Gyermekvilág, gyermekjog

Csinovnyik

2017. augusztus 23. 16:08 - gyvgyj_gtm

Vajon mi történik akkor, ha egy ajánlott levél kézbesítése sikertelen és a levél visszakerül a feladóhoz? Nos, a hatályos törvények alapján a levelet két sikertelen kézbesítést követően kézbesítettnek kell tekinteni, akkor is, ha azt a címzett bizonyíthatóan nem kapta meg.

A Totalcaron nem olyan régen jelent meg egy cikk, ahol a nem kézbesített levelek miatt a 15 ezres bírság 60 ezer forintra ugrott az ügyfél nem kis bosszúságára.

Mielőtt még több autós párhuzamot vonnánk be, gondolkodjunk el egy percre, hogy mi történik akkor, ha nem autóról, hanem egy gyerekről van szó. Gyermekvédelmi esetekben gyakran tartanak szakmaközi egyeztetést szakemberek, vagy akár tárgyalást gyámhivatalok, ahol az ügyben érdekelt felek személyesen megjelennek, a tárgyalásról pedig jegyzőkönyv készül. Habár számtalan elektronikus kapcsolattartási lehetőség létezik ma már, a hivatalok továbbra is előszeretettel használják az ajánlott levelet, mint kommunikációs formát. Ahelyett, hogy felemelnék a telefont, vagy ne adj’ isten írnának egy e-mailt.

Persze a jogkövetkezmények szempontjából ez érthető, de valójában kinek jó ez a meglehetősen idejétmúlt, merev és szabályozás? Lelövöm a poént, a hivataloknak, a hivatalnokoknak.

Egy nem túl régi Abcúg cikkből megismerhettük egy család kálváriáját, ahol az egyéves gyereket rendőri közreműködéssel emelték ki a családból. Az egész cikk maga a döbbenet, egy mondatra érdemes figyelni és jó lenne tudni, hogy a gyámhivatali értesítés át nem vételének gondolata vajon melyik fél tollából született: „Előfordult, hogy nem vették át a gyámhivatali értesítést, vagy hogy nem mentek el, amikor megbeszélésre hívták őket.”

Ugyanis a Posta egy ajánlott levelet két alkalomal próbál kézbesíteni, ha a levél címzettjéhez nem jut el az értesítő, bizony nem fogja tudni, hogy neki levele van. Akkor sem jár jobban, ha megkapja ugyan az értesítőt, de mire az a kis, amúgy A/6-os méretű papírka eljut hozzá, a levél már elindult visszafelé. Az értesítőn lévő úgynevezett ajánlási ragszám alapján meg vagy kiderül, hogy pontosan honnan jött az a levél, vagy nem. Ilyen esetben a Hivatal által invitált ügyfél azt teheti, hogy 3 napi hideg élelemmel bekötözik a hivatalba és addig onnan el nem mozdul, amíg ki nem derül, hogy ki és mit akart tőle. Ugyan a hivatal második alkalommal is megkísérli majd a levelet kézbesíteni, de korántsem biztos, hogy a meglehetős emberhiánnyal küzdő Postának sikerül azt a kis A/6-os papírkát eljuttatnia másodszor a megfelelő helyre, ha elsőre sem jött össze a dolog.

Első megközelítésre az idézett személy, az ügyfél hivatalba beköltözése és az eredményig való bent maradása talán túlzásnak tűnhet, de rögtön nem fogjuk annak gondolni, ha felismerjük, hogy mit tesz eközben a hivatalnok. A bürokrata, aki, mint tudjuk akkor is megkapja a fizetését, ha a munkája kevesebbet ér, mint a papír, amire nyomtat.

A hivatalnok ugyanis kézhez kapja a két alkalommal sikertelenül kézbesített levelet, melyet el is tesz gondosan az ügy aktájába. Majd a tárgyalást megtartja, ahol konstatálja, hogy az egyik idézett nem jött el. Normális ember nem csodálkozna ezen a tényen, hiszen az értesítő levél bontatlan állapotban és az idézett által biztosan olvasatlanul hever a hivatalnok aktájában. Vagyis, amennyiben az idézett személy nem gondolatolvasó – biztos nem –és nincs ráhangolódva a hivatalnok agyhullámaira – nagy hiba, de miért is lenne – egyszerűen nem fog tudni arról, hogy neki mikor, miért és hol kellene lennie.

