Tény, egyre több felnőtt és gyerek szenved valamilyen ételallergiától vagy ételintoleranciától, melynek kivizsgálását nehezíti a hosszadalmas bolyongás az egészségügyi rendszerben és a mentes étrend tartásának nehézsége. Mit tehetnek azok a szülők, akinek már kezében a diagnózis és már tudják, hogy a gyereknek milyen ételeket ajánlott kerülni, vagy inkább tilos fogyasztani.

Első lépésben a szülőknek érdemes megkeresni az erről rendelkező szóló EMMI rendelet és alaposan átolvasni. A 37/2014-es rendelet azon kívül, hogy szabályozza az ételek energiamennyiségét meghatározza, és kötelezővé teszi az étlaphoz való hozzáférést is. Egy egész fejezetben taglalja azt, hogy annak a személynek kell diétást étkezést biztosítani, akinek erről szakorvosi igazolása van. A szülők második lépésben haladéktalanul tájékoztassák a gyerek óvodáját/iskoláját arról, hogy a gyermek ezen túl diétás étrenden van és igényeljék meg számára a diétás étrendet. Harmadik lépésben készítsenek egy rövid írásos tájékoztatót a gyerekkel foglalkozóknak, melyben felsorolják, hogy milyen ételeket kell kerülni az étkezések során és írja le azt is, hogy mi történhet a diéta hiba esetén.

A pozitív forgatókönyv szerint a jóindulatúan kedves, de határozottan tájékoztatás után a gyerekkel foglalkozó pedagógusokkal kialakul egy nagyszerű együttműködés, a gyerek eszik, gyarapszik, boldogság és napfény lesz az élet.

Ha mégis felhők gyülekeznének az égen és a gyerek diétáját nem tartják be a szülőknek gyorsan és meglehetősen határozottan kell cselekedni. Ugye megvan a bejegyzés a fejlesztést csak papíron biztosító és intézményvezetőről? Nos, diéta esetén nem működik, az, hogy az intézmény csak papíron tesz eleget a kötelezettségének, mert vagy éhes marad a gyerek, vagy diétahiba következik be. Mindkettőnek jól látható nyoma van, ezt nem lehet elmismásolni. Az ombudsman a közelmúltban közzétett jelentésében feltárta azt, hogy mégis van olyan intézmény, ahol megpróbálkoznak ezzel, szerencsére vannak olyan szülők is, akik nem félnek akár az ombudsmanhoz fordulni egy ilyen visszaélés esetén. A jelentés szerint Répcelakon nem volt megoldható az önkormányzat szerint, hogy a lisztérzékeny gyerek számára a neki megfelelő étrend biztosítása. Valljuk be, azért első hallásra elég meglepőnek tűnik, hogy Európa közepén megoldhatatlan probléma egy óvodás gyereknek diétás táplálása.

A gyermeknek joga, hogy számára biztosítva legyenek a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez szükséges feltételek, ők életkoruknál fogva fokozottabban kifejezetten jobban védendők. Minden egyes felnőtt felelős azért a gyerekért, akit rábíznak. Azon túl, hogy az intézmény köteles biztosítani a diétás étrendet, arra is kell ügyelnie, hogy a diétás étel valóban az legyen. Amennyiben diétahiba miatt bármi komolyabb vagy akár kevésbé komolyabb eset adódik, annak az intézménynek az alkalmazottja és a vezetője is felelősségre vonható. 

A szülő diéta hiba esetén minden alkalommal és írásban jelezzen a gyerekkel foglalkozónak, az intézmény vezetőjének, majd a fenntartónak. Remélhetőleg, nem fog olyan sokszor előfordulni, hogy ezen a szolgálati útvonalon végig kelljen menni, mert már az első mulasztás után elnézést kérnek tőle és a következőkben figyelnek arra, hogy ne hibázzanak. Ha esetlen az előfordul, hogy az ételt szállító küld hibás,ételt azt ott is jelezzék, de azonnal és írásban. Remélhetőleg nem fordul elő, hogy tejallergiás túrót kapjon, mondván, hogy az nem tej, hanem túró, de ha mégis, ott nagy a baj.

Sajnos csak az az esetek töredékrésze kap nyilvánosságot, talán tízezerből egy. A látencia ebben az esetben is óriási, ami azért baj, mert így talán még a magas pozícióban dolgozó illetékesek is azt gondolják, hogy minden rendben van.

Az ismerőseim körében végzett nem reprezentatív kutatásom szerint viszont úgy tűnik, hogy ezen a téren egyáltalán nem mennek jól a dolgok. A szülők által elmondott intézményi mulasztások elég széles skálán mozogtak. Hallottam olyan intézményről, ahol a tejfehérje allergiát igyekeztek elbagatellizálni és és nem értették meg, hogy adott esetben kiskorú veszélyeztetésének és gondatlanságnak számít, ha tejtartalmú ételhez juthat náluk a kisgyerek. Persze a tejfehérje érzékenység nem könnyen megérthető, hiszen van még olyan gyámügyi ügyintéző, aki a szülővel felsoroltatná az összes kazeint tartalmazó ételt panaszának indoklására, ahelyett, hogy szakértőt rendelne ki, vagy egyszerűen csak belegondolna, hogy mit is kér. Sok helyen szinte lesajnálóan nyilatkoznak a bizonyos ételeket nem evő gyerekekről, mondják, hogy „szegény gyerek”, pedig ez a fajta hozzáállás hiányzik a legkevésbé. Volt olyan iskola, ahol eleinte vonakodtak a napi háromszori étkezés biztosításától, eltelt pár hónap mire képesek voltak változtatni. Az ovikban arról szinte minden ünneplés, tortázás alkalmával elfeledkeznek arról, hogy a habos piskótából biztos nem ehet a tojásra vagy tejre diétázó, így ülhet üres tányér előtt a gyerek.

Tartok tőle, hogy a mulasztások felsorolását még lehetne folytatni, ha valakinek van bármilyen tapasztalata, írja meg bátran. Pozitív példát is lehet ám írni.

Nem szabadna annak előfordulnia, hogy egy gyerek ne kapja meg a neki megfelelő ételt, vagy ne a neki megfelelő ételt kapja. Pontosan ennek érdekében viszont nem csupán a gyerek(ek)nek és szülő(k)nek kell megtanulni okosan együtt élni az ételallergiával és intolerancióval, hanem a gyerekekkel foglalkozóknak el kell sajátítani a diétás ellátással kapcsolatos ismereteket.

Kövesd a blogot újabb hírekért a Facebookon!

Csalódnia kell annak, aki a címből arra számít, hogy egy kábeltévén futó sorozat kártékony hatásairól rántom le a leplet. Lesz róla szó, de az ingyen reklám helyett érdemes azon elgondolkodni, hogy mit lehet szülőként tenni, hogy valamennyire ellensúlyozzuk a nők aranyásónak és a férfiak malacperselynek (by Dancsó Péter) ábrázolását

A gyerekek is kicsiben kezdik és nem egy kábelcsatornán ismerkednek meg modern és kevésbé modern királylányokkal és királyfikkal, hanem mesekönyvet lapozgatva találkoznak Aranyhaj, Csipkerózsika, Hamupipőke és Hófehérke meséivel. Ezekből és a többi néhány millióból megtudhatják, hogy a lányok a házimunkában jeleskednek és ha galibába keverednek, netalántán meghalnak, a királyfik lesznek az ő megmentőik. Ezek a mesék nem ma íródtak, és szerencsésen szelídült egy kicsit a történetük.

Néhány szülő úgy gondolta, hogy elkészíti a Hamupipőke és Aranyhaj fiúsított történetét, valljuk be kevés mulatságosabb látvány van az üvegcipős Cinderfellánál és a hosszú szakállú Bropunzelnél. Ha ezeket a meséket nem olvasnád fel a fiadnak, vajon miért ajánlod a lányodnak? Vajon miért fogyasztható tartalom a hosszú haját egész nap fésülgető, toronyba zárt lányka meséje, és miért meghökkentő, ha egy hosszú szakállú, csodálatos pitét készítő fiú fakad dalra és várja az ő megmentő hercegnőjét?

A házimunkában doktori rangot szerző lány, vagy inkább leány vajon mivel is tölti napjait férjhez menetele után? Hát továbbra is serényen végzi a házimunkát. A meséken túl napjainkban már nem is elvárás, hanem asszonyi kötelezettség, hogy például a Facebookon való posztolgatás helyett főzzön, mosson, takarítson és töltsön sört a férjének. Nyilván azért kell ezt megtennie, mert a párja eltévedne a tévé és a hűtő közötti 6 méteren és a koszt csak beletenni tudja a ruhájába, de kiszedni már nem. Azon túl, hogy senki nem kényszeríthető arra, hogy egy életen át cselédje legyen a másiknak, a fiúk, férfiak sem járnak jól ezzel a szereposztással. Nincs kódolva, az xy kromoszómában portörlésre való képtelenség, bármilyen hihetetlen. Hozzáteszem, rögtön felértékelődik a házimunka értéke, ha a háromnapos zoknit kell felvenni, mert nincs más. A történet, pedig nem csak a házimunka nemek szerinti elosztásáról és az úgynevezett női munkákról szól, inkább arról, hogy szülőként felelős vagy azért, hogy milyen médiatartalmat fogyaszt a gyereked.

Hogy keretes legyen az írás, most kanyarodnék vissza az post elején említett drága sorozathoz. Azok a lányok, akik kora gyerekkoruktól alárendelt szerepbe kényszerülő fiatal nőkről hallottak a mesékben és ezt látták otthon is, dönthetnek úgy, hogy anyjuk szoknyájának elengedése után nem a fakanalat ragadják meg. Számukra nem vonzó a házitündér jövőkép, céljaik ugyan nincsenek, de mégis szeretnének királylányok maradni. Nos, ez a sorozat pont azt mutatja megmutatni, hogy mit kell ezeknek a lányoknak megragadni, hogy a vágyott és csak mesékben létező hercegnő szerepben tetszeleghessenek.

