Gyermekvilág, gyermekjog


Okosan diétázni

2017. október 12. 11:46 - gyvgyj_gtm

Tény, egyre több felnőtt és gyerek szenved valamilyen ételallergiától vagy ételintoleranciától, melynek kivizsgálását nehezíti a hosszadalmas bolyongás az egészségügyi rendszerben és a mentes étrend tartásának nehézsége. Mit tehetnek azok a szülők, akinek már kezében a diagnózis és már tudják, hogy a gyereknek milyen ételeket ajánlott kerülni, vagy inkább tilos fogyasztani.

Első lépésben a szülőknek érdemes megkeresni az erről rendelkező szóló EMMI rendelet és alaposan átolvasni. A 37/2014-es rendelet azon kívül, hogy szabályozza az ételek energiamennyiségét meghatározza, és kötelezővé teszi az étlaphoz való hozzáférést is. Egy egész fejezetben taglalja azt, hogy annak a személynek kell diétást étkezést biztosítani, akinek erről szakorvosi igazolása van. A szülők második lépésben haladéktalanul tájékoztassák a gyerek óvodáját/iskoláját arról, hogy a gyermek ezen túl diétás étrenden van és igényeljék meg számára a diétás étrendet. Harmadik lépésben készítsenek egy rövid írásos tájékoztatót a gyerekkel foglalkozóknak, melyben felsorolják, hogy milyen ételeket kell kerülni az étkezések során és írja le azt is, hogy mi történhet a diéta hiba esetén.

A pozitív forgatókönyv szerint a jóindulatúan kedves, de határozottan tájékoztatás után a gyerekkel foglalkozó pedagógusokkal kialakul egy nagyszerű együttműködés, a gyerek eszik, gyarapszik, boldogság és napfény lesz az élet.

Ha mégis felhők gyülekeznének az égen és a gyerek diétáját nem tartják be a szülőknek gyorsan és meglehetősen határozottan kell cselekedni. Ugye megvan a bejegyzés a fejlesztést csak papíron biztosító és intézményvezetőről? Nos, diéta esetén nem működik, az, hogy az intézmény csak papíron tesz eleget a kötelezettségének, mert vagy éhes marad a gyerek, vagy diétahiba következik be. Mindkettőnek jól látható nyoma van, ezt nem lehet elmismásolni. Az ombudsman a közelmúltban közzétett jelentésében feltárta azt, hogy mégis van olyan intézmény, ahol megpróbálkoznak ezzel, szerencsére vannak olyan szülők is, akik nem félnek akár az ombudsmanhoz fordulni egy ilyen visszaélés esetén. A jelentés szerint Répcelakon nem volt megoldható az önkormányzat szerint, hogy a lisztérzékeny gyerek számára a neki megfelelő étrend biztosítása. Valljuk be, azért első hallásra elég meglepőnek tűnik, hogy Európa közepén megoldhatatlan probléma egy óvodás gyereknek diétás táplálása.

A gyermeknek joga, hogy számára biztosítva legyenek a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez szükséges feltételek, ők életkoruknál fogva fokozottabban kifejezetten jobban védendők. Minden egyes felnőtt felelős azért a gyerekért, akit rábíznak. Azon túl, hogy az intézmény köteles biztosítani a diétás étrendet, arra is kell ügyelnie, hogy a diétás étel valóban az legyen. Amennyiben diétahiba miatt bármi komolyabb vagy akár kevésbé komolyabb eset adódik, annak az intézménynek az alkalmazottja és a vezetője is felelősségre vonható. 

szülő diéta hiba esetén minden alkalommal és írásban jelezzen a gyerekkel foglalkozónak, az intézmény vezetőjének, majd a fenntartónak. Remélhetőleg, nem fog olyan sokszor előfordulni, hogy ezen a szolgálati útvonalon végig kelljen menni, mert már az első mulasztás után elnézést kérnek tőle és a következőkben figyelnek arra, hogy ne hibázzanak. Ha esetlen az előfordul, hogy az ételt szállító küld hibás,ételt azt ott is jelezzék, de azonnal és írásban. Remélhetőleg nem fordul elő, hogy tejallergiás túrót kapjon, mondván, hogy az nem tej, hanem túró, de ha mégis, ott nagy a baj.

Sajnos csak az az esetek töredékrésze kap nyilvánosságot, talán tízezerből egy. A látencia ebben az esetben is óriási, ami azért baj, mert így talán még a magas pozícióban dolgozó illetékesek is azt gondolják, hogy minden rendben van.

Az ismerőseim körében végzett nem reprezentatív kutatásom szerint viszont úgy tűnik, hogy ezen a téren egyáltalán nem mennek jól a dolgok. A szülők által elmondott intézményi mulasztások elég széles skálán mozogtak. Hallottam olyan intézményről, ahol a tejfehérje allergiát igyekeztek elbagatellizálni és és nem értették meg, hogy adott esetben kiskorú veszélyeztetésének és gondatlanságnak számít, ha tejtartalmú ételhez juthat náluk a kisgyerek. Persze a tejfehérje érzékenység nem könnyen megérthető, hiszen van még olyan gyámügyi ügyintéző, aki a szülővel felsoroltatná az összes kazeint tartalmazó ételt panaszának indoklására, ahelyett, hogy szakértőt rendelne ki, vagy egyszerűen csak belegondolna, hogy mit is kér. Sok helyen szinte lesajnálóan nyilatkoznak a bizonyos ételeket nem evő gyerekekről, mondják, hogy „szegény gyerek”, pedig ez a fajta hozzáállás hiányzik a legkevésbé. Volt olyan iskola, ahol eleinte vonakodtak a napi háromszori étkezés biztosításától, eltelt pár hónap mire képesek voltak változtatni. Az ovikban arról szinte minden ünneplés, tortázás alkalmával elfeledkeznek arról, hogy a habos piskótából biztos nem ehet a tojásra vagy tejre diétázó, így ülhet üres tányér előtt a gyerek.

Tartok tőle, hogy a mulasztások felsorolását még lehetne folytatni, ha valakinek van bármilyen tapasztalata, írja meg bátran. Pozitív példát is lehet ám írni.

Nem szabadna annak előfordulnia, hogy egy gyerek ne kapja meg a neki megfelelő ételt, vagy ne a neki megfelelő ételt kapja. Pontosan ennek érdekében viszont nem csupán a gyerek(ek)nek és szülő(k)nek kell megtanulni okosan együtt élni az ételallergiával és intolerancióval, hanem a gyerekekkel foglalkozóknak el kell sajátítani a diétás ellátással kapcsolatos ismereteket.

Kövesd a blogot újabb hírekért a Facebookon!

tej2.jpg

1 komment

Lehetetlen vagy tehetetlen

2017. szeptember 26. 19:10 - gyvgyj_gtm

Sokan visszasírják azokat az időket, amikor a gyengébben teljesítő vagy másként funkcionáló gyerekeket úgynevezett kisegítő iskolába kellett íratni a szülőknek. Mivel ezek a gyerekek felnőve részesei kell, hogy legyenek a társadalomnak – egyébként már most is azok – értelmesebb célnak tűnik integrálva oktatni őket így együtt tanulnak az átlagos – van ilyen? – gyerektársaikkal és közben fejlesztik őket, hogy leküzdjék a hátrányaikat. Fejlesztik? Leküzdi?

Sok kritika éri manapság a hazai és nemzetközi oktatást, lássuk be, okkal. Jó lenne tudni, hogy mi történik az intézményekben, hogy a folyton tanulni vágyó csillogó szemű 6-7 évesből néhány évvel később egy stresszes és nyilvánvalóan alulteljesítő kiskamasz lesz. Még akkor is, ha ő olyan átlagos gyerek, aki nem lóg ki semmilyen irányban a sorból.

Azoknak a gyerekeknek, akik sajátos nevelési igényűek az átlagtól, khm valamivel nehezebb dolguk van az iskolában. Ők azok, akik valamilyen nehézséggel küzdenek és az is gyakran előfordul, hogy közben több más képességükben pedig kiemelkedők. Velük nem tud igazán mit kezdeni a rendszer, mármint az oktatási rendszer. A gyerekekkel foglalkozók szakemberek sajátos hozzáállása számos módon megmutatkozik. Előfordul, hogy a másként teljesítő gyereket az iskola maga diagnosztizálja és bármiféle szakembert megelőzve javasol kislétszámú szegregált iskolát. Ugye, ezt nem teheti meg, mert az általános iskolának a diagnosztizálás helyett az alapfokú oktatással kell foglalkoznia. Az is előfordul, hogy a diagnosztizált BTMN vagy SNI gyereket megtartja az iskola, de a fejlesztéseket csak papíron kapja meg a gyerek. Vagy megkapja, de az nem elegendő és elmarad az elvárt fejlődés. Ezek persze megmutatkoznak a következő vizsgálaton. Addig a szülő is jelezheti a lemaradást, hátha történik valami. Hagy nyugtassam meg az olvasót, nem fog. Legfeljebb a szülőt fogja az iskola összeférhetetlennek bélyegezni egyben elkezd igyekezni, hogy megszabaduljon az SNI gyerektől. Nagyvonalúan javasolja az iskolaváltást, hátha talál a szerencsétlen adófizető szülő egy másik befogadó intézményt.

Mivel a tankötelezettség határa 16 év, nyilván előbb utóbb lesz egy iskola, ami eleget tesz a Szakértői Bizottság javaslatának és felveszi az SNI gyereket, de a szülő jó, ha tudja, amíg nincs másik iskola, nem érdemes kiíratni az eredeti iskolából a gyereket. Még akkor sem, ha ott nem látják szívesen a diákot, ugyanis könnyen előállhat egy olyan helyzet, amikor a tanköteles korú gyerek iskola nélkül marad. Ilyen esetben a szülőt vonják felelősségre, ki gondolta volna.

És akkor nézzük, hogy miből is áll(hat) az a bizonyos fejlesztés, amire az SNI gyerek jogosult. Amíg a BTMN-es gyerekek mindösszesen 2-3 óra fejlesztést kaphatnak hetente, addig a SNI gyerekeknél ez az óraszám már felkúszhat heti 10 órára. Elméletileg. Gyakorlatban a heti fejlesztések száma ettől kevesebb, sokkal kevesebb. A fejlesztő pedagógus általában heti 1-2(!) órában tanórán támogatja a kisdiákot, értd ez alatt, hogy a diák mellett ül a padban és segít neki, miközben a tanár az osztály többi részével is foglalkotik. Hetente 1-2 (!) másik órában a fejlesztő kétszemélyes helyzetben vagy nagyon kis csoportban foglalkozik a diák(ok)kal. Hogy ez a bűvös fejlesztés kifejezés mit takar, az főleg a diák problémájától függ. Az biztos, hogy a legtöbb szülőnek fogalma sincs, hogy pontosan mi is zajlik az iskolában a fejlesztő és a gyereke között, milyen módszerrel és mit terveznek elérni. Előfordulhat az is, hogy a fejlesztő valamilyen módon tájékoztatja a szülőt, és van arra is példa, hogy rendszeres és élő együttműködés jön létre.

Palkovics László államtitkár úr nyilatkozta a szeptember 19-i, a Republikon Intézet által szervezett konferencián, hogy a magyar iskolákban nincsenek betekintőablakok az ajtókon, nem úgy, mint az amerikai iskolákban és nem is tervezik, hogy a tanárok oktatási autonómiájába akár ilyen módon beleszólnának. Az egyentankönyvek és a több tucatnyi lojális Tankerület vagy micsoda korában nagyjából mindegy, hogy azon az ajtón van-e ablak vagy nincs, az oktatási autonómia mértékét meg bárki elképzelheti.

Akinek sérülten született gyereke vagy már korábban kellett fejleszteni, az már az iskola előtt a saját zsebéből néhány százezret/milliót rááldozott a gyereke megsegítésére. Annak a szülőnek nem lehet zárt ajtót mutatni. Ugyanis ennek a szülőnek eddig a nem kevés pénzt kereső, valójában megfizethetetlen munkát végző fejlesztő gyógypedagógus, gyógytornász, konduktor mindent alaposan és részletesen elmagyarázott, megmutatott, felvázolt. Vagyis a szakember és a szülő között létrejön egy partneri viszony és a gyerek érdekében szorosan együttműködnek. Nem pedig esetlegesen a szakember jóindulatán és szabad kapacitásán múlt, hogy érkezik-e e-mail a gyerekkel folyó munkáról.

Nem lehet úgy manapság böngészni az internetet, hogy a gyerekek kiemelkedően magas óraszámáról ne essen szó. Heti 36-41 óra. Rengeteg. Miközben a heti javasolt fejlesztések száma meg maximum 10 óra lehet, ami a valóságban 4 óra körül mozog. Vagyis az iskolai órák mindössze 10 százalékában van megsegítve a gyerek, a többi 90-ben meg boldoguljon ahogy tud. Ezzel nem csak az a probléma, hogy a gyereknek az iskola így egyfajta kiképző táborrá alakul, hanem az, hogy ebben a táborban ott vannak a vele foglalkozó képzelten tanárok is. Nincs ugyanis minden tanárnak képesítése az SNI gyerekekhez. Így valószínűleg gyakran előfordul, hogy olyan matematika, magyar, történelem és még sorolhatnám tanár tartja az órákat, aki szaktanárként végzett, a tantárgyát jól is tudja tanítani, még nem is túl fásult, de Aspergeres, figyelemzavaros gyereket jó, tízet látott a pályafutása során. Azokat is csak addig, amíg át nem üldözték egy toleránsabb* vagy egy szegregált iskolába. És hiába a képzetlenség olykor a motiválatlanság, még soha nem hallottam olyan történtet, amikor felmentettek volna egy tanárt, mert nem tudott bánni a rábízott gyerekkel.

Ezen a ponton juthat az olvasó eszébe, az, hogy ezeknek a tanároknak helyben van egy felettese is. Bizony, az egyes iskolák vezetői, az iskolák igazgatói azok, akiknek akinek pontosan tudniuk kellene, hogy elegendő-e az a fejlesztés, amit a gyerek kap. Sajnos a legtöbb esetben az iskola vezetésének sincs fogalma arról, hogy mi is zajlik fejlesztés címén a saját intézményében. Mással egyszerűen nem magyarázható, hogy az SNI gyerekek számos, és a sajtóban is olvasható módon szenvednek hátrányt és maradnak le. Hát nem egyszerűbb lenne az iskolának változtatni? Így vagy úgy.

Magyarul és egyértelműen, ha rendszeresen és huzamosabb ideig nem tudnak és nem is akarnak megfelelni a saját alapító okiratukban foglaltaknak, nem érnek el eredményeket a sajátos nevelési igényű gyerekekkel, akkor változtassák meg és azt a dokumentumot. Ha egy iskolában jóval az országos átlag alatt van ezeknek a gyerekeknek a száma – 10 százalék helyett 1-2, akkor vállalják ezt. Mondják meg határozottan: nálunk nincs helye SNI gyereknek. Mert annak, semmi értelme nincs, hogy papíron integráló az intézmény, a valóságban meg.

A legtöbb esetben ezek az intézményvezetők kényesen ügyelnek arra, hogy papíron minden vagy nagyjából minden rendben legyen és kiállnak amellett, hogy a gyerek a „hülye”, ha nem fejlődik a (papíron) heti 2 órától. Még soha nem hallottam olyan történetet, ahol egy iskolaigazgatót menesztettek volna, mert a rábízott gyerekek nem kapták meg a szükséges fejlesztés vagy nem fejlődtek volna az elvárható mértékben. Vagy bármilyen módon felelősségre vonták volna, hogy a dupla fejpénzt felveszi, de szimplát sem nyúlt cserébe. Nagyon szomorúnak tartom, hogy azok az emberek, akik rendelkeznek elegendő információval és eszközökkel, alig emelik fel a hangjukat ez elégtelen fejlesztések miatt. Nem igazán jellemző, hogy az iskolaigazgató arról nyilatkozik, hogy kevés az a fejlesztés, amit adhatnak, hogy elégtelen az ellátás, ha csupán az órák 10 százalékában van fejlesztő pedagógus és elégedetlenek, mert nincs keretük és lehetőségük képezni a saját kollégáikat a sajátos nevelési igényű gyerekek jobb ellátására. Nem mostanában kevés, amikor már bármely szakos tanárokat keresnek, hanem évek óta és folyamatosan. Pedig neki meg lenne ehhez a kompetenciája, az autonómiája és a tudása is. Helyette inkább az alapító okirat átfabrikálásába és hazudós papírok gyártásába fekteti az energiáját és eszébe sem jut beismerni tehetetlenségét.

A szülő amíg meg tudja tenni, hogy jobban teszi, ha pénzét és idejét magánórákba, mozgásfejlesztésbe tolja, mert, ha hangot ad elégedetlenségének, könnyen kaphat egy közigazgatási eljárást is a nyakába…

És mit csinál az intézményvezető, míg a szülő az ő munkáját végzi? A meg,- vagy újraválasztásáért az SNI gyerekek számának növelésével kampányol és az iskola ajánlójában olyan kifejezésekkel hívogatja a gyerekeket és szüleiket, mint differenciált oktatás, integrált oktatás.

Közben pedig sokkal gyakrabban fordul elő a megengedettnél, hogy a szülő szava mit sem ér az iskolával és óvodával szemben, az intézményvezető szava pedig sokkal kevésbé megkérdőjelezhető az elvárhatónál.

Kövesd a blogot újabb hírekért a Facebokoon is!

seagull.jpg

 

Szólj hozzá!

Krőzusok

2017. szeptember 16. 11:31 - gyvgyj_gtm

Az iskolakezdést megkönnyítendő a családi pótlék már a tanév kezdete előtt, augusztus utolsó hetében megérkezett a családokhoz. Így a szülők ezt az összeget is az iskolával kapcsolatos kiadásokra fordíthatták. Most ne menjünk bele, hogy mire elég az egy gyerekes családokban a 12200 Ft (egyszülős családoknál 13700 Ft), mert van olyan család, ahol ez sokat jelent, de van olyan is, akik nem kaptak egy fillért sem.

A postnak nem célja, az augusztusi dupla, szeptemberi nulla kifizetések ésszerűségét vitatni, és az sem célja, hogy az olyan nyilvánvaló kiadások, mint táska, ünneplő ruha, úgy általában a ruhaneműk és az írószerek garmadáját listázza. Sokkal érdekesebb, hogy mennyire kell a szülőknek a zsebükbe nyúlni, miután elkezdődött a tanév és sorra kapják az értesítéseket, hogy mire kell még pénz.

Osztálykirándulás

Habár még csak szeptember van, az iskolák már lelkesen tervezgetik, hogy hova fognak menni a május eleji érettségi szünetben és van iskola, ahol alá kell írni, hogy a szülő vállalja az osztálykirándulás költségét. Nyilván ezt minden szülő kifizeti, ha telik rá. De ahol hó közepén már hó vége van, valószínű nem fog az a gyerek iskolai kirándulni. Persze kellenek az élmények és a remek osztálykirándulásokon nagyon jól tud formálódni a közösség. Már azok közössége, akik részt tudnak venni a programon.

Osztálypénz

Az ombudsman régebbi állásfoglalása szerint az osztálypénz gyűjtése több, mint aggályos. Ettől csak az lehet aggályosabb, hogy mire lesz felhasználva az így összegyűjtött összeg. Amennyiben a gyerekek fizetős külön foglalkozására fordítódik, a szülő még el is fogadhatja ezt. Hiszen könnyebb év elején beszedni ezt az összeget, mint minden alkalommal összegyűjteni a külön foglalkozás árát szülőktől. Az viszont gyakran valószínűbb, hogy az osztálypénzből a tanárok számára lesz ajándék véve, hiszen van karácsony, van Pedagógus nap és van év vége is, amikor „illik” osztályszinten megköszönni az egész éves munkát. Még egyszer: az osztálypénz nem lehet kötelező. Bármelyik szülő megteheti, hogy nem fizeti be, főleg, ha az a pénz nem is a gyerekre, hanem csokira, tanári ajándékra lesz elköltve. De melyik szülő meri nyíltan bevállalni, hogy nem ér meg neki havi pár száz forintot a gyereke? És melyik szülő fogja azt mondani, hogy ez a kiadás nem fér bele a családi költségvetésbe?

Papírpénz

Habár azt gondolnánk, hogy egy iskolában a fénymásolás, szkennelés triviális dolog, hamar kiderülhet, hogy tévedünk. A fénymásoló és a toner sem olcsó, de a papír az, amiből mindig hiány van. Van olyan iskola, ahol ennek a problémának a megoldásához a szülőktől kérnek anyagi támogatást, nem túl jelentős összeget, félévente 500-1500 Ft-ot. Persze a szülő ezt is kifizeti. Kevesen adják össze fejben, hogy egy 600 gyereket oktató iskola nagyjából 600000 Ft-ot kasszíroz csak ebből félévente. Ha kedvező áron szerzik be a papírt, akkor 342857 oldalt fognak tudni másolni az első félév 4 és fél hónapjában szeptembertől január közepéig.

Lehet azt mondani, hogy ezek nem túl nagy tételek. És tényleg, kinek lehet megerőltető kifizetni havonta néhány száz forintot? Azonban úgy tűnik, hogy vannak családok, ahol nehézséget jelenthet kigazdálkodni még ilyen nem túl jelentős tételeket is.

A felsorolást attól tartok lehetne még folytatni és szeretnélek is kérni benneteket, hogy folytassátok, Tőletek milyen címen kér még az óvoda/iskola pénzt?

money.jpg

 A blog bejegyzésit a Facebookon itt találod meg.

4 komment

Egy szög

2017. szeptember 08. 11:01 - gyvgyj_gtm

Magyarországon ma nagyjából 3 millió ember érintett az iskolával kapcsolatban, a lakosság egyharmada. Ehhez képest nagyítóval kell keresni az olyan cikkeket, amik egy-egy oktatási intézmény vagy oktató jó gyakorlatáról szólnak. Ellenben a rossz példák, a fásult, bántalmazó pedagógusokról és megbetegítő iskolákról szóló cikkek mindennaposak. Nem úgy tűnik,  mintha sokak számára fontos lenne az oktatás és annak színvonala a mai Magyarországon.

A szülők persze egyénenként, a maguk megküzdési stratégiájának megfelelően a legjobbat akarják a gyereküknek és nagyon sokan tesznek is ezért. Ha olyan anyagi helyzetben vannak és megengedhetik maguknak, akkor elhagyják az állami iskolákat és fizetős magánintézményekbe járatják a gyereket vagy alapítanak egyet (kettőt, sokat). Bár köztudomású, hogy Magyarország jobban teljesít, a magániskola, mint lehetőség még nem érhető el minden szülő számára. Meg aztán furcsán is venné ki magát, hogy a többek között az oktatásra is befizetett adóforintok mellett minden szülő még a magániskoláknak is fizetne megvalósítva ezzel az egyet vihet, kettőt fizet elvet.

A többség számára még az a szomorú valóság, hogy be kell menni az állami iskolába, ahol a gyereket a rothadó falú illemhely, a gyakran ehetetlen menzakaja és – ne szépítsük – az eltelt évekbe belefáradt tanárok várják. Ahol már az is kedvesen lehülyézi a gyerekeket, aki talán tényleg szereti őket. És ne feledjük várja a gyerekeket a fantasztikus tananyag is, megtudhatják, hogy a pofon az okés, meg van cigája juh is, de gyerekjogokról, érdekérvényesítésről, pénzügyi alapismeretekről, csapatmunkáról még véletlenül sem tanulnak. Minek ilyen úri huncutságokkal foglalkozni, ha nevelhetünk két lábon járó lexikonokat is, nem? Hát nem.

Bármilyen hihetetlen van jogszabályi háttért, ami alapján működik az oktatás. Ezzel szemben az iskolában a tanuló és a szülő orra alá csak az iskolai – néha abszurd szabályait tartalmazó – házirendet dugják és nem hívják fel a figyelmét a törvényi háttérre. Kommenteljen egy paragrafusjelet (§) az az olvasó, aki olvasott már bármilyen oktatással kapcsolatos jogszabályt, EMMI rendeletet és nem jogász. Pedig a világhálón – iskolai nyelven Az Interneten – megtalálható mind. Vagyis a jogszabályok lehetővé teszik, hogy amennyiben a szülő az iskolában olyat tapasztal, ami nem felel meg ezeknek a törvényeknek fordulhat a tanár, az iskola vezetése majd a fenntartó felé a problémával. Írásban. Persze, ne legyen illúziója, mivel neki véges számú gyereke van, az előbb az előbb említett intézmények meg jogilag sokkal felkészültebbek: rutinosan fogják a szülő panaszát elutasítani. Mert számukra tagadásba nyilván érdemesebb több energiát fektetni, mint a helyzet megoldásába. Most még.*

Aztán, ha egyszer eljönne az az ideális állapot, hogy már túl sok lenne a panaszos levél, és nem győznének válaszolni rá, talán elkezdenének azon gondolkodni, hogy nem lenne jobb megválni mondjuk XY.től, mert már a 126. levél érkezik, hogy megalázó módon bánik a diákjaival. Egy diákot, de főleg a szüleit még lehet kekecnek, nem együttműködőnek bélyegezni, nevezni, megfenyegetni gyermekvédelmi eljárással, de 126-ot talán már nem.

Előbb-utóbb a szülőknek jó lenne észbe kapni, hogy ha ők nem lépnek, más helyettük nem fog**. Attól, hogy a közösségi médiában zárt csoportokban, vagy bármilyen néhány száz főt számláló online felületen, de mindenképpen a nyilvánosság kizárásával elpanaszolják a sérelmüket és csapatosan nyalogatják a sebeiket, bizony nem fog történni semmi. Jó, legalább tudják, hogy más is szív nincsenek egyedül és néha egy-egy ügyet felkap a média. De jó lenne végre észre venni: véges az ilyen ügyekkel foglalkozó újságok és újságírók száma és tizenöt perc hírnév sajnos nem feltétlenül elég arra, hogy az éppen hibázó illetékes elvtársnak tanárnak az állása vagy vezetőként akár a beosztása bánja a dolgot.

Aztán minden ugyanúgy megy tovább....

*Bármilyen hihetetlen, ebből az attitűdváltásból az állami oldal, az iskola is rengeteget tudna profitálni. Sokkal többet és jobban tudna foglalkozni az oktatás minőségével és az ilyen fantasztikus programok nem csak egy mérhetetlenül szűk réteg számára lennének értelmezhetők.

**Mint a szögön fekvő kutya, ami időről időre nyüszög. Egy darabig hallgatják, majd megkérdezik a gazdáját: miért nyüszög ez a kutya? - Mert szögbe feküdt és fáj neki. - Miért nem száll le róla? - Annyira biztos nem fáj.

dog.jpg

Szólj hozzá!

Emberségből elégtelen

2017. szeptember 05. 10:41 - gyvgyj_gtm

Vajon mi történik akkor, ha egy kórus tagja nem felel meg a követelményeknek? Hogyan adja a diák tudtára a kórusvezető, hogy kívül tágasabb? Mi lesz az iskola és a szakemberek reakciója, ha az SNI diák szinte beleroppan az őt ért sorozatos megaláztatásba? Ismét egy igaz történet a mai Magyarországról. Csak szövegértőknek!

„Mit keresel még ebben az iskolában?”

Amikor azon a pénteken félrehívta a karnagy egy négyszemközti beszélgetésre Bogit, a kislány még nem gondolt semmi rosszra. Amikor viszont a férfi nekiszegezte a kérdést: mit keresel még a kórusban, hát nem érted, hogy nem vagy idevaló? - úgy érezte vége a világnak. 1x éve minden tapasztalatával próbált valamit mondani, de egyszerűen megdermedt. Neked már évek óta nem kellene itt lenned - folytatta a karnagy és a lánynál eltört a mécses. Sírva hallgatta a további mondatokat, sírva ment ki a kórusteremből is. Két barátnője vigasztalta és később az anyukáját is felhívta, de nagyon fájt neki, ami történt.

Az édesanya a következő tanítási napon felhívta az iskolát és magyarázatot kért a történtekre. Elmondta, hogy Bogit nagyon megviselte ahogy és amit a karnagy mondott neki. Ő, mint szülő egyáltalán nem érti, hogy egy ilyen súlyú döntést, miért nem vele, a szülővel közölt a karnagy először és azt sem érti, hogy miért kellett további megalázó mondatokat a gyerek fejéhez vágni. Egy megrémült kamasz még nem tud riposztozni a karnagynak: azért vagyok még ebben az iskolában, mert a Szakértő Bizottság ezt az oktatási intézményt jelölte ki számomra és ide kell járnom.

A szülő elmondta még, hogy látva a következő évi kórus próbarendet a lányával már gondolkodtak az iskolaváltáson. A kórus a következő évadtól a lehető legmagasabb színvonalat célozza meg, ezért megváltozott a próbarend is. A cél eléréséhez a kórusvezetés szerint arra van szükség, hogy a 12-16 éves kórustagok heti 10 órában próbáljanak, énekeljenek, legtöbbször a tanulószoba ideje alatt, havi egy alkalommal délután pedig várhatóan 5-ig fog tartani a próba. A gyerekek pedig minden nap bent vannak 7.45-től az iskolában. A tanév során előfordult, hogy a délelőtti iskola és délutáni tanulószoba után a kórus 10-16 éves tagjainak még egy esti fellépésen is részt kellett vennie. Másnap természetesen minden kis- és nagydiák ugyanúgy ment iskolába. Az egyik osztály osztályfőnöke ez után a koncert után levélben hívta fel a szülők figyelmét, hogy a gyerekek rendetlenséget hagytak maguk után: beszéljék meg ezt a gyerekekkel, hogy többet ilyen ne forduljon elő, mert ez nem méltó a kórushoz. Az osztályfőnöknek senki nem mondta meg, hogy egy alig 10 éves gyerek a 13. kötelezően teljesítendő órában talán már fáradt. Bogi anyukája többek között ezért is döntött úgy ahogy. Mivel minden gyerek, aki az osztályba jár tagja a kórusnak, a kórusból csak úgy lehet kilépni, ha az osztályból is megy a diák, így ők elmennének ebből az osztályból és az iskolából is.

A telefonhívás során még arról is tájékoztatást adott, hogy a karnagy bánásmódja volt az utolsó csepp a pohárban. A félév és ez a pénteki megaláztatás úgy megviselte kiskamaszt, hogy Bogi valószínűleg nem fog tudni már abban a tanévben iskolába menni. Kérte, hogy ezt a kérelmét fogadják el.

A szülő a következő két hétben pedig megpróbálta a lehetetlent, begyógyítani Bogiban azt a sebet, amit az iskola okozott. A kamaszlány megkönnyebbült, mert már nagyon nehéz volt neki a második félév, betegségek miatt sokat hiányzott és otthon nagyon sokat kellett pótolnia. Jobb lett volna, ha az iskolában tanulhat, de ott nem korrepetálták, tanulószobán alig tanultak.

KLIKK-ek  A  Tankerület

Bogi anyukája sokat gondolkodott, hogy mi lenne a legjobb megoldás az SNI kiskamasz gyerekének. Ebbe az iskolába már nem akarta tovább járatni a gyerekét így a fenntartóhoz, az XY Tankerületi Központhoz fordult. Nekik nyilván nagyobb rálátásuk van az iskolákra. A szülő levelében leírta, hogy az elmúlt tanévben hogyan segített a lányának az iskolában, hogyan tettek meg az iskola helyett szinte mindent, hogy a lánya tudjon teljesíteni. Nem csatolta be, de számtalan tanári üzenettel tudott volna szolgálni, hogy hogyan utasították a tanárok, hogy segítsen a lányának felkészülni angolból, informatikából, magyarból és matematikából. Levelében magyarázatot kért a karnagy eljárására is. A Tankerületi Központ válasza nem késett sokáig. Tájékoztatták a szülőt, hogy a lánya iskolája az elmúlt tanévben (is) mindent megtett, amit számára a törvény előír. Viszont mivel kamaszlány a tanév utolsó két hetében igazolatlanul maradt távol az iskolától felhívják a szülő figyelmét, hogy viselje ennek jogi és anyagi következményeit. A szülő válaszlevelében nem illette keresetlen szavakkal azt, ahogyan összezárt az iskola és a tankerület, de nyomatékosan kérte, hogy adjanak magyarázatot a karnagy eljárására. Azóta sem érkezett válasz.

Tisztelt Karnagy úr!

A karnagy írásos válasza az iskolán keresztül végül egy hónap múlva érkezett meg. A június közepére dátumozott levelet a hónap legvégén sikerült postára adni, így a szülő a levelet július első napjaiban kapta kézhez. A karnagy levelében leírta: Bogi nem alkalmas arra, hogy a kórus tagja legyen. A szülő szerint talán jobb lett volna, ha a karnagy azt írja: nem ebbe a kórusba való Bogi. Azt mindannyian tudják, hogy a lánya tehetséges, de a karnagy kórusában nem ilyen jellegű gyerekeket tartanak meg. Minden jel szerint a karnagynak sokkal egyszerűbb volt a levelét teletűzdelni valótlan állításokkal, hogy a maga igazát bizonyítsa és a gyereket bármilyen értelmes feladatra alkalmatlannak minősítse. A karnagynak, mint zenei képzettséggel rendelkező embernek, valamivel csak meg kellett indokolnia, hogy miért nem tudott kibontakoztatni egy tehetséges gyereket.

Volt azonban egyetlen bekezdés, amivel a szülő egyszerűen nem tudott mit kezdeni.

„Tájékoztatom, Önöket továbbá arról is, hogy amennyiben a gyermek a következő tanévtől is az „X” osztály tagja marad, úgy bizonyos kötelező zenei foglalkozásokon – a tanrend betartása mellett – jelen kell lennie, de semmilyen fellépésen és iskolán kívüli programon nem vehet részt.”

A zenei foglalkozás elég furcsa megfogalmazásnak tűnik, vajon mire gondolt a karnagy? – tűnődött a szülő. A karnagy azt nem merte leírni, hogy Boginak hetente 10 órában részt kell vennie a kóruspróbákon, de nem léphet fel soha. Milyen kár – gondolta a szülő, hogy a karnagy csupán a jogászokra jellemző csavaros fogalmazások megírásába fekteti energiáját és nem a gyerekek támogatásába. Az viszont dicséretre méltó, hogy a karnagy a jövőbelátó képességét is ilyen jól ki tudta fejleszteni: el tudja dönteni egy 12 éves gyerekről, hogy soha nem lesz alkalmas már színpadra.

Iskolaválasztás, ha a gyerek SNI...

A szülő már a Tankerületi Központnak írt levelében jelezte még iskolaváltási szándékét is, amire persze nem kapott érdemi választ, így megkereste a Szakértői Bizottságot is, mely még évekkel ezelőtt megállapította Bogiról, hogy SNI gyerek. Ott azt a tájékoztatást kapta, hogy ő, mint szülő választhat másik iskolát, legegyszerűbb, ha először körzetes iskolába kopogtat be. Ugyanis amennyiben az az iskola visszautasítja a felvételt, a Szakértői Bizottság megkeresheti a Tankerületi Központot és kijelölhetnek egy másik integráló iskolát a Boginak. A szülő megnyugodott, végül is a kerületben, ahol laknak tucatnyi olyan iskola van, amely tudja fogadni az ő SNI lányát. Igaz, ahova most jár az is benne van ebben a tucatban és még tehetségpont is, de talán a maradék iskolák, vagy akár a körzetes iskola tudja vállalni az alapító okiratukban foglaltakat. Így július végén írásban megkereste a körzetes iskolát a felvételi kérelmével.

