak minősülhetnek.

A kislány végül szakemberek és az édesanyja jelenlétében 5 hónappal később találkozott édesapjával. Azt még a Gyámhivatal is belátta, hogy nem lehet a két egymásnak teljesen idegen embert felügyelet nélkül hagyni, a kislány érdekében Wilhelm még hosszú hónapokig nem lehetett kettesben a lányával, de a maga megnyerő modorában biztosította a szakembereket, ő sosem ártana gyermekének. Hittek neki. Végül 2 évvel később következett el az a nap, amikor a kislány Wilhelmnél és új családjánál alhatott, az apának viszont nem volt ideje felkészülni a fogadásra, egy rácsos babaágyat jelölt ki alvásra a majdnem 10 éves gyereknek. A kislány végül a kanapéra kéredzkedett ki, ott aludt az apjával. Egyetlen hivatal sem készített környezettanulmányt az apa lakhatási körülményeiről. Az hamar kiderült, persze várható is volt, hogy Wilhelmnek és Timinek – mondjuk így – különböznek a nevelési elvei. Mivel a kislány Timi viharos várandósságának következményeit a mai napig szenvedi a, vele kicsit következetesebbnek kell lenni. Wilhelm a rendelkezésre álló orvosi papírok ellenére tagadja a kislány másságát, amivel a saját dolgát nehezíti és a saját lányát zavarja össze. A nevelési elvek különbözőségének következménye szakemberek áldásos munkájának köszönhetően korrigálható. Nehezen lehet azonban megérteni és tolerálni, hogy az ételallergiás kislánynak miért vesz Wilhelm  allergént tartalmazó ételt, amit meg is etet vele. Persze az is előfordul, hogy vesz a gyereknek ilyen ételt és csak odaadja neki, amit a gyerek vagy megeszik vagy sem. Ha Timi résen van, nem fogy el az étel. Wilhelm pedig széttárja a kezét, hogy azt a ételt nem is a kislányának vette, csak nála felejtette! Ahogy azért is a kislány a hibás, ha éjjel nem alszik. Persze melyik 10 éves aludna egy nagy bögre fekete tea után, vagy akkor egy ágyon kellene osztoznia egy másik, izgő-mozgó kisgyerekkel. Wilhelmék nem egy szoba-konyhában laknak, de a kislánynak még így sincs semmilyen privát szférája, egy kuckója, ahova elvonulhatna pihenni. A kislány nagyon gyakran betegen jön haza a kapcsolattartásról, előfordul, hogy emiatt az iskolából és más fontos programról is sokat hiányzik és a betegséget olykor Timi is elkapja. Wilhelm ilyenkor is széttárja a kezét, ez egy olyan vírus volt, amivel ti még nem találkoztatok, konstatálja. A kislánynak szép hangja van és hangszeren is játszik, többször szerepelt is de Wilhelm egyetlen alkalommal sem vitte el próbára vagy nézte meg az előadását. Timi többször jelezte ezt az áldatlan állapotot a Gyámhivatalban Margit asszonynak az ügyintézőjüknek, de a válasz csak annyi volt, hogy anyuka, a kapcsolattartáson az apuka azt csinál a kislányával, amit akar, magának ahhoz semmi köze. Ha Timi bármilyen bejelentésére indul is eljárás, az általában alkalom Wilhelmnek az újabb bántalmazásra. Margit asszony ugyanis hagyja, hogy Timivel a volt férje agresszíven viselkedjen és fenyegesse a gyámhivatali tárgyaláson. Közben a Gyámhivatalt átkeresztelték Gyámügyi Osztályra, de Margit asszony hiába kapott értesítést egy másik Gyámügyi Osztálytól nem nézett utána Wilhelm és családja hogyan is bánik a kislánnyal.

A kislány végül megtanulta, hogy hol a helye. Iránytű számára az, ahogy bánnak vele és gondoskodnak róla, amit kap és amit nem és az, ahogy az édesanyjával és az édesanyjáról beszélnek. Wilhelm felesége Nana meg is fogalmazta az intését, ha bármivel is felbosszantja a kisgyereket, akkor ne csodálkozzon, ha a kisgyerek bántja. Fogd már fel kislány, ti ne bosszantsatok fel senkit!