Ha jót szeretnél magadnak és a gyerekednek, legyen bármilyen nemű is, jobban teszed, ha beszélgetsz vele az értelmes életcélok fontosságáról, a különböző megküzdési stratégiákról, talmi csillogásról, az ár-érték arányról és intő példának hozod ezt a sorozatot neki, akár fiú, akár lány. Így végül is igaza lesz annak az agytrösztnek, aki kitalálta, hogy a legtöbbet erről a sorozatról fogunk beszélni, csak a ti beszélgetéseteknek lesz is értelme.

Kövesd a blogot újabb hírekért a Facebookon!

Sokan visszasírják azokat az időket, amikor a gyengébben teljesítő vagy másként funkcionáló gyerekeket úgynevezett kisegítő iskolába kellett íratni a szülőknek. Mivel ezek a gyerekek felnőve részesei kell, hogy legyenek a társadalomnak – egyébként már most is azok – értelmesebb célnak tűnik integrálva oktatni őket így együtt tanulnak az átlagos – van ilyen? – gyerektársaikkal és közben fejlesztik őket, hogy leküzdjék a hátrányaikat. Fejlesztik? Leküzdi?

Sok kritika éri manapság a hazai és nemzetközi oktatást, lássuk be, okkal. Jó lenne tudni, hogy mi történik az intézményekben, hogy a folyton tanulni vágyó csillogó szemű 6-7 évesből néhány évvel később egy stresszes és nyilvánvalóan alulteljesítő kiskamasz lesz. Még akkor is, ha ő olyan átlagos gyerek, aki nem lóg ki semmilyen irányban a sorból.

Azoknak a gyerekeknek, akik sajátos nevelési igényűek az átlagtól, khm valamivel nehezebb dolguk van az iskolában. Ők azok, akik valamilyen nehézséggel küzdenek és az is gyakran előfordul, hogy közben több más képességükben pedig kiemelkedők. Velük nem tud igazán mit kezdeni a rendszer, mármint az oktatási rendszer. A gyerekekkel foglalkozók szakemberek sajátos hozzáállása számos módon megmutatkozik. Előfordul, hogy a másként teljesítő gyereket az iskola maga diagnosztizálja és bármiféle szakembert megelőzve javasol kislétszámú szegregált iskolát. Ugye, ezt nem teheti meg, mert az általános iskolának a diagnosztizálás helyett az alapfokú oktatással kell foglalkoznia. Az is előfordul, hogy a diagnosztizált BTMN vagy SNI gyereket megtartja az iskola, de a fejlesztéseket csak papíron kapja meg a gyerek. Vagy megkapja, de az nem elegendő és elmarad az elvárt fejlődés. Ezek persze megmutatkoznak a következő vizsgálaton. Addig a szülő is jelezheti a lemaradást, hátha történik valami. Hagy nyugtassam meg az olvasót, nem fog. Legfeljebb a szülőt fogja az iskola összeférhetetlennek bélyegezni egyben elkezd igyekezni, hogy megszabaduljon az SNI gyerektől. Nagyvonalúan javasolja az iskolaváltást, hátha talál a szerencsétlen adófizető szülő egy másik befogadó intézményt.

Mivel a tankötelezettség határa 16 év, nyilván előbb utóbb lesz egy iskola, ami eleget tesz a Szakértői Bizottság javaslatának és felveszi az SNI gyereket, de a szülő jó, ha tudja, amíg nincs másik iskola, nem érdemes kiíratni az eredeti iskolából a gyereket. Még akkor sem, ha ott nem látják szívesen a diákot, ugyanis könnyen előállhat egy olyan helyzet, amikor a tanköteles korú gyerek iskola nélkül marad. Ilyen esetben a szülőt vonják felelősségre, ki gondolta volna.

És akkor nézzük, hogy miből is áll(hat) az a bizonyos fejlesztés, amire az SNI gyerek jogosult. Amíg a BTMN-es gyerekek mindösszesen 2-3 óra fejlesztést kaphatnak hetente, addig a SNI gyerekeknél ez az óraszám már felkúszhat heti 10 órára. Elméletileg. Gyakorlatban a heti fejlesztések száma ettől kevesebb, sokkal kevesebb. A fejlesztő pedagógus általában heti 1-2(!) órában tanórán támogatja a kisdiákot, értd ez alatt, hogy a diák mellett ül a padban és segít neki, miközben a tanár az osztály többi részével is foglalkotik. Hetente 1-2 (!) másik órában a fejlesztő kétszemélyes helyzetben vagy nagyon kis csoportban foglalkozik a diák(ok)kal. Hogy ez a bűvös fejlesztés kifejezés mit takar, az főleg a diák problémájától függ. Az biztos, hogy a legtöbb szülőnek fogalma sincs, hogy pontosan mi is zajlik az iskolában a fejlesztő és a gyereke között, milyen módszerrel és mit terveznek elérni. Előfordulhat az is, hogy a fejlesztő valamilyen módon tájékoztatja a szülőt, és van arra is példa, hogy rendszeres és élő együttműködés jön létre.

Palkovics László államtitkár úr nyilatkozta a szeptember 19-i, a Republikon Intézet által szervezett konferencián, hogy a magyar iskolákban nincsenek betekintőablakok az ajtókon, nem úgy, mint az amerikai iskolákban és nem is tervezik, hogy a tanárok oktatási autonómiájába akár ilyen módon beleszólnának. Az egyentankönyvek és a több tucatnyi lojális Tankerület vagy micsoda korában nagyjából mindegy, hogy azon az ajtón van-e ablak vagy nincs, az oktatási autonómia mértékét meg bárki elképzelheti.

Akinek sérülten született gyereke vagy már korábban kellett fejleszteni, az már az iskola előtt a saját zsebéből néhány százezret/milliót rááldozott a gyereke megsegítésére. Annak a szülőnek nem lehet zárt ajtót mutatni. Ugyanis ennek a szülőnek eddig a nem kevés pénzt kereső, valójában megfizethetetlen munkát végző fejlesztő gyógypedagógus, gyógytornász, konduktor mindent alaposan és részletesen elmagyarázott, megmutatott, felvázolt. Vagyis a szakember és a szülő között létrejön egy partneri viszony és a gyerek érdekében szorosan együttműködnek. Nem pedig esetlegesen a szakember jóindulatán és szabad kapacitásán múlt, hogy érkezik-e e-mail a gyerekkel folyó munkáról.

Nem lehet úgy manapság böngészni az internetet, hogy a gyerekek kiemelkedően magas óraszámáról ne essen szó. Heti 36-41 óra. Rengeteg. Miközben a heti javasolt fejlesztések száma meg maximum 10 óra lehet, ami a valóságban 4 óra körül mozog. Vagyis az iskolai órák mindössze 10 százalékában van megsegítve a gyerek, a többi 90-ben meg boldoguljon ahogy tud. Ezzel nem csak az a probléma, hogy a gyereknek az iskola így egyfajta kiképző táborrá alakul, hanem az, hogy ebben a táborban ott vannak a vele foglalkozó képzelten tanárok is. Nincs ugyanis minden tanárnak képesítése az SNI gyerekekhez. Így valószínűleg gyakran előfordul, hogy olyan matematika, magyar, történelem és még sorolhatnám tanár tartja az órákat, aki szaktanárként végzett, a tantárgyát jól is tudja tanítani, még nem is túl fásult, de Aspergeres, figyelemzavaros gyereket jó, tízet látott a pályafutása során. Azokat is csak addig, amíg át nem üldözték egy toleránsabb* vagy egy szegregált iskolába. És hiába a képzetlenség olykor a motiválatlanság, még soha nem hallottam olyan történtet, amikor felmentettek volna egy tanárt, mert nem tudott bánni a rábízott gyerekkel.

Ezen a ponton juthat az olvasó eszébe, az, hogy ezeknek a tanároknak helyben van egy felettese is. Bizony, az egyes iskolák vezetői, az iskolák igazgatói azok, akiknek akinek pontosan tudniuk kellene, hogy elegendő-e az a fejlesztés, amit a gyerek kap. Sajnos a legtöbb esetben az iskola vezetésének sincs fogalma arról, hogy mi is zajlik fejlesztés címén a saját intézményében. Mással egyszerűen nem magyarázható, hogy az SNI gyerekek számos, és a sajtóban is olvasható módon szenvednek hátrányt és maradnak le. Hát nem egyszerűbb lenne az iskolának változtatni? Így vagy úgy.

Magyarul és egyértelműen, ha rendszeresen és huzamosabb ideig nem tudnak és nem is akarnak megfelelni a saját alapító okiratukban foglaltaknak, nem érnek el eredményeket a sajátos nevelési igényű gyerekekkel, akkor változtassák meg és azt a dokumentumot. Ha egy iskolában jóval az országos átlag alatt van ezeknek a gyerekeknek a száma – 10 százalék helyett 1-2, akkor vállalják ezt. Mondják meg határozottan: nálunk nincs helye SNI gyereknek. Mert annak, semmi értelme nincs, hogy papíron integráló az intézmény, a valóságban meg.

