Gyermekvilág, gyermekjog


Emberségből elégtelen

2017. szeptember 05. 10:41 - gyvgyj_gtm

Vajon mi történik akkor, ha egy kórus tagja nem felel meg a követelményeknek? Hogyan adja a diák tudtára a kórusvezető, hogy kívül tágasabb? Mi lesz az iskola és a szakemberek reakciója, ha az SNI diák szinte beleroppan az őt ért sorozatos megaláztatásba? Ismét egy igaz történet a mai Magyarországról. Csak szövegértőknek!

„Mit keresel még ebben az iskolában?”

Amikor azon a pénteken félrehívta a karnagy egy négyszemközti beszélgetésre Bogit, a kislány még nem gondolt semmi rosszra. Amikor viszont a férfi nekiszegezte a kérdést: mit keresel még a kórusban, hát nem érted, hogy nem vagy idevaló? - úgy érezte vége a világnak. 1x éve minden tapasztalatával próbált valamit mondani, de egyszerűen megdermedt. Neked már évek óta nem kellene itt lenned - folytatta a karnagy és a lánynál eltört a mécses. Sírva hallgatta a további mondatokat, sírva ment ki a kórusteremből is. Két barátnője vigasztalta és később az anyukáját is felhívta, de nagyon fájt neki, ami történt.

Az édesanya a következő tanítási napon felhívta az iskolát és magyarázatot kért a történtekre. Elmondta, hogy Bogit nagyon megviselte ahogy és amit a karnagy mondott neki. Ő, mint szülő egyáltalán nem érti, hogy egy ilyen súlyú döntést, miért nem vele, a szülővel közölt a karnagy először és azt sem érti, hogy miért kellett további megalázó mondatokat a gyerek fejéhez vágni. Egy megrémült kamasz még nem tud riposztozni a karnagynak: azért vagyok még ebben az iskolában, mert a Szakértő Bizottság ezt az oktatási intézményt jelölte ki számomra és ide kell járnom.

A szülő elmondta még, hogy látva a következő évi kórus próbarendet a lányával már gondolkodtak az iskolaváltáson. A kórus a következő évadtól a lehető legmagasabb színvonalat célozza meg, ezért megváltozott a próbarend is. A cél eléréséhez a kórusvezetés szerint arra van szükség, hogy a 12-16 éves kórustagok heti 10 órában próbáljanak, énekeljenek, legtöbbször a tanulószoba ideje alatt, havi egy alkalommal délután pedig várhatóan 5-ig fog tartani a próba. A gyerekek pedig minden nap bent vannak 7.45-től az iskolában. A tanév során előfordult, hogy a délelőtti iskola és délutáni tanulószoba után a kórus 10-16 éves tagjainak még egy esti fellépésen is részt kellett vennie. Másnap természetesen minden kis- és nagydiák ugyanúgy ment iskolába. Az egyik osztály osztályfőnöke ez után a koncert után levélben hívta fel a szülők figyelmét, hogy a gyerekek rendetlenséget hagytak maguk után: beszéljék meg ezt a gyerekekkel, hogy többet ilyen ne forduljon elő, mert ez nem méltó a kórushoz. Az osztályfőnöknek senki nem mondta meg, hogy egy alig 10 éves gyerek a 13. kötelezően teljesítendő órában talán már fáradt. Bogi anyukája többek között ezért is döntött úgy ahogy. Mivel minden gyerek, aki az osztályba jár tagja a kórusnak, a kórusból csak úgy lehet kilépni, ha az osztályból is megy a diák, így ők elmennének ebből az osztályból és az iskolából is.

A telefonhívás során még arról is tájékoztatást adott, hogy a karnagy bánásmódja volt az utolsó csepp a pohárban. A félév és ez a pénteki megaláztatás úgy megviselte kiskamaszt, hogy Bogi valószínűleg nem fog tudni már abban a tanévben iskolába menni. Kérte, hogy ezt a kérelmét fogadják el.

A szülő a következő két hétben pedig megpróbálta a lehetetlent, begyógyítani Bogiban azt a sebet, amit az iskola okozott. A kamaszlány megkönnyebbült, mert már nagyon nehéz volt neki a második félév, betegségek miatt sokat hiányzott és otthon nagyon sokat kellett pótolnia. Jobb lett volna, ha az iskolában tanulhat, de ott nem korrepetálták, tanulószobán alig tanultak.

