Ismerős a következő vicc? Hány fekvőtámaszt tud Chuck Norris megcsinálni? Az összeset. Valahogy így érezhette magát az a szülő, aki kapott egy végzést a gyámhivataltól.

A szülő azért fordult a gyámhivatalhoz, mert a gyermek különélő szülője a kapcsolattartásokon rendszeresen figyelmen kívül hagyta a tejfehérje-érzékeny gyermek diétáját. A gyermekkel élő szülő hiába adott neki tájékoztatást a betegség mibenlétéről, a tünetekről, a következményekről és, ami legfontosabb, a diéta módjáról. Rendszeressé vált, hogy a gyermek a kapcsolattartások után rosszul lett az elfogyasztott ételektől.

Mikor már többedik alkalommal lettek jellemző tünetei a gyermeknek, aki el is mondta, hogy mit evett, a gyermek gondozó szülője arra gondolt, hogy ezt a tényt jelezni kell a gyámhivatalnak. Az talán előfordulhat, hogy a különélő szülő rutintalanul ad a saját gyerekének ártalmas ételt. De ott vannak a csomagoláson az összetevők, onnan miért nem tájékozódik? A gyermeknek mivel már elég nagy, hogy ne egyen olyan ételt, amiben tej van, de egy gyermek - egyébként természetesen – bízik abban, hogy az őt etető kéz csak nem ad olyat, ami árt.

A gyermekkel élő szülő, tehát – mivel már nem volt más lehetősége – a gyámhivatalhoz fordult, nem is szóban, hanem rögtön írásban. Saját tapasztalata volt, hogy jobb, ha nem telefonon vagy személyesen érdeklődik, az ügyintéző úgy talán érdemben foglalkozik az kérdéssel. Abban szinte biztos volt, az ügyintéző nem tudja, hogy mi az a tejérzékenység, de remélte, hogy utána fog nézni.

Az ügyintéző az írásbeli bejelentés után elindította az eljárást, mely eljárásnak része volt a tényállás tisztázása. Az ügyintéző a következő kérdéseket tette fel a panaszt benyújtó szülőnek, a kérdések alatt a szülő kommentárjai.

A szülő az végzés kézhezvételétől számított 15 napon belül nyújtsa be az alábbi dokumentumokat:

1. Fél évnél nem régebbi orvosi igazolás arról, hogy a gyermek milyen betegségekben szenved (tejérzékenység, kazeinérzékenség stb.)

Az iratok a hivatalban vannak. Évente van orvosi vizsgálat, miért a féléves korlát? A szakorvoshoz több hetes az előjegyzés.

2. Részletes orvosi igazolást arról, hogy a gyermeknek mely ételeket nem szabad ennie

Úgy érti, sorolja fel az orvos, hogy a gyermek mely ételeket nem ehet meg? Az összeset? A gyermek nem ehet olyan ételt, melyben tejfehérje van. Pont.

3. Orvosi igazolást arról, hogy mekkora az a mérték/arány melynek során a gyermeke számára az ellenjavallt anyagok bevétele ártalmas

Milyen arányt írjak? Egyszerűen nem ehet tejfehérjét. Semennyit.

4. Kérem, hogy bizonyítsa, hogy a különélő szülő az ön által felsorolt ételeket megvette a gyermekének (számla stb.), - hiszen ön nem volt jelen – és a gyermek az apja által megevett ételeket meg is ette.

A gyermek elmondja, hogy mit evett meg, elmondja, hogy kitől kapja, mert már tud beszélni. Elég régóta. Ő lehetne bizonyíték, ha már az én szavam súlytalan, de még nincs annyi idős, hogy a gyámhivatal előtt meghallgatható legyen. Mint szülő én az egészről onnan tudok, hogy két tünet között beszélgetek a gyerekkel, aki elmondja, hogy mit evett előzőleg. Igen, valóban nem vagyok ott, amikor a gyermek megeszi azt, amit. Én már csak a végeredményt látom. Szó szerint.

5. Kérem, hogy nyújtsa be a hivatal számára, hogy az Ön által felsorolt veszélyeztető ételek milyen mértékben tartalmaznak tejet, kazeint és olyan anyagokat, melyek a gyermekének ártalmasak lehetnek.

Valóban nagyon alapos az ügyintéző. Vajon miért kéri az arányokat? Esetleg enyhítő körülmény, hogy nem színtej ételt kapott a gyermek. Most már csak az a dolgom, hogy írjak levelet a Csoki Bt-nek*, a Szendvics Kft-nek* és a Cuki Kft-nek*, hogy írják le a receptjeiket, benne a tej, kazein és olyan – a tej érzékeny gyermek számára ártalmas – anyagok arányát a gyámhivatalnak a tényállás tisztázásához.

