Gyermekvilág, gyermekjog


A gyermekvédelem evolúciója

2019. szeptember 13. 17:25 - gyvgyj_gtm

Amikor 2015 tavaszán a hazai, gyenge lábakon álló gyermekvédelmi rendszer hibáit látva úgy döntöttünk elindítunk egy blogot, akkor a következő megállapítást tettük: „Van egy rendszer, mely azért felel, hogy a gyermek mindenek felett álló érdeke érvényesüljön és biztosítva legyen a testi-lelki fejlődése. Van egy rendszer, mely, úgy tűnik, mégsem működik túl jól.” Nos, a rendszer azóta megváltozott és tökéletesen működik. A cél viszont most már nem az, hogy a gyermekek mindenek felett álló érdeke érvényesüljön, hanem valami egészen más.

Az egész országon hatalmas felháborodás söpört végig, amikor kiderült, hogy Szigetszentmiklóson a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjainak asszisztálásával több gyerek volt kitéve évekig tartó bántalmazásnak. A sajtó képviselői hátborzongató részleteket osztottak meg az olvasókkal, egy idő után már az állampolgári jogok biztosának kellett közleményben nyomatékosan kifejezni azt, hogy még ezeknek a gyerekeknek is vannak jogaik. Kár, hogy évekig ezt senki nem vette észre. Azóta eltelt néhány év, majd miután a nyomozó és vádhatóság, illetve a bíróság között volt egy kis pengeváltás, egy hatályon kívül helyezett ítélet után a Fővárosi Törvényszék a gyerekek szüleit jogerősen letöltendő börtönbüntetésre ítélte. Az ügy végére pont került. Sajnos.

Ugyanis ezt volt az első nagy nyilvánosságra kerülő ügy, ahol kiderült, a gyermekvédelmi jelzőrendszer fabatkát sem ér. Lehet ezt pénzhiánnyal magyarázni, de ez már évekkel ezelőtt sem állta meg a helyét. Egyetlen szociális munkást, gyámügyi ügyintézőt, a gyermekvédelmi jelzőrendszer egyetlen tagját sem vonták ténylegesen felelősségre, nemhogy bűncselekményt nem állapítottak meg, de még egy árva bírságot sem szabtak ki. Az ENSZ 1989-es gyermekjogi egyezményének hazai jogrendbe illesztése és a 1997-es úgynevezett gyermekvédelmi törvény megalkotásának nevezetes évfordulóit pedig mindenki ünnepelte, vígan és önfeledten. Pedig ünneplésre Szigetszentmiklós, Kisléta, Győr, Közép-Buda országában aztán semmi ok nincs.

Az elmúlt években a szabályozás és maga a gyermekvédelmi jelzőrendszer működése vett egy sajátos fordulatot. Az talán mindenkinek megvan, hogy az előző bekezdésben említett jogszabályokat azért hozták létre, hogy a gyermek veszélyeztetését felismerjék, és szükség esetén megszüntessék. Vagyis amennyiben a szülő veszélyezteti a gyerekét az arra hivatott hatóságok fellépnek ellene és mondjuk, védelembe vétellel bírják jobb belátásra, szülői feladatainak tisztességes ellátására.

A közelmúltban az alapjogok biztosának hivatala volt az, ami egy budai gyermekotthon kapcsán felfedte, hogy bizony vannak olyan helyek, ahol magának az államnak sikerül veszélyeztetni a reá bízott gyerekeket. Sőt előfordult az is, hogy az óvónői agresszivitás miatt szót emelő szülő ellen indított védelembe vételi eljárást egy hatóság, ahelyett, hogy a fizikailag túl aktív óvónőt citálták volna rendőrség elé. Az is előfordult már egyszer-kétszer, hogy az előírt fejlesztésben nem részesülő gyerek szülei a reklamálásukra válaszul a gyermekvédelmet kapták a nyakukba, de ezek elszigetelt eseteknek tűntek és közösségi média csoportok bugyrán ha túl is terjedtek, valódi következményekkel nem jártak.

Pedig voltak intő jelek. A családon belüli erőszak által érintett nőkkel és gyerekeikkel már évekkel ezelőtt is példaértékű gyorsasággal bánt és bánik el a rendszer. Hiába futtatott a Patent Egyesület két hatalmas bíróságfigyelő projektet is (ebben a bíróságokon kívül a siralmasan teljesítő gyámhivatalokat és gyerekjólétiket is vizsgálták) a biztató kezdet után egyhelyben topogás következett, majd egyértelmű visszafejlődés. Emlékszik még valaki a 2016 februárjában megalakult „gyermekvédelmi szupertestületre” (sic!). Ez nem vicc, ezzel a címmel jelent meg cikk a MACSGYOE honlapján. Azóta is biztos serényen dolgoznak. Igen, biztosan.

A családon belüli erőszak által érintett nők és gyerekek teljesen magukra lettek hagyva. A társadalom nagy része szerint „ez magánügy, és különben is, hallgattassék meg a másik fél is”. Mintha az ökölcsapásokat meg lehetne magyarázni… „De biztos nem is úgy történtek a dolgok, ahogy a megvert nők és gyerekek állítják és különben is minek szóljanak bele.” - folytatja a tudálékos kórus. Az áldozathibáztató és tudatlan többség mellett sokan voltak azok, akik szerettek volna hinni abban, hogy ez a létező világok legjobbika és fennen hirdették, hogy megfelelő hozzáállással ezt a problémát lehet kezelni. Sajnos nem arra gondoltak, hogy a hosszas vajúdás után megszült (már ha lehet erről beszélni egy 90%-ban férfiakból álló Parlamentnél) törvényeket kellene alkalmazni, hanem arra, hogy az áldozat viselkedjen és gondolkodjon másként. Kevesen pedig aktivistaként próbáltak valamit tenni, legtöbbször egy-két performanszra és dühös billentyűkoptatásra futotta. Közben pedig nők haltak meg és gyerekek, lányok és fiúk is. A szolidaritás társadalmi szinten egyenlő volt a nullával. Most már ennek kicsit alatta van.

De ez csak a főpróba volt, az igaz előadás most következik. Ugyanis a rendszer egyre stabilabb lett, erősödésének semmi nem szabott határt, nem állította meg senki. A jelzőrendszeri tagok számára kiderült, hogy van olyan eset, amikor van értelme az együttműködésnek és tudnak információt, utasítást azonnal továbbítani. Akkor, amikor a szülőt, szülőket kell sarokba szorítani, amikor a felnőttnek kell befogni a száját.

Hiányzik a gyerek az iskolából? Nem baj, akkor is legyen a hiányzás jelezve a gyámhivatal felé, ha van igazolása, hagy induljon eljárás. Visszakérdez a szülő, amikor a családgondozóval beszél és van saját álláspontja? Nem baj, legyen jelentve a gyámhivatal felé, hogy a szülő nem együttműködő. Nem igényel a szülő havi 7400 forintos segélyt, mert az a pénz még éhen halni is kevés? Nem baj, legyen jelentve a gyámhivatalnak, hogy éhezik a gyereke. Úgy általában útban van az egyik szülő, a másik meg nem? Nem baj, legyen jelentve bármi a gyámhivatalnak, Virág elvtárs már írja az ítéletet, igaz a tanúvallomás még nincs kész.