Az ügyintéző, a bürokrata pedig az idézett távollétében hoz egy döntést, megalkotva többek között a cikkből kiemelt mondatot. Mivel az ügy többi részében is valószínűleg hasonló jóindulattal és alapossággal járt el, nem is lehet azon csodálkozni, hogy a bíróság előtt nem állt meg a közigazgatási jogkörben hozott döntése.

Igen, pontosan ezért kell bent maradni addig a hivatalban, amíg ki nem derül, hogy ki és miért küldött ajánlott levelet. Semmi, de tényleg semmi nem motiválja az egyre kevesebb lelkesedéssel aktát tologató hivatalnokot, hogy e-mailben, telefonon, személyesen kapcsolatba lépjen az idézett személyekkel és a több ember részvételével megtartandó tárgyalás eredményes legyen. A hivatalnoknak az sem számít, ha később a bíróság kimondja, hibás volt a döntés, őt ezért nem fogják elmarasztalni. Végül is csak gyerekek életéről van szó. Nem valami fontos dologról.

Nagy valószínűséggel még egyetlen egy embert bocsájtottak el, mert látszatmunkát végez közalkalmazottként és inkább viszi a pénzt semmint hozza. Mert ez az ember mindig megkapja a fizetését, majd vesz belőle köpönyeget.

file.jpg

7 komment

A vélelem bére

2017. augusztus 21. 14:45 - gyvgyj_gtm

A nyári uborkaszezonban is erősnek számított az a hír, ami arról szólt, hogy a miután a tanár bántalmazott egy diákot, a gyereket tanácsolták el az iskolából. Alaposabban olvasva a sajtóhíreket, kiderül, hogy az eset nem egyedi, előfordul, hogy a gyereket bántalmazza az iskolában egy felnőtt. Az igazgató megoldása miatt különös az egész történet: eltanácsolni a gyereket az iskolából, majd miután a történetből ügy lesz, megválni a tanártól is. Az esetet megvizsgálta az ombudsman is és ajánlásokat fogalmazott meg, ami egyrészt jó hír. Másrészt viszont a gyereket bántó ember valahol valószínűleg tanárként dolgozik továbbra is, sem neki sem pedig az ügyet furcsa irányba terelő felettesének nem kell az eset után büntetőjogi következményekkel számolni.

Ami minden szülőt elgondolkodásra késztethet, hogy mi van, ha ez az ő gyerekével történik. És ne legyen senkinek illúziója, ez bárkivel megtörténhet.

A szokástól eltérően egy személyes történetet osztok meg, nem manapság történt, úgy tűnik, nem új keletű a konfliktusok ilyen jellegű kurta-furcsa lezárása. Az én gyerekem járt egy olyan óvodába, ahol elég sok volt a fejlesztést igénylő vagy csak szimplán nehezen kezelhető gyerek. Az én gyerekem nem kapott fejlesztést, nem volt rá szüksége az óvoda szerint. Könnyen beszokott, hamar barátkozott, eleinte úgy tűnt minden rendben van. Aztán néhány hónap múlva kiderült, hogy semmi sincs rendben. Az ovinak sikerült egy olyan csoportot összeállítani, aminek a negyede nehezen kezelhető, vagy inkább agresszív gyerek volt. Aki verekedtek, 2-4-es csapatokba verődve, általában a kisebbeket véve célba, néha egészen furcsán viselkedve. Tavasz végén egy nagyobb ordibálást hallva az óvónő szólt, hogy az egyik testvérpár szüleinek ne tegyük szóvá, ha unjuk, hogy a mi gyerekünk az éppen aktuális boxzsák vagy csicska, mert ettől a szülők nagyon mérgesek lesznek. Pedig volt mit szóvá tenni, szóltunk szülőnek is, óvónőnek is, óvoda vezetőnek is. Szemtől szembe ígértek együttműködést, fegyelmezést, fokozott figyelmet. A valóságban meg annyi volt a változás, ha az óvónők már elfordultak, ha látták, hogy verekedés vagy inkább verés van. Az bántalmazott gyereket utána leszidták, hogy miért ment közel, ahhoz, aki megütötte őt. "Megtanulhatnád már, hogy kitől tartsd magad távol!" - szólt az intelem. Nyárra az óvónők már teljesen lefáradtak és ekkorra már túl voltunk néhány írásos bejelentésen is, bármilyen eredmény nélkül.

