Csaknem megduplázódott a a gyermekvédelem látókörébe kerülő felnőttek és gyerekek száma a  II. kerületben, többek között az iskolai szociális munkások jelenlétének köszönhetően – tudtuk meg még tavasszal ezt az információt a Budai Polgárból. A II. kerületi Önkormányzat által kiadott lap cikke nyomán átolvastuk a II. kerületi Család-és Gyermekjóléti szolgálat éves működéséről beszámoló jelentést, amint megjelent májusban. Régóta és sokszor mondtuk már, hogy a gyermekvédelmi jelzőrendszer nem (jól) működik. De, hogy ezt a véleményünket pont egy budai gyermekjóléti intézményt igazolja, úgy, hogy az illetékes Közép-Budai Tankerület mulasztásaira finoman és határozottan rámutat, arra még csak soha nem is gondoltuk volna. Pedig ez történt. 50000 példányban.

A Budai Polgár a második kerület kéthetilapja, igazán informatív újság, ami rendszeresen és részletesen beszámol a kerület aktuális eseményeiről, lendületes fejlődéséről és arról, hogy miért jó budai polgárnak lenni. A lap 2019. március 9-én megjelent ez évi 4. számának 9. oldalán A II. kerület a gyermekekért és rászorulókért című cikkben László Zoltánné, a II. Kerületi Család- és Gyermekjóléti Központ észlelő- és jelzőrendszeri felelőse nem kevesebbet állít, mint:

„2018-ban összesen 2395 fő vette igénybe a központ szolgáltatásait. Ez a szám tavaly még csak 1490 fő volt; az emelkedés egyik oka, hogy tavaly szeptemberben bevezették az óvodai és iskolai szociális segítés rendszerét, így egyre több gyermek került a szakemberek látókörébe”

Első olvasásra is biztosak voltunk abban, hogy ilyen szépen és egyértelműen még senki nem fogalmazta meg, hogy a második kerületi iskolákban a jelzőrendszer eddig egyértelműen félgőzzel működött. Hogy hiába volt több tucatnyi tanár és szakember az iskolában napi 4-8 órában gyerekekkel, egyszerűen nem vettek észre olyan alapvető problémákat, amit egyetlen egy ember akár tucatnyi mennyiségben fedezett fel annak ellenére, hogy több száz ismeretlen gyerek közül kellett megtalálni azt, akivel gond van, vagy azt akinek a szüleivel gond van. Ugyanis második olvasatra a rövid kis beszámolóból az derült ki, hogy soha nem látott módon növekszik azok aránya a kerületben, akiknek a gyermekvédelem látókörébe kell, hogy kerüljenek. Hiszen a 2017-ben csupán 1,65 százalékos arány, 2018-ra 2,66 százalékra növekedett.

A családbarátként is jellemzett II. kerület egy ideje „Szeretünk itt élni” címmel futtat egy kampányt, a sajtót olvasva pedig egy kiegyensúlyozott, politikai ellenzékkel nem rendelkező, nyugodt 90 ezres lakosú városrészt ismertünk meg, ahol a lakók túlnyomó része törvénytisztelő állampolgár. A második kerületiek ezen kívül nagy valószínűséggel tehetősebbek és iskolázottabbak a hazai átlagnál erre utal az is, hogy a kerületben lakó 16 ezer gyerek közül mindössze 151 volt az, aki az Önkormányzat havi 7400 forintos gyermekvédelmi támogatásban részesült a tavalyi évben és mindösszesen 15 csomagot osztott ki a Vöröskereszt.

A II. kerületi Család- és Gyermekjóléti Központ 2018-as éves munkájáról szóló beszámolót ezek után nagy érdeklődéssel kezdtük olvasni. Ez a honlapjukról letölthető, sajnos csak az előző évi van fent, a korábbi évek beszámolói hiányoznak. A dokumentumból megtudtuk, 17240 gyerek jár a kerület köznevelési intézményeibe. Az ellátottak számának növekedését többek között okozó szociális segítés 2018 óta kötelező, a célja pedig nem más, mint „a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében a szociális segítő munka eszközeivel támogatást nyújtani a köznevelési intézménybe járó gyermekeknek, a gyermek családjának és a köznevelési intézmény pedagógusainak valamint az intézményben megjelenő egyéb szakembereknek.” (33. oldal) A jogszabály által előírt 17 fő helyett egyelőre 9 fő látja el ezt a feladatot és az ő közreműködésüknek köszönhető is a Család- és Gyermekjóléti Központ ügyfeleinek jelentős számú növekedése. Az intézmény 6 fő részére adott fel hirdetést 2019 nyarán, így az ügyfélszámok várhatón még változni fognak.