A köznevelési törvény változásai nagyon sok embert érintenek. Igazán jól viszont senkit. És valóban lehet azt tenni a szülőknek, amit javasoltunk évekkel ezelőtt, hogy jelezni, ha valami nem jó és követelni az ellátást, a tisztességes hozzáállást. De ebben a rendszerben, ahol nem tétel pár tízezer CSBE áldozat, és talán tucat a rendszerből végül kikeveredő túlélő, ugyanúgy nem tétel pár száz karakán szülő, akik párszor kedvesen integetnek a Kossuth téren.

A rendszer kész és működik.

Szeretnél hozzászólni? ITT megteheted.

rule-1752415_960_720.jpg

3 komment

Bátorság vagy botorság

2019. május 09. 21:58 - gyvgyj_gtm

Olyan korban élünk, amikor már mindenkinek van véleménye a másikról, soha nem látott magasságokba csapnak az ítélkezés hullámai. Az anyák ezeknek az ítélkezéseknek mindig is a középpontjában álltak, boldog, boldogtalan úgy érezte, úgy érzi, minden gyerekkel rendelkező nő el kell, hogy tűrje ahogy és akik véleményt formálnak róla. Anyák napja alkalmából pedig egy jelentős társadalmi szerepvállalással bíró cég világított rá az anyák tökéletlenségére, meghökkentve ezzel az internet apraját-nagyját. Bátorság, vagy botorság volt részükről elkészíteni ezt a kisfilmet?

Amikor megnéztük az idézett kisfilmet, nem igazán értettük, hogy ezt miért pont Anyák napján kellett bemutatni. Hiszen az Anyák napja egy olyan ünnep, ami a háláról szól, amit egy olyan ember iránt érzünk, akinek egykor a testében laktunk, akinek a szíve alatt kezdett dobogni a mi szívünk, és akinek a testét elhagyva kezdtünk el élni. Ez az anya lehet tökéletes, kevésbé tökéletes és teljesen tökéletlen, de ő az az ember, akinek köszönhetjük, hogy egyáltalán létezünk. Lehet, hogy a puszta létünkön kívül mást tényleg nem köszönhetjük neki de az is lehet, hogy a mi anyánk olyan akiben, örömünkben-bánatunkban úgy feloldódhatunk, mint a gyermek Zelk Zoltán versében.

Na és erre itt ez a filmecske, ahol anyák napja alkalmából gyerekek elmondanak néhány az édesanyjuktól hallott/vagy sosem hallott mondatot, klisét és az ünnepre várakozó, repeső boldog szívvel érkező anyákra zúdítják, hogy tessék, valójában ilyen vagy. Az elefánt a porcelánboltban balerina ehhez a forgatókönyvhöz képest. Persze ezt is lehet még fokozni, a nyilvánosan megalázott és borzasztó méltatlan helyzetbe és persze sarokba szorított anyák könnyes szemmel vonják le a konklúziót és fogadkoznak, ezentúl másképp lesz. Mernének mást mondani.

A kampány gondos marketingese pedig kiszámolta, hogy, amennyiben az anyák egy év alatt minden nap 4 perccel több időt töltenek együtt a gyerekeikkel, akkor tadám… egy egész nappal többet lesznek együtt. Valóban, 4-szer 365 nap az 1460 perccel egyenlő, ami tényleg 24 óra 20 perc. Szóval a kampányguruk is non-stop műszakkal számolnak. A szög a zsákból viszont a legvégén bújik ki, ugyanis a könnybe lábadt szemű anyák (és az ökölbe szorult kezű kommentelők) megtudhatják, hogy egy fotó, egy üzenet, egy megosztás akkor is közelebb hozza az anyához gyermekét, amikor éppen nem fér bele, hogy együtt legyenek. 

Aztán rájöttünk a film lényegére: íme megszületett az élő lelkiismeretünk. Társadalmi felelősségvállalás keretén belül, egy komplex kampány során mindenkit szembesíteni fog a hibáival. Tükröt tart nekünk és nem az ő hibája lesz, ha nem tetszik, amit abban látunk.*

Az Anyák napján látott epizód az általuk felvállalt munkának csak egy része, de ezt a filmet ekkor kellett bemutatni, hiszen ezzel a teljes hazai célcsoport felét – a nőket, anyákat el tudták érni. A készítők elkötelezettek, nem végeznek félmunkát, Apák napján majd a célcsoport férfi tagjait szólítják meg és hasonló kliséket tanítanak be csillogó szemű gyerekekkel. Lehet, hogy külön filmet készítenek a gyerektartással rendszeresen elmaradó szülőknek, vagy azoknak, akik egyáltalán nem kíváncsiak a gyerekeikre. A film címe az lesz: Bocsi, nekem jog neked kötelesség. Pedagógus napon a tanárokat ültethetnék a padba és a tanítványok mondhatnák vissza a tanév közben hallott kedves és kevésbé kedves mondatokat. Köztisztviselők napján az köztisztviselők, a Semmelweis napon, pedig az egészségügyben dolgozók kapnának egy-egy kisfilmet, csak, hogy tudják, hol a helyük és persze nem fognak kimaradni a szociális szférában dolgozók sem.

Biztosak vagyunk benne, hogy ennek a sorozatnak hatalmas sikere lesz, hiszen nincs olyan szakma vagy foglalkozás, aminek a képviselői kimaradhatnának. Miközben a kamera pásztázza az arcukat a fejükre lehet olvasni az általuk ismételgetett kliséket, elmondani a hibáikat. Majd a szembesítés után a színpadon állók és a képernyőn ülők megbocsájtón ölelik keblükre a hibáikkal könnyek között szembesülő, pellengérre állított résztvevőket. Fizikai és szellemi dolgozók, szolgáltatók, közéleti szereplők mind-mind nyilvánosan szembesülnek azzal, hogy milyen közhelyekkel képesek kibújni a legfontosabb kötelességük alól. Ők is megtudhatják, hogy, ha csak napi 4 perccel többet szánnak a feladatokra egy éven keresztül, akkor végül egy egész nappal több idő jut mindarra, ami valóban fontos. Igen az 3 teljes munkanap, hacsak nem ők is 24 óráznak, mint az anyák.

Szóval száz szónak is egy a vége, nagy dicséret illeti a készítőket, hogy felvállalják, sok vihart megélt kis hazánk élő lelkiismeretévé válnak és a kiváló ár/érték arányú szolgáltatások biztosítása mellett is tükröt tartanak tükröt nekünk. Nincs is már hátra, mint sok sikert kívánjunk a filmsorozat többi filmjének elkészítéséhez.

*A cikk nyomokban iróniát tartalmaz, természetesen tudjuk, hogy ez a kisfilm nem egy sorozat része, de olyan jó volt eljátszani a gondolattal, hogy van egy bevállalós cég, aki az üzleti haszon maximalizálása mellett/helyett nem fél bárkinek tükröt tartani.

Ha szeretnél a bejegyzéshez hozzászólni, akkor ITT megteheted.

Ha szeretnél gyakrabban bejegyzést olvasni tőlünk, akkor kövesd a Gyermekvilág, gyermekjogot a Facebookon is.

Ha úgy gondolod, hogy értékesek az írásaink és szeretnél minket támogatni, akkor használd a Donate gombot. Köszönjük.

heart-3846613_340.png

 

 

Szólj hozzá!
Címkék: vélemény anya

Mit ér a nő, ha magyar?