Timinek, aki azóta is egyedül neveli kettőjük kislányát a munkahelye és lassan már az egészsége bánja az állandó hivatalba járást. Wilhelm azt a céges logót még ma is beilleszthetné a levél végére. A férfi továbbra is előszeretettel kezdeményez eljárásokat a felesége ellen, de nem rest akár idegeneket is megkeresni, hogy Timi után nyúljon. Szinte keselyűként figyeli mikor gyengül el a volt felesége, hátha végre fogást talál rajta. Wilhelmet egyszer ugyan elítélték garázdaságért és könnyű testi sértésért – Timivel szemben a nyílt utcán engedte szabadjára indulatai, úgy, hogy kisgyerekek voltak velük – de ugyanúgy érez felesége irányába, mintha nem több, mint 10 éve költözött volna el Timitől és akkor még csecsemő kislányától.

A kislány az eltelt évek alatt kisiskolásból kiskamasz lett és az ő mindenek felett álló érdekére hivatkozva ellopták a gyermekkorát.

Vajon mit tud Wilhelm nyújtani, hogy a Gyámhatóság is meghajol előtte?

mtva_anonim_1.jpg

cross.jpg

 

3 komment

Szembesítés

2016. május 20. 22:13 - gyvgyj_gtm

Három úttörő kisfilmnek és az UNICEF hozzá kapcsolódó 1% gyűjtő reklámkampánynak köszönhetően szembesült Magyarország azzal, hogy itt és most a gyermekbántalmazás létezik. Sokkoló? Igen. És mi? Az, hogy a gyermekbántalmazás létezik, vagy az, hogy van, aki nyilvánosan beszél a gyermekbántalmazásról?  

Maga a téma – ezt szerintem senki nem vitatta –dermesztő. Ha jól tudom, nem volt még arra példa, hogy egy bántalmazott csoport (itt a gyerekek) képviselői ennyire direkt módon megjelenjenek képernyőn.

Ha megnézzük a statisztikákat, tudható, hogy Magyarországon igenis van gyermekbántalmazás, az is tudható, hogy a bántalmazások túlnyomó részét apák követik el. De ennyire közvetlenül ezt a tényt még nem mutatta meg senki, mint az UNICEF.

Dobott is tőle mindenki egy hátast.

Egy képernyőn megjelenő, szemmel láthatóan jó állapotban lévő gyerekről senki nem gondolja, hogy bántalmazzák. Egyszerűen dermesztő amint a gyerekek hidegen és tárgyilagosan túlélési javaslatokat adnak a képernyőn keresztül és közben minden néző tudja a lelke mélyén, hogy a gyermeknek egyszerűen nincs esélye. Hiszen mit tehet a komódos kislány, könyveket, székeket pakolhat, szekrénybe bújhat? Persze megteheti és meg is teszi, mert kétségbeesetten menekülne és mivel még gyerek, nem éri fel ésszel, hogy nincs menekvés. De legalább megpróbálja. Most még. És mivel gyermek, és nem felnőtt, nem jut eszébe, hogy kérhetne külső segítséget, bár ő még nem tudja, hogy nem lehet minden gyermeket megvédeni.

Valóban nem abuzált egyetlen kislányt sem férfirokona Magyarországon? Azon kell felháborodni, ha ilyen történik, vagy inkább azon, ha a képernyőről az arcunkba mondják, hogy ilyen megtörténik?

A másik kamaszlány az őt ért ütések ellen sállal, zoknival védi magát, és aki nézi a videót, talán belegondol, hogy vannak gyerekek, aki kapnak testszerte ütéseket. Ahogy a másik filmben beszélő fiúhoz hasonló bánásmódban is élnek gyerekek, akik bizony nekiesnek a kilincsnek, komódsaroknak. Ők, a maguk módján, megoldást keresnek a helyzetre, hogy ne fájjon, hogy nem sérüljön annyira, de mi felnőttek tudjuk, hogy nem ez a megoldás. 

Pont  az abszurditásuk miatt hatásosak ezek a filmek, hiszen arra nem számított senki, hogy az eddig monoklival vagy diszkréten zacskóval letakart fejű alakként megjelenített áldozatok megszólalnak. Egy néma plakátot lehet sajnálni, és lehet csendben elmenni mellette. De, hogy egy bántalmazott gyermek megszólaljon és az átélt bántalmazásokról beszéljen és jótanácsokat adjon?!

