Csaknem megduplázódott a a gyermekvédelem látókörébe kerülő felnőttek és gyerekek száma a  II. kerületben, többek között az iskolai szociális munkások jelenlétének köszönhetően – tudtuk meg még tavasszal ezt az információt a Budai Polgárból. A II. kerületi Önkormányzat által kiadott lap cikke nyomán átolvastuk a II. kerületi Család-és Gyermekjóléti szolgálat éves működéséről beszámoló jelentést, amint megjelent májusban. Régóta és sokszor mondtuk már, hogy a gyermekvédelmi jelzőrendszer nem (jól) működik. De, hogy ezt a véleményünket pont egy budai gyermekjóléti intézményt igazolja, úgy, hogy az illetékes Közép-Budai Tankerület mulasztásaira finoman és határozottan rámutat, arra még csak soha nem is gondoltuk volna. Pedig ez történt. 50000 példányban.

A Budai Polgár a második kerület kéthetilapja, igazán informatív újság, ami rendszeresen és részletesen beszámol a kerület aktuális eseményeiről, lendületes fejlődéséről és arról, hogy miért jó budai polgárnak lenni. A lap 2019. március 9-én megjelent ez évi 4. számának 9. oldalán A II. kerület a gyermekekért és rászorulókért című cikkben László Zoltánné, a II. Kerületi Család- és Gyermekjóléti Központ észlelő- és jelzőrendszeri felelőse nem kevesebbet állít, mint:

„2018-ban összesen 2395 fő vette igénybe a központ szolgáltatásait. Ez a szám tavaly még csak 1490 fő volt; az emelkedés egyik oka, hogy tavaly szeptemberben bevezették az óvodai és iskolai szociális segítés rendszerét, így egyre több gyermek került a szakemberek látókörébe”

Első olvasásra is biztosak voltunk abban, hogy ilyen szépen és egyértelműen még senki nem fogalmazta meg, hogy a második kerületi iskolákban a jelzőrendszer eddig egyértelműen félgőzzel működött. Hogy hiába volt több tucatnyi tanár és szakember az iskolában napi 4-8 órában gyerekekkel, egyszerűen nem vettek észre olyan alapvető problémákat, amit egyetlen egy ember akár tucatnyi mennyiségben fedezett fel annak ellenére, hogy több száz ismeretlen gyerek közül kellett megtalálni azt, akivel gond van, vagy azt akinek a szüleivel gond van. Ugyanis második olvasatra a rövid kis beszámolóból az derült ki, hogy soha nem látott módon növekszik azok aránya a kerületben, akiknek a gyermekvédelem látókörébe kell, hogy kerüljenek. Hiszen a 2017-ben csupán 1,65 százalékos arány, 2018-ra 2,66 százalékra növekedett.

A családbarátként is jellemzett II. kerület egy ideje „Szeretünk itt élni” címmel futtat egy kampányt, a sajtót olvasva pedig egy kiegyensúlyozott, politikai ellenzékkel nem rendelkező, nyugodt 90 ezres lakosú városrészt ismertünk meg, ahol a lakók túlnyomó része törvénytisztelő állampolgár. A második kerületiek ezen kívül nagy valószínűséggel tehetősebbek és iskolázottabbak a hazai átlagnál erre utal az is, hogy a kerületben lakó 16 ezer gyerek közül mindössze 151 volt az, aki az Önkormányzat havi 7400 forintos gyermekvédelmi támogatásban részesült a tavalyi évben és mindösszesen 15 csomagot osztott ki a Vöröskereszt.

A II. kerületi Család- és Gyermekjóléti Központ 2018-as éves munkájáról szóló beszámolót ezek után nagy érdeklődéssel kezdtük olvasni. Ez a honlapjukról letölthető, sajnos csak az előző évi van fent, a korábbi évek beszámolói hiányoznak. A dokumentumból megtudtuk, 17240 gyerek jár a kerület köznevelési intézményeibe. Az ellátottak számának növekedését többek között okozó szociális segítés 2018 óta kötelező, a célja pedig nem más, mint „a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében a szociális segítő munka eszközeivel támogatást nyújtani a köznevelési intézménybe járó gyermekeknek, a gyermek családjának és a köznevelési intézmény pedagógusainak valamint az intézményben megjelenő egyéb szakembereknek.” (33. oldal) A jogszabály által előírt 17 fő helyett egyelőre 9 fő látja el ezt a feladatot és az ő közreműködésüknek köszönhető is a Család- és Gyermekjóléti Központ ügyfeleinek jelentős számú növekedése. Az intézmény 6 fő részére adott fel hirdetést 2019 nyarán, így az ügyfélszámok várhatón még változni fognak.