Nagyon érdekes volt, amit az elméletileg kötelezően igénybe veendő szociális segítők intézményi fogadtatásáról, olvastunk. Volt, ahol külön szobát kaptak a szociális segítők, máshol viszont meg kellett elégedniük a folyosóval. Tetszik nekünk, hogy ilyen nyíltanm mindenki számára elérhetően megfogalmazza az intézményvezetés, hogy nem fogadják mindenhol tárt karokkal őket, és meglehetősen hiányos e téren a szakmaközi együttműködés. A kerület 78 intézménye közül év végéig azok háromnegyede kötött együttműködést II. kerületi Család- és Gyermekjóléti Központtal. A maradék 25 százalék a kapcsolódó jogszabályok módosításának hiánya miatt még megteheti, hogy egyelőre nem lép egyezségre velük. Ahogy írtak erről: „Az egyeztetési folyamatot nehezítette, hogy az oktatási – nevelési intézményekre vonatkozó jogszabályok módosítása nem történt meg, illetve számukra protokoll nem készült.” De megtudtuk azt is, hogy „Tapasztalatink szerint a magán/alapítványi intézmények óvatosak, még erőteljesen féltik és védik az ott megjelenő magasabb társadalmi státuszú családok, gyermekek magánszféráját, érdekeit.” Sőt az egyházi iskolákkal kapcsolatban olvashattuk azt is, hogy: ”Továbbá van olyan egyházi fenntartású intézmény, ahol szintén akadályokba ütközik az együttműködés kialakítása. Ezeknél az alapítványi/egyházi intézményeknél várhatóan hosszabb időt fog igénybe venni a szolgáltatás elfogadtatása.”

Nagyon ritkán lehet ilyen karakán állásfoglalást találni és arról olvasni, hogy a vannak olyan magánintézmények, melyek a Család- és Gyermekjóléti Központ ellenében erőteljesen védik a gyermekek magánszféráját, érdekeit, sőt egyértelműen kifejezi, több időre lesz szükségük, ahhoz, hogy az egyházi intézményekkel dűlőre jussanak.

A Család- és Gyermekjóléti Központ Központ nevű szakmai részlegében 2018-ban 31 bántalmazott gyereket láttak el az esetmenedzserek. A gyerekek közül mind családon belül lett bántalmazva, ahogy ezt a 25. oldal tetején található 2. számú táblázat oly szemléletesen bemutatja. Intézmény által egyik sem.

Addig, amíg kiderül, hogy a szociális munka segítségével, hogyan előzi meg a gyermekek iskolai veszélyeztetettségét 1000 gyermekeként egy iskolai szociális munkás, mi tovább olvastuk, hogy mivel is foglalkozott ez az intézmény 2018-ban. A II. kerületi Önkormányzat Család- és Gyermekjóléti Központ működésének 2018-as évi tevékenységéről szóló 45 oldalas éves jelentés nem csak úgy l’art pour l’art készült, hanem azt Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Képviselő- testületének Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi Bizottsága a 35/2019.(III.27.) sz. határozatával el kellett, hogy fogadja. El is fogadták számos más határozattal együtt, így kerülhetett ki a honlapra 2019. májusában.

Vajon ezt az éves jelentést volt, aki el is olvasta? Ugyanis a benne leírtaknak semmilyen visszhangjáról, személyi következményeiről nem olvashattunk az elmúlt 5 hónapban.

Nagyon érdekes, hogy hiába történt meg a Gyermekjóléti Szolgálatok és a Családsegítő Központok összevonása országszerte, a II. kerületben még van külön Szolgálat és Központ. Az is figyelemre méltó, hogy milyen hamar terelődik a szakmai tevékenység a segítésről a hatósági intézkedés felé. Azt írják, hogy amikor egy „feltáró munka alapján hatósági intézkedés szükségessége merül fel, a szolgálat szakmai egység védelembe vételi eljárást kezdeményez a központ szakmai egység felé.” (15. oldal)

Erre pedig akkor kerülhet sor: ”ha a családsegítő úgy ítéli meg, hogy a segítő tevékenység a bevont szolgáltatásokkal együtt sem eredményes, a gyermek/ek/ veszélyeztetettsége nem csökkent, vagy helyzetük súlyosbodott, valamint a családtagok együttműködési készségét, a saját eszközeivel növelni nem tudja. (15. oldal) A jelzést követően a „Továbbiakban kezdeményezi esetkonferencia összehívását, ahol a szakemberek megtárgyalják, hogy szükség van-e hatósági intézkedésre.” (15. oldal) Kissé furcsa a szolgáltatás és a veszélyeztetés szavakat így egy mondatban olvasni. A mi értelmezésünkben a szolgáltatás egy szabadon igénybe vehető és esetenként ingyenes juttatás. A gyermek veszélyeztetése pedig egy olyan viselkedés, amit meg kell szüntetni. Ott nincs helye kérésnek és szolgáltatásnak.

Az éves beszámolóban olvashatunk arról, hogy két esetben tettek családból való kiemelésre javaslatot, vagyis a II. kerületi Önkormányzat Család- és Gyermekjóléti Központ összesen 5 gyereknél gondolta azt, hogy nincs joguk családban nevelkedni, hanem állami gondoskodásban, nevelőszülőknél jobb helyen lennének, mint a családjukban.

Olvastunk egy 12 éves gyerekről, akinek családból való kiemelésére tett javaslatot a szakemberekből álló esetkonferencia. A beszámoló szerint az ügy a gyámhivatalban védelembe vételi eljárás keretében folytatódott – azt mi tesszük hozzá, hogy nem ideiglenes elhelyezés tárggyal. Ez minden valószínűség szerint azt jelenti, hogy a gyerek még a II. kerületben karácsonyozott és nem volt megalapozott a kiemelésről szóló javaslat, vagyis tévedett a Család- és Gyermekjóléti Központ. Azt sem értjük - hacsak nem december végén volt az esetkonferencia – hogyan kerülhetett be egy éves jelentésbe az az információ, miszerint nem kaptak választ a kiemelésről szóló javaslatra. Tényleg nem kaptak választ? Az erről a kamasz gyerekről szóló beszámolót több okból is kicsit furcsán hiányosnak érezzük, sem a konkrét problémát, sem a szolgálat/központ által adott segítséget nem írják le. Azzal nem igazán védekezhetnek, hogy a gyermek személyiségi jogai miatt maradnak ki információk, hiszen a 12, most már 13 éves gyereket biztos meghívták az esetkonferenciára – hatalmas szakmai hiba lenne egy ekkora gyereket kihagyni egy, a sorsát érintő megbeszélésből – aki, ha rátalál erre az oldalra – biztos be tudja magát azonosítani, vagy bárki őt a barátai, osztálytársai, családtagjai közül. (15. oldal)

A II. kerületbe éppen csak betévedő 4 gyermek sem járt túl jól, de az ő esetükben legalább részletesen leírják azt, hogyan kerültek ki a családból és a nem csak szüleiktől, hanem egymástól, a testvéreiktől elszakítva hogyan lettek nevelőszülőkhöz elhelyezve. Az összefoglalóban azt írják, hogy két esetben kellett kiemelést javasolni. Ezek szerint a 4 gyermek egy eset, érdekes. Szerintünk inkább 4. Leginkább azért, mert a javaslat alapján végül a gyerekeket nem csak a szüleiktől, hanem egymástól is elválasztották. Az indok itt az elégtelen lakáskörülmény volt. Hát nem gondoltuk volna, hogy pont ebben a kerületben nincs ez a kérdés megoldva és nem jutott fedél egy 6 tagú családnak a feje fölé. A bekezdés vége felé azért olvasható az örömhír: „A krízishelyzetben hozzánk fordulókat minden esetben sikerült rövid időn belül elhelyeznünk, köszönhetően elsősorban az ellátási szerződéseinknek.” (15. oldal), legyen az bántalmazott terhes kismama, vagy fiatal anyuka gyerekkel, vagy évek óta alapellátásban segített család. Az éves mérleg így nem sikerült túl fényesre, hiszen 5 alkalommal kellett kiemelést javasolni (nem 2) és a súlyos krízishelyzet miatt szintén legalább még 5 ember el kellett, hogy hagyja a II. kerületet.

A még nem szerződött iskolák a 2018-as éves jelentés után biztosan örömmel lesznek partnerei ilyen hatásfokkal és szakmai módszerekkel dolgozó intézménynek. Az éves szakmai jelentésből pedig kiderült, egyetlen súlyos krízishelyzetben lévő, a II. kerületi Önkormányzat Család- és Gyermekjóléti Központhoz forduló gyermek/nő/család sem maradt a második kerületben a 2019-es évre. Pedig biztos szeretnének ők is a kerületben élni.