2019. március 08. 20:55 - gyvgyj_gtm

Ismét március nyolcadika van, amikor nem csupán a Zoltánokat köszöntik, hanem a nők is szóba kerülnek a közbeszédben. Mondhatnánk, hogy jól van ez így, hiszen végül is arról a csoportól van szó, ami a népesség felét adja, és amely csoport tagjai képesek kizárólag arra, hogy utódokat hozzanak a világra, megszüljék a népesség másik felét adó nemet is. Mondhatnám, hogy hírszemle következik, de ez attól több. Egy kora tavaszi kísérlet arra, hogy nyilvánvalóvá váljon, a nő is ember, akinek ugyanolyan jogai vannak, mint annak, aki nem nő.

Még a mai napon is sorjáztak a közösségi média fotói között a csokorba kötött hóvirágot ábrázoló fotók. Ki ne emlékezne a számtalan éven keresztül ezen a nevezetes napon az iskolai padon, a munkahelyi íróasztalon fonnyadozó kis hagymás növénykékre, amik mára már védettek, úgyhogy nem kell a megbecsülés jeleként leszaggatni az éppen életre kelt virágokat. A hóvirágcsokros fotóban azért benne van az az áporodott múltba fordulás, ami a nőnap kapcsán kis hazánkban számos helyen és megnyilatkozásban tetten érhető. A joviális mosoly, a diszkrét, virágos leereszkedés, néhány elpuffogtatott frázis, majd másnap a Bözsi kiviszi a kókadt növényt, egy évig megint nem kell a váza.

Egy nő minden nap nő, nem csak március 8-án, így elég volt ennyit is szólni a sete-suta, fenékkel a jövő felé haladó férfiról, azt is mondhatnánk, a nőnap alkalmából nézzük meg, mit ér a nő, ha magyar.

Fizetésben 14 százalékkal kap kevesebbet ugyanazért a munkáért, mint egy férfi, persze ne legyünk igazságtalanok Magyarországgal szemben, más európai országokban is megjelenik ez a probléma. Van, ahol ennél még több is a különbség és persze van, ahol kevesebb. Azt is érdemes megnézni, hogy a nők hány százaléka jut el egyáltalán vezető pozícióba (és itt most nem a BKV-ra gondolunk), itthon ez kicsivel több, mint egyharmad, szóval majdnem kétharmada van a férfiaknak. Azt pedig könnyű belátni, egy vezetőnek minden bizonnyal több a keresete, mint egy beosztottnak (nyilván ez iparágtól függ) de komolyan valószínűsíthető, hogy összeadva az összes magyar nő jövedelme, jóval kevesebb, mint az összes magyar férfi jövedelme összesen. A jövedelemhez viszont munka kell, és azt is mondhatnánk, hogy a nők foglalkoztatásában Magyarország rosszul teljesít, ha bővebb szociológiai elemzésekbe szeretnénk bocsátkozni. Nem mondjuk, de tény, hogy nem állunk valami fényesen ezen a területen. Kezdjük azzal, hogy a részmunkaidő egyelőre a kisgyerekes anyákhoz köthető, már ha van egyáltalán, de a fiatal apákat ezzel nemigen veszik célba. Az is tény, hogy valakinek minél több gyereke van, annál kisebb a valószínűsége, hogy dolgozik. Persze biztos jó dolog a főállású anyaság, de milyen érdekes, ha valaki főállású apa, arról szinte rögtön újságcikk, blogbejegyzés születik, pedig hát apuka is a kezével pelenkáz, nem mással.

Szeretnél gyakrabban bejegyzést olvasni tőlünk? Kövesd a Gyermekvilág, gyermekjogot a Facebookon is.

Ezek eddig azok a statisztikák, amikből a számok alapján bizony feketén fehéren kiderül, a nő pusztán a neme miatt komoly hátránnyal indul, ha a pénzkeresésről van szó. Ennek az időmérlegnek (figyelem 2010-es!)a tanulmányozása mellett a meg nem fizetett, láthatatlannak is nevezett munka kapcsán érdemes tisztázni azt, hogy elméletileg minden ember, ha egészsége megengedi, képes arra, hogy önmagát ellássa. Vagyis tud magának ételt készíteni, maga után elmosogatni, ruháit és környezetét tisztán tartani, ha pedig valamire szüksége van, akkor azt az általa megkeresett pénzből azt a boltban megvenni. Mondhatnánk, hogy aki erre nem képes, az rolleren kívül más ne vezessen, mégis előfordult nem is olyan rég, hogy egy cégtulajdonos írt hosszú bejegyzést arról, hogy milyen kalandos volt bevásárolnia a felesége helyett. Most komolyan, létezik olyan magyar férfi, aki számára olyan nagy kihívás a házimunka, hogy utána kell takarítani, mosogatni, mosni? Na!

A fizetésbeli hátrányos különbségek kiküszöbölése és a láthatatlan munka asszony, vagy lánykézzel való elvégeztetésének szükségtelensége mellett néhány jogszabály és egy komplett szolgáltatási rendszer (vagy milyen nevet is kapjon a bántalmazott nőket és gyerekeket védő rendszer) hiányzik még ahhoz, hogy a magyar nő annyit érjen, mint egy magyar férfi. Friss, ropogós mai hír, hogy Írország ratifikálta az Isztambuli egyezményt és ennek folyományaként nyilván gyakorlati lépéseket is tesznek azért, hogy minden erőszakot elszenvedett nő megkapja a szükséges támogatást, jogit, orvosit, szociálist egyaránt és minden bizonnyal az ezzel foglalkozó civil szervezetek is hasonló támogatást kapnak majd. Magyarország még nem ratifikálta az Isztambuli egyezményt, Magyarországon még nem ér annyit egy magyar nő, hogy ezen a területen történjen előrelépés. Egyelőre annak kell örülni, ha nyílik krízisközpont az áldozatoknak. Hogy abban van-e jó szakember és jut-e segítséghez a bántalmazott nő vagy gyerek, az egy másik kérdés. Szomorú tapasztalat, volt olyan gyámhivatal, ahol egy évekkel ezelőtti zacskós plakáton jót mosolygott az ügyintéző. Az Isztambuli egyezményről pontosabban a Nőkért Egyesület honlapján is lehet tájékozódni, ha érdekel a téma. Ha felelős állampolgár vagy, érdekeljen.

A mérleg kiegyensúlyozatlanságát még lehetne egy darabig sorolni, de mostanra talán te is rájöttél kedves olvasó, ha magyar vagy és nő, bizony itthon hátrányból indulsz.

Szeretnél Hozzászólni? ITT is megteheted.

Szerkesztői megjegyzés: köszönjük  a  visszajelzéseket, hogy írjunk gyakrabban, mert lenne miről. 
Igen, ezt mi is tudjuk és szeretnénk is. Éppen ezért ha úgy gondolod, hogy értékesek az írásaink és szeretnél minket támogatni, használd a Donate gombot. Köszönjük.

money.jpg

1 komment

A nagy kékségen túl

2018. november 20. 19:18 - gyvgyj_gtm

Ma van a Gyermekjogok világnapja és eddig tudatosan távol maradtunk ennek a világnapnak a hazai ünneplésétől, ugyanis nincs mit ünnepelni.

ENSZ 1989-ben ezen a napon fogadta az a Gyermekjogi Egyezményt és azóta november 20-át a Gyermekjogok Világnapjaként tartjuk számon. Az egyezmény megalkotói, az emberiség történetének kezdete óta először, úgy vélték, hogy a gyerek is ember, vannak jogai, sőt koránál és állapotánál fogva fokozottabban védendő. Magyarországon 1997-re datálódik az úgynevezett és azóta számtalan alkalommal módosított gyermekvédelmi törvény, melynek többek között célja, hogy alkalmazásával segítse a gyerekek törvényben foglalt jogainak és érdekeinek érvényesítését.