Nagyon érdekes volt, amit az elméletileg kötelezően igénybe veendő szociális segítők intézményi fogadtatásáról, olvastunk. Volt, ahol külön szobát kaptak a szociális segítők, máshol viszont meg kellett elégedniük a folyosóval. Tetszik nekünk, hogy ilyen nyíltanm mindenki számára elérhetően megfogalmazza az intézményvezetés, hogy nem fogadják mindenhol tárt karokkal őket, és meglehetősen hiányos e téren a szakmaközi együttműködés. A kerület 78 intézménye közül év végéig azok háromnegyede kötött együttműködést II. kerületi Család- és Gyermekjóléti Központtal. A maradék 25 százalék a kapcsolódó jogszabályok módosításának hiánya miatt még megteheti, hogy egyelőre nem lép egyezségre velük. Ahogy írtak erről: „Az egyeztetési folyamatot nehezítette, hogy az oktatási – nevelési intézményekre vonatkozó jogszabályok módosítása nem történt meg, illetve számukra protokoll nem készült.” De megtudtuk azt is, hogy „Tapasztalatink szerint a magán/alapítványi intézmények óvatosak, még erőteljesen féltik és védik az ott megjelenő magasabb társadalmi státuszú családok, gyermekek magánszféráját, érdekeit.” Sőt az egyházi iskolákkal kapcsolatban olvashattuk azt is, hogy: ”Továbbá van olyan egyházi fenntartású intézmény, ahol szintén akadályokba ütközik az együttműködés kialakítása. Ezeknél az alapítványi/egyházi intézményeknél várhatóan hosszabb időt fog igénybe venni a szolgáltatás elfogadtatása.”

Nagyon ritkán lehet ilyen karakán állásfoglalást találni és arról olvasni, hogy a vannak olyan magánintézmények, melyek a Család- és Gyermekjóléti Központ ellenében erőteljesen védik a gyermekek magánszféráját, érdekeit, sőt egyértelműen kifejezi, több időre lesz szükségük, ahhoz, hogy az egyházi intézményekkel dűlőre jussanak.

A Család- és Gyermekjóléti Központ Központ nevű szakmai részlegében 2018-ban 31 bántalmazott gyereket láttak el az esetmenedzserek. A gyerekek közül mind családon belül lett bántalmazva, ahogy ezt a 25. oldal tetején található 2. számú táblázat oly szemléletesen bemutatja. Intézmény által egyik sem.

Addig, amíg kiderül, hogy a szociális munka segítségével, hogyan előzi meg a gyermekek iskolai veszélyeztetettségét 1000 gyermekeként egy iskolai szociális munkás, mi tovább olvastuk, hogy mivel is foglalkozott ez az intézmény 2018-ban. A II. kerületi Önkormányzat Család- és Gyermekjóléti Központ működésének 2018-as évi tevékenységéről szóló 45 oldalas éves jelentés nem csak úgy l’art pour l’art készült, hanem azt Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Képviselő- testületének Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi Bizottsága a 35/2019.(III.27.) sz. határozatával el kellett, hogy fogadja. El is fogadták számos más határozattal együtt, így kerülhetett ki a honlapra 2019. májusában.

Vajon ezt az éves jelentést volt, aki el is olvasta? Ugyanis a benne leírtaknak semmilyen visszhangjáról, személyi következményeiről nem olvashattunk az elmúlt 5 hónapban.

Nagyon érdekes, hogy hiába történt meg a Gyermekjóléti Szolgálatok és a Családsegítő Központok összevonása országszerte, a II. kerületben még van külön Szolgálat és Központ. Az is figyelemre méltó, hogy milyen hamar terelődik a szakmai tevékenység a segítésről a hatósági intézkedés felé. Azt írják, hogy amikor egy „feltáró munka alapján hatósági intézkedés szükségessége merül fel, a szolgálat szakmai egység védelembe vételi eljárást kezdeményez a központ szakmai egység felé.” (15. oldal)

Erre pedig akkor kerülhet sor: ”ha a családsegítő úgy ítéli meg, hogy a segítő tevékenység a bevont szolgáltatásokkal együtt sem eredményes, a gyermek/ek/ veszélyeztetettsége nem csökkent, vagy helyzetük súlyosbodott, valamint a családtagok együttműködési készségét, a saját eszközeivel növelni nem tudja. (15. oldal) A jelzést követően a „Továbbiakban kezdeményezi esetkonferencia összehívását, ahol a szakemberek megtárgyalják, hogy szükség van-e hatósági intézkedésre.” (15. oldal) Kissé furcsa a szolgáltatás és a veszélyeztetés szavakat így egy mondatban olvasni. A mi értelmezésünkben a szolgáltatás egy szabadon igénybe vehető és esetenként ingyenes juttatás. A gyermek veszélyeztetése pedig egy olyan viselkedés, amit meg kell szüntetni. Ott nincs helye kérésnek és szolgáltatásnak.

Az éves beszámolóban olvashatunk arról, hogy két esetben tettek családból való kiemelésre javaslatot, vagyis a II. kerületi Önkormányzat Család- és Gyermekjóléti Központ összesen 5 gyereknél gondolta azt, hogy nincs joguk családban nevelkedni, hanem állami gondoskodásban, nevelőszülőknél jobb helyen lennének, mint a családjukban.

