A napi sajtót olvasva és egy-két átlagos gyermeket nevelő szülővel beszélgetve hamar kiderül, hogy nem mindenki örül annak, ha egy osztályban SNI gyermek jár. A jelek szerint a legtöbb intézmény, ha csak teheti, megpróbálja távol tartani magától ezeket a gyerekeket. Elméletben minden egyes tankerületnek van intézménylistája, melyben felsorolják, hogy a körzetben melyik iskola, milyen speciális igény alapján fogad SNI gyerekeket.

Habár annak idején az Esőember sokat tett hozzá az autizmus fogalmának megismeréshez, ellenérzés, távoltartás még most is van. A BKV megállókban az autista utasokkal való empatikusabb együttközlekedésre hívják fel a figyelmet, megadva azt az tájékoztatást, hogy minden 100 emberből egy autista, így statisztikailag minden körúti villamoson utazik egy. Nehezen fogadják el a pszichés zavarral együtt élő gyermeket is, így az ADHD Magyarország már egy kampányt indított az ADHD-s gyerekek elfogadásáért. Hiszen olyan jó lenne észrevenni, hogy az impulzivitás és a nehezen fókuszálható figyelem mögött más képességekben kiemelkedő teljesítményt nyújtó kisgyerek bújik meg. Valami, úgy tűnik, elindult, de még hosszú az út.

A 32/2012-es EMMI rendelet az, amely hosszan és részletesen szabályozza az sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai és iskolai oktatásának irányelveit. Érdemes minden érintettnek alaposan átolvasnia, alapvető és fontos információkhoz lehet jutni belőle. Mivel elég nagy terjedelmű most csak két elvet emelet ki belőle, talán így is képet lehet kapni az rendelet alapelveiből.

Általános elvként a Nemzeti alaptantervet és a választott tantervet kell alkalmazni, az oktatásuknak a NAT a kulcsdokumentuma. Az iskoláknak pedagógiai programot kell készíteni, melyben a következőket kell figyelembe venni:

• „a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: köznevelési törvény), a Nat és az Irányelv rájuk vonatkozó előírásait,
• a kollégiumi nevelés országos alapprogramját,
• a nevelés és oktatás helyi célkitűzéseit és lehetőségeit,
• a fővárosi, megyei feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és köznevelés-fejlesztési tervet,
• a szülők elvárásait és
• az általuk nevelt tanulók sajátosságait.”

A rendelet irányelvének célja, hogy a „sajátos nevelési igényű tanulók esetében a tartalmi szabályozás és a gyermeki sajátosságok ugyanúgy összhangba kerüljenek, mint más gyermekeknél.”

Az irányelv annak biztosítását szolgálja, hogy:

• „a fejlesztés a számukra megfelelő tartalmak közvetítése során valósuljon meg, segítse a minél teljesebb önállóság elérését és a társadalomba való mind teljesebb beilleszkedést,
• az iskola fejlesztési követelményei igazodjanak a fejlődés lehetséges üteméhez,
• ha szükséges, a fejlesztés az iskoláskor előtti képességfejlődés területeire is terjedjen ki,
• a rehabilitációs célú fejlesztő terápiák programjai váljanak az intézmények pedagógiai programjainak tartalmi elemeivé,
• a tanulókat a nevelés, oktatás, fejlesztés ne terhelje túl.”

Az irányelv érvényesítése érdekében meghatározza

• a tartalmak kijelölésekor egyes területek módosításának, elhagyásának vagy egyszerűsítésének, illetve új területek bevonásának lehetőségeit,
• a sérült képességek rehabilitációs, habilitációs célú korrekciójának területeit,
• a nevelés, oktatás és fejlesztés szokásosnál nagyobb mértékű időbeli kiterjesztésére vonatkozó javaslatokat.

A rendeletből kiderül, hogy a jogalkotó meglehetősen részletesen és világos célok mentén fogalmazza meg a tennivalókat. Részletesen szabályozza a mozgásszervi fogyatékos, látássérült, a hallássérült, az enyhén értelmi fogyatékos, a középsúlyosan értelmi fogyatékos, a beszédfogyatékos, az autizmus spektrumzavarral küzdő, és a pszichés zavarral küzdő tanulók fejlesztésének elveit. Meghatározza a kulcskompetenciákat és tantárgyakra lebontva leírja a kitűzendő és elérendő célokat.

A rendeletnek több melléklete van, melyekben szinte mindenre kiterjedően meghatározzák azokat a szempontokat, melyek mentén megvalósuló fejlesztések szükségesek ahhoz, hogy a gyermek elsajátítson olyan ismereteket, melyek segítségével felnőve beilleszkedhet a társadalomba. Szabályozza például azt, hogy a mozgássérült tanuló az informatikai ismereteket hamarabb is elkezdheti megtanulni, mert a számítógép használat adta lehetőségek a pályaorientációt előnyösen befolyásolhatják. A hiperaktivitás zavarral küzdő tanulóknál pedig a következőket határozza meg: „Azoknál a tanulóknál, akiknél a sajátos nevelési igény oka a hiperaktivitás, a figyelemzavar, indokolt a korszerű, rugalmas szervezeti keretek és módszerek előtérbe helyezése a helyi tanterv készítésénél.” Már az óvodások esetében is meghatározza, hogy a fejlesztés céljait „minden esetben a fejleszthetőséget megfogalmazó gyógypedagógiai-orvosi-pszichológiai komplex vizsgálat diagnózisára, javaslataira kell építeni.” és meghatározza az egyéni sikereket segítő tulajdonságok, funkciók fejlesztését is. Vagyis az óvónő nem bírálhatja felül a szakorvos javaslatát. A rendelet előírja, hogy segíteni kell társadalomba való beilleszkedését a sajátos nevelési igényű gyermeknek, a helyzet viszont az, hogy a gyermek már része a társadalomnak és még felnőtté válása előtt megtapasztalja, hogyan viszonyulnak hozzá a társadalom többségi tagjai, azok, akiket épnek, normálisnak, vagy átlagosnak neveznek.

A rendelet alapján biztosan elmondható, hogy ezeknek a hátrányoknak a leküzdésében az óvodának és az iskolának van oroszlánrésze, de a harciasság sokszor csak a feladat visszautasításában érhető tetten.

Ugyanis ezekkel a gyerekekkel munka van, nem is kevés, melynek eredménye tartós sikerélmény, ha azt a munkát a pedagógus is beleteszi. Ha beleteszi. Az általában jellemző, hogy a szülők információhiányban szenvedve bolyonganak a rendszerben és inkább magánúton és/vagy orvostól orvosig járva keresik a leginkább a gyermeknek való terápiát. De, ha Szakértői Bizottság is kimondja, hogy a gyermek SNI, akkor már nem csak a szülő feladata a terápia keresése és a komplex fejlesztés biztosítása, hanem az iskoláé is. A Szakértői Bizottság diagnózisa viszont nem az idők végeztéig szól, hanem évente, kétévente a gyermeket felülvizsgálják, hogy hogyan halad, fejlődik, képes lesz-e a társadalomba beilleszkedni. Ezekre a felülvizsgálatokra az iskola kell, hogy készítsen egy pedagógiai véleményt, melyben leírja, hogy ő mit tett az elmúlt időszakban. Előfordulhat, hogy az az iskola, amelyik az első pedagógia véleményt írja, nem kívánja tanulói közé az SNI gyermeket, még akkor sem, ha benne van az alapító okiratban. Vagyis szinte borítékolható az iskolaváltás. A rossz pozícióban lévő – például magatartási problémákkal küzdő gyermeket mintegy eltanácsolják az iskolából – és a helyett, hogy megbirkóznának a problémával, segítenének az addigra már biztosan megtépázott önbizalmú gyermeknek – ahogy a rendelet is előírja – vagyis egyszerűen elvégeznék a munkájuk, oroszlánként küzdve, inkább megpróbálnak kiállni a feladat mögül. Általában sikerrel.

Így az iskolának nem kell semmi erőfeszítést tenni, nem kell holmi egyéni tanrendeket írni, nem kell a verbális számonkéréssel bajlódni, majd megcsinálja más. Elkészíti az egyéni tanrendet, és meg is tartja, hogy a következő felülvizsgálatra valamit, lehetőleg valamilyen fejlődést tudjanak felmutatni.

Ezzel a helyzettel, úgy néz ki, a szülők nem tudnak mit kezdeni. Ha az iskola nem akarja fogadni a gyermeket, vagy tovább az intézményben tartani, akkor nem fogja. Azt egyetlen szülő sem kockáztatja, hogy az iskola akarata ellenében, ott hagyja a gyermeket. A kelletlen, a hibákat felnagyító, az úgysem lesz ebből a gyerekből semmi hozzáállás a gyermeknek árt. Ilyenkor már lehet, tehetetlen a fenntartó is. Inkább a szülő keres egy befogadó iskolát és kész.

Ha az SNI gyermekeket csak papíron fogadó iskolák egy piaci alapon működő intézményrendszer tagjai lennének, és érték lenne a hátránnyal küzdők elfogadása és támogatása ezek az iskolák hamar bezárnának. Akkor elfogadott lenne, hogy akiknek teher egy SNI gyermek oktatása-nevelése, és csak papíron vállalkozik rá, az ne oktasson-neveljen más gyereket sem. Vagy érzékenyítenék a témában járatlan pedagógust, vezetőt, tovább,- vagy átképeznék, hogy megfeleljen a korszerű pedagógia elvekben. Akkor nem lenne teher a sajátos nevelési igény.

Most, egyelőre, nem teljesítmény alapján működik az iskolarendszer, így nem marad más, mint a 32/2012-as EMMI rendelet.

A blog 50. bejegyzésének valami rendhagyó dolgot szerettem volna, így most ez nem egy egyszerű bejegyzés lesz, hanem inkább egy felhívás.

Bárki, aki a híreket olvassa, hamar megállapíthatja, hogy meglehetősen könnyű olyan hírbe, tudósításba belebotlani, melyben a gyermekek jogai sérülnek. Sok van belőle, sokkal több a kelleténél. A blog most rendhagyó módon mégis arra vállalkozik, hogy megjelenítse azokat a híreket, információkat, melyek a jó gyakorlatot mutatják be. Egy sorozat keretén belül szeretnénk hírül adni, ha egy intézmény, család, bárki vagy bármi olyan gyakorlatot valósít meg, mely valóban a gyermek érdekét szolgálja és más számára példa vagy akár segítség lehet.  

A blog elérhetőségein, kommentben vagy e-mailben érkezhetnek hírek. Ha vannak.

1989. november 20-án hirdették ki New Yorkban az Egyesült Nemzetek Szervezet a Gyermekek jogairól szóló Egyezményt. A Magyar Köztársaság megerősítő okiratát 1991 október 7-én helyezték letétbe. A Gyermek jogairól szóló Egyezményt a itthon a 1991 évi LXIV. törvényben, 1991 október 22-én hirdették ki. Magyarország, tehát az ENSZ döntése után csaknem két évvel később már beillesztette jogrendjébe az Egyezményt.

A Gyermekek jogairól szóló Egyezmény kihirdetése óta 26 év, és a helyzet nem túl biztató. Vannak, akik szerint a gyermeki jogok inkább az úri huncutságnak számítanak. „Bezzeg a kötelességeiket meg nem emlegetik a büdös kölykök” – érvelnek a jogok hallatán. Majd folytatják: „A szülők se szóljanak egy szót sem, legtöbbjük úgyis elbukik a bögreteszten.”

Idén az az évfordulóról és a gyermekjogokról kevés helyen jelent meg híradás, üzenet. Ahhoz képest, hogy a gyermekeink a jövőnk, úgy tűnik, mégsem olyan fontos a Gyermekjogok világnapján felhívni a figyelmet a további tennivalókra. Mert tennivaló az van bőven, ezért is válogattam az elmúlt időszakban, a gyermekek sérelmére megvalósult esetekből néhányat. Igen, minden bizonnyal létezik jó gyakorlat és pozitív példa is, ezért ha valaki tud róla, ne tartsa magában, írja meg.

Az állami gondoskodásban élő gyermekeket jogaik érvényesítésében elméletileg a gyermekvédelmi gyám és a gyermekjogi képviselő is segíti. Mondom elméletileg, a gyakorlat olykor teljesen mást mutat.

Az iskolába járó gyermekek közül a speciális nevelési igényű tanulókat meglehetősen sok hátrány éri, erről a közelmúltban megjelent ombudsmani jelentés is részletesen és hosszan beszámolt. Elképesztő olvasni, hogy a nem olyan régen létező KLIK milyen akadályokat gördít a szülők elé. Ahogy minden bizonnyal azt olvasva, hogy nem helyénvaló, ha a plusz fejlesztés a tanórán történik, mivel a gyermek a tanóra anyagát máshol kell, hogy pótolja, több szülő felsóhajt, hogy abban az iskolában legalább van fejlesztés.

Az már szinte tipikus, ha a gyermek egy-egy tanára bántalmazó, általában a gyermek hagyja ott az iskolát és nem a tanár a pályát. Alig van olyan híradás, ahol a törvényi lehetőséggel élve elmarasztalnák a pedagógust.

A válási procedúrákat is inkább a gyermek sínyli meg, a nagy intézményrendszer nem védi meg, még akkor sem, ha bántalmazó a szülője. Kényszerláthatásra kötelezik, annak ellenére, hogy a gyermeknek csak joga, de nem kötelessége a kapcsolattartás. A gondozó szülő ez irányú jelzéseit hivatalos szervek nem értékelik összefüggésében és megfelelően, szomorú tény, hogy olykor a különélő szülőét sem.

Alapelv lenne, hogy a gyermekjóléti és családsegítő központok is a gyermekekért vannak. Ehhez képest szakmai egyesületük vezetője több alkalommal jelezte, gondok vannak. Tervezet szerint a következő évtől a gyermekjóléti központok száma megnégyszereződik, ami elméletileg hatalmas kapacitásbővülést jelent, de az a helyzet, hogy, úgy tűnik, nem mindig a mennyiséggel van a gond.

Látható, a gyerek fontos. Csak mindenkinek kicsit másképp.

Olvasd el a többi bejegyzést és kövesd a Gyermekvilág, gyermekjog blogot a Facebookon és a Twitteren.

A gyermektartásdíj megléte és összege folyamatosan és évtizedek óta nagy indulatokat vált ki az érintettekből, elég csak bármelyik ebben az élethelyzetben lévő ismerőst, barátot megkérdezni, vagy esetleg valamilyen jogi fórumot olvasni. Október 30. a takarékosság világnapja, vajon kifizetődő spórolni a gyermektartásdíjjal?

A házasság, vagy életközösség felbomlásakor az ingóságok rendezése mellett a gyermek felügyeleti jogáról és a gyermek tartásáról is határoz ítéletében a bíróság. Amennyiben a bíróság döntése előtt a szülők megegyeznek – mert megtehetik ezt is – a bíróság ezt, a jogot nem sértő egyezséget hagyja jóvá. A gondozó szülő a döntés alapján ezután természetben, a különélő szülő főleg pénzben gondoskodik a gyermekről. A válófélben lévő szülők, mielőtt vad csatározásba kezdenének a másik vélt pénzéhessége vagy spúrsága miatt, jól teszik, ha átolvassák a vonatkozó szabályokat és utána a gyermek érdekében elkezdenek számolni. Érdemes utána járni, mit nevez a törvény gyermektartás-díjnak és mit jelent a természetben való gondoskodás.