Egy reggel, amikor bevittem a gyerekem, felhívva az óvónőfigyelmét egy újabb foltra, ami abból eredt, hogy a gyerek leesett a lépcsőn, közölték, hogy az biztos nem történt meg, mert ők nem látták. A gyerek hiába mutatta volna meg naivan, mi történt, ő csak vette már észre, hogy a dajka hihetetlen vehemenciával – amit az agresszív gyerekeknél sosem vett elő - nekem támad és engem kezd szidni. A vita vége az lett, hogy a gyerekem azonnal kimentettem abból az oviból. Bár jobb szó a kimenekültünk.

Az óvodát az önkormányzat működteti, így a fenntartóhoz fordultam, vázolva a kialakult helyzetet kértem, hogy vegyék fel a másik oviba a gyerekem. A nyár a szabadság ideje, ez jár bármely illetékes elvtársnak bürokratának. Két hétig valóban mindenki szabadságon volt, mindenki.

A történetnek az lett a vége, hogy az illetékes szakemberek tartottak egy szakmaközi megbeszélést, ahol a következő álláspontra jutottak:

  • A vélt vagy valós sérelmeim miatt nem bízom már meg az óvodában, így a gyermekemnek nem kell az eddigi óvodájába járni.
  • Az óvodavezetők nyár végi megbeszélésén a kerület 10+ óvodája közül egy óvoda vezetője vállalta, hogy felveszi a gyermekem, oda beírathatom.
  • Majd kaptam egy levelet, az általam megkeresett és az ügybe bekapcsolódó családgondozótól, melyben az állt, hogy nincs itt semmi látnivaló a gyereket felvették egy másik óvodába, gyermekvédelmi intézkedésre okot adó körülmény nem áll fenn.

Ami elmaradt:

  • Nem vonták felelősségre az óvónőket és az óvodát sem a történtek miatt
  • Nem figyeltek a továbbiakban sem kiemelten a csoportban a bántalmazott gyerekekre.
  • Nem próbáltak együttműködést kialakítani az agresszív gyerekek szüleivel.
  • Nem vontak be szakebereket az ilyen esetek kezelésére, megelőzésére.

Amit másként csinálnék, az az, hogy hamarabb alkalmaznám az egyszer szólok, azt is írásban elvet. Ha nem javul a helyzet az óvónő után azonnal a óvodavezetőhöz fordulok. Ha nála sem jutok eredményre akkor pedig sokkal hamarabb fordultam volna a fenntartóhoz. Nehezítette a baj pontos felismerését, hogy a gyerekem sem mondott sokáig semmit, csak az látszódott, hogy valami nincs rendben vele. Utólag derült ki, hogy mennyire félt, vagy inkább rettegett az oviban. Számomra nagy tanulság lett, hogy mennyire kell figyelni a jeleket és hamarabb és jobban utánajárni, hogy mi lehet a baj.

A gyerekem csak hónapokkal később merte és tudta elmondani, hogy mik történtek vele a másik oviban, amikor már elhitte, hogy nem kell oda visszamenni. Amikor évekkel később már iskolásként szembesült azzal, hogy a verekedős ovijából érkeznek hozzájuk ovisok és óvónők egy fesztiválra, elbújt előlük, és inkább nem vett részt a programon.

A másik óvodába végül beírattam a gyereket, ahol igaz lett a mondás: minden rosszban van valami jó. Habár az ovi nem volt közel a lakóhelyünkhöz – nem úgy, mint a 4 másik ovi –, rémes volt a tömegközlekedés – sok átszállással jutottunk el reggelente oviba, munkába: busz, busz, ovi, busz, villamos, villamos, busz munkahely –, egy valódi, jól működő óvodába sikerült felvenni a gyereket. Multikulti gyereksereg és jól fegyelmező, gyerekeket odaadással és figyelemmel terelgető és adott esetben fejlesztő óvónők. Ott nem volt olyan, hogy egy szülő ne legyen együttműködő, ha gond volt a gyerekkel, de nem is volt elfogadott a másik gyerek bántása, megverése, trágárkodás.

Amikor 3 hét elteltével felhívtam az ovi vezetőjét, kicsit hűvös hangon fogadta hívásom, pedig csak azért hívtam, hogy megköszönjem, hogy visszakaptam azt a gyereket, aki mindig is volt és azt, hogy nyugodtan engedem oviba, mert tudom, hogy jó helyen van. Azt hiszem meglepődött, talán nem ezt várta tőlem.

A verekedős óvoda ma is működik, talán az még nem nyugdíjazták a történet szereplőit, a családgondozó pedig még  ma is aktív.

velelem.jpg

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása