Gyermekvilág, gyermekjog


Visszatekintő: 4 fontos bejegyzés

2015. december 31. 20:41 - gyvgyj_gtm

Vannak olyan témák, melyeket nem lehet elégszer ismételni. Talán egyszer lesz változás, talán. Az év utolsó bejegyzésében néhány téma, ahol a történetek kárvallottjai a gyermekek.

A szülő-gyermek kapcsolatot próbára teheti a szülők válása. Mivel a korábban valószínűleg jó kapcsolatban lévő szülők között a kapcsolat megromlik, megszakad vagy legalábbis megváltozik ez hatással van a gyermekre. Ebben a térben, ebben a kapcsolatban a gyermek, logikusan nem vagy nehezen találja meg a helyét. Ha a szülő ember marad és erőfitogtatás helyett a kiskorú érdekeit nézi, egy magabiztos és boldog felnőttkort alapozhat meg.

Most még nem lehet tudni, hogy, mi lesz azzal a kisfiúval, aki miatt a nagymamája győri bíróság előtt kellett, hogy sztrájkoljon. Hónapokra elszakították az anyukájától, féltestvérétől, megszokott környezetéből. Talán egyszer megoldódik az ügy, de a hatás nem marad el.

Vannak szakértők, akik hamarabb hibáztatják, az áldozatot a bántalmazottat, mintsem felmérnék, hogy a bántalmazó hogyan lenne megfékezhető.

Hiába van egy gyermekvédelmi törvény és van gyermekvédelmi jelzőrendszer, az úgy tűnik, nem működik túl jól.

Végül, de nem utolsó sorban az örök téma és konfliktusforrás a különélő szülő és a gyermek kapcsolattartása. A hírek szerint még most is gyakori, hogy különbség van a különélő szülő és a gondozó szülő bánásmódjának értelmezésében. Hiába van veszélyeztetve a gyermek a különélő, bántalmazó szülőnél, a hatóságok nem lépnek.

4star.jpg 

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása