Május első vasárnapja anyák napja.  Nincs olyan online vagy nyomtatott sajtótermék, ami elfedkezne erről az amúgy családi ünnepről. Miután különféle emberek virtuálisan kart karba fonva, kenetteljesen adnak hangot hálájuknak, talán azt gondolhatnánk, hogy az édesanyák most már azon emberek közé tartoznak, akiknek vannak jogaik. Ha ezt gondolnánk, tévednénk. 

Nem minden édesanyának vannak jogai. Vannak ugyanis olyan édesanyák, akik nem tudják az anyák napját megtartani a gyerekeikkel, mert nem láthatják őket.

Sok évvel az Isztambuli Egyezmény aláírása után még most is óriási a családon belüli erőszak látenciája. A média a tragikus eseményekről beszámol, olykor olyan amatőr módon, hogy talán jobb lett volna nem foglalkozni az üggyel. Ezek mellett az esetek mellett látszólagos súlytalanságuk miatt, egyáltalán nem jelennek meg azok az ügyek, amikor a bántalmazó kapcsolatban született gyerekek ideiglenes vagy állandó jelleggel a bántalmazóhoz kerülnek. Az így gondozóvá vált szülő pedig szépen ellehetetleníti a gyerekek kapcsolattartását a különélő szülővel - az édesanyával. 

Az elmúlt néhány évben több ilyen eset napvilágra került és tudósítások szerint a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjai asszisztálnak a bántalmazó szülőnek. Lehetővé téve, hogy a gyerekek ne találkozhassanak az édesanyjukkal. Igen, még a gyermekét éveken keresztül hanyagoló Wilhelm is el tudta ezt érni és hónapok óta ellehetetleníti Timi találkozását a közös gyermekükkel. 

Mintegy 100 napja volt a 2019-es önkormányzati választás, amikor számos helyi önkormányzatnál az eddigi kormánypárti kerület-vagy városvezető helyett ellenzéki összefogásban induló polgármesternek szavaztak bizalmat a választópolgárok. A blog történetében először aktuálpolitikai tartalmú poszt következik (ez nem lesz rendszeres) és megvizsgáltuk, történt-e változás a gyermekvédelem terén a hatalom váltásnak köszönhetően.

Kis hazánkban a gyerekek még a nőknél is jobban semmibe vett embercsoport, ne szisszenj fel kedves olvasó, csak olvass utána, mennyi gyermek él manapság létminimum alatt. Az októberi választási kampányból már sejteni lehetett, hogy most sem a leszakadó és a nemüknél vagy életkoruknál hátrányos helyzetben lévő embertársaik kegyeit keresik a nép képviseletére (és tisztelet a kivételnek) vagy inkább saját zsebük megtömésére vágyakozó politikusok. Akiknek tudjuk, semmi sem elég és a minden sem sok.

Pozitív fejlemény, hogy Baranyi Krisztina a IX. kerület polgármestere szándéka szerint védett lakásokat jelöl ki bántalmazottaknak, de komplex szakmai programot sem ott, sem máshol nem láttunk.

Amit eddig láttunk az többek között az, hogy az egykor Karácsony Gergely által vezetett Zuglói Önkormányzat által finanszírozott Zuglói Családsegítő- és Gyermekjóléti Központ soha nem látott mélységekben csúszott le szakmai működés tekintetében és az újonnan megválasztott Horváth Csabának nem az a prioritás, hogy a XIV. kerületi gyermekvédelem végre létezzen, hanem valami más.

Facebook oldalunkon több alkalommal megosztottuk a rács mögé zárt ikerbabák történetét. Igen, jól olvasod, kedves olvasó. Ma Magyarországon egyoldalúan dönthet úgy egy apa, hogy az édesanyjuktól megfosztva rács mögött tartja két koraszülött ikergyereküket, mindezt többek között a VII. kerületi Önkormányzat által működtetett VII. kerülti Családsegítő és Gyermekjóléti Központ asszisztálásával. Az ott dolgozó szakemberek szerint a rács és az anyahiány nem veszélyezteti a két csecsemőt és ehhez az új polgármesternek, Niedermüller Péternek (aki Brüsszelből tért haza) nincs egyetlen szava sem. Hát nem tudjuk, Európa azon felén mit szólnának az apa cselekedeteihez, lehet, nem dicsérnék meg érte….

Korábban külön bejegyzést szenteltünk a jobb sorsra érdemes II. kerület önkormányzata által finanszírozott II. kerületi Család-és Gyermekjóléti Központ sajátos kríziskezelő metodikájának. Az ott dolgozó ... khmm szakemberek minden hozzájuk forduló krízishelyzetbe lévő embert/családot kipaterolnak a kerületből, a gyerekeket pedig elveszik a szüleiktől. Az újonnan megválasztott agilis, 15 éve a kerületért dolgozó polgármester Őrsi Gergely pedig tudott 19-re lapot húzni: beiktatása után polgármesteri dicséretben részesítette a II. kerületi Család-és Gyermekjóléti Központ vezetőjét, Papp Krisztinát. Csak azt tudnánk, hogy miért. Mert a tönkretett családokért és gyerekkoruktól megfosztott gyerekekért nem dicséret jár.

Még lehetne folytatni a sort, de talán ennyi is elég, hogy lássuk, a gyerekek sorsa pártállástól függetlenül egyáltalán nem érdekli a döntéshozókat.

Követnéd  Facebook oldalunkat? ITT megteheted.

Hozzászólnál? ITT tedd meg.

A fotón a Zuglói Család-és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ. 

Csaknem megduplázódott a a gyermekvédelem látókörébe kerülő felnőttek és gyerekek száma a  II. kerületben, többek között az iskolai szociális munkások jelenlétének köszönhetően – tudtuk meg még tavasszal ezt az információt a Budai Polgárból. A II. kerületi Önkormányzat által kiadott lap cikke nyomán átolvastuk a II. kerületi Család-és Gyermekjóléti szolgálat éves működéséről beszámoló jelentést, amint megjelent májusban. Régóta és sokszor mondtuk már, hogy a gyermekvédelmi jelzőrendszer nem (jól) működik. De, hogy ezt a véleményünket pont egy budai gyermekjóléti intézményt igazolja, úgy, hogy az illetékes Közép-Budai Tankerület mulasztásaira finoman és határozottan rámutat, arra még csak soha nem is gondoltuk volna. Pedig ez történt. 50000 példányban.

