Az egyes jogszabályok, törvények működését és alkalmazásuk korlátait a való életből vett példákkal lehetséges a legjobban megítélni. Az alábbi megtörtént esetben, melyben egy gyermek ellátása a kérdés, az olvasó ítélhet, hogy a jelzőrendszer tagjai megfelelően jártak-e el, túllépték-e hatáskörüket, megtettek-e mindent a gyermek érdekében. Arról is ítélhet, hogy maguk a vonatkozó törvények megfelelőek-e ahhoz, hogy a gyermek mindenek felett álló érdekét biztosítsák. Hosszú és szövevényes, de ugyanakkor egyszerű és hétköznapi történet következik. Megjegyzés: egyes adatokat, időpontokat, személyiségi jogok miatt megváltoztattunk, azok a történet érdemi részét nem befolyásolják.

1. A rendszer működik

 2. Jelzés és családgondozók

Szülő I. elolvasta a JELZÉS-t, ami kétoldalnyi szöveg csupán. A leírt mondatok többsége valótlan állítás volt, ami igaz, azt is pontatlanul fogalmazták meg. Az iratot öt szakember írta alá és így vállalta a felelősséget a leírtakért. Azt szülőként kiolvasta a levélből: a Pedagógia Szakszolgálat úgy gondolja, a gyermeket ő a szülő veszélyezteti, ezért írta meg ezt a jelzőlapot. A jelzőlap minden Gyermekjóléti Szakszolgálat honlapján megtalálható, letölthető. Aki észleli egy gyermek veszélyeztetését, az akár név nélkül is küldhet jelzést, de a hatályos törvények azt is lehetővé teszik, hogy a jelzést tevő adatait titkosan kezeljék az eljárás során. Hallgattassék meg a másik fél is, gondolta Szülő I. és írt egy tájékoztató levelet a lakhely szerint illetékes Gyermekjóléti Szolgálatnak, pontról pontra, mondatról mondatra tényekkel alátámasztva és kijavítva a jelzésben előforduló valótlanságokat, pontatlanságokat. Mivel egyértelműen hamis jelzésről van szó, felvetette az aláírók felelősségét is. Nem értette, hogy a Pedagógiai Szakszolgálat 5 munkatársa miért írhat valótlanságokat a jelzésben.

Hamarosan érkezett egy sima levél a Gyermekjóléti Szolgálattól, két családgondozó neve és telefonszáma volt benne, és egy időpont szerda 14 óra, ekkor jelenjen meg a Gyermekjóléti Központban, mert Jelzés érkezett. Rögtön felhívta az egyik családgondozó, és egyezetett vele egy másik időpontot, mivel napközben a Szülő I. dolgozik. Előre szólt, hogy a közlekedés függvényében fog odaérni, lehet, nem tudja a munkáját hamarabb befejezni.

A találkozó napján a bébiszitter lemondta a gyermekfelügyeletet, így Szülő I. a Gyermekkel együtt ment a Gyermekjóléti Központba. A két családgondozó, Szülő I. és a Gyermek bementek egy szobába, de központ asszisztense a szülő kérdésére idejében észbe kapott és vállalta a Gyermek felvigyázását, amíg a családgondozók a Szülő I.-el beszélgettek. Erre a megbeszélésre Szülő I. nem vihetett magával senkit, ott feljegyzés nem készült. A családgondozók elmondták, hogy a Pedagógia Szakszolgálat szerint a gyermeket az anya együttműködésének hiánya miatt ők nem tudják ellátni, ezért a gyermek kivizsgálása szükséges. Az anya megkérdezte, hogy a Gyermekjóléti Központhoz megérkezett-e a levele, melyben leírja, hogy milyen valótlanságokat tartalmaz a Pegadógia Szakszolgálat jelzése. Családgondozó I. nem tudott erről a levélről és meghökkenten megkérdezte Szülő I.-et, hogy „Csak nem gondolja, hogy egy szakember szavában kételkedni fogunk?!” 

A találkozó 50. percében a Családgondozó I. elővett egy kapcsolatfelvételi lapot és felolvasta Szülő I.-nek, hogy a nekik is megküldött jelzésből ők a következőket szűrték le: „A Pedagógiai Szakszolgálat jelezte, hogy a Gyermek kezelése eredménytelen volt Szülő I. hozzáállása miatt. A Szakszolgálat szerint szükséges a Gyermek további kivizsgálása annak eredményében a megfelelő terápia.” Családgondozó I. adott Szülő I.-nek egy orvosi rendelőket tartalmazó listát, hogy hova mehetnek, de Szülő I. tájékoztatta a Szakembert, hogy már évek óta járnak orvoshoz. Szülő I. kérte, hogy ha van valamilyen tennivalója, írják le neki egy levélben, ahogy a jelzésről is így tájékozatták. Zárásként megkérdezték Szülő I.-et, hogy aláírja-e a Kapcsolatfelvételi lapot, ő megkérdezte, hogy az észrevételeit és pontosításait leírják-e. A válasz az volt, hogy a központ már bezár, erre már nincs idő. Az iratból másolatot nem kaphat, mivel nem kért iratbetekintést ezt megelőzően. Ezért megbeszéltek egy másik időpontot, amikor találkoznak. 