Nos, hol vannak az anyagi okból utcára tett családokban élő gyerekek szerető családban éléshez nevelkedéshez való jogai? Hol vannak a sajátos nevelési igényű gyerekeknek jogai, amikor az állapotuk leküzdéséhez kapott segítségről van szó? A kistelepülésen élő autista kisgyerek óvodában járásának joga? Az hiperaktív kisgyerek körzetes, integráló iskolában járásának joga? A látássérült már nem olyan kis gyerek piacképes szakmához jutásának joga? És persze hol vannak a bántalmazó szülővel való kapcsolattartásra, kényszerláthatásra kötelezett gyerek egészséges testi-lelki fejlődéshez való jogai? Hol vannak azok a szociális munkások (nem a civilek és a magánemberek), akiknek feladata a nehéz helyzetbe került családokat megsegíteni? Hol vannak azok az iskolai szociális munkások, akik a kontraszelektált tanárok túlkapásai ellen fellépnének? 

Mert eközben azt látjuk, hogy családok kerülnek utcára, gyerekek nevelőszülőkhöz vagy intézetbe. A sajátos nevelési igényű gyerekek szinte össznépi kirekesztéséről regényeket lehetne, vagy inkább kellene írni. Azért regényt, hogy egyetlen iskolaigazgató se legyen arra büszke, hogy nála egy SNI gyerek leérettségizett, inkább szégyellje magát, hogy a több tucatnyi odajáró SNI gyerek közül csak egy tanulót tudott az iskolája eljuttatni az érettségiig. A kistelepülések szakemberhiánya ismét csak egy évek óta létező probléma, mára nem a fejlesztő tanár, hanem a tanár is hiánycikk az ország néhány szegletében. Egy jó szakember kincs, főleg saját magának, hiszen piacképes tudásával fenn tudja magát tartani. Jó lenne végre, ha mindenki megtanulná, hogy az érzékszervi fogyatékkal élők ugyanolyan értelmesek, mint látó, halló társaik és képesek piacképes szakmák megszerzésére. A szülők különválásakor a legtöbb illetékes viszont nem látja meg, nem ismeri fel a családon belüli erőszakot, hosszú évek szenvedésire kárhoztatva ezzel az érintett gyerekeket (is). A szociális munkások képességei, szakmai tudása olykor hasonlóan korlátozottak, így segítés helyett előfordul, hogy kápóként ülnek a családok nyakán. Hasznos munkát nem végeznek, de legalább ők kapnak fizetést. Ahogy gyakran az iskolai szociális munkás sem a gyerek pártját fogja, hanem a reményekkel ellentétben tanácsadás címén besúgóskodik.

Önmagában is visszás az, hogy a felnőttek határozzák meg a november 20-i gyerek hatalomátvételt (sic). Igazán kár ezt a valóban fontos nevezetes napot egy fancy kékségbe bújtatni, kis hazánkban kommunikációs hiba a nemzetközi Unicef kampányát - GoBlue! - használni. Ettől senkiben nem tudatosul, hogy a gyerekeknek (is) vannak jogai. A nagy kékség így csak egy jópofi, távoli, éppen ezért megfoghatatlan dolog, amin túl itt nincs semmi vicces.

Ha szeretnél hozzászólni, itt megteheted.

 

 

deeplink: http://bdk.hu/lanchid-kek-kicsi-1/

A hála evolóciója*

2018. június 19. 17:20 - gyvgyj_gtm

A mai napig emlékszem, mekkora meglepetés volt számomra osztályfőnökként virágot kapni majd’ minden tanítványomtól pedagógusnapra. A parányi albérletemben egyáltalán nem volt hely a tucatnál több változatos méretű csokornak, így a tanáriban pompáztak napokig.  A munkámért nem vártam tőlük ezt a fajta köszönetet, hiszen csak tettem a dolgom. Ahogy ők is. Sokan közülük halmozottan hátrányos helyzetüknek köszönhetően egy kicsit nehezített pályán. Végül megkértem őket, hogy az évzáróra ne hozzanak virágokat, ez a nap róluk, az elért eredményeikről szól. Egy sommás vélemény a tanévzárók kapcsán.

Azóta eltelt néhány év és én már a katedra másik oldaláról szemlélem a magyar közoktatást. Ahogy megváltozott az a kerület, ahol egykor tanítottam, úgy változott az iskola és az ajándékozás szokása. Sokféle vélemény van, vajon mit és hogyan érdemes adni egy tanárnak és legnyomósabb kimondott érv a tanár fizetése és az érte elvárt munka aránytalanságának kompenzálása szokott lenni. A hivatalosan nem is létező osztálypénz szomorúan nagy része változik tucatbonbonokká, virágcsokrokká, drogériás utalványokká, mintha néhány illatos szappantól és egy kevés kakaóbabtól valóban boldogabban lehetne azt csinálni azt, amit: kevés fizetésért, bizonytalan jövőképpel megpróbálni tanítani a jövő nemzedékét.  Nem meglepő, ha tanárok tekintélyes arányban módosítanak pályát. Az elavult tananyag, a poroszos szemléletmód, az adminisztrációs terhek nem teszik vonzóvá ezt a pályát.

A másik oldalon viszont sok szülő játszik biztonsági játékot és a gyereke vélt vagy valós érdekében nem csak a szülői közösségen erőszakolja át az utalványt, a pedagógus napi állófogadást, hanem személyre szóló ajándékot vitet a gyerekkel. Az osztálypénzből közösen vásároltatott ajándékon felül. A tanév végére, de van, ahol már a közepére a szülők és a gyerekek is megtanulják, hogy a kisebb-nagyobb ajándékcsomagoktól függetlenül, a még pályán lévő tanárral érdemes jóba lenni, neki ellentmondani, őt építő, vagy bármilyen kritikával illetni tilos. Hiszen egy-egy megfelelő helyre behúzott karóval nem csak a gyereket, de a szülőket is jól lehet fegyelmezni.  Persze, ha nagyon alkalmatlan a tanár, akkor a munkáltatói jogkört gyakorló fenntartónál mindig lehet panaszt tenni, de ki tud minden kontraszelektált tanár revansához tankerületi referenst állítani?svedasztal.jpg

A szülők nem akarnak Don Quijote-vé válni a saját gyerekük kárára és a kirívó esetek miatt a jogorvoslatot csak hónapok alatt (talán és ha egyáltalán) kiizzadó hivatal szeme láttára, így meg sem próbálják megváltoztatni az iskolarendszert. Tényleg nem irigylik senkitől az évi egyszeri/kétszeri svédasztalos szendvicsezést, de naprakész tudást, szeretnének a kooperatív képességekkel felvértezett gyerekeiknek. Nem pedig a kicsinyes bosszú hadjárat részeként alul osztályozott és a végtelenségig stresszelt gyereket.

Ezért inkább megoldást keresnek a maguk módján (sokan találnak is) és az evolúció megáll a magyar iskola kapujában.

Szeretnéd kommentálni? Itt megteheted:

 

*Akinek nem inge ne vegye magára.

 

Szólj hozzá!