Az a megoldás, az lehet, hogy beszéljünk róla, és szembenézünk végre a ténnyel, hogy Magyarországon létezik gyermekbántalmazás és nem csak családon belül. Habár nem működik a gyermekvédelmi jelzőrendszer, mivel a törvényi keretek adottak, tegyük meg, amit meg lehet tenni.

Magyarországon – bármilyen hihetetlen – még nincs 20 éves a gyermekvédelmi törvény, és ezer sebből vérzik a gyermekek jogainak védelme.

Ne legyen senki tévedésben, ez a kampány felnőtteknek szól, nem gyerekeknek. És mi, felnőttek tudunk változtatni azon, hogy hány gyermeket bántalmaznak ebben az országban.

Te tettél már valamit a gyermekbántalmazás ellen?

fearless.jpg

2 komment

Kereszteket a magasba

2016. január 16. 20:17 - gyvgyj_gtm

Vannak, akik a nyakukban hordják, vannak, akik mögé bújnak és vannak, akikről most szó lesz: a hátukon cipelik évekig, évtizedekig.

Emberek, nők, anyák, aki egykor megszokásból, valódi vágyból vagy már nem is érdekes, miért nagy családot terveztek. Terveztek, de aztán nem lett. Született egy gyerek, vagy kettő, talán több is, de a gyermek másik felét adó fél kilépett a család nevű közösségből. Kilépett a napi rutinból, a pénzkeresetből, a párbeszédből, végül, de nem utolsó sorban az utódokkal való valódi foglalkozásból. A hatályos állásfoglalás alapján - bármilyen hihetetlen - ez nem kiskorú veszélyeztetése, nem jogi és emberi normák megszegése, csak megromlott házastársi kapcsolat. 

A nő marad, a gyermekek is. Jobb esetben.

És elkezdik cipelni a csonka család terhét, hiszen ha nincs apa, az a család csak csonka lehet. Most már az anya az, aki gondoskodik mindenről, beosztja a kevesebbet, megtervezi a napokat, heteket, éveket, megvalósítja, na nem magát, hanem a napi rutint fejleszti tökélyre, és úgy általában mindent, de mindent megcsinál, majd a gyermekek is.

A másik fél, az kéthetente van a gyerekekkel. Jobb esetben.

Az apparátus, a gyermekekre olyan sokat fordító és gondoló apparátus, pedig áll és szinte asszisztál ehhez az egyszemélyes, többszereplős produkcióhoz. Na jó, több családi pótlékot kap egy elvált szülő, mint a házas, legyünk tárgyilagosak. 

A helyzet rosszabb, ha a családot elhagyó apa bántalmazó. Mert a gyereknek apa kell, akkor is, ha bántalmazó, ugye? Tegyük tisztába, ha egy férfi a gyermek anyját bántja, akkor a gyermeket is bántja. A két hitvesi pofon után apa legózik a gyermekkel, kívül esik a normális családi élet keretein. 

Habár divatos a pofont kapó felet hibáztatni még közpénzből is, a pontos ismeretek miatt, érdemes utánaolvasni, hogy egy magánvádas, vagy akár egy közvádas bűncselekménynél hány hónap, hány év után lesz jogerős ítélet. Addig pedig kéthetente beeshet az a pofon, vagy legyen csak egy-egy visszafogott anyázás. Persze a munkához idő kell, de addig érdemes lenne valamit javítani a helyzeten, ha már a büntetőeljárás megindulása nem segített, és a szülőként erőn felül, a másik helyett is teljesítő nő továbbra is kéthetente méltatlan helyzetbe kerül a bántalmazó apa miatt. Cipeli ő az egyedüllét keresztjét és hiába a törvény, cipeli a bántalmazás keresztjét is.

Nem csak a nő feladata, hogy a keresztjét levegye, a feljelentésnél ő már megtette, amit lehetett.

Vannak törvények, melyek meghatározzák: meg lehetne fogni, azt a minden jel szerint szálkás, nehéz gerendát és levenni végre a nő hátáról. 

Majd magasba emelve megmutatni, hogy lássa a bántalmazó: a törvény, az törvény, a nő nincs egyedül.

cross.jpg

Disclaimer: a bejegyzés rendhagyó módon az elvált, bántalmazott nőkről is szól. A bántalmazás miatt sérült gyermekekről és szülőjéről, akikkel a riasztó statisztika ellenére kevesen  foglalkoznak. Csak akkor szólj hozzá a bejegyzéshez, ha fontosak neked a gyermekek jogai.