A hatodik kérdést és a választ már maga biggyeszette oda:

6. Ha az ügyintéző ennyire nem tud semmit erről a betegségről, és még belátása sincs tudatlanságáról, mert szakértőt nem kér, akkor miért hoz a gyermekkel kapcsolatban bármilyen döntést?

A hivatal számára a gyermek egy akta.

* A történetben szereplő egyes adatok, dátumok személyiségi jogok miatt megváltoztak, azok a történet érdemi részét nem befolyásolják.

A közelmúltban volt néhány hír egy sztrájkoló nagymamáról, aki a győri bíróság épülete előtt demonstrált, hogy gyermekének, unokájának és a saját jogait ért sérelmeinek hangot adjon. Valljuk be, nem mindennapi történet; az átlagos nagymamák a legritkább esetben kezdenek ülősztrájkot a hivatalos intézmények előtt.

Nos, a történetük sem átlagos. Röviden annyi, hogy a nagymama lánya, egy kétgyermekes édesanya 2014. nyarán közlekedési balesetet szenvedett, súlyosan megsérült és hónapokig tartó kórházi kezelés és rehabilitáció után hagyhatta csak el a kórházat. A baleset előtt saját, szépen berendezett lakásában lakott a gyakran távollévő, a baleset idején is külföldön dolgozó élettársával és két gyermekével, egy 2 éves kisfiúval és egy, az előző kapcsolatából született 6 éves kislánnyal. Minden józan emberi számítás szerint most úgy folytatódna a történet, a kórházi tartózkodás alatt a család együttes erővel segített a mindennapokban a kisfiúnak és a kislánynak átvészeli édesanyjuk fájdalmas hiányát és feldolgozni a baleset traumáját. A baleset után a halál kapujából visszaérkezett anya szerető és aggódó párja támogatásával otthonukban erősödik tovább, a kisfiú elkezd egy szép győri oviba járni, kislány pedig elkezdi az iskolát.

Nos, a valóság az, hogy mire az asszony kijött a kórházból a saját lakásához már nem volt kulcsa, az ott lévő ingóságok nagy része eltűnt, a kisfiával együtt. Mire kiengedték a kórházból nem volt hova hazamennie, és két gyermeke közül az egyiktől megfosztották.

A történetről a kívülállók úgy szerezhettek tudomást, hogy a nagymama a Facebookon írta ki kétségbeesetten, hogy tud-e valaki információt adni a kétéves unokája tartózkodási helyéről. Az apa nem veszi fel sem az otthoni, sem a mobiltelefonját. Két hónappal a tragikus baleset után ez nagyon sokkoló lehetett. Hogy mi történt? A külföldön dolgozó apa hazatért és meglátogatta élettársát a kórházban, még fényképeket is készített a drámai állapot dokumentálására. Később magához vette a kisfiút és magával vitte az új lakóhelyére a közös ingóságok egy részével együtt. A kómában lévő anyát az apa nevelésre alkalmatlannak ítéltette a gyámhivatallal, erről végzés született. Később kiderült, hogy a lakást irgalmatlan rendetlenségben és kifizetetlen közüzemi számlákkal hagyta ott. Hiába volt a közös a felügyeleti jog, a gyermek esetlegesen találkozhat az édesanyjával, a testvérével, a karácsonyt is külön töltötték. Hiába gondozta a gyermekeket a nagymama most a kislány van csak nála és oda ment haza az anya is, a fia nélkül. Az eltelt időben a kisfiú jár már óvodába, csak nem Győrben, hanem Bősárkányban kezdte el kétévesen.

Ahogy a leírtakból is kiderül, az ügyben szereplő felnőtt közül vannak, akik gyakran nem mérlegelnek, hogy amit tesznek az a gyermekeknek jó, vagy sem. Nem igazán törődnek azzal, hogy az ő érdekeik sérülnek vagy sem. Szemmel láthatóan a hatóság sem mérlegeli azt, hogy melyik szülő nézi jobban a gyermek érdekeit, melyik alkalmasabb a nevelésére. Sőt az elkövetett jogsértések sem értékelik a súlyának megfelelően. Az, hogy egy ekkora korú gyermeknek vajon mennyire fontos az édesanyja, nem számít, úgy tűnik, ebben az esetben nem érvényes a 3 évig legyen GYES-en az anya a gyermek mellett elv sem. Az nem kérdés, hogy az anyának még szüksége lehet a baleset miatt rehabilitációra, de ez nem bűn. Az követ el bűnt, aki őt ebben e rehabilitációban hátráltatja.

