A nyári uborkaszezonban is erősnek számított az a hír, ami arról szólt, hogy a miután a tanár bántalmazott egy diákot, a gyereket tanácsolták el az iskolából. Alaposabban olvasva a sajtóhíreket, kiderül, hogy az eset nem egyedi, előfordul, hogy a gyereket bántalmazza az iskolában egy felnőtt. Az igazgató megoldása miatt különös az egész történet: eltanácsolni a gyereket az iskolából, majd miután a történetből ügy lesz, megválni a tanártól is. Az esetet megvizsgálta az ombudsman is és ajánlásokat fogalmazott meg, ami egyrészt jó hír. Másrészt viszont a gyereket bántó ember valahol valószínűleg tanárként dolgozik továbbra is, sem neki sem pedig az ügyet furcsa irányba terelő felettesének nem kell az eset után büntetőjogi következményekkel számolni.

Ami minden szülőt elgondolkodásra késztethet, hogy mi van, ha ez az ő gyerekével történik. És ne legyen senkinek illúziója, ez bárkivel megtörténhet.

A szokástól eltérően egy személyes történetet osztok meg, nem manapság történt, úgy tűnik, nem új keletű a konfliktusok ilyen jellegű kurta-furcsa lezárása. Az én gyerekem járt egy olyan óvodába, ahol elég sok volt a fejlesztést igénylő vagy csak szimplán nehezen kezelhető gyerek. Az én gyerekem nem kapott fejlesztést, nem volt rá szüksége az óvoda szerint. Könnyen beszokott, hamar barátkozott, eleinte úgy tűnt minden rendben van. Aztán néhány hónap múlva kiderült, hogy semmi sincs rendben. Az ovinak sikerült egy olyan csoportot összeállítani, aminek a negyede nehezen kezelhető, vagy inkább agresszív gyerek volt. Aki verekedtek, 2-4-es csapatokba verődve, általában a kisebbeket véve célba, néha egészen furcsán viselkedve. Tavasz végén egy nagyobb ordibálást hallva az óvónő szólt, hogy az egyik testvérpár szüleinek ne tegyük szóvá, ha unjuk, hogy a mi gyerekünk az éppen aktuális boxzsák vagy csicska, mert ettől a szülők nagyon mérgesek lesznek. Pedig volt mit szóvá tenni, szóltunk szülőnek is, óvónőnek is, óvoda vezetőnek is. Szemtől szembe ígértek együttműködést, fegyelmezést, fokozott figyelmet. A valóságban meg annyi volt a változás, ha az óvónők már elfordultak, ha látták, hogy verekedés vagy inkább verés van. Az bántalmazott gyereket utána leszidták, hogy miért ment közel, ahhoz, aki megütötte őt. "Megtanulhatnád már, hogy kitől tartsd magad távol!" - szólt az intelem. Nyárra az óvónők már teljesen lefáradtak és ekkorra már túl voltunk néhány írásos bejelentésen is, bármilyen eredmény nélkül.

Egy reggel, amikor bevittem a gyerekem, felhívva az óvónőfigyelmét egy újabb foltra, ami abból eredt, hogy a gyerek leesett a lépcsőn, közölték, hogy az biztos nem történt meg, mert ők nem látták. A gyerek hiába mutatta volna meg naivan, mi történt, ő csak vette már észre, hogy a dajka hihetetlen vehemenciával – amit az agresszív gyerekeknél sosem vett elő - nekem támad és engem kezd szidni. A vita vége az lett, hogy a gyerekem azonnal kimentettem abból az oviból. Bár jobb szó a kimenekültünk.

Az óvodát az önkormányzat működteti, így a fenntartóhoz fordultam, vázolva a kialakult helyzetet kértem, hogy vegyék fel a másik oviba a gyerekem. A nyár a szabadság ideje, ez jár bármely illetékes elvtársnak bürokratának. Két hétig valóban mindenki szabadságon volt, mindenki.

A történetnek az lett a vége, hogy az illetékes szakemberek tartottak egy szakmaközi megbeszélést, ahol a következő álláspontra jutottak:

• A vélt vagy valós sérelmeim miatt nem bízom már meg az óvodában, így a gyermekemnek nem kell az eddigi óvodájába járni.
• Az óvodavezetők nyár végi megbeszélésén a kerület 10+ óvodája közül egy óvoda vezetője vállalta, hogy felveszi a gyermekem, oda beírathatom.
• Majd kaptam egy levelet, az általam megkeresett és az ügybe bekapcsolódó családgondozótól, melyben az állt, hogy nincs itt semmi látnivaló a gyereket felvették egy másik óvodába, gyermekvédelmi intézkedésre okot adó körülmény nem áll fenn.

Ami elmaradt:

• Nem vonták felelősségre az óvónőket és az óvodát sem a történtek miatt
• Nem figyeltek a továbbiakban sem kiemelten a csoportban a bántalmazott gyerekekre.
• Nem próbáltak együttműködést kialakítani az agresszív gyerekek szüleivel.
• Nem vontak be szakebereket az ilyen esetek kezelésére, megelőzésére.

Amit másként csinálnék, az az, hogy hamarabb alkalmaznám az egyszer szólok, azt is írásban elvet. Ha nem javul a helyzet az óvónő után azonnal a óvodavezetőhöz fordulok. Ha nála sem jutok eredményre akkor pedig sokkal hamarabb fordultam volna a fenntartóhoz. Nehezítette a baj pontos felismerését, hogy a gyerekem sem mondott sokáig semmit, csak az látszódott, hogy valami nincs rendben vele. Utólag derült ki, hogy mennyire félt, vagy inkább rettegett az oviban. Számomra nagy tanulság lett, hogy mennyire kell figyelni a jeleket és hamarabb és jobban utánajárni, hogy mi lehet a baj.

A gyerekem csak hónapokkal később merte és tudta elmondani, hogy mik történtek vele a másik oviban, amikor már elhitte, hogy nem kell oda visszamenni. Amikor évekkel később már iskolásként szembesült azzal, hogy a verekedős ovijából érkeznek hozzájuk ovisok és óvónők egy fesztiválra, elbújt előlük, és inkább nem vett részt a programon.

