Gyermekvilág, gyermekjog


Mit adnak nekünk a bántalmazók?

2018. március 27. 16:25 - gyvgyj_gtm

Néhány blogbejegyzésben foglalkoztunk már a érintőlegesen a családon belüli erőszakkal és kicsit konkrétabban a bántalmazó szülővel. Gyerekek és a gyerekeiket lelkiismeretesen gondozó szülők tíz-vagy inkább százezreinek életté teszi pokolivá tenni az a szülő, aki csak az erőszak nyelvén tud és akar szólni. Sajnos, a sorozatot folytatnunk kell. Vendégposzt.

Amikor az együttélés során a szülők közötti kapcsolat megromlik, akkor a két felnőtt embernek megvan a döntési joga, van lehetőségük azt választani, hogy az életüket ezután külön folytatják. Adnak teret és időt a másiknak arra, hogy az életét mással és akár másként élje. Ha úgy akarják, akkor nem is fognak már soha többet találkozni, vagy csak a lehető legkevesebbet.  Ha van közös gyerekük, akkor a gyerek az, aki nem hozhatja meg ezt a döntést. A törvény kimondja, az ő mindenek felett álló érdeke az, hogy mindkét szülőjével rendszeresen kapcsolatot tartson. Akkor is, ha ő ezt nem akarja. A gyereknek ezentúl nem csak úgy elmegy az állatkertbe, hanem a kapcsolattartás, más néven a láthatás során egy páros hétvégén el tudnak menni apával az állatkertbe. Ha apa nem szereti az állatkertet, de a gyereket az érdekli, akkor az anyával páratlan hétvégén tudják ezt a programot megejteni.

Azt a szülőt, akinek már nincs felügyeleti joga most már különélő szülőnek nevezik, a gondozó szülő pedig az, aki pedig a nap 24 órájában heti 7 napban felelős a gyerekért. Vannak olyan törvények, melyek szabályozzák, gondozó szülő és a különélő szülő feladatait azért, hogy minőségi kapcsolattartás jöjjön létre a különélő szülő és gyereke között. Azonban gyakran találkozni olyan történetekkel, ahol kiderül, az állatkerten kívül azért van azért még néhány hely, ahol alacsony a kerítés. Elméletileg már vannak olyan jogszabályok, melyek a családon belüli erőszak elkövetőit büntetni rendelik, sőt elméletileg már vannak olyan jogszabályok is, melyek korlátozzák a bántalmazó különélő szülő jogait. Gyakorlatilag is léteznek olyan jogszabályok, melyek figyelembe veszik, hogy a kapcsolattartás mennyire szolgálja a gyermek érdekét, testi-lelki fejlődését.

Ehhez képest Magyarországon kényszerláthatás még most is egy létező dolog, gyerekek tömegei mennek sírva, rettegve a különélő szüleikhez, mert erre vannak kényszerítve. Sok gyerek hallgatja a gondozó szülőjének ócsárlását kéthetenként és ijesztgetik őket azzal, hogy mi történik, ha a gondozó szülő nem viselkedik jól. Egy bántalmazó számára a gondozó szülő pedig nem tud jól viselkedni, bármit tesz, az rossz. Legalábbis a bántalmazó szerint. Akit, ha már fizikaliag nem éri utol, legalább gazdaságilag, pszichésen terrorizálja, addig amíg bírja. Amíg hagyják neki.

Sok hivatalnok egyszerűen nem ismeri fel a bántalmazó különélő szülőt, tudatlanságból, vagy nemtörődömségből ki tudja. Tény egyszerűbb a meleg és kényelmes irodai fotelből bírságolással és újabb eljárással fenyegetni a gondozó szülőt, mintsem felvenni egy környezettanulmányt a különélő szülőnél, hogy a kéthetente ott alvó gyereknek van-e például ágya, amin aludni tud? Egyszerűbb felsoroltatni az összes tejfehérje tartalmú ételt a gondozó szülővel, mint felelősségre vonni a különélő szülőt, hogy miért is itatja tejjel a tejérzékeny gyereket és miért nem biztosít számára megfelelő ennivalót. Egyszerűbb a traumatizált gyerek védelembe vételét kezdeményezni, mint megvizsgálni, hogy mitől is került az a gyerek abba az állapotba. Persze a védelembe vétel okán magatartási szabályokat a különélő szülőnek is elő lehetne írni, de erre szerintem, még nem volt példa a világtörténelemben.

Az helyzet az, hogy a hivatalok elég sokáig szokták hagyni egy-egy bántalmazó szülő ámokfutását. A kormányhivatalnokok többnyire a székükbe kapaszkodnak lelkesen, mintsem egy-egy bántalmazó különélő szülő tetteinek jobban utána néznének. Persze minden kormányhivatalnoknak van felettese, akik aláírják – olykor meg sem nézve, hogy mit is pontosan – az iratokat. Sőt minden kormányhivatalnak van kinevezett vezetője, kormánybiztosoknak hívják őket, akik felelősek ezekért a döntésekért. Elméletileg.

Szóval mit is adnak nekünk a bántalmazók és mit tehetnek meg a velünk elég gyakran büntetlenül azon kívül, hogy a kapcsolattartáson a gyerek alapvető szükségleteit sem biztosítják? (Figyelem, ezeket normális szülő nem csinálja!)

  1. Például szidhatják a gondozó szülőt. Persze nem mindig implicite, hogy anyád egy k., hanem finoman, hogy a gyerek azért értse, hogy a gondozó szülőjével lehet, hogy nem stimmel valami.

  2. Ha a bántalmazó telefonon kapcsolatot tart a gyerekkel, akkor küldhet neki aggódó üzeneteket. Például egy lázas beteg gyerektől érdeklődhet így: „Remélem, nem szemétkedik már megint? …Hiszen nem adhat mást mi lényege… „ Mindeközben a gondozó szülő éjszakázik és a nap 24 órában van készenlétben a beteg gyerek mellett.

  3. Ha a különélő szülőnek az erőszakossága miatt mégiscsak felelnie kell a törvény előtt – ez ma már nem példa nélkül álló – akkor a bántalmazó sértődötten elmesélheti a gyerekének, hogy rabosították, vagyis a fotója bekerült a rendőrség nyilvántartásába. Sőt a bántalmazó azt is megmutathatja a gyerekének, hogyan vettek tőle ujjlenyomatot.*

  4. A bántalmazó szülő megteheti még azt is, hogy évekre eltűnik a gyereke életéből, ez nem számít elhanyagolásnak, sőt. Ha megjelenik, akkor a gyámhivatal csak a gondozó szülő kérésére függeszti fel a soha be nem tartott szabályozást.** 

  5. A bántalmazónak lehetősége van hagyni, hogy a gondozó szülő kérje a kapcsolattartás újraszabályozását és amikor néhány hónap alatt számos hivatalnok és szakértő közreműködésével vége a folyamatnak és jogerőre emelkedett az új szabályozás, akkor közölje a gondozó szülővel: - nem a hivatallal! - neki nem is felel meg ez a szabályozás.

  6. A nagyon rutinos bántalmazó azt is meg tudja tenni, hogy hagyja, a gondozó az újraszabályozás tökéletlensége miatt kérje a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatát. (Mivel a gondozó szülő nem áll úgy anyagilag jogsegélyként ügyvédet is kér -és kap – a kormányhivataltól. Vagyis az államnak ez az évekig eltartó folyamat nem kevés pénzébe kerül) A bírósági perben a bántalmazó különélő szülő úgynevezett beavatkozóként részt vehetne, de nem teszi. A bírósági eljárás végül a Kúrián egy háromtagú tanács előtt fejeződik be így vagy úgy, a lényeg, hogy az újraszabályozás jogerős lesz és végrehajtható. Nos, a bántalmazó ekkor, de csak ekkor közli a gondozó szülővel - szintén nem a hivatallal - hogy ő páratlan hétvégéken dolgozik, ha elmarad a páros heti kapcsolattartás, akkor nem fogják pótolni.***

  7. A bántalmazó még azt is megteheti, hogy rendszeresen és éveken keresztül eljárásokat indít a gondozó szülő ellen a gyámhivatalnál, ezeket ő csak feljelentéseknek nevezi. A „feljelentés” tényéről minden esetben tájékoztatja a kapcsolattartáson éppen nála lévő gyereket is. A bántalmazó azt nem fogja fel, hogy ezzel mit is ad a gyerekének.