KLIKK-ek  A  Tankerület

Bogi anyukája sokat gondolkodott, hogy mi lenne a legjobb megoldás az SNI kiskamasz gyerekének. Ebbe az iskolába már nem akarta tovább járatni a gyerekét így a fenntartóhoz, az XY Tankerületi Központhoz fordult. Nekik nyilván nagyobb rálátásuk van az iskolákra. A szülő levelében leírta, hogy az elmúlt tanévben hogyan segített a lányának az iskolában, hogyan tettek meg az iskola helyett szinte mindent, hogy a lánya tudjon teljesíteni. Nem csatolta be, de számtalan tanári üzenettel tudott volna szolgálni, hogy hogyan utasították a tanárok, hogy segítsen a lányának felkészülni angolból, informatikából, magyarból és matematikából. Levelében magyarázatot kért a karnagy eljárására is. A Tankerületi Központ válasza nem késett sokáig. Tájékoztatták a szülőt, hogy a lánya iskolája az elmúlt tanévben (is) mindent megtett, amit számára a törvény előír. Viszont mivel kamaszlány a tanév utolsó két hetében igazolatlanul maradt távol az iskolától felhívják a szülő figyelmét, hogy viselje ennek jogi és anyagi következményeit. A szülő válaszlevelében nem illette keresetlen szavakkal azt, ahogyan összezárt az iskola és a tankerület, de nyomatékosan kérte, hogy adjanak magyarázatot a karnagy eljárására. Azóta sem érkezett válasz.

Tisztelt Karnagy úr!

A karnagy írásos válasza az iskolán keresztül végül egy hónap múlva érkezett meg. A június közepére dátumozott levelet a hónap legvégén sikerült postára adni, így a szülő a levelet július első napjaiban kapta kézhez. A karnagy levelében leírta: Bogi nem alkalmas arra, hogy a kórus tagja legyen. A szülő szerint talán jobb lett volna, ha a karnagy azt írja: nem ebbe a kórusba való Bogi. Azt mindannyian tudják, hogy a lánya tehetséges, de a karnagy kórusában nem ilyen jellegű gyerekeket tartanak meg. Minden jel szerint a karnagynak sokkal egyszerűbb volt a levelét teletűzdelni valótlan állításokkal, hogy a maga igazát bizonyítsa és a gyereket bármilyen értelmes feladatra alkalmatlannak minősítse. A karnagynak, mint zenei képzettséggel rendelkező embernek, valamivel csak meg kellett indokolnia, hogy miért nem tudott kibontakoztatni egy tehetséges gyereket.

Volt azonban egyetlen bekezdés, amivel a szülő egyszerűen nem tudott mit kezdeni.

„Tájékoztatom, Önöket továbbá arról is, hogy amennyiben a gyermek a következő tanévtől is az „X” osztály tagja marad, úgy bizonyos kötelező zenei foglalkozásokon – a tanrend betartása mellett – jelen kell lennie, de semmilyen fellépésen és iskolán kívüli programon nem vehet részt.”

A zenei foglalkozás elég furcsa megfogalmazásnak tűnik, vajon mire gondolt a karnagy? – tűnődött a szülő. A karnagy azt nem merte leírni, hogy Boginak hetente 10 órában részt kell vennie a kóruspróbákon, de nem léphet fel soha. Milyen kár – gondolta a szülő, hogy a karnagy csupán a jogászokra jellemző csavaros fogalmazások megírásába fekteti energiáját és nem a gyerekek támogatásába. Az viszont dicséretre méltó, hogy a karnagy a jövőbelátó képességét is ilyen jól ki tudta fejleszteni: el tudja dönteni egy 12 éves gyerekről, hogy soha nem lesz alkalmas már színpadra.

Iskolaválasztás, ha a gyerek SNI...

A szülő már a Tankerületi Központnak írt levelében jelezte még iskolaváltási szándékét is, amire persze nem kapott érdemi választ, így megkereste a Szakértői Bizottságot is, mely még évekkel ezelőtt megállapította Bogiról, hogy SNI gyerek. Ott azt a tájékoztatást kapta, hogy ő, mint szülő választhat másik iskolát, legegyszerűbb, ha először körzetes iskolába kopogtat be. Ugyanis amennyiben az az iskola visszautasítja a felvételt, a Szakértői Bizottság megkeresheti a Tankerületi Központot és kijelölhetnek egy másik integráló iskolát a Boginak. A szülő megnyugodott, végül is a kerületben, ahol laknak tucatnyi olyan iskola van, amely tudja fogadni az ő SNI lányát. Igaz, ahova most jár az is benne van ebben a tucatban és még tehetségpont is, de talán a maradék iskolák, vagy akár a körzetes iskola tudja vállalni az alapító okiratukban foglaltakat. Így július végén írásban megkereste a körzetes iskolát a felvételi kérelmével.

