Gyermekvilág, gyermekjog


Miért teher a sajátos nevelési igény?

2015. december 11. 11:17 - gyvgyj_gtm

A napi sajtót olvasva és egy-két átlagos gyermeket nevelő szülővel beszélgetve hamar kiderül, hogy nem mindenki örül annak, ha egy osztályban SNI gyermek jár. A jelek szerint a legtöbb intézmény, ha csak teheti, megpróbálja távol tartani magától ezeket a gyerekeket. Elméletben minden egyes tankerületnek van intézménylistája, melyben felsorolják, hogy a körzetben melyik iskola, milyen speciális igény alapján fogad SNI gyerekeket.

Habár annak idején az Esőember sokat tett hozzá az autizmus fogalmának megismeréshez, ellenérzés, távoltartás még most is van. A BKV megállókban az autista utasokkal való empatikusabb együttközlekedésre hívják fel a figyelmet, megadva azt az tájékoztatást, hogy minden 100 emberből egy autista, így statisztikailag minden körúti villamoson utazik egy. Nehezen fogadják el a pszichés zavarral együtt élő gyermeket is, így az ADHD Magyarország már egy kampányt indított az ADHD-s gyerekek elfogadásáért. Hiszen olyan jó lenne észrevenni, hogy az impulzivitás és a nehezen fókuszálható figyelem mögött más képességekben kiemelkedő teljesítményt nyújtó kisgyerek bújik meg. Valami, úgy tűnik, elindult, de még hosszú az út.

A 32/2012-es EMMI rendelet az, amely hosszan és részletesen szabályozza az sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai és iskolai oktatásának irányelveit. Érdemes minden érintettnek alaposan átolvasnia, alapvető és fontos információkhoz lehet jutni belőle. Mivel elég nagy terjedelmű most csak két elvet emelet ki belőle, talán így is képet lehet kapni az rendelet alapelveiből.

Általános elvként a Nemzeti alaptantervet és a választott tantervet kell alkalmazni, az oktatásuknak a NAT a kulcsdokumentuma. Az iskoláknak pedagógiai programot kell készíteni, melyben a következőket kell figyelembe venni:

  • „a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: köznevelési törvény), a Nat és az Irányelv rájuk vonatkozó előírásait,
  • a kollégiumi nevelés országos alapprogramját,
  • a nevelés és oktatás helyi célkitűzéseit és lehetőségeit,
  • a fővárosi, megyei feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és köznevelés-fejlesztési tervet,
  • a szülők elvárásait és
  • az általuk nevelt tanulók sajátosságait.”

A rendelet irányelvének célja, hogy a „sajátos nevelési igényű tanulók esetében a tartalmi szabályozás és a gyermeki sajátosságok ugyanúgy összhangba kerüljenek, mint más gyermekeknél.”

Az irányelv annak biztosítását szolgálja, hogy:

  • „a fejlesztés a számukra megfelelő tartalmak közvetítése során valósuljon meg, segítse a minél teljesebb önállóság elérését és a társadalomba való mind teljesebb beilleszkedést,
  • az iskola fejlesztési követelményei igazodjanak a fejlődés lehetséges üteméhez,
  • ha szükséges, a fejlesztés az iskoláskor előtti képességfejlődés területeire is terjedjen ki,
  • a rehabilitációs célú fejlesztő terápiák programjai váljanak az intézmények pedagógiai programjainak tartalmi elemeivé,
  • a tanulókat a nevelés, oktatás, fejlesztés ne terhelje túl.”

Az irányelv érvényesítése érdekében meghatározza

  • a tartalmak kijelölésekor egyes területek módosításának, elhagyásának vagy egyszerűsítésének, illetve új területek bevonásának lehetőségeit,
  • a sérült képességek rehabilitációs, habilitációs célú korrekciójának területeit,
  • a nevelés, oktatás és fejlesztés szokásosnál nagyobb mértékű időbeli kiterjesztésére vonatkozó javaslatokat.