Olvastunk egy 12 éves gyerekről, akinek családból való kiemelésére tett javaslatot a szakemberekből álló esetkonferencia. A beszámoló szerint az ügy a gyámhivatalban védelembe vételi eljárás keretében folytatódott – azt mi tesszük hozzá, hogy nem ideiglenes elhelyezés tárggyal. Ez minden valószínűség szerint azt jelenti, hogy a gyerek még a II. kerületben karácsonyozott és nem volt megalapozott a kiemelésről szóló javaslat, vagyis tévedett a Család- és Gyermekjóléti Központ. Azt sem értjük - hacsak nem december végén volt az esetkonferencia – hogyan kerülhetett be egy éves jelentésbe az az információ, miszerint nem kaptak választ a kiemelésről szóló javaslatra. Tényleg nem kaptak választ? Az erről a kamasz gyerekről szóló beszámolót több okból is kicsit furcsán hiányosnak érezzük, sem a konkrét problémát, sem a szolgálat/központ által adott segítséget nem írják le. Azzal nem igazán védekezhetnek, hogy a gyermek személyiségi jogai miatt maradnak ki információk, hiszen a 12, most már 13 éves gyereket biztos meghívták az esetkonferenciára – hatalmas szakmai hiba lenne egy ekkora gyereket kihagyni egy, a sorsát érintő megbeszélésből – aki, ha rátalál erre az oldalra – biztos be tudja magát azonosítani, vagy bárki őt a barátai, osztálytársai, családtagjai közül. (15. oldal)

A II. kerületbe éppen csak betévedő 4 gyermek sem járt túl jól, de az ő esetükben legalább részletesen leírják azt, hogyan kerültek ki a családból és a nem csak szüleiktől, hanem egymástól, a testvéreiktől elszakítva hogyan lettek nevelőszülőkhöz elhelyezve. Az összefoglalóban azt írják, hogy két esetben kellett kiemelést javasolni. Ezek szerint a 4 gyermek egy eset, érdekes. Szerintünk inkább 4. Leginkább azért, mert a javaslat alapján végül a gyerekeket nem csak a szüleiktől, hanem egymástól is elválasztották. Az indok itt az elégtelen lakáskörülmény volt. Hát nem gondoltuk volna, hogy pont ebben a kerületben nincs ez a kérdés megoldva és nem jutott fedél egy 6 tagú családnak a feje fölé. A bekezdés vége felé azért olvasható az örömhír: „A krízishelyzetben hozzánk fordulókat minden esetben sikerült rövid időn belül elhelyeznünk, köszönhetően elsősorban az ellátási szerződéseinknek.” (15. oldal), legyen az bántalmazott terhes kismama, vagy fiatal anyuka gyerekkel, vagy évek óta alapellátásban segített család. Az éves mérleg így nem sikerült túl fényesre, hiszen 5 alkalommal kellett kiemelést javasolni (nem 2) és a súlyos krízishelyzet miatt szintén legalább még 5 ember el kellett, hogy hagyja a II. kerületet.

A még nem szerződött iskolák a 2018-as éves jelentés után biztosan örömmel lesznek partnerei ilyen hatásfokkal és szakmai módszerekkel dolgozó intézménynek. Az éves szakmai jelentésből pedig kiderült, egyetlen súlyos krízishelyzetben lévő, a II. kerületi Önkormányzat Család- és Gyermekjóléti Központhoz forduló gyermek/nő/család sem maradt a második kerületben a 2019-es évre. Pedig biztos szeretnének ők is a kerületben élni.

Ha szeretnél konstruktívan és építő módon hozzászólni, akkor azt a blog Facebook oldalán teheted meg, ITT .

A II. kerületi Önkormányzat Család- és Gyermekjóléti Központ központi épülete és összes üvegfelülete egy ház földszintjén, egy parkoló felett.

A fotó régi, ha van jobb és újabb képed, küldd el a gyvgyj@gmail.com e-mail címre. 

Amikor 2015 tavaszán a hazai, gyenge lábakon álló gyermekvédelmi rendszer hibáit látva úgy döntöttünk elindítunk egy blogot, akkor a következő megállapítást tettük: „Van egy rendszer, mely azért felel, hogy a gyermek mindenek felett álló érdeke érvényesüljön és biztosítva legyen a testi-lelki fejlődése. Van egy rendszer, mely, úgy tűnik, mégsem működik túl jól.” Nos, a rendszer azóta megváltozott és tökéletesen működik. A cél viszont most már nem az, hogy a gyermekek mindenek felett álló érdeke érvényesüljön, hanem valami egészen más.

Az egész országon hatalmas felháborodás söpört végig, amikor kiderült, hogy Szigetszentmiklóson a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjainak asszisztálásával több gyerek volt kitéve évekig tartó bántalmazásnak. A sajtó képviselői hátborzongató részleteket osztottak meg az olvasókkal, egy idő után már az állampolgári jogok biztosának kellett közleményben nyomatékosan kifejezni azt, hogy még ezeknek a gyerekeknek is vannak jogaik. Kár, hogy évekig ezt senki nem vette észre. Azóta eltelt néhány év, majd miután a nyomozó és vádhatóság, illetve a bíróság között volt egy kis pengeváltás, egy hatályon kívül helyezett ítélet után a Fővárosi Törvényszék a gyerekek szüleit jogerősen letöltendő börtönbüntetésre ítélte. Az ügy végére pont került. Sajnos.

Ugyanis ezt volt az első nagy nyilvánosságra kerülő ügy, ahol kiderült, a gyermekvédelmi jelzőrendszer fabatkát sem ér. Lehet ezt pénzhiánnyal magyarázni, de ez már évekkel ezelőtt sem állta meg a helyét. Egyetlen szociális munkást, gyámügyi ügyintézőt, a gyermekvédelmi jelzőrendszer egyetlen tagját sem vonták ténylegesen felelősségre, nemhogy bűncselekményt nem állapítottak meg, de még egy árva bírságot sem szabtak ki. Az ENSZ 1989-es gyermekjogi egyezményének hazai jogrendbe illesztése és a 1997-es úgynevezett gyermekvédelmi törvény megalkotásának nevezetes évfordulóit pedig mindenki ünnepelte, vígan és önfeledten. Pedig ünneplésre Szigetszentmiklós, Kisléta, Győr, Közép-Buda országában aztán semmi ok nincs.

Az elmúlt években a szabályozás és maga a gyermekvédelmi jelzőrendszer működése vett egy sajátos fordulatot. Az talán mindenkinek megvan, hogy az előző bekezdésben említett jogszabályokat azért hozták létre, hogy a gyermek veszélyeztetését felismerjék, és szükség esetén megszüntessék. Vagyis amennyiben a szülő veszélyezteti a gyerekét az arra hivatott hatóságok fellépnek ellene és mondjuk, védelembe vétellel bírják jobb belátásra, szülői feladatainak tisztességes ellátására.

A közelmúltban az alapjogok biztosának hivatala volt az, ami egy budai gyermekotthon kapcsán felfedte, hogy bizony vannak olyan helyek, ahol magának az államnak sikerül veszélyeztetni a reá bízott gyerekeket. Sőt előfordult az is, hogy az óvónői agresszivitás miatt szót emelő szülő ellen indított védelembe vételi eljárást egy hatóság, ahelyett, hogy a fizikailag túl aktív óvónőt citálták volna rendőrség elé. Az is előfordult már egyszer-kétszer, hogy az előírt fejlesztésben nem részesülő gyerek szülei a reklamálásukra válaszul a gyermekvédelmet kapták a nyakukba, de ezek elszigetelt eseteknek tűntek és közösségi média csoportok bugyrán ha túl is terjedtek, valódi következményekkel nem jártak.

Pedig voltak intő jelek. A családon belüli erőszak által érintett nőkkel és gyerekeikkel már évekkel ezelőtt is példaértékű gyorsasággal bánt és bánik el a rendszer. Hiába futtatott a Patent Egyesület két hatalmas bíróságfigyelő projektet is (ebben a bíróságokon kívül a siralmasan teljesítő gyámhivatalokat és gyerekjólétiket is vizsgálták) a biztató kezdet után egyhelyben topogás következett, majd egyértelmű visszafejlődés. Emlékszik még valaki a 2016 februárjában megalakult „gyermekvédelmi szupertestületre” (sic!). Ez nem vicc, ezzel a címmel jelent meg cikk a MACSGYOE honlapján. Azóta is biztos serényen dolgoznak. Igen, biztosan.

A családon belüli erőszak által érintett nők és gyerekek teljesen magukra lettek hagyva. A társadalom nagy része szerint „ez magánügy, és különben is, hallgattassék meg a másik fél is”. Mintha az ökölcsapásokat meg lehetne magyarázni… „De biztos nem is úgy történtek a dolgok, ahogy a megvert nők és gyerekek állítják és különben is minek szóljanak bele.” - folytatja a tudálékos kórus. Az áldozathibáztató és tudatlan többség mellett sokan voltak azok, akik szerettek volna hinni abban, hogy ez a létező világok legjobbika és fennen hirdették, hogy megfelelő hozzáállással ezt a problémát lehet kezelni. Sajnos nem arra gondoltak, hogy a hosszas vajúdás után megszült (már ha lehet erről beszélni egy 90%-ban férfiakból álló Parlamentnél) törvényeket kellene alkalmazni, hanem arra, hogy az áldozat viselkedjen és gondolkodjon másként. Kevesen pedig aktivistaként próbáltak valamit tenni, legtöbbször egy-két performanszra és dühös billentyűkoptatásra futotta. Közben pedig nők haltak meg és gyerekek, lányok és fiúk is. A szolidaritás társadalmi szinten egyenlő volt a nullával. Most már ennek kicsit alatta van.

De ez csak a főpróba volt, az igaz előadás most következik. Ugyanis a rendszer egyre stabilabb lett, erősödésének semmi nem szabott határt, nem állította meg senki. A jelzőrendszeri tagok számára kiderült, hogy van olyan eset, amikor van értelme az együttműködésnek és tudnak információt, utasítást azonnal továbbítani. Akkor, amikor a szülőt, szülőket kell sarokba szorítani, amikor a felnőttnek kell befogni a száját.

Hiányzik a gyerek az iskolából? Nem baj, akkor is legyen a hiányzás jelezve a gyámhivatal felé, ha van igazolása, hagy induljon eljárás. Visszakérdez a szülő, amikor a családgondozóval beszél és van saját álláspontja? Nem baj, legyen jelentve a gyámhivatal felé, hogy a szülő nem együttműködő. Nem igényel a szülő havi 7400 forintos segélyt, mert az a pénz még éhen halni is kevés? Nem baj, legyen jelentve a gyámhivatalnak, hogy éhezik a gyereke. Úgy általában útban van az egyik szülő, a másik meg nem? Nem baj, legyen jelentve bármi a gyámhivatalnak, Virág elvtárs már írja az ítéletet, igaz a tanúvallomás még nincs kész.

A köznevelési törvény változásai nagyon sok embert érintenek. Igazán jól viszont senkit. És valóban lehet azt tenni a szülőknek, amit javasoltunk évekkel ezelőtt, hogy jelezni, ha valami nem jó és követelni az ellátást, a tisztességes hozzáállást. De ebben a rendszerben, ahol nem tétel pár tízezer CSBE áldozat, és talán tucat a rendszerből végül kikeveredő túlélő, ugyanúgy nem tétel pár száz karakán szülő, akik párszor kedvesen integetnek a Kossuth téren.