A gyermek tartását, annak mértékét és a hozzá kapcsolódóról más rendelkezéseket a 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről szabályozza, mely 2014. március 15-én lépett hatályba. A törvény IV. könyve foglalkozik a családjoggal. A családjogi könyv XXI. fejezete, melynek címe A kiskorú gyermek tartása taglalja ezt a sokakat érintő helyzettel.

A 4:216. § rendelkezik a gyermektartás módjáról az 1. bekezdésében a következőképpen: „A gyermeket gondozó szülő a tartást természetben, a különélő szülő elsősorban pénzben teljesíti (a továbbiakban: gyermektartásdíj).” Mit jelent a természetben gondoskodás? Azt, hogy a gondozó és felügyeleti joggal is rendelkező szülő a nap 24 órájában a gyermekért felelős, közös háztartásban laknak. Nem csak pénzben, hanem a gondoskodásával – természetben – teljesíti a tartást. A pénzbeli tartás azt jelenti, hogy a gyermek szükségleteit a különélő szülő elsősorban pénzben teljesíti a tartásdíj formájában. A kapcsolattartások ideje alatt természetesen természetben is. Fontos tudni, hogy a szülő akkor is kötelezhető gyermektartásdíj fizetésére, ha a gyermek az ő háztartásában él, de tartásáról nem gondoskodik (4:216§ 2. bek.).

A tartásdíj nagyságáról a szülők megállapodhatnak, de ennek hiányában bíróság fog dönteni.

A törvény 4:218 paragrafus 2. bekezdése rendelkezik arról, hogy a tartásdíj megállapításakor mit kell figyelembe venni. Ezek a következők: a gyermek indokolt szükségletei; mindkét szülő jövedelmi viszonyai és vagyoni helyzete; a szülők háztartásában eltartott más - saját, mostoha vagy nevelt - gyermek és azok a gyermekek, akikkel szemben a szülőket tartási kötelezettség terheli; a gyermek saját jövedelme; és a gyermeknek és rá tekintettel az őt nevelő szülőnek juttatott gyermekvédelmi, családtámogatási, társadalombiztosítási és szociális ellátások.

A tartásdíj a törvény szerint olyan összegű pénzt kell, hogy jelentsen, melyből a gyermek indokolt szükségletei fedezhetők. A 4:218 § 3. bekezdése alapján „a gyermek indokolt szükségletei körébe tartoznak a megélhetéséhez, egészségügyi ellátásához, neveléséhez és taníttatásához szükséges rendszeres kiadások.” Vagyis számít a közüzemi számlák rá eső része, az élelmezése, ruházkodása, közlekedése, tanszereinek beszerzése, a különórák, a szabadidő minőségi módon való eltöltésének költsége. Ha valaki egyszer utána számol és valószínű van olyan gondozó szülő, aki hónapról hónapra a havi költségvetését vezeti, akkor biztosan tudja, hogy egy gyermek minden áldott hónapban jelentős kiadást jelent. A törvény egyértelműen megfogalmazza, hogy a gyermek indokolt szükségleteinek a felét a különélő szülő fedezze. Sőt a törvény még rendelkezik arról is „ha a gyermek érdekében olyan rendkívüli kiadás szükséges, amelynek fedezését a tartásdíj kellő előrelátás mellett sem biztosítja, a tartásra kötelezett e rendkívüli kiadás arányos részét is köteles megtéríteni.” Vagyis van lehetőség a tartásdíjon kívül még adni plusz pénzt a gyermek érdekében.

A tartásdíj mértékét a törvény nem százalékban, hanem összegben határozza meg, a mértékét azonban a különélő szülő átlagos jövedelmének 15-25%-ában kell meghatározni, figyelembe véve a szülő egy éves jövedelmét. A törvény 4:207 paragrafusa alapján a tartásdíjat határozott összegben kell meghatározni. A bíróság ítéletében rendelkezhet úgy, hogy a tartásdíj évente, a következő év január 1. napjától a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett éves fogyasztói árindex növekedésének mértékével - külön intézkedés nélkül - módosul.

A különélő szülő jövedelme azért is számít, mert nyilván a szülő és a gyermek életszínvonala válás előtt hasonló volt, így a gyermek életszínvonala szerencsés esetben nem változik ezután sem. A jövedelmi szempontból széles skálán elhelyezkedő szülőknek remélhetőleg fontos az a szempont, hogy a gyermeknek a válás után sem csökkenjen az életszínvonala. Figyelemreméltó kitétele a törvénynek, hogy a különélő szülő a saját tartásának rovására is köteles gondoskodni a gyermek tartásáról.

Amikor a különélő szülő esetleg a tartásdíj magas összege miatt neheztel bíróra, volt párjára, gyermekre, akkor vegye azt észre, hogy a gyermek szükségleteit miatt megállapított összeggel, azzal a havi x forinttal, ő mintegy megváltja a szülői gondoskodást, ugyanis a gondozó szülő mintegy ingyenmunkáját, azt a 0-24 órás készenlétet hét 7 napján, azt nem téríti meg senki. Mielőtt haragjában odáig jutna, hogy nem fizeti a gyermektartásdíjat – ha már „elperelni” nem sikerült a gyermeket – érdemes akár szakemberrel átbeszélni, hogy valóban a mi szolgálja a gyermek érdekét. Azt is mindenképpen érdemes még átgondolni, hogy, ha a házasság megmaradt volna, akkor is ugyanilyen összeget költene-e el a gyermekére? Mitől lett más az a gyermek?

Sok szülő igen gondosan választ gyermekének óvodát, iskolát. Amennyiben nem olyan településen lakik, ahol csak egy-egy intézmény van, megpróbálja feltérképezni a lehetőségeket és optimálisan dönteni. Van, amikor jól választ és van, amikor nem. Ha választás nem volt jó, vagy nem is választott, hanem a körzetes oviban, suliba íratta be a gyerekét és észleli, hogy gond van, vajon mit tehet? A lehetőségek tárháza széles, az igazán jó megoldásoké szűkös.

Óvodával, iskolával alapvetően az lehet a gond, hogy pályára alkalmatlan óvodapedagógus, tanár kerül a gyermekek közelébe. A tanítás, a gyermekekkel való foglalkozás egy nagyon nehéz szakma, kimagasló képesség és kitartás kell, ahhoz, hogy valaki évekig jó legyen benne. Előfordul, hogy az óvodapedagógus, tanár elfárad és az is előfordul, hogy már nem is szeretne ezzel foglalkozni. A jogi kereteken túl, viszont a szülőnek természetes igénye, hogy gyermeke jogait figyelembe vegyék, jó helyen legyen, fejlődjön.

Ha a gyermek rendszeresen olyan történeteket oszt meg a szülővel, hogy az oviban/suliban dolgozó felnőttek kiabálnak vele, zsarolják, indokolatlanul és elfogadhatatlan módon fegyelmezik, a dolgait elveszik, akkor a szülő fejében joggal szólal meg a vészcsengő. Ha látja, hogy gyermeke fél, szorong, testi tünetei vannak mielőtt még önjelölt pszichológussá (is) átképezné magát, a gyermekkel foglalkozó felnőttel kell felvennie a kapcsolatot.

Első lépésként így az együttműködésben gondolkodó szülő bemegy és fogadóórát kezdeményez, ahol egyeztetnek pedagógussal. Előfordulhat, hogy a pedagógusnak csak rossz napja(i) van(nak) és, ha „rászól” valaki, észreveszi magát. Ritkán történik ilyen. Fogadóórát több alkalommal is lehet kezdeményezni, különösen kirívó esetben akár rendkívüli szülői értekezletet is, ha más szülőknek is vannak észrevételei, panaszai.