A másik óvodába végül beírattam a gyereket, ahol igaz lett a mondás: minden rosszban van valami jó. Habár az ovi nem volt közel a lakóhelyünkhöz – nem úgy, mint a 4 másik ovi –, rémes volt a tömegközlekedés – sok átszállással jutottunk el reggelente oviba, munkába: busz, busz, ovi, busz, villamos, villamos, busz munkahely –, egy valódi, jól működő óvodába sikerült felvenni a gyereket. Multikulti gyereksereg és jól fegyelmező, gyerekeket odaadással és figyelemmel terelgető és adott esetben fejlesztő óvónők. Ott nem volt olyan, hogy egy szülő ne legyen együttműködő, ha gond volt a gyerekkel, de nem is volt elfogadott a másik gyerek bántása, megverése, trágárkodás.

Amikor 3 hét elteltével felhívtam az ovi vezetőjét, kicsit hűvös hangon fogadta hívásom, pedig csak azért hívtam, hogy megköszönjem, hogy visszakaptam azt a gyereket, aki mindig is volt és azt, hogy nyugodtan engedem oviba, mert tudom, hogy jó helyen van. Azt hiszem meglepődött, talán nem ezt várta tőlem.

A verekedős óvoda ma is működik, talán az még nem nyugdíjazták a történet szereplőit, a családgondozó pedig még  ma is aktív.

Még 2016 év végén volt egy sajtótájékoztató, melyen Novák Katalin az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára elmondta, egy törvénymódosításnak köszönhetően 2017. január 1-jétől a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő és védelembe vett gyermekek mellett az egyszülős családok gyermekei előnyt élveznek a bölcsődei felvételnél.

Bár nyilvánvaló tény, hogy nehéz egy keresetből fenntartani egy családot - ahogy az államtitkár asszony is említette – a gyermektartás díjról azért nem szabad elfeledkezni: a különélő szülőnek ezzel a díjjal be kell szállni a gyermeke nevelésébe. A sajtótájékoztatón még az is elhangzott, hogy az EMMI félmilliárd forintos támogatással támogatja egy Egyszülős Központ létrehozását, ahol „pont azok kaphatnak személyre szabott segítséget, akik gyakran érezhették, hogy nem figyel rájuk senki”. Ez utóbbi kijelentést már Nagy Anna az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány elnöke mondta. A teljes sajtóhír és videó meg is tekinthető itt: http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/csalad-es-ifjusagugyert-felelos-allamtitkarsag/hirek/a-kormany-tamogatja-az-egyszulos-csalado

Kicsit több, mint egy hónap múlva 2017. január 31-én a KSH-ban rendeztek egy másik konferenciát, annak apropóján, hogy 2017-ben lett 20 éves, a sokak életét jól vagy rosszul meghatározó gyermekvédelmi törvény. Már a meghívót áttekintve is látható, hogy a szervezők valóban komolyan készültek erre az eseményre, több területről hívtak meg gyermekvédelemben dolgozókat. http://www.csagyi.hu/hirek/item/1322-ket-evtized-a-gyermekekert-ksh-konferencia

A konferencián megszólalt a  II. Kerületi Önkormányzat Család-és Gyermekjóléti Központjának a vezetője Papp Krisztina is, aki régóta az intézmény vezetője. A vezető asszonynak kritikát fogalmazott meg a törvénymódosítás kapcsán, annak ellenére, hogy ő az egyik alkotója az EMMI által kiadott Módszertani Útmutatónak, mely A gyermekvédelmi észlelő- és jelzőrendszer működtetése kapcsán a gyermek bántalmazásának felismerésére és megszüntetésére irányuló szektorsemleges egységes elvek és módszertan címet viseli. A kritika szerint az 1997-es törvény 2016 január 1-jén életbe lépett módosításai, melynek célja a párhuzamos kapacitások elkerülése lett volna, pont azt az eredményezi, hogy a szakmai specializációk elvesznek.

„Papp Krisztina szerint az összevonással a szakmai specializációk elvesztek, hiszen a családsegítőknek a korábban végzett munkájuk helyett más feladatot kell végezniük. Aki például a gyermekjóléti szolgálatban 19 évet eltöltött, most a felnőtt, sok esetben idős, mentális problémákkal küzdő ügyfelekkel kell együttműködnie. Aki pedig családsegítőként csak felnőttekkel dolgozott 20-30 éven keresztül, annak most a gyermek veszélyeztetettségére vonatkozó speciális kihívásokkal kell szembenéznie. Ugyancsak gondot okoz, hogy a járások, - család- és gyermekjóléti központ, és a települések - család- és gyermekjóléti szolgálat- szakemberei között gyakori a konfliktus, a hierarchia kialakulása miatt. Problémát jelent, hogy óriási a fluktuáció, és nehezen tudják betölteni az új állásokat, jelentős a szakemberhiány.”

A Papp Krisztina** által vezetett intézmény 2016 január 1-ig a Családsegítő és Gyermekjóléti Központ nevet viselte, majd ez változott meg január 1 után Család – és Gyermekjóléti Központtá. Az általa vezetett intézmény honlapját megnézve még most is az látható, hogy a családsegítő központ munkatársai és a gyermekjóléti szolgálat munkatársai külön oldalon szerepelnek. Annak ellenére, hogy összevonásról van szó, a két részleg két szakmai vezetője ugyanúgy megmaradt, mint a törvényváltozás előtt, nyilván szakmai okokból.

A II. kerületi Család -és Gyermekjóléti Központ honlapjának további elemzése helyett, érdemes azon elgondolkodni, hogy vajon miért van, az, hogy az úgynevezett integrált szolgáltatás ennyire ismeretlen fogalom a nyilvánvalóan tapasztalt szakemberek számára.

Ha már a családról, mint a társadalom alapegységéről gondolkodnak, vajon miért nem lehetséges a szolgáltatásokat is a családoknak, mint komplex egységeknek nyújtani?

Az újabb egyszülős és ráadásul budapesti központ létrehozása helyett, talán sokkal érdemesebb lenne abban gondolkodni, hogy a megfelelő képzés után lehet-e olyan szakemberekre bízni az egyszülős családokat, akik amúgy is foglalkoznak már családokkal. Akik tudják, hogy mi a teendő, ha egy is elhangzik a következő mondatokból:

• Egy keresetből nevelem a gyerekeket, mert a volt párom nem fizet
• Jó lenne egy kis szabadidő, mert a volt párom már hónapok óta a gyereke felé sem néz.
• Olyan nehéz a gyerekkel mióta olyan új osztálytársa/iskolatársa/tanára van, aki rendszeresen bántja.
• Kaptam időpontot a gyermekpszichiátriára. Három hónap múlva.
• Sajnos a gyerekem nem kap fejlesztést. Szakemberhiány van.
• Sajnos most én lettem beteg, elkaptam a gyerektől. Nem tudom elvinni bölcsibe/oviba/iskolába.

Az egyszülős központnak a normál családok ellátásába való integrálásnak az lehet a hátránya, hogy előfordulhat, hogy a problémát észlelve a két fél mást fog gondolni a megoldásról. Az amúgy is kevesebb lábon álló egyszülős család számára különösen fontos, hogy ne egy újabb kápót kapjon a nyakába, hanem egy olyan szakembert, aki rendelkezik megfelelő tudással, melyet tud is alkalmazni a helyzetnek megfelelően. Míg egy házaspár magabiztosabban, egymást támogatva tud fellépni, ha hozzá nem értő szociális munkással találkozik, egy egyedülálló szülő kevésbé képes a hatékony érdekérvényesítésre. Míg egy hozzáértő, az egyszülős családok helyzetét valóban értő családgondozó a krízishelyzet megoldására törekszik, a nem kellően képzett és pályára alkalmatlan meg egy újabb akta gyártására lát lehetőséget, elővéve a nem együttműködő szülő és a védelembe vétel kártyát.

Az egyszülős családok száma a kormany,hu tudósítása szerint 330 000 fő és a Központ létrehozására 500 000 000 forintot szán a kormány 2017-ben, ami pontosan 1515 Ft családonként. A már említett II. Kerületi Önkormányzat Család-és Gyermekjóléti Központ fenntartója 190 497 000 Ft-ot szánt 2016-ban csak a második kerület szociális, gyermekjóléti szolgáltatás ellátására. http://www.csgyk02.hu/images/documents/letoltheto_dokumentumok/Szakmai_Program.pdf

Hogy közben hol tart a félmilliárdos támogatás felhasználása, melyet 330 000 családot érinthet? Az Egyszülős Központ 2017 áprilisi, saját honlapukra mutató sajtóközleménye szerint a Kóstolj bele az Egyszülős Központba című eseményen elindították az online, az országból bárhonnan elérhető, ingyenes szolgáltatásukat, ahol „az érdeklődők valódi ízelítőt kaphattak az áprilistól elérhető segítségnyújtásból és személyesen is találkozhattak, konzultálhattak több, a központ munkáját segítő szakemberrel". A sajtóhír itt olvasható: http://egyszulo.hu/index.php/rolunk/sajtokozlemenyek/302-aprilistol-indulnak-az-egyszulos-kozpont-online-szolgaltatasai

Április 2-től a honlapjukon elérhető a Jogi tanácsadás, itt: http://egyszulo.hu/index.php/tanacsadas/jogi-tanacsadas, egy Google Doc kitöltésén keresztül lehet jelentkezni. Van pszichológus válaszol rovat is itt: http://egyszulo.hu/index.php/hasznos/koezoesseg/pszichologus-valaszol. Klubok közösségek vannak Budapesten a 9. kerületben, Kolozsváron, Miskolcon és Zalaegerszegen, így nyugodtan elmondható, hogy a közösség rovatot lehet még frissíteni, főleg, ha ez a tartalom.

Majd 2017 júliusában megjelent az Egyszülős Magazin is, egy elég erős beköszönővel és lelkes beszámolókkal az idei nyaralásokról, melyet szintén a Központ szervezett.

*forrás: http://www.csagyi.hu/hirek/item/1322-ket-evtized-a-gyermekekert-ksh-konferencia

**Ebben a bejegyzésben azért a II. kerületi intézmény szerepel, mert a már említett konferencián ennek a vezetője szólalt meg. A példaként említett II. Kerületi Önkormányzat Család-és Gyermekjóléti Központ szolgáltatásait előfordulhat, hogy több vagy kevesebb megelégedettséggel igénybe veszik egyszülős családok is. Valószínűleg kérnek hátralékkezelési tanácsadást, részt vesznek klubfoglalkozásokon és előfordulhat, hogy a házi gyermekfelügyeletet is igénybe veszik. Sőt biztosan vannak, akik a kapcsolattartási ügyelet szolgáltatását is - mondjuk így – kipróbálják. Talán nem túlzó az vélemény, hogy a vezetők birtokában vannak azon a statisztikai adatoknak, melyekből megtudható, az ellátási területükön hány család él. Érdemes áttanulmányozni a II. Kerületi Önkormányzat Család-és Gyermekjóléti Központ honlapjára feltöltött jelentést, mely bemutatja a 2015-ös évben végzett munkájukat. A számsorokból kiderül, hogy a szolgáltatást igénybe vevők 16%-a egyedül neveli a gyermekét. Akit érdekel, megtudhatja, hogy a kifejezetten tehetősnek számító II. kerületben milyen problémával küzdenek a családok. A néhol meglehetősen hevenyészett statisztikából kibogarászható, hogy a szolgáltatást jórészt aktív korú, foglalkoztatás nélküli, egyedülálló szülő veszi igénybe. További részletek és a családgondozók, koordinátorok beszámolója itt olvasható el: http://www.csgyk02.hu/images/documents/letoltheto_dokumentumok/Gyermekvedelmi_Tanacskozas_2016.pdf A honlapot tovább böngészve kiderül, hogy amennyiben egy II. kerületi lakos nem elégedett, panaszt a fenntartónál tehet, az egy másik dokumentumból tudható meg, hogy a fenntartó a II. kerületi Önkormányzat.

Egy régebbi bejegyzésben írtam arról, hogy milyen nehéz dolguk van azoknak a szülőknek, akiknek a gyereke megkapta az SNI címkét. Néhány iskola*, kényszeresen kerüli ezeket a gyerekeket, nem motiválja őket a dupla fejpénz. Mert ezekkel a gyerekekkel munka van. Az ellazsált évek, az elmulasztott fejlesztések, az elmismásolt személyre szabott oktató-nevelő munka mind-mind megmutatkozik a gyerek fejlődésében. Vagyis inkább annak hiányában.

Aztán, amikor már ég a ház, égbekiáltó a gyerek lemaradása az iskola elkezd bűnbakot keresni. Aki keres az talál. Hát persze! A szülő az. Mert nem együttműködő. Meg a gyerek. Mert nem is odavaló.

A szülők ilyenkor híján elkezdenek megoldásokat keresni és érdekes tapasztalatokra tesznek szert.

Ha másik iskolát keresnek, onnan a előfordul, hogy nem írásban érkezik az elutasító válasz. Ami azért baj, mert az iskolát kijelölő szakértői bizottság nem szóból, hanem papírból ért. Logikusan. Szóval a szülők csak várnak az írásos válaszra, csak várnak. Az idő, a nyár meg telik.

Mivel a szülők kevesebb gyerekkel találkoznak, és kevesebb gyerek „ügyük” van, az iskola a különböző jogszabályok előrángatásával és tetszőleges alkalmazásával rutinból tudja lenyomni a szülőket.

Ha a gyerek a fejlesztések elmaradása miatt már nagyon kilóg a sorból, megkérhetik a szülőket, hogy a gyerek legyen magántanuló. Kérhetik szépen, de kérhetik egyből a gyermekvédelemmel karöltve, a lényeg nem a gyerek. A szülő ilyen esetben jobb, ha együttműködő, hacsak nem akar a nyakába kapni egy közigazgatási eljárást, ahol az elmaradt iskolai fejlesztések miatt lemaradó gyermeke kapcsán az ő szülői képességeit kérdőjelezik meg.

Van olyan, amikor az iskola biztosra megy, mert a sokat hiányzó gyereket osztályozóvizsgára küldi. Még jól is jöhet valamilyen közigazgatási eljáráson, ha megbukik a szép reményű, de SNI gyerek. Hiszen a szülő nem készítette fel a vizsgára! Azzal a ténnyel senki nem foglalkozik, hogy a szaktanárnak erre lett volna egy éve. Tuti megoldás, hiszen csak a szülő lehet a hibás, ha az iskolai tananyagot a gyerek nem tudja. Meg a gyerek! Mert sem év közben, de még nyáron sem tanult. Tuti megoldás. Kóklereknek.

Nyáron az iskolák kéthetente egy délelőttöt vannak nyitva. Ügyeletet tartanak, segítve az amúgy is hatékony ügyintézést. Nem. Ők biztos nem talpalnak azért, hogy a gyerek a neki megfelelő iskolába járhasson. Ha használják is a talpukat, azt másként.

*Megjegyzés: nem minden iskola ilyen. Vannak jó és gyerekbarát oktatási intézmények és vannak jó tanárok is. Ez egy vélemény rosszgyakorlatokról.

Két éve és két napja indult a Gyermekvilág, gyermekjog blog és ebben a két évben  már volt időszak, amikor más teendők kaptak prioritás, így két nyári hónap ki is maradt a blog történetében.

Az elmúlt egy évben sem változott az általatok érdekesnek ítélt témák sora, az viszont tény, hogy ez előző évekhez képest sokkal több drámai történet kerül be a mainstream médiába, melyekről itt a blogon nem mindig íródik poszt.

Nem lehetett szó nélkül hagyni a székesfehérvári kisfiú halálhírét, mely sajnos a blog harmadik legolvasottabb bejegyzése lett. Persze a közvélemény azóta sem tudja, hogy mi történt, ahogy azt sem, hogy az érintett szakterület dolgozói kidolgoztak-e vagy sem egy forgatókönyvet hasonló helyzetben lévő családok támogatására.

A kényszerláthatás ma is ugyanolyan létező és gyermekeket maradandóan megnyomorító jelenség, mint legutóbb. Amelyik gondozó szülő nem akarja kockáztatni szülői felügyeleti jogát, az inkább átadja, akár akarata ellenére is a gyermeket a bántalmazó különélő szülőnek. Hogy a gyermek mit akar, azt nyilván nem kérdezik. Az üggyel hivatalból foglalkozók inkább azt feltételezik, hogy a gyermek azért panaszkodik, mert a gondozó szülő a különélő szülő ellen neveli. Nyilván ez egyszerűbb, mint lefolytatni egy tisztességes bizonyítási eljárást.

A közmédiából még 2015. őszén kiömlő áldozathibáztatás továbbra is aranyérmes és ahogy látható a közbeszédből sem tűnik el olyan lassan ez az attitűd. Nagy felelőssége van minden sajtómunkásnak, aki bárhogyan is megnyilatkozik erről a témáról.

Az elmúlt két évben 66 bejegyzés született és az utóbbi időszak minden posztja felkerült az index címlapjára, melyet egy nagyobb városnyi látogató olvasott el. Több blog és portál hivatkozott a Gyermekvilág, gyermekjog blogra vagy vett át forrásmegjelöléssel tartalmakat. Továbbra is érdemes levelet írni a blog e-mail címére, ha valaki tartalmat venne át. 

A kommentek sokat tettek hozzá a bloghoz, még ha nem feltétlenül lehetett egyetérteni a tartalmukkal. A trágár és személyeskedő kommentek továbbra sem megengedettek.

Köszönöm, ha olvassátok és megosztjátok a blogot és külön köszönöm, ha a kommentekkel valamit hozzáadtok a bloghoz.

Néhány napja beszélgetésbe bonyolódtam egy tanárral, aki elmesélte, hogy egy kis kitérő után most ismét iskolában tanít. Nagyon kedveli gyereket, de néha meghökken a viselkedésükön. Zavarja, ha a gyerekek túlságosan türelmetlenek egymással. Aki hamarabb tudja a választ az mindenkit megelőzve beharsogja, de ha valaki rosszul válaszol, azt kinevetik, kigúnyolják. Mi tagadás, nehezen kezeli ezt a helyzetet. A leghangadóbb gúnyoldót, aki persze nem is a legokosabb, próbálta lehűteni azzal, hogy ne nevessen a másikon és ne is cikizze, mert ő a tanár biztos tud olyan kérdezni, amit a főkolompos sem tud, és akkor majd rajta fognak nevetni. Később kiderült, meséli tovább, hogy van olyan tanártársa, aki viszont maga gúnyolja ki a választ nem tudó tanulót. Áll a diák a táblánál, nincs a fejében a válasz. A tanár pedig úgy tesz, mintha kétségbeesne, fogja a fejét, hogy fiam, hát hogy lehetsz ilyen buta, majd kikacsint az osztályra. Akik nevetnek. Láttam a tanáron, hogy ez nehéz neki, hiszen álmait folytatva lépett vissza a katedrára és nem pont erre számított. Neki már az sem volt jó módszer, hogy a saját felnőtt tudásával kellett úgymond sakkban tartani a mások bántására legfogékonyabb tanulót, de arra ő sem gondolt, hogy a gyerekek ezt nem maguktól tanulták el, hanem egy felnőtt viselkedését másolják. És persze az osztályban az is nevet, akinek nem lenne kedve, de nem mer kilógni a sorból.

Van ez az édes tündérmese film, a Mindenki, amit nem elég egyszer megnézni, mert jó lenne elhinni, hogy vannak gyerekek, akik tudnak együttműködni, kiállni magukért és a másikért. Akik emlékeztetik a felnőtteket arra, hogy ők még kicsik, de nem hülyék. Ahogy arra is, hogy a gyerekek, aki azt adják vissza, amit kapnak.

A történet 1991-ben játszódik és a film 2017-es változata a tanár ismerősöm elmondása szerint kicsit másként alakulna. A tanár nem négyszemközt közölné a diákkal, hogy ne énekeljen, hanem az egész kórus előtt alázná meg, hogy fahangú. Az óra után a gyerekek nem kapnának csokit, hiszen már egészségesen kell étkezni, kevés só és kevés szénhidrát, mert az úgyis csak felpörget. A gyerekeket a kórusvezető nem motiválná, hogy mi lesz, ha megnyerik a versenyt, hanem emlékeztető leveleket írna a gyerekek szüleinek. Leírná milyen kötelezettségeik vannak a gyerekeknek a kórus miatt emlékeztetve mindenkit, hogy milyen retorziókra számíthatnak a gyerekek, ha nem teljesítenek jól. Végül, de nem utolsó sorban nem alázna meg túl sok gyereket, mindig csak néhányat. Az a néhány pária nem fog egymással szövetkezni, a többi meg retteg, nehogy rá kerüljön a sor. A filmbéli Erika néni ott hibázott, hogy nem nyíltan vállalta az elnémítást és túl sok gyereket ítélt tátogásra. Egy idő után észrevehetőkké váltak a kórusban. Van még a filmben egy kedves igazgató, akinek szívügye a kórus, ki tudja, hogy ő tudott vagy tudna-e a tátikázásról, ezen érdemes eltűnődni.

Persze lehet, mondani, hogy ez a lehetséges változat milyen súlyos ítélet az iskolára nézve. Nos, akinek nem inge, ne vegye magára. A többi meg öltözzön föl.

Az előző bejegyzésben már volt szó a gyámhivatal által alkalmazott sajátos ügyfélkezelésről és itt még koránt sincs vége a sajátos gyakorlatoknak.

Amikor az ügyfél ügyet indít, a hivatal tárgyalást tűz ki. A hivatal ügyfélfogadási ideje nem túl ügyfélbarát, de már néhol már észrevehető a javulás. Nem csupán 8.00 és 16.00 között, hanem ettől eltérő időpontban is van lehetőség részt venni a hivatal által kitűzött tárgyaláson. Elméletileg.

Gyakorlatban előfordulhat az, hogy a tárgyalás időpontjának a meghatározása egy újabb lehetőség az ügyfél szórakoztatására. Ha ugyanis az ügyfél tájékoztatást ad, hogy mely napszak biztosan nem megfelelő számára, előfordulhat, hogy az ügyintéző pontosan és ismételten az ügyfélnek alkalmatlan időpontra teszi a tárgyalás időpontját.

Túlzás lenne? Aligha. Példa:

A gondozó szülő kapcsolattartás végrehajtást kért. Előzetesen tájékoztatta a hivatalt, hogy napközben délelőtt dolgozik. Ezért, ha megoldható, azt kéri, hogy a tárgyalás délután legyen, amikor a hivatalnak úgyis ügyfélfogadási ideje van. Vagy legyen a hivatal nyitási idejében, reggel 8-kor is. A kérés után a gondozó szülő nagy várakozással bontja fel a kapott ajánlott levelet, melyben valóban értesítették a tárgyalás időpontjáról. Ugyanaz az alkalmatlan hétköznap délelőtt, amiről szó szerint, az ügyintéző szemébe nézve nyilatkozott. Még csak nem is reggel, amit szintén kért, hogy legalább legyen lehetősége aznap később kezdeni a munkáját. Még csak nem is ügyfélfogadási időben. Nem.

Nyilván megkérdezte a hivatal, hogy ez mégis hogyan történhetett és kiderült a szomorú valóság: a tárgyalóterem beosztása miatt nem lehetséges az időpont módosítása. Biztos sokan vannak az ügyfelek, sokan is járnak a gyámhivatalba, más ügyintézők is tartanak tárgyalást, így valóban hihető, hogy a rendelkezésre álló csaknem 40 órából csak és kizárólag az az egy óra volt alkalmas a hivatalnak, ami neki viszont nem és amely időpont alkalmatlanságáról az ügyintéző biztosan tudott.

Ahogy várható volt, a gondozó szülő a tárgyalásra nem tudott elmenni.

Mi történt?

A hivatal megszüntette az eljárást.

A gondozó szülő a kapcsolattartás végrehajtását kérő levelében mindent leírt, az előző eljárásokban a hivatal maga is leírta, hogy a szülők között mediációra nincs lehetőség. A gondozó szülő időben értesítette a hivatalt, hogy a tárgyaláson megjelenni nem tud. Vagyis a hivatal nagy valószínűség szerint le tudta volna folytatni a bizonyítási eljárást és kötelezhette volna a különélő szülőt a kapcsolattartás pótlására. Megállapíthatta volna a különélő szülő önhibáját, bírságolhatott volna. De nem, nem tette meg. Hogy mi volt az oka? Ki tudja?

Vagyis az a tanulság, hogy amennyiben gondozó szülő vagy és a kelleténél gyakrabban távolmaradó különélő szülő ösztökélésére a hivatal közreműködését kéred, állj a hivatal rendelkezésére, bármi is történik, amikor a hivatal utasít. Különben a gyermek kapcsolattartás nélkül marad, ugyanis így nem szükséges a különélő szülőnek bepótolni a kapcsolattartást.

És, ha kedved van, talán már érdemes megkérdezni, a hivatalt, hogy mi is a helyzet a gyermek kapcsolattartási jogával és a különélő szülő kapcsolattartási kötelezettségével? Egyszer mindenképp.

Válasz?

2017. február 1-jén a parlament Igazságügyi Bizottsága továbbra sem támogatja, hogy az Országgyűlés elé kerüljön az Európai Tanács által 2010-ben elfogadott Isztanbuli egyezmény ratifikálása. Az esemény kapcsán több portál is hírt adott erről a történésről, világnézete alapján így vagy úgy. 

