2017. február 1-jén a parlament Igazságügyi Bizottsága továbbra sem támogatja, hogy az Országgyűlés elé kerüljön az Európai Tanács által 2010-ben elfogadott Isztanbuli egyezmény ratifikálása. Az esemény kapcsán több portál is hírt adott erről a történésről, világnézete alapján így vagy úgy. 

Aki nem értinett ebben a témában, nincsenek horzsolásai, melyekre büszke lehetne, talán nem is érti, hogy miért lenne érdemes ratifikálni egy egyébként már aláírt egyezményt és kívülállóként esetleg csak az nem világos számára, hogy ha valaki át mond, utána miért nem mond bét. 

Egy portál a február 1-jei események kapcsán a gyámhivatal munkájában megmutatkozó hiányosságokat mintegy alternatív valóságként jellemezte, ami egy kívülálló számára nyilván értelmezhetetlen. A cikk olvasása után nagy valószínűséggel kevesen kutattak utána, hogy az ombudsman hány jelentésben tárta fel a gyermekvédelmi rendszerben és a rendszer fejének számító gyámhivatal működésében fellehető anomáliákat. Az is nyilvánvaló, hogy kevesen fogják végigolvasni az alternatív valóság megfejtésére a Patent egyesület jelentéseit (1), (2), melyekben többek között a gyámhivatali problémákról is van szó. Pedig érdemes lenne, ugyanis nem csak felnőttekről van szó, hanem gyerekekről is, akik nagyon gyakran maguk is elszenvedői az erőszaknak. A gyermek a jövőnk. Hogy is vigyázunk rájuk?

Egy korábbi bejegyzésben már volt szó az elvált szülők kapcsolattartási nehézségeiről és a kényszerláthatásról. Hát igen, nagy visszatartó erő, akár a gyermek kárára is, hogy a gyámhivatal komolyan szankcionálja a kapcsolattartások elmaradását, bár a két nemnél előfordulhat, hogy másképpen billen a mérleg.

Alább részlet egy ügyből, ahol nem feltétlenül a konkrét ügy, hanem a sorokból kivillanó eljárásmód a lényeg. Az iratdarabban nincsenek nevek, a leírásban is van változtatás, mert nem feltétlenül a konkrét eset a lényeg, hanem az elbírálásnál, a határozat meghozatalánál alkalmazott elv.

A tények: a kapcsolattartás jogerősen szabályozott, a gyermek kéthetente páros hétvégéken szombat reggel 9-tól, vasárnap délután 17 óráig van a különélő szülővel. Amennyiben a páros héten a pótlás elmarad, bármilyen okból, úgy a következő héten pótolni kell, ugyanazon az időtartamban. A szülőknek lehetőségük van, arra, hogy bármilyen másik időpontot megbeszéljenek, amennyiben nem felel meg a következő heti pótlás.

Jelen esetben az történt, hogy a különélő szülő, jelen esetben a különélő szülő miatt elmaradt a kapcsolattartás a páros héten és a pótlásra azért nem került sor, mert páratlan héten az gondozó szülőnek és gyermekének előre eltervezett (a határozatban nem szerepelt, hogy kifizetett) programja volt. A gondozó szülő úgy döntött, hogy a régen várt programot választja a gyermekével és nem a szabad hétvégét. A különélő szülő pedig úgy döntött, hogy ahelyett, hogy egyeztetne a gondozó szülővel egy pótlást a kapcsolattartásra, inkább a vonatkozó jogszabályok szerint végrehajtást kér. A gyámhivatal egy tárgyaláson meghallgatta a szülőket, majd meghozta határozatát.

A Gyámhivatal szerint a gondozó szülői önhiba megvalósult, a gondozó szülőt pénzbüntetésre ítélte és kötelezte a kapcsolattartás pótlására.

Hogy mi ezzel a gond?

A gyámhivatal álláspontja az, hogy amennyiben bármelyik páros héten elmarad egy kapcsolattartás, úgy azt a soron következő héten pótolni kell. Még, az is, aki laikus, próbáljon belegondolni, hogy mennyire életszerű és mennyiben szolgálja a gyermek érdekét, hogy ezen szabályozás alapján a gyermek (és a gondozó szülő) egyetlen hétvégéje sem kiszámítható. Hiszen a különélő szülőnek bármi közbe jöhet páros héten és akkor páratlan hétvége lesz az különélő szülőé és a felszabaduló páros hétvége az gondozó szülőé.