Az apa közben nyilvánvalóan továbblépett és új kapcsolatban él. Ezt onnan is lehet tudni, hogy a nagymama sztrájkjáról online magazinok is hírt adtak, az új élettárs szükségét érezte, hogy megnyilatkozzon és védje a kialakult, egyébként nehezen védhető helyzetet. Mégis ő volt az, aki a kimondott egy mondatot kimondta, melyre egy nagyon fontos válasz született.

Ahogy várható volt elindult a gyermek-elhelyezési per, a bíróság úgy döntött az apa kapja a felügyeleti jogot. Valószínűsítem, hogy Győrben is van Gyermekjóléti Szolgálat, ahol a nehéz helyzetbe került szülőket, adott esetben anyákat támogatják többféleképpen. Minden bizonnyal vannak családgondozók, szociális munkások is, akiknek a feladata, ha egy család nehéz helyzetbe kerül, segítsenek neki. Előfordulhat, hogy a győri bíróság alulbecsülte azt a segítséget, melyet egy Gyermekjóléti Szolgálatnak lehetősége és kötelessége ilyenkor nyújtani? Mert akár dönthetne úgy is, hogy az anyánál a kisfiú és fokozottan figyelnek, és valós segítséggel támogatják az anyát, aki végre mind a két gyermekét magánál tudhatja és hivatali harcok helyett az életével, az életükkel foglalkozhatna.

Hogy mi volt a válaszmondat? "A kisfiúnak van anyukája, nem is akármilyen."

A legtöbb szülő számára, amikor megszületik a gyermeke, az a három betű, hogy SNI, nem mondd semmit és előfordulhat, hogy később sem kell megtudnia, ennek a rövidítésnek a jelentését. Vigyázat, száraz paragrafusok és zsebbe vágó kérdések következnek!

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény Értelmező rendelkezés, 4. § 25. pontjában írja le, hogy: „sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló: az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi (látási, hallási), értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd”

Vagyis az SNI rövidítés a Sajátos Nevelési Igényt takarja, melyet egy szakértői bizottság állapít meg. Ha valakit érdekel és érintett olvassa el a 15/2013. (II. 26.) EMMI rendeletet, amely a pedagógiai szakszolgálati intézmények működéséről rendelkezik. A rendeletben többek között a gyógypedagógiai tanácsadásról, korai fejlesztésről, a fejlesztő nevelésről, az iskolapszichológiai és óvodapszichológiai ellátásról, de akár iratkezelésről és az ügyintézés szabályairól is lehet tájékozódni.

Aki érintett, az tegye is meg, ugyanis a Sajátos Nevelési Igény szóösszetételből sok szülő azt a téves következtetést vonja le, hogy lehet valakinek, adott esetben a gyermeknek lehet igénye. Hát nem.

Visszakanyarodva a 2011. évi CXC. törvényhez, ott az olvasható, az SNI-s gyerekekről a 3 §, 6. bekezdésében: „A köznevelés kiemelt feladata az iskolát megelőző kisgyermekkori fejlesztés, továbbá a sajátos nevelési igényű és a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek, tanulók speciális igényeinek figyelembevétele, egyéni képességeikhez igazodó, legeredményesebb fejlődésük elősegítése, a minél teljesebb társadalmi beilleszkedés lehetőségeinek megteremtése.”

Vagyis a törvény megfogalmazza, hogy a gyermeket segíteni kell, hogy fennálló nehézségei ellenére, felnövekedve minél jobban be tudjon illeszkedni a társadalomba. Mivel ugyanezen törvény a 18 paragrafusban így rendelkezik: „A szülő és a pedagógus nevelő munkáját, valamint a nevelési-oktatási intézmény feladatainak ellátását pedagógiai szakszolgálat segíti.” a gyermek a fejlesztést az iskolában és/vagy a pedagógiai szakszolgálatnál kapja meg tanuló, ha iskolásról beszélünk.

A valóság az, hogy gyakran hiába a törvényi rendelkezés, hiába a temérdek paragrafus, a gyermek nem jut fejlesztéshez, lemarad, majd kimarad.

Könyvek és tanulmányok tucatjai születnek arról, hogy az SNI-s gyermeket integrálni kell, ami örvendetes, de már annyian vannak, hogy nem is lehetne őket hova eldugni. Haladóbb cél lenne, azt kitűzni, hogy minden gyermek kapja meg azt a fejlesztést, ami ahhoz szükséges, hogy később is be tudjon illeszkedni a társadalomba. Az a helyzet, hogy nincs elég fejlesztőpedagógus, nincs hely, idő a fejlesztésre, az nem elfogadható. Minden szakember tudja, hogy például egy fejletlen idegrendszer miatt figyelemzavaros tanulót az idegrendszer változása miatt minél előbb el kell kezdeni fejleszteni;  később alkalmazva már nem lesz hatékony az a kezelés. A gyerekek többsége egyszerűen versenyt fut az idővel!

Fontosabb lenne azt kitűzni, hogy a vizsgálatokat végző szakértői bizottságok ne több hónapos átfutási idővel dolgozzanak, és hetek alatt szüljék meg döntésüket. Ugyanis, amíg nincs szakértői vélemény, nincs ellátás. Államilag.

Fontosabb lenne azt megfontolni, hogy ha a szülő nem tudja a magánfejlesztéseket, adott esetben például egy viselkedésterápia több tízezer forintját kifizetni, akkor rendjén van-e, hogy hetente kell aláírnia a magatartás problémás gyermeke intőjét. Vagy a szülő „választhat”, hogy nézi tétlenül a nagymozgásban lemaradó gyermeke szó szerinti botladozását, vagy viszi magán fejlesztésre óránként több ezer forintért. Még lehetne folytatni a sort, de a gyakorlat az, ha van a szülőnek pénze, inkább vesz egy nagy levegőt és mélyen zsebébe nyúl. Ugyanis a magánszektorban működik a gyermekek fejlesztése, igen kiváló odaadó szakemberek dolgoznak ott, akiknek a munkája olykor inkább a megfizethetetlen kategóriába tartozik.

De ha a szülő ki is tudná fizetni és ki is fizeti, miért kell ezt tőle elvárni, hiszen az általa befizetett adóból működnek állami intézmények. Melyeknek ez a feladatuk, a munkájuk. A szülőnek és gyereknek meg ez az élete.

Vagyis valójában kinek és mennyit és egy SNI-s gyermek?

Szomorú látni, hogy amikor egy kisgyerek elesik van olyan szülő, aki segítségnyújtás helyett ráripakodik a gyerekére, hogy mit csinálsz?!  Már látszik a gyereken, hogy inkább a félelem, mint a fájdalom miatt sír. Vajon honnan van a szülőben ez az indulat és vajon a gyerek, hogyan fog majd viselkedni felnőttként hasonló szituációban?

Szinte borítékolható, hogy hasonlóan. Kevesen lesznek, akik saját erőből felismerik, hogy az áldozatot, az elesettet bántás helyett segíteni, támogatni érdemes. Egy gyerek amíg fel nem nő, nagyon sok más emberrel is kapcsolatba kerül, akik azon túl hogy a hivatásukat művelik, előfordulhat, hogy nem tudják magukat függetleníteni saját élményeiktől. Az óvónő és a tanár ugyanúgy lehet az az ember, aki az áldozatot, a gyengét hibáztatja megértés és segítségnyújtás helyett és a gyermek már nem csak otthon látja ezt a viselkedésmintát.

Az áldozathibáztatás a felnőtteknél is előfordul, főként a nőkkel kapcsolatos esetekben és kirívóan sokszor a családon belüli erőszak áldozatainál. Sok helyen párhuzamot vonnak a fizikai és a verbális agresszióval, holott, egyik nem alternatívája a másiknak. Egy pofonnak nem lehet indoka az, hogy annyira felidegesítette. A másik vád, hogy ha már elcsattant az első pofon, a másodiknak a nő is oka, hiszen miért maradt? A már meglévő gyerek(ek) mellett a bántalmazótól való tartós távolmaradás egyszerűen nem kivitelezhető, ugyanis a hatályos törvények alapján a két szülőnek a gyermek(ek)kel kapcsolatban kell közös döntéseket hozni még a későbbikben is.

Azt persze nem lehet persze elvárni, hogy mindenki ismerje a törvényeket, főleg ha nem érintett, de arra sem kötelezett senki, hogy pálcát törjön egy nehéz helyzetű nő felett. Viszont a vonatkozó törvényeket tudják és szakterületükről sokat és sokszor megnyilatkoznak az úgynevezett szakértők. Elég belenézni bármelyik tévéműsorba, minden témához gyűjtenek szakértőt a témához nem értő, de szorgalmas szerkesztők.

Így előfordul, hogy napjainkban nyilvánosságot kapnak olyan szakértők is, akik az otthonról hozott minták, vagy csak pusztán a hozzá nem értés miatt  szó szerint a mások verejtékén és vérén keresztül kapaszkodnak fel a rivaldafénybe. Az általuk szinte szisztematikusan végzett áldozathibáztatás amellett, hogy képviselt szakmáknak a tekintélyét is aláássa, egy olyan ostoba és otromba embert mutat be, akivel remélhetőleg a későbbiekben szakmai vagy akár csak emberi közösségben lenni, egyáltalán nem lesz menő.