Az iskolák nyáron ügyeletet tartanak, mindössze kéthetente egyetlen délelőtt vannak nyitva. Valamilyen szerencse folytán a szülő a következő ügyeleti napon már tudott is telefonon beszélni az iskola egyik vezetőjével. A szülő csak annyit kért, hogy bármi is az iskola válasza, írásban adják meg, ugyanis ő csak egy ilyen válasszal tud visszamenni a Szakértői Bizottsághoz. Néhány hét várakozás után a szülő végül tájékoztatta a Szakértői Bizottságot, hogy a körzetes iskola nem ad választ, de ugyanaznap mégis érkezett egy levél az iskola igazgatójától: jövő héten várja a szülőt a gyerekkel együtt.

Körzetes iskola. Felvételi. Vagy mégsem?

Az körzetes iskola igazgatója szívélyesen fogadta a szülőt, bár mindösszesen negyedórája volt rájuk. A közeledő tanévkezdés miatt érthető volt az elfoglaltsága. Megbeszélték, hogy felveszi Bogit, csak a tanévnyitó hetében egy angoltanárral kell beszélgetni a kiskamasznak, hogy a tudása alapján melyik csoportba osszák be. Ehhez képest a néhány nappal később, a megbeszélt időpontban a szülő és a gyerek egy elfoglalt iskolatitkárral találkozott. Az iskolatitkár a gyerek elé rakott egy-egy felvételi lapot magyarból és matekból majd közölte, hogy a forgalmas irodájában írhatja meg a felvételit, van rá kétszer 45 perce. A szülő addig menjen el..., mondjuk bevásárolni. Közben megérkezett egy angoltanár, aki viszont ragaszkodott a szülő jelenlétéhez, így édes hármasban és meglehetősen nagy zajban folyt az angol meghallgatás. Miután a nagyjából átjáróháznak megfelelő iskolatitkári irodában a Bogi megírta a 4 oldalnyi magyar feladatot az anyukája elment a közeli boltba. Meglepetésére, amikor visszaért a lánya nem az iskolatitkárnál volt, hanem egy szőke nővel beszélgetett, aki rövid úton jelezte neki, csak a lányával kíván kommunikálni, vele nem. Mint később kiderült a nő az egyik osztályfőnök. Miután a kiskamasz közölte az osztályfőnökkel, hogy miért SNI, az osztályfőnök azért meg tudta kérdezni a 1x évestől, hogy ha ez a bajod, akkor a tényleg a mi iskolánk a legjobb neked? A szülő végül megállta, hogy nem tépte vette le a falról és nem mutatta meg dugta a tanerőnek az orra alá a tőlük nagyjából 5 méterre kifüggesztett alapító okiratot, melyben benne van, hogy pont ilyen gyerekeket vesznek fel ebbe az iskolába.

Az iskolatitkár jelezte a szülőnek, hogy két nappal később ismét várja őket az igazgató. Akkor már hozzanak magukkal minden iratot, ami ahhoz szükséges, hogy a gyereket beírassák az iskolába. Meg a tavaly év végi hiányzás igazolását is...

Két nappal később felszabadultan léptek be az iskolába, azonban a jókedvük hamar lelohadt. Az igazgató a gyerek előtt egy hosszas felvezetés után a közölte, hogy Boginak túl gyenge lett a felvételije így nem fogja felvenni. Biztosította a szülőt a segítő szándékáról, rutinosan nyújtott zsebkendőt a gyereknek, aki már megtanult némán sírni. A szülő nyugtatta a lányát, és közben megdöbbenve hallgatta, az igazgatót. Az intézményvezető hosszasan sorolta a kifogásait, amiket sajnos nem tudott alátámasztani, mert az egyik dolgozat valahogy elkeveredett... A hosszas beszélgetésnek az lett a vége, hogy a szülő másolatokat kért a dolgozatokból - kapott abból, ami még nem veszett el - , az igazgató pedig elmondta, hogy szerinte a kislánynak nem érdemes tovább próbálkoznia az integrált oktatásban. Ismer egy kis létszámú osztályokkal működő iskolát, beszélt is annak a vezetőjével és várják a szülő hívását.

Bogi részképességeit az iskola kiválasztásáról döntő Szakértői Bizottság felmérte, kiderült, hogy azok nyolcvan százalékában 3-8 évvel a korosztálya előtt jár.

Viszont miután ez a gyerek eltöltött 5 évet egy olyan iskolában mely tehetségpont egy másik iskola igazgatója szerint az szolgálná a legjobban az érdekét, ha szegregálnák.

A szülő végül elfogadta a szegregált iskola telefonszámát és időpontot is megbeszélt velük. Majd hazaérve egy levélben kérte, hogy a remélhetőleg csak elkallódott másik felvételit is megkaphassa. Azt is kérte az igazgatótól, hogy az intézményvezető írja le: nem veszi fel Bogit és a kislány számára egy szegregált intézményt tart a legmegfelelőbbnek a további általános iskolai tanulásra. A mai napig nem érkezett meg ez a levél.

Mit tesz mindeközben a gyermekvédelem?

Ha még kitart az olvasó a bejegyzés olvasásában, felvetődhet benne, hogy mit tett mindeközben vajon a gyermekvédelmi jelzőrendszer részét képező Gyermekjóléti Szolgálat és a Gyámügyi Osztály?

A szülő hónapok óta élénk levelezésben áll a Család és Gyermekjóléti Központ családgondozójával. A szakemberhez eljuttatott levélben a szülő részletesen leírta, hogy a lányával milyen megalázó módon bántak az iskolában és milyen aggasztó módon reagált erre a gyerek. Az családgondozó azt válaszolta végül, hogy ő nem felettese az iskolának, amennyiben a szülőnek ilyen jellegű gondja van, akkor forduljon panaszával a fenntartóhoz, ami jelen esetben az XY Tankerületi Központ.

Még néhány héttel később azért annyi már feltűnt a családgondozónak, hogy az iskola nincs a helyzet magaslatán. EMMI rendelet ide, házirend oda; ha csak az iskolán múlik, Boginak nem lesz kész a házi feladata és nem fog készülni óráról órára. Az iskola tudja azt hazudni állítani a Tankerületnek, hogy teljesíti a kötelességét, azonban az elért eredmények, vagyis inkább azok hiánya nem ezt mutatják Így a családgondozó - amikor a szülő már a sokadik levelet írta neki - végül felajánlotta, hogy a Gyermekjóléti Központban van fejlesztő, aki tudja korrepetálni a kiskamaszt.

Bogit az anyukája már eddig is vitte különböző fejlesztésekre nem kevés pénzért. Már évekkel ezelőtt rájött, hogy nem szabad csak az óvodára, iskolának és más erre szakosodott intézményekre hagyatkozni. Még ha van szakember, akkor sem biztos, hogy megkapja a lánya a szükséges fejlesztéseket.

Az iskola jelzését az általuk igazolatlannak tekintett hiányzásról megkapta az illetékes Gyámügyi Osztály és július elején el is indult egy védelembe vételi eljárás az igazolatlan órák miatt. Az ügyintézőnek tudomása volt arról, hogy Bogit az anyukája évek óta viszi fizetős fejlesztésekre. Mindez nem akadályozta meg abban, hogy nagy lendülettel egy nyár eleji határozatban megvonja tőle a családi pótlékot. A határozat ellen nem lehet fellebbezni, a Gyámügyi Osztály ügyintézője ezt nagy súlyú döntést az iskolától kapott meglehetősen egyoldalú információk alapján hozta meg.

