Gyermekvilág, gyermekjog

Sok bába közt

2016. január 30. 19:44 - gyvgyj_gtm

Akit megkérdeznek, hogy Magyarországon kihez lehet fordulni, ha bajba kerül egy gyermek, nagy valószínűséggel két intézményt fog megnevezni. A gyermekjóléti szolgálatot és a gyámhivatalt. Bármilyen hihetetlen, de sokkal több intézmény foglalkozik valamilyen módon a krízishelyzetbe került gyermekekkel.

Íme, egy nem teljes összefoglaló ezekről az  intézményekről, szívesen fogadunk kiegészítéseket.

A gyámhivatalokkal kezdve a felsorolást, érdemes megemlíteni, hogy míg évekkel ezelőtt a gyámhivatal az önkormányzathoz tartozott, ez 2013. január 1-én megváltozott: a gyámhivatal ma már a kormányhivatal része. 2015. április 12-től a gyámhivatalnak már a neve sem az, ami volt, hanem gyámügyi osztálynak hívják és a Járási – Budapesten a kerületi – Hivataloknak egy osztálya. Aki érintett, a területileg illetékes kormányhivatal honlapján tájékozódhat a kormanyhivatal.hu-n.

A 2015-ös évben (is) volt szó a gyermekvédelem rossz helyzetéről, amit a szaktárca törvénymódosítással  is próbált orvosolni, így „2016. január 1-jétől a családsegítés csak gyermekjóléti szolgáltatással integráltan – egy szervezeti és szakmai egységben – működhet: települési szinten a család- és gyermekjóléti szolgálat, járási szinten a család- és gyermekjóléti központ keretében.” Ezeknek a szolgáltatásosnak a biztosítása továbbra is önkormányzati feladat. Bővebben itt lehet erről olvasni.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozik a Szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárság. Ennek és a Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárságnak a háttérintézménye a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet, mely a szociálpolitikai, család-politikai, gyermekvédelmi, esélyteremtési, ifjúság- és drogpolitikai irányítási és szakmapolitikai feladatainak megvalósításában támogatja az államtitkárságokat. Ha ez így sok ember számára nem ismert, azért jó tudni, hogy ennek az intézetnek az egységeként működik az OKIT - Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat - mely a hozzátartozók közötti erőszak, a prostitúció és emberkereskedelem áldozatainak megsegítésével foglalkozik. Ez az a szolgálat, mely az információnyújtás mellett azonnali segítséget nyújt, akár szabad férőhelyet is, ha van. Telefonon az ország egész területéről éjjel-nappal hívhatóak a 06-80/20-55-20-as telefonszámon. Ez az intézet működteti a bantalmazas.hu honlapot, mely kifejezetten fontos híreket tartalmaz, lehet e-mailt is írni a okit@ncsszi.hu címre. Gyorsan és hatékonyan tájékozódhat az, aki máshol még nem tudott, nem mert, akár a távoltartásról is.

Egy másik hivatal a Nemzeti Rehabilitációs Hivatal (NRH), melynek feladata többek között „a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények ágazati azonosítójával és országos nyilvántartásával, a szociális szolgáltatások országos jelentési rendszerével, a szociális szolgáltatások, a gyermekjóléti alapellátások és a gyermekvédelmi szakellátások finanszírozásának ellenőrzése céljából vezetett nyilvántartással, az Országos Gyermekvédelmi Szakértői Névjegyzékkel kapcsolatos feladatokat ellátása.” Ez az intézmény szintén egy költségvetési szerv, feladatát a 74/2015- számú kormányrendelet határozza meg. A NRH része a Szociális Főosztály, mely szakmai és hivatalos kapcsolatot tart például a szociális és gyámhivatalokkal, az önkormányzatok és az önkormányzati társulások szociális igazgatási egységeivel, továbbá a szociális, gyermekvédelmi és gyermekjóléti ellátásokat fenntartó szervezetekkel. A Hivatal - szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi feladatkörében – ellátja a „gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények esetén a működés engedélyezésével működtetésével kapcsolatos feladatokat.” Jogosult ellenőrizni is a Szociális és gyermekvédelmi intézményeket, részletek erről itt olvashatók.

Az Országos Gyermekegészségügyi Intézet a Nemzeti               Egészségfejlesztési Intézet része. Azért került bele a felsorolásba, mert ez az intézet készíti a gyermekbantalmazas.hu honlapot. A bemutatkozásból kiderül, hogy igazán átfogó területen foglalkoznak a gyermekeket érintő dolgokkal: „Évek óta foglalkozunk a gyermekbántalmazás és elhanyagolás kérdéseivel is. Módszertani levelet, oktatási anyagokat adtunk ki, számos konferenciát szerveztünk. Ezzel a honlappal a szakemberek mellett a laikusok felé is szeretnénk fordulni, mert a gyermekbántalmazás és elhanyagolás megelőzése össztársadalmi feladat, közös felelősségünk. A honlapra feltöltött anyagokkal szeretnénk tájékoztatni, szemléletet formálni. Célunk, hogy nyíltan lehessen erről a kényes témáról beszélni. Nem vállalhatjuk azonban egyéni problémák megoldását, ezt szolgálják a helyi gyermekvédelmi szakemberek, segítő szervezetek és szolgálatok http://www.gyermekbantalmazas.hu/fooldal honlapon számtalan információs anyag megtalálható.” Mivel a bejegyzés írásakor a lap nem volt elérhető, bővebben itt lehet olvasni róluk:

Egy másik intézmény a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, mely fenntartója több javítóintézetnek és gyermekotthonnak is. A szociális ellátórendszer változott a rendszerváltás óta, egy összefoglaló a honlapjukon olvasható erről. A fenntartói feladatokon túl a Főigazgatóságnak vannak még gyermekjóléti, gyermekvédelmi feladat is, az SZMSZ szerint például „összesíti, kiértékeli és elemzi a szolgáltatók és intézmények által szolgáltatott és más az ellátó rendszerrel kapcsolatos adatokat, javaslatokat, azokat megküldi a miniszternek, és honlapján folyamatosan közzéteszi…” A Főigazgatóságon, ahogy a szervezeti ábrán is látható van Gyermekjogi Osztály, Gyermekvédelmi osztály és Szociális Feladat ellátási osztály is. A Főigazgatóság honlapján a szakmai anyagok között külön menüpontot szentelnek a Gyermekbántalmazás felismerése és kezelése témának, összesen 3 pdf fájl található itt, részletes szakmai anyagok.

Azért, hogy az intézmények egy részét bemutató írás keretes legyen, meg kell említeni, hogy most még létezik Magyarországon egy olyan intézmény is, melyet úgy hívnak, hogy Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK). Ezt az intézményt 2012. augusztus 1-i hatállyal a lett létrehozva: „az OBDK központi hivatalként ellátja a betegek jogainak hatékony védelmét, és letéteményese az ellátotti és gyermeki jogok védelmének.” Az OBDK jogvédelmi képviseletet lát el, nem csak gyerekek, de felnőttek tekintetében is. Hatóságként pedig vezeti a betegjogi, ellátott jogi, gyermekjogi képviselők nyilvántartását és folyamatosan nyomon követi az egészségügyi szolgáltatások hozzáférhetőségét, az ellátásszervezéssel, beutalási renddel, betegtájékoztatással kapcsolatos szabályok érvényesülését. Ami miatt ebbe felsorolásba is belevettem ezt az intézményt, az az, hogy az OBDK részéként működnek a gyermekjogi képviselők, akik a közreműködnek a gyermekvédelmi gondoskodásban részesülő gyermek e törvényben meghatározott jogainak védelmét, és segíti a gyermeket jogai megismerésében és érvényesítésében, valamint kötelességei megismerésében és teljesítésében. Ezen kívül a gyermekjogi képviselő figyelemmel kíséri az óvoda, az iskola, a kollégium és a pedagógiai szakszolgálat intézményeiben folyó gyermekvédelemmel kapcsolatos tevékenységet, segíti a gyermeki jogok érvényesülését. Joga van indokolt esetben megkeresni ezeknek az intézményeknek a fenntartóját és szükség szerint – a gyermek érdekében – akár gyámhatósági eljárást is kezdeményezhet.

A felsorolás a hosszú, de nem teljes. Valószínű, hogy a gyermekvédelemmel, gyermekjoggal foglalkozó intézmények kis része került most említésre. A bejegyzést olvasva talán van, akinek felvetődik a kérdés, ha ennyi hivatal és így foglalkozik a gyerekekkel, miért történt meg Szigetszentmiklós vagy Kisléta, miért létezik a kényszerláthatás és áldozathibáztatás, miért küzd sok szülő nap, mint nap a sajátos nevelési igényű gyermeke közösségi elfogadtatásáért, miért bántalmazhatnak gyerekeket nevelési, oktatási intézményekben?

Igen, kérdésből is sok van.

offices.jpg

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekvilag-gyermekjog.blog.hu/api/trackback/id/tr548335794

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.01.31. 09:44:27

Magyarorszagon nincs sem gyermekvedelem, sem gyermekjoleti szolgalat, sem semmilyen, a gyermekeket valoban vedo szervezet. Egy kezemen meg tudom szamolni azokat az embereket, akik ilyen iranyu vegzettseggel, felelossegteljes hozzaallassal, korrupciomentesen, gyamugyeskent vagy gyermekjoletiskent szolgaljak a gyermekeket erdekeit. Foleg videken vannak a multbol begyokeresedett, vagy ujkori joismeroskent a gyamugyon munkat kapottak, nulla szakertelemmel.
Vizfeju hivatalok vannak - de egyik sem a gyermekek erdekeit szolgaljak, csak a nevukben azok.

gyvgyj_gtm 2016.01.31. 09:47:56

@vanvelemenyem: Ha egy jó példával ki tudnád egészíteni a véleményed, hogy kik és hogyan végzik jól a munkájukat. Hiszen említetted, hogy egy kezeden azért meg tudod számolni, a felelősségteljes embereket.

01234567 2016.01.31. 13:52:51

@vanvelemenyem: Sajnos a személyes tapasztalat mondatja velem: igaz. Ugyan az a helyzet mint a családon belüli erőszak esetében, vagy amikor antiszociális egyének keserítik az életed, a normális embert ellehetetlenítik, a bántalmazott magára marad, a gyermek érdeke pedig elveszik a bürokráciában. Ha a magad kezébe veszed a sorsod, no akkor véged, akkor ártasz magadnak a legtöbbet. A jog és a bürokrácia szinte a deviánsak játszótere, kiélhetik magukat.
süti beállítások módosítása