A Budai Polgár a második kerület kéthetilapja, igazán informatív újság, ami rendszeresen és részletesen beszámol a kerület aktuális eseményeiről, lendületes fejlődéséről és arról, hogy miért jó budai polgárnak lenni. A lap 2019. március 9-én megjelent ez évi 4. számának 9. oldalán A II. kerület a gyermekekért és rászorulókért című cikkben László Zoltánné, a II. Kerületi Család- és Gyermekjóléti Központ észlelő- és jelzőrendszeri felelőse nem kevesebbet állít, mint:

„2018-ban összesen 2395 fő vette igénybe a központ szolgáltatásait. Ez a szám tavaly még csak 1490 fő volt; az emelkedés egyik oka, hogy tavaly szeptemberben bevezették az óvodai és iskolai szociális segítés rendszerét, így egyre több gyermek került a szakemberek látókörébe”

Első olvasásra is biztosak voltunk abban, hogy ilyen szépen és egyértelműen még senki nem fogalmazta meg, hogy a második kerületi iskolákban a jelzőrendszer eddig egyértelműen félgőzzel működött. Hogy hiába volt több tucatnyi tanár és szakember az iskolában napi 4-8 órában gyerekekkel, egyszerűen nem vettek észre olyan alapvető problémákat, amit egyetlen egy ember akár tucatnyi mennyiségben fedezett fel annak ellenére, hogy több száz ismeretlen gyerek közül kellett megtalálni azt, akivel gond van, vagy azt akinek a szüleivel gond van. Ugyanis második olvasatra a rövid kis beszámolóból az derült ki, hogy soha nem látott módon növekszik azok aránya a kerületben, akiknek a gyermekvédelem látókörébe kell, hogy kerüljenek. Hiszen a 2017-ben csupán 1,65 százalékos arány, 2018-ra 2,66 százalékra növekedett.

A családbarátként is jellemzett II. kerület egy ideje „Szeretünk itt élni” címmel futtat egy kampányt, a sajtót olvasva pedig egy kiegyensúlyozott, politikai ellenzékkel nem rendelkező, nyugodt 90 ezres lakosú városrészt ismertünk meg, ahol a lakók túlnyomó része törvénytisztelő állampolgár. A második kerületiek ezen kívül nagy valószínűséggel tehetősebbek és iskolázottabbak a hazai átlagnál erre utal az is, hogy a kerületben lakó 16 ezer gyerek közül mindössze 151 volt az, aki az Önkormányzat havi 7400 forintos gyermekvédelmi támogatásban részesült a tavalyi évben és mindösszesen 15 csomagot osztott ki a Vöröskereszt.

A II. kerületi Család- és Gyermekjóléti Központ 2018-as éves munkájáról szóló beszámolót ezek után nagy érdeklődéssel kezdtük olvasni. Ez a honlapjukról letölthető, sajnos csak az előző évi van fent, a korábbi évek beszámolói hiányoznak. A dokumentumból megtudtuk, 17240 gyerek jár a kerület köznevelési intézményeibe. Az ellátottak számának növekedését többek között okozó szociális segítés 2018 óta kötelező, a célja pedig nem más, mint „a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében a szociális segítő munka eszközeivel támogatást nyújtani a köznevelési intézménybe járó gyermekeknek, a gyermek családjának és a köznevelési intézmény pedagógusainak valamint az intézményben megjelenő egyéb szakembereknek.” (33. oldal) A jogszabály által előírt 17 fő helyett egyelőre 9 fő látja el ezt a feladatot és az ő közreműködésüknek köszönhető is a Család- és Gyermekjóléti Központ ügyfeleinek jelentős számú növekedése. Az intézmény 6 fő részére adott fel hirdetést 2019 nyarán, így az ügyfélszámok várhatón még változni fognak.

Nagyon érdekes volt, amit az elméletileg kötelezően igénybe veendő szociális segítők intézményi fogadtatásáról, olvastunk. Volt, ahol külön szobát kaptak a szociális segítők, máshol viszont meg kellett elégedniük a folyosóval. Tetszik nekünk, hogy ilyen nyíltanm mindenki számára elérhetően megfogalmazza az intézményvezetés, hogy nem fogadják mindenhol tárt karokkal őket, és meglehetősen hiányos e téren a szakmaközi együttműködés. A kerület 78 intézménye közül év végéig azok háromnegyede kötött együttműködést II. kerületi Család- és Gyermekjóléti Központtal. A maradék 25 százalék a kapcsolódó jogszabályok módosításának hiánya miatt még megteheti, hogy egyelőre nem lép egyezségre velük. Ahogy írtak erről: „Az egyeztetési folyamatot nehezítette, hogy az oktatási – nevelési intézményekre vonatkozó jogszabályok módosítása nem történt meg, illetve számukra protokoll nem készült.” De megtudtuk azt is, hogy „Tapasztalatink szerint a magán/alapítványi intézmények óvatosak, még erőteljesen féltik és védik az ott megjelenő magasabb társadalmi státuszú családok, gyermekek magánszféráját, érdekeit.” Sőt az egyházi iskolákkal kapcsolatban olvashattuk azt is, hogy: ”Továbbá van olyan egyházi fenntartású intézmény, ahol szintén akadályokba ütközik az együttműködés kialakítása. Ezeknél az alapítványi/egyházi intézményeknél várhatóan hosszabb időt fog igénybe venni a szolgáltatás elfogadtatása.”

Nagyon ritkán lehet ilyen karakán állásfoglalást találni és arról olvasni, hogy a vannak olyan magánintézmények, melyek a Család- és Gyermekjóléti Központ ellenében erőteljesen védik a gyermekek magánszféráját, érdekeit, sőt egyértelműen kifejezi, több időre lesz szükségük, ahhoz, hogy az egyházi intézményekkel dűlőre jussanak.

A Család- és Gyermekjóléti Központ Központ nevű szakmai részlegében 2018-ban 31 bántalmazott gyereket láttak el az esetmenedzserek. A gyerekek közül mind családon belül lett bántalmazva, ahogy ezt a 25. oldal tetején található 2. számú táblázat oly szemléletesen bemutatja. Intézmény által egyik sem.

Addig, amíg kiderül, hogy a szociális munka segítségével, hogyan előzi meg a gyermekek iskolai veszélyeztetettségét 1000 gyermekeként egy iskolai szociális munkás, mi tovább olvastuk, hogy mivel is foglalkozott ez az intézmény 2018-ban. A II. kerületi Önkormányzat Család- és Gyermekjóléti Központ működésének 2018-as évi tevékenységéről szóló 45 oldalas éves jelentés nem csak úgy l’art pour l’art készült, hanem azt Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Képviselő- testületének Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi Bizottsága a 35/2019.(III.27.) sz. határozatával el kellett, hogy fogadja. El is fogadták számos más határozattal együtt, így kerülhetett ki a honlapra 2019. májusában.