Minden bajok forrása

2018. március 17. 20:41 - gyvgyj_gtm

Sokan vannak, akik visszasírják azokat az időket, amikor még nem volt integráló az oktatás és az „ilyen gyerekek” egy külön „gyépés”-nek nevezett iskolában tanulhattak. Van egy jó és egy rossz hírem: a társadalom sem külön kasztokból áll, az integráció ma már alapelvárás és bármikor kerülhet a te gyereked, unokád és a kerítés másik oldalára. Ebben a bejegyzésben arról lesz szó, hogy írástudó és tapasztalattal rendelkező szülőként hogyan lehetne egy nehéz helyzetből a lehető legtöbbet kihozni.

Be kell vallanom, hogy vannak olyan portálok, online magazinok, melyeket nem olvasok, mert zavar a sznobság, a felületesség és a társadalmi felelősségvállalásnak álcázott nagyképűség. Nekik nem hiányzik a több tízezernyi követő mellől az én lájkom, nekem meg reggelre pont jó egy finom tejeskávé napindításra. Ma nem volt kávé. A cikket nem fogom hivatkozni, nem is idézem szó szerint csak tartalmilag és csupán a benne foglalt hülyeségeket pontatlanságokat és alapvető tévedéseket említem.

A cikk eleje már erősen indul, a szülő leírja, kislánya elmondása alapján a fiúk meghúzzák a lányok haját és piszkálódnak. A szülő szerint a fiúk már csak ilyenek, mert, ha valaki megtetszik nekik, akkor a szeretetüket így fejezik ki.
Nos, a fiúk nem ilyenek. Ezt az évtizedek óta terjedő baromságot téveszmét jó lenne már egyszer és mindenkorra elfelejteni. Ha egy gyerek meghúzza a másik haját, akkor az a gyerek agresszív és fizikailag bántja a másikat. Ez ma már a legkevésbé sem tolerálható. Ha egy gyerek szereti a másikat, akkor a szeretetét egészen biztosan másként fejezi ki, ugyanis, aki szeret, az nem bánt. A szülőnek jó lenne felvilágosítani a kislányát, arról, hogy a kis osztálytársa átlépett egy határt, amit nem kellett volna. Az osztályfőnök felé pedig jeleznie kellene, hogy nem elfogadható a hajhúzgálás, tegyen rendet az osztályban. Az a kérdés motoszkál még bennem, hogy a szülő szerint hány éves korig elfogadható a hajhúzás, a kedvesség kifejezésére, de majd a magazinból úgyis megtudjuk.

Körülbelül idáig kellett volna olvasnom a cikket, de a a java még csak most jött, mert bemutatták a gyereket, aki miatt egy egész osztálynyi gyerek nem tud tanulni. Ugyanis az a gyerek agresszív, az író szerint magatartászavara van, órán a padok tetején közlekedik, olykor őrjöng, olykor olyan, mint egy normális gyerek, de az is előfordul, hogy kakival összekeni az osztálytársait. A tanító tehetetlen, a szülők nem vizsgáltatják ki a gyereket, akit olykor az iskolából visz el a mentő. Utolsó mentsvárként a szülők már a fenntartóhoz - értsd Tankerületi Központ – fordulnak, hogy csináljon már valamit.

Előre bocsájtom, hogy nincs nálam a bölcsek köve és a leírtak alapján a szülő kétségbeesését is megértem, hiszen napról-napra lelki és fizikai attrocitásoknak van kitéve a gyereke; és most nem csak a hajhúzásról van szó. Abban viszont téved, hogy nincs megoldása a helyzetnek. Azért, hogy ez a lehetetlen és igen elkeserítő helyzet megoldódjon a következőket érdemes átgondolni és a megfogalmazódott kérdésekre választ adni.

  1. A gyerekért az iskolaidőben az iskola a felelős. Azt bármilyen törvény citálása nélkül lehet tudni, hogy ha az tanító, tanár mulaszt és a gyereknek baja lesz az iskolában, a pedagógus felelősségét fogják ebben a helyzetben firtatni. A tanító bevallottan nem tudja megfékezni az őrjöngő gyereket és nem tud tanítani. Ez a helyzet mitől fog megváltozni? Mégis mire vár? Kerüljön át a gyerek egy másik iskolába? Ott nem fog dühöngeni?

  2. Az iskola – ha úgy látja, hogy a gyermek eltér az átlagtól – akkor kérheti, hogy szakértői bizottság mérje fel a gyerek állapotát. A szakértői bizottság előtt kötelező megjelenni gyerekkel együtt, ha októberben elindították volna a folyamatot, lehet, hogy mostanra már lenne egy szakvélemény a kezükben. Mivel az olykor dühöngő gyerek nagy valószínűséggel járt óvodába, onnan is kérhet jellemzést, hogy tudomást szerezzen a korábbi évek történéseiről. Lehet, hogy már akkor is volt probléma?

  3. Az iskolában -  főleg egy budai tankerületben – van iskolapszichológus és van gyermekvédelemmel foglalkozó szakember is. Nekik például ezt a helyzetet már régen fel kellett volna térképezni, megbeszélést tartani és szükség esetén felvenni a kapcsolatot a gyermekjóléti szolgálattal. Lehet, hogy nekik van joguk a gyerek kezelőorvosával felvenni a kapcsolatot? A gyámhivatal is tud intézkedni, mert van hatásköre. Arról már lehetett olvasni a blogon, hogy van, amikor tud az iskola intézkedni, csak akarnia kell. Az iskola részéről érthetetlen ez a passzivitás.

  4. Nagyon nehezen elképzelhető, hogy a szülőket nem lehet együttműködésre bírni, hiszen a szülőnek is érdeke, hogy a gyereke a képességeihez képest a lehető legjobban fejlődjön. A szülőnek mi abban a jó, ha az iskola falát az ő gyerekének fekáliája díszíti? A lehetséges ANTSZ ellenőrzést most nem is említem. Egy gyerek nagyon sok okból dühönghet és lehet agresszív. Az ok felderítéséhez mindenképpen szakemberre van szükség, nem a többi szülő feladata magatartászavarosnak kikiáltani egy 7 évest.

  5. A többi szülő végül a konfliktus és a kétségkívül nehéz helyzet megoldása érdekében inkább a fenntartóhoz, a Tankerületi Központhoz fordulnak. Budán ebből 3 van, remélhetőleg a cikk linkjét is mellékelték a panaszhoz és felkészítették őket a várható újságírói megkeresésekre. A továbblépés azért is jó, mert így legalább az iskola vezetése megláthatja, hogy át tudnak nyúlni a fejük felett és rendet tudnak tenni az iskolában. Vagy nem. A szülők, amennyiben minden jogorvoslati módot kimerítettek, végül az ombudsmanhoz is fordulhatnak. A levelükben viszont jobban teszik, ha pontosítanak, a gyerekeknek nem a tanuláshoz, hanem a testi-lelki fejlődéshez való joga csorbul – lásd veri a saját fejét a falba, stb.

  6. A szülői kétségbeesés mellett is érthetetlen, hogy miért kapott ez a történet egy fals és félrevezető címet és bevezetőt. A cikkben egyszerűen nem kapott elég nagy hangsúlyt, hogy most egy diagnosztizálatlan és ellátatlan gyerekről beszélünk, ahol a felnőttek felelőssége vitathatatlan. A gyerek a többi szülő kétségbeesésétől nyilván nem lesz jobban, neki megfelelő diagnózist és terápiát kellene kapnia. Az pedig egyszerűen tárgyi tévedés, hogy az SNI-s gyerekek számára megfelelő intézményeket jórészt bezárták, ugyanis az SNI-s gyerekek nagy része integráltan oktatott. Vannak szegregált, kiscsoportos intézmények is, főleg halmozottan sérült tanulóknak, de oda ezeknek a gyerekeknek töredéke jár. Lehet, hogy ez a fiú is mehet integrált iskolába, de lehet, hogy egy szegregált suli lesz a megoldás. A cikk írójának és az elhamarkodottan ítélőknek pedig érdemes lenne tájékozódni, arról, hogy az SNI, mint gyűjtőfogalom mit is jelent. 