A rendeletből kiderül, hogy a jogalkotó meglehetősen részletesen és világos célok mentén fogalmazza meg a tennivalókat. Részletesen szabályozza a mozgásszervi fogyatékos, látássérült, a hallássérült, az enyhén értelmi fogyatékos, a középsúlyosan értelmi fogyatékos, a beszédfogyatékos, az autizmus spektrumzavarral küzdő, és a pszichés zavarral küzdő tanulók fejlesztésének elveit. Meghatározza a kulcskompetenciákat és tantárgyakra lebontva leírja a kitűzendő és elérendő célokat.

A rendeletnek több melléklete van, melyekben szinte mindenre kiterjedően meghatározzák azokat a szempontokat, melyek mentén megvalósuló fejlesztések szükségesek ahhoz, hogy a gyermek elsajátítson olyan ismereteket, melyek segítségével felnőve beilleszkedhet a társadalomba. Szabályozza például azt, hogy a mozgássérült tanuló az informatikai ismereteket hamarabb is elkezdheti megtanulni, mert a számítógép használat adta lehetőségek a pályaorientációt előnyösen befolyásolhatják. A hiperaktivitás zavarral küzdő tanulóknál pedig a következőket határozza meg: „Azoknál a tanulóknál, akiknél a sajátos nevelési igény oka a hiperaktivitás, a figyelemzavar, indokolt a korszerű, rugalmas szervezeti keretek és módszerek előtérbe helyezése a helyi tanterv készítésénél.” Már az óvodások esetében is meghatározza, hogy a fejlesztés céljait „minden esetben a fejleszthetőséget megfogalmazó gyógypedagógiai-orvosi-pszichológiai komplex vizsgálat diagnózisára, javaslataira kell építeni.” és meghatározza az egyéni sikereket segítő tulajdonságok, funkciók fejlesztését is. Vagyis az óvónő nem bírálhatja felül a szakorvos javaslatát. A rendelet előírja, hogy segíteni kell társadalomba való beilleszkedését a sajátos nevelési igényű gyermeknek, a helyzet viszont az, hogy a gyermek már része a társadalomnak és még felnőtté válása előtt megtapasztalja, hogyan viszonyulnak hozzá a társadalom többségi tagjai, azok, akiket épnek, normálisnak, vagy átlagosnak neveznek.

A rendelet alapján biztosan elmondható, hogy ezeknek a hátrányoknak a leküzdésében az óvodának és az iskolának van oroszlánrésze, de a harciasság sokszor csak a feladat visszautasításában érhető tetten.

Ugyanis ezekkel a gyerekekkel munka van, nem is kevés, melynek eredménye tartós sikerélmény, ha azt a munkát a pedagógus is beleteszi. Ha beleteszi. Az általában jellemző, hogy a szülők információhiányban szenvedve bolyonganak a rendszerben és inkább magánúton és/vagy orvostól orvosig járva keresik a leginkább a gyermeknek való terápiát. De, ha Szakértői Bizottság is kimondja, hogy a gyermek SNI, akkor már nem csak a szülő feladata a terápia keresése és a komplex fejlesztés biztosítása, hanem az iskoláé is. A Szakértői Bizottság diagnózisa viszont nem az idők végeztéig szól, hanem évente, kétévente a gyermeket felülvizsgálják, hogy hogyan halad, fejlődik, képes lesz-e a társadalomba beilleszkedni. Ezekre a felülvizsgálatokra az iskola kell, hogy készítsen egy pedagógiai véleményt, melyben leírja, hogy ő mit tett az elmúlt időszakban. Előfordulhat, hogy az az iskola, amelyik az első pedagógia véleményt írja, nem kívánja tanulói közé az SNI gyermeket, még akkor sem, ha benne van az alapító okiratban. Vagyis szinte borítékolható az iskolaváltás. A rossz pozícióban lévő – például magatartási problémákkal küzdő gyermeket mintegy eltanácsolják az iskolából – és a helyett, hogy megbirkóznának a problémával, segítenének az addigra már biztosan megtépázott önbizalmú gyermeknek – ahogy a rendelet is előírja – vagyis egyszerűen elvégeznék a munkájuk, oroszlánként küzdve, inkább megpróbálnak kiállni a feladat mögül. Általában sikerrel.

Így az iskolának nem kell semmi erőfeszítést tenni, nem kell holmi egyéni tanrendeket írni, nem kell a verbális számonkéréssel bajlódni, majd megcsinálja más. Elkészíti az egyéni tanrendet, és meg is tartja, hogy a következő felülvizsgálatra valamit, lehetőleg valamilyen fejlődést tudjanak felmutatni.

Ezzel a helyzettel, úgy néz ki, a szülők nem tudnak mit kezdeni. Ha az iskola nem akarja fogadni a gyermeket, vagy tovább az intézményben tartani, akkor nem fogja. Azt egyetlen szülő sem kockáztatja, hogy az iskola akarata ellenében, ott hagyja a gyermeket. A kelletlen, a hibákat felnagyító, az úgysem lesz ebből a gyerekből semmi hozzáállás a gyermeknek árt. Ilyenkor már lehet, tehetetlen a fenntartó is. Inkább a szülő keres egy befogadó iskolát és kész.

Ha az SNI gyermekeket csak papíron fogadó iskolák egy piaci alapon működő intézményrendszer tagjai lennének, és érték lenne a hátránnyal küzdők elfogadása és támogatása ezek az iskolák hamar bezárnának. Akkor elfogadott lenne, hogy akiknek teher egy SNI gyermek oktatása-nevelése, és csak papíron vállalkozik rá, az ne oktasson-neveljen más gyereket sem. Vagy érzékenyítenék a témában járatlan pedagógust, vezetőt, tovább,- vagy átképeznék, hogy megfeleljen a korszerű pedagógia elvekben. Akkor nem lenne teher a sajátos nevelési igény.

Most, egyelőre, nem teljesítmény alapján működik az iskolarendszer, így nem marad más, mint a 32/2012-as EMMI rendelet.

school.jpg

Szólj hozzá!

Nem egy álom

2015. október 06. 14:08 - gyvgyj_gtm

Sok szülő igen gondosan választ gyermekének óvodát, iskolát. Amennyiben nem olyan településen lakik, ahol csak egy-egy intézmény van, megpróbálja feltérképezni a lehetőségeket és optimálisan dönteni. Van, amikor jól választ és van, amikor nem. Ha választás nem volt jó, vagy nem is választott, hanem a körzetes oviban, suliba íratta be a gyerekét és észleli, hogy gond van, vajon mit tehet? A lehetőségek tárháza széles, az igazán jó megoldásoké szűkös.

Óvodával, iskolával alapvetően az lehet a gond, hogy pályára alkalmatlan óvodapedagógus, tanár kerül a gyermekek közelébe. A tanítás, a gyermekekkel való foglalkozás egy nagyon nehéz szakma, kimagasló képesség és kitartás kell, ahhoz, hogy valaki évekig jó legyen benne. Előfordul, hogy az óvodapedagógus, tanár elfárad és az is előfordul, hogy már nem is szeretne ezzel foglalkozni. A jogi kereteken túl, viszont a szülőnek természetes igénye, hogy gyermeke jogait figyelembe vegyék, jó helyen legyen, fejlődjön.

Ha a gyermek rendszeresen olyan történeteket oszt meg a szülővel, hogy az oviban/suliban dolgozó felnőttek kiabálnak vele, zsarolják, indokolatlanul és elfogadhatatlan módon fegyelmezik, a dolgait elveszik, akkor a szülő fejében joggal szólal meg a vészcsengő. Ha látja, hogy gyermeke fél, szorong, testi tünetei vannak mielőtt még önjelölt pszichológussá (is) átképezné magát, a gyermekkel foglalkozó felnőttel kell felvennie a kapcsolatot.

Első lépésként így az együttműködésben gondolkodó szülő bemegy és fogadóórát kezdeményez, ahol egyeztetnek pedagógussal. Előfordulhat, hogy a pedagógusnak csak rossz napja(i) van(nak) és, ha „rászól” valaki, észreveszi magát. Ritkán történik ilyen. Fogadóórát több alkalommal is lehet kezdeményezni, különösen kirívó esetben akár rendkívüli szülői értekezletet is, ha más szülőknek is vannak észrevételei, panaszai.