A következő lépés az, hogy a szülő a vezetőhöz fordul, most már írásban és felsorolja kifogásait a gyermeke nevelője kapcsán. Ez a lépés már előremutatóbb szokott lenni, főleg akkor, ha már más szülőtársak is „lepattantak” az óvodapedagógusról/tanárról a fogadóórán. A szomorú helyzet az, hogy több esetben ez a megbeszélés sem hozza el a szükséges eredményt, a vezető már nyilván mástól is értesült beosztottja kvalitásairól. Közben azért telik az idő és a kisgyerek hozzászokik, hogy az óvodában/iskolában a jutalmazó nevelés helyett inkább a büntető nevelést részesítik előnybe. Persze, ő a maga nyelvén ezt nem így fogalmazza meg, ő „csak” tapasztal. Csak egy példa, pedig van sok: megtapasztalja, hogy amíg otthon, miután elvégezte a részét a házimunkából, jutalmul használhatja a tabletet egy rövid mese megnézésére, addig az iskolában, ha nem terít meg pontosan és szépen, akkor be kell írnia a füzetébe, hogy: „Ígérem, mindig pontosan elvégzem hetesként a feladataim.” Huszonötször. Alá is kell íratnia a szüleivel természetesen.

Ebből, vajon mit tanul meg a gyermek?

Amennyiben a szülő, sőt több szülő sem jár eredménnyel a vezetőségnél sem, és a gyermek még mindig ugyanabban az intézményben van, akkor a gyermek érdekében meg kell keresni a fenntartót. Óvodáknál a helyi önkormányzat, iskoláknál a KLIK helyi tankerülete az illetékes. A szülőnek panaszait írásban kell összefoglalni, melyekre néhány hetes kivizsgálást követően kap majd választ. A kivizsgálást követően előfordulhat, hogy történik változás, a szülőnek mindenesetre érdemes addigra már sűrűn tanulmányoznia a közoktatási törvényt (2011. évi CXC. törvény) és a hozzá kapcsolódó rendeletekkel.

Amennyiben a helyzet nem javult a gyermek javára, meg lehet még keresni a KLIK eljárása után az Oktatási Jogok Biztosának Hivatalát. Az OKBH honlapján egy részletes és alapos tájékoztatás olvasható többek között az eljárásokról, arról, hogy kik fordulhatnak a hivatalhoz.

Abban pedig csak bízni lehet, ha végül mégis óvodát/iskolát váltanak, és van is erre lehetőségük, nem kezdődik a folyamat elölről.

Annyit lehet hallani a gyermekvédelmi rendszerről, hogy talán már az igazi laikusok is sejtik, hogy van egy rendszer, mely Magyarországon a gyermekek védelmére áll(na). Tovább folytatódik a sorozat, melynek a negyedik részében az 1997. évi XXXI. törvény MÁSODIK RÉSZ  IV. fejezetében  szabályozott, az állam által nyújtott pénzbeli ellátásokról, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményről a gyermektartásdíj megelőlegezéséről és az otthonteremtési támogatások folyósításokról lehet tájékozódni. A sorozat korábbi részei itt, itt és itt.

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságot a 18. paragrafusban foglaltak szerint az e törvényben meghatározott feltételek szerint a gyámhatóság állapítja meg. A pénzbeli vagy természetbeni ellátások megállapítását kezdeményezheti nevelési-oktatási intézmény, gyámhatóság, családvédelemmel foglalkozó intézmény, természetes személy, vagy más a gyermekek érdekeinek védelmét ellátó szervezet. Ugyancsak a gyámhivatal előlegezi meg a gyermek gondozó szülőjének vagy más törvényes képviselőjének a gyermektartás-díjat és az erre jogosult fiatal felnőttnek otthonteremési támogatást állapít meg és ezen ellátások folyósításról rendelkezik. Pénzbeli támogatást a saját rendelete alapján az önkormányzat képviselő testülete is megállapíthat. Az ellátási kérelmeket a lakhely szerint területileg illetékes hivatal bírálja el.

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság megállapításával a gyermek jogosulttá válik szociális helyzete alapján a gyermekétkeztetés normatív kedvezményének, ezen törvény 20§-ban meghatározott természetbeni támogatások és más jogszabályokban meghatározott egyéb kedvezmények igénybevételére. A 19 paragrafus alapján a gyámhatóság akkor állapítja meg a megállapítja a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságot, amennyiben az egy főre eső jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 140%-át. A feltételek között még felsorolja a következőket: amennyiben a gyermeket egyedülálló szülő, illetve más törvényes képviselő gondozza, vagy a gyermek tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos, de lehetőség van nagykorú gyermek után is részesülni ebben az ellátásban. Az egy főre jutó jövedelem számításakor figyelembe kell venni a közös háztartásban élő közeli hozzátartozókat, az egy lakásban együtt lakó, oda bejelentett szülőt, szülő házastársát vagy élettársát, a 20 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező gyermeket, a 25 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, a nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytató gyermeket, korhatárra való tekintet nélkül a tartósan beteg és a fogyatékos gyermeket, ezen kívül a szülő vagy házastársa által eltartott rokont. A gyámhatóság elutasítja a kérelmet, amennyiben az egy főre eső jövedelem számításakor figyelembe vett személyek együttesen vagy külön-külön a meghatározott értékű vagyonnal rendelkeznek. A 20. paragrafus rendelkezik arról, hogy a kedvezményt a feltételek fennállása esetén a gyámhatóság egy év időtartamra, de legfeljebb a 25. életév betöltéséig állapítja meg. A jogosultságot a gyámhivatal hivatalból vagy kérelemre felülvizsgálja, ha a megállapított jogosultság időtartama alatt a jogosultsági feltételekben változás következett be. A jogosultság adott időtartamon belül megszűnik, illetve akkor, ha a feltételek nem teljesülnek, vagy ha a gyermek gyermekvédelmi szakellátásba kerül.

A 20/A és a 20/B paragrafusok rendelkeznek a támogatás ütemezéséről és mértékéről. A pénzbeli ellátás havi összege gyermekenként öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 22 százaléka.

A törvény 22-24. paragrafusai rendelkeznek a gyermektartásdíj megelőlegezéséről. E támogatási formának akkor van helye, amennyiben a hazai vagy külföldi bíróság a tartásdíjat jogerős határozatában már megállapította és utóbbi esetben van olyan nemzetközi szerződés, melyet a Magyarországon élő gyermek javára kell végrehajtani, a gyermektartásdíj összegének behajtása átmenetileg lehetetlen, továbbá, gyermeket gondozó szülő vagy más törvényes képviselő nem képes a gyermek részére a szükséges tartást nyújtani, feltéve, hogy a gyermeket gondozó családban az egy főre jutó havi átlagjövedelem nem éri el az öregségi nyugdíj legkisebb összegének kétszeresét. Az egy főre jutó jövedelem megállapításánál ugyanezen törvény 131. § 2. bekezdését kell alkalmazni.

A gyermektartásdíj behajthatatlanságát a gyermektartásdíj fizetésére kötelezett személy rendszeres jövedelmére, illetve egyéb vagyonára vezetett eredménytelen végrehajtást követően állapítja meg a gyámhatóság, melyet az eredménytelen végrehajtást a végrehajtás szünetelését kimondó, hat hónapnál nem régebbi foglalási jegyzőkönyv igazol. Nincs helye a gyermektartásdíj megelőlegezésének, ha a kötelezett lakóhelye olyan államban van, ahol a tartásdíj nemzetközi szerződés vagy viszonosság alapján nem érvényesíthető, vagy külföldi tartózkodási helye ismeretlen, vagy a jogosulttal közös háztartásban él. Nincs helye még gyermektartásdíj megelőlegezésének részösszegű megfizetés vagy részösszegű behajthatóság esetén, ha ennek mértéke a bíróság által megállapított gyermektartásdíj alapösszegének ötven százalékát meghaladja, vagy lejárt gyermektartásdíj esetén. A feltételek fennállása esetén a gyermektartásdíj megelőlegezése a gyermek nagykorúvá válása után is megállapítható, illetve a már megállapított gyermektartásdíj továbbfolyósítható addig az időpontig, ameddig a középfokú nappali oktatás munkarendje szerinti tanulmányokat folytat, de legfeljebb huszadik évének betöltéséig.