 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény Értelmező rendelkezés, 4. § 25. pontjában írja le, hogy: sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló: az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi (látási, hallási), értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd

Nem vitás, hogy ez az állapot így tarthatatlan, a tanév eleje óta már réges-régen meg kellett volna oldani ezt a helyzetet. A történet több mozzanata külön-külön előfordul az internet magyar nyelvű szegletében, szóval nincs új a nap alatt. Tény, hogy nem mindig egyszerű egy SNI-s gyerekkel, de nem kell őket minden baj forrásának kikiáltani. Hiszen látható a tanult döntés-, és írásképes felnőtt is mennyire tehetetlen és tájékozatlan tud lenni.

fearless.jpg

Szólj hozzá!

A pohár betelt

2018. március 03. 11:43 - gyvgyj_gtm

A médiában az utóbbi évtizedben lezajlott változásoknak és a közösségi média térhódításának köszönhetően egyre többször lehet hallani azokról a gyerekekről, aki valamilyen nehézséggel élnek együtt. A megjelenések száma még most sincs arányban a gyerekek számával, de legalább van szó róluk. Kell hozzá persze egy olyan jogsérelem, ami mellett már nem megy el szó nélkül az átlagember sem és kell hozzá olyan szülő is, aki vállalja az életüket ország-világ előtt, annak esetleges negatív hozadékaival is. A blog legújabb bejegyzésében bemutatunk egy szülőt, aki egy kicsit másként tenne többet az eddigieknél. 

Disclaimer: A blog eddig és a tervek ezen túl sem fog aktuálpolitikával és politikusokkal foglalkozni, továbbá a blog nem fog a lassan, de hevesen zajló választási kampányban semmilyen részt vállalni. A gyerekek ettől sokkal fontosabbak. Azonban mi is olvasunk újságot és felkeltette a figyelmünket valami, ami mellett nem szeretnénk szó nélkül elmenni.

A tavalyi év egyik botrányos esete volt, amikor egy jó hírűnek mondott iskolában egy nyolcadikos fiút nem ballaghatott az osztálytársaival együtt. Az indoklás szerint azért, mert magántanulóként nem volt része az osztály közösségének. Az édesanya nem hagyta annyiban a dolgot és előbb a nyilvánossághoz, majd az egyenlő bánásmód hatósághoz fordul. A nyilvánossága hatására sem hátrált meg az iskolavezetés és a fiú bizony kimaradt ebből ez életre szóló élményből, vagyis inkább szerzett egy másikat. A hatóság tette a dolgát, a szülő bejelentése alapján megvizsgálta a helyzetet, a magántanulóságot, a fejlesztéseket, a ballagást és arra a következtetésre jutott, hogy az iskola bizony hibázott. Meghozta döntését, elmarasztalta az iskolát. Aki vitt már véghez állam kontra állam ügyet, az tudja milyen nagy szó, hogy a jogszabályok rengetegében a döntéshozó tudott arra döntésre jutni, hogy itt bizony valami hibádzik.

Kövesd a blogot újabb hírekért a Facebookon is!

Az édesanyának érdemes volt küzdeni, mert mással talán nem fog megesni egy ilyen megalázó történet. Sok hivatal és hatóság számára szokatlan, ha a szülők képesek a gyerekükért oroszlánként küzdeni. Pedig mostanában is elég sok olyan történettel találkozhatunk, ami a leggalamblelkűbb szülőből is előhozza az oroszlánt. Bármilyen hihetetlen, a gyerekeknek tényleg vannak jogaik, sőt, ők azok a csoport, akik koruknál és állapotuknál fogva fokozottan védendők. Na, hát ez az, ami nem mindig sikerül. Hozzá nem értés, hanyagság, rosszindulat és még ki tudja, hogy miatt.

Valószínűleg ebből lett elege annak a nyolcadikos fiú édesanyjának is, aki úgy döntött, hatalmas fába vágja a fejszéjét és elindul az idei választáson. Függetlenként.

Veressné Buzás Zsuzsanna döntéséről sajtómegjelenésekből értesültünk és két hír volt, az, ami miatt végül klaviatúrát ragadtunk. Egy független jelöltnél kulcskérdés a média megfelelő kezelése és a kampánycsapatának, vagy a neki segítő önkéntesek megfelelő irányítása. Ezért is érthető nehezen, hogy az ATV a riportnak miért ezt,  az utóbb végül módosított címet választotta, amikor megfogalmazta előbb a választáson való indulás, majd a megmérettetés tényét. Pont a kétségbeesés az, ami távol áll és egyáltalán nem jellemző egy olyan szülőre, aki évek óta küzd a gyermekéért. Habár Zsuzsanna most még nem tűnik olyan rutinos nyilatkozónak és nem is barátja annyira a kamerának, mint aki évek óta ebből él, az elszántsága eléggé nyilvánvalónak látszik.

A riportot érdemes a legvégéig megnézni a felhívásig, a címadást ellensúlyozza a tartalom. 

Nem vagyunk politikai elemzők, hogy megjósoljuk Budapest 1. számú választókörzetében politikai nagyágyúk ellen milyen reménnyel lehet összegyűjteni a jelöltséghez szükséges támogató aláírásokat és milyen eredménnyel lehet nyerni, mindenesetre Zsuzsa nincs túl könnyű helyzetben. Elismerésre méltó a nyitottság és a bátorság, amivel a „saját baján” túl lát és az eddig megszerzett ismereteiből, a megtapasztaltakból építkezni szeretne. Figyelemreméltó a gondolata: ha a döntéshozók folyamatosan negligálnak problémákat, megpróbál inkább saját maga döntéshozóvá válni. Előfordulhat, hogy ez a gondolata sokak számára hallhatóvá válik és kihallatszik a politikai zajból.

politics.jpg

A pohár telik.

Kép: pixabay.com

Kövesd a blogot újabb hírekért a Facebookon is!

 

1 komment

Missing

2017. november 09. 11:27 - gyvgyj_gtm

A internet és a közösségi média térhódításának köszönhetően egy hangyányit csökkent a látenciája a családon belüli erőszaknak, olyan ügyek is nagyobb nyilvánosságot kaphatnak, melyeket évekkel ezelőtt csak a bűnügyi vagy a bulvár rovat apró betűi között olvashattunk. Ha egyáltalán.

Ahogy Leslie Morgan Steiner videójából is megtudható, azzal, hogy az áldozat kilép a bántalmazó kapcsolatból még nincs vége a szenvedéseinek. A bántalmazó továbbra sem szeretné elveszíteni felette a kontrollt, évekig zaklatja, hatóságok félrevezetésével, manipulálásával tovább nehezíti az életét. Tény, a válás minden érintett számára nehéz, a nem bántalmazó szülők is nehezen lépnek át a vélt vagy valós sérelmeiket és egyeznek meg kulturáltan, szülőhöz méltón a részletekről. A bántalmazó szülő ezzel szemben magában őrjöng, dühöng arra gondolva, hogy az eddig marionett bábuként mozgatott szülőtársa önálló életre kel. Sokszor azonban nem tartja magában ezt a dühöt, hanem a tettek mezejére lép.