1 komment

Áldozathibáztatásból jeles

2015. október 17. 13:42 - gyvgyj_gtm

Október 5-én volt a Kék pólók napja, mellyel a mozgalom szervezői az erőszak ellen kívánták felhívni a figyelmet. A Petőfi Rádió is csatlakozott ehhez a mozgalomhoz, nyilvánvalóan jó szándékkal. A megmozdulás részeként a Petőfi TV esti, Én vagyok itt aznapi műsorában Zsédával beszélgetett a Nemzetközi erőszak ellenes kék póló napról a két műsorvezető Fodor Imre és Szenes Laura.

Tény, a téma nem túl könnyű, főleg azoknak, akik benne élnek. Elengedhetetlen, hogy csak olyan ember nyilatkozzon meg, aki járatos ezen a területen, aki tudja, miről van szó. A műsor szerkesztője nagy bátorságról tett tanúbizonyságot, amikor a mozgalom kapcsán a családon belüli erőszak témáját vette elő. Mivel maga a családon belüli erőszak, a kapcsolati erőszak is csak 2013. július 1-je óta önálló büntetőjogi tényállás, elmondható, elég friss és minden bizonnyal a kívülállóknak nem túlságosan ismert jogi területről szeretett volna az adás tájékoztatást nyújtani a tévénézőknek.

A műsor pozitívumai sajnos itt véget is érnek, ugyanis a 7,5 perces beszélgetésben félrevezető tájékoztatások, állítások mellett az áldozathibáztatás jellegzetes mondatai hangzottak el. Miután a közmédia két műsorvezetője élő adásban tisztázta, hogy a Csellengők című műsor még létezik, mindketten a bántalmazottak felelősségét kezdték firtatni.

Fodor Imre szerint: …”Tehát pont arról, hogy ezt mindenki valahol titkolja, mindenki szégyelli (közben Zsédát mutatják osztott képernyőn a klippel, aki bólogat), mindenki megpróbál valami mást mondani, mert leestem a lépcsőn, mert véletlenül megütöttem magam, mert… hasonlók. Hogy ehhez sokkal nehezebb nyúlni, mert, hogy ezt nagyon szégyellik az emberek.”

Zséda válasza után a 4. percben a másik műsorvezető Szenes Laura szinte ugyanezt megismételte: „Szerinted itt ugye a legnagyobb probléma az mégiscsak az ugye, abból ered, hogy még most ezekben a percekben is rengetegen vannak, akik egyszerűen nem akarják szóvá tenni ezt , tehát szégyellik, eltitkolják, félnek, bárkihez is fordulni. Szerinted, te eleget gondolkodtál ezen a problémán, foglalkoztál vele, létezhet valami megoldás arra, hogy ezeket az embereket is rásegítsük, hogy merjenek, hogy legyenek bátrak felhozni azt, hogy mi történik velük nap, mint nap.”

Ezekre a kérdésekre, hacsak valaki nincs tűpontosan tisztában a hazai viszonyokkal, nagyon nehéz olyan választ adni, amelynek az üzenete eljut egy zenés fiatalos csatorna nézőjéhez. Zséda megpróbálta. Említette a nőjogi szervezeteket (?), honlapokat (!), szórólapokat (?!), de a végén csak kimondta, hogy „a lépéseket mindenkinek magának kell megtennie, de meg kell tennie, ahhoz, hogy a saját jogait érvényesíteni tudja.” Majd finomította, azzal, hogy „Azt mindenkinek tudnia kell, hogy nem a saját hibájából, mindenki kerülhet ilyen helyzetbe, anyagi helyzettől függetlenül, sőt.”

A műsor sajnos ezzel nem ért véget, és ezért kell erről a Gyermekvilág, gyermekjog blogban írni. Ugyanis a műsorvezető Fodor Imre felvetette a gyermekekkel kapcsolatban tapasztalat bántalmazást is, egy elég szerencsétlenül megfogalmazott kérdésben: „Én tapasztalatból tudom, hogy van olyan barátom, akinek a gyermeke az iskolából jött haza és nem árulta el és hihetetlen meló volt, mire meg tudta, idézőjelesen törni a gyereket, és a gyerek bevallotta, hogy nagyon rossz iskolába menni, mert ott van két srác, aki kiszívja a vérét minden nap.”  Majd a folytatja: „Hogy azt gondolom, hogy erre a gyereket is fel kell készíteni valahol, hogy legyen bátorsága egy családon belüli erőszaknál felemelni a szavát és segítséget kérni.”