A 23. paragrafus alapján az összeg szerint a gyámhatóság a bíróság által a tartásdíj megfizetésére kötelező határozatában megállapított összeget, százalékos marasztalás esetében az alapösszeget előlegezi meg azzal, hogy a megelőlegezett gyermektartásdíj összege nem haladhatja meg gyermekenként az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 50%-át. A gyámhatóság ennél az összegnél alacsonyabb összeget akkor állapíthat meg, ha a gyermek tartását a gondozó szülő részben biztosítani tudja, de a megelőlegezett összeg ebben az esetben sem lehet kevesebb az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 10%-ánál. A gyámhatóság a gyermektartásdíj megelőlegezését elrendelő határozatát a fellebbezésre tekintet nélkül végrehajthatóvá nyilváníthatja a megelőlegezést a központi költségvetés terhére biztosítja.

A 24. paragrafus alapján, ha a gyermektartásdíj megelőlegezését jogerősen megállapítják, az a kérelem benyújtásától esedékes. A folyósítás időtartama a kérelem benyújtásának napjától az alapul szolgáló ok előrelátható fennállásáig, legfeljebb azonban három évig tart. A feltételek fennállása esetén - függetlenül az adók módjára történő behajtás eredményétől - ugyanazon gyermekre tekintettel, egy alkalommal, legfeljebb további három évre a megelőlegezés továbbfolyósítható, illetve ismételten elrendelhető. A gyermektartásdíj folyósítását a gyámhatóság hivatalból vagy a külön jogszabályban meghatározott szervek és személyek értesítése alapján a gyermektartásdíj folyósítását legfeljebb hat hónapra felfüggeszti, ha a kérelmezőnek a 22. paragrafus 1. bekezdésében meghatározott körülményeiben változás állt be, a kötelezett rendszeres jövedelmére, illetve az egyéb vagyonára vezetett végrehajtás eredménnyel jár, feltéve, hogy annak mértéke a bíróság által megállapított gyermektartásdíj alapösszegének ötven százalékát meghaladja, a kötelezett a kérelmező részére legalább két egymást követő alkalommal közvetlenül fizet tartásdíjat, feltéve, hogy annak összege alkalmanként a bíróság által megállapított gyermektartásdíj alapösszegének ötven százalékát meghaladja, a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezését rendelték el. A gyámhatóság a felfüggesztést követő vizsgálat eredményeképpen, ha a felfüggesztés időtartama alatt a jogosult nem részesült a 22. paragrafus 6. bekezdés a.) pontjában meghatározott mértékű gyermektartásdíjban - a felfüggesztés lejárta után - elrendeli a gyermektartásdíj további folyósítását és a felfüggesztés időtartamára esedékes megelőlegezett gyermektartásdíj utólagos, egy összegben történő kifizetését vagy a megelőlegezést megszünteti.

A gyámhatóság a gyermektartásdíj megelőlegezését több okból is megszüntetheti, ezek a következők: a gyermek - a gyámhatóság, illetve a bíróság végrehajtható határozata alapján - a külön élő másik szülő vagy más személy gondozásába kerül, a gyermek nagykorúvá válik és nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat nem folytat, a gyermeket a gyámhatóság nevelésbe veszi, a kötelezett meghal. Fontos tudni, hogy a megelőlegezett gyermektartásdíjat a kötelezett a Polgári Törvénykönyvben meghatározott kamattal az államnak megtéríti. A megelőlegezett gyermektartásdíjnak meg nem térült összegét adók módjára kell behajtani az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezései szerint, de az ilyen módon meg nem térített összeget az e törvény 133§ 5. bekezdésében foglaltak alapján méltányosságból csökkentheti, illetve részletfizetést engedélyezhet.

A 25-28. paragrafusokban szabályozott otthonteremtési támogatás célja a nevelésbe vételből kikerült fiatal felnőtt lakáshoz jutását, tartós lakhatása megoldását elősegítse, melynek összegét a gyámhatóság a központi költségvetés terhére biztosít. Az otthonteremtési támogatásra jogosult az a fiatal felnőtt, akinek legalább hároméves időtartamú volt a folyamatos nevelésbe vétele, mely a nagykorúvá válásával szűnt meg és készpénzének, biztosításra vagy más célból lekötött betétjének, vagy ingatlan vagyonának értéke a nagykorúvá válásakor nem haladja meg az öregségi nyugdíj legkisebb összegének hatvanszorosát. Ezekről a feltételekről a támogatás igénylésekor nyilatkozni kell, ahogy arról is, hogy a fiatal együttműködik a gyámhivatal által elrendelt utógondozó intézménnyel. A támogatás céljának megvalósulásához az utógondozást biztosító intézmény nyújt segítséget, ahogy a támogatással való elszámoláshoz is. A támogatásra a fiatal felnőtt akkor is jogosult, ha a három évnél rövidebb időtartamú nevelésbe vételére az e törvény 78. § 1. bekezdés a) pont ab), ac), ad) és b) pont ba) alpontjában meghatározott okból került sor. A nevelésbe vétel időtartamába az ideiglenes hatályú elhelyezés időtartamát is be kell számítani, feltéve, ha a gyermeket ideiglenesen nevelőszülőnél vagy gyermekotthonban helyezték el. A törvény szabályozza, hogy a támogatás Magyarország területén használható fel és azt is, hogy pontosan milyen ingatlan megszerzésére.

A 26. paragrafus alapján az otthonteremtési támogatás mértékét a folyamatos nevelésben eltöltött évek és a jogosult készpénz és ingatlan vagyonának együttes értéke alapján különböző összegben állapítja meg. A vagyonnal nem rendelkező jogosult esetén érje el, a vagyonnal rendelkező jogosult esetén pedig a vagyonnal együtt érje el a négy évnél rövidebb időtartamú nevelésbe vételnél az otthonteremtési támogatás megállapítása idején érvényes öregségi nyugdíj legkisebb összegének negyvenszeresét, a négy évet meghaladó időtartamú nevelésbe vételnél az otthonteremtési támogatás megállapítása idején érvényes öregségi nyugdíj legkisebb összegének ötvenszeresét, az öt évet meghaladó időtartamú nevelésbe vételnél az otthonteremtési támogatás megállapítása idején érvényes öregségi nyugdíj legkisebb összegének hatvanszorosát. Amennyiben a fiatal felnőtt az otthonteremtési támogatást lakás bérleti díjának kifizetésére, államilag támogatott lakás-előtakarékossági programban való részvételre vagy ingatlan felújítására, bővítésre használja fel, a gyámhatóság az otthonteremtési támogatás összegének részletekben történő kifizetéséről dönthet. Az ingatlan felújítása, bővítése céljára megállapított otthonteremtési támogatás részletekben történő kifizetése esetén a következő részlet kifizetésére csak akkor kerülhet sor, ha a fiatal felnőtt az előző részlet cél szerinti felhasználásáról okmányokkal igazoltan elszámolt. Az állam javára a gyámhatóság öt év időtartamra elidegenítési tilalmat jegyeztet be az otthonteremtési támogatással megszerzett ingatlanra és az otthonteremtési támogatásból felújított, a támogatásban részesülő fiatal felnőtt tulajdonában vagy részben a tulajdonában lévő ingatlanra is. Ezt a tilalmat a jogosult fiatal felnőtt kérelmére, körülményeinek lényeges változása esetén a gyámhatóság feloldhatja.

A 27. paragrafus alapján a gyámhatóság a gyermeket nagykorúságának elérése előtt 6 hónappal írásban tájékoztatja az otthonteremtési támogatás lehetőségéről, és az otthonteremtési támogatás iránti igényt a kérelmező a nagykorúvá válást követően, de legkésőbb a 30. évének betöltéséig nyújthatja be. E határidő elmulasztása jogvesztő.

Habár sokan nem szeretnek beszélni róla, attól még létezik, attól még van. Most körbejárom, mit tesznek a hivatalok, akkor, amikor egy gyermeknek a saját szülője az ellensége.  A gyermekvédelmi törvény első paragrafusa kimondja, minden gyermeknek joga van családban felnőni, lehetőleg a sajátjában. A gyermeknek az is alapvető joga, hogy mindkét szülőjével kapcsolatot tartson*, ezen jogától csak a saját védelme érdekében lehet megfosztani. A szülő-gyermek kapcsolatban a szülőnek joga és kötelessége a kapcsolattartás, a gyermeknek joga, de nem kötelessége. A gyakorlatban előfordul, hogy ez a jog olykor terhes kötelességgé, a gyermek hátrányára váló találkozássá válik. 

Hogy mennyire tartják erősnek a jogalkalmazók a szülővel való kapcsolattartási jogot, azt jól mutatja a gyermekvédelmi jelzőrendszer kudarcaként elhíresült szigetszentmiklósi eset is. Ha a híradások pontosak, a nevelőszülőkhöz elhelyezett gyermekeknek a családból történt kiemelésük után még havi kétszer 2 órát tölthettek felügyelettel a szüleik társaságában. Később ezt a jogot nyilván megvonták a szülőktől, az ügy jelenlegi állásáról a nincs nyilvános információ.

A válás során a szülők egymástól és nem gyermekeiktől válnak el, mégis előfordul, hogy egy apa vagy anya hónapokig nem tartja a kapcsolatot a gyermekével. Még akkor sem, ha ügyvéd előtt készült megállapodás, gyámhivatali határozat vagy bírói végzés szabályozza a kapcsolattartást a különélő szülővel. A jogban esetleg járatlan, a gyermekkel élő szülő ilyenkor a kapcsolattartás biztosítása miatt fordulhat a helyi gyermekjóléti szolgálathoz. Amennyiben tudja a vonatkozó jogszabályokat,** a kormányhivatal gyámügyi osztályán, régebbi nevén a gyámhivatalnál kérheti a kapcsolattartás végrehajtását, vagyis azt, hogy a különélő szülőt kötelezzék az elmaradt kapcsolattartás pótlására.

A szülők válása általában igen hektikus és olykor igen kiszámíthatatlan folyamat, megesik, hogy az indulatok lecsendesedése után a világgá szaladt szülő visszatér, és kíváncsi lesz a magára hagyott, a teljes mértékben a gondozó szülő által nevelt gyermekére mégis csak. A közvélekedés és a jelenlegi joggyakorlat is nagyon enyhén ítéli meg a hónapokig távol lévő szülő távolmaradását és általános tévedés, hogy csak a fizikai bántalmazás számít bántalmazásnak. Abban az esetben, ha a különélő szülő a kapcsolattartási kötelezettségének nem tesz eleget, a gyermekét elhanyagolja, bántalmazza. Távollétével és így kötelességének nem teljesítésével mulasztást követ el, gátolja gyermeke egészséges testi-lelki fejlődését, miközben a gondozó szülőre aránytalanul nagy terhet hárít.

Éppen ezért rendelkezik törvény arról, hogy a bíróság, vagy a gyámhatóság „a felróható magatartást tanúsító szülő vagy más kapcsolattartásra jogosult személy kapcsolattartási jogát a gyermek érdekében korlátozhatja vagy megvonhatja.”***

Előfordul, a szülők válása mögött családon belüli erőszak húzódik meg észrevétlenül. Annyira észrevétlenül, hogy a családdal kapcsolatba kerülő szakemberek ezt nem is veszik észre. Hogy a tapasztalatlanság, a tanulatlanság vagy az érdektelenség az oka ennek, azt ne most firtassuk, legyen a figyelem inkább azon, hogy a bántalmazó családban felcseperedő gyermekre hogyan hat ez. A pofonok súlytalansága című írásomban már taglaltam a manapság még fellelhető kettős mércét, mely egyik szülőnek – egyébként igen helytelenül – megengedi a bántalmazást, a másikat ugyanezért – egyébként igen helyesen – büntetné. Most ne hördüljön fel a kedves olvasó, olvastam olyan ügyvéd blogját, aki a bántalmazást tételesen felsoroló szülőnek azt javasolta, hogy adja elő mindazt a gyámhivatalnak, ott majd szépen meg fogják kérni, hogy ne hisztizzen. Nem linkelem inkább.

Ha a gyermek maga is bántalmazás áldozata, őt a különélő szülő bántotta, nyilván nem szeretne vele találkozni. Amennyiben a bántalmazás tényét nem veszik figyelembe, nem hallgatják meg a gyereket akár a kora miatt szakember segítségségével, őt a jogalkalmazók a kapcsolattartást elrendelők újabb traumának teszik ki, sőt veszélyeztetik. Általában az elmondható, hogy a szabályozást végzők a gyermekkel nem találkoznak, számukra ő csak egy akta, egy irathalmaz iktatószámmal. Az is általános, hogy a gondozó szülő által elmondottakat, a bántalmazás ismertetését sem veszik olyan komolyan, hogy alapos tényfeltárásba kezdjenek, vagy akár bármilyenbe.

A baj, a kényszerláthatás akkor következik be, amikor a jogalkalmazók, a hivatalnokok nem gondolják végig, az előzőleg vázolt gondolatokat, felcsapják a jogszabályokat tartalmazó könyveket és egy évtizedek óta alkalmazott sablon alapján szabályozzák le a kapcsolattartást. Kapcsolattartás minden páros héten pénteken 18 órától vasárnap 18 óráig, minden páros ünnep második(!) napja a különélő szülővel 9-18 óráig. Pont. A fokozatosság elvét, a gyermek mindenekfelett álló érdekét és a család élethelyzeteit nyilvánvalóan figyelmen kívül hagyva.

Természetesen van megoldás arra az esetre, ha a gyermek nem szeretne menni a láthatásra. Nem, nem az okok feltárása a megoldás, hanem a gondozó szülő kap még egy feladatot: készítse fel a gyermeket a láthatásra! Amennyiben a gyermek – mivel az ő ítélőképessége korlátozott – nem akar kapcsolattartásra menni, az biztosan azért lehetséges, mert nem volt felkészítve a láthatásra. Annak a gyermeknek a kívánságát sem veszik figyelembe, aki évek óta nem látta a különélő szülőjét, de emlékei vannak és észleli a jelenlegi gondokat. Hiszen még kicsi, még nincs 12 sem, sőt a szabályozást is jobb, ha 18 éves koráig betartja.

A gyermek helyett a törvényes képviselő, a gondozó szülő nyilatkozik, aki a gyermek érdekét képviseli. Képviselné jobban mondva, ugyanis az általa elmondottakat jobbára úgy értékelik, hogy a gyermeket a másik szülő ellen neveli, azért nem akar menni a gyermek oda ahova, ezzel veszélyezteti a gyermeket, ha pedig a gyermek nem vesz részt a kapcsolattartáson az kapcsolattartás akadályozása, bűncselekmény***.