Aki nem értinett ebben a témában, nincsenek horzsolásai, melyekre büszke lehetne, talán nem is érti, hogy miért lenne érdemes ratifikálni egy egyébként már aláírt egyezményt és kívülállóként esetleg csak az nem világos számára, hogy ha valaki át mond, utána miért nem mond bét. 

Egy portál a február 1-jei események kapcsán a gyámhivatal munkájában megmutatkozó hiányosságokat mintegy alternatív valóságként jellemezte, ami egy kívülálló számára nyilván értelmezhetetlen. A cikk olvasása után nagy valószínűséggel kevesen kutattak utána, hogy az ombudsman hány jelentésben tárta fel a gyermekvédelmi rendszerben és a rendszer fejének számító gyámhivatal működésében fellehető anomáliákat. Az is nyilvánvaló, hogy kevesen fogják végigolvasni az alternatív valóság megfejtésére a Patent egyesület jelentéseit (1), (2), melyekben többek között a gyámhivatali problémákról is van szó. Pedig érdemes lenne, ugyanis nem csak felnőttekről van szó, hanem gyerekekről is, akik nagyon gyakran maguk is elszenvedői az erőszaknak. A gyermek a jövőnk. Hogy is vigyázunk rájuk?

Egy korábbi bejegyzésben már volt szó az elvált szülők kapcsolattartási nehézségeiről és a kényszerláthatásról. Hát igen, nagy visszatartó erő, akár a gyermek kárára is, hogy a gyámhivatal komolyan szankcionálja a kapcsolattartások elmaradását, bár a két nemnél előfordulhat, hogy másképpen billen a mérleg.

Alább részlet egy ügyből, ahol nem feltétlenül a konkrét ügy, hanem a sorokból kivillanó eljárásmód a lényeg. Az iratdarabban nincsenek nevek, a leírásban is van változtatás, mert nem feltétlenül a konkrét eset a lényeg, hanem az elbírálásnál, a határozat meghozatalánál alkalmazott elv.

A tények: a kapcsolattartás jogerősen szabályozott, a gyermek kéthetente páros hétvégéken szombat reggel 9-tól, vasárnap délután 17 óráig van a különélő szülővel. Amennyiben a páros héten a pótlás elmarad, bármilyen okból, úgy a következő héten pótolni kell, ugyanazon az időtartamban. A szülőknek lehetőségük van, arra, hogy bármilyen másik időpontot megbeszéljenek, amennyiben nem felel meg a következő heti pótlás.

Jelen esetben az történt, hogy a különélő szülő, jelen esetben a különélő szülő miatt elmaradt a kapcsolattartás a páros héten és a pótlásra azért nem került sor, mert páratlan héten az gondozó szülőnek és gyermekének előre eltervezett (a határozatban nem szerepelt, hogy kifizetett) programja volt. A gondozó szülő úgy döntött, hogy a régen várt programot választja a gyermekével és nem a szabad hétvégét. A különélő szülő pedig úgy döntött, hogy ahelyett, hogy egyeztetne a gondozó szülővel egy pótlást a kapcsolattartásra, inkább a vonatkozó jogszabályok szerint végrehajtást kér. A gyámhivatal egy tárgyaláson meghallgatta a szülőket, majd meghozta határozatát.

A Gyámhivatal szerint a gondozó szülői önhiba megvalósult, a gondozó szülőt pénzbüntetésre ítélte és kötelezte a kapcsolattartás pótlására.

Hogy mi ezzel a gond?

A gyámhivatal álláspontja az, hogy amennyiben bármelyik páros héten elmarad egy kapcsolattartás, úgy azt a soron következő héten pótolni kell. Még, az is, aki laikus, próbáljon belegondolni, hogy mennyire életszerű és mennyiben szolgálja a gyermek érdekét, hogy ezen szabályozás alapján a gyermek (és a gondozó szülő) egyetlen hétvégéje sem kiszámítható. Hiszen a különélő szülőnek bármi közbe jöhet páros héten és akkor páratlan hétvége lesz az különélő szülőé és a felszabaduló páros hétvége az gondozó szülőé.

A határozatot szigorúan betartva -és ilyen kérelmezős szülő mellett nincs más lehetőség - nem lehet többet hetekre előre szabadidős, kulturális és korosztályos csoportos programot tervezni-szervezni ahogy a gondozó szülő sem tervezhet semmilyen programot magának. Agyő hosszú hétvégék, agyő messzebb lakó családtagok, barátok. Aki a szülők rugalmasságára hívná fel a figyelmet, az kérem, ne tegye. Hatósági eljárásról van szó, és vannak olyan szülők, akik ezt a gyakran alkalmazott szabályozást jól kezelik, de az nem az a helyzet.

A különélő szülő attitűdje alapján a hatóság megtehetné, hogy értékeli, hogy mennyiben szolgálja gyermek mindenek felett álló érdekét az átgondolatlan szabályozás, mely alapján a kiskorú nem tervezhet egyetlen hétvégére sem baráti, sem családi programot.

Azt is megtehetné a hatóság, hogy megvizsgálja, vajon mennyire szolgálja a kiskorú érdekét, hogy az amúgy is túlterhelt, családfenntartóként a munka-gyerek-magánélet vonalon egyensúlyozó gondozó szülő a hivatali procedúrával kap egy újabb terhet. Hiszen a különélő szülő csupán kéthetente hétvégén van a gyermekkel, ha éppen nem mondja le a kapcsolattartást. A gondozó szülő pedig a kettő felnőtt feladatát maga látja el. Az hivatalos eljárás miatt az amúgy is kicentizett ideje terhére a hatóság idézésére a hivatalba be kell menni. Igaz ugyan, hogy adnak igazolást, hogy  gondozó szülő a gyámügyi osztályon jegyzőkönyvezett és nem a műkörmösnél lébecolt munkaidőben, így legalább a munkahelyén is tudnak a történetről. A szintén kicentizett szabadideje (haha) terhére a gondozó szülőnek lehetősége van a határozat fellebbezésére és a másofokú hatóság néhány hét/hónap után majd hoz is döntést. Vagyis a szánhat a fellebbezés megírása temérdek időt és laikus botcsinálta jogászként több óra/nap alatt kikeresheti és értelmezi az összes vonatkozó törvényt, vagy a szintén kicentizett pénztárcája terhére kifizet néhány ezer/tízezer forintot egy ügyvédnek.