Ez történhetett a jelek szerint abban a családban is, ahol az édesapa a kapcsolattartás után egyszerűen nem vitte vissza a gondozó szülőhöz a 3 éves közös gyereküket. Történt mindezt 2017. szeptember 10-én. A kisfiút eltűnt személyként körözte a rendőrség, eredménytelenül.

Az édesanya 2017. október 15-én egy nyilvános Facebook postban kért segítséget, a több, mint egy hónapja ismeretlen helyen tartózkodó 3 éves gyerekének felkutatására.

 

 

Az édesapa 2017. október 25-én egy postban kért segítséget, hogy a róla valaki által terjesztett valótlan állítások miatt.


Az édesapa az édesanya segítséget kérő postjához rendszeresen hozzászól, azt nem tagadja, hogy a közös 3 éves gyerekük nála van, de semmiben nem kooperatív. Közben a bíróság ideiglenes intézkedéssel az édesanyát jogosította fel a szülői felügyeleti jog gyakorlásával, az másik szülő pedig minden vasárnap délelőtt találkozhat két óra hosszáig a kisfiúval, segített kapcsolattartás formájában A bíróság az édesapát felszólította, hogy a gyermeket 3 napon belül adja át az anyának. A körözési listáról időközben eltűnt a 3 éves gyermek, de továbbra sincs az édesanyjánál, az apa nem tett eleget a bíróság végzésének.

A nyilvánosság miatt a közösségi médiában reklamáló édesapa azonban hirtelen feltűnik az egyik országos kereskedelmi csatornán főműsoridőben.

  

 

 

Tény, hogy minden egyes X faktorban van valaki, akinek el kell játszani a nehéz sorsú gyereket, most éppen a Berznay Dániel kapta ezt a szerepet. Szegény elég rosszul alakítja, pedig az apja "nem volt időm" kifogását könnyen megválaszolhatná. Nem kell, hozzá sok ész, hogy ezt a riportot összevetve az édesanya által közöltekkel, feltűnjön, hogy valami azért itt nincs rendben. Sajnos a műsor készítői nem fordítottak erre figyelmet. A bántalmazó kapcsolatokat megkérdőjelezők által gyakran emlegetett „hallgattassék meg a másik fél is” elv alapján, a műsor következő részében az édesanya is elmondhatná a maga verzióját. Esetleg lehetne a Keresem a családom című műsornak egy különkiadása, amikor arról forgatnának, hogy a 3 éves kisfiú hetek után végre találkozhatna az édesanyjával és hazamehetne vele.

Hosszabb távon – még akkor is, ha beszűkült gondolkodású apa ezt nem is látja be – egyáltalán nem kifizetődő a bántalmazás és az, ha egy gyermeket elszakítanak az édesanyjától. A gyerek ebben a légkörben szocializálódik és életének későbbi szakaszában előfordulhat, hogy maga is bántalmazó lesz, elfordul a szüleitől – igen, az apjától is. De ha csak szociális vagy párkapcsolatai nehézségei lesznek emiatt, akkor is elmondható, hogy nem érte meg ezt csinálni.

Zárásként néhány példa, hogy miért öntökönszúrás, ha egy apa elrabolja vagy elzárja a másik szülőtől a gyermekét.

2001. január 19-én tűnt el az akkor 7 éves P. László, akit, mint később kiderült, az édesapja évekre Dél-Amerikába vitt, megakadályozva ezzel, hogy a bíróság az édesanyánál helyezze el a gyermeket. A kisfiút, P. Lászlót a Csellengők magazin műsorával is keresték, de évekig nem jutottak a nyomára. A következő híradás róla 2016. októberi, ekkor derült ki, hogy ő az a fiatalember, akit a köztudatban körúti robbantó néven lett ismert. Az ügy bírósági szakban van, de azt már most el lehet mondani, hogy a fiatalembernek nem felhőtlen a felnőttkora.

Tavaly lehetett sokat olvasni Bence történetéról is, aki évekig volt kénytelen nélkülözni az édesanyját és ebben sajnos közreműködött például a helyi családsegítő is. Az édesapa éveken keresztül meg tudta téveszteni a szakembereket, egyre kevesebbszer engedte az anya-gyermek találkozókat, majd, amikor már nem volt lehetséges azokat meggátolni, ismeretlen helyre távozott a gyerekkel együtt. Néhány hónap után végül Bence az anyukájához, az apa pedig előzetes letartóztatásba került. A történtet itt lehet hosszabban elolvasni, elképesztő, hogy egy civilizált ország kellős közepén ilyen megtörténhet.

Előfordulhat, hogy kevés a belátási képessége egy ilyen helyzetben lévő embernek, de minden bizonnyal nem magányosan csinálja azt, amit. A környezetében lévő embereknek, családtagoknak, barátoknak – ha vannak – érdemes lenne emlékeztetni a bujkáló szülőt, hogy a gyerek az gyerek és nem egy eszköz, amit a nemlétező alkupozíciójának az erősítésére használhat.

Szólj hozzá!

Foglalkozása: feleség

2017. október 07. 21:07 - gyvgyj_gtm

Csalódnia kell annak, aki a címből arra számít, hogy egy kábeltévén futó sorozat kártékony hatásairól rántom le a leplet. Lesz róla szó, de az ingyen reklám helyett érdemes azon elgondolkodni, hogy mit lehet szülőként tenni, hogy valamennyire ellensúlyozzuk a nők aranyásónak és a férfiak malacperselynek (by Dancsó Péter) ábrázolását

A gyerekek is kicsiben kezdik és nem egy kábelcsatornán ismerkednek meg modern és kevésbé modern királylányokkal és királyfikkal, hanem mesekönyvet lapozgatva találkoznak Aranyhaj, Csipkerózsika, Hamupipőke és Hófehérke meséivel. Ezekből és a többi néhány millióból megtudhatják, hogy a lányok a házimunkában jeleskednek és ha galibába keverednek, netalántán meghalnak, a királyfik lesznek az ő megmentőik. Ezek a mesék nem ma íródtak, és szerencsésen szelídült egy kicsit a történetük.

Néhány szülő úgy gondolta, hogy elkészíti a Hamupipőke és Aranyhaj fiúsított történetét, valljuk be kevés mulatságosabb látvány van az üvegcipős Cinderfellánál és a hosszú szakállú Bropunzelnél. Ha ezeket a meséket nem olvasnád fel a fiadnak, vajon miért ajánlod a lányodnak? Vajon miért fogyasztható tartalom a hosszú haját egész nap fésülgető, toronyba zárt lányka meséje, és miért meghökkentő, ha egy hosszú szakállú, csodálatos pitét készítő fiú fakad dalra és várja az ő megmentő hercegnőjét?

