Gyermekvilág, gyermekjog

Programajánló 2015. 19. hét

2015. május 08. 15:21 - gtm

Programjavaslatok hétről hétre felnőtteknek és gyerekeknek

Tegye fel a kezét, aki tudta, hogy a képviselőház elfogadott egy jogszabályjavaslatot, amelynek értelmében ezentúl minden évben május 8-án megünneplik a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség napját. Romániában. A februárban megjelent hír a Nyugati Jelen online portálon olvasható, itt.

Ezért e heti programajánlókban a női esélyegyenlőséghez kapcsolódó cikkek, események szerepelnek az ajánlóban.

A férfiak és nők esélyegyenlőségének napján a román államfő, Klaus Johannis a következőket írta a Facebookon közétett bejegyzésében:  "Márciusban kihirdettem azt a törvényt, amely május 8-át a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség napjává nyilvánítja, ma pedig csatlakozom a HeForShe mozgalomhoz a női jogok támogatásaképpen" *

A Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség, a "Női Érdek" pályázatot hirdet meg, melynek jelentkezési határideje 2015. május 20. Pályázatot a nők és férfiak egyenlősége témájában induló közösségi média kampány keretében felhasználható kisfilmek elkészítésére írta ki a Szövetség „Egyenlő-e a nő?” címel. A pályázatról részletesen ebben a pdf-ben lehet olvasni.

Aki szeretné azt megünnepelni, az Európa-napot, azt az ország 18 pontján megteheti május 1 és 11 között. Budapesten a Margitszigeti Atlétikai Centrum ad helyet az eseménynek. Lesz számos koncert felnőtteknek és gyerekeknek két színpadon is és futóverseny is. A táv 11 km, Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozásának 11. évfordulója alkalmából. A koncerteken kívül lesz még színház, ökoprogram, alkotósarok. A Pódiumszínpadon a program 16:15-től: Miből lesz a cserebogár, vagy miből nem lesz semmi? – beszélgetés a karrierelvárásokról.  

*forrás: http://itthon.transindex.ro/?hir=39647

 

Szólj hozzá!

Alapállás

2015. május 06. 19:53 - gtm

avagy miért is van ez a blog

Valami biztos változik, mert többen és többször beszélnek, de inkább írnak arról, hogy Magyarországon a nemek egyenlősége még nem valósult meg. A half-ism országában nem is lehet tudni, erre van-e esély, de tudjuk, a reményhal.

Ahogy elkezdünk egy dologgal foglalkozni, valamilyen szinten van elképzelésünk, hogy milyen irányban is haladunk. Egy darabig biztosan. Azt mondják, a dolgok akkor kezdenek izgalmasak lenni, amikor olyan választ kapunk a kérdésünkre, melytől egy kicsit meghökkenünk. Ha ilyenkor nem félünk elmenni az ismeretlen felé, ha kilépünk a komfortzónánkból, nos, akkor lehet valami érdekeset, értékeset kihozni a feladatból, a langyos vízben tapicskolás helyett.

Tény, férfiaknál és nőknél még nagyon működik a kettős mérce. Ahogy a Jól-lét Alapítvány vezetője mondta a legutóbbi Terézanyu díjátadón, a férfi, onnan kezdve, amikor családot alapít, gyermeke születik, megbízhatóbb munkaerőnek számít. Míg a nő anyává válása az ő munkaerőpiaci megbecsültségét a tapasztalatok szerint csökkenti.

Tény, egy egyszerű kérdés feltevése, Te miért dolgozol? olyan válaszokat hozott ki nőkből, melyektől a nyilvánosság egy része dobott egy hátast. Aztán belegyömöszölték egy skatulyába gyorsan az egészet. Úgy kényelmesebb. Idézhetnék most női magazinokból is, de ott – tisztelet a kivételnek – már a kérdés is skatulyában van.

És jönnek a cikkek, az anya, aki 3 kamaszgyereket nevel egyedül és még van ereje előléptetés miatt kepeszteni – logikusan egyébként. És természetesnek vesszük, valami fájó romantikával, hogy azért valahol van egy messzi főnök, aki végre-végre felismeri az anya kvalitásait és a dolgok a helyükre kerülnek.

A helyükre kerülnek?

A történetben vannak emberek, helyzetek, melyek felett átsiklunk és bár tudjuk, hogy a válás purgatórium, de az utána következő élethelyzet meg pokoli lesz. Mert ha másnak lehetősége van kihúzni magát a feladatok alól, pokoli nehéz lesz élni. Mármint egészségesen és sokáig.

Mert ugye az az alapállás, hogy a nő, az úgyis megcsinálja, mert ő bírja. Ha szóvá teszi, mi más is lehet, mint mártír. Közben pedig elfelejtődik, vagy sosem volt a köztudatban, hogy vannak azért törvényeink, melyek rendelkeznek az emberi alapjogokról, a gyermekek jogairól külön is. De ez már egy másik történet.

Kép forrása: pinterest

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása