Több, mint 3 évvel ezelőtt írtunk a kényszerláthatásról, arról a szomorú élethelyzetről, amikor a józan észt és a gyermek mindenek felett álló érdekét legyőzi a hatalom, a tájékozatlan, felelőtlen ügyintéző. A verdikt egyszerű: a hatósági döntést végre kell hajtani, a gyereknek találkozni kell a különélő szülővel. Ellenvetés nincs és nem is lehet. Azt már tudjuk, mit adnak nekünk a bántalmazók, vajon mit adnak a gyerekeiknek?

Előfordul, hogy a különélő szülő hosszabb távollét után ismét szeretne találkozni a gyerekével. A jó fej szülő ilyen esetben kopogtat a gondozó szülőnél, illedelmesen megállva a lakáson kívül, vagy udvarias levelet ír neki és az éveken keresztül tartó mulasztásért elnézést kérve kéri, hogy oldják meg a kapcsolattartást. Esetleg kárpótlást is ad, bár nehéz forintosítani az elvesztegetett éveket.

Amennyiben a különélő szülő bántalmazó, akkor nagy valószínűséggel az illedelmes álldogálás helyett tanúk kíséretében megjelenik a gondozó szülő lakhelyén. Amikor nem kapja meg az évek óta nem látott gyermekét – akinek ő esetleg egy vadidegen ember – akkor a rendőrséget felhívva a segítségüket kéri. A hatósággal valószínűleg nem közli, hogy 1-2-5 évig nem tett eleget szülői kötelezettségének, csak pattog a lakás ajtaja előtt, még akkor is, ha mondjuk a gondozó szülő nincs otthon. Nyilván egy magánlakásba nem törnek be a rend őrei a különélő szülő biztatására sem.

A kialakult békés vagy békétlen helyzetet a kapcsolattartás újraszabályozásával lehet megoldani, hogy a gyermek kapcsolattartási joga biztosítva legyen – addig, amíg kiskamasz korba érve gyerek nem dönt esetleg másként. Az újraszabályozás kérdésével a Gyámhivatal, legújabb nevén a Gyámügyi és Igazságügyi Osztály (nem lenne jobb név a Gyám- és Igazságügyi Osztály elnevezés?) foglalkozik. Egy közigazgatási eljárás során különböző szempontokat figyelembe véve a hatóság újraszabályozza a kapcsolattartást. Van olyan különélő szülő, aki valóban úgy véli, hogy 5 év miatt között nem kell alkalmazni a fokozatosság elvét (A jogszabályokat érdekesen értelmező Wilhelmről ide kattintva lehet olvasni) és az ügyintézőre hivatkozva azonnal látni kívánja a gyerekét, sőt napokra magával vinni.

A hatóság általában ismeri és alkalmazza a fokozatosság elvét és felügyelt kapcsolattartást ír elő. Mondjuk a különélő szülő szakember felügyeletével, kéthetente 2 órát lehet a gyerekével, egy olyan intézményben, ahol biztosítottak a tárgyi és személyi feltételek.

A területileg illetékes Család-és Gyermekjóléti Központ pont egy ilyen hely, legtöbb helyen a kapcsolattartási ügyelet néven kell keresni a szolgáltatást. A blogban egy gyermekvédelmi konferencia kapcsán már írtunk egy Család-és Gyermekjóléti központról, mert érdekesnek találtuk a tartalmaikat. Az egyszerűség kedvéért a felügyelt kapcsolattartás gyakorlati megvalósítása kapcsán is az ő dokumentumaikat néztük meg. Akinek van ideje, vagy kedve szemezgethet a menüpont tartalmából, de kérdés esetén jogi képviselőjével egyeztessen.

Az látható, hogy ez egy alaposan szabályozott terület, a szülőkkel való ismerkedés, házirend elfogadás után jöhet létre a különélő szülő és a gyerek között a találkozó. Feltételezhető, hogy a különélő szülő együttműködő és örül, hogy egyáltalán lehetőséget kap a sokáig hanyagolt gyermekével való találkozásra és mindent megtesz, hogy egyre több, minőségi időt tölthessen vele. Vannak azonban olyan szülők, akik a gyermeket és a gyermekvédelmi jelzőrendszert tagjait eszközként használják a gondozó szülő bántalmazására, újabb és újabb konfliktusokat generálnak.