  8. A hatósági eljárások indításának oka végtelen lehet, ezért már csak egy-két újabb lehetőségek sorolok. A bántalmazó megteheti azt, hogy ha a gyerekének iskolai elfoglaltsága miatt később kezdődik a kapcsolattartás 8 perccel, vagy 2 órával, akkor különélő szülőként kéri a kapcsolattartás végrehajtását. Mivel a gyerek programja miatt nem 120percet/10 órát tudott a gyerekkel lenni, így sérültek a jogai. Ebben az esetben a hivatal, ahelyett, hogy elküldené a fenébe, megpróbálná józan belátásra bírni a különélő szülőt, elindít egy eljárást, meghallgatást tart és a rendelkezésre álló tények és bizonyítékok megfelelő súlyú értékelése után végre feljelenti a bántalmazót családon belüli erőszakért. Ja nem is. A hivatal általában megállapítja az a gondozó szülő önhibáját, mert a gondozó szülő gyereket nem adta át a határozatban előírt időben. A gondozó szülő ekkor fellebbez és a másodfokú hatóság 6-14 hónap után általában meghozza a döntését. Általában utasítják az elsőfokú hatóságot az eljárás megismétlésére.

  9. A bántalmazó büntetlenül megteheti azt is, hogy a rendőrséggel - ahová néhány hónappal azelőtt még ő ment be idegesen gyanúsítottként - fenyegeti a gyereket és kedélyesen kamuzgat a megdöbbent gyereknek, arról, hogy a gondviselőnek hogyan kellene viselkedni, ha nem akar rendőrökkel találkozni.

A bántalmazó ezeket mind megteheti és meg is teszi, de ismétlem, normális szülő nem. A bántalmazó általában ezeket a dolgokat a szűkebb családjának, akár az szüleinek, testvéreinek, új párjának támogatásával teszi meg, de ismétlem, normális családban a bántalmazót inkább fékezik, nem támogatják.

Akkor mit is adnak nekünk a bántalmazók?

A bántalmazó mindenek előtt páratlan élményeket ad a gondozó szülőnek, iratok éveken keresztül történő olvasgatása és fellebbezések írogatása formájában, mindezt ingyen és bérmentve. A gondozó szülő megtapasztalja, hogy milyen az, ha a leglehetetlenebb időpontokban kell a hivatalokban megjelennie. Az első 1-2-3 évben még lelkesen viszi a munkáltatójának az igazolásokat, ugyanis nincs annyi szabadsága, ami elég lenne ezekre a tárgyalásokra. A munka törvénykönyve alapján pedig jár a fizetett távollét, ha annak oka hatóság előtt megjelenés. De csak addig, amíg van honnan távol lenni. A hivatalban a lassan telő évek alatt persze látszólag semmilyen erőszak nem történik, a hivatalban nem verekszik a különélő szülő – egy kis ordibálás belefér, de van annyi önkontrollja, hogy nem üt. A gyakran cserélődő hivatalnokok közül ugyan kinek is jutna eszébe, hogy mennyire életszerű, ha a különélő szülő éveken keresztül csak és kizárólag a hivatalon keresztül akar kommunikálni a gondozó szülővel és bármilyen akár 8 perces problémája akad, akkor a párbeszéd helyett beidézteti, hogy találkozzanak egy tárgyaláson. És újabb és újabb indokot talál havonta, de negyedévente egyszer biztosan.

Akkor mit is adnak a gyerekeiknek a bántalmazók?

