A mai napig emlékszem, mekkora meglepetés volt számomra osztályfőnökként virágot kapni majd’ minden tanítványomtól pedagógusnapra. A parányi albérletemben egyáltalán nem volt hely a tucatnál több változatos méretű csokornak, így a tanáriban pompáztak napokig.  A munkámért nem vártam tőlük ezt a fajta köszönetet, hiszen csak tettem a dolgom. Ahogy ők is. Sokan közülük halmozottan hátrányos helyzetüknek köszönhetően egy kicsit nehezített pályán. Végül megkértem őket, hogy az évzáróra ne hozzanak virágokat, ez a nap róluk, az elért eredményeikről szól. - Egy sommás vélemény a tanévzárók kapcsán.

Azóta eltelt néhány év és én már a katedra másik oldaláról szemlélem a magyar közoktatást. Ahogy megváltozott az a kerület, ahol egykor tanítottam, úgy változott az iskola és az ajándékozás szokása. Sokféle vélemény van, vajon mit és hogyan érdemes adni egy tanárnak és legnyomósabb kimondott érv a tanár fizetése és az érte elvárt munka aránytalanságának kompenzálása szokott lenni. A hivatalosan nem is létező osztálypénz szomorúan nagy része változik tucatbonbonokká, virágcsokrokká, drogériás utalványokká, mintha néhány illatos szappantól és egy kevés kakaóbabtól valóban boldogabban lehetne azt csinálni azt, amit: kevés fizetésért, bizonytalan jövőképpel megpróbálni tanítani a jövő nemzedékét.  Nem meglepő, ha tanárok tekintélyes arányban módosítanak pályát. Az elavult tananyag, a poroszos szemléletmód, az adminisztrációs terhek nem teszik vonzóvá ezt a pályát.

A másik oldalon viszont sok szülő játszik biztonsági játékot és a gyereke vélt vagy valós érdekében nem csak a szülői közösségen erőszakolja át az utalványt, a pedagógus napi állófogadást, hanem személyre szóló ajándékot vitet a gyerekkel. Az osztálypénzből közösen vásároltatott ajándékon felül. A tanév végére, de van, ahol már a közepére a szülők és a gyerekek is megtanulják, hogy a kisebb-nagyobb ajándékcsomagoktól függetlenül, a még pályán lévő tanárral érdemes jóba lenni, neki ellentmondani, őt építő, vagy bármilyen kritikával illetni tilos. Hiszen egy-egy megfelelő helyre behúzott karóval nem csak a gyereket, de a szülőket is jól lehet fegyelmezni.  Persze, ha nagyon alkalmatlan a tanár, akkor a munkáltatói jogkört gyakorló fenntartónál mindig lehet panaszt tenni, de ki tud minden kontraszelektált tanár revansához tankerületi referenst állítani?

A szülők nem akarnak Don Quijote-vé válni a saját gyerekük kárára és a kirívó esetek miatt a jogorvoslatot csak hónapok alatt (talán és ha egyáltalán) kiizzadó hivatal szeme láttára, így meg sem próbálják megváltoztatni az iskolarendszert. Tényleg nem irigylik senkitől az évi egyszeri/kétszeri svédasztalos szendvicsezést, de naprakész tudást, szeretnének a kooperatív képességekkel felvértezett gyerekeiknek. Nem pedig a kicsinyes bosszú hadjárat részeként alul osztályozott és a végtelenségig stresszelt gyereket.

Ezért inkább megoldást keresnek a maguk módján (sokan találnak is) és az evolúció megáll a magyar iskola kapujában.

Szeretnéd kommentálni? Itt megteheted:

*Akinek nem inge ne vegye magára.