A következő lépés az, hogy a szülő a vezetőhöz fordul, most már írásban és felsorolja kifogásait a gyermeke nevelője kapcsán. Ez a lépés már előremutatóbb szokott lenni, főleg akkor, ha már más szülőtársak is „lepattantak” az óvodapedagógusról/tanárról a fogadóórán. A szomorú helyzet az, hogy több esetben ez a megbeszélés sem hozza el a szükséges eredményt, a vezető már nyilván mástól is értesült beosztottja kvalitásairól. Közben azért telik az idő és a kisgyerek hozzászokik, hogy az óvodában/iskolában a jutalmazó nevelés helyett inkább a büntető nevelést részesítik előnybe. Persze, ő a maga nyelvén ezt nem így fogalmazza meg, ő „csak” tapasztal. Csak egy példa, pedig van sok: megtapasztalja, hogy amíg otthon, miután elvégezte a részét a házimunkából, jutalmul használhatja a tabletet egy rövid mese megnézésére, addig az iskolában, ha nem terít meg pontosan és szépen, akkor be kell írnia a füzetébe, hogy: „Ígérem, mindig pontosan elvégzem hetesként a feladataim.” Huszonötször. Alá is kell íratnia a szüleivel természetesen.

Ebből, vajon mit tanul meg a gyermek?

Amennyiben a szülő, sőt több szülő sem jár eredménnyel a vezetőségnél sem, és a gyermek még mindig ugyanabban az intézményben van, akkor a gyermek érdekében meg kell keresni a fenntartót. Óvodáknál a helyi önkormányzat, iskoláknál a KLIK helyi tankerülete az illetékes. A szülőnek panaszait írásban kell összefoglalni, melyekre néhány hetes kivizsgálást követően kap majd választ. A kivizsgálást követően előfordulhat, hogy történik változás, a szülőnek mindenesetre érdemes addigra már sűrűn tanulmányoznia a közoktatási törvényt (2011. évi CXC. törvény) és a hozzá kapcsolódó rendeletekkel.

Amennyiben a helyzet nem javult a gyermek javára, meg lehet még keresni a KLIK eljárása után az Oktatási Jogok Biztosának Hivatalát. Az OKBH honlapján egy részletes és alapos tájékoztatás olvasható többek között az eljárásokról, arról, hogy kik fordulhatnak a hivatalhoz.

Abban pedig csak bízni lehet, ha végül mégis óvodát/iskolát váltanak, és van is erre lehetőségük, nem kezdődik a folyamat elölről.

keknet.jpg

Szólj hozzá!

Mit érdemel az a bűnös?

2015. szeptember 17. 12:07 - gyvgyj_gtm

Azzal talán nem árulok el titkot, hogy a nevelési/oktatási intézmények* ritka esetben kapkodnak az átlagtól eltérő gyerekek után. Aki nem olyan, mint az átlag, arra plusz figyelmet kell fordítani. A néha meglepő és szuper képességeikre általában furcsán, gyanakodva néz a fáradt nevelő tanító, ritkán veszi észre a feltűnő okosságot, tehetséget. Mert milyen furcsa a hallás után dallamokat hangszeren lejátszó kis ovis, vagy a másodikos, aki kémiai kísérletekről faggatja a napközis tanítót. A legritkább esetben kap a gyermek valódi választ vagy dicséretet, rosszabb esetben ki is nevetik.

Azok a gyerekek, aki nem kapják meg a kellő mennyiségű és minőségű figyelmet egy idő múlva unatkoznak, csalódottak, frusztráltak lesznek és most szinte mindegy is, hogy sni-s, tehetséges, sni-s és tehetséges, vagy bármilyen hátránnyal/előnnyel együtt élő gyermekről van szó. Amikor a gyermek unatkozik, csalódott, akkor igen gyakran feltalálja és elfoglalja magát valami érdekesebbel. A folytatás előre borítékolható, az órát zavarja, így a külön figyelmet megkapja, csak nem úgy, ahogy megfelelő lenne.

Aki járt már iskolában, annak vannak emlékei a fegyelmezés módjáról, nagy a nevelő/oktató tárháza, ha az óra fegyelmét meg akarja tartani. Évekkel ezelőtt még elfogadott volt a megszégyenítés, kiabálás, hajhúzás, kiküldés óráról, beírás, intő, aztán a beskatulyázás, amikor már bármit csinált a gyermek, az jó nem lehetett.