A következő találkozóra két hét múlva került sor, a Családgondozó II. tájékoztatta Szülő I-.et, hogy hiába kért szolgáltatásokat a Gyermekjóléti Központtól, azokat nem tudják megadni neki. A Családgondozók erre a találkozóra készültek, mert a kétmondatos Kapcsolatfelvételi lap mellé hozták a GYSZ1 – Esetfelvételi lap Környezettanulmány lapot is. A majdnem egy oldalas dokumentumban rengeteg pontatlanság volt. Habár Szülő I. megpróbálta, esélye sem volt kijavítani azokat ott a helyszínen. Másolatot ebből az iratból sem kapott, mert nem kért ezt megelőzően iratbetekintést és jegyzőkönyvet, feljegyzést sem készítettek. Családgondozó II. mosolyogva biztosította Szülő I.-et, hogy az eddigiek alapján ők egy Esetkonferenciát fognak szervezni, ahol majd eldöntik, hogy kezdeményezik-e a Gyermek védelembe vételét.

Nem túl népszerűek a családon belüli erőszakkal foglalkozó cikkek, ennek is köszönhető, hogy ritkán kapnak nyilvánosságot ezek a megdöbbentő esetek. A nagy látenciának oka még, hogy sokan, valami félreértelmezett szemérmességből nem szeretnék beleártani magukat egy család életébe. Még többen bújnak a „Ki tudja, kinek van igaza” mondat mögé. A bántalmazás nem arról szól, hogy kinek van igaza. A felek nem egyenlők. A bántalmazó felnőtt mellett ott élnek a gyerekek is, akik, akár a kortárs csoportnak, akár a felnőtteknek beszámolnak a történtekről. Ők még nem hallgatnak fegyelmezetten, de van, aki már csak a kortársainak nyílik meg. A rendezett családban élők általában nem tudnak ezekkel a súlyos történetekkel mit kezdeni, legszívesebben meg sem hallanák azokat.

A Gyermekvédelmi törvény 17§-a pontosan és egyértelműen szabályozza, hogy kinek és hogyan szükséges jelzést tenni, amennyiben egy gyermek veszélyeztetve van. Erről már korábban is lehetett a blogon olvasni. Vajon, hogyan tartják be ezt a törvényt a törvényben felsorolt intézmények, mit tesznek a bántalmazásáról értesülő szakemberek? A helyzet szomorúbb, mint gondolánk.

Mivel a gyerekek napjaik nagy részét az iskolában töltik, így ha az otthonaikban jelen van az erőszak, annak ténye előbb-utóbb eljut valamelyik tanárukhoz is. A közelmúltban az atlatszo.hu-n megjelent egy cikk, mely egy bántalmazó kapcsolatból kimenekített családról, anyáról és két gyermekéről szólt. A valóban drámai történetből kiderült, hogy az iskola tudott arról, hogy az anyát rendszeresen veri a férje, a gyerekek apja. Tudott, de nem tett semmit. Habár a vonatkozó törvények elég sarkalatosan világosan rendelkeznek a veszélyeztetett gyermekkel kapcsolatos teendőkről, sőt a mulasztás miatti retorziókat is egyértelműen meghatározzák, mégis megtörtént, hogy a bántalmazás mintegy a jelzési kötelezettséggel rendelkező tanárok tudtával és így engedélyével megtörténhetett.

A történet, bármennyire is szeretnénk hinni, nem egyedi, ahogy egy másik esetből is kiderült. Az évekig a gyermekével kapcsolatot nem tartó apa hirtelen előkerül és csakhamar nála lakik a gyermek. Annak ellenére, hogy a családon belül erőszak egyértelmű, hiszen a gyermek anyja úgy fél az apától, hogy a gyermek érdekében nem mer semmit tenni, ennek tényét egyetlen szakember sem ismeri fel és az iskola sem lép addig semmit, amíg a gyermeket nem bántalmazza az apa súlyosan. Annak ellenére, hogy egyértelmű volt, hogy retteg a gyermek az apjától, amíg nem került komolyan bajba a vele foglalkozó szakemberek egyszerűen nem intézkedtek. Végül is őket nem bántalmazta senki…

Ezért, kedves iskolában dolgozók, ezért lehet vétkesek közt, cinkossá válni.