Rossz példát. Természetessé fog nekik válni és azt tanulják meg, hogy a gondozó szülőt lehet leckéztetni és fenyegetni éveken keresztül hatóságokkal. Pszichés problémákat. Az állandó fenyegetettség miatt szorongani fog a gyerek. Ezeket az eljárásokat nem lehet előtte titokban tartani, főleg, ha a különélő szülő postásként is használja a gyereket. Korai felnövés. Mivel látja, hogy a nagyon szeretett szülő nem egyenrangú fél a különélő szülővel, látja a konfliktusokat, ezért megpróbál a maga módján beleavatkozni és segíteni. Bűntudatot. Előfordulhat, hogy magát okolja az évek óta tartó áldatlan helyzet miatt, hiszen, ha ő jól viselkedne – ez van a pici fejében – a szülei biztos nem váltak volna el. Sérült kötődést. A gyerek mindkét szülőjét szereti, de azt is szeretné - joggal -, hogy őt mindkét szülője szeresse. A gyerek tudja, érzi, hogy ő kinek mennyire fontos és tényleg nagyon szeretné, ha szeretnék.

Szóval nem az a kérdés, hogy mit adnak nekünk a bántalmazók, hanem hogy mit vesznek el? A saját gyerekeiktől a gyerekkorukat.

Néhány hónappal korábban volt szó Timi és Wilhelm történetéről. Timi 32 éves volt, amikor Wilhem úgy döntött, hogy elválik és elhagyja Timit és a közös gyereküket. Timi most 45 éves és több, mint kétszer másfél év bíróság után 5 éve jár negyedévente, havonta, de olykor hetente gyámhivatalba, gyerekjóléti szolgálathoz és még sok helyre. Timi számára eltelt több, mint 8 év úgy, hogy nem volt olyan hét/hónap, hogy valamelyik hivatal, hatóság ne küldött volna ajánlott levelet Wilhelm valamelyik dolga miatt. Timi a kezdetek óta számtalanszor elmondta a hivatalokban, hogy családon belüli erőszak elszenvedője, és felsorolt az előbb leírt 9 pont közül közül néhányat és elmondja az első pofon idejét is. Wilhelmet elítélték garázdaság miatt és azért, mert bántotta Timit. De hiába a Wilhelmet elmarasztaló döntés a gyámhivatal vezetője előtt, a hivatalnok szerint – lenullázva ezzel a rendőrség, az ügyészség és a bíróság munkáját - Wilhelm nem bántalmazó.

Egyszer, de tényleg csak egyszer végre össze kellene rakni a rendelkezésre álló tényeket, a súlyuknak megfelelően értékelni őket és észre venni, hogy nem normális, amit Wilhelm csinál. Hogy annak ellenére, hogy figyelmeztették, ne kövessen el újabb bűncselekményeket, nem változtatott a viselkedésén. És megállítani.

*A bántalmazótól a büntetőeljárás alatt nagy valószínűséggel ekkor nem vonják meg a kapcsolattartási jogát, sőt nem is korlátozzák, hiszen a gyerek mindenek felett álló érdeke, hogy mindkét szülőjével kapcsolatot tartson. Azzal is, aki a nyílt utcán, a szeme láttára üti meg a gondozó szülőjét.

**Ha a gondozó szülő nem kérné ezt, akkor vajon megbüntetnék azért, mert egy gyerek számára vadidegen embernek nem adja át napokra a gyerekét?

***De ha a páratlan héten a gondozó szülőnek és a gyereknek van programja, azért, biztos, ami biztos alapon ő azért kér végrehajtást a páratlan heti elmaradt kapcsolattartásra.

  board_2.jpg

Kövesd a blogot újabb hírekért a Facebookon is!

Szólj hozzá!

Missing

2017. november 09. 11:27 - gyvgyj_gtm

A internet és a közösségi média térhódításának köszönhetően egy hangyányit csökkent a látenciája a családon belüli erőszaknak, olyan ügyek is nagyobb nyilvánosságot kaphatnak, melyeket évekkel ezelőtt csak a bűnügyi vagy a bulvár rovat apró betűi között olvashattunk. Ha egyáltalán.

Ahogy Leslie Morgan Steiner videójából is megtudható, azzal, hogy az áldozat kilép a bántalmazó kapcsolatból még nincs vége a szenvedéseinek. A bántalmazó továbbra sem szeretné elveszíteni felette a kontrollt, évekig zaklatja, hatóságok félrevezetésével, manipulálásával tovább nehezíti az életét. Tény, a válás minden érintett számára nehéz, a nem bántalmazó szülők is nehezen lépnek át a vélt vagy valós sérelmeiket és egyeznek meg kulturáltan, szülőhöz méltón a részletekről. A bántalmazó szülő ezzel szemben magában őrjöng, dühöng arra gondolva, hogy az eddig marionett bábuként mozgatott szülőtársa önálló életre kel. Sokszor azonban nem tartja magában ezt a dühöt, hanem a tettek mezejére lép.

Ez történhetett a jelek szerint abban a családban is, ahol az édesapa a kapcsolattartás után egyszerűen nem vitte vissza a gondozó szülőhöz a 3 éves közös gyereküket. Történt mindezt 2017. szeptember 10-én. A kisfiút eltűnt személyként körözte a rendőrség, eredménytelenül.

Az édesanya 2017. október 15-én egy nyilvános Facebook postban kért segítséget, a több, mint egy hónapja ismeretlen helyen tartózkodó 3 éves gyerekének felkutatására.

 

 

Az édesapa 2017. október 25-én egy postban kért segítséget, hogy a róla valaki által terjesztett valótlan állítások miatt.


Az édesapa az édesanya segítséget kérő postjához rendszeresen hozzászól, azt nem tagadja, hogy a közös 3 éves gyerekük nála van, de semmiben nem kooperatív. Közben a bíróság ideiglenes intézkedéssel az édesanyát jogosította fel a szülői felügyeleti jog gyakorlásával, az másik szülő pedig minden vasárnap délelőtt találkozhat két óra hosszáig a kisfiúval, segített kapcsolattartás formájában A bíróság az édesapát felszólította, hogy a gyermeket 3 napon belül adja át az anyának. A körözési listáról időközben eltűnt a 3 éves gyermek, de továbbra sincs az édesanyjánál, az apa nem tett eleget a bíróság végzésének.

A nyilvánosság miatt a közösségi médiában reklamáló édesapa azonban hirtelen feltűnik az egyik országos kereskedelmi csatornán főműsoridőben.

  

 

 

Tény, hogy minden egyes X faktorban van valaki, akinek el kell játszani a nehéz sorsú gyereket, most éppen a Berznay Dániel kapta ezt a szerepet. Szegény elég rosszul alakítja, pedig az apja "nem volt időm" kifogását könnyen megválaszolhatná. Nem kell, hozzá sok ész, hogy ezt a riportot összevetve az édesanya által közöltekkel, feltűnjön, hogy valami azért itt nincs rendben. Sajnos a műsor készítői nem fordítottak erre figyelmet. A bántalmazó kapcsolatokat megkérdőjelezők által gyakran emlegetett „hallgattassék meg a másik fél is” elv alapján, a műsor következő részében az édesanya is elmondhatná a maga verzióját. Esetleg lehetne a Keresem a családom című műsornak egy különkiadása, amikor arról forgatnának, hogy a 3 éves kisfiú hetek után végre találkozhatna az édesanyjával és hazamehetne vele.

Hosszabb távon – még akkor is, ha beszűkült gondolkodású apa ezt nem is látja be – egyáltalán nem kifizetődő a bántalmazás és az, ha egy gyermeket elszakítanak az édesanyjától. A gyerek ebben a légkörben szocializálódik és életének későbbi szakaszában előfordulhat, hogy maga is bántalmazó lesz, elfordul a szüleitől – igen, az apjától is. De ha csak szociális vagy párkapcsolatai nehézségei lesznek emiatt, akkor is elmondható, hogy nem érte meg ezt csinálni.

Zárásként néhány példa, hogy miért öntökönszúrás, ha egy apa elrabolja vagy elzárja a másik szülőtől a gyermekét.

2001. január 19-én tűnt el az akkor 7 éves P. László, akit, mint később kiderült, az édesapja évekre Dél-Amerikába vitt, megakadályozva ezzel, hogy a bíróság az édesanyánál helyezze el a gyermeket. A kisfiút, P. Lászlót a Csellengők magazin műsorával is keresték, de évekig nem jutottak a nyomára. A következő híradás róla 2016. októberi, ekkor derült ki, hogy ő az a fiatalember, akit a köztudatban körúti robbantó néven lett ismert. Az ügy bírósági szakban van, de azt már most el lehet mondani, hogy a fiatalembernek nem felhőtlen a felnőttkora.