Érdekes tendencia figyelhető meg abban, hogy ki és mikor gondolja úgy, hogy egy gyermek veszélyeztetett. Azt gondolnánk, ha egy gyermekkel bárhol, bármi baj történik, akkor azt nagyjából egyformán értelmezik, súlyozzák, büntetik.

Hát nem.

A jelenlegi jogalkalmazásban az a helyzet, hogy amennyiben a gondozó szülők vagy szülő nem bánnak jól a gyermekkel és ezért a gyermekvédelem figyelmébe kerülnek, a gyermekvédelmem kötelezi a szülőket ilyen-olyan eszközökkel, hogy a gyermek veszélyeztetettsége megszűnjön. Tehát, ha nincs a kisbabának ágya, nincs a lakásban fűtés, a gyermeken bántalmazás nyomok láthatók, beindul a jelzőrendszer.

MI a helyzet, amennyiben a gyermek álmosan, éhesen, megviselten, összetörve, akár megverve kerül elő a kapcsolattartásról vagy az ott töltött idő alatt olyan cselekmények, események történnek, melyek nyilvánvalóan veszélyeztetik az ő fejlődését. Ekkor a gyermek érdekeit képviselő szülőnek lépnie kell, vagyis a gondozó szülő köteles jelezni, hogy mi történt a kapcsolattartáson a gyermekkel. Kinek kell jeleznie? A területileg illetékes gyermekjóléti szolgálatnak, ahol jelzőlap is rendelkezésre áll. Kinek lehet még jelezni? A területileg illetékes gyámhatóságot is meg szokták keresni ezzel.

Mi történik ezután a gyakorlatban?

Általában semmi.

Ugyanis, bármilyen hihetetlen az a jogalkalmazói gyakorlat, hogy amennyiben a szülők, vagy elvált szülőknél a gondozó szülő veszélyezteti a gyermeket, akkor általában gyermekjóléti alapellátás során a családgondozók a szülőt együttműködésre kérve megpróbálják elhárítani a veszélyeztető tényezőket. Amennyiben ez az együttműködés eredménytelen egy védelembe vételi eljárás során a gyermeket védelembe veszik és a szülőknek vagy a gondozó szülőnek magatartási szabályokat írnak elő. A család életét egy évig nyomon követik és amennyiben az együttműködés, javulás hiányát tapasztalják, a gyermeket kiemelik a családból.

Abban az esetben, ha a veszélyeztetés a kapcsolattartás ideje alatt történik, a gyermekjóléti szolgálat és a gyámhivatal egyaránt hárít, nem jár el, mivel a veszélyeztetést nem a gondozó szülő, hanem a különélő szülő követte el, így ez rájuk nem tartozik, ez kapcsolattartási ügy. A gyámhivatal pedig általában kapcsolattartás végrehajtásával foglalkozik, vagyis jellemzően az indokkal vagy indok nélkül elmaradt kapcsolattartás ügyében járnak el. Így megtörténik az, hogy a gondozó szülő tétlenül nézi, hogy gyermeke hogyan van veszélyeztetve a kapcsolattartó szülőnél, tenni semmit nem tehet. Amennyiben az veszélyeztetés olyan fokú lesz, hogy a gyermek súlyosan sérül, például súlyos elhanyagolás miatt a pici gyermek kiszárad és kórházba kerül, vagy nem kapja meg a szükséges gyógyszeres kezelést, vagy lelkileg, fizikailag bántalmazzák a gyermeket, esetleg abúzus történik, akkor kétségbeesetten megtagadja a gyermek átadását a kapcsolattartásra.

Mi történik ezután a gyakorlatban?

Általában a kapcsolattartó szülő kapcsolattartás végrehajtást kér és elindul egy gyámhatósági eljárás. Ahol a bántalmazott gyermek gondozó szülőjét elmarasztalják kapcsolattartás akadályozása miatt, felhívják a figyelmét arra, hogy ez kiskorú veszélyeztetése, minek okán a gyermeket a családból ki is emelhetik és értelemszerűen a másik szülőnél vagy nevelőszülőknél helyezhetik el. A kapcsolattartáson történt bántalmazással vagy nem foglalkoznak, vagy – amennyiben olyan súlyos a cselekedet és külön eljárás indul – azzal nem kapcsolják össze, az eljárás más ütemben zajlik, stb.

Vajon mit lehet tenni, hogy ez a jogalkalmazási gyakorlat, mely nyilvánvalóan nem a gyermek érdekét szolgálja, megszűnjön, és egyforma mércével mérjenek minden a gyermeket veszélyeztető magatartást?