Az iskolák nyáron ügyeletet tartanak, mindössze kéthetente egyetlen délelőtt vannak nyitva. Valamilyen szerencse folytán a szülő a következő ügyeleti napon már tudott is telefonon beszélni az iskola egyik vezetőjével. A szülő csak annyit kért, hogy bármi is az iskola válasza, írásban adják meg, ugyanis ő csak egy ilyen válasszal tud visszamenni a Szakértői Bizottsághoz. Néhány hét várakozás után a szülő végül tájékoztatta a Szakértői Bizottságot, hogy a körzetes iskola nem ad választ, de ugyanaznap mégis érkezett egy levél az iskola igazgatójától: jövő héten várja a szülőt a gyerekkel együtt.

Körzetes iskola. Felvételi. Vagy mégsem?

Az körzetes iskola igazgatója szívélyesen fogadta a szülőt, bár mindösszesen negyedórája volt rájuk. A közeledő tanévkezdés miatt érthető volt az elfoglaltsága. Megbeszélték, hogy felveszi Bogit, csak a tanévnyitó hetében egy angoltanárral kell beszélgetni a kiskamasznak, hogy a tudása alapján melyik csoportba osszák be. Ehhez képest a néhány nappal később, a megbeszélt időpontban a szülő és a gyerek egy elfoglalt iskolatitkárral találkozott. Az iskolatitkár a gyerek elé rakott egy-egy felvételi lapot magyarból és matekból majd közölte, hogy a forgalmas irodájában írhatja meg a felvételit, van rá kétszer 45 perce. A szülő addig menjen el..., mondjuk bevásárolni. Közben megérkezett egy angoltanár, aki viszont ragaszkodott a szülő jelenlétéhez, így édes hármasban és meglehetősen nagy zajban folyt az angol meghallgatás. Miután a nagyjából átjáróháznak megfelelő iskolatitkári irodában a Bogi megírta a 4 oldalnyi magyar feladatot az anyukája elment a közeli boltba. Meglepetésére, amikor visszaért a lánya nem az iskolatitkárnál volt, hanem egy szőke nővel beszélgetett, aki rövid úton jelezte neki, csak a lányával kíván kommunikálni, vele nem. Mint később kiderült a nő az egyik osztályfőnök. Miután a kiskamasz közölte az osztályfőnökkel, hogy miért SNI, az osztályfőnök azért meg tudta kérdezni a 1x évestől, hogy ha ez a bajod, akkor a tényleg a mi iskolánk a legjobb neked? A szülő végül megállta, hogy nem tépte vette le a falról és nem mutatta meg dugta a tanerőnek az orra alá a tőlük nagyjából 5 méterre kifüggesztett alapító okiratot, melyben benne van, hogy pont ilyen gyerekeket vesznek fel ebbe az iskolába.

Az iskolatitkár jelezte a szülőnek, hogy két nappal később ismét várja őket az igazgató. Akkor már hozzanak magukkal minden iratot, ami ahhoz szükséges, hogy a gyereket beírassák az iskolába. Meg a tavaly év végi hiányzás igazolását is...

Két nappal később felszabadultan léptek be az iskolába, azonban a jókedvük hamar lelohadt. Az igazgató a gyerek előtt egy hosszas felvezetés után a közölte, hogy Boginak túl gyenge lett a felvételije így nem fogja felvenni. Biztosította a szülőt a segítő szándékáról, rutinosan nyújtott zsebkendőt a gyereknek, aki már megtanult némán sírni. A szülő nyugtatta a lányát, és közben megdöbbenve hallgatta, az igazgatót. Az intézményvezető hosszasan sorolta a kifogásait, amiket sajnos nem tudott alátámasztani, mert az egyik dolgozat valahogy elkeveredett... A hosszas beszélgetésnek az lett a vége, hogy a szülő másolatokat kért a dolgozatokból - kapott abból, ami még nem veszett el - , az igazgató pedig elmondta, hogy szerinte a kislánynak nem érdemes tovább próbálkoznia az integrált oktatásban. Ismer egy kis létszámú osztályokkal működő iskolát, beszélt is annak a vezetőjével és várják a szülő hívását.

Bogi részképességeit az iskola kiválasztásáról döntő Szakértői Bizottság felmérte, kiderült, hogy azok nyolcvan százalékában 3-8 évvel a korosztálya előtt jár.

Viszont miután ez a gyerek eltöltött 5 évet egy olyan iskolában mely tehetségpont egy másik iskola igazgatója szerint az szolgálná a legjobban az érdekét, ha szegregálnák.