Tavaly lehetett sokat olvasni Bence történetéról is, aki évekig volt kénytelen nélkülözni az édesanyját és ebben sajnos közreműködött például a helyi családsegítő is. Az édesapa éveken keresztül meg tudta téveszteni a szakembereket, egyre kevesebbszer engedte az anya-gyermek találkozókat, majd, amikor már nem volt lehetséges azokat meggátolni, ismeretlen helyre távozott a gyerekkel együtt. Néhány hónap után végül Bence az anyukájához, az apa pedig előzetes letartóztatásba került. A történtet itt lehet hosszabban elolvasni, elképesztő, hogy egy civilizált ország kellős közepén ilyen megtörténhet.

Előfordulhat, hogy kevés a belátási képessége egy ilyen helyzetben lévő embernek, de minden bizonnyal nem magányosan csinálja azt, amit. A környezetében lévő embereknek, családtagoknak, barátoknak – ha vannak – érdemes lenne emlékeztetni a bujkáló szülőt, hogy a gyerek az gyerek és nem egy eszköz, amit a nemlétező alkupozíciójának az erősítésére használhat.

Szólj hozzá!

Kényszerláthatás

2015. szeptember 22. 16:12 - gyvgyj_gtm

Habár sokan nem szeretnek beszélni róla, attól még létezik, attól még van. Most körbejárom, mit tesznek a hivatalok, akkor, amikor egy gyermeknek a saját szülője az ellensége.  A gyermekvédelmi törvény első paragrafusa kimondja, minden gyermeknek joga van családban felnőni, lehetőleg a sajátjában. A gyermeknek az is alapvető joga, hogy mindkét szülőjével kapcsolatot tartson*, ezen jogától csak a saját védelme érdekében lehet megfosztani. A szülő-gyermek kapcsolatban a szülőnek joga és kötelessége a kapcsolattartás, a gyermeknek joga, de nem kötelessége. A gyakorlatban előfordul, hogy ez a jog olykor terhes kötelességgé, a gyermek hátrányára váló találkozássá válik. 

Hogy mennyire tartják erősnek a jogalkalmazók a szülővel való kapcsolattartási jogot, azt jól mutatja a gyermekvédelmi jelzőrendszer kudarcaként elhíresült szigetszentmiklósi eset is. Ha a híradások pontosak, a nevelőszülőkhöz elhelyezett gyermekeknek a családból történt kiemelésük után még havi kétszer 2 órát tölthettek felügyelettel a szüleik társaságában. Később ezt a jogot nyilván megvonták a szülőktől, az ügy jelenlegi állásáról a nincs nyilvános információ.

A válás során a szülők egymástól és nem gyermekeiktől válnak el, mégis előfordul, hogy egy apa vagy anya hónapokig nem tartja a kapcsolatot a gyermekével. Még akkor sem, ha ügyvéd előtt készült megállapodás, gyámhivatali határozat vagy bírói végzés szabályozza a kapcsolattartást a különélő szülővel. A jogban esetleg járatlan, a gyermekkel élő szülő ilyenkor a kapcsolattartás biztosítása miatt fordulhat a helyi gyermekjóléti szolgálathoz. Amennyiben tudja a vonatkozó jogszabályokat,** a kormányhivatal gyámügyi osztályán, régebbi nevén a gyámhivatalnál kérheti a kapcsolattartás végrehajtását, vagyis azt, hogy a különélő szülőt kötelezzék az elmaradt kapcsolattartás pótlására.

A szülők válása általában igen hektikus és olykor igen kiszámíthatatlan folyamat, megesik, hogy az indulatok lecsendesedése után a világgá szaladt szülő visszatér, és kíváncsi lesz a magára hagyott, a teljes mértékben a gondozó szülő által nevelt gyermekére mégis csak. A közvélekedés és a jelenlegi joggyakorlat is nagyon enyhén ítéli meg a hónapokig távol lévő szülő távolmaradását és általános tévedés, hogy csak a fizikai bántalmazás számít bántalmazásnak. Abban az esetben, ha a különélő szülő a kapcsolattartási kötelezettségének nem tesz eleget, a gyermekét elhanyagolja, bántalmazza. Távollétével és így kötelességének nem teljesítésével mulasztást követ el, gátolja gyermeke egészséges testi-lelki fejlődését, miközben a gondozó szülőre aránytalanul nagy terhet hárít.