Még egyszer mondjuk: a kapcsolattartás a gyereknek jog, a szülőnek jog és kötelesség. Amennyiben a kapcsolattartás nem szolgálja a kiskorú gyermek érdekét a hatóságnak joga van a szülő kapcsolattartási jogát felfüggeszteni, megvonni, a különélő szülőt szankcionálni.

A felügyelt kapcsolattartáson kiemelten fontos a szakemberek jelenléte és az, hogy ők hogyan kezelik a különélő szülőt és mennyire figyelnek a gyerek jelzéseire, ahogy az is fontos, hogy a felügyelt kapcsolattartásról szóló feljegyzésben mennyire pontosan dokumentálják a történteket, milyen jelzést tesznek a Gyámügyi és Igazságügyi Osztály felé. A bántalmazó szülő általában megnyerő modorú, aki a saját jól felfogott érdekében nem agresszív egyetlen hatósággal szemben sem, és nem ver meg egyetlen családgondozót sem. Pofonjait az exházastársának tartogatja és mivel már fizikailag nem tudja bántani – nincs rá lehetősége – hát keres valamilyen eszközt a bántalmazásra. Előfordulhat, hogy a kapcsolttartást felügyelő szociális munkás járatlan a családon belüli erőszak témakörében, nem szimpatikus neki a gondozó szülő, vagy csak szimplán unja az alulfizetett munkáját, de a gyereket legalább utálja, vagy csak szóltak neki, hogy valamiért cserébe legyen kicsit elnézőbb a különélő szülővel és nem a kellő gondossággal végzi a munkáját. Persze ez nem valószínű, de előfordulhat.

Ahogy előfordulhat, hogy a két vadidegennel összezárt, a helyzetre meg nem érett gyerek ebben a szituációban  bármilyen okból nem érzi jól magát, aminek nyilván életkortól függően különböző módon hangot is ad.

A kényszerláthatás* ott kezdődik, amikor a gyerek segítséget kérő vékonyka hangját csak és kizárólag a gondozó szülő hallja meg.

Amikor a gondozó szülőt a házirendre hivatkozva kitiltják a Család-és Gyermekjóléti Központ épületéből, mert a helyzettől megrémült gyerek kifutott a kapcsolattartásra szolgáló helységből. Habitustól függően udvariasan zavarják ki a téli hidegbe, nyári hőségbe, vagy kedvesen küldik el a legközelebbi kávézóba. De akár az utcán is állhat 2 órát, ha akar. Az kényszerláthatás, amikor a gyerek a kapcsolattartás 120 percéből az első 40-et teljes némaságban tölti, vagy a könnyeivel küzd, amikor a kapcsolattartást felügyelő szociális munkás gúnyolja. Amikor felháborodottan utasítják a mosdóba kikéredzkedő kisiskolást, hogy tegye le a telefont, amin a gondozó szülőjétől kért segítséget. A különélő szülő szívesen állítja be pszichésen gyengének és túlféltőnek az általa hátrahagyott családtagokat és megdöbbentő módon előfordulhat, hogy a gyerek csetlése-botlása nem kerül be a kapcsolattartásról szóló jegyzőkönyve, hiszen nincs semmi jelentősége annak, ha a zárt térben labdázás miatt a gyerek megütötte magát és annak sem, ha a szülő elhúzza a kezét, és az ugrabugráló gyerek a falnak esik. Hiszen olyan nagy baj nem történt. De, történt.

Nagyon nagy baj, ha szociális munkások, kapcsolattartási koordinátorok asszisztálnak a különélő szülőnek és kvázi közreműködnek, de legalábbis eltűrik a gyermek bántalmazását és nem a feladatuknak megfelelően járnak el.

Botorság lenne azt hinni, hogy a gyerekre nézve a kényszerláthatásnak nincs semmi hatása. Nem kell gyakorló pszichológusnak lenni ahhoz, hogy tudjuk, ez nem jó neki. A gyerek megsínyli ezt a helyzetet, változatos pszichés és testi tünetek egész sorát produkálhatja. A jól látható jelekkel tünetelő gyereket viszont már észreveszi a rendszer és működésbe is lép, kopóként elkezdik vizslatni a gondozó szülő felelősségét.

Majd, mint egy rossz dominó, egyik intézkedés követi a másikat, jelzés, esetkonferencia, alapellátás, védelembe vételi javaslat, gyámhivatal, védelembe vétel. Amikor a gondozó szülőt és a gyereket kötelezik együttműködésre. Nem veszik észre, hogy a dominó első darabja hibás volt és a különélő szülővel szemben kellett volna határozottan és hatékonyan fellépni.