A legtöbb esetben ezek az intézményvezetők kényesen ügyelnek arra, hogy papíron minden vagy nagyjából minden rendben legyen és kiállnak amellett, hogy a gyerek a „hülye”, ha nem fejlődik a (papíron) heti 2 órától. Még soha nem hallottam olyan történetet, ahol egy iskolaigazgatót menesztettek volna, mert a rábízott gyerekek nem kapták meg a szükséges fejlesztés vagy nem fejlődtek volna az elvárható mértékben. Vagy bármilyen módon felelősségre vonták volna, hogy a dupla fejpénzt felveszi, de szimplát sem nyúlt cserébe. Nagyon szomorúnak tartom, hogy azok az emberek, akik rendelkeznek elegendő információval és eszközökkel, alig emelik fel a hangjukat ez elégtelen fejlesztések miatt. Nem igazán jellemző, hogy az iskolaigazgató arról nyilatkozik, hogy kevés az a fejlesztés, amit adhatnak, hogy elégtelen az ellátás, ha csupán az órák 10 százalékában van fejlesztő pedagógus és elégedetlenek, mert nincs keretük és lehetőségük képezni a saját kollégáikat a sajátos nevelési igényű gyerekek jobb ellátására. Nem mostanában kevés, amikor már bármely szakos tanárokat keresnek, hanem évek óta és folyamatosan. Pedig neki meg lenne ehhez a kompetenciája, az autonómiája és a tudása is. Helyette inkább az alapító okirat átfabrikálásába és hazudós papírok gyártásába fekteti az energiáját és eszébe sem jut beismerni tehetetlenségét.

A szülő amíg meg tudja tenni, hogy jobban teszi, ha pénzét és idejét magánórákba, mozgásfejlesztésbe tolja, mert, ha hangot ad elégedetlenségének, könnyen kaphat egy közigazgatási eljárást is a nyakába…

És mit csinál az intézményvezető, míg a szülő az ő munkáját végzi? A meg,- vagy újraválasztásáért az SNI gyerekek számának növelésével kampányol és az iskola ajánlójában olyan kifejezésekkel hívogatja a gyerekeket és szüleiket, mint differenciált oktatás, integrált oktatás.

Közben pedig sokkal gyakrabban fordul elő a megengedettnél, hogy a szülő szava mit sem ér az iskolával és óvodával szemben, az intézményvezető szava pedig sokkal kevésbé megkérdőjelezhető az elvárhatónál.

Kövesd a blogot újabb hírekért a Facebokoon is!

Az iskolakezdést megkönnyítendő a családi pótlék már a tanév kezdete előtt, augusztus utolsó hetében megérkezett a családokhoz. Így a szülők ezt az összeget is az iskolával kapcsolatos kiadásokra fordíthatták. Most ne menjünk bele, hogy mire elég az egy gyerekes családokban a 12200 Ft (egyszülős családoknál 13700 Ft), mert van olyan család, ahol ez sokat jelent, de van olyan is, akik nem kaptak egy fillért sem.

A postnak nem célja, az augusztusi dupla, szeptemberi nulla kifizetések ésszerűségét vitatni, és az sem célja, hogy az olyan nyilvánvaló kiadások, mint táska, ünneplő ruha, úgy általában a ruhaneműk és az írószerek garmadáját listázza. Sokkal érdekesebb, hogy mennyire kell a szülőknek a zsebükbe nyúlni, miután elkezdődött a tanév és sorra kapják az értesítéseket, hogy mire kell még pénz.

Osztálykirándulás

Habár még csak szeptember van, az iskolák már lelkesen tervezgetik, hogy hova fognak menni a május eleji érettségi szünetben és van iskola, ahol alá kell írni, hogy a szülő vállalja az osztálykirándulás költségét. Nyilván ezt minden szülő kifizeti, ha telik rá. De ahol hó közepén már hó vége van, valószínű nem fog az a gyerek iskolai kirándulni. Persze kellenek az élmények és a remek osztálykirándulásokon nagyon jól tud formálódni a közösség. Már azok közössége, akik részt tudnak venni a programon.

Osztálypénz

Az ombudsman régebbi állásfoglalása szerint az osztálypénz gyűjtése több, mint aggályos. Ettől csak az lehet aggályosabb, hogy mire lesz felhasználva az így összegyűjtött összeg. Amennyiben a gyerekek fizetős külön foglalkozására fordítódik, a szülő még el is fogadhatja ezt. Hiszen könnyebb év elején beszedni ezt az összeget, mint minden alkalommal összegyűjteni a külön foglalkozás árát szülőktől. Az viszont gyakran valószínűbb, hogy az osztálypénzből a tanárok számára lesz ajándék véve, hiszen van karácsony, van Pedagógus nap és van év vége is, amikor „illik” osztályszinten megköszönni az egész éves munkát. Még egyszer: az osztálypénz nem lehet kötelező. Bármelyik szülő megteheti, hogy nem fizeti be, főleg, ha az a pénz nem is a gyerekre, hanem csokira, tanári ajándékra lesz elköltve. De melyik szülő meri nyíltan bevállalni, hogy nem ér meg neki havi pár száz forintot a gyereke? És melyik szülő fogja azt mondani, hogy ez a kiadás nem fér bele a családi költségvetésbe?

Papírpénz

Habár azt gondolnánk, hogy egy iskolában a fénymásolás, szkennelés triviális dolog, hamar kiderülhet, hogy tévedünk. A fénymásoló és a toner sem olcsó, de a papír az, amiből mindig hiány van. Van olyan iskola, ahol ennek a problémának a megoldásához a szülőktől kérnek anyagi támogatást, nem túl jelentős összeget, félévente 500-1500 Ft-ot. Persze a szülő ezt is kifizeti. Kevesen adják össze fejben, hogy egy 600 gyereket oktató iskola nagyjából 600000 Ft-ot kasszíroz csak ebből félévente. Ha kedvező áron szerzik be a papírt, akkor 342857 oldalt fognak tudni másolni az első félév 4 és fél hónapjában szeptembertől január közepéig.

Lehet azt mondani, hogy ezek nem túl nagy tételek. És tényleg, kinek lehet megerőltető kifizetni havonta néhány száz forintot? Azonban úgy tűnik, hogy vannak családok, ahol nehézséget jelenthet kigazdálkodni még ilyen nem túl jelentős tételeket is.

A felsorolást attól tartok lehetne még folytatni és szeretnélek is kérni benneteket, hogy folytassátok, Tőletek milyen címen kér még az óvoda/iskola pénzt?

 A blog bejegyzésit a Facebookon itt találod meg.

Magyarországon ma nagyjából 3 millió ember érintett az iskolával kapcsolatban, a lakosság egyharmada. Ehhez képest nagyítóval kell keresni az olyan cikkeket, amik egy-egy oktatási intézmény vagy oktató jó gyakorlatáról szólnak. Ellenben a rossz példák, a fásult, bántalmazó pedagógusokról és megbetegítő iskolákról szóló cikkek mindennaposak. Nem úgy tűnik,  mintha sokak számára fontos lenne az oktatás és annak színvonala a mai Magyarországon.

A szülők persze egyénenként, a maguk megküzdési stratégiájának megfelelően a legjobbat akarják a gyereküknek és nagyon sokan tesznek is ezért. Ha olyan anyagi helyzetben vannak és megengedhetik maguknak, akkor elhagyják az állami iskolákat és fizetős magánintézményekbe járatják a gyereket vagy alapítanak egyet (kettőt, sokat). Bár köztudomású, hogy Magyarország jobban teljesít, a magániskola, mint lehetőség még nem érhető el minden szülő számára. Meg aztán furcsán is venné ki magát, hogy a többek között az oktatásra is befizetett adóforintok mellett minden szülő még a magániskoláknak is fizetne megvalósítva ezzel az egyet vihet, kettőt fizet elvet.

A többség számára még az a szomorú valóság, hogy be kell menni az állami iskolába, ahol a gyereket a rothadó falú illemhely, a gyakran ehetetlen menzakaja és – ne szépítsük – az eltelt évekbe belefáradt tanárok várják. Ahol már az is kedvesen lehülyézi a gyerekeket, aki talán tényleg szereti őket. És ne feledjük várja a gyerekeket a fantasztikus tananyag is, megtudhatják, hogy a pofon az okés, meg van cigája juh is, de gyerekjogokról, érdekérvényesítésről, pénzügyi alapismeretekről, csapatmunkáról még véletlenül sem tanulnak. Minek ilyen úri huncutságokkal foglalkozni, ha nevelhetünk két lábon járó lexikonokat is, nem? Hát nem.

Bármilyen hihetetlen van jogszabályi háttért, ami alapján működik az oktatás. Ezzel szemben az iskolában a tanuló és a szülő orra alá csak az iskolai – néha abszurd szabályait tartalmazó – házirendet dugják és nem hívják fel a figyelmét a törvényi háttérre. Kommenteljen egy paragrafusjelet (§) az az olvasó, aki olvasott már bármilyen oktatással kapcsolatos jogszabályt, EMMI rendeletet és nem jogász. Pedig a világhálón – iskolai nyelven Az Interneten – megtalálható mind. Vagyis a jogszabályok lehetővé teszik, hogy amennyiben a szülő az iskolában olyat tapasztal, ami nem felel meg ezeknek a törvényeknek fordulhat a tanár, az iskola vezetése majd a fenntartó felé a problémával. Írásban. Persze, ne legyen illúziója, mivel neki véges számú gyereke van, az előbb az előbb említett intézmények meg jogilag sokkal felkészültebbek: rutinosan fogják a szülő panaszát elutasítani. Mert számukra tagadásba nyilván érdemesebb több energiát fektetni, mint a helyzet megoldásába. Most még.*

Aztán, ha egyszer eljönne az az ideális állapot, hogy már túl sok lenne a panaszos levél, és nem győznének válaszolni rá, talán elkezdenének azon gondolkodni, hogy nem lenne jobb megválni mondjuk XY.től, mert már a 126. levél érkezik, hogy megalázó módon bánik a diákjaival. Egy diákot, de főleg a szüleit még lehet kekecnek, nem együttműködőnek bélyegezni, nevezni, megfenyegetni gyermekvédelmi eljárással, de 126-ot talán már nem.