Ha szeretnél konstruktívan és építő módon hozzászólni, akkor azt a blog Facebook oldalán teheted meg, ITT .

A II. kerületi Önkormányzat Család- és Gyermekjóléti Központ központi épülete és összes üvegfelülete egy ház földszintjén, egy parkoló felett.

A fotó régi, ha van jobb és újabb képed, küldd el a gyvgyj@gmail.com e-mail címre. 

Az iskolás gyerekek minden nap legalább nyolc órát töltenek el az iskolában, tanulással, szabadfoglalkozással és megint tanulással. Ha visznek is ennivalót az minden bizonnyal nem az a mennyiség és/vagy minőség, amivel 8-9 órára fedezni lehet az egészséges és életkornak megfelelő tápanyagbevitelt. Megtörténhet-e 2019-ben az Magyarországon, hogy egy gyerek nem jut megfelelő minőségű és mennyiségű ételhez és vajon mit tesznek ilyenkor az illetékesek?

Egy elég meglepő Facebook bejegyzéssel találkoztunk néhány nappal ezelőtt és többször is elolvastuk Szentlőrinc Város bejegyzését. Most ne ragadjunk le ott, hogy milyen gyönyörű dolog egy word dokumentumot képként kitenni, elemezzük szigorúan az Élelemezési ügyintéző szavait. A kedvező földrajzi fekvésű, mindössze „2430 db” (sic) lakosú település is menthetetlenül megérkezett a XXI. századba. A 2019. februárjától „bevezetésre kerülő” (sic) rendszernek köszönhetően minden hátralékkal nem rendelkező és ebédet kifizető gyerek kártyát fog kapni. Ezen túl minden gyerek ezt a kártyát az étkezőben elhelyezett terminálhoz hozzáérintve veheti igénybe a (kifizetett) étkezést. Ha a kártya nincs a gyereknél, akkor hiába van az aznapi elemózsia kifizetve, enni bizony nem kap. Röviden: ha nincs érintés, nincs ebéd.

Persze, értjük mi, tanulja meg a gyerek minél korábban, hogy vannak szabályok, amiket be kell tartani és viselje a tettei következményeit. Hát mivé lenne a világ, ha felelőtlen hétévesek csak úgy minden féle terminálhoz való érintés nélkül döntenék magukba a vegetás, szétfőtt répás levest? Ha az örökké farkaséhes, örökmozgó kamaszok csak úgy, terminál nélkül döntenék magukba a vadas marhát?

Hát fogja fel a gyerek, hogy a befizetés rendszere olyan bonyolult és átláthatatlan, hogy a hetekkel előre kifizettetett és naponta megrendelt adagok nem tudnak a konyhások kezén keresztül a tálcájukra kerülni, ha nem érintődik az a nyomorult kártya a terminálhoz. Ja, hogy az adagok ki vannak fizetve és szállítva, de ha nincs kártya, az étel az iskolai menzán marad a gyerek meg éhesen? Tessék mondani, másnap megkapja, vagy ki lesz dobva az étel?

Környezetünkben folytatott nem túl reprezentatív kutatás eredményeképpen megtudtuk, hogy egyre több helyen terjed ez a csipes rendszer, aminek egyelőre nem sok értelmét látjuk. Kérünk mindenkit, akinek a gyereke használ ilyet, ossza meg a tapasztalatait velünk és mindenki mással.

Most pedig vegyünk részt egy gondolat kísérletben és képzeljük el, hogy a havi menzát kifizető és kártyával rendelkező gyerek az iskolai menzára betérve választ a kétféle leves, a háromféle főétel és a kétéféle desszert közül, majd az asztalához igyekezve egy terminálnál egy felnőtt lecsippenti az ételeket, csak hogy a szülő is tudja, mit eszik a gyerek. Na, ilyenkor van értelme a kártyának. Most pedig vegyünk részt a másik gondolat kísérletben és képzeljük el, hogy a havi menzát kifizető döntéshozók közül étkezéskor mindenki ugyanazt a levest és főételt kapja, egyedi kívánság és desszert nincs. Jogos a kérdés: miért csak a gyerekek étkeztetésére jellemző ez a szigorú rendszer? Ők kevesebbet érnek?

Kövesd a Gyermekvilág, gyermekjog oldalát a Facebookon is

Amikor elolvastuk Szentlőrinc Város posztját, úgy ítéltük meg, hogy ezt nem lehet felülmúlni. Lehet.

Láttunk egy iratot, egy jelzést, amben az áll, hogy egy felnőtt egy gyerekkel beszélgetve arról értesült, hogy egy mindig is nagyon vékony gyerek számára „valós napi gond az étkezések megoldása”*. Magyarországon, tudjuk jól, valós gond a gyermekéhezés, valóban vannak gyerekek, akik anyagi okokból nem jutnak megfelelő minőségű és mennyiségű ételhez és számos alapítvány igyekszik menteni a menthetőt és adományokat eljuttatni az érintetettekhez.

Vajon mit tesz ilyenkor az a felnőtt, aki meghallja, hogy egy környezetében élő gyerek és családja számára valós napi gond az étkezések napi megoldása? Beszél a gyerek szüleivel, esetleg tanáraival, hogy tudassa velük a gyerektől megtudott problémát és felajánlja segítségét? Vagy mit csinál? Mivel az illető minden bizonnyal nem egy magánember, hanem a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagja ezért joga van jelzést tennie a hallott dolgokról és a megoldáshoz javaslatokat adjon.

Ez az ember minden más cselekedett helyett azt kérte a "szociális és gyermekvédelmi szolgálattól" (amit nem is így hívnak), hogy „tárja fel a család valós anyagi helyzetét és gazdálkodásának ésszerűségét és amennyiben a gyerek valóban nélkülözést szenved, avagy esetleg manipulatívan használja fel a szülő, a megoldásban kellő érzékenységgel és szakszerűen segítsen.”

Mindez magyarra lefordítva azt jelenti, hogy ez az ember, miután a gyerek bizalmába férkőzött, vagy csak faggatta, vagy csak kitalálta ezt az egészet, a szülőt és kihagyva rászabadította a szülőre a gyámhivatalt. A jelzés adott hónap 8-án történt és a gyámhivatal 20 nappal később szinte rajtaütés szerűen megjelent az éppen munkába induló szülő lakásán és a folyamatban lévő eljárásra hivatkozva kötelezte arra a szülőt, hogy minden mást félretéve csak velük foglalkozzon, ne menjen munkába. A megalázó eljárás részletezése egy újabb kisregény lenne, ezt most kihagyjuk. 

Persze, értjük mi, tanulja meg a szülő, hogy hol a helye és még véletlenül se keveredjen nehéz helyzetbe. Ne veszítse el a munkáját és ne legyen vállalkozó, és, ha kevesebb is a bevétele, akkor arról a gyereke még véletlenül se tudjon. Mert ha a gyerek elkotyogja a nehézségeket valami fogalmatlan tóbiásnak, akkor előfordulhat, hogy ezt az információt ő úgy értelmezi, hogy valós napi gond az étkezések anyagi megoldása (napi háromszori étkezés befizetve és a csippantós cucc is mindig a gyereknél). És az is előfordulhat, hogy ez a fogalmatlan tóbiás a józan paraszti ésszel elvárható érdeklődő telefonhívás, levélírás, vagy bármi helyett a gyámhatósághoz fordul, akkor megtörténhet, hogy a gyámhatóság közreműködése következtében úgy rúgják ki a szülőt egy havi 325 000 forintos jövedelmet biztosító projektből, mint a szél. Előfordult és kirúgták szóval most ez a szülő éppen munkát keres, mert ő lenne a családfenntartó.

Ez az eset Budán történt egy elég jó környéken, ahol általában nem szoktak a gyerekek éhezni és a fentiek alapján jobban teszik, ha meg se próbálják, mert különben jön a gyámhivatal. Ó, igen ez a fogalmatlan tóbiás azért közvetetten vagy közvetve – végül is mindegy – a gyerek osztályfőnökeivel azért tudatta a „valós napi gond az étkezés megoldása” dolgot, akik ezt a közlést rezzenetlen képpel hagyták figyelmen kívül. Pontosabban a gyámhivatal felé megtoldották azzal az érdekességgel, hogy a gyerek éhesen és pénz nélkül szokott iskolába menni. Mivel az iskola büféje körülbelül 100 %-os árréssel dolgozik és az ott kapható portékák az iskolához közeli boltban pont a felébe kerülnek, talán érthető, ha a szülő nem pártolja az általános iskolákban valamiért igen elterjedt elterjedt büfézést. Az éhezéssel gyanúsított gyerek az iskolában naponta háromszor eszik, otthon reggelizik és szendvicset is kap csomagolva, horribile dictu készít magának. Ha még így is éhes reggelente, akkor jó lenne, ha az osztályfőnökök valamelyike felvenné végre a kapcsolatot a szülővel és tudatná vele ezt a tényt.