És a másodfokú hatóság döntése sem az utolsó lépés, évek, hónapok telhetnek el, mire az eljárás végére - minden jogorvoslati fórumot, bíróságot, megjárva - pont kerülhet.

Aki arra hívná fel a figyelmet, hogy tetszett volna elengedni a gyermeket a különélő szülővel, az kérem, ne tegye.

Egyszerűen nem életszerű az, hogy a különélő szülői önhibából elmaradó kapcsolattartás végül miatt végül mégis az anyát büntetik meg. Ebből az eljárásból a gyermek biztosan nem profitál. A gondozó szülő egyébként is ragaszkodik a kapcsolattartás pótlásához, neki is jár a szabad hétvége.

Egyszerűen nem lenne szabad életszerűnek lennie, hogy egy ügyintéző vélhetően mindenfajta beleérző képesség és hajlandóság nélkül gondozó szülői önhibát állapítson meg, ahelyett, hogy feltárná a kapcsolattartást kérelmező különélő szülő motivációját, vagy hogy esetleg visszaél-e a különélő szülő a kapcsolattartási jogával. Végül is az ügyintézőnek ez csupán a munkája, ezért kapja a fizetését a fűtött munkahelyén órabérben. Amikor lejár a munkaideje, hazamehet és pihenhet. Ha feltárja a motivációt, ha nem, a fizetés ugyanúgy megérkezik a számlájára. Neki nem vesz el az életéből és nem is tesz hozzá, hogy mit ítél.

A történet többi szereplőjének viszont ez az élete, amit nem órabérben mérnek.

Ismét drámai hír járja be a sajtót, egy 11 éves kisfiú halt meg otthonában, a saját ágyában. A gyerek, a hírek szerint, cukorbeteg volt, szerény körülmények között nevelte őt egyedülálló anyja. Az első hírek még arról szóltak, hogy kihűlés miatt halt meg a kisfiú, több tucatnyi portál írta meg a hírt, némelyik újra színezte a történteket, mintha nem lenne elég nagy a tragédia így is. Aztán néhány nappal később itt az újabb hír, hogy mégsem kihűlés lehetett a halál oka, ismét sok portálon lehet olvasni és megpróbálkozni a lehetetlennel. Megérteni, hogy mi történt.

Különös fintora sorsnak, hogy 2017. január 14-én közölt a feol.hu egy cikket arról, hogy a jogszabályváltozásoknak köszönhetően immár kötelező a családok együttműködése a védőnői hálózattal, ahogy a cikk bevezetője is szól:  „Januártól már nem mondható le a védőnői gondozás, illetve ha ezt a szülő megteszi, az veszélyeztetésnek számít.” Aki ezt elolvassa, azonnal kedvet érez ahhoz, hogy együtt működjön a védőnővel. Kár, hogy a 11 éves kisfiú, ekkor már napok óta halott volt. Így nem tudhatta meg a cikkből, hogy „Innentől (értsd: az iskoláskor kezdetétől) az iskolai védőnők dolga a diákok gondozása.”

Az országos sajtó is rácsapott a tragikus történetre és idéznek Székesfehérvár polgármesterétől, aki a Facebook oldalán ír ennek a szomorú hírnek a kapcsán. És valóban, a polgármester egy országos kereskedelmi televízióból tudta meg, hogy mi történt az általa vezetett városban, és igen, ez elég kellemetlen. A polgármester sem tudja, hogy szociális, egészségügyi vagy emberi mulasztás miatt halt meg a kisfiú és a közleményében, ahogy több sajtóorgánumban is inkább azt emeli ki, hogy merjenek segítséget kérni az emberek és felhívja arra is az emberek figyelmét, hogy amennyiben észrevesznek segítségre szoruló embert jelezzenek maguk is. 

A tudósítások a tragédiával nem tudnak mit kezdeni, a rendőrségi hírzárlat teljes. A szomszédokat, környéken lakókat, a vélt vagy valós ismerősöket faggatják. Az anyát a legtöbb cikk magának valónak, mogorvának és elutasítónak ábrázolja, melyre ráerősít a egy újabb feol.hu cikk is, ahol sikerült névvel is megemlíteni a kisfiút. Kérdés, mennyire lehet hiteles egy másik újságíró tudósítása, ha egy emberről úgy közöl leírást nyomtatásban tíz és százezrek számára, hogy annak alapja egy nyilvánvalóan szubjektív véleményt. Még az anya életkorát, mint objekítv tényt, sem sikerült kideríteni, de több tudósítás is említ életkort. Elég nehéz kibogozni a tudósításokból, hogy az anya akkor most egy 37 éves,könyvelő, aki az önkormányzattól néha kap munkát, vagy egy a gyermekének ebédet sem fizető, a kisfiút alul öltöztető ápolt, csinos ötvenes asszony. A kommenteket pedig el lehet olvasni a kommenteket bármelyik cikk, tudósítás alatt, magukért beszélnek. 

Ami hiányzik az online felületekről és nyilvánvalóan a való életből is, az a tiszta, egyértelmű kommunikáció. Hiányzik például egy valós alappal rendelkező jelentés a helyi szociális ágazat valamely vezetőjétől, ami arról szól, hogy igen, pontosan tudják, hogy hány egyszülős család van a körzetükben és igen, arról is tudnak, hogy hány egyszülős, fogyatékkal vagy tartós betegséggel élő gyermeket nevelő család van ugyanitt. Jó lenne, ha be tudnának számolni arról, hogy van kidolgozott és bevált forgatókönyv, hogy váratlan krízishelyzet, megbetegedés esetén hogyan nyújtanak valódi segítséget egy-egy ilyen családnak. Vagy tudnánk arról, hogy a rossz anyagi helyzetű családnak fel tudnak kínálni olyan programot, képzést, melynek segítségével magasabb jövedelemhez juthatnak. Vagy talán be tudnának számolni arról, hogy valódi közösséget építenek, ahol helye van annak is, aki valamiért lejjebb csúszott és magára maradt. Lehet folytatni a felsorolást, szándék szerint...

Remélhetőleg a vizsgálat kideríti, hogy mi történt, hogy máskor ne történhessen meg, nem csak Székesfehérváron, máshol sem. Egyszer talán, majd valaki összerak egy cselevési tervet, amivel könnyebbé lehet tenni annak a családnak az életét, ahol egy szülő van és a gyermek tartós beteg vagy fogyatékos.