Vajon ezt az éves jelentést volt, aki el is olvasta? Ugyanis a benne leírtaknak semmilyen visszhangjáról, személyi következményeiről nem olvashattunk az elmúlt 5 hónapban.

Nagyon érdekes, hogy hiába történt meg a Gyermekjóléti Szolgálatok és a Családsegítő Központok összevonása országszerte, a II. kerületben még van külön Szolgálat és Központ. Az is figyelemre méltó, hogy milyen hamar terelődik a szakmai tevékenység a segítésről a hatósági intézkedés felé. Azt írják, hogy amikor egy „feltáró munka alapján hatósági intézkedés szükségessége merül fel, a szolgálat szakmai egység védelembe vételi eljárást kezdeményez a központ szakmai egység felé.” (15. oldal)

Erre pedig akkor kerülhet sor: ”ha a családsegítő úgy ítéli meg, hogy a segítő tevékenység a bevont szolgáltatásokkal együtt sem eredményes, a gyermek/ek/ veszélyeztetettsége nem csökkent, vagy helyzetük súlyosbodott, valamint a családtagok együttműködési készségét, a saját eszközeivel növelni nem tudja. (15. oldal) A jelzést követően a „Továbbiakban kezdeményezi esetkonferencia összehívását, ahol a szakemberek megtárgyalják, hogy szükség van-e hatósági intézkedésre.” (15. oldal) Kissé furcsa a szolgáltatás és a veszélyeztetés szavakat így egy mondatban olvasni. A mi értelmezésünkben a szolgáltatás egy szabadon igénybe vehető és esetenként ingyenes juttatás. A gyermek veszélyeztetése pedig egy olyan viselkedés, amit meg kell szüntetni. Ott nincs helye kérésnek és szolgáltatásnak.

Az éves beszámolóban olvashatunk arról, hogy két esetben tettek családból való kiemelésre javaslatot, vagyis a II. kerületi Önkormányzat Család- és Gyermekjóléti Központ összesen 5 gyereknél gondolta azt, hogy nincs joguk családban nevelkedni, hanem állami gondoskodásban, nevelőszülőknél jobb helyen lennének, mint a családjukban.

Olvastunk egy 12 éves gyerekről, akinek családból való kiemelésére tett javaslatot a szakemberekből álló esetkonferencia. A beszámoló szerint az ügy a gyámhivatalban védelembe vételi eljárás keretében folytatódott – azt mi tesszük hozzá, hogy nem ideiglenes elhelyezés tárggyal. Ez minden valószínűség szerint azt jelenti, hogy a gyerek még a II. kerületben karácsonyozott és nem volt megalapozott a kiemelésről szóló javaslat, vagyis tévedett a Család- és Gyermekjóléti Központ. Azt sem értjük - hacsak nem december végén volt az esetkonferencia – hogyan kerülhetett be egy éves jelentésbe az az információ, miszerint nem kaptak választ a kiemelésről szóló javaslatra. Tényleg nem kaptak választ? Az erről a kamasz gyerekről szóló beszámolót több okból is kicsit furcsán hiányosnak érezzük, sem a konkrét problémát, sem a szolgálat/központ által adott segítséget nem írják le. Azzal nem igazán védekezhetnek, hogy a gyermek személyiségi jogai miatt maradnak ki információk, hiszen a 12, most már 13 éves gyereket biztos meghívták az esetkonferenciára – hatalmas szakmai hiba lenne egy ekkora gyereket kihagyni egy, a sorsát érintő megbeszélésből – aki, ha rátalál erre az oldalra – biztos be tudja magát azonosítani, vagy bárki őt a barátai, osztálytársai, családtagjai közül. (15. oldal)

A II. kerületbe éppen csak betévedő 4 gyermek sem járt túl jól, de az ő esetükben legalább részletesen leírják azt, hogyan kerültek ki a családból és a nem csak szüleiktől, hanem egymástól, a testvéreiktől elszakítva hogyan lettek nevelőszülőkhöz elhelyezve. Az összefoglalóban azt írják, hogy két esetben kellett kiemelést javasolni. Ezek szerint a 4 gyermek egy eset, érdekes. Szerintünk inkább 4. Leginkább azért, mert a javaslat alapján végül a gyerekeket nem csak a szüleiktől, hanem egymástól is elválasztották. Az indok itt az elégtelen lakáskörülmény volt. Hát nem gondoltuk volna, hogy pont ebben a kerületben nincs ez a kérdés megoldva és nem jutott fedél egy 6 tagú családnak a feje fölé. A bekezdés vége felé azért olvasható az örömhír: „A krízishelyzetben hozzánk fordulókat minden esetben sikerült rövid időn belül elhelyeznünk, köszönhetően elsősorban az ellátási szerződéseinknek.” (15. oldal), legyen az bántalmazott terhes kismama, vagy fiatal anyuka gyerekkel, vagy évek óta alapellátásban segített család. Az éves mérleg így nem sikerült túl fényesre, hiszen 5 alkalommal kellett kiemelést javasolni (nem 2) és a súlyos krízishelyzet miatt szintén legalább még 5 ember el kellett, hogy hagyja a II. kerületet.

A még nem szerződött iskolák a 2018-as éves jelentés után biztosan örömmel lesznek partnerei ilyen hatásfokkal és szakmai módszerekkel dolgozó intézménynek. Az éves szakmai jelentésből pedig kiderült, egyetlen súlyos krízishelyzetben lévő, a II. kerületi Önkormányzat Család- és Gyermekjóléti Központhoz forduló gyermek/nő/család sem maradt a második kerületben a 2019-es évre. Pedig biztos szeretnének ők is a kerületben élni.

Ha szeretnél konstruktívan és építő módon hozzászólni, akkor azt a blog Facebook oldalán teheted meg, ITT .

A II. kerületi Önkormányzat Család- és Gyermekjóléti Központ központi épülete és összes üvegfelülete egy ház földszintjén, egy parkoló felett.

A fotó régi, ha van jobb és újabb képed, küldd el a gyvgyj@gmail.com e-mail címre. 

Egy ideje már foglalkozunk itt a blogon iskolai dolgokkal, gondozó és a különélő szülők jogaival, kötelezettségeivel. Az utóbbi néhány hónapban viszont több alkalommal bukkanunk olyan történetre, amikor az egyik szülő a másik szülő tudta nélkül egyszerűen átíratja a gyereket egy másik iskolába, amiben az oktatási intézmények is partnerek. Szeretnénk tudni, hogy mit gondoltok erről, ezért egy anonim történetet* megosztunk veletek.

Azt talán minden családban tudják, hogy egy gyerek iskolai beíratásához két szülőre van szükség. Az iskolaválasztás ugyanis a gyermek sorsát jelentősen meghatározó döntés, amiben a szülőknek nem csak közösen kell dönteni, de külön-külön egyik sem írathatja be ide, vagy oda a gyermeket. Még akkor sem, ha iskolák a honlapjukon olyan formanyomtatványokat tesznek közzé, amiben az egyik szülő nyilatkozik, hogy a másik szülő helyett is jogosult eljárni.

Történetünkben egy gyerek ideiglenes hatályú kiemelése történt meg, a város egyik részén élő „A” szülőjétől került a város másik részén élő „B” szülőjéhez. Ez néhány hónappal ezelőtt történt, a mostani trendeknek megfelelően legyen a történet kezdete mondjuk, 100 nappal ezelőtt.

Az ideiglenes elhelyezés óta a gyerek nem találkozhat az őt addig gondozó „A” szülővel. A kapcsolattartás nincs megtiltva, de szabályozva sincs, nevelést ideiglenesen ellátó „B” szülő pedig úgy gondolja, hogy amíg a gyámhivatal néhány hónap/év alatt meg nem hozza a kapcsolattartást szabályozó határozatot, addig neki a láthatást nem kell biztosítani.

A gyerek már nem túl kicsi, iskoláskorú, tanköteles. A történet kezdete óta eltelt 100 nap alatt véget ért egy tanév, sőt elkezdődött a következő is. „A” szülő meglepve és véletlenül tudta meg, hogy a gyermeke már nem a város Egyik hanem a Másik részén lévő iskolába jár. Az Egyik iskolában nem adtak felvilágosítást a tanulmányi eredményekről, de elmondták, hogy mostantól a gyermek Másik iskolába jár. A Másik iskolában elmondták, hogy ők a gyámhivatal papírjai szerint jártak el és kedvesen lecsapták a telefont megelőzve a további kérdezősködést. „A” szülő nem tud mit tenni információk nélkül. „B” szülő nem áll vele szóba, a gyerekvédelem nem illetékes iskolai beíratási ügyekben. Így jobb híján a történetet röviden leírva a Duna egyik oldalán lévő Egyik iskola Tankerületéhez, majd Duna másik oldalán lévő Másik iskola Tankerületéhez fordul, hátha érkezik válasz arra a kérdésre, hogy milyen alapon került a gyereke a Másik iskolába.

Szerintetek mit válaszol a két illetékes Tankerület? Egyáltalán fognak válaszolni?

Szeretnél hozzászólni? ITT megteheted!

Amikor 2015 tavaszán a hazai, gyenge lábakon álló gyermekvédelmi rendszer hibáit látva úgy döntöttünk elindítunk egy blogot, akkor a következő megállapítást tettük: „Van egy rendszer, mely azért felel, hogy a gyermek mindenek felett álló érdeke érvényesüljön és biztosítva legyen a testi-lelki fejlődése. Van egy rendszer, mely, úgy tűnik, mégsem működik túl jól.” Nos, a rendszer azóta megváltozott és tökéletesen működik. A cél viszont most már nem az, hogy a gyermekek mindenek felett álló érdeke érvényesüljön, hanem valami egészen más.

Az egész országon hatalmas felháborodás söpört végig, amikor kiderült, hogy Szigetszentmiklóson a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjainak asszisztálásával több gyerek volt kitéve évekig tartó bántalmazásnak. A sajtó képviselői hátborzongató részleteket osztottak meg az olvasókkal, egy idő után már az állampolgári jogok biztosának kellett közleményben nyomatékosan kifejezni azt, hogy még ezeknek a gyerekeknek is vannak jogaik. Kár, hogy évekig ezt senki nem vette észre. Azóta eltelt néhány év, majd miután a nyomozó és vádhatóság, illetve a bíróság között volt egy kis pengeváltás, egy hatályon kívül helyezett ítélet után a Fővárosi Törvényszék a gyerekek szüleit jogerősen letöltendő börtönbüntetésre ítélte. Az ügy végére pont került. Sajnos.

Ugyanis ezt volt az első nagy nyilvánosságra kerülő ügy, ahol kiderült, a gyermekvédelmi jelzőrendszer fabatkát sem ér. Lehet ezt pénzhiánnyal magyarázni, de ez már évekkel ezelőtt sem állta meg a helyét. Egyetlen szociális munkást, gyámügyi ügyintézőt, a gyermekvédelmi jelzőrendszer egyetlen tagját sem vonták ténylegesen felelősségre, nemhogy bűncselekményt nem állapítottak meg, de még egy árva bírságot sem szabtak ki. Az ENSZ 1989-es gyermekjogi egyezményének hazai jogrendbe illesztése és a 1997-es úgynevezett gyermekvédelmi törvény megalkotásának nevezetes évfordulóit pedig mindenki ünnepelte, vígan és önfeledten. Pedig ünneplésre Szigetszentmiklós, Kisléta, Győr, Közép-Buda országában aztán semmi ok nincs.

Az elmúlt években a szabályozás és maga a gyermekvédelmi jelzőrendszer működése vett egy sajátos fordulatot. Az talán mindenkinek megvan, hogy az előző bekezdésben említett jogszabályokat azért hozták létre, hogy a gyermek veszélyeztetését felismerjék, és szükség esetén megszüntessék. Vagyis amennyiben a szülő veszélyezteti a gyerekét az arra hivatott hatóságok fellépnek ellene és mondjuk, védelembe vétellel bírják jobb belátásra, szülői feladatainak tisztességes ellátására.

A közelmúltban az alapjogok biztosának hivatala volt az, ami egy budai gyermekotthon kapcsán felfedte, hogy bizony vannak olyan helyek, ahol magának az államnak sikerül veszélyeztetni a reá bízott gyerekeket. Sőt előfordult az is, hogy az óvónői agresszivitás miatt szót emelő szülő ellen indított védelembe vételi eljárást egy hatóság, ahelyett, hogy a fizikailag túl aktív óvónőt citálták volna rendőrség elé. Az is előfordult már egyszer-kétszer, hogy az előírt fejlesztésben nem részesülő gyerek szülei a reklamálásukra válaszul a gyermekvédelmet kapták a nyakukba, de ezek elszigetelt eseteknek tűntek és közösségi média csoportok bugyrán ha túl is terjedtek, valódi következményekkel nem jártak.

Pedig voltak intő jelek. A családon belüli erőszak által érintett nőkkel és gyerekeikkel már évekkel ezelőtt is példaértékű gyorsasággal bánt és bánik el a rendszer. Hiába futtatott a Patent Egyesület két hatalmas bíróságfigyelő projektet is (ebben a bíróságokon kívül a siralmasan teljesítő gyámhivatalokat és gyerekjólétiket is vizsgálták) a biztató kezdet után egyhelyben topogás következett, majd egyértelmű visszafejlődés. Emlékszik még valaki a 2016 februárjában megalakult „gyermekvédelmi szupertestületre” (sic!). Ez nem vicc, ezzel a címmel jelent meg cikk a MACSGYOE honlapján. Azóta is biztos serényen dolgoznak. Igen, biztosan.

A családon belüli erőszak által érintett nők és gyerekek teljesen magukra lettek hagyva. A társadalom nagy része szerint „ez magánügy, és különben is, hallgattassék meg a másik fél is”. Mintha az ökölcsapásokat meg lehetne magyarázni… „De biztos nem is úgy történtek a dolgok, ahogy a megvert nők és gyerekek állítják és különben is minek szóljanak bele.” - folytatja a tudálékos kórus. Az áldozathibáztató és tudatlan többség mellett sokan voltak azok, akik szerettek volna hinni abban, hogy ez a létező világok legjobbika és fennen hirdették, hogy megfelelő hozzáállással ezt a problémát lehet kezelni. Sajnos nem arra gondoltak, hogy a hosszas vajúdás után megszült (már ha lehet erről beszélni egy 90%-ban férfiakból álló Parlamentnél) törvényeket kellene alkalmazni, hanem arra, hogy az áldozat viselkedjen és gondolkodjon másként. Kevesen pedig aktivistaként próbáltak valamit tenni, legtöbbször egy-két performanszra és dühös billentyűkoptatásra futotta. Közben pedig nők haltak meg és gyerekek, lányok és fiúk is. A szolidaritás társadalmi szinten egyenlő volt a nullával. Most már ennek kicsit alatta van.

De ez csak a főpróba volt, az igaz előadás most következik. Ugyanis a rendszer egyre stabilabb lett, erősödésének semmi nem szabott határt, nem állította meg senki. A jelzőrendszeri tagok számára kiderült, hogy van olyan eset, amikor van értelme az együttműködésnek és tudnak információt, utasítást azonnal továbbítani. Akkor, amikor a szülőt, szülőket kell sarokba szorítani, amikor a felnőttnek kell befogni a száját.

Hiányzik a gyerek az iskolából? Nem baj, akkor is legyen a hiányzás jelezve a gyámhivatal felé, ha van igazolása, hagy induljon eljárás. Visszakérdez a szülő, amikor a családgondozóval beszél és van saját álláspontja? Nem baj, legyen jelentve a gyámhivatal felé, hogy a szülő nem együttműködő. Nem igényel a szülő havi 7400 forintos segélyt, mert az a pénz még éhen halni is kevés? Nem baj, legyen jelentve a gyámhivatalnak, hogy éhezik a gyereke. Úgy általában útban van az egyik szülő, a másik meg nem? Nem baj, legyen jelentve bármi a gyámhivatalnak, Virág elvtárs már írja az ítéletet, igaz a tanúvallomás még nincs kész.

A köznevelési törvény változásai nagyon sok embert érintenek. Igazán jól viszont senkit. És valóban lehet azt tenni a szülőknek, amit javasoltunk évekkel ezelőtt, hogy jelezni, ha valami nem jó és követelni az ellátást, a tisztességes hozzáállást. De ebben a rendszerben, ahol nem tétel pár tízezer CSBE áldozat, és talán tucat a rendszerből végül kikeveredő túlélő, ugyanúgy nem tétel pár száz karakán szülő, akik párszor kedvesen integetnek a Kossuth téren.

A rendszer kész és működik.

Szeretnél hozzászólni? ITT megteheted.

Vedd észre, amit nem fotóztál le és nem posztoltál ki a közösségi médiába az nem létezik. Nem fog rá emlékezni senki, egyszerűen olyan, mintha meg sem történt volna. Azért, hogy ne történjen meg ilyen rettenet, minden egyes családi ünnepet, eseményt, napot meg kell örökíteni, majd közkinccsé kell tenni. Kicsit bonyolíthatja a helyzetet, ha a csapatból valaki nem szerepelhet a közösségi médiában, de fotózáskor tapintatosan mondhatod neki, menj ki a képből, zavarsz. Nevesd ki, azokat, akik találgatják, hogy mit kompenzálsz az állandó posztolással, hisz mit tudnak ők rólad?

A nyár kiemelkedő időszak, hiszen ilyenkor lehet a legtöbb boldog családi fotót megosztani; megmutatni nem csak a pazar fürdőruhákat, hanem a család, a rokonok, a vendégek bikinitestét is. Ha akarják, ha nem. Ne zavarjon, hogy aki az üzenőfalán telibe kapja a kebleid halmának vagy (férfiaknál szőrös mellkasod) képét annak a látvány úgy beleég a retinájába, hogy ezentúl minden egyes megbeszélésen, találkozáskor azt fogja látni. Ha kérsz az ismerős péknél két bucit, a pék nem fogja tudni, nem azt látni, hidd el.

Hiszen, ami szép azt mutatni kell, gondolod te és igazad van. Ne hagyd, hogy bármi is eltakarja szépséged. Mindenképpen valós időben posztolj, ha igazán rutinos vagy, a strandolás, kirándulás, ünnepnap felénél már tüchtig kis galérát nyomsz ki a Facebookra. A bejegyzéseid természetesen legyenek nyilvánosak, így bárki megnézheti milyen az igazi családi magasélet. Igen, mind a 7,7 milliárd ember tudjon rólad. A fotókon bejelölhetsz mindenkit, tekintet nélkül nemre, korra és ruházatra. Ne csak a te bikinitested lássa a világ, hanem mindenkiét, aki veled kapcsolatban van.

És most álljunk meg egy pillanatra, ugyanis ehhez nincs jogod. Amíg a saját tested annak mutatod meg, akinek akarod, mással nem ez a helyzet. Előnytelen fotókat feltenni másokról lehet akár egyszerű neveletlenség – hagy nyugtassunk meg több annál. Viszont gyerekeket, nem csak fürdőruhában, hanem úgy általában, rendszeresen kitenni több milliárdnyi ember elé…, hát nem egy felelős felnőtt döntés.

Még akkor sem, ha így szeretnéd dokumentálni az életed nyilvánosan, mert privát valami hiányzik...

