1995-ben az Unesco a Könyv Napjává nyilvánította április 23-át és ez a nap a szerzői jogok napja is. A hétvégén zajik a 22. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a budapesti Millenárison. Az e heti programajánlókban csak könyvek lesznek, akit érdekelnek a gyermekjogok, a családon belüli erőszak dinamikája, vagy tájékozódna, tanulna, olvassa az ajánlott könyveket (is).

Kamaszoknak is szánta könyvét Helen Benedict, mely Csak okosan! Önvédelem kamaszoknak címmel jelent meg 2004-ben. A könyv azon túl, hogy alaposan tájékoztat is a szexuális jellegű visszaélésekről, önvédelmi stratégiákat és azok alkalmazását is bemutatja. A magyar fordításban a magyar segítő intézmények is megtalálhatók.

A Lehet-e jó apa a bántalmazó című könyvet több, évek óta bántalmazottakkal foglalkozó szakember írta. A Lundy Bancroft, Jay G. Silverman és Daniel Ritchie által jegyzett könyvben a szerzők több esettanulmányt is bemutatva megállapítják, hogy nem csupán az érintett egyének, hanem az egész társadalmat érintő kérdés, hogy a bántalmazó apával való kapcsolattartás hogyan befolyásolja az anya-gyermek kapcsolatot. 

Szintén a Háttér Kiadó gondozásában jelent meg 2014-ben Takács Hajnal: Az asszony verve című könyve. Egy részlet a saját történetét megmutató és más a családon belüli erőszak áldozatait is bemutató könyvből:

„Egyszerű lenne a képlet, ha a bántalmazó kapcsolat egyből egy pofonnal indulna. Mert azt szó szerint a bőrödön érzed. De mire a tested érzi a fájdalmat, addigra a lelked már elgyötört.
   Nem úgy kezdődik, ahogy hinnéd.
   Nem azok osztják a pofonokat, akikből kinéznéd – és nem azok a bántalmazottak, akikről egyszerű és kényelmes feltételezni.
   Hétköznapi es hihető módon indul.
   Bárki lehet áldozat.”* 

*forrás: http://www.hatterkiado.hu/konyveink/az-asszony-verve

Új rovat indul  a mai napon útjára, melyben aktuális vagy éppen kevésbé aktuális ám fontos témával kapcsolatos vélemények kapnak teret. Az első téma mi lehetne más, mint a szociális munkások helyzete, megítélése, lehetőségeik ma Magyarországon. Az első írás címadója pedig ki lehetne más, mint József Attila.

Még március 20-án jelent meg a Magyar Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatok Országos Egyesületének közleménye Takács Imre elnök tollából, valamennyi médiavisszhangot kiváltva.

A közleményből első olvasásra látható, hogy nagy hangsúlyt kap az állítás: a megalázóan kevés fizetésért dolgozó szociális munkások túlterheltek fizikailag és pszichikailag is.  Tény, ezt más szakmák képviselői is elmondhatják, azonban silány munkavégzést ezzel magyarázni, lehetetlen. A közlemény írója bevallja, hogy kevés az egy családra fordítható idő, és ezért a családgondozó nem tudhatja biztosan, hogy tényleg mindent megtett-e az adott családért. Megállapítás, hogy saját magát a szociális munkás a folyamatos adminisztrációval tudja levédeni, ami jelentheti azt, hogy olykor a cselekvés helyett is csupán adminisztrál?

A közleményben nagy terjedelemben foglalkozik a szegénységből eredő veszélyeztettséggel, melyen a  családgondozó heroikus munkája sokat tud változtni. Nem vitatva a tényt, hogy ez egy veszélyfaktor, a szövegben az a veszélyes gondolat lapul meg, hogy, ha szegény a család, még biztos idegesebb és agresszívebb is. Civil szervezetek igyekeznek eloszlatni azt a tévhitet, hogy a családon belüli főleg az iskolázatlan, szegény rétegekben élőkre jellemző. Ugyanis tény, hogy ez különböző társadalmi rétegben nagyon hasonló arányban fordul elő. Ahogy az is tény, hogy a családon belüli erőszak nem jobban terjed, hanem a látenciája csökken, akár már a róla való kommunikációval. Nem mindegy, nagyon nem.

A közlemény elején felvetett problémát, mely szerint a sajtóhírekben szereplő "botrányos eseteknél" a adatvédelmi és etikai szabályok miatt nincs lehetőség cáfolatra, lehet sokféleképpen érteni. Mert vajon, mit is szeretnének cáfolni? Hogy a hírekben szereplő gyermekkel nem is történt semmi? Vagy azt, hogy történt ugyan, de a szociális munkás megtett mindent? Vajon ki tiltja meg a "botrányos eseteknél" érintett szervezeteknél, hogy közleményt adjon ki és leírja, hogy mi történt, mindezt a gyermek adatait védve?

A szociális munkások képzésének minősítése nehezen érthető. Tudható, a szakmai továbbképzés fontos, a világ változik, ha nincs továbbképzés, a tudás elavulttá válik. Ez valóban a vezető felelőssége, hogy vajon tisztában van-e azzal, hogy a beosztottjai, akik a családokkal foglalkoznak, vajon napra készek-e a vonatkozó jogszabályokból. 

A közleményből világosan kiderül, a szociális munkás feladata kettős, a hatósági és a segítő funkció egy személyben ötvöződik és pont ezért kulcsszereplője ennek soktényezős folyamatnak. Ezért fordulnak hozzá más intézmények, mert ő az a szereplő, aki először segít vagy legalább segíteni próbál a rendelkezésre eszközeivel. Ha a helyzet nem javult, akkor intézkedhet tovább, ha már megtett mindent. Akkor, amikor már megtett mindent.

Megannyi kérdés felvetődhet még másokban is és miután a közlemény a társadalom több szereplőjének, intézményeknek, szülőknek a  felelősségét firtatja, lehet, érdemes lenne egy valós tartalommal megtöltendő párbeszédet kezdeményezni?