Még egyszer: a kapcsolattartás a gyereknek jog, a szülőnek jog és kötelesség és a találkozások a gyermek érdekét kell, hogy szolgálják.

*Számos sajtóhír szól erről, nem feltétlenül pozitív hangnemben, így nem linkeljük.

Ha szeretnél hozzászólni, kattints ide: https://www.facebook.com/gyvgyj/

További, kapcsolattartásról szóló bejegyzések olvasásához kattints ide: https://gyermekvilag-gyermekjog.blog.hu/tags/kapcsolattartás

Habár sokan nem szeretnek beszélni róla, attól még létezik, attól még van. Most körbejárom, mit tesznek a hivatalok, akkor, amikor egy gyermeknek a saját szülője az ellensége.  A gyermekvédelmi törvény első paragrafusa kimondja, minden gyermeknek joga van családban felnőni, lehetőleg a sajátjában. A gyermeknek az is alapvető joga, hogy mindkét szülőjével kapcsolatot tartson*, ezen jogától csak a saját védelme érdekében lehet megfosztani. A szülő-gyermek kapcsolatban a szülőnek joga és kötelessége a kapcsolattartás, a gyermeknek joga, de nem kötelessége. A gyakorlatban előfordul, hogy ez a jog olykor terhes kötelességgé, a gyermek hátrányára váló találkozássá válik. 

Hogy mennyire tartják erősnek a jogalkalmazók a szülővel való kapcsolattartási jogot, azt jól mutatja a gyermekvédelmi jelzőrendszer kudarcaként elhíresült szigetszentmiklósi eset is. Ha a híradások pontosak, a nevelőszülőkhöz elhelyezett gyermekeknek a családból történt kiemelésük után még havi kétszer 2 órát tölthettek felügyelettel a szüleik társaságában. Később ezt a jogot nyilván megvonták a szülőktől, az ügy jelenlegi állásáról a nincs nyilvános információ.

A válás során a szülők egymástól és nem gyermekeiktől válnak el, mégis előfordul, hogy egy apa vagy anya hónapokig nem tartja a kapcsolatot a gyermekével. Még akkor sem, ha ügyvéd előtt készült megállapodás, gyámhivatali határozat vagy bírói végzés szabályozza a kapcsolattartást a különélő szülővel. A jogban esetleg járatlan, a gyermekkel élő szülő ilyenkor a kapcsolattartás biztosítása miatt fordulhat a helyi gyermekjóléti szolgálathoz. Amennyiben tudja a vonatkozó jogszabályokat,** a kormányhivatal gyámügyi osztályán, régebbi nevén a gyámhivatalnál kérheti a kapcsolattartás végrehajtását, vagyis azt, hogy a különélő szülőt kötelezzék az elmaradt kapcsolattartás pótlására.

A szülők válása általában igen hektikus és olykor igen kiszámíthatatlan folyamat, megesik, hogy az indulatok lecsendesedése után a világgá szaladt szülő visszatér, és kíváncsi lesz a magára hagyott, a teljes mértékben a gondozó szülő által nevelt gyermekére mégis csak. A közvélekedés és a jelenlegi joggyakorlat is nagyon enyhén ítéli meg a hónapokig távol lévő szülő távolmaradását és általános tévedés, hogy csak a fizikai bántalmazás számít bántalmazásnak. Abban az esetben, ha a különélő szülő a kapcsolattartási kötelezettségének nem tesz eleget, a gyermekét elhanyagolja, bántalmazza. Távollétével és így kötelességének nem teljesítésével mulasztást követ el, gátolja gyermeke egészséges testi-lelki fejlődését, miközben a gondozó szülőre aránytalanul nagy terhet hárít.