Ebben a jogi környezetben teljesen nyilvánvaló, hogy a gyermekkel élő szülő inkább elviszi a kapcsolattartásra a gyermeket. Ha nem teszi meg, pillanatok alatt szakad a nyakába a gyermekjóléti központ családgondozója, a gyámhatóság ügyintézője és egy rendőrségi előadó is rendőrjárőrrel fűszerezve, amennyiben a különélő szülő elég eltökélt és párbeszéd helyett a hatósági megoldást választja. A gondozó szülő egyszerűen lesz, ami lesz alapon el kell, hogy vigye gyermekét a kapcsolattartásra és bíznia kell abban, hogy a bántalmazó különélő szülő legalább a saját gyermekéhez kíméletes lesz.

A józan észt és a gyermek úgynevezett mindenek feltett álló érdekét legyőzi a hatalom. Ez a kényszerláthatás.

1997. évi XXXI. törvény 6§

**149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról IV. fejezet.

***2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 4:184. § [A kapcsolattartási jog korlátozása és megvonása]

****2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről 210 §

Az egyes jogszabályok, törvények működését és alkalmazásuk korlátait a való életből vett példákkal lehetséges a legjobban megítélni. Az alábbi megtörtént esetben, melyben egy gyermek ellátása a kérdés, az olvasó ítélhet, hogy a jelzőrendszer tagjai megfelelően jártak-e el, túllépték-e hatáskörüket, megtettek-e mindent a gyermek érdekében. Arról is ítélhet, hogy maguk a vonatkozó törvények megfelelőek-e ahhoz, hogy a gyermek mindenek felett álló érdekét biztosítsák. Hosszú és szövevényes, de ugyanakkor egyszerű és hétköznapi történet következik. Megjegyzés: egyes adatokat, időpontokat, személyiségi jogok miatt megváltoztattunk, azok a történet érdemi részét nem befolyásolják.

1. A rendszer működik

 2. Jelzés és családgondozók

Szülő I. elolvasta a JELZÉS-t, ami kétoldalnyi szöveg csupán. A leírt mondatok többsége valótlan állítás volt, ami igaz, azt is pontatlanul fogalmazták meg. Az iratot öt szakember írta alá és így vállalta a felelősséget a leírtakért. Azt szülőként kiolvasta a levélből: a Pedagógia Szakszolgálat úgy gondolja, a gyermeket ő a szülő veszélyezteti, ezért írta meg ezt a jelzőlapot. A jelzőlap minden Gyermekjóléti Szakszolgálat honlapján megtalálható, letölthető. Aki észleli egy gyermek veszélyeztetését, az akár név nélkül is küldhet jelzést, de a hatályos törvények azt is lehetővé teszik, hogy a jelzést tevő adatait titkosan kezeljék az eljárás során. Hallgattassék meg a másik fél is, gondolta Szülő I. és írt egy tájékoztató levelet a lakhely szerint illetékes Gyermekjóléti Szolgálatnak, pontról pontra, mondatról mondatra tényekkel alátámasztva és kijavítva a jelzésben előforduló valótlanságokat, pontatlanságokat. Mivel egyértelműen hamis jelzésről van szó, felvetette az aláírók felelősségét is. Nem értette, hogy a Pedagógiai Szakszolgálat 5 munkatársa miért írhat valótlanságokat a jelzésben.

Hamarosan érkezett egy sima levél a Gyermekjóléti Szolgálattól, két családgondozó neve és telefonszáma volt benne, és egy időpont szerda 14 óra, ekkor jelenjen meg a Gyermekjóléti Központban, mert Jelzés érkezett. Rögtön felhívta az egyik családgondozó, és egyezetett vele egy másik időpontot, mivel napközben a Szülő I. dolgozik. Előre szólt, hogy a közlekedés függvényében fog odaérni, lehet, nem tudja a munkáját hamarabb befejezni.

A találkozó napján a bébiszitter lemondta a gyermekfelügyeletet, így Szülő I. a Gyermekkel együtt ment a Gyermekjóléti Központba. A két családgondozó, Szülő I. és a Gyermek bementek egy szobába, de központ asszisztense a szülő kérdésére idejében észbe kapott és vállalta a Gyermek felvigyázását, amíg a családgondozók a Szülő I.-el beszélgettek. Erre a megbeszélésre Szülő I. nem vihetett magával senkit, ott feljegyzés nem készült. A családgondozók elmondták, hogy a Pedagógia Szakszolgálat szerint a gyermeket az anya együttműködésének hiánya miatt ők nem tudják ellátni, ezért a gyermek kivizsgálása szükséges. Az anya megkérdezte, hogy a Gyermekjóléti Központhoz megérkezett-e a levele, melyben leírja, hogy milyen valótlanságokat tartalmaz a Pegadógia Szakszolgálat jelzése. Családgondozó I. nem tudott erről a levélről és meghökkenten megkérdezte Szülő I.-et, hogy „Csak nem gondolja, hogy egy szakember szavában kételkedni fogunk?!” 

A találkozó 50. percében a Családgondozó I. elővett egy kapcsolatfelvételi lapot és felolvasta Szülő I.-nek, hogy a nekik is megküldött jelzésből ők a következőket szűrték le: „A Pedagógiai Szakszolgálat jelezte, hogy a Gyermek kezelése eredménytelen volt Szülő I. hozzáállása miatt. A Szakszolgálat szerint szükséges a Gyermek további kivizsgálása annak eredményében a megfelelő terápia.” Családgondozó I. adott Szülő I.-nek egy orvosi rendelőket tartalmazó listát, hogy hova mehetnek, de Szülő I. tájékoztatta a Szakembert, hogy már évek óta járnak orvoshoz. Szülő I. kérte, hogy ha van valamilyen tennivalója, írják le neki egy levélben, ahogy a jelzésről is így tájékozatták. Zárásként megkérdezték Szülő I.-et, hogy aláírja-e a Kapcsolatfelvételi lapot, ő megkérdezte, hogy az észrevételeit és pontosításait leírják-e. A válasz az volt, hogy a központ már bezár, erre már nincs idő. Az iratból másolatot nem kaphat, mivel nem kért iratbetekintést ezt megelőzően. Ezért megbeszéltek egy másik időpontot, amikor találkoznak. 

A következő találkozóra két hét múlva került sor, a Családgondozó II. tájékoztatta Szülő I-.et, hogy hiába kért szolgáltatásokat a Gyermekjóléti Központtól, azokat nem tudják megadni neki. A Családgondozók erre a találkozóra készültek, mert a kétmondatos Kapcsolatfelvételi lap mellé hozták a GYSZ1 – Esetfelvételi lap Környezettanulmány lapot is. A majdnem egy oldalas dokumentumban rengeteg pontatlanság volt. Habár Szülő I. megpróbálta, esélye sem volt kijavítani azokat ott a helyszínen. Másolatot ebből az iratból sem kapott, mert nem kért ezt megelőzően iratbetekintést és jegyzőkönyvet, feljegyzést sem készítettek. Családgondozó II. mosolyogva biztosította Szülő I.-et, hogy az eddigiek alapján ők egy Esetkonferenciát fognak szervezni, ahol majd eldöntik, hogy kezdeményezik-e a Gyermek védelembe vételét.

Nem túl népszerűek a családon belüli erőszakkal foglalkozó cikkek, ennek is köszönhető, hogy ritkán kapnak nyilvánosságot ezek a megdöbbentő esetek. A nagy látenciának oka még, hogy sokan, valami félreértelmezett szemérmességből nem szeretnék beleártani magukat egy család életébe. Még többen bújnak a „Ki tudja, kinek van igaza” mondat mögé. A bántalmazás nem arról szól, hogy kinek van igaza. A felek nem egyenlők. A bántalmazó felnőtt mellett ott élnek a gyerekek is, akik, akár a kortárs csoportnak, akár a felnőtteknek beszámolnak a történtekről. Ők még nem hallgatnak fegyelmezetten, de van, aki már csak a kortársainak nyílik meg. A rendezett családban élők általában nem tudnak ezekkel a súlyos történetekkel mit kezdeni, legszívesebben meg sem hallanák azokat.

A Gyermekvédelmi törvény 17§-a pontosan és egyértelműen szabályozza, hogy kinek és hogyan szükséges jelzést tenni, amennyiben egy gyermek veszélyeztetve van. Erről már korábban is lehetett a blogon olvasni. Vajon, hogyan tartják be ezt a törvényt a törvényben felsorolt intézmények, mit tesznek a bántalmazásáról értesülő szakemberek? A helyzet szomorúbb, mint gondolánk.

Mivel a gyerekek napjaik nagy részét az iskolában töltik, így ha az otthonaikban jelen van az erőszak, annak ténye előbb-utóbb eljut valamelyik tanárukhoz is. A közelmúltban az atlatszo.hu-n megjelent egy cikk, mely egy bántalmazó kapcsolatból kimenekített családról, anyáról és két gyermekéről szólt. A valóban drámai történetből kiderült, hogy az iskola tudott arról, hogy az anyát rendszeresen veri a férje, a gyerekek apja. Tudott, de nem tett semmit. Habár a vonatkozó törvények elég sarkalatosan világosan rendelkeznek a veszélyeztetett gyermekkel kapcsolatos teendőkről, sőt a mulasztás miatti retorziókat is egyértelműen meghatározzák, mégis megtörtént, hogy a bántalmazás mintegy a jelzési kötelezettséggel rendelkező tanárok tudtával és így engedélyével megtörténhetett.

A történet, bármennyire is szeretnénk hinni, nem egyedi, ahogy egy másik esetből is kiderült. Az évekig a gyermekével kapcsolatot nem tartó apa hirtelen előkerül és csakhamar nála lakik a gyermek. Annak ellenére, hogy a családon belül erőszak egyértelmű, hiszen a gyermek anyja úgy fél az apától, hogy a gyermek érdekében nem mer semmit tenni, ennek tényét egyetlen szakember sem ismeri fel és az iskola sem lép addig semmit, amíg a gyermeket nem bántalmazza az apa súlyosan. Annak ellenére, hogy egyértelmű volt, hogy retteg a gyermek az apjától, amíg nem került komolyan bajba a vele foglalkozó szakemberek egyszerűen nem intézkedtek. Végül is őket nem bántalmazta senki…

Ezért, kedves iskolában dolgozók, ezért lehet vétkesek közt, cinkossá válni.

Már korábban is volt szó a blogon a SNI-s gyerekekről, akiknek a nevelése, gondozása és fejlesztése már akkor is külön erőfeszítést kíván a szülőktől, még mielőtt bármilyen igényűnek nyilvánítanák őket. A Szakértői Bizottságok által adott minősítés pont arra szolgál, hogy a gyermekkel foglalkozó nevelési/oktatási intézmények a szükséges fejlesztésekben részesítsék a gyerekeket, biztosítsák a sajátos nevelési igényükből származó hátrányok leküzdését. Elméletileg.

Az óvodák és az iskolák kiválasztása évről-évre külön fejtörést okoz a szülőknek, mindenki a legjobbat szeretné adni a gyermekének, érthetően. A zűrzavarban, némileg segít rendet tartani, hogy minden óvodának, iskolának van körzete és a körzetben lakó gyermekeket kötelesek felvenni oda, ahová tartozik. Abban az esetben, ha egy gyermek sajátos nevelési igényű és a körzetes óvoda, iskola alapító okiratában nem szerepel, hogy SNI-s gyerekeket felvesz, akkor a bizottság kijelöl egy másik intézményt, ahová felveszik a gyermeket. Mivel integrált az oktatási rendszer, eleve érdekes, hogy hogyan szegregálhatnak mégis egyes intézmények.

Amennyiben az óvoda/iskola integráló és körzetes is, a szülő beíratja SNI-s gyermekét az óvodába/iskolába. Elméletileg.

Gyakorlatban ez nem szokott olyan egyszerűen menni, ugyanis egyes intézmények a sajátos nevelési igényen belül még alkategóriákra osztottak. Sajátos nevelési igényű lehet egy gyermek például azért, mert autista, vagy diszgráfiás, vagy figyelemzavaros, vagy látássérült, vagy hiperaktív, vagy mozgássérült. Ezért előfordulhat az, hogy a Szakértői Bizottság kijelöl egy óvodát/iskolát, de ott pont azért nem fogadják a gyermeket, mert az intézmény mozgássérülteket fogad, a gyermek meg látássérült. Vagy csak egyszerűen nincsen hely. Ebben az esetben az a hibás gyakorlat, hogy szülőnek kell megkeresnie a megfelelő intézményt, a megfelelő lista birtokában, de ha nincs lista, akkor is. Annak a szülőnek kell felhívnia több intézményt, felvennie a kapcsolatot több óvodával/iskolával, aki amúgy laikus, mert nyilvánvaló hogy nem tudja, melyik iskolának mi a specialitása. Az intézmények is a legritkább esetben teszik nyilvánossá az ilyen jellegű adataikat, pedig ez akár közérdekű adat is lehetne, lássuk be. A szülő tehát talpal, telefonál, magyaráz, és amikor megtalálja a megfelelő óvodát/iskolát, akkor visszamegy a Szakértői Bizottsághoz és kijelölteti azt az óvodát/iskolát, amelyik vállalja a gyermekkel való foglalkozást és van is hely.

Rossz nyelvek azt mondják, hogy ez a nyúl viszi a puskát tipikus esete. Ugyanis, amennyiben a szülő nem tesz eleget a Szakértői Bizottság utasításának – t.i nem íratja be, mert nem írathatja be a kijelölt, de nem fogadó intézménybe a gyereket – bírsággal sújtható lesz az együttműködés hiánya miatt. Viszont az a kijelölt intézmény, amelyik nem veszi fel a gyereket, semmilyen következménnyel nem kell, hogy számoljon. Végül is a gyermeket felvették. Valahová.

A nyilvántartásban meg csak az fog látszani, hogy a szülő nem fogadta el a Szakértő Bizottság döntését és ő volt az, aki kérte egy másik intézmény kijelölését. Az erőfeszítés és a megalázó kuncsorgás, az nem lesz sehol látható. Különösen rossznyelvek azt mondják, hogy ha az az intézmény, ahová végül felvették a gyermeket valamiért nem válik be, még a végén a szülő lesz az összeférhetetlen, mert hurcolja azt a „szerencsétlen gyereket” ide-oda.

Külön fejezetet érdemelnek azok az intézmények, melyek elméletileg integrálók, de a gyakorlatban a sajátos nevelési igényű gyermekeket khm, nem látják szívesen a falaikon belül. Az alapító okiratban leírtak alapján fogadnak sni-s gyerekeket, de náluk nagyítóval kell keresni még az átlagtól valamennyire eltérőket is és indokok tucatjait hozzák fel, hogy miért nincsenek náluk sni-s gyerekek. „De, hát olyan sokan vannak a csoportban/osztályban? Úgysem éri utol a többieket. Amíg vele foglalkozik az óvónő/tanítónő addig a többiekkel ki törődik? Máshol meg tudják oldani, mi sajnos nem.”

Ha feltételezzük, hogy a csoportban/osztályban a gyerekekkel foglalkozóknak a gyerekekkel való foglalkozás a szakmája, talán még kreditpontos továbbképzésre is járnak, a legtöbb kérdés egyszerűen csak kifogás, üres kifogás, vérlázító üres kifogás. A szókimondó szülő ilyenkor megszólalna, hogy..., de a legtöbb szülő inkább elkerüli ezeket a helyeket.

Ők már tudják, az a lényeg, hogy ragad már a bélyeg.

kép: via pinterest