A rendszer kész és működik.

Szeretnél hozzászólni? ITT megteheted.

A hazai gyermekvédelemről megjelenő csekély számú cikk, írás és interjú elenyésző töredéke szól elégedett hangon arról, ami ma Magyarországon történik. Kevés szó esik az elért eredményekről, annál inkább több az alulfizetettségről, a szakemberhiányról, az átláthatatlan rendszerről. Néhány cikket átolvasva és összevetve néhány általunk is bemutatott esettel, megpróbáljuk megmutatni, mi is a baj a hazai gyermekvédelemmel.

Mielőtt néhány konkrét esetet megnézünk érdemes tisztázni, hogy mi is az a gyermekvédelmi jelzőrendszer és kik a tagjai. A gyermekvédelmi jelzőrendszer a gyermekek veszélyeztetésének észlelésére létrehozott rendszer, aminek tagja minden olyan személy, aki valamilyen módon kapcsolatba kerül a gyerekkel. Vagyis a gyerekorvos, a védőnő, az óvónő, a tanár, az iskolai szociális munkás, ha úgy adódik, akkor a bíróságon a bíró, a rendőr, a postás, a villanyszerelő. Ezeknek a személyeknek kötelessége jelezni azt, ha úgy látják, hogy egy gyerek veszélyeztetve van. A veszélyeztetés pedig nem más, mint „olyan - a gyermek vagy más személy által tanúsított - magatartás, mulasztás vagy körülmény következtében kialakult állapot, amely a gyermek testi, értelmi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődését gátolja vagy akadályozza.” Első ránézésre ez a rendszer nem tűnik túlságosan bonyolultnak, de ha esetleg valakinek nem lenne világos, a gyermekvédelmi jelzőrendszer elsősorban a szülők, rokonok, családtagok mulasztásainak felfedezésére van kihegyezve. Az a feladata, hogy tőlük védje meg a gyereket, ha úgy adódik.

Amennyiben a gyermekvédelmi jelzőrendszer valamelyik tagja nem tesz eleget a jelzési kötelezettségének, akkor a mulasztást a gyermekvédelmi jelzőrendszer fejének számító Gyámhivatal gyermekvédelmi bírsággal kell, hogy sújtson.Majd legközelebb jobban figyel a jelzést elmulasztó. Vagy nem. Magánemberként is lehet jelezni, ha valaki egy gyerek veszélyeztetettségét észleli, sőt néhány éve már jogszabály garantálja azt, hogy a jelzést tevő anonim maradjon. De azért nem túl praktikus a tök jó apa szomszédot bevádolni, hogy nyáron a kis Pistikéje már ne zajongjon a gangon, mert tényleg szíre-szóra kikapják a gyereket a családból, a spion meg lesheti az elkámpicsorodott szülőket évekig. A jelzést a területileg illetékes Gyermekjóléti Szolgálatnál kell megtenni, ha nem illetékes területileg, úgyis elhajt elküld az illetékeshez. Van olyan gyermekjóléti, ahol készítettek formanyomtatványt, de ha telefonon szólnak nekik, vagy e-mailben, akkor is mozdulnak. Vagy nem.

2013 novemberében derült ki, hogy az elvárhatónál egy kicsit rosszabbul működik a gyermekvédelmi jelzőrendszer, miután egy bulvárújság a kelleténél jobban részletezve a nyilvánosság elé tárta egy büntetőügy részleteit. Szerencsére volt olyan, a szakmaiságot szem előtt tartó újságíró, internetes portál, akit, amit nem csupán az elborzasztó részletek érdekeltek, hanem az, hogy évekig tartó borzalmak közepette, hol voltak gyermekvédelem tagjai, a védőnő, a tanár, a családgondozó, szociális munkás, esetmenedzser. Az ügy részleteit nem szeretnénk részleteiben taglalni, nagyvonalakban a történtek: a gyerekek szülei éveken kapcsolatban voltak a Szigetszentmiklósi Gyermekjóléti Szolgálattal, mielőtt a gyerekeik nevelőszülőkhöz kerültek. A családból kiemelt testvérpár a nevelőszülőknél hátborzongató eseményekről számoltak be a felnőtteknek, amiről addig a családdal, a gyerekekkel foglalkozó(?) szakemberek mit sem tudtak. Évekig zajlottak előttük a borzalmak és semmit nem láttak, nem vettek észre. Az illetékesek először természetesen a tagadást választották, majd tessék-lássék kivizsgálták az ügyet megbüntettek talán egy-két gyermekvédelemmel foglalkozó szakembert. (De idegen itt a szakember szó). A bírósági eljárás során a 2013 óta előzetes letartóztatásban lévő szülőket a Budapest Környéki Törvényszék kiskorú veszélyeztetése miatt 2 évnyi szabadságvesztésre ítélte. Ezt az ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte annak hibái miatt, végül 2016-ban a Fővárosi Törvényszék 13 éves börtönbüntetést szabott ki a megismételt eljárás során több vádpontban is bűnösnek talált szülőknek, amit a  Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyott. Igaz, hogy az ügy nyilvánosságra kerülése és a jogerős ítélet között eltelt 4 év, viszont a mainstream médiában az MTI híren kívül szinte semmi nem jelent meg az ügy lezárásáról. Hallgat a Szigetszentmiklósi Gyermekjóléti Szolgálat, hallgat a szakma. Még 2015. jelent meg egy, a mundér becsületét védő FB jegyzet Veszélyben a gyermekvédelem címmel egy szakmabelitől, ITT reagáltunk is rá.