Az egyes jogszabályok, törvények működését és alkalmazásuk korlátait a való életből vett példákkal lehetséges a legjobban megítélni. Az alábbi megtörtént esetben, melyben egy gyermek ellátása a kérdés, az olvasó ítélhet, hogy a jelzőrendszer tagjai megfelelően jártak-e el, túllépték-e hatáskörüket, megtettek-e mindent a gyermek érdekében.  Arról is ítélhet, hogy maguk a vonatkozó törvények megfelelőek-e ahhoz, hogy a gyermek mindenek felettt álló érdekét biztosítsák. Hosszú és komplikált, de ugyanakkor egyszerű és hétköznapi történet következik. Megjegyzés: egyes adatokat, dátumokat, személyiségi jogok miatt megváltoztattunk, azok a történet érdemi részét nem befolyásolják.

1. A rendszer működik

A Gyermek a területileg illetékes Pedagógiai Szakszolgálathoz 2011 óta folyamatosan jár fejlesztő foglalkozásokra. A 2013-2014-es tanévben is elkezdődtek a foglalkozások, 1 óra az iskolában, 1 óra az szakszolgálatnál. Az Pszichológus II. rendszeresen, de változó időpontokban konzultált a Szülő I.-el, a Gyermekkel nem találkozik.

Szülő I. 2013. szeptemberében írásban kérte, hogy a Gyermeket vizsgálja meg Szakértői Bizottság I., melyre 2014. márciusában sor is került. A vizsgálat alapján a Szakértői Bizottság I. egyéni bánásmódot javasolt az iskolában, a Gyermek számára különfoglalkozásokat írt elő. Szülő I. számára javasolta a szülőkonzultációt és szóban a további kivizsgálást X. helyen. Az írásbeli Szakértői Véleménybe az X. helyen történő további kivizsgálás nem került bele. A foglalkozásokra a Gyerek már a vizsgálat és a szakvélemény előtt is járt és a Szülő I. is rendszeresen konzultált Pszichológus II-vel már régebben is. Szülő I. írásban kérte a Pedagógia Szakszolgálat vezetőjétől a szakvélemény, kiegészítését. Amennyiben valóban fontos, akkor abban az X. hely is legyen benne, és arra is kitért, hogy az előírt foglalkozások már korábban megvalósultak, elkezdődtek. Nem érkezett válasz.

A Gyermeket a tanév második felében vették fel egy 12 alkalomból álló csoportfoglalkozásra a Szülő I. többszöri kérésére. A foglalkozás vezetői Pszichológus III. és Pszichológus IV. voltak. A csoport foglakozás tavasszal 3 hónapig tartott, összesen 12 alkalomból állt.

Pszichológus III. tájékoztatása alapján az első 3 alkalom után, melyen a kisgyermek részt vesz, leülnek egy megbeszélésre Szülő I.-el és beszélnek, arról, hogyan sikerült a csoportba beilleszkedés és a továbbiakban részt vesz-e az akkor már zárt csoport munkájában a gyermek. Ezt a protokollt minden csoportba járó gyermekkel elvégzik. A Gyermek a csoportba a 4. alkalommal tudott bekapcsolódni, az első 3 alkalommal beteg volt. Már az első alkalom után újabb tünet jelentkezett, melynek következő heti ismétlődése miatt Szülő I. megkereste a Pszichológus III-at és Pszichológus IV-et, akik átirányították Pszichológus II-höz. Pszichológus II. Szülő I-el a következő szülőkonzultáción az addigi tematikát félbeszakítva elkezdte felvenni a Gyermek anamnézisét; 15 hónappal az első szülői kérés után. Két alkalom alatt megtörtént az anamnézis felvétele, majd Pszichológus II. elment két hét szabadságra, közben Szülő I. a tünetről nem tudott a Szakszolgálatnál senkivel sem beszélni. A szabadság után Pszichológus II. kijelölt egy délelőtti időpontot, amikor Szülő I.-et várják a Szakszolgálatnál, de Szülő I. 10.30-kor nem tudott ott lenni, ezt mondta is Pszichológus II.-nek, még az időpont kijelölésekor. Pszichológus II. nem adott másik időpontot Szülő I-nek, de a Pszichológus III.-nak és Pszichológus IV.-nek sem szólt, hogy Szülő I. nem ér rá. Aki várták egy darabig az Szülő I.-et, majd felhívták, hogy hol van. Az utolsó találkozón Pszichológus II. azt mondta Szülő I.-nek, hogy nem fog vele a továbbiakban konzultálni, csak a kerekasztal konferencia után, ahol az összes érintett szakember jelen lesz. Ott mindent elmondhat Szülő I. a jelenlévő szakembereknek a Gyermekről, amit csak fontosnak tart.

A Gyermek iskolai elfoglaltsága és további betegségek miatt a 12 csoportfoglalkozás közül végül csak 5 alkalmon vett részt. Szülő I., mivel látta, hogy a területileg ellátási kötelezetggel rendelkező Szakszolgálat a Gyermek tüneteivel nem foglalkozik, megkereste Szakember I-et, aki tanácsokkal látta el őt és kérte tőle, hogy a Szakszolgálatnál valamelyik, a kisgyerekkel foglalkozó Pszichológus írja le a tüneteket, készítsen egy összegzést és azzal keressék őt fel.

Amikor a csoportfoglalkozás véget ért Pszichológus III. és Pszichológus IV. adtak egy reggeli időpontot Szülő I-.nek, szóban 30 perc alatt összefoglalták a csoporton tapasztaltakat. Szülő I. kérte az írásos összegzést, mondván ezzel tudja majd további kivizsgálásokra elvinni a kisgyereket, meg is mondta, hogy hova viszi: X. helyre.

Szülő I. végül a sok huzavona miatt megkereste a Szakszolgálat Vezetőjét, mert nem értett egyet azzal, hogy Pszichológus II-vel félbemaradt a szülőkonzultáció, ugyanis azt a Szakértői Bizottság is előírta. Kérdéseit írásban tette fel, melyre a Vezető a kerekasztal konferenciát javasolt júniusban. A Vezető a nyári szabadságolások miatt az augusztust tartotta a legalkalmasabbnak, de konkrét időpontot nem írt. Az e-mailben arról is tájékoztatta a Szülő I.-et, hogy írásban megküldték válaszaikat.

A Szülő I. valóban kapott egy levelet tőlük, melyben nagy meglepetésére egy JELZÉS feliratú dokumentum volt.

Habár manapság a családon belüli erőszakról beszélni, az ellen szót emelni még úri huncutságnak, feminizmusnak tűnik, talán a gyermekek jogaiért szót emelőket nem fogják így nevezni. Mert a világ sok más drámája mellett, úgy tűnik, a gyermeksorsok foglalkoztatják az embereket. Úgy tűnik, sokan sokféleképpen szeretnének tenni, hogy a gyerekeknek jobb legyen.

Mert tény, hogy az utóbbi időben megszaporodtak az ilyen hírek, események és most nem csak egy távoli szigeten évek óta zajló történetre gondolok, melyről jelent meg információ pro és kontra. Szólt már hír csecsemőről is, aki félévesen halt meg és a közösségi médiában is egyre gyakrabban jelenik meg egy-egy tömegével megosztott fotó eltűnt gyerekekről. Általában az anya osztja meg kétségbeesetten és hamar kiderül, hogy a gyermekei az apával együtt eltűntek, ismeretlen helyen vannak, itthon vagy akár külföldön. 

Aki nem járatos a témában, nem része az életének a családon belüli erőszak, nehezen érti meg a részleteket, lassan áll össze benne a kép, ha egyáltalán. Kevesen látják át, hogy ezek a ezek az események miért következnek be és még kevesebben látják át egy bántalmazó kapcsolat dinamikáját. A legtöbben, amikor már meghallgatták mindkét  felet és már leginkább a saját életükkel foglalkoznának a másé helyett, azt tudják mondani, hogy "De a gyerekek miatt a sérelmeket tegyék félre, mert így a gyereknek a legrosszabb". Ha eljutnak idáig és nem intézik el az egészet azzal, hogy, "De úgysem lehet tudni, kinek van igaza." A véleményt mondók a gyermekekre hivatkozva szokták kérni/javasolni a mediációt is. A mediátor nem más mint az egyenrangú felek által igénybe vett egy közvetítő, aki a kialakult vitás helyzet békés rendezésében segít. A hangsúly az egyenrangú félen van, ugyanis a bántalmazó kapcsolatban a felek  nem egyenrangúak. A következő érv szerint a gyermek a bántalmazó szülőjével is szívesen tart kapcsolatot, ezért kell vele találkoznia.  Ekkor nem veszik figyelembe a gyermek korlátozott ítélőképességét, ahogy akkor sem, amikor nem akar a bántalmazó szülőjével találkozni, de mennie kell. A gyermek nagyon erős érv a békés elrendezés mellett, hogy "a gyermek mindkét szülőt szereti". Sajnos ez az állítás adott esetben azt is jelentheti, hogy a gyermek szeretete miatt mintegy legalizáljuk a másik ember akár bántalmazó viselkedését is. "Hiszen a gyermek harmóniára és mindenekelőtt a szülőjére vágyik. Még akkor is, ha bántalmazza."  

Ekkor merül fel a szakemberek, újságírók és minden közreműködő felelőssége, hogy felismeri-e  a bántalmazást.  Nos, ilyen és ehhez hasonló kifejezéseket olvasva és hallva gondolom azt, hogy nagyon sok ember alapvető ismeretekkel sem rendelkezik a családon belüli erőszak témájáról. Segítő szándékkal állást foglalni és segíteni, alapvető ismeretek nélkül nem lehet. Több szervezet van, melyek kiadványokkal és informatív honlapjaikkal adnak információt, nem csak a bántalmazottaknak. Ezeket figyelmesen elolvasva talán meg lehet érteni miről is van szó.

Laikus, olvasó, ismerős a saját lelkiismerete és érdeklődése miatt olvasson, aki pedig hivatásos tollforgató és ebből él, az a saját hitelessége és felelőssége miatt.

Linkek: Nane, Patent, Nők Joga

Ádám 2015. június 29-én lenne egy éves. Barbara, az édesanyja egy megemlékezést szervez a családon belüli erőszak áldozatairól, az esemény neve  Angyalhír, és 2015. június 28-án lesz. A részletek itt olvashatók.

Kép forrása: facebook.com

-Arról, hogy miért van szükség a gyerekek mellett a felnőttek felvilágosítására a gyermekjogokról és a hatályos törvényekről.

Most, amikor a közösségi média minden rendelekezésre álló formáját elözönlik a kiváló és a jeles bizonyítványokról készül képek, nem árt megnézni, hogy valóban mit is tanultak a gyerekek.

Az alábbi képen a harmadikos általános iskolásoknak készült Hétszínvirág olvasókönyv 62. oldala látható. A könyvben többször megtalálható a Nevetni kell! blokk. A viccek színvonala olyan amilyen, és kérdés, hogy vajon kinek is kell(ene) nevetni. A kis ravasz című viccen, remélhetőleg, kevesen fakadnak őszinte kacajra.

A bánatra csokoládét adó anya és a gyermekét pofozó, elfoglalt apa nem vicces. Jó lenne azt remélni, hogy a viccet olvasva a tanár - az osztályfőnöki órán vagy máskor - megerősíti  9-10 éves tanítványait abban a hitükben, hogy a pótcselekvés és az erőszak, nem a legjobb megoldás, utóbbi cselekedet ráadásul 10 éve tiltott is Magyarországon. 

De nincs minden veszve, mert piros betűkkel, felkiáltójellel négyszer is ott olvasható: Olvass minden nap! 

Bizony, olvasson az a gyerek. Olvassa az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala gyermekeknek szánt holnapját, a felnőtt pedig tudjon a Gyermekvédelmi törvény 6§ (5) bekezdéséről és a Büntető Törvénykönyv 302§-áról.

Május utolsó hete gyermekhét, május utolsó vasárnapja Gyermeknap volt. A Nemzetközi Gyermeknap célja, hogy a gyermekek önfeledt ünneplése mellett felhívja a figyelmet a nehéz sorsú gyermekekre, az iskoláztatás hiányaira, a gyermekszegénységre és az elhagyott gyermekek életére is. Talán nem túlzás, ha azt mondom, minden településen volt gyermeknapi ünnepség minden szükséges kellékkel, ugráló várral, arcfestéssel és kirakodóvásárral így az önfeledt ünneplés megvolt. Az alábbi összeállításban megtörtént esetek olvashatók, látható, van még mire felhívni a figyelmet.

1. Csecsemőkorban kétségbe vonják azt a jogát, hogy anyatejet kapjon, hacsak az nem az otthon négy fala között történik.

2. Óvodásként - annak ellenére, hogy az 1997-es gyermekvédelmi törvény 2005-ös módosítása óta nem lehet gyermeket testi fenyítésnek kitetenni - előfordulhat, hogy találkozik olyan személlyel, aki megsérti ezt a törvényt.

3. Kisiskolásként, ha magatartási probléma miatt magántanuló lesz, ezzel gyakorlatilag kikerül a rendszerből és soha többet nem ellenőrzi senki, hogy biztosítva van-e a normális testi-lelki fejlődése.

4. Ha még kisiskolásként, vagy akár már kiskamaszként sajátos nevelési igényű lesz a gyermek és nem egy nagyobb városban lakik, akkor nincs esélye, hogy megkapja a fejlődéséhez szükséges ellátásokat. Egy SNI-s tanulónak heti 10 óra fejlesztés jár(na). A nagyobb városban jár, sem biztos, hogy megkapja. 

5. Bármely életkorban előfordul, hogy akaratán kívül, de az ő mindenek felett álló érdekére hivatkozva kényszerláthatáson kell részt vennie.

6. Szintén bármely életkorban előfordulhat, hogy a gyermeknek pszichiátriai kivizsgálásra (ADHD, PTSD, stb.) lenne szüksége, de szinte lehetetlen ezt megoldani, mivel a 0-18 éves korosztály (~2 000 000 fő) számára összesen 139 ágy jut.