Ezekből a kérdésekből kiderül, hogy neki és így a műsornak az az álláspontja a Nemzetközi erőszak ellenes kék póló nap kapcsán, hogy az áldozatot kell felkészíteni és a bántalmazottnak van felelőssége. A zárómondatban, Fodor Imre ezt meg is erősíti, és aki még nem kapcsolat el a csatornáról, meg is hallhatja a megoldást: „Szerintem ez a kulcs, hogy beszélgessünk, beszélgessünk és akkor majd feltárulnak a titkok. Köszönöm, hogy itt voltál." Majd Szenes Laura zárómondata: "További sok sikeres segítségnyújtást kívánunk neked!" 

A műsorban döbbenetes módon, egyetlen egy mondat nem hangzott el a bántalmazók felelősségéről. Arról, hogy a bántalmazót is érdemes felkészíteni arra, hogy cselekedetinek van következménye: kapcsolati erőszak esetén öt évig terjedő börtönbüntetés is lehet a büntetés, de megemlíthették volna a szintén nem túl régen bevezetett megelőző távoltartást is. Gyerekeknél felsorolhatták volna a szülő felelősségének átbeszélésén túl az iskolai bántalmazások során alkalmazandó jogszabályokat, a tanárok, az iskola, a fenntartó szerepét. De nem, nem ezekről volt szó, hanem civil szervezetről, szórólapról és beszélgetésről, annak ellenére, hogy a bejátszott klipben látható volt, a statisztikák szerint minden héten egy nő és minden hónapban egy kisgyerek a néma bűnözés, a családon belüli erőszak következtében veszíti el életét! 

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap évi sok milliárd forintból működik. Most annyira egyszerű lenne az után érdeklődni, hogy ennyi pénzbe egy közszolgálati csatornán nem férne bele egy kicsivel több tájékozottság és tájékoztatás az állam által vállalt és alkotott keretek bővebb ismertetéséről? Nem biztos, hogy érdemes. Habár az MTVA-nál, ebben a több tévét, rádiót és még sok mindent összeolvasztó szervezetnél, kevéssé valószínű, hogy ebben a tárgyban létezne szakmai csoportosulás, összehangolt belső kommunikáció, a műsor készítői mégis megtehették volna azt, hogy a saját házuk táján tudás alapján körülnéznek, és elolvashatták volna a hirado.hu oldalon megjelent kiváló cikket, hogy jobban ott legyenek a bántalmazás témakörével kapcsolatban. Nem voltak ott. Így kaptak áldozathibáztatásból egy jelest.

tv2.jpg

***

 Olvasd el a többi bejegyzést és kövesd a Gyermekvilág, gyermekjog blogot a Facebookon és a Twitteren.

17 komment

Vétkesek közt, cinkos… I.

2015. szeptember 08. 11:06 - gyvgyj_gtm

Nem túl népszerűek a családon belüli erőszakkal foglalkozó cikkek, ennek is köszönhető, hogy ritkán kapnak nyilvánosságot ezek a megdöbbentő esetek. A nagy látenciának oka még, hogy sokan, valami félreértelmezett szemérmességből nem szeretnék beleártani magukat egy család életébe. Még többen bújnak a „Ki tudja, kinek van igaza” mondat mögé. A bántalmazás nem arról szól, hogy kinek van igaza. A felek nem egyenlők. A bántalmazó felnőtt mellett ott élnek a gyerekek is, akik, akár a kortárs csoportnak, akár a felnőtteknek beszámolnak a történtekről. Ők még nem hallgatnak fegyelmezetten, de van, aki már csak a kortársainak nyílik meg. A rendezett családban élők általában nem tudnak ezekkel a súlyos történetekkel mit kezdeni, legszívesebben meg sem hallanák azokat.

A Gyermekvédelmi törvény 17§-a pontosan és egyértelműen szabályozza, hogy kinek és hogyan szükséges jelzést tenni, amennyiben egy gyermek veszélyeztetve van. Erről már korábban is lehetett a blogon olvasni. Vajon, hogyan tartják be ezt a törvényt a törvényben felsorolt intézmények, mit tesznek a bántalmazásáról értesülő szakemberek? A helyzet szomorúbb, mint gondolánk.