Előbb-utóbb a szülőknek jó lenne észbe kapni, hogy ha ők nem lépnek, más helyettük nem fog**. Attól, hogy a közösségi médiában zárt csoportokban, vagy bármilyen néhány száz főt számláló online felületen, de mindenképpen a nyilvánosság kizárásával elpanaszolják a sérelmüket és csapatosan nyalogatják a sebeiket, bizony nem fog történni semmi. Jó, legalább tudják, hogy más is szív nincsenek egyedül és néha egy-egy ügyet felkap a média. De jó lenne végre észre venni: véges az ilyen ügyekkel foglalkozó újságok és újságírók száma és tizenöt perc hírnév sajnos nem feltétlenül elég arra, hogy az éppen hibázó illetékes elvtársnak tanárnak az állása vagy vezetőként akár a beosztása bánja a dolgot.

Aztán minden ugyanúgy megy tovább....

*Bármilyen hihetetlen, ebből az attitűdváltásból az állami oldal, az iskola is rengeteget tudna profitálni. Sokkal többet és jobban tudna foglalkozni az oktatás minőségével és az ilyen fantasztikus programok nem csak egy mérhetetlenül szűk réteg számára lennének értelmezhetők.

**Mint a szögön fekvő kutya, ami időről időre nyüszög. Egy darabig hallgatják, majd megkérdezik a gazdáját: miért nyüszög ez a kutya? - Mert szögbe feküdt és fáj neki. - Miért nem száll le róla? - Annyira biztos nem fáj.

Vajon mi történik akkor, ha egy kórus tagja nem felel meg a követelményeknek? Hogyan adja a diák tudtára a kórusvezető, hogy kívül tágasabb? Mi lesz az iskola és a szakemberek reakciója, ha az SNI diák szinte beleroppan az őt ért sorozatos megaláztatásba? Ismét egy igaz történet a mai Magyarországról. Csak szövegértőknek!

„Mit keresel még ebben az iskolában?”

Amikor azon a pénteken félrehívta a karnagy egy négyszemközti beszélgetésre Bogit, a kislány még nem gondolt semmi rosszra. Amikor viszont a férfi nekiszegezte a kérdést: mit keresel még a kórusban, hát nem érted, hogy nem vagy idevaló? - úgy érezte vége a világnak. 1x éve minden tapasztalatával próbált valamit mondani, de egyszerűen megdermedt. Neked már évek óta nem kellene itt lenned - folytatta a karnagy és a lánynál eltört a mécses. Sírva hallgatta a további mondatokat, sírva ment ki a kórusteremből is. Két barátnője vigasztalta és később az anyukáját is felhívta, de nagyon fájt neki, ami történt.

Az édesanya a következő tanítási napon felhívta az iskolát és magyarázatot kért a történtekre. Elmondta, hogy Bogit nagyon megviselte ahogy és amit a karnagy mondott neki. Ő, mint szülő egyáltalán nem érti, hogy egy ilyen súlyú döntést, miért nem vele, a szülővel közölt a karnagy először és azt sem érti, hogy miért kellett további megalázó mondatokat a gyerek fejéhez vágni. Egy megrémült kamasz még nem tud riposztozni a karnagynak: azért vagyok még ebben az iskolában, mert a Szakértő Bizottság ezt az oktatási intézményt jelölte ki számomra és ide kell járnom.

A szülő elmondta még, hogy látva a következő évi kórus próbarendet a lányával már gondolkodtak az iskolaváltáson. A kórus a következő évadtól a lehető legmagasabb színvonalat célozza meg, ezért megváltozott a próbarend is. A cél eléréséhez a kórusvezetés szerint arra van szükség, hogy a 12-16 éves kórustagok heti 10 órában próbáljanak, énekeljenek, legtöbbször a tanulószoba ideje alatt, havi egy alkalommal délután pedig várhatóan 5-ig fog tartani a próba. A gyerekek pedig minden nap bent vannak 7.45-től az iskolában. A tanév során előfordult, hogy a délelőtti iskola és délutáni tanulószoba után a kórus 10-16 éves tagjainak még egy esti fellépésen is részt kellett vennie. Másnap természetesen minden kis- és nagydiák ugyanúgy ment iskolába. Az egyik osztály osztályfőnöke ez után a koncert után levélben hívta fel a szülők figyelmét, hogy a gyerekek rendetlenséget hagytak maguk után: beszéljék meg ezt a gyerekekkel, hogy többet ilyen ne forduljon elő, mert ez nem méltó a kórushoz. Az osztályfőnöknek senki nem mondta meg, hogy egy alig 10 éves gyerek a 13. kötelezően teljesítendő órában talán már fáradt. Bogi anyukája többek között ezért is döntött úgy ahogy. Mivel minden gyerek, aki az osztályba jár tagja a kórusnak, a kórusból csak úgy lehet kilépni, ha az osztályból is megy a diák, így ők elmennének ebből az osztályból és az iskolából is.

A telefonhívás során még arról is tájékoztatást adott, hogy a karnagy bánásmódja volt az utolsó csepp a pohárban. A félév és ez a pénteki megaláztatás úgy megviselte kiskamaszt, hogy Bogi valószínűleg nem fog tudni már abban a tanévben iskolába menni. Kérte, hogy ezt a kérelmét fogadják el.

A szülő a következő két hétben pedig megpróbálta a lehetetlent, begyógyítani Bogiban azt a sebet, amit az iskola okozott. A kamaszlány megkönnyebbült, mert már nagyon nehéz volt neki a második félév, betegségek miatt sokat hiányzott és otthon nagyon sokat kellett pótolnia. Jobb lett volna, ha az iskolában tanulhat, de ott nem korrepetálták, tanulószobán alig tanultak.

KLIKK-ek  A  Tankerület

Bogi anyukája sokat gondolkodott, hogy mi lenne a legjobb megoldás az SNI kiskamasz gyerekének. Ebbe az iskolába már nem akarta tovább járatni a gyerekét így a fenntartóhoz, az XY Tankerületi Központhoz fordult. Nekik nyilván nagyobb rálátásuk van az iskolákra. A szülő levelében leírta, hogy az elmúlt tanévben hogyan segített a lányának az iskolában, hogyan tettek meg az iskola helyett szinte mindent, hogy a lánya tudjon teljesíteni. Nem csatolta be, de számtalan tanári üzenettel tudott volna szolgálni, hogy hogyan utasították a tanárok, hogy segítsen a lányának felkészülni angolból, informatikából, magyarból és matematikából. Levelében magyarázatot kért a karnagy eljárására is. A Tankerületi Központ válasza nem késett sokáig. Tájékoztatták a szülőt, hogy a lánya iskolája az elmúlt tanévben (is) mindent megtett, amit számára a törvény előír. Viszont mivel kamaszlány a tanév utolsó két hetében igazolatlanul maradt távol az iskolától felhívják a szülő figyelmét, hogy viselje ennek jogi és anyagi következményeit. A szülő válaszlevelében nem illette keresetlen szavakkal azt, ahogyan összezárt az iskola és a tankerület, de nyomatékosan kérte, hogy adjanak magyarázatot a karnagy eljárására. Azóta sem érkezett válasz.

Tisztelt Karnagy úr!

A karnagy írásos válasza az iskolán keresztül végül egy hónap múlva érkezett meg. A június közepére dátumozott levelet a hónap legvégén sikerült postára adni, így a szülő a levelet július első napjaiban kapta kézhez. A karnagy levelében leírta: Bogi nem alkalmas arra, hogy a kórus tagja legyen. A szülő szerint talán jobb lett volna, ha a karnagy azt írja: nem ebbe a kórusba való Bogi. Azt mindannyian tudják, hogy a lánya tehetséges, de a karnagy kórusában nem ilyen jellegű gyerekeket tartanak meg. Minden jel szerint a karnagynak sokkal egyszerűbb volt a levelét teletűzdelni valótlan állításokkal, hogy a maga igazát bizonyítsa és a gyereket bármilyen értelmes feladatra alkalmatlannak minősítse. A karnagynak, mint zenei képzettséggel rendelkező embernek, valamivel csak meg kellett indokolnia, hogy miért nem tudott kibontakoztatni egy tehetséges gyereket.

Volt azonban egyetlen bekezdés, amivel a szülő egyszerűen nem tudott mit kezdeni.

„Tájékoztatom, Önöket továbbá arról is, hogy amennyiben a gyermek a következő tanévtől is az „X” osztály tagja marad, úgy bizonyos kötelező zenei foglalkozásokon – a tanrend betartása mellett – jelen kell lennie, de semmilyen fellépésen és iskolán kívüli programon nem vehet részt.”

A zenei foglalkozás elég furcsa megfogalmazásnak tűnik, vajon mire gondolt a karnagy? – tűnődött a szülő. A karnagy azt nem merte leírni, hogy Boginak hetente 10 órában részt kell vennie a kóruspróbákon, de nem léphet fel soha. Milyen kár – gondolta a szülő, hogy a karnagy csupán a jogászokra jellemző csavaros fogalmazások megírásába fekteti energiáját és nem a gyerekek támogatásába. Az viszont dicséretre méltó, hogy a karnagy a jövőbelátó képességét is ilyen jól ki tudta fejleszteni: el tudja dönteni egy 12 éves gyerekről, hogy soha nem lesz alkalmas már színpadra.

Iskolaválasztás, ha a gyerek SNI...

A szülő már a Tankerületi Központnak írt levelében jelezte még iskolaváltási szándékét is, amire persze nem kapott érdemi választ, így megkereste a Szakértői Bizottságot is, mely még évekkel ezelőtt megállapította Bogiról, hogy SNI gyerek. Ott azt a tájékoztatást kapta, hogy ő, mint szülő választhat másik iskolát, legegyszerűbb, ha először körzetes iskolába kopogtat be. Ugyanis amennyiben az az iskola visszautasítja a felvételt, a Szakértői Bizottság megkeresheti a Tankerületi Központot és kijelölhetnek egy másik integráló iskolát a Boginak. A szülő megnyugodott, végül is a kerületben, ahol laknak tucatnyi olyan iskola van, amely tudja fogadni az ő SNI lányát. Igaz, ahova most jár az is benne van ebben a tucatban és még tehetségpont is, de talán a maradék iskolák, vagy akár a körzetes iskola tudja vállalni az alapító okiratukban foglaltakat. Így július végén írásban megkereste a körzetes iskolát a felvételi kérelmével.