Szeretnél hozzászólni? ITT megteheted.

A hazai oktatásban a tankönyvpiacon az utóbbi években jelentős változások mentek végbe, erről bárki meggyőződhet, akit érdekel. Akinek meg iskoláskorú gyereke van, azt biztosan érdekli, hogy milyen könyvekből és milyen tananyag készíti fel a diákokat a XXI. század kihívásaira. Vagy inkább a XIX. századéra?

Na jó, ennyire azért nem rossz a helyzet. Viszont tény, az utóbbi néhány évben több, laikusnak is feltűnő tankönyvi hibának sikerült sajtónyilvánosságot kapni. Valószínűleg kevés nyelvtankönyv készítő vágyik, arra, hogy róla, pontosabban a munkájáról szóljanak a hírek, de mégis megtörténik ilyesmi.

A tudást nem adják ingyen, ahogy egykor a tankönyveket sem adták csak pénzért. De mára ez is megváltozott. Néhány évvel ezelőtt bizonyos csoportok már ingyen kapták a tankönyveket, így anyagi ellenszolgáltatás nélkül vihették haza és használhatták azokat. Mára viszont az 1-12 osztályig minden kis-és nagydiák részesül az ingyen tankönyvesség áldásában és kapja meg a könyveket pénz fizetése nélkül. Kölcsön.

Félreértés ne essék, a könyvek az államnak sincsenek ingyen, hiszen pénzbe kerül a papír, a festék, a szerző sem ingyen dolgozik és a soha le nem bomló műanyag csomagolás is hozzátesz valamit a költségekhez. Az erre kifizetett pénz a többek között a kis-és nagydiákok szülei által befizetett adókból jön össze. Szóval van pénzmozgás, csak a szülő helyett ebben az állam dönt.

A jó tankönyv ismérve, hogy a diák alaposan, mondatról, mondatra el tudja sajátítani a benne leírtakat és a tanár által hozzáadott értékkel egy stabil és alapos tudásra tud szert tenni. A jó tankönyvben a lényeget alá lehet húzni, a fő mondanivalót ki lehet emelni, ne adj Isten az órai munka alapján megjegyzésekkel lehet ellátni.

De az ingyen tankönyv, az kölcsön van. Öles betűkkel, ráragasztott papírral, pecséttel hívják fel erre a szülő és olykor nem túl kedvesen a diák figyelmét. A mindig is legendás iskolai házirendbekbe új pont került, ezentúl nem csak a padot hanem a tankönyvet sem szabad firkálni, rongálni. Osztályfőnökök, szaktanárok és a tankönyveket kölcsönző könyvtárosok egész évben vizslatják a könyveket és újra és újra nyomatékosítják, a könyvek csak kölcsönben vannak. Új szabály született: tankönyvet rongálni tilos! Hiszen ha beleír a diák, ha átjavítja a tankönyvben szereplő butaságot, elírást, vagy bármit, akkor ő rongál és ezért büntetni kell. Ízlelgessük a szép új világot: a butaság, tévedés javítása rongálás.

A tanárok mellett a szülők is szokatlanul csendesek és beletörődők ezügyben, pedig egy tankönyvcsomag, amit az osztályközösségben összefogva kedvezményesen megrendelhetnének a tankönyvellátótól nem kerülne túl sokba. Ha lenne minden gyereknek saját tankönyve - nem csak tankönyvnek látszó tárggyal mímelnék egyre többen és egyre csökkenő színvonalon az iskolát - akkor minden gyerek tetszőlegesen írhatna, jegyzetelhetne a tankönyvébe és javíthatna bármilyen butaságot, hazugságot vagy szimpla elírást. 

Lenne rá igény?

Olyan korban élünk, amikor már mindenkinek van véleménye a másikról, soha nem látott magasságokba csapnak az ítélkezés hullámai. Az anyák ezeknek az ítélkezéseknek mindig is a középpontjában álltak, boldog, boldogtalan úgy érezte, úgy érzi, minden gyerekkel rendelkező nő el kell, hogy tűrje ahogy és akik véleményt formálnak róla. Anyák napja alkalmából pedig egy jelentős társadalmi szerepvállalással bíró cég világított rá az anyák tökéletlenségére, meghökkentve ezzel az internet apraját-nagyját. Bátorság, vagy botorság volt részükről elkészíteni ezt a kisfilmet?

Amikor megnéztük az idézett kisfilmet, nem igazán értettük, hogy ezt miért pont Anyák napján kellett bemutatni. Hiszen az Anyák napja egy olyan ünnep, ami a háláról szól, amit egy olyan ember iránt érzünk, akinek egykor a testében laktunk, akinek a szíve alatt kezdett dobogni a mi szívünk, és akinek a testét elhagyva kezdtünk el élni. Ez az anya lehet tökéletes, kevésbé tökéletes és teljesen tökéletlen, de ő az az ember, akinek köszönhetjük, hogy egyáltalán létezünk. Lehet, hogy a puszta létünkön kívül mást tényleg nem köszönhetjük neki de az is lehet, hogy a mi anyánk olyan akiben, örömünkben-bánatunkban úgy feloldódhatunk, mint a gyermek Zelk Zoltán versében.

Na és erre itt ez a filmecske, ahol anyák napja alkalmából gyerekek elmondanak néhány az édesanyjuktól hallott/vagy sosem hallott mondatot, klisét és az ünnepre várakozó, repeső boldog szívvel érkező anyákra zúdítják, hogy tessék, valójában ilyen vagy. Az elefánt a porcelánboltban balerina ehhez a forgatókönyvhöz képest. Persze ezt is lehet még fokozni, a nyilvánosan megalázott és borzasztó méltatlan helyzetbe és persze sarokba szorított anyák könnyes szemmel vonják le a konklúziót és fogadkoznak, ezentúl másképp lesz. Mernének mást mondani.

A kampány gondos marketingese pedig kiszámolta, hogy, amennyiben az anyák egy év alatt minden nap 4 perccel több időt töltenek együtt a gyerekeikkel, akkor tadám… egy egész nappal többet lesznek együtt. Valóban, 4-szer 365 nap az 1460 perccel egyenlő, ami tényleg 24 óra 20 perc. Szóval a kampányguruk is non-stop műszakkal számolnak. A szög a zsákból viszont a legvégén bújik ki, ugyanis a könnybe lábadt szemű anyák (és az ökölbe szorult kezű kommentelők) megtudhatják, hogy egy fotó, egy üzenet, egy megosztás akkor is közelebb hozza az anyához gyermekét, amikor éppen nem fér bele, hogy együtt legyenek. 