Mivel a gyerekek napjaik nagy részét az iskolában töltik, így ha az otthonaikban jelen van az erőszak, annak ténye előbb-utóbb eljut valamelyik tanárukhoz is. A közelmúltban az atlatszo.hu-n megjelent egy cikk, mely egy bántalmazó kapcsolatból kimenekített családról, anyáról és két gyermekéről szólt. A valóban drámai történetből kiderült, hogy az iskola tudott arról, hogy az anyát rendszeresen veri a férje, a gyerekek apja. Tudott, de nem tett semmit. Habár a vonatkozó törvények elég sarkalatosan világosan rendelkeznek a veszélyeztetett gyermekkel kapcsolatos teendőkről, sőt a mulasztás miatti retorziókat is egyértelműen meghatározzák, mégis megtörtént, hogy a bántalmazás mintegy a jelzési kötelezettséggel rendelkező tanárok tudtával és így engedélyével megtörténhetett.

A történet, bármennyire is szeretnénk hinni, nem egyedi, ahogy egy másik esetből is kiderült. Az évekig a gyermekével kapcsolatot nem tartó apa hirtelen előkerül és csakhamar nála lakik a gyermek. Annak ellenére, hogy a családon belül erőszak egyértelmű, hiszen a gyermek anyja úgy fél az apától, hogy a gyermek érdekében nem mer semmit tenni, ennek tényét egyetlen szakember sem ismeri fel és az iskola sem lép addig semmit, amíg a gyermeket nem bántalmazza az apa súlyosan. Annak ellenére, hogy egyértelmű volt, hogy retteg a gyermek az apjától, amíg nem került komolyan bajba a vele foglalkozó szakemberek egyszerűen nem intézkedtek. Végül is őket nem bántalmazta senki…

Ezért, kedves iskolában dolgozók, ezért lehet vétkesek közt, cinkossá válni.

library.jpg

1 komment

Programajánló 2015. 17. hét

2015. április 24. 11:47 - gtm

Programjavaslatok hétről hétre felnőtteknek és gyerekeknek

1995-ben az Unesco a Könyv Napjává nyilvánította április 23-át és ez a nap a szerzői jogok napja is. A hétvégén zajik a 22. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a budapesti Millenárison. Az e heti programajánlókban csak könyvek lesznek, akit érdekelnek a gyermekjogok, a családon belüli erőszak dinamikája, vagy tájékozódna, tanulna, olvassa az ajánlott könyveket (is).

Kamaszoknak is szánta könyvét Helen Benedict, mely Csak okosan! Önvédelem kamaszoknak címmel jelent meg 2004-ben. A könyv azon túl, hogy alaposan tájékoztat is a szexuális jellegű visszaélésekről, önvédelmi stratégiákat és azok alkalmazását is bemutatja. A magyar fordításban a magyar segítő intézmények is megtalálhatók.

Lehet-e jó apa a bántalmazó című könyvet több, évek óta bántalmazottakkal foglalkozó szakember írta. A Lundy Bancroft, Jay G. Silverman és Daniel Ritchie által jegyzett könyvben a szerzők több esettanulmányt is bemutatva megállapítják, hogy nem csupán az érintett egyének, hanem az egész társadalmat érintő kérdés, hogy a bántalmazó apával való kapcsolattartás hogyan befolyásolja az anya-gyermek kapcsolatot. 

Szintén a Háttér Kiadó gondozásában jelent meg 2014-ben Takács Hajnal: Az asszony verve című könyve. Egy részlet a saját történetét megmutató és más a családon belüli erőszak áldozatait is bemutató könyvből:

„Egyszerű lenne a képlet, ha a bántalmazó kapcsolat egyből egy pofonnal indulna. Mert azt szó szerint a bőrödön érzed. De mire a tested érzi a fájdalmat, addigra a lelked már elgyötört.
   Nem úgy kezdődik, ahogy hinnéd.
   Nem azok osztják a pofonokat, akikből kinéznéd – és nem azok a bántalmazottak, akikről egyszerű és kényelmes feltételezni.
   Hétköznapi es hihető módon indul.
   Bárki lehet áldozat.”*
 

*forrás: http://www.hatterkiado.hu/konyveink/az-asszony-verve

Szólj hozzá!