Az iskolák nyáron ügyeletet tartanak, mindössze kéthetente egyetlen délelőtt vannak nyitva. Valamilyen szerencse folytán a szülő a következő ügyeleti napon már tudott is telefonon beszélni az iskola egyik vezetőjével. A szülő csak annyit kért, hogy bármi is az iskola válasza, írásban adják meg, ugyanis ő csak egy ilyen válasszal tud visszamenni a Szakértői Bizottsághoz. Néhány hét várakozás után a szülő végül tájékoztatta a Szakértői Bizottságot, hogy a körzetes iskola nem ad választ, de ugyanaznap mégis érkezett egy levél az iskola igazgatójától: jövő héten várja a szülőt a gyerekkel együtt.

Körzetes iskola. Felvételi. Vagy mégsem?

Az körzetes iskola igazgatója szívélyesen fogadta a szülőt, bár mindösszesen negyedórája volt rájuk. A közeledő tanévkezdés miatt érthető volt az elfoglaltsága. Megbeszélték, hogy felveszi Bogit, csak a tanévnyitó hetében egy angoltanárral kell beszélgetni a kiskamasznak, hogy a tudása alapján melyik csoportba osszák be. Ehhez képest a néhány nappal később, a megbeszélt időpontban a szülő és a gyerek egy elfoglalt iskolatitkárral találkozott. Az iskolatitkár a gyerek elé rakott egy-egy felvételi lapot magyarból és matekból majd közölte, hogy a forgalmas irodájában írhatja meg a felvételit, van rá kétszer 45 perce. A szülő addig menjen el..., mondjuk bevásárolni. Közben megérkezett egy angoltanár, aki viszont ragaszkodott a szülő jelenlétéhez, így édes hármasban és meglehetősen nagy zajban folyt az angol meghallgatás. Miután a nagyjából átjáróháznak megfelelő iskolatitkári irodában a Bogi megírta a 4 oldalnyi magyar feladatot az anyukája elment a közeli boltba. Meglepetésére, amikor visszaért a lánya nem az iskolatitkárnál volt, hanem egy szőke nővel beszélgetett, aki rövid úton jelezte neki, csak a lányával kíván kommunikálni, vele nem. Mint később kiderült a nő az egyik osztályfőnök. Miután a kiskamasz közölte az osztályfőnökkel, hogy miért SNI, az osztályfőnök azért meg tudta kérdezni a 1x évestől, hogy ha ez a bajod, akkor a tényleg a mi iskolánk a legjobb neked? A szülő végül megállta, hogy nem tépte vette le a falról és nem mutatta meg dugta a tanerőnek az orra alá a tőlük nagyjából 5 méterre kifüggesztett alapító okiratot, melyben benne van, hogy pont ilyen gyerekeket vesznek fel ebbe az iskolába.

Az iskolatitkár jelezte a szülőnek, hogy két nappal később ismét várja őket az igazgató. Akkor már hozzanak magukkal minden iratot, ami ahhoz szükséges, hogy a gyereket beírassák az iskolába. Meg a tavaly év végi hiányzás igazolását is...

Két nappal később felszabadultan léptek be az iskolába, azonban a jókedvük hamar lelohadt. Az igazgató a gyerek előtt egy hosszas felvezetés után a közölte, hogy Boginak túl gyenge lett a felvételije így nem fogja felvenni. Biztosította a szülőt a segítő szándékáról, rutinosan nyújtott zsebkendőt a gyereknek, aki már megtanult némán sírni. A szülő nyugtatta a lányát, és közben megdöbbenve hallgatta, az igazgatót. Az intézményvezető hosszasan sorolta a kifogásait, amiket sajnos nem tudott alátámasztani, mert az egyik dolgozat valahogy elkeveredett... A hosszas beszélgetésnek az lett a vége, hogy a szülő másolatokat kért a dolgozatokból - kapott abból, ami még nem veszett el - , az igazgató pedig elmondta, hogy szerinte a kislánynak nem érdemes tovább próbálkoznia az integrált oktatásban. Ismer egy kis létszámú osztályokkal működő iskolát, beszélt is annak a vezetőjével és várják a szülő hívását.

Bogi részképességeit az iskola kiválasztásáról döntő Szakértői Bizottság felmérte, kiderült, hogy azok nyolcvan százalékában 3-8 évvel a korosztálya előtt jár.

Viszont miután ez a gyerek eltöltött 5 évet egy olyan iskolában mely tehetségpont egy másik iskola igazgatója szerint az szolgálná a legjobban az érdekét, ha szegregálnák.

A szülő végül elfogadta a szegregált iskola telefonszámát és időpontot is megbeszélt velük. Majd hazaérve egy levélben kérte, hogy a remélhetőleg csak elkallódott másik felvételit is megkaphassa. Azt is kérte az igazgatótól, hogy az intézményvezető írja le: nem veszi fel Bogit és a kislány számára egy szegregált intézményt tart a legmegfelelőbbnek a további általános iskolai tanulásra. A mai napig nem érkezett meg ez a levél.

Mit tesz mindeközben a gyermekvédelem?

Ha még kitart az olvasó a bejegyzés olvasásában, felvetődhet benne, hogy mit tett mindeközben vajon a gyermekvédelmi jelzőrendszer részét képező Gyermekjóléti Szolgálat és a Gyámügyi Osztály?

A szülő hónapok óta élénk levelezésben áll a Család és Gyermekjóléti Központ családgondozójával. A szakemberhez eljuttatott levélben a szülő részletesen leírta, hogy a lányával milyen megalázó módon bántak az iskolában és milyen aggasztó módon reagált erre a gyerek. Az családgondozó azt válaszolta végül, hogy ő nem felettese az iskolának, amennyiben a szülőnek ilyen jellegű gondja van, akkor forduljon panaszával a fenntartóhoz, ami jelen esetben az XY Tankerületi Központ.

Még néhány héttel később azért annyi már feltűnt a családgondozónak, hogy az iskola nincs a helyzet magaslatán. EMMI rendelet ide, házirend oda; ha csak az iskolán múlik, Boginak nem lesz kész a házi feladata és nem fog készülni óráról órára. Az iskola tudja azt hazudni állítani a Tankerületnek, hogy teljesíti a kötelességét, azonban az elért eredmények, vagyis inkább azok hiánya nem ezt mutatják Így a családgondozó - amikor a szülő már a sokadik levelet írta neki - végül felajánlotta, hogy a Gyermekjóléti Központban van fejlesztő, aki tudja korrepetálni a kiskamaszt.

Bogit az anyukája már eddig is vitte különböző fejlesztésekre nem kevés pénzért. Már évekkel ezelőtt rájött, hogy nem szabad csak az óvodára, iskolának és más erre szakosodott intézményekre hagyatkozni. Még ha van szakember, akkor sem biztos, hogy megkapja a lánya a szükséges fejlesztéseket.

Az iskola jelzését az általuk igazolatlannak tekintett hiányzásról megkapta az illetékes Gyámügyi Osztály és július elején el is indult egy védelembe vételi eljárás az igazolatlan órák miatt. Az ügyintézőnek tudomása volt arról, hogy Bogit az anyukája évek óta viszi fizetős fejlesztésekre. Mindez nem akadályozta meg abban, hogy nagy lendülettel egy nyár eleji határozatban megvonja tőle a családi pótlékot. A határozat ellen nem lehet fellebbezni, a Gyámügyi Osztály ügyintézője ezt nagy súlyú döntést az iskolától kapott meglehetősen egyoldalú információk alapján hozta meg.

Mindeközben az iskolában…

Mivel a tanévnyitó előtt fél nappal, csütörtök délután kiderült, hogy a körzetes iskola nem veszi fel, Bogi ugyanott kezdi meg a következő osztályt, ahol az előzőt befejezte. Közben a kiskamasz sikeresen abszolvált egy osztályozóvizsgát magyarból, mert nem volt elég osztályzata, így a nyár egy része számára nem a pihenésről szólt.

Az első tanítási napon odament Bogihoz az énektanár és megkérdezte a kiskamasztól: Te még itt vagy? Nem úgy volt, hogy iskolát váltasz?

Képzeld el, hogy minden egyes évben tucatnyi, alkalommal kell különböző intézményekben, hivatalokban, hatóságoknál megjelenned, ahol többnyire megaláznak, kigúnyolnak megkérdőjeleznek szülői mivoltodban. Teljesen mindegy, hogy mit mondasz, az úgysem úgy kerül a jegyzőkönyvbe. Teljesen mindegy, hogy mit írsz leveleidben, beadványaidban, úgysem hiszik el, nem járnak utána. Ha idéznek menned kell, ha nem teszik a neked küldött levél tartalma, ha nem tetszik a határozat a megfelelő fórumon persze fellebbezhetsz. Persze van már olyan, amikor elfogy a fórum, amikor nincs hova menni tovább és egy-egy csatában vagy vesztesz, vagy néha nyersz. Aztán nekik letelik a munkaidő, becsukják a számtalan aktád egyikét és élik az életüket. Te meg ahelyett, hogy csinálnál valami értelmeset a szűkre szabott szabadidődben gyártod szakmányban az értelmetlen iratokra a válaszokat. Sosem szabadulhatsz, mert rutinból le tudnak nyomni. És képzeld el, hogy mindez azért van, mert van, aki folyamatosan évről évre, hónapról hónapra alapanyagot szolgáltat a hivataloknak, és írja a levelet, írja a feljelentést, mert gyűlöl, mert utál. Téged. Vagy inkább saját magát.