Éppen ezért rendelkezik törvény arról, hogy a bíróság, vagy a gyámhatóság „a felróható magatartást tanúsító szülő vagy más kapcsolattartásra jogosult személy kapcsolattartási jogát a gyermek érdekében korlátozhatja vagy megvonhatja.”***

Előfordul, a szülők válása mögött családon belüli erőszak húzódik meg észrevétlenül. Annyira észrevétlenül, hogy a családdal kapcsolatba kerülő szakemberek ezt nem is veszik észre. Hogy a tapasztalatlanság, a tanulatlanság vagy az érdektelenség az oka ennek, azt ne most firtassuk, legyen a figyelem inkább azon, hogy a bántalmazó családban felcseperedő gyermekre hogyan hat ez. A pofonok súlytalansága című írásomban már taglaltam a manapság még fellelhető kettős mércét, mely egyik szülőnek – egyébként igen helytelenül – megengedi a bántalmazást, a másikat ugyanezért – egyébként igen helyesen – büntetné. Most ne hördüljön fel a kedves olvasó, olvastam olyan ügyvéd blogját, aki a bántalmazást tételesen felsoroló szülőnek azt javasolta, hogy adja elő mindazt a gyámhivatalnak, ott majd szépen meg fogják kérni, hogy ne hisztizzen. Nem linkelem inkább.

Ha a gyermek maga is bántalmazás áldozata, őt a különélő szülő bántotta, nyilván nem szeretne vele találkozni. Amennyiben a bántalmazás tényét nem veszik figyelembe, nem hallgatják meg a gyereket akár a kora miatt szakember segítségségével, őt a jogalkalmazók a kapcsolattartást elrendelők újabb traumának teszik ki, sőt veszélyeztetik. Általában az elmondható, hogy a szabályozást végzők a gyermekkel nem találkoznak, számukra ő csak egy akta, egy irathalmaz iktatószámmal. Az is általános, hogy a gondozó szülő által elmondottakat, a bántalmazás ismertetését sem veszik olyan komolyan, hogy alapos tényfeltárásba kezdjenek, vagy akár bármilyenbe.

A baj, a kényszerláthatás akkor következik be, amikor a jogalkalmazók, a hivatalnokok nem gondolják végig, az előzőleg vázolt gondolatokat, felcsapják a jogszabályokat tartalmazó könyveket és egy évtizedek óta alkalmazott sablon alapján szabályozzák le a kapcsolattartást. Kapcsolattartás minden páros héten pénteken 18 órától vasárnap 18 óráig, minden páros ünnep második(!) napja a különélő szülővel 9-18 óráig. Pont. A fokozatosság elvét, a gyermek mindenekfelett álló érdekét és a család élethelyzeteit nyilvánvalóan figyelmen kívül hagyva.

Természetesen van megoldás arra az esetre, ha a gyermek nem szeretne menni a láthatásra. Nem, nem az okok feltárása a megoldás, hanem a gondozó szülő kap még egy feladatot: készítse fel a gyermeket a láthatásra! Amennyiben a gyermek – mivel az ő ítélőképessége korlátozott – nem akar kapcsolattartásra menni, az biztosan azért lehetséges, mert nem volt felkészítve a láthatásra. Annak a gyermeknek a kívánságát sem veszik figyelembe, aki évek óta nem látta a különélő szülőjét, de emlékei vannak és észleli a jelenlegi gondokat. Hiszen még kicsi, még nincs 12 sem, sőt a szabályozást is jobb, ha 18 éves koráig betartja.

A gyermek helyett a törvényes képviselő, a gondozó szülő nyilatkozik, aki a gyermek érdekét képviseli. Képviselné jobban mondva, ugyanis az általa elmondottakat jobbára úgy értékelik, hogy a gyermeket a másik szülő ellen neveli, azért nem akar menni a gyermek oda ahova, ezzel veszélyezteti a gyermeket, ha pedig a gyermek nem vesz részt a kapcsolattartáson az kapcsolattartás akadályozása, bűncselekmény***.

Ebben a jogi környezetben teljesen nyilvánvaló, hogy a gyermekkel élő szülő inkább elviszi a kapcsolattartásra a gyermeket. Ha nem teszi meg, pillanatok alatt szakad a nyakába a gyermekjóléti központ családgondozója, a gyámhatóság ügyintézője és egy rendőrségi előadó is rendőrjárőrrel fűszerezve, amennyiben a különélő szülő elég eltökélt és párbeszéd helyett a hatósági megoldást választja. A gondozó szülő egyszerűen lesz, ami lesz alapon el kell, hogy vigye gyermekét a kapcsolattartásra és bíznia kell abban, hogy a bántalmazó különélő szülő legalább a saját gyermekéhez kíméletes lesz.

A józan észt és a gyermek úgynevezett mindenek feltett álló érdekét legyőzi a hatalom. Ez a kényszerláthatás.

1997. évi XXXI. törvény 6§

**149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról IV. fejezet.

***2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 4:184. § [A kapcsolattartási jog korlátozása és megvonása]

****2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről 210 §