A helyzet valamit változott, mert lettek olyan törvények*, melyek a testi bántalmazást tiltják, ahogy a gyermek megszégyenítését is. Azonban a mai napig vannak olyan szülők és oktatók/nevelők, akik ezzel nem értenek egyet. Ők is kaptak egy-egy pofont annak idején – mondják, sőt náluk még a körmös dívott. Igen, van olyan tankönyv ma forgalomban, ahol erről lehet olvasni. Kíváncsi vagyok, hány tanár mondja el az olvasmány megbeszélése után, hogy ez ma már bűncselekmény.

De nem csak tettekkel, hanem szavakkal is lehet bántani.

Beszéltél a padtársaddal, mert hamarabb készen lettél a feladattal? Na, állj csak fel és gondolkozz, hogy lehet-e órán beszélni? Beszéltél a padtársaddal, mert nem érted a feladatot? Nincs idő neked elmagyarázni neked, majd otthon tanuld meg, addig is állj csak fel és gondolkozz, hogy lehet-e órán beszélni? Nem látsz el a tábláig és nem tudsz semmit lemásolni onnan a füzetbe? Hiába vagy szemüveges, ha nem beszélnél, nem ültetnélek a leghátsó padba. Órai munka egyes. Amit másolni kellett, abból lesz dolgozat. Nem lett jó a röpdolgozat? Ebben az iskolában nincs korrepetálás, és te nem is vagy idevaló. Kerestetek már másik iskolát neked? Nem ízlik az étel? Olyan válogatós vagy, leírom, hogy nem eszel az iskolában. Leesett a tolltartód? Hát persze, kinek a tolltartója esett volna le, ha nem a tiéd? Megint leesett a füzeted? Ülj csak be az ajtóba. Nem, inkább menj ki a folyosóra. Hoztál egy könyvet, ami az olvasmányhoz tartozik? Sajnos nincs időnk beszélni róla. Ha otthon megcsinálod a házi feladatot, miért nem vagy magántanuló? Anyukád elmagyarázta? Miért nem tanít akkor ő? Nem tudod elkezdeni a feladatot? Az a te bajod kisfiam. Ha figyelnél, olyan okos lennél, te ettől többre vagy képes. Miért nem szeded össze magad? Nem, erre a versenyre te nem mehetsz, nem vagy elég szorgalmas. Nem, ebben a feladatban te nem vehetsz részt, nem elég jó a magatartásod.

A mondatok sorát még lehetne folytatni, biztos vagyok benne. Aki mondja ezeket a mondatokat, vajon egyetlen pillanatra is belegondol, hogy mit csinál, hogyan végzi azt a tevékenységet, amit ő munkának hív? Nem valószínű. De ez nem munka, és ha száraz, jogi nyelven fogalmazok, a gyermek nevelője/oktatója nem tartja be maradéktalanul a köznevelési törvényt és tiporja a gyermek olyan alapjogait***.

A gyermeknek az a bűne, hogy talán kicsit más mint az átlag és figyelmet kér, ugye, hogy nem ezt érdemli?

*Akinek nem inge…

** 2012. évi C. törvény 302§

***1991. évi LXIV. törvény

birdsnet.jpg

2 komment

Vétkesek közt, cinkos… I.

2015. szeptember 08. 11:06 - gyvgyj_gtm

Nem túl népszerűek a családon belüli erőszakkal foglalkozó cikkek, ennek is köszönhető, hogy ritkán kapnak nyilvánosságot ezek a megdöbbentő esetek. A nagy látenciának oka még, hogy sokan, valami félreértelmezett szemérmességből nem szeretnék beleártani magukat egy család életébe. Még többen bújnak a „Ki tudja, kinek van igaza” mondat mögé. A bántalmazás nem arról szól, hogy kinek van igaza. A felek nem egyenlők. A bántalmazó felnőtt mellett ott élnek a gyerekek is, akik, akár a kortárs csoportnak, akár a felnőtteknek beszámolnak a történtekről. Ők még nem hallgatnak fegyelmezetten, de van, aki már csak a kortársainak nyílik meg. A rendezett családban élők általában nem tudnak ezekkel a súlyos történetekkel mit kezdeni, legszívesebben meg sem hallanák azokat.