Neked ez az Ügy, nekik meg egy vagy a sok százezernyiből. Mert mi lenne, ha a hivatal megállt parancsolna a feljelentőnek és a törvényeket úgy alkalmazná, hogy véget érjen a pokoljárásod és kis családod újra normálisan élhessen? De nem, mert kellenek az akták, mi lenne velük anélkül.

Sokáig tologattam ezeket a kapott iratokat, aztán mégis a közzététel mellett döntöttem. A neveket és néhány lényegtelen adatot megváltoztattam, hogy a szereplők ne legyenek pontosan beazonosíthatók és felismerhetők. Pedig ez a történet itt és most játszódik Magyarországon.

1. rész      2. rész

Amikor Tímea 5 év után hirtelen összetalálkozott a volt férjével, nagyon meglepődött. Arra számított, hogy Wilhelm nem lesz vele kedves, hiszen nem egyedül volt. Az már jobban meglepte, hogy a mindketten nekiestek és válogatott szitkokat szórtak rá a munkatársaik szeme láttára. Így kézen fogva a helyzettől megrémült 7 éves lányát inkább távozott. Akkor még nem sejtette, hogy ez a találkozás sorsfordító lesz és nem feltétlenül jó értelemben.

Ugyanúgy meglepődött két hét múlva, amikor elolvasta a postaládájában landoló e-mailt. A volt férje tájékoztatta, hogy ismét szeretne találkozni a lányával. Meglepetése csak tovább nőtt, amikor azt olvasta, hogy a volt férje a gyámhivataltól úgy tudja, semmi akadálya annak, hogy 6 nap múlva december 25-én reggel kilenckor elmenjen a kislányáért és magával vigye a két napra. A hivatal szerint nem jelent problémát az, hogy a kislány 2 éves alig múlt, amikor az apját utoljára látta és számára ő egy idegen férfi. A volt férje levelében ez állt. Talán hazudott?

Timi kivárta a következő munkanapot és felhívta a hivatalt. Hamar kapcsolták az ügyintézőhöz és valóban, az ügyintéző ugyanazt mondta, amit az apa írt. Sokáig beszélgettek, Tünde próbálta megértetni a hivatalnokkal, hogy egy ekkora gyerek nem valószínű, hogy nyugodtan alszik egy vadidegennél, még akkor is, ha az az apja. Felvetette azt, hogy mi lesz, ha valami történik a gyerekkel az alatt a két nap alatt. Azt majd bejelenti anyuka, és kivizsgáljuk – hangzott a lakonikus válasz. De csak jövőre, mert a két ünnep között csak ügyelet van. Timi hiába mondta, hogy a hatályban lévő szabályozást a kislány apja nem tartja be évek óta, nem kellene így traumatizálni a 7 éves gyereket, az ügyintéző hajthatatlan volt. Nem sokkal később Timi kapott is az ügyintézőtől egy e-mailt, melyben az állt, hogy következő év január 9-én délelőtt várja a hivatalban. Timi kapott egy e-mail a volt férjétől is, melyben az ügyintézővel folytatott beszélgetés alatt felvetett kérdésekre nagyon rímelő gondolatok voltak. Wilhelm nagylelkűen felvetette, hogy esetleg eltekint az ottalvástól, de a kislánynak december 25-én vele kell mennie.

A kislány végül nem ment december 25-én reggel az apjával, de az apa ott volt Timi lakásánál. Két tanúval. Timi elgondolkodott, hogy vajon kiféle és miféle ember lehet az, aki szenteste másnapjának reggelén ahelyett, hogy a családjával lenne, egy idegen lakáshoz megy tanúskodni. Vajon mit tudhatnak ők a családról, a családtagok életéről? Aztán nem töprengett sokat, hiszen a volt férje 4 nappal később, 29-én reggel is tiszteletét tette a lakása előtt, hiszen a páros hétvégék is apás hétvégék, vitte volna a lányt megint. Timi, saját érdekében nem nyitott ajtót, jól emlékezett még, hogy milyen tud lenni a volt férje, ha valami nem úgy történik, ahogy ő szeretné.

Nehezen, de elteltek az ünnepek, nyomott volt a kis család hangulata és eltelt az első munkahét is. Január 9-én Timi bement a Gyámhivatalba nem is sejtve, hogy az elkövetkező néhány évben többet fog odajárni, mint bárhová. Az ügyintéző egy nagyjából vele egykorú, kifejezetten ápolt, elegánsan öltözött nő volt, Barbarának hívták. Kimérten pillantott Timire és kisérőjére, látszott rajta nem erre számított. Hamar visszazökkent a rutinjába és hiába volt minden szó, elkezdett jegyzőkönyvet felvenni. Az hamar kiderült, fogást keres az anyán. Timi nem volt rutinos hivatalba járó és addig a jogszabályokat sem tanulmányozta napi szinten. Élte a maga egyszerű életét, összeszedte magát a meglehetősen csúnya válása után és azóta is egyedül nevelte a kislányát. Szokta mondani félig viccesen, az anyukákra jellemző, hogy a GYED, GYES ideje alatt kibontakoztak, pályát módosítanak és elhagyják az addigi megszokott kereteket, és lám ő változtatott egy nagyot: elvált és eladta az egykor közös otthont és elhagyta azt a kényelmes komfortos zónát, ami egykor az élete volt. A különbség más anyukák és közte csak az, hogy ő nem akart ilyen meredek váltást és főleg nem ilyen rövid idő alatt. Képzeletben ilyenkor mindig megvonta a vállát: aki menni akar, hagy menjen.

Timi rutintalanságát az ügyintéző ki is használta, így született meg az ügy egyik első jegyzőkönyve. Timi kérte a hatályos szabályozás felfüggesztését, ez bele is került a jegyzőkönyvbe. Ezen kívül arra nem tudott válaszolni, hogy hogyan képzeli a láthatást most, hiszen nem csak a kislányának, neki is idegen volt a volt férje. Igaz néhány évvel ezelőtt a gyermektartás díj csökkentése miatt találkoztak a bíróságon, de azt nem nevezné érdemi kapcsolatnak. Az ügyintéző annak ellenére, hogy korlátozhatta volna Wilhelm kapcsolattartását, valamiért nem tette meg. Barbara asszony felvetette még tájékozatlan ügyfelének, hogy tudja-e, hogy ő, mint gondviselő szülő felelős azért, mert a kislánya 5 évig nem tartotta az apjával a kapcsolatot. Timi nem igazán értette, vajon hogyan vonható ő azért felelősségre, amit a volt férje tett. Illetve nem tett. Be kellett volna jönnie a gyámhivatalba és végrehajtást kérnie! – hangzott a dörgedelmes válasz, de Timi nem értette a jogi kifejezést. Mit hajtson végre és ki? Így némileg határozatlanul kibökte, hogy ő annyit tudott tenni, hogy elment a Családsegítő és Gyermekjóléti Központba, elmondta, hogy az apa nem tartja a kapcsolatot velük és kérte, hogy segítsenek neki ebben az áldatlan élethelyzetben. Azóta is folyamatos kapcsolatban van a központtal, igénybe vett jogi segítségnyújtást, házi gyerekfelügyeletet, sőt most is egyszülős csoportba jár, ahol van néhány hasonló sorsú anyuka. Barbara asszony, az ügyintéző egy pillanatra lefagyott és a picit gúnyos mosoly is leolvadt az arcáról. Ő már tudta azt, amit Timi nem: mint a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjának a Családsegítő és Gyermekjóléti Központnak kellett volna az anyát tájékoztatni a vonatkozó jogszabályokról és az apa eltűnése miatt megtenni a jelzést. De nem tették meg. Évekig. Az ügyintéző kelletlenül ugyan, de beleírta a jegyzőkönyvbe a Családsegítő és Gyermekjóléti Központot. Majd beírta, hogy Timi mediálást is igénybe kíván venni.

Timi vett egy nagy levegőt, mert kezdte kapizsgálni a végrehajtás fogalmát és habár az ügyintéző biztosította arról, hogy végrehajtást csak 30 napon belül elmaradt kapcsolattartásra kérhet, a többi ugyanis nem számít, ő arra az egyetlen december 15-re kért. Az beadvány lényegét elvette az ügyintéző néhány kérdése. Néhány hónappal később érdekes dolgokat tapasztalt Timi ennek a beadványnak a kapcsán.

Timit felkavarta a Gyámhivatalban zajlott tárgyalás, valahogy azt érezte, hogy ő ebből a történetből nem fog jól kijönni. Elgondolkodott azon, hogy tényleg semmit nem ér az ő szava, hogy nem számít, hogy két ember helyett nevelte a közös gyerekület. Hiszen az ügyintéző unásig hajtogatta, hogy azért nem számít, hogy a volt férje évekig ügyet sem vetett a kislányára, mert az 30 napnál régebben volt.

Bár tudta, hogy semmi értelme, amikor volt ideje leült a számítógépe elé és kiszámolta, hogy a volt férje az eltelt évek alatt pontosan 400 kapcsolattartást mulasztott el. Pótlások nélkül. Hát ez az, ami nem számít. Az ügyintézőnek elmondta, hogy Wilhelm nem volt vele túl kedves a válás idején, majd, amikor látta, hogy a nő nem érti, nehezen és szégyenkezve kibökte, hogy Wilhelm bántotta. Azóta biztos megváltozott! -hangzott a válasz és Timi hiába bizonygatta, hogy ezek az emberek nem szoktak megváltozni. Soha nem vonták még felelősségre a tetteiért, miért is változna.

A csalódottsága egy perc alatt elillant, amikor napokkal később a kézhez kapott egy ajánlott levelet a volt férjétől, ami szintén január 9-i keltezésű volt. Megrökönyödve olvasta azt, hogy a volt férje Wilhelm ebben a levélben reagál a szintén január 9-én Timivel felvett gyámhivatali jegyzőkönyvre. Wilhelm ebben a levélben is biztosította Timit, hogy továbbra is menni fog a bírósági végzés szerinti időpontokban a gyermekért és továbbra is végrehajtást fog kérni, minden egyes elmaradt kapcsolattartásra. Timi nem értette, hogyan lehetséges, hogy ő, mint gondozó szülő heteket kell, hogy várjon egy gyámhivatali megjelenésre, a volt férje pedig ilyen gyorsan információhoz jut.

Timinek egy héttel később is be kellett mennie a Gyámhivatalba és az egyhéttel ezelőtt megbeszélteknek alapján Wilhelmmel együtt kiválasztottak egy mediátort. Sokatmondó név: Vívó Frigyes. Állítólag egy nagyon tapasztalt szakember, évtizedek óta ezen a területen dolgozik, oktat, több könyv szerzője. Timi szerette volna az ügyintézővel megbeszélni az általa észrevett anomáliákat, de nem volt rá lehetősége. Wilhelm még maradhatott.

Timi közben egy ismerős ügyvédtől megtudta, hogy neki, mint ügyfélnek van úgynevezett iratbetekintési joga, ezért elment ismét a hivatalba és kérte, hagy tekintsen be az iratokba. Az ügyvéd elmondta neki még az iktatási szabályokat és néhány iratkezelési szabályt is. A nő megtudta, hogy minden iratot, ami az ügyben keletkezik iktatni kell és az, ami szóban elhangzik, az nem számít. Tudod Timi, a szó elszáll, az írás megmarad, viccelődött az ügyvéd. Pedig ez az ügy elég komolynak tűnt. Timinek csak sokadik próbálkozásra csak sikerült hozzáférnie az iratokhoz. Mire ide eljutott már tudta azt is, hogy bármelyik iratot megtekintheti és akár le is fotózhatja. Az iratokból másolatot csak oldalanként 100 forintnyi illetékbélyeg lerovása után készítenek. Persze az illetékbélyeget ráragasztják az eredeti iratra, így ki is dekorálta szépen az ügyintéző az aktát.

Az iratbetekintésen Timi minden iratot, amit az aktában talált lefotózott és hiteles másolatot kért mindenből, amit csak fontosnak tartott. Elég nehéz volt úgy iratok fontosságáról döntenie, hogy a tartalmukat előtte nem látta, csak sorjázott előtte egyik apróbetűs papír a másik után. Először nem is tűnt fel neki a kétoldalas beadvány, csak nyugtázta, hogy itt egy céges irat. Aztán pár lappal később kapcsolt. Mit keres a gyámhivatali iratok között céges pecséttel ellátott irat? Visszalapozott, és valóban címzett a Gyámhivatal ügyintézője az aláíró pedig Wilhelm a volt férj. A dátum: egy nappal a mediátor miatt összehívott megbeszélés előtt. Az iraton ott volt a cég logója, két változatban is. Timi kérdőn nézett az ügyintézőre, de az csak mosolygott.

A folytatásért kattints ide!

Képzeld el, hogy minden egyes évben tucatnyi, alkalommal kell különböző intézményekben, hivatalokban, hatóságoknál megjelenned, ahol többnyire megaláznak, kigúnyolnak megkérdőjeleznek szülői mivoltodban. Teljesen mindegy, hogy mit mondasz, az úgysem úgy kerül a jegyzőkönyvbe. Teljesen mindegy, hogy mit írsz leveleidben, beadványaidban, úgysem hiszik el, nem járnak utána. Ha idéznek menned kell, ha nem teszik a neked küldött levél tartalma, ha nem tetszik a határozat a megfelelő fórumon persze fellebbezhetsz. Persze van már olyan, amikor elfogy a fórum, amikor nincs hova menni tovább és egy-egy csatában vagy vesztesz, vagy néha nyersz. Aztán nekik letelik a munkaidő, becsukják a számtalan aktád egyikét és élik az életüket. Te meg ahelyett, hogy csinálnál valami értelmeset a szűkre szabott szabadidődben gyártod szakmányban az értelmetlen iratokra a válaszokat. Sosem szabadulhatsz, mert rutinból le tudnak nyomni. És képzeld el, hogy mindez azért van, mert van, aki folyamatosan évről évre, hónapról hónapra alapanyagot szolgáltat a hivataloknak, és írja a levelet, írja a feljelentést, mert gyűlöl, mert utál. Téged, vagy inkább saját magát?

Neked ez az Ügy, nekik meg egy vagy a sok százezernyiből. Mert mi lenne, ha a hivatal megállt parancsolna a feljelentőnek és a törvényeket úgy alkalmazná, hogy véget érjen a pokoljárásod és kis családod újra normálisan élhessen? De nem, mert kellenek az akták, mi lenne velük anélkül.

Sokáig tologattam ezeket a kapott iratokat, aztán mégis a közzététel mellett döntöttem. A neveket és néhány lényegtelen adatot megváltoztattam, hogy a szereplők ne legyenek pontosan beazonosíthatók és felismerhetők. Pedig ez a történet itt és most játszódik Magyarországon.

1. rész 2. rész

Timi később otthon is átlapozta az iratokat és feltűnt neki, hogy több irat egy-egy kinyomtatott e-mail. A postafiók viszont t-online végződésű, biztosan nem a kormányhivatal hivatalos címére íródtak ezek a levelek. Nézte, nézte a leveleket. Összesen 4 oldal, ez a 2., ez a 4., de hol az első és a harmadik. Nem értette, biztosan valamit nem vett észre, így megint visszament az ügyintézőhöz, már nem egyeztetett időpontot, csak bement és kérte a hiányzó oldalakat. Jegyzőkönyvet vettek fel, de nem kapta meg amit kért.

Timi egy kicsit már kezdte megelégelni ezt az időrabló eljárást, főleg, hogy mióta az ügyintézőnek említette, hogy a volt férje a pótlásokkal mennyit mulasztott, Wilhelm nem kéthetente, hanem hetente nyomkodta szombat reggelente a csengőt tanúkat rángatva magával. Így Timi kért egy szabad időpontot a Gyámhivatal vezetőjéhez, aki február 11-én, hétfő délután fogadta is. Valéria asszony kifejezetten távolságtartó volt és gyakorlatilag nem is hagyta szóhoz jutni Timit.Közölte vele, hogy a január 9-én beadott kérelmének megfelelően a bíróság által hozott eddig hatályos szabályozást az ügyintéző fel fogja függeszteni. Nyugodjon meg, Wilhelm nem fogja keresni sem őt sem a gyermeket a következő hatályos szabályozás létrejöttéig. Timi ismételt iratbetekintési kérelmét megtagadta, de távolról megmutatta, hogy Wilhelm kézzel írt egy újabb 4 oldalas beadványát és a férfi azon nyilatkozatát, mely szerint nincs 1. és 3. oldal. Barbara az ügyintéző pedig két perccel később úgy tájékoztatta Timit, hogy a gyermek mindenek felett álló érdekére tekintetettel meghozza a kapcsolattartást felfüggesztő határozatát.

Timi néhány hónappal később már a másodfokú hatóságnál járt, ahol szintén iratbetekintést kért. Az ügy aktájának elejét már jól ismerte olyan gyakran kellett forgatni azokat az iratokat. Szinte csak megszokásból lapozta át az aktát az elejétől, amikor észrevett egy ismeretlen oldalt. A volt férje Wilhelm írta Barbarának az ügyintézőnek szintén egy t-online-s címre. A férfi a levélben a közalkalmazottat arról faggatta, hogy lesz-e bántódása a december 15-i elmaradt kapcsolattartás miatt, amit Timi jelzett az ügyintézőnek. Hiszen a volt felesége nem kért végrehajtást, magyarázta a levélben. Az iratnak, az e-mailnek nem volt iktatószáma az aktában.

A Timi és Wilhelm ügy ma is tart. Megjárt több fórumot, hivatalt, hatóságot, bíróságot. A legtöbb fórumon Timi és Wilhelm csupán egy akta, amit leraknak a munkaidő végeztével nem néznek a dolgok mögé, miért is tennék. Veronika asszonyt azóta érdemei elismerése mellett nyugdíjazták, Barbara asszony átkerült egy másik hivatalba. Az utódjaként érkező Margit asszony hiába tett szert számtalan diplomára az ügyfeleinek a nevét nem tudja megjegyezni: számára mindenki anyuka és apuka. Gyerekekkel nem találkozik, azok csak nevek egy papíron. Timinek egy alkalommal távoltartást is kellett kérnie Wilhelm ellen, amit nem kapott meg, de az eljáró bíró átlátta annyira az ügyet, hogy leírja, a távoltartást kérő fél által előterjesztettek bizonyítottság esetén zaklatásnak minősülhetnek.

