Szomorú látni, hogy amikor egy kisgyerek elesik van olyan szülő, aki segítségnyújtás helyett ráripakodik a gyerekére, hogy mit csinálsz?!  Már látszik a gyereken, hogy inkább a félelem, mint a fájdalom miatt sír. Vajon honnan van a szülőben ez az indulat és vajon a gyerek, hogyan fog majd viselkedni felnőttként hasonló szituációban?

Szinte borítékolható, hogy hasonlóan. Kevesen lesznek, akik saját erőből felismerik, hogy az áldozatot, az elesettet bántás helyett segíteni, támogatni érdemes. Egy gyerek amíg fel nem nő, nagyon sok más emberrel is kapcsolatba kerül, akik azon túl hogy a hivatásukat művelik, előfordulhat, hogy nem tudják magukat függetleníteni saját élményeiktől. Az óvónő és a tanár ugyanúgy lehet az az ember, aki az áldozatot, a gyengét hibáztatja megértés és segítségnyújtás helyett és a gyermek már nem csak otthon látja ezt a viselkedésmintát.

Az áldozathibáztatás a felnőtteknél is előfordul, főként a nőkkel kapcsolatos esetekben és kirívóan sokszor a családon belüli erőszak áldozatainál. Sok helyen párhuzamot vonnak a fizikai és a verbális agresszióval, holott, egyik nem alternatívája a másiknak. Egy pofonnak nem lehet indoka az, hogy annyira felidegesítette. A másik vád, hogy ha már elcsattant az első pofon, a másodiknak a nő is oka, hiszen miért maradt? A már meglévő gyerek(ek) mellett a bántalmazótól való tartós távolmaradás egyszerűen nem kivitelezhető, ugyanis a hatályos törvények alapján a két szülőnek a gyermek(ek)kel kapcsolatban kell közös döntéseket hozni még a későbbikben is.

Azt persze nem lehet persze elvárni, hogy mindenki ismerje a törvényeket, főleg ha nem érintett, de arra sem kötelezett senki, hogy pálcát törjön egy nehéz helyzetű nő felett. Viszont a vonatkozó törvényeket tudják és szakterületükről sokat és sokszor megnyilatkoznak az úgynevezett szakértők. Elég belenézni bármelyik tévéműsorba, minden témához gyűjtenek szakértőt a témához nem értő, de szorgalmas szerkesztők.

Így előfordul, hogy napjainkban nyilvánosságot kapnak olyan szakértők is, akik az otthonról hozott minták, vagy csak pusztán a hozzá nem értés miatt  szó szerint a mások verejtékén és vérén keresztül kapaszkodnak fel a rivaldafénybe. Az általuk szinte szisztematikusan végzett áldozathibáztatás amellett, hogy képviselt szakmáknak a tekintélyét is aláássa, egy olyan ostoba és otromba embert mutat be, akivel remélhetőleg a későbbiekben szakmai vagy akár csak emberi közösségben lenni, egyáltalán nem lesz menő.