2015. áprilisában derült, ki, hogy nem csupán Szigetszentmiklóson, de Kislétán sincsenek a helyzet magaslatán a szociális szféra dolgozói, egy 11 éves lányt a szülei legalább egy éven keresztül a házuk kamrájába zártak és nem gondoskodtak róla megfelelően. A gyerek a szülők kérésére tankötelezettségének magántanulóként tett eleget. Ebben az ügyben szintén csak a szülőket ítélték el, egyelőre tudomásunk szerint elsőfokon. Az addig szabadlábon lévő szülőket 2017. júliusában 6-6 év börtönbüntetésre ítélte a Nyírbátori Járásbíróság. Ebben az ügyben is indított vizsgálatot az ombudsman, és az elkészült jelentésből kiderült, sokan tudtak arról, hogyan bánnak a szülők a lányukkal és volt, és volt, aki hiába ment jelzést tenni a Kislétai Gyermekjóléti Szolgálathoz.

Két évvel ezelőtt 2017. januárjában rázta meg az egész országot az a hír, amiből kiderült egy 11 éves gyerek meghalt a saját otthonában, a nyilvánosság számára akkor még ismeretlen okból. A gyereket az anyja egyedül nevelte és a róla szóló hírek is elég ellentmondásosak voltak. A közbeszédben viszont emelkedett annyit a hírgyártók és az emberek ingerküszöbe, hogy ezzel az üggyel nem igazán foglalkoztak a későbbiekben. Végül is kinek fontos egy gyerekét egyedül nevelő nő és annak 11 éves fia. Az ügyet a WMN követte nyomon és írt egy publicisztikát és tűpontosan megfogalmazta, bizony Marci nem a Holdon élt, hanem itt közöttünk, ott Székesfehérváron, emberek, felnőttek és gyerekek között. Az anyát 2 év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, más felelős – úgy tűnik – nem volt.

Egy egészen friss 2018. decemberi hír szerint annak ellenére, hogy a Gyámhivatal 2017 óta védelembe vett egy akkor 7 éves gyereket, az őt gondozó szülő nem változtatott az életvitelén, a gyereket nem gondozta, nem törődött vele, napokra magára hagyta, veszélyeztette. A védelembe vétel nem más, mint magatartási szabályok előírása a szülő számára, akinek kötelező együttműködni a családgondozóval és végrehajtani a cselekvési tervet. Nincs arról információ, hogy bármilyen sikeres együttműködés létrejött volna ellátó és ellátott között. A családból végül akkor emelték ki a 8 éves gyereket, amikor a rendőrség közlése szerint a nő részegen egy partnerével le akart ugrani az esztergomi Mária Valéria hídról. Ekkor végre nevelőszülőknél helyezték el a lányt.

Még lehetne az eseteket sorolni és sajnos lenne is mit, de úgy véljük, ennyi elég. Mi már 2015-ben javasoltuk, hogy érdemes lenne egy olyan párbeszédet kezdeményezni és olyan szakmai programokkal előállni, amiben van valós tartalom. Hiszen konferenciákkal, a rendszer megújítását célul kitűző programokkal és néhány, a szerény eredményekről szóló beszámolóval tele van a padlás. De attól még a rendszer nem működik. Nem jól nem működik, hanem sehogy. Pedig pénz van benne, hiszen a legelső kormányhivatali alkalmazottól kezdve a legutolsó szociális munkásig mindenki megkapja a fizetését, az átláthatatlan struktúrájú rendszerben (erről már ITT írtunk) minden intézménynek megvan a helye. Szükség lenne arra, hogy azt a családot támogassák és azt a gyereket védjék meg, amelyiket kell. Hogy valóban a veszélyeztetést hárítsák el, ne pedig okozói legyenek annak. A súlyosan mulasztó szociális munkások, intézményvezetők, gyámhivatali ügyintézők, alkalmatlan tanárok vétségei miatt jogorvoslatot kérő szülőket felesleges zaklatni. Van munka bőven, kár az erőforrásokat koncepciós eljárásokra pazarolni.

A szakma álláspontja szerint a gyermekvédelem van veszélyben, szerintünk meg a gyerekek. Nem a rendszert kell védeni, hanem a gyerekeket.

Vannak olyan témák, melyeket nem lehet elégszer ismételni. Talán egyszer lesz változás, talán. Az év utolsó bejegyzésében néhány téma, ahol a történetek kárvallottjai a gyermekek.

A szülő-gyermek kapcsolatot próbára teheti a szülők válása. Mivel a korábban valószínűleg jó kapcsolatban lévő szülők között a kapcsolat megromlik, megszakad vagy legalábbis megváltozik ez hatással van a gyermekre. Ebben a térben, ebben a kapcsolatban a gyermek, logikusan nem vagy nehezen találja meg a helyét. Ha a szülő ember marad és erőfitogtatás helyett a kiskorú érdekeit nézi, egy magabiztos és boldog felnőttkort alapozhat meg.

Most még nem lehet tudni, hogy, mi lesz azzal a kisfiúval, aki miatt a nagymamája győri bíróság előtt kellett, hogy sztrájkoljon. Hónapokra elszakították az anyukájától, féltestvérétől, megszokott környezetéből. Talán egyszer megoldódik az ügy, de a hatás nem marad el.

Vannak szakértők, akik hamarabb hibáztatják, az áldozatot a bántalmazottat, mintsem felmérnék, hogy a bántalmazó hogyan lenne megfékezhető.

Hiába van egy gyermekvédelmi törvény és van gyermekvédelmi jelzőrendszer, az úgy tűnik, nem működik túl jól.

Végül, de nem utolsó sorban az örök téma és konfliktusforrás a különélő szülő és a gyermek kapcsolattartása. A hírek szerint még most is gyakori, hogy különbség van a különélő szülő és a gondozó szülő bánásmódjának értelmezésében. Hiába van veszélyeztetve a gyermek a különélő, bántalmazó szülőnél, a hatóságok nem lépnek.

A gyermekjogok védelme a törvényeken túl a gyerekeknél kezdődik. Ők azok, akikkel már idejében tudatni kell, hogy vannak jogaik, a kötelezettségeik mellett. A hatályos törvények alapján a gyerekek már elég korán kötelezően intézményesítve lesznek, 2015. szeptemberétől 3 éves kortól kötelező az óvoda. A blogon túlmutat, hogy azt taglaljuk, ez jó vagy sem, tény, hogy az elsődleges szocializáció, mely nagyjából 6-7 éves korig tart meghatározó a gyermek életében, döntően befolyásolja, milyen felnőtt válik belőle.

Ahogy nemzetközi szinten, úgy a hazai törvények is külön foglalkoznak a gyerekek jogainak védelmével. A tapasztalat azt mutatja, hogy ezek a törvények nem elég ismertek még az iskolában sem, ahová új ismereteket, az életre felkészítő tudást megszerezni járnak a gyerekek.

A közelmúltban történt egy eset, mely végül úgy végződött, hogy az ovónő közös megegyezéssel a nem megfelelő nevelési elvek alkalmazása miatt távozott az intézményből. Ilyen történetnél az egyáltalán nem vigasztaló, hogy nem csupán Magyarországon, hanem Lengyelországban is történik ilyen és szomorú tény, egy sajátos nevelési elveket alkalmazó óvónőről tavaly is lehetett itthon olvasni.

A hírekhez fűzött kommenetek olvasva, nagyon úgy tűnik, hogy a helyzet nem változott a rendszerváltással, a ’89 előtti poroszos nevelés nem lett a múlté, sőt. A törvények azonban változtak, sok olyan cselekmény, tett, mely régebben, ha nem is elfogadott, de eltűrt volt, ma már egyszerűen bűncselekmény. 

Ha a gyerekek már 3 évesen bekerülnek közösségbe, jó, ha minél hamarabb megtudják, azt, hogy milyen bánásmódhoz van joguk és ma már van honnan tájékozódni. Íme néhány honlap, ahonnan a nagyobb gyerekek tudnak tájékozódni. Az Ombudsmani Hivatal készített egy komplex, rengeteg információt tartalmazó kiváló portált, melyet böngészve a gyerekek, de akár a szüleik is minden fontos információt megkaphatnak a gyermeki jogokról.  

A Gyermekbarát Igazságszolgáltatás keretén belül a nagyobb gyerekek elolvashatják Az ENSZ Gyermekjogi Egyezmény tartalmának rövid, közérthető ismertetését. A kicsit kisebbek egy színes rajzokkal illusztrált kis füzetben olvashatják el ugyanezt ezen az oldalon.

Az UNICEF oldalain rengeteg kutatás található, akár évekre lebontva is, de információkat kaphatunk folyamatban lévő projektekről. Az UNICEF működésének iránymutatója a Gyermekjogi egyezmény, a szervezet az „ENSZ Közgyűlésétől kapta megbízását azért, hogy támogassa a gyermekek jogainak védelmét, segítse alapvető szükségleteik elérését és, hogy kiterjessze lehetőségeiket a bennük rejlő képességek felszínre hozása érdekében”* A gyermekek tájékoztatását az UNICEF kiemelt kérdésként kezeli, létrehoztak sok kampányt és fejlesztettel számos alkalmazás, melyek segítségével könnyen és juthatnak érthető információhoz az érintettek. Kutatómunkát is végeznek Magyarországon, melyekből akár a legtöbb szülő számára megdöbbentő adat derül ki. A legutóbbi felmérésük szerint a megkérdezett gyerekek fel szerint egy pofon még nem erőszak, vagyis a gyerekek legtöbbje nincs tisztában a jogaival. Eben a közegben az UNICEF Ébresztő-óra programja nyugodtan nevezhető hiánypótlónak, a programba jelentkező iskolákban már elérhető.

A napvilágot látott, de akár csak a baráti, ismerősi körben hallható történeteket hallva sokszor felvetődik a kérdés, hogy a gyereknek lehet-e hinni? Biztos, hogy igazat mond egy 3-4 éves, vagy akár egy 7-9 éves? Tény, hogy a gyerekek, ebben a korban még nincsenek tisztában a hazugságok következményeivel, de jellemzően nem találnak ki teljesen valótlan vádakat, így a szülőnek az a feladata, hogy odafigyeljen rá és higyjen a gyermekének. Tény, hogy a megtörténtek tagadása egyszerűbbnek tűnhet, azonban egy kisgyereknek, de még egy nagyobbnak is erőt kell ahhoz gyűjteni, hogy az őt ért traumáról beszámoljon. Ha történet úgy folytatódik, hogy a gyermeket szembesítik a nagy tekintéllyel rendelkező óvodapedagógussal, tanárral szinte biztos, hogy a gyermek meghátrál, de nem azért mert hazudott.

Azt hiszem, ezek után elmondható, hogy nem csak a gyerekek, a felnőttek ez irányú tájékoztatása és képzése is nagyon fontos. Gyakran csak a szülő egyéni érzékenységén múlik, hogy mikor elégeli meg a gyerekkel foglalkozó pedagógus sajátos nevelési elveit és viszi el az intézményből a gyermekét. Mert ez az általános, hogy hiába derül, ki az, hogy a óvodapedagógus, pedagógus vagy bármelyik gyerekkel foglalkozó  szakember nem megfelelően bánik a gyerekkel, az a történet általában az a vége, hogy a gyerek megy, a gyerekkel foglalkozó meg marad.

Sokkal célravezetőbbnek tűnne az a megoldás, amikor az intézmény vezetése beszámoltatja a pedagógust az általa alkalmazott nevelési elvekről és kivizsgálják, hogy mi is történt. Persze ehhez az is kell, hogy a pedagógus ne a tagadást válassza és segítse a kivizsgálást őszinte válaszaival, majd később ne a gyereken álljon bosszút így vagy úgy. Persze ehhez az intézmény vezetése is kell, aki nem a szülő vélelmének nyilvánítja a felmerült esetet, problémát, hanem valódi kivizsgálást végez.

Az óvoda, az iskola a pedagógusok szakszerű megválogatásán túl segíthet az ilyen esetek elkerülésében, ha jobban tájékozottak a gyerekekkel foglakozók, a szülők és maguk a gyerekeket is a jogaikról.

A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról egy hosszú és átfogó, a 1997. május 8-i kihirdetése óta több alkalommal módosított Gyermekvédelmi törvény rendelkezik. Ennek a törvénynek az Alapvető jogokat és kötelezettséget taglaló II. Fejezetében a törvény 6§ 5. bekezdése így rendelkezik a testi fenyítéssel kapcsolatban: „A gyermeknek joga van emberi méltósága tiszteletben tartásához, a bántalmazással - fizikai, szexuális vagy lelki erőszakkal -, az elhanyagolással és az információs ártalommal szembeni védelemhez. A gyermek nem vethető alá kínzásnak, testi fenyítésnek és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetésnek, illetve bánásmódnak.” A bekezdés második mondatát a 2004. évi CXXXVI. törvény, mely Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról rendelkezik állapította meg az 53. §-ban. Hatályos: 2005. január 1-től. Vagyis Magyarországon tilos a gyermeket megütni, immár 10 éve.

Az iskolában dolgozó tanár egy közfeladatot ellátó személy, erről a Btk. 459 § 1. bekezdésének 12. pontja rendelkezik. Nem vitatható, kiemelt szerepe van egy tanárnak, ezért is számít közfeladatot ellátó személynek. A 2012. évi C törvény a Büntető Törvénykönyvről több pontban foglalkozik a közfeladatot ellátó személyekkel. A XXVIII. fejezetben taglalja A hivatali bűncselekményeket és a 302 § -ban a Bántalmazás közfeladatot ellátó személy eljárásában bűncselekményről és a büntetésről rendelkezik az első bekezdésben a következőképpen: „Az a közfeladatot ellátó személy, aki közfeladatának ellátása során mást tettleg bántalmaz, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Amennyiben összevetjük az UNICEF kutatását ezzel a törvénnyel, nos, nyugodtan elmondható, a törvényt nem ismerik a kellő mértékben sem gyerekek, sem a felnőttek. Az üzenet nem ment át. A régen megtörtént és a mostanában lezajlott olykor hasonló történeteket olvasva pedig kiderül számunkra, hogy a Btk 302. paragrafusának ismerete sem terjedt el túlságosan.

Fórumokat olvasva nyilvánvaló, kevés szülő tudja, hogy mi az a zéró tolerancia a testi fenyítéssel kapcsolatban és mi az, amit egy közfeladatot ellátó személy megtehet. Persze nem is lehet elvárni egy laikus szülőtől, hogy az Állampolgári Jogok Biztosának Hivatala honlapját, az UNICEF portálját vagy éppen A Büntető Törvénykönyvet böngéssze.

Talán lehetne ezen a tájékozatlanságon úgy segíteni, hogy ha már úgyis van az intézménynek házirendje, azt meg lehetne toldani egy néhány oldalas tájékoztatóval a jogokról és a vonatkozó törvényekről. Nem biztos, de valószínűbb, hogy kevesebb gyerek hallaná, hogy Minek beszélek neked, úgysem vagy jó semmire!, Értsd már meg, nem vagy rá képes!  és talán a címben idézett mondattal sem lennének megriasztva a kisdiákok. Biztosan kevesebb gyerek lenne fülénél fogva felrántva a padból és csuklónál fogva kirángatva az osztályból, hogy a fegyelmező szándékú rá-rá ütögetésről már ne is szóljak. Vagy de.

Forrás: http://unicef.hu/kuldetesunk/

Forrás: pinterest