A szülő végül elfogadta a szegregált iskola telefonszámát és időpontot is megbeszélt velük. Majd hazaérve egy levélben kérte, hogy a remélhetőleg csak elkallódott másik felvételit is megkaphassa. Azt is kérte az igazgatótól, hogy az intézményvezető írja le: nem veszi fel Bogit és a kislány számára egy szegregált intézményt tart a legmegfelelőbbnek a további általános iskolai tanulásra. A mai napig nem érkezett meg ez a levél.

Mit tesz mindeközben a gyermekvédelem?

Ha még kitart az olvasó a bejegyzés olvasásában, felvetődhet benne, hogy mit tett mindeközben vajon a gyermekvédelmi jelzőrendszer részét képező Gyermekjóléti Szolgálat és a Gyámügyi Osztály?

A szülő hónapok óta élénk levelezésben áll a Család és Gyermekjóléti Központ családgondozójával. A szakemberhez eljuttatott levélben a szülő részletesen leírta, hogy a lányával milyen megalázó módon bántak az iskolában és milyen aggasztó módon reagált erre a gyerek. Az családgondozó azt válaszolta végül, hogy ő nem felettese az iskolának, amennyiben a szülőnek ilyen jellegű gondja van, akkor forduljon panaszával a fenntartóhoz, ami jelen esetben az XY Tankerületi Központ.

Még néhány héttel később azért annyi már feltűnt a családgondozónak, hogy az iskola nincs a helyzet magaslatán. EMMI rendelet ide, házirend oda; ha csak az iskolán múlik, Boginak nem lesz kész a házi feladata és nem fog készülni óráról órára. Az iskola tudja azt hazudni állítani a Tankerületnek, hogy teljesíti a kötelességét, azonban az elért eredmények, vagyis inkább azok hiánya nem ezt mutatják Így a családgondozó - amikor a szülő már a sokadik levelet írta neki - végül felajánlotta, hogy a Gyermekjóléti Központban van fejlesztő, aki tudja korrepetálni a kiskamaszt.

Bogit az anyukája már eddig is vitte különböző fejlesztésekre nem kevés pénzért. Már évekkel ezelőtt rájött, hogy nem szabad csak az óvodára, iskolának és más erre szakosodott intézményekre hagyatkozni. Még ha van szakember, akkor sem biztos, hogy megkapja a lánya a szükséges fejlesztéseket.

Az iskola jelzését az általuk igazolatlannak tekintett hiányzásról megkapta az illetékes Gyámügyi Osztály és július elején el is indult egy védelembe vételi eljárás az igazolatlan órák miatt. Az ügyintézőnek tudomása volt arról, hogy Bogit az anyukája évek óta viszi fizetős fejlesztésekre. Mindez nem akadályozta meg abban, hogy nagy lendülettel egy nyár eleji határozatban megvonja tőle a családi pótlékot. A határozat ellen nem lehet fellebbezni, a Gyámügyi Osztály ügyintézője ezt nagy súlyú döntést az iskolától kapott meglehetősen egyoldalú információk alapján hozta meg.

Mindeközben az iskolában…

Mivel a tanévnyitó előtt fél nappal, csütörtök délután kiderült, hogy a körzetes iskola nem veszi fel, Bogi ugyanott kezdi meg a következő osztályt, ahol az előzőt befejezte. Közben a kiskamasz sikeresen abszolvált egy osztályozóvizsgát magyarból, mert nem volt elég osztályzata, így a nyár egy része számára nem a pihenésről szólt.

Az első tanítási napon odament Bogihoz az énektanár és megkérdezte a kiskamasztól: Te még itt vagy? Nem úgy volt, hogy iskolát váltasz?

ff29114103.jpg

1 komment

Bélyeg, avagy vissza a feladónak

2015. augusztus 28. 20:34 - gyvgyj_gtm

Már korábban is volt szó a blogon a SNI-s gyerekekről, akiknek a nevelése, gondozása és fejlesztése már akkor is külön erőfeszítést kíván a szülőktől, még mielőtt bármilyen igényűnek nyilvánítanák őket. A Szakértői Bizottságok által adott minősítés pont arra szolgál, hogy a gyermekkel foglalkozó nevelési/oktatási intézmények a szükséges fejlesztésekben részesítsék a gyerekeket, biztosítsák a sajátos nevelési igényükből származó hátrányok leküzdését. Elméletileg.