Mindeközben az iskolában…

Mivel a tanévnyitó előtt fél nappal, csütörtök délután kiderült, hogy a körzetes iskola nem veszi fel, Bogi ugyanott kezdi meg a következő osztályt, ahol az előzőt befejezte. Közben a kiskamasz sikeresen abszolvált egy osztályozóvizsgát magyarból, mert nem volt elég osztályzata, így a nyár egy része számára nem a pihenésről szólt.

Az első tanítási napon odament Bogihoz az énektanár és megkérdezte a kiskamasztól: Te még itt vagy? Nem úgy volt, hogy iskolát váltasz?

ff29114103.jpg

1 komment

Szabadság gyermek módra –kalandtúra I.

2016. április 01. 20:54 - gyvgyj_gtm

A 2011. évi CXC. törvény alapján évről évre rendelettel szabályozzák a tanév rendjét, a 2015/2016-os tanévet a 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelet határozza meg.  A rendeletben foglaltak alapján a tanév 2015. szeptember 1-jén, kedden kezdődik, az utolsó tanítási nap 2016. június 15., szerda, összesen 181 tanítási nap van egy tanévben, ami azt jelenti, hogy a tanév 201 munkanapjának 90%-át a gyerekek is munkával töltik, jobb esetben csak a kötelező 8 órában terheltek, rosszabb esetben egy kicsivel többel. A rendelet nem csak a tanév kezdetét és végét, hanem a szüneteket is szabályozza:

„Az őszi szünet 2015. október 26-tól 2015. október 30-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap 2015. október 22. (csütörtök), a szünet utáni első tanítási nap 2015. november 2. (hétfő). A téli szünet 2015. december 21-től 2015. december 31-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap 2015. december 18. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2016. január 4. (hétfő). A tavaszi szünet 2016. március 24-től 2016. március 29-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap 2016. március 23. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap 2016. március 30. (szerda).”

Ahogy áttekinthető a szünetek egy része pénteken, más része másik hétköznap kezdődik. A szünetek egy része viszont hétfőn ér véget és más részük viszont egy tetszőlegesen más hétköznapon. Érthetetlen módon.

A szülők – legalábbis a szerencsésebbje – hétköznap dolgozik, ha a szünet hétköznap kezdődik, így nem csak a gyereknek, szülőnek is rövid a hét. Sok értelme van a március 23-ig tartó 3 napos munkahétnek, amit egy kétnapos hétvége előz meg. A szülő így hivatkozhat a gyermekének iskolai szünetére, és vehet ki szabadságot, ha adnak neki. Nyilván döntően a nők fogják ezt tenni, ha esetleg a munkaadójuk elfelejtette volna, hogy ők anyák is, ez főleg a fizetésnél és munka kiosztásánál számít majd. Előfordulhat, hogy gyermekre a vidéken élő nagyszülők vigyáznak, így a szünet előtti iskolai napon –amikor a gyerekek már szinte csak játszanak és már korábban is haza lehet vinni őket – a gyermeket még el is kell juttatni a nagyszülőkhöz. A móka folytatódik a szünet végén, ugyanis az március 30-ig tart, azaz szerdán már mennek a gyermekek iskolába. Igen, nem kedden, hanem szerdán. Vagyis ismét szabadság kérése keddre vagy gyermek a nagyszülőnél. Akit kedden persze vissza kell juttatni a szülőhöz a szerdai iskolakezdésre. Majd 3 nap röpke iskola és megint hétvége.

Most komolyan! Nem lett volna egyszerűbb egy teljes hetet kiadni egyik vagy másik héten, nem kettébontani a szünetet és kalandtúrára kényszeríteni szülő és gyermeket egyaránt. Valóban egy nappal több így a szünet, de ha a tanév hétfőn és nem kedden(?!) kezdődött volna, nem is lenne hiányzó nap. Már ha valaki ragaszkodik a 181 naphoz.

A tanév befejezése szintén hétköznapra esik, szerdán írják a gyerekek fel a táblára, hogy vakáció. Nem mondom, hogy számfetisiszta, aki ezt kitalálta, de a 2014/2015-ös tanév is 2015. június 15-én, hétfőn fejeződött be, és volt iskola, ahol június 19-én pénteken volt az évzáró. A gyermekek nyilván arra a hétre szublimáltak és csak hétfőn és pénteken álltak az iskola rendelkezésére. Vagy a mindig és mindenkor a rendeletek által (is) szabályozott szülőknek kellett szabadságot kivenni, arra a pár napra. Ha esetleg a munkaadóban még nem tudatosult volna, hogy van gyermek, ezt a fél hétre vonatkozó szabadság kérincsélést ennek a tanévnek a végén is meg lehet tenni.

Annyira fájón logikus lenne, ha pénteken érne véget a tanév és még aznap lenne is tanévzáró, de hát ez úgy tűnik, nem megy.

Hogy lehet ezt még fokozni, az látható, ha egy kicsit elidőzünk a tanévre fordított munkanapok és a szabadnapok arányánál. A gyermekek, a felnőttnek számára 201 munkanapból álló tanévben 181 napot töltenek munkával. Bármilyen hihetetlen, ez a terhelés iskolaidőben nagyjából pontosan megegyezik egy felnőtt terhelésével, ugyanis a munkanapok mindössze 10%-át lehet nekik pihenéssel eltölteni. Az összes többi napon csak orvosi vagy szülői (félévente 3 nap) igazolással maradhat távol az iskolától. Ha kimerültség miatt a gyermek esetleg sokat késik és ezért az igazolatlan percekből igazolhatatlan óra lesz, még a gyermekvédelemmel (haha) is megfenyegetik.

Hogy mégis mi a különbség a gyermek és a felnőtt szabadságolása között? A felnőtt megmondhatja, hogy mikor menjen szabadságra. A gyermek meg csak fogja az iskolatáskát és robotként húzzon tanulni.

Pedig emberből van ő is.

10_szazalek.jpg

Szólj hozzá!

Felállíthatatlanul

2016. február 28. 14:00 - gyvgyj_gtm

Még néhány hónappal ezelőtt sokan és sokféleképpen viccelődtek a Pedagógus Önértékelő Csoporton, vagyis inkább az elnevezésén. Tegyük hozzá joggal, de feleslegesen. Aki vette a fáradtságot és poénfarigcsálás helyett/előtt/után jobban belemélyedt a témába, és átolvasta az Oktatási Hivatal dokumentumait erről az értékelési módról, az már valószínűleg nem nevetett.

Az tiszta sor, hogy az elvégzett munka minőségét jó ellenőrizni, visszacsatolást adni. Nem lehet úgy dolgozni, hogy nincs visszajelzés, visszacsatolás. Az elvégzett munka soha nincs minősítve, ellenőrizve.

A jelenlegi rendszerben a pedagógus tanít, a gyermek tanul. Az évek alatt kialakult gyakorlat szerint szinte semmilyen mód nincs a tanűr ellenőrzésére, arra, hogy egy tanár hogyan adja le az óráját, milyen módszertant használ, egyáltalán megtanít-e bármit.

Ilyen szempontból a kisiskolások vannak a legnehezebb helyzetben, a szüleik együtt tanulnak velük és gyakran a békesség kedvéért inkább maguk végzik el a tanító feladatát. A szülők a tanító helyett lesznek tanítói a gyerekeiknek és gyakorolnak, magolnak, tanulnak nap nap után a tartalmasan együtt töltött idő helyett és a napi 8 óra kötelezően iskolában töltendő idő után.