A Gyermekvédelmi törvény 17§-a pontosan és egyértelműen szabályozza, hogy kinek és hogyan szükséges jelzést tenni, amennyiben egy gyermek veszélyeztetve van. Erről már korábban is lehetett a blogon olvasni. Vajon, hogyan tartják be ezt a törvényt a törvényben felsorolt intézmények, mit tesznek a bántalmazásáról értesülő szakemberek? A helyzet szomorúbb, mint gondolánk.

Mivel a gyerekek napjaik nagy részét az iskolában töltik, így ha az otthonaikban jelen van az erőszak, annak ténye előbb-utóbb eljut valamelyik tanárukhoz is. A közelmúltban az atlatszo.hu-n megjelent egy cikk, mely egy bántalmazó kapcsolatból kimenekített családról, anyáról és két gyermekéről szólt. A valóban drámai történetből kiderült, hogy az iskola tudott arról, hogy az anyát rendszeresen veri a férje, a gyerekek apja. Tudott, de nem tett semmit. Habár a vonatkozó törvények elég sarkalatosan világosan rendelkeznek a veszélyeztetett gyermekkel kapcsolatos teendőkről, sőt a mulasztás miatti retorziókat is egyértelműen meghatározzák, mégis megtörtént, hogy a bántalmazás mintegy a jelzési kötelezettséggel rendelkező tanárok tudtával és így engedélyével megtörténhetett.

A történet, bármennyire is szeretnénk hinni, nem egyedi, ahogy egy másik esetből is kiderült. Az évekig a gyermekével kapcsolatot nem tartó apa hirtelen előkerül és csakhamar nála lakik a gyermek. Annak ellenére, hogy a családon belül erőszak egyértelmű, hiszen a gyermek anyja úgy fél az apától, hogy a gyermek érdekében nem mer semmit tenni, ennek tényét egyetlen szakember sem ismeri fel és az iskola sem lép addig semmit, amíg a gyermeket nem bántalmazza az apa súlyosan. Annak ellenére, hogy egyértelmű volt, hogy retteg a gyermek az apjától, amíg nem került komolyan bajba a vele foglalkozó szakemberek egyszerűen nem intézkedtek. Végül is őket nem bántalmazta senki…

Ezért, kedves iskolában dolgozók, ezért lehet vétkesek közt, cinkossá válni.

library.jpg

1 komment

Bélyeg, avagy vissza a feladónak

2015. augusztus 28. 20:34 - gyvgyj_gtm

Már korábban is volt szó a blogon a SNI-s gyerekekről, akiknek a nevelése, gondozása és fejlesztése már akkor is külön erőfeszítést kíván a szülőktől, még mielőtt bármilyen igényűnek nyilvánítanák őket. A Szakértői Bizottságok által adott minősítés pont arra szolgál, hogy a gyermekkel foglalkozó nevelési/oktatási intézmények a szükséges fejlesztésekben részesítsék a gyerekeket, biztosítsák a sajátos nevelési igényükből származó hátrányok leküzdését. Elméletileg.

Az óvodák és az iskolák kiválasztása évről-évre külön fejtörést okoz a szülőknek, mindenki a legjobbat szeretné adni a gyermekének, érthetően. A zűrzavarban, némileg segít rendet tartani, hogy minden óvodának, iskolának van körzete és a körzetben lakó gyermekeket kötelesek felvenni oda, ahová tartozik. Abban az esetben, ha egy gyermek sajátos nevelési igényű és a körzetes óvoda, iskola alapító okiratában nem szerepel, hogy SNI-s gyerekeket felvesz, akkor a bizottság kijelöl egy másik intézményt, ahová felveszik a gyermeket. Mivel integrált az oktatási rendszer, eleve érdekes, hogy hogyan szegregálhatnak mégis egyes intézmények.

Amennyiben az óvoda/iskola integráló és körzetes is, a szülő beíratja SNI-s gyermekét az óvodába/iskolába. Elméletileg.

Gyakorlatban ez nem szokott olyan egyszerűen menni, ugyanis egyes intézmények a sajátos nevelési igényen belül még alkategóriákra osztottak. Sajátos nevelési igényű lehet egy gyermek például azért, mert autista, vagy diszgráfiás, vagy figyelemzavaros, vagy látássérült, vagy hiperaktív, vagy mozgássérült. Ezért előfordulhat az, hogy a Szakértői Bizottság kijelöl egy óvodát/iskolát, de ott pont azért nem fogadják a gyermeket, mert az intézmény mozgássérülteket fogad, a gyermek meg látássérült. Vagy csak egyszerűen nincsen hely. Ebben az esetben az a hibás gyakorlat, hogy szülőnek kell megkeresnie a megfelelő intézményt, a megfelelő lista birtokában, de ha nincs lista, akkor is. Annak a szülőnek kell felhívnia több intézményt, felvennie a kapcsolatot több óvodával/iskolával, aki amúgy laikus, mert nyilvánvaló hogy nem tudja, melyik iskolának mi a specialitása. Az intézmények is a legritkább esetben teszik nyilvánossá az ilyen jellegű adataikat, pedig ez akár közérdekű adat is lehetne, lássuk be. A szülő tehát talpal, telefonál, magyaráz, és amikor megtalálja a megfelelő óvodát/iskolát, akkor visszamegy a Szakértői Bizottsághoz és kijelölteti azt az óvodát/iskolát, amelyik vállalja a gyermekkel való foglalkozást és van is hely.

Rossz nyelvek azt mondják, hogy ez a nyúl viszi a puskát tipikus esete. Ugyanis, amennyiben a szülő nem tesz eleget a Szakértői Bizottság utasításának  t.i nem íratja be, mert nem írathatja be a kijelölt, de nem fogadó intézménybe a gyereket – bírsággal sújtható lesz az együttműködés hiánya miatt. Viszont az a kijelölt intézmény, amelyik nem veszi fel a gyereket, semmilyen következménnyel nem kell, hogy számoljon. Végül is a gyermeket felvették. Valahová.

A nyilvántartásban meg csak az fog látszani, hogy a szülő nem fogadta el a Szakértő Bizottság döntését és ő volt az, aki kérte egy másik intézmény kijelölését. Az erőfeszítés és a megalázó kuncsorgás, az nem lesz sehol látható. Különösen rossznyelvek azt mondják, hogy ha az az intézmény, ahová végül felvették a gyermeket valamiért nem válik be, még a végén a szülő lesz az összeférhetetlen, mert hurcolja azt a „szerencsétlen gyereket” ide-oda.

Külön fejezetet érdemelnek azok az intézmények, melyek elméletileg integrálók, de a gyakorlatban a sajátos nevelési igényű gyermekeket khm, nem látják szívesen a falaikon belül. Az alapító okiratban leírtak alapján fogadnak sni-s gyerekeket, de náluk nagyítóval kell keresni még az átlagtól valamennyire eltérőket is és indokok tucatjait hozzák fel, hogy miért nincsenek náluk sni-s gyerekek. „De, hát olyan sokan vannak a csoportban/osztályban? Úgysem éri utol a többieket. Amíg vele foglalkozik az óvónő/tanítónő addig a többiekkel ki törődik? Máshol meg tudják oldani, mi sajnos nem.”

Ha feltételezzük, hogy a csoportban/osztályban a gyerekekkel foglalkozóknak a gyerekekkel való foglalkozás a szakmája, talán még kreditpontos továbbképzésre is járnak, a legtöbb kérdés egyszerűen csak kifogás, üres kifogás, vérlázító üres kifogás. A szókimondó szülő ilyenkor megszólalna, hogy..., de a legtöbb szülő inkább elkerüli ezeket a helyeket.

Ők már tudják, az a lényeg, hogy ragad már a bélyeg.

kép: via pinterest

Szólj hozzá!

5 ötlet a fenntartható iskolakezdésért

2015. augusztus 22. 20:04 - gyvgyj_gtm

Hamarosan kezdődik az 2015/2016-os tanév* és szülők százezrei készülnek gyermekeikkel az újabb tanévre. Az iskolakezdés miatt a szeptemberi családtámogatások már augusztusban a megérkeznek, elméletileg ezzel is segítve a családi pénztárat. Az lehet, hogy az elkövetkező napokban elköltött pénz majd szeptemberben fog hiányozni, ezért íme néhány ötlet, hogy a iskolakezdés előtti napok ne a rendkívül nagy kiadásokról szóljanak.

  1. Ha júniusban nem is történt meg, most érdemes a gyerek tanszereit átnézni, hogy mi az, ami a tavalyi tanévből átvihető a most kezdődőre. Festék, zsírkréta, filctoll, színes ceruza lehet maradt olyan mennyiségben és minőségben, hogy megtölthető vele a tolltartó és a technika doboz. Ha a tolltartó olyan, az is maradhat.
  2. A legtöbb osztályban az osztályfőnök vagy szaktanár tudatja a szülőkkel a beszerzendő füzetek listáját. Üzletbe indulás előtt érdemes otthon körülnézni, hogy maradt-e füzet az előző tanévről, nagyobb testvértől. A füzetborítók közül kedvelt az átlátszó fólia, öntapadós ragasztócsíkkal, ami évről évre állandó kiadást jelent.
  3. Nyáron a legtöbb gyerek nagyon sokat nő, fejlődik. Az újabb ruhák vásárlása előtt mindenképpen szemügyre kell venni a bővítendő ruhatárat. Még a vásárlás előtt érdemes megválni a kinőtt ruháktól, így pontosabban fel lehet mérni, hogy mire van szükség. Ha még éppen jó a gyermekre a tavalyi ünneplő felesleges beruházni egy újabb szettbe. A torna holmit viszont célszerű most szemrevételezni, ha már kinőtte a cipőt, tornaruhát, az ne az első testnevelés órán derüljön ki.
  4. Az iskolatáskák évről-évre komoly kiadást jelentenek, főleg a kisebbeknél. Ha elszakadt a pánt, talán még van idő megvarratni, pótolni a leesett kapcsokat.
  5. Általában sokat segít a kiadások visszafogásában, ha vásárlás előtt egy listát írunk a beszerzendő dolgokról. A vásárlásnál következetesnek kell lenni, magunkhoz és a „csak egy kis apróság” miatt bennünket kérlelő gyerekekhez is.

Ha ezeket a szabályokat betartjuk, akkor nem csak a pénztárcánkban marad több pénz, hanem a környezetünket is óvjuk, mert kevesebb szemetet termeltünk a hosszabb ideig használt holmikkal.

 *28/2015. (V. 28.) EMMI rendelet

 

Szólj hozzá!

Egy kép többet mond ezer szónál

2015. június 19. 22:13 - gtm

-Arról, hogy miért van szükség a gyerekek mellett a felnőttek felvilágosítására a gyermekjogokról és a hatályos törvényekről.

Most, amikor a közösségi média minden rendelekezésre álló formáját elözönlik a kiváló és a jeles bizonyítványokról készül képek, nem árt megnézni, hogy valóban mit is tanultak a gyerekek.

Az alábbi képen a harmadikos általános iskolásoknak készült Hétszínvirág olvasókönyv 62. oldala látható. A könyvben többször megtalálható a Nevetni kell! blokk. A viccek színvonala olyan amilyen, és kérdés, hogy vajon kinek is kell(ene) nevetni. A kis ravasz című viccen, remélhetőleg, kevesen fakadnak őszinte kacajra.

A bánatra csokoládét adó anya és a gyermekét pofozó, elfoglalt apa nem vicces. Jó lenne azt remélni, hogy a viccet olvasva a tanár - az osztályfőnöki órán vagy máskor - megerősíti  9-10 éves tanítványait abban a hitükben, hogy a pótcselekvés és az erőszak, nem a legjobb megoldás, utóbbi cselekedet ráadásul 10 éve tiltott is Magyarországon. 

olvasokonyv3_nevetnikell.jpg

De nincs minden veszve, mert piros betűkkel, felkiáltójellel négyszer is ott olvasható: Olvass minden nap! 

Bizony, olvasson az a gyerek. Olvassa az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala gyermekeknek szánt holnapját, a felnőtt pedig tudjon a Gyermekvédelmi törvény 6§ (5) bekezdéséről és a Büntető Törvénykönyv 302§-áról.

4 komment