Az óvodák és az iskolák kiválasztása évről-évre külön fejtörést okoz a szülőknek, mindenki a legjobbat szeretné adni a gyermekének, érthetően. A zűrzavarban, némileg segít rendet tartani, hogy minden óvodának, iskolának van körzete és a körzetben lakó gyermekeket kötelesek felvenni oda, ahová tartozik. Abban az esetben, ha egy gyermek sajátos nevelési igényű és a körzetes óvoda, iskola alapító okiratában nem szerepel, hogy SNI-s gyerekeket felvesz, akkor a bizottság kijelöl egy másik intézményt, ahová felveszik a gyermeket. Mivel integrált az oktatási rendszer, eleve érdekes, hogy hogyan szegregálhatnak mégis egyes intézmények.

Amennyiben az óvoda/iskola integráló és körzetes is, a szülő beíratja SNI-s gyermekét az óvodába/iskolába. Elméletileg.

Gyakorlatban ez nem szokott olyan egyszerűen menni, ugyanis egyes intézmények a sajátos nevelési igényen belül még alkategóriákra osztottak. Sajátos nevelési igényű lehet egy gyermek például azért, mert autista, vagy diszgráfiás, vagy figyelemzavaros, vagy látássérült, vagy hiperaktív, vagy mozgássérült. Ezért előfordulhat az, hogy a Szakértői Bizottság kijelöl egy óvodát/iskolát, de ott pont azért nem fogadják a gyermeket, mert az intézmény mozgássérülteket fogad, a gyermek meg látássérült. Vagy csak egyszerűen nincsen hely. Ebben az esetben az a hibás gyakorlat, hogy szülőnek kell megkeresnie a megfelelő intézményt, a megfelelő lista birtokában, de ha nincs lista, akkor is. Annak a szülőnek kell felhívnia több intézményt, felvennie a kapcsolatot több óvodával/iskolával, aki amúgy laikus, mert nyilvánvaló hogy nem tudja, melyik iskolának mi a specialitása. Az intézmények is a legritkább esetben teszik nyilvánossá az ilyen jellegű adataikat, pedig ez akár közérdekű adat is lehetne, lássuk be. A szülő tehát talpal, telefonál, magyaráz, és amikor megtalálja a megfelelő óvodát/iskolát, akkor visszamegy a Szakértői Bizottsághoz és kijelölteti azt az óvodát/iskolát, amelyik vállalja a gyermekkel való foglalkozást és van is hely.

Rossz nyelvek azt mondják, hogy ez a nyúl viszi a puskát tipikus esete. Ugyanis, amennyiben a szülő nem tesz eleget a Szakértői Bizottság utasításának  t.i nem íratja be, mert nem írathatja be a kijelölt, de nem fogadó intézménybe a gyereket – bírsággal sújtható lesz az együttműködés hiánya miatt. Viszont az a kijelölt intézmény, amelyik nem veszi fel a gyereket, semmilyen következménnyel nem kell, hogy számoljon. Végül is a gyermeket felvették. Valahová.

A nyilvántartásban meg csak az fog látszani, hogy a szülő nem fogadta el a Szakértő Bizottság döntését és ő volt az, aki kérte egy másik intézmény kijelölését. Az erőfeszítés és a megalázó kuncsorgás, az nem lesz sehol látható. Különösen rossznyelvek azt mondják, hogy ha az az intézmény, ahová végül felvették a gyermeket valamiért nem válik be, még a végén a szülő lesz az összeférhetetlen, mert hurcolja azt a „szerencsétlen gyereket” ide-oda.

Külön fejezetet érdemelnek azok az intézmények, melyek elméletileg integrálók, de a gyakorlatban a sajátos nevelési igényű gyermekeket khm, nem látják szívesen a falaikon belül. Az alapító okiratban leírtak alapján fogadnak sni-s gyerekeket, de náluk nagyítóval kell keresni még az átlagtól valamennyire eltérőket is és indokok tucatjait hozzák fel, hogy miért nincsenek náluk sni-s gyerekek. „De, hát olyan sokan vannak a csoportban/osztályban? Úgysem éri utol a többieket. Amíg vele foglalkozik az óvónő/tanítónő addig a többiekkel ki törődik? Máshol meg tudják oldani, mi sajnos nem.”

Ha feltételezzük, hogy a csoportban/osztályban a gyerekekkel foglalkozóknak a gyerekekkel való foglalkozás a szakmája, talán még kreditpontos továbbképzésre is járnak, a legtöbb kérdés egyszerűen csak kifogás, üres kifogás, vérlázító üres kifogás. A szókimondó szülő ilyenkor megszólalna, hogy..., de a legtöbb szülő inkább elkerüli ezeket a helyeket.

Ők már tudják, az a lényeg, hogy ragad már a bélyeg.

kép: via pinterest

Szólj hozzá!