Azt azért nem higgye senki, hogy kőszívű, érzékelten emberek dolgoznak a budai iskolákban, hiszen pont ez az iskola hirdeti fennen a Facebook oldalán, hogy határon túli rászoruló gyerekeknek több száz csomagot gyűjtettek össze az iskola tanulóival. Persze ez a jótékonykodás a felnőttek ötlete volt és igencsak elvárták a gyerekek részéről az adományozást. Az osztályfőnökök fejenként 15000 forintos utalványt kaptak az egyik szülői közösségtől, és hát szülői közösségből abban az iskolában több is van, így hát sokaknak volt jó karácsonyuk.

Nos, a gyermekvédelmi jelzőrendszer több tagjának hatékony közreműködése következtében a fogalmatlan tóbiással beszélgető gyereknek az volt a meglepetése, hogy semmilyen ajándéka nem volt a karácsonyfa alatt. Fájuk is csak azért volt, mert az árusítás végeztével a megmaradt darabokat Budán ingyen elosztogatták. Vagyis rövid úton sikerült egy családot az anyagi csődbe sodorni.

Jusson csak eszünkbe egy szintén Budán történt tavalyelőtti történet*, amikor egy iskolaigazgató a házirendre hivatkozva nem fogadott el orvosi igazolást. Igen, e szerint az igazgató szerint létezik olyan házirend, ami felülír egy orvosi diplomát. A jog ezt másképpp hívja, és nagyon csodálkozunk, hogy a tankerület még nem tette még meg a szükséges lépéseket az intézményvezető ellen és a gyereket vegzáló azóta más okból menesztett karnagynak sem mosta meg a fejét. Ez az igazgató nem csak a szülőt, de a gyereket is nagyon utálhatja, ugyanis miután nem fogadta el a szülő előzetes értesítését az hiányzásról az ő jelzése alapján igazolatlannak számító órák miatt 4 hónapra még a családi pótlékot is megvonták a gyerekét egyedül nevelő munkanélküli szülőtől. Bizony, ennek az iskolaigazgatónak köszönhetően a jómódú Budán egy gyereknek sikerült úgy iskolába járnia az elmúlt tanévben 4 hónapon keresztül, hogy nem járt utána családi pótlék és a családban az egy főre jutó jövedelem 4 hónapon keresztül 38000 Ft alatt volt. Úgy, hogy erről a tényről tudott, a gyerekjóléti szolgálat (!), a gyámhivatal, az önkormányzat (!!), az iskola (!!!) és persze a tankerület is, de senki, tényleg senki nem kérdezte meg tőlük, hogy hogyan nem haltak éhen!

Véleményünk szerint ennek a budai tankerületnek a megtépázódott hírnevén sokat javítana, ha felhagyna végre a berken belül baráti és barátságos, de nyilvánvalóan tehetségtelen nímand beosztottjainak bevédésével és eleget tenne végre fenntartói feladatainak. Ezek az emberek szakmailag értékelhetetlenek, a tetteik miatt gyakran a feletteseiknek kell megvédeniük őket, szóval még csak nem is lojálisak. Mi már tudjuk, amelyik klikkesedő cégben ilyenek a beosztottak, annak riválisokra már nincs szüksége.

Sokat beszélgettünk erről és egyáltalán nem értük, hogy hol és mikor csúszott szét így ez a rendszer, hogy szerintünk súlytalan és tudatlan talpnyalók csuklóztathatnak büntetlenül gyereket és felnőtteket egyaránt. Pöffeszkedve és büntetlenül forgathatják a törvényeket és paragrafusokat emberek kárára és soha senki nem tessékeli ki őket a helyükről. Azt gondoljuk, szakmai kiközösítést és hogy megvetést érdemel, aki képes így viselkedni. Határozottan ajánljuk, hogy az ilyen ember ne foglalkozzon gyerekekkel, ne vállaljon állami hivatalt és a tükörbe nézve – ha még képes rá - szégyellje magát mélységesen.

Szeretnél hozzászólni vagy segíteni? ITT vagy üzenetben megteheted.

* a történtet a nyilvánvaló felismerhetelenség érdekében a lényeg megtartásával megváltoztattuk. A család anyagilag tényleg ellehetetlenült.