Aztán rájöttünk a film lényegére: íme megszületett az élő lelkiismeretünk. Társadalmi felelősségvállalás keretén belül, egy komplex kampány során mindenkit szembesíteni fog a hibáival. Tükröt tart nekünk és nem az ő hibája lesz, ha nem tetszik, amit abban látunk.*

Az Anyák napján látott epizód az általuk felvállalt munkának csak egy része, de ezt a filmet ekkor kellett bemutatni, hiszen ezzel a teljes hazai célcsoport felét – a nőket, anyákat el tudták érni. A készítők elkötelezettek, nem végeznek félmunkát, Apák napján majd a célcsoport férfi tagjait szólítják meg és hasonló kliséket tanítanak be csillogó szemű gyerekekkel. Lehet, hogy külön filmet készítenek a gyerektartással rendszeresen elmaradó szülőknek, vagy azoknak, akik egyáltalán nem kíváncsiak a gyerekeikre. A film címe az lesz: Bocsi, nekem jog neked kötelesség. Pedagógus napon a tanárokat ültethetnék a padba és a tanítványok mondhatnák vissza a tanév közben hallott kedves és kevésbé kedves mondatokat. Köztisztviselők napján az köztisztviselők, a Semmelweis napon, pedig az egészségügyben dolgozók kapnának egy-egy kisfilmet, csak, hogy tudják, hol a helyük és persze nem fognak kimaradni a szociális szférában dolgozók sem.

Biztosak vagyunk benne, hogy ennek a sorozatnak hatalmas sikere lesz, hiszen nincs olyan szakma vagy foglalkozás, aminek a képviselői kimaradhatnának. Miközben a kamera pásztázza az arcukat a fejükre lehet olvasni az általuk ismételgetett kliséket, elmondani a hibáikat. Majd a szembesítés után a színpadon állók és a képernyőn ülők megbocsájtón ölelik keblükre a hibáikkal könnyek között szembesülő, pellengérre állított résztvevőket. Fizikai és szellemi dolgozók, szolgáltatók, közéleti szereplők mind-mind nyilvánosan szembesülnek azzal, hogy milyen közhelyekkel képesek kibújni a legfontosabb kötelességük alól. Ők is megtudhatják, hogy, ha csak napi 4 perccel többet szánnak a feladatokra egy éven keresztül, akkor végül egy egész nappal több idő jut mindarra, ami valóban fontos. Igen az 3 teljes munkanap, hacsak nem ők is 24 óráznak, mint az anyák.

Szóval száz szónak is egy a vége, nagy dicséret illeti a készítőket, hogy felvállalják, sok vihart megélt kis hazánk élő lelkiismeretévé válnak és a kiváló ár/érték arányú szolgáltatások biztosítása mellett is tükröt tartanak tükröt nekünk. Nincs is már hátra, mint sok sikert kívánjunk a filmsorozat többi filmjének elkészítéséhez.

*A cikk nyomokban iróniát tartalmaz, természetesen tudjuk, hogy ez a kisfilm nem egy sorozat része, de olyan jó volt eljátszani a gondolattal, hogy van egy bevállalós cég, aki az üzleti haszon maximalizálása mellett/helyett nem fél bárkinek tükröt tartani.

Ha szeretnél a bejegyzéshez hozzászólni, akkor ITT megteheted.

Ha szeretnél gyakrabban bejegyzést olvasni tőlünk, akkor kövesd a Gyermekvilág, gyermekjogot a Facebookon is.

Ha úgy gondolod, hogy értékesek az írásaink és szeretnél minket támogatni, akkor használd a Donate gombot. Köszönjük.

A hazai gyermekvédelemről megjelenő csekély számú cikk, írás és interjú elenyésző töredéke szól elégedett hangon arról, ami ma Magyarországon történik. Kevés szó esik az elért eredményekről, annál inkább több az alulfizetettségről, a szakemberhiányról, az átláthatatlan rendszerről. Néhány cikket átolvasva és összevetve néhány általunk is bemutatott esettel, megpróbáljuk megmutatni, mi is a baj a hazai gyermekvédelemmel.

Mielőtt néhány konkrét esetet megnézünk érdemes tisztázni, hogy mi is az a gyermekvédelmi jelzőrendszer és kik a tagjai. A gyermekvédelmi jelzőrendszer a gyermekek veszélyeztetésének észlelésére létrehozott rendszer, aminek tagja minden olyan személy, aki valamilyen módon kapcsolatba kerül a gyerekkel. Vagyis a gyerekorvos, a védőnő, az óvónő, a tanár, az iskolai szociális munkás, ha úgy adódik, akkor a bíróságon a bíró, a rendőr, a postás, a villanyszerelő. Ezeknek a személyeknek kötelessége jelezni azt, ha úgy látják, hogy egy gyerek veszélyeztetve van. A veszélyeztetés pedig nem más, mint „olyan - a gyermek vagy más személy által tanúsított - magatartás, mulasztás vagy körülmény következtében kialakult állapot, amely a gyermek testi, értelmi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődését gátolja vagy akadályozza.” Első ránézésre ez a rendszer nem tűnik túlságosan bonyolultnak, de ha esetleg valakinek nem lenne világos, a gyermekvédelmi jelzőrendszer elsősorban a szülők, rokonok, családtagok mulasztásainak felfedezésére van kihegyezve. Az a feladata, hogy tőlük védje meg a gyereket, ha úgy adódik.

Amennyiben a gyermekvédelmi jelzőrendszer valamelyik tagja nem tesz eleget a jelzési kötelezettségének, akkor a mulasztást a gyermekvédelmi jelzőrendszer fejének számító Gyámhivatal gyermekvédelmi bírsággal kell, hogy sújtson.Majd legközelebb jobban figyel a jelzést elmulasztó. Vagy nem. Magánemberként is lehet jelezni, ha valaki egy gyerek veszélyeztetettségét észleli, sőt néhány éve már jogszabály garantálja azt, hogy a jelzést tevő anonim maradjon. De azért nem túl praktikus a tök jó apa szomszédot bevádolni, hogy nyáron a kis Pistikéje már ne zajongjon a gangon, mert tényleg szíre-szóra kikapják a gyereket a családból, a spion meg lesheti az elkámpicsorodott szülőket évekig. A jelzést a területileg illetékes Gyermekjóléti Szolgálatnál kell megtenni, ha nem illetékes területileg, úgyis elhajt elküld az illetékeshez. Van olyan gyermekjóléti, ahol készítettek formanyomtatványt, de ha telefonon szólnak nekik, vagy e-mailben, akkor is mozdulnak. Vagy nem.