A kislány végül szakemberek és az édesanyja jelenlétében 5 hónappal később találkozott édesapjával. Azt még a Gyámhivatal is belátta, hogy nem lehet a két egymásnak teljesen idegen embert felügyelet nélkül hagyni, a kislány érdekében Wilhelm még hosszú hónapokig nem lehetett kettesben a lányával, de a maga megnyerő modorában biztosította a szakembereket, ő sosem ártana gyermekének. Hittek neki. Végül 2 évvel később következett el az a nap, amikor a kislány Wilhelmnél és új családjánál alhatott, az apának viszont nem volt ideje felkészülni a fogadásra, egy rácsos babaágyat jelölt ki alvásra a majdnem 10 éves gyereknek. A kislány végül a kanapéra kéredzkedett ki, ott aludt az apjával. Egyetlen hivatal sem készített környezettanulmányt az apa lakhatási körülményeiről. Az hamar kiderült, persze várható is volt, hogy Wilhelmnek és Timinek – mondjuk így – különböznek a nevelési elvei. Mivel a kislány Timi viharos várandósságának következményeit a mai napig szenvedi a, vele kicsit következetesebbnek kell lenni. Wilhelm a rendelkezésre álló orvosi papírok ellenére tagadja a kislány másságát, amivel a saját dolgát nehezíti és a saját lányát zavarja össze. A nevelési elvek különbözőségének következménye szakemberek áldásos munkájának köszönhetően korrigálható. Nehezen lehet azonban megérteni és tolerálni, hogy az ételallergiás kislánynak miért vesz Wilhelm  allergént tartalmazó ételt, amit meg is etet vele. Persze az is előfordul, hogy vesz a gyereknek ilyen ételt és csak odaadja neki, amit a gyerek vagy megeszik vagy sem. Ha Timi résen van, nem fogy el az étel. Wilhelm pedig széttárja a kezét, hogy azt a ételt nem is a kislányának vette, csak nála felejtette! Ahogy azért is a kislány a hibás, ha éjjel nem alszik. Persze melyik 10 éves aludna egy nagy bögre fekete tea után, vagy akkor egy ágyon kellene osztoznia egy másik, izgő-mozgó kisgyerekkel. Wilhelmék nem egy szoba-konyhában laknak, de a kislánynak még így sincs semmilyen privát szférája, egy kuckója, ahova elvonulhatna pihenni. A kislány nagyon gyakran betegen jön haza a kapcsolattartásról, előfordul, hogy emiatt az iskolából és más fontos programról is sokat hiányzik és a betegséget olykor Timi is elkapja. Wilhelm ilyenkor is széttárja a kezét, ez egy olyan vírus volt, amivel ti még nem találkoztatok, konstatálja. A kislánynak szép hangja van és hangszeren is játszik, többször szerepelt is de Wilhelm egyetlen alkalommal sem vitte el próbára vagy nézte meg az előadását. Timi többször jelezte ezt az áldatlan állapotot a Gyámhivatalban Margit asszonynak az ügyintézőjüknek, de a válasz csak annyi volt, hogy anyuka, a kapcsolattartáson az apuka azt csinál a kislányával, amit akar, magának ahhoz semmi köze. Ha Timi bármilyen bejelentésére indul is eljárás, az általában alkalom Wilhelmnek az újabb bántalmazásra. Margit asszony ugyanis hagyja, hogy Timivel a volt férje agresszíven viselkedjen és fenyegesse a gyámhivatali tárgyaláson. Közben a Gyámhivatalt átkeresztelték Gyámügyi Osztályra, de Margit asszony hiába kapott értesítést egy másik Gyámügyi Osztálytól nem nézett utána Wilhelm és családja hogyan is bánik a kislánnyal.

A kislány végül megtanulta, hogy hol a helye. Iránytű számára az, ahogy bánnak vele és gondoskodnak róla, amit kap és amit nem és az, ahogy az édesanyjával és az édesanyjáról beszélnek. Wilhelm felesége Nana meg is fogalmazta az intését, ha bármivel is felbosszantja a kisgyereket, akkor ne csodálkozzon, ha a kisgyerek bántja. Fogd már fel kislány, ti ne bosszantsatok fel senkit!

Timinek, aki azóta is egyedül neveli kettőjük kislányát a munkahelye és lassan már az egészsége bánja az állandó hivatalba járást. Wilhelm azt a céges logót még ma is beilleszthetné a levél végére. A férfi továbbra is előszeretettel kezdeményez eljárásokat a felesége ellen, de nem rest akár idegeneket is megkeresni, hogy Timi után nyúljon. Szinte keselyűként figyeli mikor gyengül el a volt felesége, hátha végre fogást talál rajta. Wilhelmet egyszer ugyan elítélték garázdaságért és könnyű testi sértésért – Timivel szemben a nyílt utcán engedte szabadjára indulatai, úgy, hogy kisgyerekek voltak velük – és ugyanúgy érez felesége irányába, mintha nem több, mint 10 éve költözött volna el Timitől és akkor még csecsemő kislányától.

A kislány az eltelt évek alatt kisiskolásból kiskamasz lett és az ő mindenek felett álló érdekére hivatkozva ellopták a gyermekkorát.

Vajon mit tud Wilhelm nyújtani, hogy a Gyámhatóság is meghajol előtte?

Vajon mi történik akkor, ha egy ajánlott levél kézbesítése sikertelen és a levél visszakerül a feladóhoz? Nos, a hatályos törvények alapján a levelet két sikertelen kézbesítést követően kézbesítettnek kell tekinteni, akkor is, ha azt a címzett bizonyíthatóan nem kapta meg.

A Totalcaron nem olyan régen jelent meg egy cikk, ahol a nem kézbesített levelek miatt a 15 ezres bírság 60 ezer forintra ugrott az ügyfél nem kis bosszúságára.

Mielőtt még több autós párhuzamot vonnánk be, gondolkodjunk el egy percre, hogy mi történik akkor, ha nem autóról, hanem egy gyerekről van szó. Gyermekvédelmi esetekben gyakran tartanak szakmaközi egyeztetést szakemberek, vagy akár tárgyalást gyámhivatalok, ahol az ügyben érdekelt felek személyesen megjelennek, a tárgyalásról pedig jegyzőkönyv készül. Habár számtalan elektronikus kapcsolattartási lehetőség létezik ma már, a hivatalok továbbra is előszeretettel használják az ajánlott levelet, mint kommunikációs formát. Ahelyett, hogy felemelnék a telefont, vagy ne adj’ isten írnának egy e-mailt.

Persze a jogkövetkezmények szempontjából ez érthető, de valójában kinek jó ez a meglehetősen idejétmúlt, merev és szabályozás? Lelövöm a poént, a hivataloknak, a hivatalnokoknak.

Egy nem túl régi Abcúg cikkből megismerhettük egy család kálváriáját, ahol az egyéves gyereket rendőri közreműködéssel emelték ki a családból. Az egész cikk maga a döbbenet, egy mondatra érdemes figyelni és jó lenne tudni, hogy a gyámhivatali értesítés át nem vételének gondolata vajon melyik fél tollából született: „Előfordult, hogy nem vették át a gyámhivatali értesítést, vagy hogy nem mentek el, amikor megbeszélésre hívták őket.”

Ugyanis a Posta egy ajánlott levelet két alkalomal próbál kézbesíteni, ha a levél címzettjéhez nem jut el az értesítő, bizony nem fogja tudni, hogy neki levele van. Akkor sem jár jobban, ha megkapja ugyan az értesítőt, de mire az a kis, amúgy A/6-os méretű papírka eljut hozzá, a levél már elindult visszafelé. Az értesítőn lévő úgynevezett ajánlási ragszám alapján meg vagy kiderül, hogy pontosan honnan jött az a levél, vagy nem. Ilyen esetben a Hivatal által invitált ügyfél azt teheti, hogy 3 napi hideg élelemmel bekötözik a hivatalba és addig onnan el nem mozdul, amíg ki nem derül, hogy ki és mit akart tőle. Ugyan a hivatal második alkalommal is megkísérli majd a levelet kézbesíteni, de korántsem biztos, hogy a meglehetős emberhiánnyal küzdő Postának sikerül azt a kis A/6-os papírkát eljuttatnia másodszor a megfelelő helyre, ha elsőre sem jött össze a dolog.

Első megközelítésre az idézett személy, az ügyfél hivatalba beköltözése és az eredményig való bent maradása talán túlzásnak tűnhet, de rögtön nem fogjuk annak gondolni, ha felismerjük, hogy mit tesz eközben a hivatalnok. A bürokrata, aki, mint tudjuk akkor is megkapja a fizetését, ha a munkája kevesebbet ér, mint a papír, amire nyomtat.

A hivatalnok ugyanis kézhez kapja a két alkalommal sikertelenül kézbesített levelet, melyet el is tesz gondosan az ügy aktájába. Majd a tárgyalást megtartja, ahol konstatálja, hogy az egyik idézett nem jött el. Normális ember nem csodálkozna ezen a tényen, hiszen az értesítő levél bontatlan állapotban és az idézett által biztosan olvasatlanul hever a hivatalnok aktájában. Vagyis, amennyiben az idézett személy nem gondolatolvasó – biztos nem –és nincs ráhangolódva a hivatalnok agyhullámaira – nagy hiba, de miért is lenne – egyszerűen nem fog tudni arról, hogy neki mikor, miért és hol kellene lennie.

Az ügyintéző, a bürokrata pedig az idézett távollétében hoz egy döntést, megalkotva többek között a cikkből kiemelt mondatot. Mivel az ügy többi részében is valószínűleg hasonló jóindulattal és alapossággal járt el, nem is lehet azon csodálkozni, hogy a bíróság előtt nem állt meg a közigazgatási jogkörben hozott döntése.

Igen, pontosan ezért kell bent maradni addig a hivatalban, amíg ki nem derül, hogy ki és miért küldött ajánlott levelet. Semmi, de tényleg semmi nem motiválja az egyre kevesebb lelkesedéssel aktát tologató hivatalnokot, hogy e-mailben, telefonon, személyesen kapcsolatba lépjen az idézett személyekkel és a több ember részvételével megtartandó tárgyalás eredményes legyen. A hivatalnoknak az sem számít, ha később a bíróság kimondja, hibás volt a döntés, őt ezért nem fogják elmarasztalni. Végül is csak gyerekek életéről van szó. Nem valami fontos dologról.

Nagy valószínűséggel még egyetlen egy embert bocsájtottak el, mert látszatmunkát végez közalkalmazottként és inkább viszi a pénzt semmint hozza. Mert ez az ember mindig megkapja a fizetését, majd vesz belőle köpönyeget.