A határozatot szigorúan betartva -és ilyen kérelmezős szülő mellett nincs más lehetőség - nem lehet többet hetekre előre szabadidős, kulturális és korosztályos csoportos programot tervezni-szervezni ahogy a gondozó szülő sem tervezhet semmilyen programot magának. Agyő hosszú hétvégék, agyő messzebb lakó családtagok, barátok. Aki a szülők rugalmasságára hívná fel a figyelmet, az kérem, ne tegye. Hatósági eljárásról van szó, és vannak olyan szülők, akik ezt a gyakran alkalmazott szabályozást jól kezelik, de az nem az a helyzet.

A különélő szülő attitűdje alapján a hatóság megtehetné, hogy értékeli, hogy mennyiben szolgálja gyermek mindenek felett álló érdekét az átgondolatlan szabályozás, mely alapján a kiskorú nem tervezhet egyetlen hétvégére sem baráti, sem családi programot.

Azt is megtehetné a hatóság, hogy megvizsgálja, vajon mennyire szolgálja a kiskorú érdekét, hogy az amúgy is túlterhelt, családfenntartóként a munka-gyerek-magánélet vonalon egyensúlyozó gondozó szülő a hivatali procedúrával kap egy újabb terhet. Hiszen a különélő szülő csupán kéthetente hétvégén van a gyermekkel, ha éppen nem mondja le a kapcsolattartást. A gondozó szülő pedig a kettő felnőtt feladatát maga látja el. Az hivatalos eljárás miatt az amúgy is kicentizett ideje terhére a hatóság idézésére a hivatalba be kell menni. Igaz ugyan, hogy adnak igazolást, hogy  gondozó szülő a gyámügyi osztályon jegyzőkönyvezett és nem a műkörmösnél lébecolt munkaidőben, így legalább a munkahelyén is tudnak a történetről. A szintén kicentizett szabadideje (haha) terhére a gondozó szülőnek lehetősége van a határozat fellebbezésére és a másofokú hatóság néhány hét/hónap után majd hoz is döntést. Vagyis a szánhat a fellebbezés megírása temérdek időt és laikus botcsinálta jogászként több óra/nap alatt kikeresheti és értelmezi az összes vonatkozó törvényt, vagy a szintén kicentizett pénztárcája terhére kifizet néhány ezer/tízezer forintot egy ügyvédnek.

És a másodfokú hatóság döntése sem az utolsó lépés, évek, hónapok telhetnek el, mire az eljárás végére - minden jogorvoslati fórumot, bíróságot, megjárva - pont kerülhet.

Aki arra hívná fel a figyelmet, hogy tetszett volna elengedni a gyermeket a különélő szülővel, az kérem, ne tegye.

Egyszerűen nem életszerű az, hogy a különélő szülői önhibából elmaradó kapcsolattartás végül miatt végül mégis az anyát büntetik meg. Ebből az eljárásból a gyermek biztosan nem profitál. A gondozó szülő egyébként is ragaszkodik a kapcsolattartás pótlásához, neki is jár a szabad hétvége.

Egyszerűen nem lenne szabad életszerűnek lennie, hogy egy ügyintéző vélhetően mindenfajta beleérző képesség és hajlandóság nélkül gondozó szülői önhibát állapítson meg, ahelyett, hogy feltárná a kapcsolattartást kérelmező különélő szülő motivációját, vagy hogy esetleg visszaél-e a különélő szülő a kapcsolattartási jogával. Végül is az ügyintézőnek ez csupán a munkája, ezért kapja a fizetését a fűtött munkahelyén órabérben. Amikor lejár a munkaideje, hazamehet és pihenhet. Ha feltárja a motivációt, ha nem, a fizetés ugyanúgy megérkezik a számlájára. Neki nem vesz el az életéből és nem is tesz hozzá, hogy mit ítél.

A történet többi szereplőjének viszont ez az élete, amit nem órabérben mérnek.