Előfordulhat, hogy a szülő jelzi a tanítónak, hogy a betűvetést, írást, olvasást inkább az iskolában tanulja már meg a gyermek és ezt a kérést a tanító nem veszi jó néven. Hiszen ő pályája alatt már rengeteg gyereket tanított, van rutinja, tapasztalata, a szülőnek meg csak ez az egy/kettő/öt gyereke van, nehogy már ő jobban tudja, hogy mi kell egy iskolásnak. Ha ezért a kisiskoláson áll bosszút, szekálja, netán bántja a szülő gyakran hiába szól. Mivel ő nincs jelen a tanórákon, egy kisgyerek szava egy felnőtt tanáréval szemben semmit sem ér, a gyerek biztos csak úgy véli, hogy a tanító bántja őt. Nagyon érzékeny ez a gyerek kedves szülő, lehet, egy kis osztálylétszámú speciális iskolában jobb helye lenne, nem gondolja?

Úgy általában a szülőnek nincsen sok szava a tanárral szemben, ha sokat kekeckedik, úgyis az ő gyerekén csattan az ostor. Messze még az az idő, hogy a gyerek és a szülő partner legyen és ne csak egy leuralandó, kellemetlen tényező.

A pedagógus önértékelésről bővebben az Oktatási Hivatal honlapján lehet olvasni, áttekinthetőek, az összesen 9 területre kidolgozott önértékelési kézikönyvek. Elektronikus formában megtalálható az általános iskolák tanárainak szóló kézikönyv is, mely az Oktatási Hivatal által a TÁMOP-3.1.8-09/1-2010-0004 „Átfogó minőségfejlesztés a közoktatásban” c. kiemelt európai uniós projekt keretében készült.

A második javított kiadás 2016. január 25-én hagyták jóvá, mondhatni elég friss. Ez egy 102 oldalas kis könyvecske, mellékletekkel együtt. Ha valakit érdekel, innen megtudhatja, hogy az általános iskolában hogyan működik az önértékelés és magában az önértékelésben mennyit számít a szülők véleménye. Íme: „A 2. számú melléklet a pedagógus önértékelésében alkalmazott szülői kérdőív állításait tartalmazza, amelyek szintén sokrétű információt nyújthatnak a pedagógus munkájáról, személyéről, kapcsolatáról a szülőkkel, valamint megállapíthatók segítségével a kiemelkedő és a fejleszthető területek.”

A 2. számú mellékletben a kiadvány 92. oldalán elolvashatók a kérdések is melyekre a szülők válaszolhatnak:

„41. Időben tájékoztatja a szülőket és a tanulókat a feladatokról, elvárásokról.

  1. Gyermekem otthoni tanulását tanácsaival segíti.
  2. A házi feladatokat, a gyermekem munkáit rendszeresen ellenőrzi.
  3. A szülőkkel való párbeszédét a kölcsönös megbecsülés, együttműködésre való törekvés, más véleményének tiszteletben tartása jellemzi.
  4. Értékelése, visszajelzései rendszeresek, aktuálisak.
  5. Fogadóórán informatív és gyermekem fejlődése szempontjából hasznos tanácsokat ad.
  6. Szülői kérdésre időben és pontosan reagál.
  7. Segítségért fordulhatok hozzá nevelési problémákkal.
  8. Felismeri a tanuló problémáit, tanulási nehézségeit és képes segítséget nyújtani.
  9. A tanulók bizalommal fordulhatnak hozzá.
  10. Gyermekem hosszabb hiányzása esetén lehetőség szerint ad időt és segítséget a felzárkózásához.”

Igen, ezek alapján a kompetenciákat néhol keverő, többnyire felületes kérdések alapján lehetséges ma egy szülőnek értékelni a pedagógust, de csak akkor, ha az intézményi szülői szervezet írásban és kifejezetten kéri ezt és jegyzőkönyvezi is (56. oldal. 4. pont) Mivel 8-tól 4-ig kötelező az iskola értelmezhetetlen a gyermek otthoni tanulására vonatkozó kérdés (42. kérdés). Vagy a heti 40 óra nem elég a tanulásra? Amennyiben a gyermekkel kapcsolatban nevelési problémák vannak, nagy valószínűséggel kevés pedagógus partner a megoldásban, mondván oldja meg a szülő (48. kérdés). Sőt, jellemzőbb az, hogy a tanár ír be a gyermek ellenőrzőjébe, ha a gyermek nem jól viselkedett az órán/szünetben/ebédnél/napköziben, és utasítja a szülőket, hogy beszélgessenek el vele a helyes viselkedésről otthon. A szülők nagy valószínűséggel más szempontok mentén (is) értékelnék a gyermekeik tanárait, ezzel a 10 kérdéssel a felszínt kapargathatják meg csupán, vagy azt sem.

Sajnos így ez a rendszer így, nagy valószínűséggel, nem fog jól működni. Felesleges terhet ró a a jól teljesítő tanárokra, az alkalmatlanja pedig pont ettől nem fog észbe kapni, csupán papírmunkával igyekszik takargatni hiányosságait.

Biztos mindenki találkozott már olyan tanárral, aki, a legtöbb óráján minősíthetetlen teljesítményt nyújtott, vagy csak szimplán alkalmatlan volt a feladatra. Amikor egy ilyen tanár végigmegy ezen a procedúrán (kézikönyv 36. oldal), elolvassa az értékelésében szinte súlytalanul, és minden bizonnyal kellő intelligenciával megírt szülői véleményt az másnapra megvilágosodik? Tényleg? Valószínűleg, erre elég kicsi az esély. Nagyobb az esély arra, hogy amennyiben néhány szülő le merte azt írni, hogy a tanerő szakmaiatlan, alkalmatlan dafke is szívatni fogja az osztályokat. De az önfejlesztési tervet biztosan elkészíti.

Jellemzően a jól, vagy nagyon jól tanítók pedig megszívlelik a kapott kritikát és igaz lesz a mondás, azt a lovat ütik, amelyik húz. Aki eddig is magasról tett a tanításra, a gyerekekre, a tanrendre, az nem fogja magát önértékelni, hanem továbbra is kibekkeli a tanéveket szépen sorban.

A megoldás nagy valószínűséggel nem ez az uniós pályázatból készült füzetecske lenne, önértékeléssel, vezetőpedagógussal, intézkedési tervvel, jegyzőkönyvekkel és brutális mennyiségű adminisztrációval együtt. Ideje lenne inkább szemléletet váltani. Talán lehet arra is pályázni az Uniónál, hogy a bántalmazó tanárt ne fedezhesse senki, ahogy az alkalmatlant sem. Így talán nem lenne kontraszelekció a pályán.

Annak, akit nem érdekel a gyerekek sorsa, és mégis köze van az oktatáshoz, elég lenne néhány gazdasági alaptanulmányt elővenni, hogy tudja azért attól több a tét, hogy egy tanár évekig szívat vagy sem néhány osztályt. Egy jobb tanár elő tudja segíteni, hogy diákja évekkel később nagyobb bevételre tegyen szert. Kicsit bonyolult ugyan a képlet, de könnyen belátható, hogy jobb tanárral jobb eredményt érnek el a gyerekek és a pozitív hatás még évek múlva is érződik. Ezért is érthetetlen ez a „pöcsölés”, így, ebben a formában.

board_1.jpg

2 komment