És meg is csinálja. Egyszer. Talán.

Megjelent néhány cikk egy kisfiúról, akit a gyámhivatal már másodszor emel ki a családjából, az újság állítása szerint azért mert hiperaktív és veszélyt jelent magára és a környezetére. A gyermeket szintén sajtóhír szerint egy gyermekotthonba vitték, ahonnan úgy próbált megszökni, hogy kiugrott az ablakon. 

Az ADHD-s gyermekek szülei pedig töprenghetnek, hogy ha az elég szegényes gyermekpszichiátriai ellátottságú Magyarországon az ő gyermekük nem jut kezeléshez és ezért ön és közveszélyesnek nyilvánítja egy tanár, egy szülő, vagy a szomszéd, akkor vajon ők is majd a  Menyecske utcába kell majd járniuk kapcsolattartásra?

Nem lehet tudni, hogy a 11 éves kisfiú kapott-e megfelelő kezelést, fejlesztést, hogy a szakemberek mindent lehetőséget biztosítottak neki a betegség tüneteinek enyhítésére? 

Azt sem tudjuk, hogy mi vezethetett oda, hogy a családból (anya, nevelőapa, kistesó) helyett a kisfiút inkább jobb helyen gondolták szakellátásba helyezni az illetékesek, ahol azért vannak gondok egy egészen friss ombudsmani jelentés szerint.

Az online portálokon pedig ott a fiú neve, diagnózisa, az általa szedett gyógyszer neve, ez utóbbi előfordulhat, pontatlanul.

És most lehet töprengeni, hogy ki és hányszor tiporta páros lábbal ennek a gyereknek a jogait.

Nem, magyarázat az most nincs, az illetékes hivatal hallgat.

A gyermekvédelmi rendszert az tartotta megkövülten majd két évtizedig össze, hogy nem voltak nyilvánosak, nem lehettek nyilvánosak a gyerekek adatai és a velük történtek?  A gyermeknek anonimitásának megőrzése, lehet fontosabb, mint közzétenni a történteket és megnevezni a hibázó illetékest? Tanulni a történtekből?

És óvták a gyereket: hiszen mi lesz, ha fiatal felnőtté válva szembesül a gyerekkori történésekkel? Ha ....

Már volt szó arról, hogy a felnőttek mit és hogyan tehetnek meg azért, hogy a gyermeküknek jó legyen a velük töltött idő. A nyári szünet elteltével és másfél héttel az iskolakezdés után még frissen át lehet gondolni, hogy mi is történt a nyári láthatás(ok) alatt a hosszabb együtt töltött idő során, és azt is át lehet gondolni, hogyan lehet a tanév alatti találkozásokat jobbá tenni. Pontokba szedve néhány gondolat; konstruktív ötleteket, jó gyakorlatokat írhatsz is.

1. Egyik szülőnek sem szabad elfelejteni, azt, hogy az ő gyermekének két szülője van. A gyermek nem tud és jó esetben nem is akar egyik vagy másik szülője oldalára állni, ő mind a két szülőhöz akar tartozni. Előfordul, hogy az elvált szülők gyermeke szeretné a szüleit ismét összeboronálni, ezért rá semmi esetre sem szabad megharagudni, neheztelni.
   
   
2. Tudd, hogy a gyermekkor egyszeri és megismételhetetlen. és tudd azt is, hogy a gyermekkorban keletkező emlékek meghatározóak a gyermeked számára.
   
   
3. Ha haragszol a gyermeked másik szülőjére, a kapcsolat nem tartás csak neked megoldás. Ha a másik szülővel nem akarsz kapcsolatot tartani (szóba állni), akkor se a közös gyereketek nevezd ki postásnak.
   
   
4. Előfordulhat, hogy különbözőek a nevelési elveitek. Van egy szomorú hírem, jobban jár a gyerek, ha a gondozó szülő nevelési elvei dominálnak persze, csak akkor, ha az szolgálja a gyermek érdekét.
   
   
5. A kapcsolattartásra hagyd megérkezni a gyermeket. Te sem hangolódsz hétfőn reggel azonnal a munkára. A gondozó szülő is jól teszi, ha a több napos, hetes kapcsolattartásból hagyja megérkezni a gyermeket.
    
6. Ha a kapcsolattartás alatt a gyermek felhívná a másik szülőt, engedd meg neki, nyilván nem börtönben van nálad, szabad a „külvilággal” kapcsolatot tartani. Ha utána kicsit szomorú, mert már nem vagytok együtt, vigasztald meg.
   
   
7. Ha nyűgös a gyerek, nem akar jönni, menni, akkor egyszerűen csak képzeld magad abba a helyzetebe, hogy ha esik, ha fúj, neked kéthetente hétvégén menni kell. Felnőttként próbáld ki ezt 3 hónapig, aztán szólj a tapasztalataidról.
   
   
8. Ezért se ígérgess felelőtlenül, ne kecsegtesd csábító dolgokkal a gyereket, se telefonon se személyesen.
   
   
9. Amikor ott van nálad a gyermek, legyen neki egy személyes kuckója, ahová elvonulhat pihenni. Gesztusértékű a saját fogkefe és papucs. Persze új és nem egy nagyobb mostohatestvér vagy bárki levetett holmija.
   
   
10. Optimális esetben a válás után is tölthetsz közel annyi időt a gyermekkel, mint előtte. Ha addig is úgy volt, hogy te vitted - a másik szülővel egyeztetve, konszenzusra jutva - miért ne vihetnéd edzésre, különórára hétköznap is a gyermeket?
    
    
11. Viszont nagyon goromba dolog hétköznapra vagy hétvégére „kikövetelni” a gyermeket, majd nem elvinni őt a különórájára, programjára. Ahogy az is, ha „elfelejted” időben elvinni vagy visszavinni. Most tényleg a gyámhivatal (most már gyámügyi osztály) munkáját kell szaporítani?
    
    
12. Ahogy az sem túl fair, ha különböző anyagi helyzetetek miatt, vagy bármi másért a másik szülőt szidod a gyermeknek.
    
    
13. Ha valami miatt konfliktus van a családban, amikor nálad van a gyermek, állj ki a gyermek mellett. Ha a párodnak nincs igaza, akár vele szemben is. Igen, a gyermeket továbbra is tilos megütni, megalázni, bántani. Nem, a gyermek másik szülőjét sem lehet.