2013 novemberében derült ki, hogy az elvárhatónál egy kicsit rosszabbul működik a gyermekvédelmi jelzőrendszer, miután egy bulvárújság a kelleténél jobban részletezve a nyilvánosság elé tárta egy büntetőügy részleteit. Szerencsére volt olyan, a szakmaiságot szem előtt tartó újságíró, internetes portál, akit, amit nem csupán az elborzasztó részletek érdekeltek, hanem az, hogy évekig tartó borzalmak közepette, hol voltak gyermekvédelem tagjai, a védőnő, a tanár, a családgondozó, szociális munkás, esetmenedzser. Az ügy részleteit nem szeretnénk részleteiben taglalni, nagyvonalakban a történtek: a gyerekek szülei éveken kapcsolatban voltak a Szigetszentmiklósi Gyermekjóléti Szolgálattal, mielőtt a gyerekeik nevelőszülőkhöz kerültek. A családból kiemelt testvérpár a nevelőszülőknél hátborzongató eseményekről számoltak be a felnőtteknek, amiről addig a családdal, a gyerekekkel foglalkozó(?) szakemberek mit sem tudtak. Évekig zajlottak előttük a borzalmak és semmit nem láttak, nem vettek észre. Az illetékesek először természetesen a tagadást választották, majd tessék-lássék kivizsgálták az ügyet megbüntettek talán egy-két gyermekvédelemmel foglalkozó szakembert. (De idegen itt a szakember szó). A bírósági eljárás során a 2013 óta előzetes letartóztatásban lévő szülőket a Budapest Környéki Törvényszék kiskorú veszélyeztetése miatt 2 évnyi szabadságvesztésre ítélte. Ezt az ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte annak hibái miatt, végül 2016-ban a Fővárosi Törvényszék 13 éves börtönbüntetést szabott ki a megismételt eljárás során több vádpontban is bűnösnek talált szülőknek, amit a  Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyott. Igaz, hogy az ügy nyilvánosságra kerülése és a jogerős ítélet között eltelt 4 év, viszont a mainstream médiában az MTI híren kívül szinte semmi nem jelent meg az ügy lezárásáról. Hallgat a Szigetszentmiklósi Gyermekjóléti Szolgálat, hallgat a szakma. Még 2015. jelent meg egy, a mundér becsületét védő FB jegyzet Veszélyben a gyermekvédelem címmel egy szakmabelitől, ITT reagáltunk is rá.

2015. áprilisában derült, ki, hogy nem csupán Szigetszentmiklóson, de Kislétán sincsenek a helyzet magaslatán a szociális szféra dolgozói, egy 11 éves lányt a szülei legalább egy éven keresztül a házuk kamrájába zártak és nem gondoskodtak róla megfelelően. A gyerek a szülők kérésére tankötelezettségének magántanulóként tett eleget. Ebben az ügyben szintén csak a szülőket ítélték el, egyelőre tudomásunk szerint elsőfokon. Az addig szabadlábon lévő szülőket 2017. júliusában 6-6 év börtönbüntetésre ítélte a Nyírbátori Járásbíróság. Ebben az ügyben is indított vizsgálatot az ombudsman, és az elkészült jelentésből kiderült, sokan tudtak arról, hogyan bánnak a szülők a lányukkal és volt, és volt, aki hiába ment jelzést tenni a Kislétai Gyermekjóléti Szolgálathoz.

Két évvel ezelőtt 2017. januárjában rázta meg az egész országot az a hír, amiből kiderült egy 11 éves gyerek meghalt a saját otthonában, a nyilvánosság számára akkor még ismeretlen okból. A gyereket az anyja egyedül nevelte és a róla szóló hírek is elég ellentmondásosak voltak. A közbeszédben viszont emelkedett annyit a hírgyártók és az emberek ingerküszöbe, hogy ezzel az üggyel nem igazán foglalkoztak a későbbiekben. Végül is kinek fontos egy gyerekét egyedül nevelő nő és annak 11 éves fia. Az ügyet a WMN követte nyomon és írt egy publicisztikát és tűpontosan megfogalmazta, bizony Marci nem a Holdon élt, hanem itt közöttünk, ott Székesfehérváron, emberek, felnőttek és gyerekek között. Az anyát 2 év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, más felelős – úgy tűnik – nem volt.

Egy egészen friss 2018. decemberi hír szerint annak ellenére, hogy a Gyámhivatal 2017 óta védelembe vett egy akkor 7 éves gyereket, az őt gondozó szülő nem változtatott az életvitelén, a gyereket nem gondozta, nem törődött vele, napokra magára hagyta, veszélyeztette. A védelembe vétel nem más, mint magatartási szabályok előírása a szülő számára, akinek kötelező együttműködni a családgondozóval és végrehajtani a cselekvési tervet. Nincs arról információ, hogy bármilyen sikeres együttműködés létrejött volna ellátó és ellátott között. A családból végül akkor emelték ki a 8 éves gyereket, amikor a rendőrség közlése szerint a nő részegen egy partnerével le akart ugrani az esztergomi Mária Valéria hídról. Ekkor végre nevelőszülőknél helyezték el a lányt.

Még lehetne az eseteket sorolni és sajnos lenne is mit, de úgy véljük, ennyi elég. Mi már 2015-ben javasoltuk, hogy érdemes lenne egy olyan párbeszédet kezdeményezni és olyan szakmai programokkal előállni, amiben van valós tartalom. Hiszen konferenciákkal, a rendszer megújítását célul kitűző programokkal és néhány, a szerény eredményekről szóló beszámolóval tele van a padlás. De attól még a rendszer nem működik. Nem jól nem működik, hanem sehogy. Pedig pénz van benne, hiszen a legelső kormányhivatali alkalmazottól kezdve a legutolsó szociális munkásig mindenki megkapja a fizetését, az átláthatatlan struktúrájú rendszerben (erről már ITT írtunk) minden intézménynek megvan a helye. Szükség lenne arra, hogy azt a családot támogassák és azt a gyereket védjék meg, amelyiket kell. Hogy valóban a veszélyeztetést hárítsák el, ne pedig okozói legyenek annak. A súlyosan mulasztó szociális munkások, intézményvezetők, gyámhivatali ügyintézők, alkalmatlan tanárok vétségei miatt jogorvoslatot kérő szülőket felesleges zaklatni. Van munka bőven, kár az erőforrásokat koncepciós eljárásokra pazarolni.

A szakma álláspontja szerint a gyermekvédelem van veszélyben, szerintünk meg a gyerekek. Nem a rendszert kell védeni, hanem a gyerekeket.