 

A házimunkában doktori rangot szerző lány, vagy inkább leány vajon mivel is tölti napjait férjhez menetele után? Hát továbbra is serényen végzi a házimunkát. A meséken túl napjainkban már nem is elvárás, hanem asszonyi kötelezettség, hogy például a Facebookon való posztolgatás helyett főzzön, mosson, takarítson és töltsön sört a férjének. Nyilván azért kell ezt megtennie, mert a párja eltévedne a tévé és a hűtő közötti 6 méteren és a koszt csak beletenni tudja a ruhájába, de kiszedni már nem. Azon túl, hogy senki nem kényszeríthető arra, hogy egy életen át cselédje legyen a másiknak, a fiúk, férfiak sem járnak jól ezzel a szereposztással. Nincs kódolva, az xy kromoszómában portörlésre való képtelenség, bármilyen hihetetlen. Hozzáteszem, rögtön felértékelődik a házimunka értéke, ha a háromnapos zoknit kell felvenni, mert nincs más. A történet, pedig nem csak a házimunka nemek szerinti elosztásáról és az úgynevezett női munkákról szól, inkább arról, hogy szülőként felelős vagy azért, hogy milyen médiatartalmat fogyaszt a gyereked.

Hogy keretes legyen az írás, most kanyarodnék vissza az post elején említett drága sorozathoz. Azok a lányok, akik kora gyerekkoruktól alárendelt szerepbe kényszerülő fiatal nőkről hallottak a mesékben és ezt látták otthon is, dönthetnek úgy, hogy anyjuk szoknyájának elengedése után nem a fakanalat ragadják meg. Számukra nem vonzó a házitündér jövőkép, céljaik ugyan nincsenek, de mégis szeretnének királylányok maradni. Nos, ez a sorozat pont azt mutatja megmutatni, hogy mit kell ezeknek a lányoknak megragadni, hogy a vágyott és csak mesékben létező hercegnő szerepben tetszeleghessenek.

Ha jót szeretnél magadnak és a gyerekednek, legyen bármilyen nemű is, jobban teszed, ha beszélgetsz vele az értelmes életcélok fontosságáról, a különböző megküzdési stratégiákról, talmi csillogásról, az ár-érték arányról és intő példának hozod ezt a sorozatot neki, akár fiú, akár lány. Így végül is igaza lesz annak az agytrösztnek, aki kitalálta, hogy a legtöbbet erről a sorozatról fogunk beszélni, csak a ti beszélgetéseteknek lesz is értelme.

Kövesd a blogot újabb hírekért a Facebookon!

highheels.jpg

 

Szólj hozzá!

Egy szög

2017. szeptember 08. 11:01 - gyvgyj_gtm

Magyarországon ma nagyjából 3 millió ember érintett az iskolával kapcsolatban, a lakosság egyharmada. Ehhez képest nagyítóval kell keresni az olyan cikkeket, amik egy-egy oktatási intézmény vagy oktató jó gyakorlatáról szólnak. Ellenben a rossz példák, a fásult, bántalmazó pedagógusokról és megbetegítő iskolákról szóló cikkek mindennaposak. Nem úgy tűnik,  mintha sokak számára fontos lenne az oktatás és annak színvonala a mai Magyarországon.

A szülők persze egyénenként, a maguk megküzdési stratégiájának megfelelően a legjobbat akarják a gyereküknek és nagyon sokan tesznek is ezért. Ha olyan anyagi helyzetben vannak és megengedhetik maguknak, akkor elhagyják az állami iskolákat és fizetős magánintézményekbe járatják a gyereket vagy alapítanak egyet (kettőt, sokat). Bár köztudomású, hogy Magyarország jobban teljesít, a magániskola, mint lehetőség még nem érhető el minden szülő számára. Meg aztán furcsán is venné ki magát, hogy a többek között az oktatásra is befizetett adóforintok mellett minden szülő még a magániskoláknak is fizetne megvalósítva ezzel az egyet vihet, kettőt fizet elvet.

A többség számára még az a szomorú valóság, hogy be kell menni az állami iskolába, ahol a gyereket a rothadó falú illemhely, a gyakran ehetetlen menzakaja és – ne szépítsük – az eltelt évekbe belefáradt tanárok várják. Ahol már az is kedvesen lehülyézi a gyerekeket, aki talán tényleg szereti őket. És ne feledjük várja a gyerekeket a fantasztikus tananyag is, megtudhatják, hogy a pofon az okés, meg van cigája juh is, de gyerekjogokról, érdekérvényesítésről, pénzügyi alapismeretekről, csapatmunkáról még véletlenül sem tanulnak. Minek ilyen úri huncutságokkal foglalkozni, ha nevelhetünk két lábon járó lexikonokat is, nem? Hát nem.

Bármilyen hihetetlen van jogszabályi háttért, ami alapján működik az oktatás. Ezzel szemben az iskolában a tanuló és a szülő orra alá csak az iskolai – néha abszurd szabályait tartalmazó – házirendet dugják és nem hívják fel a figyelmét a törvényi háttérre. Kommenteljen egy paragrafusjelet (§) az az olvasó, aki olvasott már bármilyen oktatással kapcsolatos jogszabályt, EMMI rendeletet és nem jogász. Pedig a világhálón – iskolai nyelven Az Interneten – megtalálható mind. Vagyis a jogszabályok lehetővé teszik, hogy amennyiben a szülő az iskolában olyat tapasztal, ami nem felel meg ezeknek a törvényeknek fordulhat a tanár, az iskola vezetése majd a fenntartó felé a problémával. Írásban. Persze, ne legyen illúziója, mivel neki véges számú gyereke van, az előbb az előbb említett intézmények meg jogilag sokkal felkészültebbek: rutinosan fogják a szülő panaszát elutasítani. Mert számukra tagadásba nyilván érdemesebb több energiát fektetni, mint a helyzet megoldásába. Most még.*

Aztán, ha egyszer eljönne az az ideális állapot, hogy már túl sok lenne a panaszos levél, és nem győznének válaszolni rá, talán elkezdenének azon gondolkodni, hogy nem lenne jobb megválni mondjuk XY.től, mert már a 126. levél érkezik, hogy megalázó módon bánik a diákjaival. Egy diákot, de főleg a szüleit még lehet kekecnek, nem együttműködőnek bélyegezni, nevezni, megfenyegetni gyermekvédelmi eljárással, de 126-ot talán már nem.

Előbb-utóbb a szülőknek jó lenne észbe kapni, hogy ha ők nem lépnek, más helyettük nem fog**. Attól, hogy a közösségi médiában zárt csoportokban, vagy bármilyen néhány száz főt számláló online felületen, de mindenképpen a nyilvánosság kizárásával elpanaszolják a sérelmüket és csapatosan nyalogatják a sebeiket, bizony nem fog történni semmi. Jó, legalább tudják, hogy más is szív nincsenek egyedül és néha egy-egy ügyet felkap a média. De jó lenne végre észre venni: véges az ilyen ügyekkel foglalkozó újságok és újságírók száma és tizenöt perc hírnév sajnos nem feltétlenül elég arra, hogy az éppen hibázó illetékes elvtársnak tanárnak az állása vagy vezetőként akár a beosztása bánja a dolgot.

Aztán minden ugyanúgy megy tovább....

*Bármilyen hihetetlen, ebből az attitűdváltásból az állami oldal, az iskola is rengeteget tudna profitálni. Sokkal többet és jobban tudna foglalkozni az oktatás minőségével és az ilyen fantasztikus programok nem csak egy mérhetetlenül szűk réteg számára lennének értelmezhetők.

**Mint a szögön fekvő kutya, ami időről időre nyüszög. Egy darabig hallgatják, majd megkérdezik a gazdáját: miért nyüszög ez a kutya? - Mert szögbe feküdt és fáj neki. - Miért nem száll le róla? - Annyira biztos nem fáj.

dog.jpg

Szólj hozzá!