A napi sajtót olvasva és egy-két átlagos gyermeket nevelő szülővel beszélgetve hamar kiderül, hogy nem mindenki örül annak, ha egy osztályban SNI gyermek jár. A jelek szerint a legtöbb intézmény, ha csak teheti, megpróbálja távol tartani magától ezeket a gyerekeket. Elméletben minden egyes tankerületnek van intézménylistája, melyben felsorolják, hogy a körzetben melyik iskola, milyen speciális igény alapján fogad SNI gyerekeket.

Habár annak idején az Esőember sokat tett hozzá az autizmus fogalmának megismeréshez, ellenérzés, távoltartás még most is van. A BKV megállókban az autista utasokkal való empatikusabb együttközlekedésre hívják fel a figyelmet, megadva azt az tájékoztatást, hogy minden 100 emberből egy autista, így statisztikailag minden körúti villamoson utazik egy. Nehezen fogadják el a pszichés zavarral együtt élő gyermeket is, így az ADHD Magyarország már egy kampányt indított az ADHD-s gyerekek elfogadásáért. Hiszen olyan jó lenne észrevenni, hogy az impulzivitás és a nehezen fókuszálható figyelem mögött más képességekben kiemelkedő teljesítményt nyújtó kisgyerek bújik meg. Valami, úgy tűnik, elindult, de még hosszú az út.

A 32/2012-es EMMI rendelet az, amely hosszan és részletesen szabályozza az sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai és iskolai oktatásának irányelveit. Érdemes minden érintettnek alaposan átolvasnia, alapvető és fontos információkhoz lehet jutni belőle. Mivel elég nagy terjedelmű most csak két elvet emelet ki belőle, talán így is képet lehet kapni az rendelet alapelveiből.

Általános elvként a Nemzeti alaptantervet és a választott tantervet kell alkalmazni, az oktatásuknak a NAT a kulcsdokumentuma. Az iskoláknak pedagógiai programot kell készíteni, melyben a következőket kell figyelembe venni:

• „a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: köznevelési törvény), a Nat és az Irányelv rájuk vonatkozó előírásait,
• a kollégiumi nevelés országos alapprogramját,
• a nevelés és oktatás helyi célkitűzéseit és lehetőségeit,
• a fővárosi, megyei feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és köznevelés-fejlesztési tervet,
• a szülők elvárásait és
• az általuk nevelt tanulók sajátosságait.”

A rendelet irányelvének célja, hogy a „sajátos nevelési igényű tanulók esetében a tartalmi szabályozás és a gyermeki sajátosságok ugyanúgy összhangba kerüljenek, mint más gyermekeknél.”

Az irányelv annak biztosítását szolgálja, hogy:

• „a fejlesztés a számukra megfelelő tartalmak közvetítése során valósuljon meg, segítse a minél teljesebb önállóság elérését és a társadalomba való mind teljesebb beilleszkedést,
• az iskola fejlesztési követelményei igazodjanak a fejlődés lehetséges üteméhez,
• ha szükséges, a fejlesztés az iskoláskor előtti képességfejlődés területeire is terjedjen ki,
• a rehabilitációs célú fejlesztő terápiák programjai váljanak az intézmények pedagógiai programjainak tartalmi elemeivé,
• a tanulókat a nevelés, oktatás, fejlesztés ne terhelje túl.”

Az irányelv érvényesítése érdekében meghatározza

• a tartalmak kijelölésekor egyes területek módosításának, elhagyásának vagy egyszerűsítésének, illetve új területek bevonásának lehetőségeit,
• a sérült képességek rehabilitációs, habilitációs célú korrekciójának területeit,
• a nevelés, oktatás és fejlesztés szokásosnál nagyobb mértékű időbeli kiterjesztésére vonatkozó javaslatokat.

A rendeletből kiderül, hogy a jogalkotó meglehetősen részletesen és világos célok mentén fogalmazza meg a tennivalókat. Részletesen szabályozza a mozgásszervi fogyatékos, látássérült, a hallássérült, az enyhén értelmi fogyatékos, a középsúlyosan értelmi fogyatékos, a beszédfogyatékos, az autizmus spektrumzavarral küzdő, és a pszichés zavarral küzdő tanulók fejlesztésének elveit. Meghatározza a kulcskompetenciákat és tantárgyakra lebontva leírja a kitűzendő és elérendő célokat.

A rendeletnek több melléklete van, melyekben szinte mindenre kiterjedően meghatározzák azokat a szempontokat, melyek mentén megvalósuló fejlesztések szükségesek ahhoz, hogy a gyermek elsajátítson olyan ismereteket, melyek segítségével felnőve beilleszkedhet a társadalomba. Szabályozza például azt, hogy a mozgássérült tanuló az informatikai ismereteket hamarabb is elkezdheti megtanulni, mert a számítógép használat adta lehetőségek a pályaorientációt előnyösen befolyásolhatják. A hiperaktivitás zavarral küzdő tanulóknál pedig a következőket határozza meg: „Azoknál a tanulóknál, akiknél a sajátos nevelési igény oka a hiperaktivitás, a figyelemzavar, indokolt a korszerű, rugalmas szervezeti keretek és módszerek előtérbe helyezése a helyi tanterv készítésénél.” Már az óvodások esetében is meghatározza, hogy a fejlesztés céljait „minden esetben a fejleszthetőséget megfogalmazó gyógypedagógiai-orvosi-pszichológiai komplex vizsgálat diagnózisára, javaslataira kell építeni.” és meghatározza az egyéni sikereket segítő tulajdonságok, funkciók fejlesztését is. Vagyis az óvónő nem bírálhatja felül a szakorvos javaslatát. A rendelet előírja, hogy segíteni kell társadalomba való beilleszkedését a sajátos nevelési igényű gyermeknek, a helyzet viszont az, hogy a gyermek már része a társadalomnak és még felnőtté válása előtt megtapasztalja, hogyan viszonyulnak hozzá a társadalom többségi tagjai, azok, akiket épnek, normálisnak, vagy átlagosnak neveznek.

A rendelet alapján biztosan elmondható, hogy ezeknek a hátrányoknak a leküzdésében az óvodának és az iskolának van oroszlánrésze, de a harciasság sokszor csak a feladat visszautasításában érhető tetten.

Ugyanis ezekkel a gyerekekkel munka van, nem is kevés, melynek eredménye tartós sikerélmény, ha azt a munkát a pedagógus is beleteszi. Ha beleteszi. Az általában jellemző, hogy a szülők információhiányban szenvedve bolyonganak a rendszerben és inkább magánúton és/vagy orvostól orvosig járva keresik a leginkább a gyermeknek való terápiát. De, ha Szakértői Bizottság is kimondja, hogy a gyermek SNI, akkor már nem csak a szülő feladata a terápia keresése és a komplex fejlesztés biztosítása, hanem az iskoláé is. A Szakértői Bizottság diagnózisa viszont nem az idők végeztéig szól, hanem évente, kétévente a gyermeket felülvizsgálják, hogy hogyan halad, fejlődik, képes lesz-e a társadalomba beilleszkedni. Ezekre a felülvizsgálatokra az iskola kell, hogy készítsen egy pedagógiai véleményt, melyben leírja, hogy ő mit tett az elmúlt időszakban. Előfordulhat, hogy az az iskola, amelyik az első pedagógia véleményt írja, nem kívánja tanulói közé az SNI gyermeket, még akkor sem, ha benne van az alapító okiratban. Vagyis szinte borítékolható az iskolaváltás. A rossz pozícióban lévő – például magatartási problémákkal küzdő gyermeket mintegy eltanácsolják az iskolából – és a helyett, hogy megbirkóznának a problémával, segítenének az addigra már biztosan megtépázott önbizalmú gyermeknek – ahogy a rendelet is előírja – vagyis egyszerűen elvégeznék a munkájuk, oroszlánként küzdve, inkább megpróbálnak kiállni a feladat mögül. Általában sikerrel.

Így az iskolának nem kell semmi erőfeszítést tenni, nem kell holmi egyéni tanrendeket írni, nem kell a verbális számonkéréssel bajlódni, majd megcsinálja más. Elkészíti az egyéni tanrendet, és meg is tartja, hogy a következő felülvizsgálatra valamit, lehetőleg valamilyen fejlődést tudjanak felmutatni.

Ezzel a helyzettel, úgy néz ki, a szülők nem tudnak mit kezdeni. Ha az iskola nem akarja fogadni a gyermeket, vagy tovább az intézményben tartani, akkor nem fogja. Azt egyetlen szülő sem kockáztatja, hogy az iskola akarata ellenében, ott hagyja a gyermeket. A kelletlen, a hibákat felnagyító, az úgysem lesz ebből a gyerekből semmi hozzáállás a gyermeknek árt. Ilyenkor már lehet, tehetetlen a fenntartó is. Inkább a szülő keres egy befogadó iskolát és kész.

Ha az SNI gyermekeket csak papíron fogadó iskolák egy piaci alapon működő intézményrendszer tagjai lennének, és érték lenne a hátránnyal küzdők elfogadása és támogatása ezek az iskolák hamar bezárnának. Akkor elfogadott lenne, hogy akiknek teher egy SNI gyermek oktatása-nevelése, és csak papíron vállalkozik rá, az ne oktasson-neveljen más gyereket sem. Vagy érzékenyítenék a témában járatlan pedagógust, vezetőt, tovább,- vagy átképeznék, hogy megfeleljen a korszerű pedagógia elvekben. Akkor nem lenne teher a sajátos nevelési igény.

Most, egyelőre, nem teljesítmény alapján működik az iskolarendszer, így nem marad más, mint a 32/2012-as EMMI rendelet.