Érdekes tendencia figyelhető meg abban, hogy ki és mikor gondolja úgy, hogy egy gyermek veszélyeztetett. Azt gondolnánk, ha egy gyermekkel bárhol, bármi baj történik, akkor azt nagyjából egyformán értelmezik, súlyozzák, büntetik.

Hát nem.

A jelenlegi jogalkalmazásban az a helyzet, hogy amennyiben a gondozó szülők vagy szülő nem bánnak jól a gyermekkel és ezért a gyermekvédelem figyelmébe kerülnek, a gyermekvédelmem kötelezi a szülőket ilyen-olyan eszközökkel, hogy a gyermek veszélyeztetettsége megszűnjön. Tehát, ha nincs a kisbabának ágya, nincs a lakásban fűtés, a gyermeken bántalmazás nyomok láthatók, beindul a jelzőrendszer.

MI a helyzet, amennyiben a gyermek álmosan, éhesen, megviselten, összetörve, akár megverve kerül elő a kapcsolattartásról vagy az ott töltött idő alatt olyan cselekmények, események történnek, melyek nyilvánvalóan veszélyeztetik az ő fejlődését. Ekkor a gyermek érdekeit képviselő szülőnek lépnie kell, vagyis a gondozó szülő köteles jelezni, hogy mi történt a kapcsolattartáson a gyermekkel. Kinek kell jeleznie? A területileg illetékes gyermekjóléti szolgálatnak, ahol jelzőlap is rendelkezésre áll. Kinek lehet még jelezni? A területileg illetékes gyámhatóságot is meg szokták keresni ezzel.

Mi történik ezután a gyakorlatban?

Általában semmi.

Ugyanis, bármilyen hihetetlen az a jogalkalmazói gyakorlat, hogy amennyiben a szülők, vagy elvált szülőknél a gondozó szülő veszélyezteti a gyermeket, akkor általában gyermekjóléti alapellátás során a családgondozók a szülőt együttműködésre kérve megpróbálják elhárítani a veszélyeztető tényezőket. Amennyiben ez az együttműködés eredménytelen egy védelembe vételi eljárás során a gyermeket védelembe veszik és a szülőknek vagy a gondozó szülőnek magatartási szabályokat írnak elő. A család életét egy évig nyomon követik és amennyiben az együttműködés, javulás hiányát tapasztalják, a gyermeket kiemelik a családból.

Abban az esetben, ha a veszélyeztetés a kapcsolattartás ideje alatt történik, a gyermekjóléti szolgálat és a gyámhivatal egyaránt hárít, nem jár el, mivel a veszélyeztetést nem a gondozó szülő, hanem a különélő szülő követte el, így ez rájuk nem tartozik, ez kapcsolattartási ügy. A gyámhivatal pedig általában kapcsolattartás végrehajtásával foglalkozik, vagyis jellemzően az indokkal vagy indok nélkül elmaradt kapcsolattartás ügyében járnak el. Így megtörténik az, hogy a gondozó szülő tétlenül nézi, hogy gyermeke hogyan van veszélyeztetve a kapcsolattartó szülőnél, tenni semmit nem tehet. Amennyiben az veszélyeztetés olyan fokú lesz, hogy a gyermek súlyosan sérül, például súlyos elhanyagolás miatt a pici gyermek kiszárad és kórházba kerül, vagy nem kapja meg a szükséges gyógyszeres kezelést, vagy lelkileg, fizikailag bántalmazzák a gyermeket, esetleg abúzus történik, akkor kétségbeesetten megtagadja a gyermek átadását a kapcsolattartásra.

Mi történik ezután a gyakorlatban?

Általában a kapcsolattartó szülő kapcsolattartás végrehajtást kér és elindul egy gyámhatósági eljárás. Ahol a bántalmazott gyermek gondozó szülőjét elmarasztalják kapcsolattartás akadályozása miatt, felhívják a figyelmét arra, hogy ez kiskorú veszélyeztetése, minek okán a gyermeket a családból ki is emelhetik és értelemszerűen a másik szülőnél vagy nevelőszülőknél helyezhetik el. A kapcsolattartáson történt bántalmazással vagy nem foglalkoznak, vagy – amennyiben olyan súlyos a cselekedet és külön eljárás indul – azzal nem kapcsolják össze, az eljárás más ütemben zajlik, stb.

Vajon mit lehet tenni, hogy ez a jogalkalmazási gyakorlat, mely nyilvánvalóan nem a gyermek érdekét szolgálja, megszűnjön, és egyforma mércével mérjenek minden a gyermeket veszélyeztető magatartást?