Éppen ezért rendelkezik törvény arról, hogy a bíróság, vagy a gyámhatóság „a felróható magatartást tanúsító szülő vagy más kapcsolattartásra jogosult személy kapcsolattartási jogát a gyermek érdekében korlátozhatja vagy megvonhatja.”***

Előfordul, a szülők válása mögött családon belüli erőszak húzódik meg észrevétlenül. Annyira észrevétlenül, hogy a családdal kapcsolatba kerülő szakemberek ezt nem is veszik észre. Hogy a tapasztalatlanság, a tanulatlanság vagy az érdektelenség az oka ennek, azt ne most firtassuk, legyen a figyelem inkább azon, hogy a bántalmazó családban felcseperedő gyermekre hogyan hat ez. A pofonok súlytalansága című írásomban már taglaltam a manapság még fellelhető kettős mércét, mely egyik szülőnek – egyébként igen helytelenül – megengedi a bántalmazást, a másikat ugyanezért – egyébként igen helyesen – büntetné. Most ne hördüljön fel a kedves olvasó, olvastam olyan ügyvéd blogját, aki a bántalmazást tételesen felsoroló szülőnek azt javasolta, hogy adja elő mindazt a gyámhivatalnak, ott majd szépen meg fogják kérni, hogy ne hisztizzen. Nem linkelem inkább.

Ha a gyermek maga is bántalmazás áldozata, őt a különélő szülő bántotta, nyilván nem szeretne vele találkozni. Amennyiben a bántalmazás tényét nem veszik figyelembe, nem hallgatják meg a gyereket akár a kora miatt szakember segítségségével, őt a jogalkalmazók a kapcsolattartást elrendelők újabb traumának teszik ki, sőt veszélyeztetik. Általában az elmondható, hogy a szabályozást végzők a gyermekkel nem találkoznak, számukra ő csak egy akta, egy irathalmaz iktatószámmal. Az is általános, hogy a gondozó szülő által elmondottakat, a bántalmazás ismertetését sem veszik olyan komolyan, hogy alapos tényfeltárásba kezdjenek, vagy akár bármilyenbe.

A baj, a kényszerláthatás akkor következik be, amikor a jogalkalmazók, a hivatalnokok nem gondolják végig, az előzőleg vázolt gondolatokat, felcsapják a jogszabályokat tartalmazó könyveket és egy évtizedek óta alkalmazott sablon alapján szabályozzák le a kapcsolattartást. Kapcsolattartás minden páros héten pénteken 18 órától vasárnap 18 óráig, minden páros ünnep második(!) napja a különélő szülővel 9-18 óráig. Pont. A fokozatosság elvét, a gyermek mindenekfelett álló érdekét és a család élethelyzeteit nyilvánvalóan figyelmen kívül hagyva.

Természetesen van megoldás arra az esetre, ha a gyermek nem szeretne menni a láthatásra. Nem, nem az okok feltárása a megoldás, hanem a gondozó szülő kap még egy feladatot: készítse fel a gyermeket a láthatásra! Amennyiben a gyermek – mivel az ő ítélőképessége korlátozott – nem akar kapcsolattartásra menni, az biztosan azért lehetséges, mert nem volt felkészítve a láthatásra. Annak a gyermeknek a kívánságát sem veszik figyelembe, aki évek óta nem látta a különélő szülőjét, de emlékei vannak és észleli a jelenlegi gondokat. Hiszen még kicsi, még nincs 12 sem, sőt a szabályozást is jobb, ha 18 éves koráig betartja.

A gyermek helyett a törvényes képviselő, a gondozó szülő nyilatkozik, aki a gyermek érdekét képviseli. Képviselné jobban mondva, ugyanis az általa elmondottakat jobbára úgy értékelik, hogy a gyermeket a másik szülő ellen neveli, azért nem akar menni a gyermek oda ahova, ezzel veszélyezteti a gyermeket, ha pedig a gyermek nem vesz részt a kapcsolattartáson az kapcsolattartás akadályozása, bűncselekmény***.

Ebben a jogi környezetben teljesen nyilvánvaló, hogy a gyermekkel élő szülő inkább elviszi a kapcsolattartásra a gyermeket. Ha nem teszi meg, pillanatok alatt szakad a nyakába a gyermekjóléti központ családgondozója, a gyámhatóság ügyintézője és egy rendőrségi előadó is rendőrjárőrrel fűszerezve, amennyiben a különélő szülő elég eltökélt és párbeszéd helyett a hatósági megoldást választja. A gondozó szülő egyszerűen lesz, ami lesz alapon el kell, hogy vigye gyermekét a kapcsolattartásra és bíznia kell abban, hogy a bántalmazó különélő szülő legalább a saját gyermekéhez kíméletes lesz.

A józan észt és a gyermek úgynevezett mindenek feltett álló érdekét legyőzi a hatalom. Ez a kényszerláthatás.

  1. évi XXXI. törvény 6§

**149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról IV. fejezet.

***2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 4:184. § [A kapcsolattartási jog korlátozása és megvonása]

****2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről 210 §

file.jpg

 

13 komment

Alapállás

2015. május 06. 19:53 - gtm

avagy miért is van ez a blog

Valami biztos változik, mert többen és többször beszélnek, de inkább írnak arról, hogy Magyarországon a nemek egyenlősége még nem valósult meg. A half-ism országában nem is lehet tudni, erre van-e esély, de tudjuk, a reményhal.

Ahogy elkezdünk egy dologgal foglalkozni, valamilyen szinten van elképzelésünk, hogy milyen irányban is haladunk. Egy darabig biztosan. Azt mondják, a dolgok akkor kezdenek izgalmasak lenni, amikor olyan választ kapunk a kérdésünkre, melytől egy kicsit meghökkenünk. Ha ilyenkor nem félünk elmenni az ismeretlen felé, ha kilépünk a komfortzónánkból, nos, akkor lehet valami érdekeset, értékeset kihozni a feladatból, a langyos vízben tapicskolás helyett.

Tény, férfiaknál és nőknél még nagyon működik a kettős mérce. Ahogy a Jól-lét Alapítvány vezetője mondta a legutóbbi Terézanyu díjátadón, a férfi, onnan kezdve, amikor családot alapít, gyermeke születik, megbízhatóbb munkaerőnek számít. Míg a nő anyává válása az ő munkaerőpiaci megbecsültségét a tapasztalatok szerint csökkenti.

Tény, egy egyszerű kérdés feltevése, Te miért dolgozol? olyan válaszokat hozott ki nőkből, melyektől a nyilvánosság egy része dobott egy hátast. Aztán belegyömöszölték egy skatulyába gyorsan az egészet. Úgy kényelmesebb. Idézhetnék most női magazinokból is, de ott – tisztelet a kivételnek – már a kérdés is skatulyában van.

És jönnek a cikkek, az anya, aki 3 kamaszgyereket nevel egyedül és még van ereje előléptetés miatt kepeszteni – logikusan egyébként. És természetesnek vesszük, valami fájó romantikával, hogy azért valahol van egy messzi főnök, aki végre-végre felismeri az anya kvalitásait és a dolgok a helyükre kerülnek.

A helyükre kerülnek?

A történetben vannak emberek, helyzetek, melyek felett átsiklunk és bár tudjuk, hogy a válás purgatórium, de az utána következő élethelyzet meg pokoli lesz. Mert ha másnak lehetősége van kihúzni magát a feladatok alól, pokoli nehéz lesz élni. Mármint egészségesen és sokáig.

Mert ugye az az alapállás, hogy a nő, az úgyis megcsinálja, mert ő bírja. Ha szóvá teszi, mi más is lehet, mint mártír. Közben pedig elfelejtődik, vagy sosem volt a köztudatban, hogy vannak azért törvényeink, melyek rendelkeznek az emberi alapjogokról, a gyermekek jogairól külön is. De ez már egy másik történet.

Kép forrása: pinterest

Szólj hozzá!